Kyel:

Hetek teltek el azóta. Sóvár, hosszú hetek. Néztem a rózsákat és a kastélyt, abból a szobából. Az ő szobájából. Nemsoká újra bál lesz. Újabb eljegyzési ünnep. Mély levegőt vettem.

Hiányzott. Nagyon hiányzott. Anyám és apám, a barátaim, de még a bátyám is megpróbált felvidítani. Ám én képtelen voltam.

A kastély sorsa is eldöntetlen maradt. Moldan meghalt. Apám úgy vélte Kerannak kellene odamennie. Míg anyám azt remélte, ha én mennék oda talán jobb lenne.

A kristály nem tört darabokra. Egyetlen apró szilánk hiányzott belőle, mely olyan volt mint egy apró kő helye.

-Mik valójában ezek a kristályok? -kérdeztem Athenat, még a történtek előtt.

-Életek, lelkek. Ki minek nevezi. Itt a birodalomban mindenkinek van. A kristályok az életünket jelentik, ha eltörne egy is, az egy élet végét is jelentheti, néha viszont...

De nem halgattam végig. Pedig végig kellett volna hallgatnom. Elterelte a figyelmem, hogy Shaera magához tért. Pedig mostmár tudtam, hogy fontos lett volna.

-Megmenthettelek volna. Bárcsak tudnád mennyirem, mennyire sajnálom. Ha tudtam volna, hogy ennyi fájdalmat okozok neked... -elcsuklott a hangom és képtelen voltam folytatni. Reméltem, hogy valahogy helyre tudom hozni. De ez a reménysugár kihunyni látszott.

Keran hozott könyveket, melyek a kristályokkal foglalkoztam. Sok mindent megtudtam, de amire szükségem volt azt nem találtam meg.

Én tehettem mindenről. A repedéseket én okoztam. Egyedül én voltam a felelős. Bántottam őt. Nekem kellett volna meghalnom és nem neki. Nem érdemeltem meg, hogy megvédett. Minden ízben reszkettem, amikor anyám megszólított.

-Kyel... nem hibáztathazod örökké magad. Shaera nem akarná ezt.

-Menj el kérlek. -kértem és ő sóhajtva távozott.

Tudta, hogy semmit sem tehet. Én pedig tudtam, hogy ők is magukat hibáztatják, amiért nem támogattak. Apám bocsánatot is kért, amit elfogadtam. Vágytam rá, hogy így viszonyuljon hozzám. De nem tudtam, hogy ilyen áron valósul meg.

Felálltam és körbejártam a szobát.

Még mindig reméltem, hogy Shaera valami választ elrejtett. Valamit, amivel vissza tudom hozni.

'Rejts el odabent, egyetlen szilánkként...'

Szinte rémülten ugrottam fel az emlékkép olyan élesen hasított a tudoatomba. A kristály a kezemben volt, de nem tudtam elengedni. Csak hátráltam egészen addig, amíg az asztalba nem ütköztem és felszisszentem. Valami hangosan gurult arrébb. Megfordultam. Egy apró tárgyacska tükrözte vissza a napfényt. Kezembe vettem. Az apró kő, oly tiszta volt. Felismertem. A legkisebb követ rejtettem a rózsába. Mintha csak... a szívem egy szilánkját rejtettem volna bele. 'Rejts el,..'

Megremegtem, különös érzésem támadt. Valahol odakint hóvihar volt. Emlékeztem arra, mit mesélt Shaera a hóviharokról. A szívem most hevesebben vert és megindultam.

A folyosón sokan rémülten ugrottak félre előlem, most mégsem álltam meg. Mikor észbekaptam a hó már ropogott a talpam alatt. Lasítottam. Ám a szél erősödni kezdett. Éreztem. Itt volt valahol itt. Elővettem a két kristályt, mire azok ragyogni kezdtek. Majd mikor összeillesztettem őket fény vakított el.

Aztán a hópelyhek lassan emelkedni kezdtek, mintha egy láthatatlan erő húzta volna őket. Alakot formáltak és nekem elakadt a lélegzetem.

-Shaera.. -suttogtam.

