Barátom egyből hasára kapta kezeit, egy zavart, enyhén fájdalmas arckifejezéssel, míg én csak fennhangon elnevettem magam.
- Hé! Ne nevess!- nyavajgott fájdalmasan.
- Deh ez olyan vicces volt!
- De akkor se!
- Mert?- rogytam össze a sok kacagástól.
- Te is éhes vagy!- dobbantott mérgében.
- Jó, de ez akkor is poénos volt!- töröltem le azt a kósza könnycseppet, amely kicsordult a nagy örömködés közben, míg Miyuki csak kiöltötte rám a nyelvét. Karba tett kezekkel, fortyongva várakozott, amíg végre befejeztem a nevetést, ami eltartott egy bő két-három percig.
- Befejezted?- kérdezte semleges arccal, mikor nagyokat sóhajtoztam- Akkor pattanj föl és menjünk kaját szerezni!
- Oké, oké! Segíts fel és mehetünk! Már én is éhes vagyok- nyújtottam felé kezemet, amit vonakodva megfogott, majd fölrántott helyemről. Leporoltam ruháimat, s visszaindultunk Konohába.

Út közben kivételesen nem igazán beszélgettünk, csak csendben ugrándoztunk fáról fára.

A falu határaitól nem messze, de láthatáron kívülesve belebotlottunk pár megfáradt ninjába. Három fiúba és egy lányba. Az egyiknek fekete haja volt, hófehér bőre, illetve szürke ruhája. Nem tudom ez milyen divat, de a felsőjének konkrétan nem volt alja, így teljesen kilátszódott a hasa. Ennyiben egészen hasonlított az öltözködésünk. Egy másiknak szőke haja volt, fekete-narancssárga melegítővel, a harmadik pedig barna hajkoronával, zöld mellénnyel és egy furcsa, fém arckeret szerűséggel volt felruházva. A megmaradt egy kicsi lánynak pedig rózsaszín lobonca volt, piros és rózsaszín öltözékkel. Eléggé furcsálltam azt a különös hajszínét, de azért az enyémmel én sem panaszkodhatok. Miyukira nézve tekintetünk találkozott, majd egy és ugyanaz a gondolat futott át mindkettőnk agyán. Kaja! A megfelelő pillanatokra várva, chakránkat minnél jobban elrejtve húzódtunk meg az eddig is kényelmes leshelyként szolgáló faágon.

Egy kicsivel később, mikor beszélgetésbe elegyedtek, és lankadt a figyelmük, akcióba lendültünk. Rájuk vettetük magunkat. Én a narancssárgára, míg társam a pinkyt találta meg célozni. Szinte már hozzájuk értünk, amikoris az utolsó pillanatban megragadták kezeinket, és hátra dobtak. Pár gurulással álltunk meg végül, négykézláb a földön. Mind a négyen támadásra készen álltak előttünk.
- Kik vagytok?- kérdezte a lány.
- Én Miyuki- kezdte barátosném a bemutatkozást- Ez meg itt Kasumi- bökött felém fejével.
- Vagy másnéven két idióta- vigyorogtam.
- Mit akartok?- szólt a szőke hajú is.
- Levegőt- térdeltem le, mivel elfáradtam a nagy támaszkodásokban.
- Meg kaját- engedett magán Miyu is kissé.
- Kaját?- értetlenkedett a rózsaszín. Partneremmel bólogatásba kezdtünk, arcunkon ártatlan mosollyal, mire leeresztették védelmüket.
- Melyik faluból jöttetek?- érdeklődött a barna hajú.
- A... Avar rejtekből- válaszoltam nagy boldogan, egy kis gondolkodás után, közben hátra vágtam magam, így fenékre estem, illetve kezeimen támaszkodtam.
- Ninják vagytok?- pislogott a lány.
- Jobban szeretjük a tolvaj nevet, de végülis- vont vállat a fehér hajú.
- Tolvaj?
- Ti vagytok az az avar rejteki rabló páros?- mutatott végig rajtunk a kék szemű.
- Hé!- csattantam föl.
- Tolvaj, nem rabló!
- Kápizs?!- mutattam fel összeszorított ujjaimat, mérges tekintettel.
- Nem mindegy?- tette csípőre egyik kezét a pinky.
- Nem!- kiáltottuk egyszerre. Az előbbi csak szemforgatva válaszolt, mire mindkettőnk gyomra egy hatalmasat kordult. Egyszerre kaptuk kezeinket hasunkhoz, majd kissé kétségbe esett pillantásokat váltottunk.
- Ti tényleg éhesek lehettek- jött közelebb valamivel a barna férfi.
- Nem mondja?- kezdtem én is szemforgatásba- Az előbb futottuk ki a belünket, pár láda frissen mosott alsógatyáért, amiket még vissza se tudtunk rendesen szolgáltatni, aztán még le is szóltak, miszerint ő hölgy, én meg csak egy kislány!- mutattam Miyukira fejemmel, ideges magyarázásom közepette, aki máris nevetésbe kezedtett- Ha ez nem lett volna elég, akkor még egy idős nénivel is húznunk kellett az időt, mert ennek mániája lett, hogy vajon milyen színű a hajunk, hiszen azt is leszólták, aztán el kellett ugrándoznunk egészen idáig, majd várni rátok, hogy végre dumáljatok, aztán eldobtok, mint egy labdát, kérdőre vonás helyett az előbbit inkább vallatásnak nevezném, és még kaját sem adtok!- dobbantottam mondandóm végén, mérgemben- Hát milyen bánásmód ez?!- vetettem hátra magam, ezzel kiterülve a földön. A kis csapat csak nézett rám kikerekedett szemekkel, társam pedig továbbra is csak kacagott.
- Bocsássatok meg neki, éhesen rossz a modora... Meg akkor is, ha nem éhes- kuncogott a sárga szemű.
- Itt vagyok! Hallak ám!- néztem rá szúrós szemekkel.
- Milyen kár- szállt be ő is a szemforgatók társaságába, csak ő a rosszaló helyett játékos hangulattal. Bosszúból kiöltöttem rá nyelvemet, majd keresztbe font karokkal fordultam oldalra, tőlük ellentétes irányba- Bedurcáztál?
- Nem!
- Akkor?
- Adj kaját!- nyavajogtam, erre partnerem ismét hahotázásba kezdett.
- Tessék, egyetek- szólt a férfi, aki amikor visszafordulva felültem, már előttünk guggolt, és a táskájából halászta elő az élelmet. Miyuval csak nagyokat pislogva néztük mennyi étel van, mikor a csapat többi tagja is rakott elénk néhány dolgot.
- Ez a miénk?- kérdezte meglepetten a mellettem ülő. A kis csapat csak bólintott egyet, mire értetlenül és csodálkozva pillantottunk feléjük.
- Ez biztos?- érdeklődtem.
- Éhesek vagytok nem?- mondta a szőke fiú- Akkor egyetek!- ült le mellénk. Bátortalanul, félve vettünk el egy-egy rizsgombócot. Szemügyre vétele után barátosném szánta rá magát először, hogy belekóstoljon.
- Na? Mérgező? Meghaltál?- kérdeztem.
- Hát... még nem... egész finom- küldött felém egy bíztató mosolyt, mire én is beleharaptam.