Kyel:

Shaerának igaza volt. Megőrültem. De éppen nem érdekelt. Valamiért úgy éreztem, ha nem húzom magamhoz, többet nem lesz esélyem rá. Úgy volt, ahogy mondtam. Csak azt akartam, hogy elfelejtsük mindketten, kik is vagyunk. Tudtam, hogy a kastélyban egyikünknek sem lett volna erre esélye. Csak egy pillanatnyi boldogság kellett. Nem érdekelt hogyan kerültem ide. Vagy miért pont Shaera maradt itt velem. Ezért csak hálát adtam az égnek. Nem tudtam elaludni. Így figyeltem őt, milyen békés, amíg egészen be nem sötétedett. Amikor viszont Shaera szaporábban vette a levegőt, úgy éreztem az én mellkasom is szorítja valami. Gyorsan fényt kellett gyújtanom, mikor megpillantottam a gyertyát. Meggyújtottam és igyekeztem felrázni a lányt, ami egy kissebb ideig nem sikerült. Majd éles fájdalmat éreztem, mintha egy hideg tőrt forgattak volna meg a szívemben. És mikor Shaera azt mondta csak egy álom volt, nem hittem neki. De éreztem, jobb ha nem kérdezek rá. Sajgott mindenem. Lassan a fáradtság is kezdett erőt venni rajtam. Nem akartam, hogy ennek az éjszakának vége legyen. Örökké a karjaimban akartam tartani a hercegnőt. Milyen irónikus, mikor távol kellett volna maradnom tőle...

Korán ébredtem. Shaera most kívülre került és békésen szuszogott. Óvatosan átkaroltam a derekát, mire ő kinyitotta gyönyörű kék szemeit. Azok a szemek túltettek mindenfajta ragyogáson, amit valaha is a Birodalomban láttam.

-Reggel van. -hangja kissé csalódottan csengett. Tudtam, mire célzott. Felkelt, én pedig elengedtem. Beletúrt hosszú ezüstszínű hajába.

-Asgrim még nem ért ide. De azt hiszem nekem szükségem van egy kis levegőre. -jentettem ki.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet kimenni a városba.

-Ugyan. Ilyenkor még mindenki alszik. -keltem fel sokkal óvatosabban, mint előző este.

-Pihenned kellene. -szemében újra megcsillant az aggodalom.

-Talán kellene. De tudod milyen vagyok, ha a fejembe veszek valamit.

Kissé elpirult, én meg elmosolyodtam. Az estére gondolt. Megragadtam most is a kezét. Mindenem fájt, főleg a fejem, de mintha mindez elmúlt volna, mikor megérintettem. Majd az ajtónál kezét a karomra tettem. Az őrök tisztes távolságból követtek minket. Eleinte egyikünk se szólt. Egyikünk sem akart véget vetni annak, ami elkezdődött az éjszaka. Végül én törtem meg a csendet.

-És mi lenne, ha elszöknénk?

-Te is tudod, miért nem lehet.

Szomorúan pillantott rám. Valahogy tudtam, mit fog válaszolni. Már a kezdetektől. Tudtam nem illek hozzá és azt is, hogy a kötelességet fogja választani. Mert azt kellett választania.

-Bocsásd meg, hogy nem tudtam erős lenni. -mondta. Tudtam, hogy az estéről beszél.

-Az én hibám volt. De nem bánom. Így legalább tudom, mit érzel. Bár nem sokat értem el vele. Nem is igazán tudom, mit reméltem.

Ha apámmal beszélek ő sosem adta volna őt nekem. Tudtam, mik a tervei az utóbbi időben elég nyilvánvaló volt számomra. Algeronnak igaza volt. Nem voltam hozzá való. De ha még az is lettem volna...

-Mi lenne, ha beszélnenk az apáddal? -tekintetében remény csillant.

Elfordítottam az arcom.

-Nem lehet.

-Miért nem?

-Erről nem beszélhetek. Nem mondhatom el -néztem a szemébe, melyek könnyel teltek meg. Majd elengedett.

-Büszkeségből igaz?

Nem hazudtoltam meg. Jobb, ha ezt hiszi. Talán neki könnyebb lesz így elfelejteni.

-Shaera, Kyel! Mi történt? -torpant meg előttem Asgrim.