És amikor már előttem állt, kétségbeejtő érzés kerített újra hatalmába. Ő lépett hozzám közelebb. Én viszont térdre erszkettem arcomat a kezembe temetve.

-Bocsáss meg,..

Shaera:

Elmosolyodtam. Tudtam, mi játszódott le benne. Odaléptem hozzá és én is letérdeltem. Majd megérintettem a kezeit. Szemében könnyek égtek. Majd szorosan átöleltem, amit viszonzott.

-Ne kérj többé bocsánatot. Csak ígérd meg, hogy melettem leszel és szeress.

-Megígérem. -mondta és még nagyon sokáig nem engedett el.

Néhány évvel később...

A kisfiú felsírt. Gelet egyből felugrott, hogy síró öccsét a karjaiba vegye.

-Óvatosan! -figyelmeztette Roya.

-Ugyan. -legyintettem. -már lassan jobban félti mint én. Pedig mégis én vagyok az anyja.

Roya felnevetett. Szépen nőttek az elmúlt években. Roya gyönyörű lánnyá cseperedett, igazi hercegnővé vált. Gelet pimaszságát pedig Kyel udvariassággá nevelte. Nagyon szerette féltestvérét, aki alig volt négy hónapos. Még a nevet is ő adta neki, így a kicsi Krain lett. Vörösesbarna haját mely egész dús volt Kyeltől örökölte, szemét pedig tőlem. De akár enyéim voltak, akár nem, egyformán szerettem őket. Ahogy Kyel is.

-Jut eszembe, apáddal épp nem vivó leckén lenne a helyed? -fordultam Gelethez.

-Jó ég! -kapott rémülten a fejéhez és Roya kezébe nyomta Kraint, majd elviharzott. Kis idővel később letettem a tűt és felemeltem a globelint, amivel addig foglalatoskodtam.

-Gyönyörű lett. -jelentette ki Roya.

A kép a családunkat ábrázolta. Kyel sok árnyalatú szemeit, fogadott lányom visszahúzódó mosolyát, amely tökéletes ellentéte volt, szintén fogadott fiam csibészes mosolyával szemben. Én pedig a karomban tartottam a család jelenleg legifjabb tagját. Ám nem sokáig hiszen néhány napja kaptuk a hírt, hogy Kyel bátyjának és a hercegnőnek is gyermeke lesz.

-Mikor érkezik meg Keran és Saskya?

-Azt hiszem már nemsoká. Talán, szólnunk kellene a fiúknak.

Ezzel megindultunk a kert felé. A hó szinte porzott a harcba, ami most inkább játékos volt.

-Látom nagyon kemény az edzés. -nevettem fel. -erre két meglepett pillantást kaptam.

-Hogy vannak a gyönyörűim? -indult meg felénk Kyel.

-Jól, de őt nem adom oda! -jelentette ki Roya és miután Kyel megcirógatta a kicsit, el is tartotta a karjában levő gyermeket.

-Na nézzenek oda, hogy ki lett sajátítva a tulajdon fiam.

-Örülj neki. Addig itt vagyok én neked. -mosolyodtam el, majd mikor hirtelen megragadott és a magasba emelt, felnevettem.

A történetnek híre ment és a királyságok újra egyesültek. Egységes döntés alapján Kewah lett a király, akit egy szép napon Keran vált fel. Mi a Jégkristály kastélyában maradtunk barátainkkal Asgrimmel és Kaiaval és megőriztük a kastély titkait. És ami a legfontosabb nem hagytuk többé, hogy bármi a boldogságunk útjába álljon..

Köszönetnyítvánítás:

Most nem emelnék ki kifejezetten senkit, csak két barátomat, akik mindig szórakoztattak és nyaggattak a folytatás miatt sőt volt, hogy megsirattak. (Ugye nem hittétek, hogy ennyire gonosz vagyok az előző fejezetnél?) Akiknek szól ők tudják😊 És bocs, ha nagyon Szívtolvaj kopi lett a vége😅

Emellett köszönöm, mindenkinek, aki voteolt, kommentelt, vagy csak velem tartott ebben a történetben (is). Meg nyilván azoknak, akik még fognak. Nagyon hálás vagyok nektek!