Kettő feléjük rohant, azokat egyből szét is vágták, viszont arra már nem számítottak, hogy mindegyik mögött volt egy bónusz, akik így mellkason rúgták azokat, kik az előbb "megöltek". Míg a klónjaim rámentek másokra, én a vezetőt vettem célba. Ahogy szemébe néztem éreztem az a töménytelen mennyiségű gyűlöletet, haragot, vérszomjat, amit jelenlétem váltott ki belőle. Öregem... ennyire zokon venni, hogy megloptam... Eredetileg annyi volt a tervem, hogy neki megyek, aztán lesz ami lesz, de még mielőtt rúgótávolságon belülre kerülhettem volna felém dobta katanáját. A kis cseles. Na, nem mintha ennyivel el lehetne engem intézni. Ismét helycsere jutsu használatával egy fatönkbe állt bele az elhajított tárgy, s elrepült egészen addig a fáig, aminek aljában nem is olyan régen még én hemperegtem. Háta mögé kerültem, amit nem vett észre időben, így lábamat lendítve nagy csapást mértem gerincére, aminek hatására a földön terült szét. Időm se volt még egyet belerúgni, az egyik csatlósa mögém lopakodott, és hónom alá nyúlva elemelte kezeimet magam mellől, így nem sok mozgási lehetőséget hagyva nekem. Egy másik pedig jó ötletnek találta kiszolgáltatottságomat egy kis tartozás leróvására, így szépen el is kezdett püfölni. Három ütés után amit hasamba kaptam, épp egy kunait készült elővenni - gondolom, hogy közelebbről is megvizsgálhassa belsőségeimet, biztos orvosnak készül -, amihez már annyira nem fűlött a fogam, így egy kecses mozdulattal állkapcson rúgtam. Nagy puffanással terült el a porban. Mivel nem nagyon tudtam mozogni fogvatartóm miatt, így jobb alsó végtagomat beékeltem az ő, illetve saját testem közé, s nemes egyszerűséggel arréb toltam. Mivel a drága ezáltal többé nem tartotta rabjaként szegény kezeimet, amiket eleinte még próbált megtartani, szépen meg is fájdultak vállaim, megpördülve tengelyem körül húztam be neki egyet. Majd még egyet, és még egyet. Végül még hasba rúgtam a vállaimat ért károkért, majd ellöktem, amelytől már kiterülve a porban volt megtalálható. Ahj, még csak három hullt a hétből! Nyavajogtam magamban. Amint ezen gondolat megfogant fejemben, már nekem is rontottak. Viszonylag pálcika volta a srác, így, mikor elég közel került, lehajolva emeltem el lábát a talajtól, míg másik kezemmel ruháját fogva dobtam át fejem fölött, ami lendületének köszönhetően meglepően egyszerű feladatnak bizonyult. Nagyot esett, egyenesen rá az előbbire, aki óriásit nyekkent alatta. Ez annyira vicces látvány volt nekem, hogy azonnal hangos kacagásba kezdtem. Oh, de természetesen nem igazán díjazták, hogy ilyen jól mulatok, ezért az a maradék három szinte egyszerre indult meg felém. Vállrántva zsebre tettem kezeimet, és mosolyogva vártam míg elértek. Abban a pillanatban, hogy hozzám értek, egy körülbelül két centis vastagságban kiengedtem magam köré chakrámat, amit fel is villanyoztam, ha szabad így fogalmaznom. Nem tudom ez így érhető-e, de lényegében egy chidorit kreáltam, csak a formáját megváltoztatva körbevontam vele testem egészét. Sok idő volt ezt a technikát megtanulni, de bőven megérte. Direkt az olyan alkalmakra szánom, amikor gyorsan akarom lezárni a harcot. Amint hozzáértek chakrámhoz, mintha egy villám csapott volna beléjük, kisült aggyal, illetve ruhákkal terültek el a földön. Olyannyira röhejesen festettek, hogy muszáj voltam felnevetni. Ezek után egy helyre vonszoltam őket, majd egy náluk talált kötéllel szépen össze is fogtam a kis bandát, nehogy a végén még eltávolodjanak itt nekem egymástól. Annak az egynek, akinek egy kunai okozta seb ékeskedett combjában elláttam minden gondját-baját, még meg is itattam, legyen miből pótolni a vérveszteséget. Majd büszkén néztem munkám gyümölcsét. A hét fickó, mint egy ajándék csomag, úgy ültek ott a földön. És, csak, hogy érezzék a kedvességemet, árnyékba toltam őket, nehogy napszúrást kapjanak mire kiszabadulnak.
