Nem mondom, hogy nem kellett sokat mennem, mert bazi nagyot sétáltam! De komolyan! Ennyi idő alatt általában ki szoktam kötni valahol. Egy olyan helyen amit vagy ismerek, vagy nem, és egy felfedező út után-amit még egy nagyobb városban is bőven megejtek az odakeveredéssel együtt, annyi idő alatt, mint amennyibe ez telt-mehetek is egyik kedvenc elfoglaltságomnak hódolni, vagyis a lopásnak. De nem!~ Most nem voltam erre képes, és vagy kétszer is eltévedtem annyira, hogy másokkal összetalálkozzak. Mivel az első alkalommal olyanokba ütköztem akiket még életemben nem láttam, bár elvileg ők hallottak már rólam-pedig nem vagyok valami híres, max. a rosszhírem az amit ismernek-, nem volt valami nehéz szót értenem velük, hiszen ők is tolvajlásból éltek. Egy darabig együtt mendegéltünk, de azután sajnos el kellett válnunk, hiszen egy olyan falucskára hajtottak, ahol túl jól ismerik a kinézetemet, nekem pedig semmi kedvem nem volt chakrát, vagy ami fontosabb, energiát pazarolni a lakosokra, így folytattam utamat az ellenkező irányba. Ami abból a szempontból jó volt, hogy bár egyedül mentem, nem tartózkodott ismeretlen a közelemben, így nyugalomban beszélgethettem magammal. Ezt általában csak fecsegéssel oldom meg, miközben senki konkrétnak nem dumálok, de olykor egy árnyékklónommal kezdek szóváltásba. Amely igazából elég gyakran veszekedésbe torkollik, avagy verekedésbe. Mivel még mindig semmi kedvem nem volt energiát pazarolni, a gazdaságosabb megoldásnál maradtam, amit egyébként senki ne csináljon lakott területen, mert tapasztalatból mondom, hogy őrültnek fognak nézni, és nem fognak beengedni a játékboltba óriás plüss pókot venni a barátosnéd megijesztésének céljából, még akkor sem, ha kivételesen fizetni akartál volna az állatkáért. Na igen, aznap csak egy vödör vízzel öntöttem le Miyukit, aminek az lett a következménye, hogy egy seprűvel a kezében kergetett végig egész Felhő rejteken. Az pedig csak tovább szította a Hófehérkében a tüzet, hogy amint karmai közé került az említett fegyver, szinte azonnal megkérdeztem tőle, hogy "Takarítasz végre, vagy repülsz valahová?". Aznap sem szeretett meg jobban. Igen ám, de abból a szempontból egy borzalmas ötlet volt abba az irányba menni, hogy ott megtörtént a második találkám, viszont most egy olyan csipet csapatba botlottam, akiket pár éve sikeresen átvertem, és a vagyonuk felétől megfosztottam őket, amiből aztán sok jót vettünk magunknak Miyuval. De mentségemre szóljon, hogy azok rabló banditák voltak, akik, velünk ellentétben, életek kiontása árán szerezték a szajrét. Mi meg még egy kedves bácsikát és annak az unokáját is megszántunk a pénz egy jó részével, szóval igenis jól tettem, hogy loptam tőlük! De haljak meg, én tök örültem volna az újbóli találkozásnak, ha nem támadtal volna rám abban a szent pillanatban, hogy felismertek. Eltulajdonított, jogos birtokosuk rászáradt vérétől kevésbé éles kunaik és shurikenek ezrei repültek felém. Egy fáradt nyögés kíséretében úsztam meg ép bőrrel a fegyver zuhatagot, csupán egy helycsere jutsu használatával. A kis csapat mellett elhelyezkedő faágon üldögélve vártam, hogy észrevegyenek. Fél percbe minimum beletelt míg leesett nekik a tantusz, amikor pedig végre valahára kiszúrtak, egy ártatlan vigyorral arcomon rugaszkodtam el, és ugrottam egy magas, fehér, felnyírt hajú gyerekre, aki a legkevésbe számított a rajta való landolásomra. Vállaira érkeztem, így természetesen eldőlt, velem együtt. Gyorsan feltornáztam magam, bár jobb kezemmel nem nyúltam valami előnyös helyre, pedig eskü nem szándékosan tettem. A fiú hirtelen összegörnyedt, én pedig leestem róla. Két gurulás után ismét felültem, majd fejemet fogva kinyitottam szemeimet, torkom felé pedig hat kard is mutatott.
- Heló!~ Milyen régen láttuk egymást, nem? Hogy vagytok? Megy az üzlet?- kezdtem bájcsevejbe, hátha beválik.
- Jól megy a sorunk, de még jobb lesz, ha nyársa szúrunk!- mondta egy elvetemült vigyorral a kis banda vezére.
- Hát, ha már így rímelt, ez tuti igaz!- mosolyogtam, s nagyot markoltam a talajból- Csak kár, hogy nem fog teljesülni!- dobtam feléjük a földadagot, amely szépen a szemükbe ment. A velem szemben lévő fegyvert kirúgtam a fickó kezéből, s felpattanva kaptam el a levegőben. Páran már visszaszerezték a látásukat, így gyorsan nekem rontottak. Gyönyörű kalóz mozdulatokkal védtem ki csapásaikat, majd leguggolva kinyújtottam egyik lábam, és megpördülve tengelyem körül gáncsoltam ki kettőt is, három ellenfelem közül. Mivel ez hét az egy ellen harc volt, és én voltam az a bizonyos "egy", nem volt valami nehéz dolgom. Nem dicsekvésből, de jó vagyok az ilyen dolgokban. Nem terveztem komolyabb károkat tenni bennük, így csak hasukra ugrova a fetrengő párosnak szaltóztam egyet. Jobb lábam nyújtva volt, s mivel az egyik küzdőpartnerem elé érkeztem, szépen fejbe is rúgtam a szerencsétlent. Nem volt időm felállni, máris belémrúgtak. Egy közelebbi fa törzsének repültem, hangos nyekkenéssel karöltve. Még fel sem fogtam mi történik, egy felém hajított kunai hajszál híján felkaromba állt. Éppenhogy elmozdultam, de még így is húzott egy szép kis csíkot rajtam. Remek, most ki van szakadva a felsőm! Lophatok újat! Gondolatmenetem végére érve jött az újabb dobókés, amit elkaptam a levegőben, még mielőtt szemebe fúródott volna. Talpra állva dobtam vissza, ami telibe egy hosszú, barna hajú, fejkendős fiúnak combjában landolt. Tudom, azt mondtam, nem tervezek komolyabb kárt tenni bennük, de kezdenek felidegesíteni. Lassan sétáltam a kis gárda felé, pár lépés után árnyékklónokat létrehozva.