Ma szerencsére nem lesz közös óránk a Mardekárosokkal, ami azt jelentette, hogy csak órák után fogok találkozni Malfoyjal és bár elméletileg már barátok vagyunk, de ez mégis áldásnak számított nekem. Viszont ez nem azt jelentette, hogy minden órát egyedül fogunk végighallgatni hisz már a nap elején a gyógynövénytan a Hugrabugosokkal zajlott. Pomona Bimba professzor kedves, mosolygós, gömbölyded alakú nő volt borzas hajjal, akinek ruhája és süvege mindig piszkos volt. Szerintem nem volt olyan ember, aki nem kedvelte őt, de ha voltak ilyenek, akkor azoknak meglehetősen csekély volt a létszámuk. És az sem elfelejtendő, hogy meglehetősen jó tanár volt.

- Ron! - kiáltotta az első óra után vörös hajú barátomnak egy aranybarna hajú, magas, sötétzöld szemű és eléggé jóképű fiú. Idősebb lehetett nálunk és a talárjából ítélve Hugrabugos volt.

- Cedric. - mosolygott rá ezután pedig megölelték egymást. Illata körbelengte a teret. Méz és citrom.

- Édesapám megkért, hogy szóljak, hogy a hétvégén Arthur meghívott minket vacsorázni hozzátok.

- Rendben. Mostanában hogyhogy ilyen sokat vagytok nálunk?

- Édesapám majdnem elvesztette az állását a Mágiaügyi Minisztériumban és Arthur segített neki abban, hogy ez ne történhessen meg. Emiatt szorosabb lett a barátságuk és gondolom ezért. - válaszolta mosolyogva. Milyen gyönyörű volt a mosolya.

- Örülök, hogy végül a Minisztériumnál maradt. Ó és mielőtt elmennél, bemutatom a legjobb barátomat, Harry Pottert. - fordult felém Ron majd Cedric. - Harry ő itt Cedric Diggory. - A hugrabugos felém nyújtotta a kezét én pedig szinte azonnal belecsúsztattam a kezemet puha tenyerébe.

- Örülök, hogy megismerhettelek. - mondta mosolyogva. Hangja megnyugtató volt a szívem pedig hevesen kezdett el dobogni tőle. Mi történik?

- Én is. - mosolyogtam vissza. Ezután elengedte a kezemet majd egy gyors "Sziasztok" után elsietett.

- Első látásra szerelem? - kérdezte nevetve Ron.

- Dehogy is. Nem is vonzódom a fiúkhoz.

- Inkább csak nem veszed észre. Le sem vetted róla a szemed. Amikor rád pillantott elpirultál, és amikor kezet akart veled fogni olyan gyorsan simítottad bele a tenyered a kezébe mintha meghalnál, ha nem tennéd meg. Ó, és azt ki ne felejtsem, hogy addig el sem engedted ameddig el nem ment.

- Ez még nem jelent semmit. - vágtam rá mire a barátom felém fordult egy amolyan "ugye ezt te sem gondolod komolyan" képet vágva.

- Hány barátnőd is volt eddigi életed során?

- Egy se.

- Hányszor csókolóztál már lánnyal életedben?

- Egyszer sem.

- De ettől függetlenül hány lánnyal történhetett volna ez meg, ha beleegyezel?

- Sokkal. - kezdtem egyre jobban azt érezni, hogy ezt a csatát elvesztettem.

- Sok fiú és lány ölelt már meg. Melyiknél érezted azt, hogy megmozdul benned valami? Melyiknél érezted, hogy izzad a tenyered és gyorsan dobog a szíved?

- A fiúknál.

- Te drága Harry barátom meleg vagy, mint egy kandalló, de ezzel semmi baj nincs. Mi ugyan úgy szeretni fogunk, és akinek pedig bármi problémája van ezzel az élete végéig csigát fog hányni ezt megígérhetem.

- Köszönöm. - mosolyodtam el halványan. Tényleg meleg lennék?

- Sziasztok. - csapódott hozzánk Hermione.

- Szia. Te hol jártál? - kérdezte Ron.

- Beszélgettem Bimba professzorral aztán pedig gyorsan elmentem a könyvtárba egy könyvért.

- Tehát ilyen tipikus Hermionés dolgok.

- Mi a baj Harry? - kérdezte aggódva a lány nem törődve Ronald előző mondatával.

- Hagyjuk ezt most. - néztem rá kérlelő tekintettel. Nem akartam erről beszélni. - Kihagyom a következő órát. - jelentettem ki és azonnal el is mentem onnan. A lehető legmesszebb akartam kerülni az emberektől. Felmentem egészem a Csillagvizsgálóig majd onnan a tetőre a szokásos kis helyemre. Jó volt ott egy kicsit gondolkozni. Nekem is megfordult már a fejemben, hogy talán meleg vagyok, de mindig elvetettem az ötletet. Talán azért nem mertem bevallani magamnak és hangosan kimondani, mert nem tudtam, hogy mennyire tudnám ezt elfogadni. És ha én nem tudom elfogadni, akkor mások, hogyan tudnák?

Nem azért gondolom, hogy nehezen tudnám ezt elfogadni, mert elítélem a melegséget, hanem azért mert gyerekkorom óta úgy éreztem, hogy nem érek semmit és nem vagyok jó semmire. Viszont bekerültem a varázslóvilágba ahol szeretnek, ahol érek valamit, és ha meleg lennék, félek, hogy ezt elveszítem. Nem akarom újra értéktelennek érezni magam.

Vajon ha a szüleim még most is élnének, megutálnának, ha megtudnák?

...