-Menjünk As. -mondtam, aki viszont nem mozdult.

-Mit csináltál? -állított meg As vállamra téve a kezét.

-Semmit. Semmit nem tett... -hallottam meg Shaera erőtlen hangját.

-Én jól vagyok. Vidd haza Shaerát! Ez parancs! -nem fordultam vissza. Csak visszamentem a fogadóba, otthagyva őket. Hát vége van.

Ahogy az ő szívét összetörtem úgy tört össze az enyém is. De tovább kellett lépnünk. Mindkettőnknek.

Shaera:

Nem tudtam visszatartani a könnyeim. Egész úton folytak. Asgrim átadott Kaiának, aki valahogy a szobámba vitt. Nem tudom, mikor apadtak el. Csak azt tudtam, hogy nem maradtak könnyeim. Helyette a szemeim égtek. Akkor felkeltem és megmostam az arcom. Nem szabadott érzelmeket mutatnom. Moldan ismerte az érzéseim. Nem szabadott volna gyengének lennem. A népemre kellett gondolnom. Az első hetekben nem találkoztam Kyellel. Addig maradt a fogadóban, amíg tudott. És ez nekem elég idő volt, hogy kissé összeszedjem magam. Majd egy nap reggelén újra találkoztunk. Komorrá változott és nem nézett rám. Amint lehetett el is tűnt az asztaltól. Én igyekeztem kordában tartani az érzelmeim. A jégkristály királyságban voltak úgynevezett lélekkristályok. Mindenkinek volt egy kristálya a királyságban, de csak a miénkben. Állítólag hatalmas erejük volt, ám én ezt is szóbeszédnek tartottam, egészen mostanáig. Hiszen hogyan tudott volna Moldan üzenni nekem?

Nem beszéltem az esetről senkinek. És azóta sem történt hasonló. Lassan kezdtem azt hinni, hogy valóban csak az álmaim tréfáltak meg.

Közeledett a következő rózsabál. Most is izgtottan kellett volna várnom. De inkább féltem tőle. Még két hét volt addig.

-Shaera. -összerezzentem. Kaia az ajtóban állt. -A király hivat.

-Megyek. -sóhajtottam.

Kaia aznap még kikérdezett.

-Ezt nem értem, mire volt ez jó? -kérdezte akkor.

Nem tudtam a választ. Talán, mindketten tudtuk már a kezdetektől, hogy köztünk nem lehet semmi. És valahogy el kellett távolodnunk egymástól, de azt nem hittem, hogy ennyire fog fájni. Utólag mégis úgy hiszem jól történt. Még talán Moldan felhasználná őt ellenem és abba biztosan belehalnék. Így legalább egy pillanatra boldogok lehettünk mindketten, még ha az nem is tartott soká..

Észre sem vettem és a trónteremhez értem. As sem szólt hozzám azóta, bár nem is volt szükséges. Tudtam, hogy Kaia elmondott mindent. Amit meg nem, arról nem kellett tudnia. Szélesre tárta az ajtót, én pedig beléptem. A király jókedvűbbnek tűnt, mint eddig bármikor. A szívem összeszorult erre a derűre.

-Hivatott, felség? -hajoltam meg.

-Igen Shaera. Beszédem van veled és Kerannal.

A herceg is előlépett.

-Moldan és az egész Birodalom tudja már, hogy itt vagy ezért a népem aggódik.

-De ez hogyan lehet? Hisz sok időt töltöttem a nép között.

-Jól tudom. Ám levél érkezett a Hóvihar királyságból. A herceg apja meghalt, így átvette az uralmat. Ám hallot rólad. Ide akar jönni a bálra. A népnek pedig a fülébe jutott. Abban biztosak, hogy te nem ártanál nekünk. De a hercegről nem tudunk semmit. Ezért, hogy megnyugtassuk a népet, hogy a herceg érkezése semmin nem változtat, döntésre jutottam. Szeretném, ha hozzámennél Keran herceghez. Így megerősödne a szövetség a Birodalmaink között és az alattvalók is megnyugodnának.

Döbbenten pillantottam a királyra. A tőr, melyet hetekkel ezelőtt Kyel szúrt a szívembe, úgy éreztem, fordult egyet..