- Ébredj Harry! Megérkeztünk. - ébresztett fel a talárba öltözött Hermione. Fáradtan álltam fel a helyemről, majd leszálltunk a vonatról. Mindig jó érzés fogott el, amikor megérkeztünk és leléptem a vonatról. Szerettem a vonat ismerős zúgását, az ismerős hangokat, illatokat, helyeket. Nem hiszem, hogy hazudnék vagy túloznék azzal, ha azt mondanám, hogy nekem ez az otthonom.

- Szerintetek milyen lesz ez az év? - kérdezte Ron hirtelen. Jogos gondolatok voltak ezek hisz az elmúlt három évünk mondhatni elég eseménydús volt és bár ez külső szemmel érdekesnek vagy izgalmasnak tűnhet, de igazából félelmetes és valószínűleg már mindig bennünk lesz ez az érzés, ez az aprócska félelem, hogy mi következik majd. Annyiban viszont biztos vagyok, hogy bármi lesz, én velük szeretném végig csinálni.

- Fogalmam sincs, de remélem most már végre lesz egy drámák és mindenféle furcsa rejtélyek nélküli nyugodt évünk. - osztottam meg a többiekkel röviden gondolataimat. - Szerinted Hermione?

- Én is ebben reménykedem. Így majd tudok teljes mértékben a tanulásra koncentrálni. - mondta miközben bólintott egyet, hogy megerősítse a szavait.

- Te állandóan tanulsz. - szólalt meg mellettem Ron.

- Például azért, hogy ha bajba kerülünk, tudjam, hogy mikor mit kell tenni, hogy megmentsem az életed. Te viszont állandóan eszel. Ha valaki megtámad, nem uszíthatsz rájuk száz csoki békát, hogy megmenekülj!

- Miért nem? Szerintem ez egy briliáns ötlet Hermione!

- Az lenne briliáns ötlet, ha végre csendben maradnál. - mondta Hermione a halántékát masszírozva. Ez a kis cselekvés mindent elárult. A lány akkor szokta ezt csinálni, amikor kedves Ron barátunk olyan butaságot mond amit Hermione inkább már szóra sem méltat. Ron csak csendben átsétált a másik oldalamra és megölelte a lányt.

- Jaj Mione, ugye tudod, hogy érted képes lennék a száz csoki béka mellett még szendviccsel is megdobálni az ellenséget? - kérdezte nevetve a lánytól.

- Igen tudom Rony. - szólalt meg ő is nevetve.

- De kis romantikus pillanat. Meg ne fulladjak a nyáltengerben. - biggyesztette le az alsó ajkát Malfoy. Amikor meghallották rögtön szétváltak. - Csak nem fél felvállalni az új pár a kapcsolatukat?

Malfoy. Már majdnem kezdtem róla megfeledkezni. Szőke tincseit egy egyszerű simítással igazította a helyére miközben az az állandó gúnyos vigyora terült el az arcán. Igazából ezen kívül még egyetlen egy arckifejezése van és az a semleges. Vagy néha ha szerencsés vagy még a dühöt is fel tudod rajta fedezni. Malfoy talán azon kevés dolgok egyike, amikre azt tudom mondani, hogy gyűlölöm. Gyűlölöm minden egyes mozdulatát, lélegzetvételét és szavát. Gyűlölöm a hangját, a gúnyos nevetését, a fehér bőrét, a szőke haját, a piros ajkait, a járását és minden egyes dolgot, ami őt Draco Malfoyá teszi. Nem tudok ránézni és nem tudok mellette nyugodtan megmaradni. Felkavar már csak az is, ha meglátom. Gyűlölöm.

- Csak barátok vagyunk te görény. - vetette oda neki Hermione.

- Jaj, hát persze! Ki is jönne össze egy olyan kis sárvérűvel, mint amilyen te vagy?

- Fogd be, Malfoy! - szálltam be most már én is a vitába. Nem fogom eltűrni, hogy így beszéljen a barátaimmal. Nekem mondhat bármit, öntse ki a szívében rejlő összes csúfságot, de nem beszélhet így azokkal, akiket szeretek.