- Nah, munka elvégezve, itt az ideje a jutalomnak!- poroltam le kezeimet, s a ládához léptem amit magukkal hurcoltak egészen idáig. Felnyitva azt, eltátott szájakkal néztem a benne lévő szajrét. Aranyfillérek, ékszerek, fénylő, vadonatúj fegyverek sokasága volt benne megtalálható. Füttyetve egyet kezdtek csillogni íriszeim- Szép kis zsákmány fiúk!
- Nem, mintha a tied lenne!- kaptam választ az egyiktől.
- Csak nem bánjátok, ha megkönnyítem a dolgotokat, és elveszek belőle egy keveset, hogy ne kelljen cipelni, ugye?- néztem rájuk ártatlan boci szemekkel.
- Jobban tetszene, ha nem próbálnál segíteni!
- Na de ejnye-bejnye! Nem illik visszautasítani egy kedves lány felajánlkozását a segítségre!
- Te? Kedves? Jó vicc!- kezdett el röhögni beszélgető partnerem.
- Most mér'? Egy kicsit mindig szabad szépíteni a dolgokon- vontam vállat, és a shuriken tartómba kezdtem lapátolni az érméket.
- Hé! Teszed vissza!
- Kösz, inkáb kihagyom! Azta!~ Micsoda gyönyörű tőr! Ez igen!- hadonásztam a levegőben egy kék bőrkötéses, koromfekete élű, csillogó szúrófegyverrel, aminek tokja szintén a létező legsötétebb árnyalatban virított, arany díszekkel tarkítva- Ezt véletlen nem egy daimjótól, vagy ahhoz hasonló gazdagtól van?- kérdeztem egy sunyi vigyorral.
- Mit érdekel az téged?
- Csak szeretném tudni hol szerezhetek még ilyeneket, mert ez különösen tetszik!- vizsgálgattam továbbra is az kezemben tartott tárgyat, amit pár másodperc múlva visszacsúsztattam tartójába. A hüvelyen díszelgő bőrövet derekamra erősítettem, és úgy túrtam bele ismételten a ládikóba. Kihalásztam onnan három ezüstös nyakláncot, egy-egy kicsi drágakővel bennük, amik nem voltak valami nagyok, mint amilyenre számítana az ember, csak, mint egy tökmag, akkorák voltak, de igézően gyönyörűek. Az egyik olyan sötétkék, mint a tenger mélye, de lehet még az is világosabb ennél, a másik tiszta fehér volt, ártatlan, bűntelen, szinte a mennyekben éreztem magam tőle, míg a harmadik tűzvörös volt, mint a színtiszta harag, amelytől azonnal a pokol kapuja jelent meg lelki szemeim előtt. Jó, a kéket és a pirosat megtartot, a fehéret meg odaadom Miyunak!  Mosolyogtam eme zseniális ötleten. Gyöngykarkötők tömkelege került kezembe következőre, amelyek nem tetszettek, így undorral arcomon ejtettem vissza őket. Majd egy szép arany gyűrű, valami furcsa írással rajta, meg három kisebb, meglepően tiszta, csillogó kristállyal benne. Nem tagadom, tetszett, azonnal zsebre vágtam. Nem terveztem hordani, hiszen magamat ismerve, két perc után elhagynám, Miyukinak túl szép, valaki olyannak fogom odaadni akit legalább annyira kedvelek, hogy szóba álljak vele magamtól. Mondjuk nem sok ilyen ember van. Lehet Kibának kéne adnom, de szerintem ő se nagyon akarná hordani. Szomorú. Még néhány fegyvert, nyakláncot, zsetont lepecsételtem egy tekercsbe. Igaz, így kicsit szűkösebben tudok bútort szerezni, de azért ez mégis csak pénz. Ki nem venné el, ha lenne rá lehetősége? Jah, igen... a becsületes, jó emberek... Azok is csak dísznek vannak, ez így sokkal izgalmasabb! Mindenesetre tovább indultam egy tetszőleges irányba, találni egy falut.
- Kösz a szajrét, gyerekek!- intettem a csapatnak egy utolsót, s már el is tűntem a fák között.