Téli szünet van végre valahára. Már csak két nap és karácsony!!! Annyira várom, hogy huuuuu! Izgatottam kipattantam az ágyamból, és rohantam le mert ma díszítjük a házat is meg a fát is. Amikor anyu szólt, hogy még mindig Mr. Grincs virít rajtam(pizsi) akkor meg rohantam vissza, hogy mire apu megjön addigra leérjek. Felkaptam egy fekete bélelt leggingset és egy vörös bélelt pulcsit, alá egy fekete trikót. Ja én se értem de ehhez volt kedvem. Mire leértem apu pont benyitott. Nekifutásból a nyakába ugrottam, majd együtt becipeltük a házba a karácsonyfánkat.
- Lali, segíts kérlek!- hívott anyum aki mindig így hív már megszoktam de TEKLA a nevemmmm. Miért Lali? Olyan mint a Laci. Na mind1.
-Megyek már Mutti.-ordítottam vissza mert közben a konyhában lábatlankodtam vagyis ja szó szerint mert épp egy rénszarvas alakú mézeskalács lábát eszegettem halál nyugalommal. Befejeztem a "táplálkozást" és mentem anyához mert nem érte fel a fa felső ágait én meg igen. Gyorsan felrakosgattam az égőket a fára, és indultam is kifele a kertbe. Apa már előkészített minden szükséges dolgot. Minden világító cuccot, nem világító díszt meg az összes többi engem idegesítő cókmókot. Azokat már nagyon túlzásnak tartom de anyuék a tinikezelő könyveket és az 1800 as stílust illetve a szar kajákat kivéve tiszta Reni szülei (szjg)... A végén már a szobámból hallgattam a karácsonyi zenéket és egyszerre utáltam és imádtam az egészet.

-Időugrás:
Ma van KARÁCSONY!!! Anyuék ágyán ugrálva keltettem fel őket. Komolyan hasonlítok egy érett 13 éveshez. Lassan lekászálódom róluk, majd ordítva futottam a bejárat felé mert pontosan most kell csengessen a nővérem Marcsi. Kivágtam az ajtót és abban a pillanatban nyomta meg a csengőt. Visítva ugrottam a 18 éves nővérem nyakába. Nagyon ritkán látjuk egymást, mert kiment külföldre egyetemre és csak augusztusban láttam utoljára.
- Szia Lilo!!! - ezek milyen nevet találnak ki a Tekla végéből. Ez hihetetlen...
- Szia Maresz!
- Anyuék? Alszanak?
- Ja már nem sokáig- vigyorogtam mint aki nem tom amortentiát kapott legalábbis.
A szenteste szűk meghitt családi körben telt majd elkezdtünk vándorolni a rokonokhoz, utána sajnos Marcsi visszament Németbe. Lassan vége a szünetnek. Jönnek a lezárások hurrá hurrá. Már csak ez a nap van és holnap után. Hétfőn suli, ma anyuval tervezünk bemenni a városba, hogy utoljára megcsodáljuk a karácsonyivásárt és shoppingoljunk egyet. Sose voltam az a lány akit ez érdekelt de néha jó volt csak úgy vásárolgatni. Este fele elindultunk haza, már mentünk volna be amikor észrevettük, hogy nyitva van az ajtó. Ez fura, mi a franc apa sose hagyja nyitva. A teraszon már látszott, hogy az bezony nem önszántából nyílt ki, itt elkezdtem rohanni befele és csak remélni tudtam, hogy apa éppen elővette lány énjét és elhúzott a haverjaihoz sörözni vagy bánom is én. Beléptem a nappaliba, és minden levegő kiszaladt a tüdőmből. A testem feladta a szolgálatot, összecsuklottak a lábaim. Apa feje mellett egy hatalmas tócsa vér volt, mellette pedig egy feszítővas. Azzal üthették le. Tompán érzékeltem csak anyu zokogását és ahogy remegve tárcsázza a 112- t mert én mindvégig az én imádott édesapám hűlő testén zokogtam hangtalanul. El sem tudom mondani azt az érzést amit akkor éreztem. Ürességet fájdalmat elveszettséget és mérhetetlen hiányt tudtam beazonosítani a bennem kavargó mindenből. A következő két nap összemosódott. Vasárnap volt a temetése, nekem pedig hétfőn suli. Egyik éjjel sem aludtam így hétfőn reggel inkább hasonlítottam egy zombira mint egy lányra. Marcsinak vissza kellett mennie még tegnap mert nagyon kemény