- Én vagyok!- kiáltotta valaki nem messze tőlünk. Egyszerre fordultunk a hang forrásába, ahol egy kisfiúval találkoztunk. Igen, egy kisfiúval. Hosszú, kék sála volt, amely első látásra megtetszett, zöldes kardigánjával takart vállain keresztül volt átdobva nyakmelegítője, barna, első ránézésre boka verő nadrágja volt, tipikus ninja cipővel. Csípőre tett kezekkel állt előttünk, konohai fejpántjáról a nap fénye csak úgy sugárzott, barna haja enyhén kócos volt, de nem kifejezetten látszott rajta. Dacos tekintettel nézett ránk, bár szerintem inkább komolynak, elrettentőnek szánta, mégis olyan volt, mint amikor Miyuki hisztizik.
- He?- tettem fel a felettéb értelmes kérdést.
- Én vagyok Konohamaru!- lépett közelebb, ugyanolyan beállással. Miután sikeresen felfogtam, hogy mit mondott, ismét egy igen diplomatikus választ nyögtem ki magamból.
- Csá!~- vigyorogtam. Felvont szemöldökkel nézett hülyének. Kösz...
- Te meg ki vagy?- lépett hozzám közelebb, hogy jobban szemügyre vehessen. Na én már itt majdnem felrúgtam a kölköt, mert nem szeretem ha ilyen közelről és ilyen feltűnően mérnek végig. Viszont erre nem volt szükség, hiszen amint jobban megvizsgált arrébb is húzódott- Mi a szösz?! T-ti jártok vagy mi?!- kezdett rémült mutogatásba. Csak furcsállva néztünk egymásra a mögöttem lévővel. Nem értettük a helyzetet, majd lassan tekintetünk a kezére vándorolt, amely még mindig engem ölelt körül.
- Nem járunk!- kiáltottuk egyszerre, miközben enyhe pírral arcunkon ugrottunk szét, amint felfogtuk miért kaptuk az előbbi megjegyzést.
- Huh!- sóhajtott megkönnyebülten az újoncka- Már azt hittem Kiba eddig süllyedt- nyugodott meg egyre jobban. Erre a kijelentésre azonban felkaptam a fejem.
- Tessék?!- fordultam a kis srác felé féloldalasan, ökölbe szorított kézzel.
- Nem sértésként, de szerintem még az én különleges technikám is vonzóbb nálad- mutatott magára hüvelykujjával, egy elképesztően egoista mosollyal.
- Igazán?! Mégis miféle különleges technika az?- mostmár teljes testemmel felé fordultam, kezeimet pedig keresztbe fontam magam előtt.
- Nem kéne tudnod- szólt a piros csíkos, akit egészen figyelmen kívül hagytunk.
- Tán érdekel?- bólintottam- Hát akkor tessék, csak nehogy elájulj tőlem- kacsintott.
- Mi van? Álmodik a nyomor?- költözött arcomra egy kisebb-nagyobb, gonosz vigyor. Erre beállt közepes terpeszpe, majd kézjeleket formált.
- Oiroke no jutsu!- kiáltotta majd egy sűrű ködfelhőből egy mit ne mondjak, elég nagy idomokkal rendelkező, kacér lány lépett ki.

Amint a kutyás meglátta, szinte azonnal elpirult, míg én komoly fejjel közelebb léptem a leányzóhoz.
- Na mi van? Csak nem tetszem neked?- kérdezte. Egy önelégült vigyorral arcomon, szúrtam a kezembe vett kunait az álkép gyomrába. Erre azonnal visszaváltozott az előbbi kis sráccá, aki nyögdécselve esett a földre.
- Ejnye. Csak ennyi tellik tőled? Azt hittem legalább strapabíró lesz a csajszi- tettem egyik kezemet csípőmre, míg jobb lábamra helyeztem testsúlyomat.
- De még így is jobban be jött Kibának, mint a te látványod!- pattant fel hirtelen.
- Elfelejtetted azt az alapvető különbséget, hogy az illúzióddal ellentétben, rajtam van ruha- pöcköltem homlokon, kiöltött nyelvvel.
- Ezen könnyen segíthetünk!- terült el rjata egy kaján mosoly.
- Fúj! Távozz tőlem kis csíra!- ordítottam egyből, majd hátra hajolva letettem kezeimet földre, amiken aztán átlendítettem magam, ezzel felrúgva a kölyköt a magasba. Amint ez meg volt visszaosontam a magasabb mögé, aki addigra már sikeresen rendezte arcvonásait, és kezdett el hangosan nevetni a szituáción.