- Na, megszólalt a kis túlélő. Milyen volt a szüleiddel tölteni a szünetet? Ja, hogy ők már nem is élnek! Bocsánat elfelejtettem. - próbált szomorú képet vágni, de a szájában ott bujkált az a gúnyos mosoly.

- Ne merd a szádra venni a szüleimet! - szegeztem rá a pálcámat mérgembe. Szinte elfehéredtek az ujjaim annyira szorítottam. Pontosan tudta, hogy mit csinál és teljesen tisztába volt a szavai súlyával és én ezt is gyűlöltem benne.

- Miért mi lesz? Utánuk küldesz? Tudod, azzal nem tudod visszahozni őket. - nevetett. - Meg-hal-tak. - mondta ki lassan, és szótagokra bontva. A legfájóbb pontomra tapintott és ezzel ő is tisztába volt. Pár lépés segítségével pillanatok alatt olyan közel álltam hozzá, hogy minden lélegzetvételét éreztem az arcomon. Az álla alá helyeztem a pálcámat, és olyan gyűlölettel néztem rá, mint még soha senkire. Ahogy a szemébe néztem eltűnt körülöttünk minden. Csak mi voltunk és senki nem számított abban a pillanatban. Ott helyben képes lettem volna megölni és teljesen figyelmen kívül hagyni mindenféle következményt.

- Tudod Malfoy én még család nélkül is értékesebb ember lettem, mint te valaha is leszel. Azért amiért ilyen gazdag és befolyásos személy az apád azt várnánk el, hogy a fia tanult tőle némi tiszteletet és jó modort, de úgy látszik ez nem történt meg. - a szőkeség állkapcsa megfeszült majd élesen beszívta a levegőt.

- Te tényleg azt hiszed, hogy jobb vagy nálam Potter? - nevetett fel lenézően.

- Tudom, hogy jobb vagyok nálad Malfoy. Minden egyes dologban.

- Talán egy Cruciatus átok segítene abban, hogy befogd a szádat. Már így is túl sok mocskos, egoista hazugság folyt ki rajta. - fogta meg az államat és a hüvelykujját végighúzta az alsó ajkamon. Az ujja forró nyomott hagyott rajtam és egy pillanatra teljesen elvesztem az érintésében. Lehetséges ez? - Vagy talán rögtön jöhet az Avada Kedavra. Úgyis látni szeretnéd már a családodat nem igaz? - a kérdés hallatán teljesen elveszett az a pillanatnyi érzés és újra mérhetetlen harag vette át a helyét. Gondolkozás nélkül meglendítettem az ökölbe szorított kezemet, ami egyenesen az arcába érkezett. Megingott az egyensúlya, de nem esett el. Az orra vérzett és bárki bármit mond Draco Malfoy ezt nagyon is megérdemelte.

- Ezért most meghalsz Potter! - indult meg felém idegesen. Én nagyobb ütést kaptam, mint ő. Elestem, és a kezemmel támasztottam meg magam a földön. Amikor megpróbáltam felállni Malfoy a hátamra tette a lábát, és visszanyomott a földre. - Na, most legyél nagyfiú. A túlélő, a nagy és neves Harry Potter emberek. Ennyit ér! - rúgott még egyszer belém, és elindult az ellenkező irányba. Egy kis erőt nyerve felpattantam, és utána siettem. A kezénél fogva visszarántottam, és egy ugyan olyan ütést kapott, mint legelőször, csak most a másik oldalról. Kihasználva a meglepődöttségét leterítettem a földre, és egyre több és több ütést intéztem egyenesen az arcába. A kezemen a vérét éreztem. Azt is éreztem, ahogy az én orromból is kicseppen a vér a kezemre, majd összeolvad a Malfoyéval. De nem érdekelt. Akkora harag gyűlt össze bennem, hogy képtelen voltam leállni.

- Harry elég! - szakított le Ron a Mardekárosról. - Hermionével elszaladtunk szólni McGalagony professzornak. Mindjárt jön.

- Nem érdekel. - kiabáltam dühösen, és próbáltam kiszabadulni Ron erős kezei közül.

- Valaki fogja már le Malfoyt is! - kiabálta Hermione amikor látta, hogy a fiú felállt, és felém igyekszik.

- Miért? Engem érdekel, ki nyer! - szólalt meg valaki a tömegből.