Miután lejöttem a Csillagvizsgálóból még volt két órám és indulhattam is a harmadik emeleti eldugott folyosóra. Draco a teremben, McGalagony professzor pedig az ajtó előtt várt. Csendben léptem át a küszöböt. Levágódtam az egyik székre és reméltem, hogy Draconak nem most ered meg a nyelve az élet nagy problémáiról, hanem szokásához híven csendben marad. Hallottam az ajtó zárjának kattanását, ezt pedig a megnyugtató csend követte. Lassan előpakoltam a könyveimet, de a gondolataim nem engedték, hogy tanuljak. Annyira elkalandoztam, hogy észre sem vettem, hogy a szőkeség időközben helyet foglalt mellettem.

- Baj van?

- Ne kérdezd meg, ha igazából nem érdekel. - válaszoltam szinte azonnal.

- Úgy ismersz, mint aki megkérdezi, hogy mi a baj, csak mert szívesen elhallgatja valaki nyávogást a hatalmas problémáiról, amik amúgy eredetileg nem is érdekeltek? Hamarabb ugrok le egy torony tetejéről! Azért kérdeztem meg, mert tényleg szeretném tudni.

- Egyáltalán miből gondolod, hogy bajom van? - kérdeztem idegesen.

- Nem köszöntél, nem ültél mellém, komor vagy és láttam, ahogyan ma a Csillagvizsgáló felé sietsz. Gondoltam a tetőre mész, ami azt jelenti, hogy gondolkozni szeretnél. És ezt összevetve a többi dologgal azt eredményezi, hogy nincs minden rendben.

- Nem veled akarom megbeszélni a problémáimat.

- De barátok vagyunk.

- Te nem is akartad ezt az egészet. Most pedig már én sem akarom. Felejtsd el az egészet és kész. Most pedig menj és hagyj egyedül.

- Nem hagylak itt.

- Ó és mégis miért nem?

- Azért mert önfejű vagy és makacs.

- Már értem. Szóval azért nem mész el, hogy engem idegesíts.

- Nem. Az akartam csak mondani, hogy e tulajdonságaid miatt nem fogod elmondani senkinek sem a problémáid, ami azt jelenti, hogy el kell játszanod, hogy boldog vagy, mert ha nem teszed kérdezgetni fognak, de te, mint ahogy már az előbb említettem nem fogsz róla beszélni. Mindeközben szépen az ágy alásepred a gondokat, de ettől függetlenül ezek nem fognak eltűnni. - mondta el a szőkeség a véleményét, ami teljesen igaz volt. Eztán kérlelő hangon szólalt meg. - Engedd, hogy valaki segítsen!

- Meleg vagyok és fogalmam sincs, hogy hogyan fogadjam ezt el. - kezdtem bele hirtelen. - Az egész gyerekkoromat egy gardróbban töltöttem azt érezve, hogy nem vagyok fontos. Ezután ide kerültem és mindenki ismert, szeretett és törődött velem. Ha elmondom, hogy meleg vagyok, félek, hogy elveszítem ezt az egészet, de én nem akarok újra az a kis jelentéktelen gardróblakó lenni. Félek, hogy az összes szerettem eltávolodik majd tőlem. Félek, hogy bemocskolom a Potter nevet és állandóan csak az jár a fejembe, hogy mi van, ha a szüleim szégyellnének, ha még életben lennének. Mi van ha Sirius megtudja, nem fogadja el és visszaküld Dursleyékhez? Nem akarok oda menni. - mondtam kétségbeesetten. Szemeimben apró könnycseppek csillogtak és el akartam tűnni a Földről. Malfoy az államra simította a kezét és maga felé fordította az arcom. Érintése kellemesen hideg volt szemeiben pedig aggódás látszott.

- Nem vagy már az a gardróbba való gyerek. Sőt, sosem voltál gardróbba való! A szüleid pedig jó emberek voltak. A szégyen lenne az utolsó, amit éreznének. Tudod, mit éreznének helyette? - kérdezte mire én halványan megráztam a fejem. - Büszkeséget. Büszkék lennének, amiért felvállalod. Büszkék lennének arra, hogy ilyen bátor vagy. Büszkék lennének arra, hogy ilyen csodálatos fiuk van, mint te. Sirius pedig pontosan ugyan ezt fogja tenni, ha készen, állsz arra, hogy elmond neki. Hermione és Ron pedig szintén el fogják fogadni.

- Miért vagy benne ilyen biztos?

- Crack, Monstro, Pansy, Blaise és még az édesanyám is elfogadta. Nálad is minden rendben lesz.

- Te is meleg vagy? - kérdeztem meglepődve.

- Igen, és hidd el, hogy én is ugyan így ki voltam borulva, amikor rájöttem. Egy hatalmas csalódásnak éreztem magam, de hidd el, hogy ez egy idő után elmúlik, csak el kell fogadnod magad. Ha nekem sikerült, akkor neked is fog.

- Tényleg így gondolod?

- Igen. - bólintott, hogy megerősítse azt, amit mondott. Jól esett a kedvessége.

- Köszönöm.

- Nem kell megköszönni. - eresztett felém egy mosolyt majd felállt a székről és elkezdte összepakolni a könyveit. Pár másodperc múlva más hallottuk is zár kattanását, ami azt jelentette, hogy letelt a két óra. Felálltam a székről és én is ugyan úgy elkezdtem összeszedni a könyveim. Draco előbb kész lett szóval amilyen gyorsan csak lehetett elindult, de még mielőtt kilépett az ajtót visszafordult.

- Harry.

- Igen? - kérdeztem érdeklődve.

- Fontos vagy!