A kisebbik visszazuhant a földre - nagy sajnálatomra - majd ott is maradt kiterülve egy picit. Mi közelebb mentünk, és fölé hajolva szugeráltuk, hátha történik vele valami.
- Szerinted él még?- kérdeztem a fekete ruhást.
- Reméljük. Ha nem, akkor megölted Konohamarut.
- Hm. Nem ez lenne az első ilyen eset- mondtam vállrántva.
- Mi?- fordult felém értetlenül, enyhén ijedten a fiú. Csak egy apró mosollyal közöltem vele, hogy igen, jól hallotta, az, hogy hogyan értelmezi pedig már csak rajta múlik. Erre még jobban kiült az a bizonyos félelem az ábrázatára, amit megkuncogtam.
- Amúgy... neked mi is a neved?- egyenesedtem fel, államra helyezve egyik kezem.
- Nem mondtam még?
- M-mm~- ráztam meg fejem.
- Inuzuka Kiba vagyok! Örvendek!- nyújtotta mosolyogva felém egyik tenyerét.
- Én Kasumi vagyok!- ráztam vele kezet.
- Ennyi? Semmi vezetéknév?- mielőtt válaszolhattam volna, valaki félbe szakított.
- Én pedig Sarutobi Konohamaru vagyok, a következő Hokage!- ugrott kettőnk közé a gyerek.
- Kusshadj törpe!- szóltam rá indulatosan, ezzel egy időben fejbe kólintva.
- Törpe?!
- Törpe!
- Te vagy a törpe, te-
- Nézz magadra mennyivel alacsonyabb vagy már nálam!
- Lehet, de fogadjunk idősebb vagyok nálad!
- Na persze! Hány éves vagy törpe?!
- Tizenkettő!
- Háh! Én tizenhét! Szóval pofa be és tiszteld az idősebbet!
- Még hogy tizenhét! Bőven nem tűnsz annyinak!
- Kösz a bókot!
- Nem bóknak szántam!
- Mégis úgy jött le! Mellesleg nekem még kedvezőbb, ha fiatalabbnak néznek! De neked vér ciki!
- Inkább az a vér ciki, hogy a sexy jutsum vonzóbb, mint te!
- Már meg ne haragudj, de hány pasasnál is vált ez be?! Hadd tippeljek, nulla! Bezzeg engem már el is akartam jegyezni!
- Ez mekkora kamu már! Fogadjunk még barátod se volt soha!
- Mintha neked valaha is lett volna barátnőd!
- Nekem igenis volt már csajom!
- Ja! A képzelet beli lányok nem számítanak ugye tudsz róla?! Le merem fogadni, hogy csak úgy döglenek utánad a csajok, szó szerint kihalnak!
- Mintha érted annyi srác koslatna éppen!
- Ne tudd meg mennyien verekedtek már értem!
- Ja, persze! Ha egyet tippelek is sokat mondok!
- Na ja, de ez is annak a száma, hogy hánynak adtam már esélyt! Nullának!
- Na persze! Ez is csak azért van mert senki nem akar tőled semmit!
- Oh~! Még kicsi vagy, ezért nem fogom veled közölni miket akartak már tenni velem! De hidd el! Nem is akarod te azt tudni!- már épp készült volna visszaszólni a kis szemtelen, ha nem szakítja félbe egy robbanás csekély hangja.

Mind hárman azonnal felugrottunk a legközelebbi ház tetejére, onnan pedig csak egy hatalmas, gomolygó füst tömeg látszott az erdők közül. Egymásra nézve közöltük nem tetszésünket a dolog kapcsán. Majd hirtelen megéreztem egy ismerős chakrát. Elég halovány volt ahhoz képest, hogy alapjáraton milyen erős is. Majd egyre inkább halványodott. Ijedten realizáltam a helyzetet.
- MIYUKI!- ordítottam torkom szakadtából, kezeimet pedig hajamba vezettem, majd tépni kezdtem.
- Ki?!- kérdezték a fiúk egyszerre.
- Mennem kell!- indultam meg a feketeség felé. A másik kettő pedig követni kezdett. Nem akartam, hogy bárki is utánam jöjjön, ezért egy robbanó cetlit ragasztottam a hátukra futás közben. Furcsállva néztek rám, amint megálltam előttük, egy másik háztetőn- Bocs, de ti itt maradtok!- élesítettem a cédulákat. Az áldozatok leestek a földre, én pedig ismét rohanni kezdtem barátom irányába.