- Ha ti nem akkor majd én leállítom ezeknek a tanulóknak a harcát. Nem engedhetem meg, hogy csatatérré alakítsák az iskola udvarát majd vérfürdőt rendezzenek rajta! - hallottam meg az ismerős hangot. Hatalmas düh volt bennem, de sikerült talán egy kicsit lecsillapodnom. Már nem próbáltam kiszabadulni és folytatni Malfoy arcának az átrendezését. Ehelyett idegesen kirántottan a kezeim Ron kitartó szorítása alól, és farkasszemet néztem Dracoval. Ő is dühös volt, de már nem próbált meg nekem jönni.

- Mégis mit képzelnek maguk? Ez az első napjuk máris verekedésbe keverednek? Azt legalább megtudhatnám, hogy hogyan történt? - kérdezte felháborodva miközben a szeme villámok az szórt.

- Ő kezdte! - mondtuk ki egyszerre miközben mind a ketten vádlón a másikra szegeztük a mutatóujjunkat.

- Egy gyermekbe több értelem szorult, mint magukba összesen. Most pedig jöjjenek velem, közben pedig törülközzenek meg! Tiszta vér az arcuk. - indult el az iskola felé miután átnyújtott nekünk egy-egy törlőkendőt. Megpróbáltam a lehető legtávolabb állni a Mardekárostól. Tudtam, hogy nem tudnám magam visszafogni, ha megint mellém kerül. Főleg ha úgy gondolná, hogy jó ötlet lenne hozzám szólni.

Beléptünk a hatalmas épületbe és egészen a harmadik emeletre mentünk. Ott volt egy eldugottabb folyosó a végén egy szobával.

- Megérkeztünk.

- Elnézést tanárnő, de nem igazán értem miről beszél. - mondtam miközben megvakartam a tarkómat.

- Nem fogok említést tenni a maguk kis eszementségükről sem Dumbledornak, sem Piton professzornak, de csak abban az esetben, ha teljesítik a kérésem. Ez régen egy osztályterem volt, de az eldugottsága miatt már nem használjuk. - mutatott az ajtó felé. - Maguk minden tanítás után ide fognak jönni és eltöltenek egymással pontosan két órát. Ezzel remélem, jobban megismerik majd a másikat, és talán abbahagyják a gyerekes marakodásukat.

- Ez kész vicc! - hördült fel Draco.

- Talán kedvezőbb lenne számára az, ha a ma történteket tudomására adnám Piton professzornak Mr. Malfoy? - nézett a szőkeségre kérdően a szemüvege mögül.

- Az apám még hallani fog erről! - emelte fel a mutatóujját.

- Holnap találkozunk ugyan itt. - közölte McGalagony rá se hederítve a dühtől mindjárt felrobbanó mardekárosra, aki egy felém intézett gyilkos pillantás után el is sietett.

Már csak ez hiányzott...

...

- Mi történt? - rohant oda hozzám Hermione miután meglátott a Griffendél klubhelyiségébe.

- Büntetést kaptunk. - jelentettem ki miközben ledőltem az egyik kanapéra.

- Dumbledor mit mondott? És Piton? - kérdezte Ron.

- Nem tudnak róla.

- Tessék? - kérdezte értetlenül Hermione, és Ron egyszerre.

- McGalagony miután bejöttünk az iskolába a harmadik emeletre vitt minket. Ott van egy kis mellékfolyosó a végén egy ajtóval. A mögött egy rég nem használt osztályterem van. Azt mondta, hogy nem említi meg ezt a kis incidenst sem Dumbledornak, sem Pitonnak ha minden nap, órák után oda megyünk és két órán keresztül össze leszünk zárva, hogy "jobban megismerjük egymást." Malfoy persze ellenkezett, de rájött, hogy jobb ötlet titokban tartani ezt az egészet Piton előtt.

- Tudom, hogy mennyire utálod Dracot, de így legalább nem kapsz nagyobb büntetést. Egy ilyenért ki is csaphattak volna titeket. - próbált nyugtatni Hermione.

- Lehet, a végén még megkedveled. - mondta Ron nevetve.

- Hát drága barátom, szerintem hamarabb fogom újra megverni, mint megkedvelni. - jelentettem ki, és mind a hárman egyszerre nevettük el magunkat.