az egyetem, és mondta hogy muszáj, amit persz megértettünk anyuval mégis fájt. Sminkkel meg sem próbálkoztam, hogy elfedjek bármit is. Nem fedett volna egy teljes tubus sem így feleslegesnek tartottam, meg azt is, hogy rejtegessek bármit is. Anya betelefonált, hogy ha lehet akkor ma ne zaklassanak feleléssel max dogával ha kötelező. Barna hajam hagytam olyan borzosan ahogy van a vállamra omlani, felhúztam egy fekete leggingset (alapból nm járok tesicucc szerű dolgokba de itt nekem mindegy volt) egy feket trikót meg egy háromszor nagyobb feket KAPUCNIS pulcsit! Majd feket zokni cipő és kabát kombóval fülessel a fülemben elindultam suliba. A terembe érve persze, hogy mindenki ott volt ezért nagyon zavartak a kérdő tekintetek... levágtam magam a szokásos helyemre a leghátsó sor falfelőli székébe és a felhúzott lábaimmal vártam a csengőt. Legjobb barátnőm ma persze nem jött, miért is lenne szerencsém? de az osztály bunkói toppon voltak "szerencsére". Mentem volna ki a mosdóba, hogy megmossam a fejem, amikor éreztem hogy elsírom magam. Lehet gyengének hívtok de eszméletlen nehéz. A két lány megállított, és kihúzták a fülemből a fülest.
-Na mivan apucid nm vette meg a legújabb plüssöt karácsonyra? Azt gyászolod ennyire?- vihogtak folyamatosan. Az osztály egyre közelebb jött, hogy ha bármi van ugorhassanak. Ez jól esett, de koncentráltam. Megráztam a fejem és megpróbáltam kikerülni, mert semmi köze semmihez. Megfogta a karom és visszarántott.
-Te csak ne húzogassál engem. -Szóltam rá nyugodt hangon.
- Hagyjatok békén jó? Légyszi.
-Miért mi lesz? Mész sírni apucihoz?
- Bárcsak, bárcsak mehetnék.- röhögtem keserűen a képébe.
- Mer elváltak a szüleid? - vinnyogta továbbra is vigyorogva.
-Állj le Sam! - szóltak rá a lányra többen egyszerre.
- Nem, képzeld nem váltak el, hanem az apám meghalt. Halott. Ezt akartad hallani? Miért nem tudtok engem békén hagyni végre?! Miért szóltok egyáltalán hozzám?- éreztem ahogy sápadok, és a sok nap nem alvás után megy el az erőm.- Mit tettem ellenetek? Miért szántok rám energiát a tökéletes életetekből?- annyit éreztem, hogy Sam meglöki a vállam(nem erősen csak ilyen poén szinten, de sok nap alvás és evés nélkül nem tesz jót) így eldőltem hátra, éreztem ahogy valaki elkap, de közben minden elsötétült. Kinyitottam a szemem, és egy zöld szempárral találtam szembe magam. Csak Neki vannak ilyen szemei... Ádám. Ő, aki után majdnem két éve mászkerálok. Jól esett a társasága, de nem volt vele különösebb bajom, mert minden jelenlegi problémám nagyobb volt ennél.
- Te mit keresel itt? Én mit keresek itt?
- Elájultál, és én fogtalak meg így én hoztalak fel. Anyukádnak nem szóltak mert ne legyen még idegesebb, azt mondták nem komoly csak kifáradtál.
-Köszi szépen.- mosolyogtam kedvesen rá.
-Ha ilyen jól érzi magát kisasszony akkor el is mehet.- vigyorgott vissza rám a doki. Behalok. Ez de idegesito tud lenni.
- Rendben megyunk! Gyere Tekla.- Kimentünk a rendelőből, és én kicsit megszédültem ezért leültünk a váróba. Ja a suliban van egy sulidoki. A fejem a vállára hajtottam és végre először békésen aludtam. Nem tudom meddig aludhattam, de nagyon pihentető volt. Anya aggódó arcára keltem ami a fejembe hajolt konkrétan bele. Mondta, hogy megyünk haza majd lement. Felálltunk Ádámmal és szembefordultunk egymással.
- Köszönök mindent. Ha van kedved majd beszélgethetnénk.-Az utolsó felét a mondatnak nagyon nehezen préseltem ki magamból majd megöleltem. Esetlenül visszaölelt és azt mondta, hogy persze van kedve beszélgetni. Jókedvűen léptem ki a suliból és csak remélni tudtam, hogy fel tudom dolgozni az eseményeket.