\______/

Tűkön-ülve vártam a plafont bámulva, hogy Jisung végre elaludjon a karjaimban. Szinte számoltam vissza magamban a keservesen lassan telő másodperceket, míg a fiú végre-valahára egyenletesen szuszogott mellettem, s a jelek szerint elnyomta őt az álom. Itt a nagy alkalom! Tudtam, hogy egyáltalán nem helyes az, amit épp tenni készülök. Jisung nem adott rá engedélyt, hogy láthassam a vágásait, én azonban akkor is látni akartam őket, illetve most meglehetősen kiszolgáltatott is, hiszen alszik, nekem mégis fontos, hogy tudjam, mennyire vészes a helyzet egészségügyi szempontból. Én vagyok a barátja, és aggódom érte. Csak a legjobbakat szeretném neki, amibe beletartozik az is, hogy ne bántsa magát. Csak gyorsan megnézem, észre sem fogja venni a kis mókusom.

Hátrébb húzódtam Jisungtól, majd egy óvatos mozdulattal felültem az ágyon. Ezután tömény bűntudattal telve az édesen szuszogó Jisung vastag pulcsija aljához nyúltam. Feltűrtem irtó lágyan, alig érintve, a pulcsija egyik ujját egészen a könyökéig, legnagyobb meglepetésemre azonban Jisung hibátlan bőre olyan volt az alkarján, mint a legpuhább fajta selyem. Még egy apró karcolás sem volt rajta, amin istenesen meglepődtem, aztán viszont dübörgő szívvel felhúztam a fiatal férfi másik ujját is, de ott sem voltak vágások. Ezt a felfedezést elhúzott szájjal vettem tudomásul, mert ha itt, ezen a tipikus testtájékon nincsenek vágások, akkor hol lehetnek? Nem tudtam feljebb húzni a pulcsija ujját, de nem valószínű, hogy a válla közelében lennének az önkárosító sebek. Gondoltam arra is, hogy lehet a combján vannak, elvégre ez is közrejátszhat abban, hogy semmiképpen sem akar előttem meztelenre vetkőzni. A nadrágot azonban mégsem húzhatom le róla álmában, megnézni, mert az már tényleg túlment volna egy bizonyos határon.

- Mit csinálsz?! - riadt fel hirtelen a kutakodó érintéseimre Jisung, mikor épp készültem volna óvatosan visszahúzni a pulcsija imént feltűrt ujjait. Valósággal ledöbbentem, mikor a fiatal férfi kipattant szemekkel az enyéim közé meredt, miközben épp ott térdeltem mellette az ágyon. - Minho! Mit csinálsz?! - ült fel ijedten a matracon, lehúzva a pulcsija ujjait.

- É-é-én csak - mekegtem-makogtam zavartan, elvégre ebből most mégis hogy magyarázom ki magam? - É-én, khm, csak hidegek voltak a-a-a kezeid, é-és azt hittem f-fázol, mondom akkor le-lecsekkolom, van-e a-a-a pulcsid a-alatt még valami ruha... - találtam ki egy mondvacsinált kifogást.

Jisung hitetlenül nézett velem farkasszemet.

- Ezt ne csináld többet - jelentette ki végül. - Ha meg akarsz simogatni, vagy bármi, akkor azt csináld nyíltan, ne ilyen sunyiban fogdoss, amikor alszom. Mert ez így nagyon furán jött le, és megijesztesz vele - adott hangot őszintén a diszkomfortjának.

- Bocsáss meg, kicsim, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni - kértem tőle azonnal elnézést. - Khm, de visszatérve, tényleg nem fázol? Hidegek a kezeid.

- Nem, most nem.

- És nem fáj semmid? - firtattam.

- Mim fájna? - értetlenkedett Jisung.

- Hasad, fejed, akármid. Elég sápadt vagy.

- Nem vagyok. - tagadta.

- De igen.

- Most mire megy ki a játék? Nem értelek. - sóhajtozott fáradtan Jisung. - Aludjunk inkább - dőlt volna máris vissza.

- Szerintem viszont inkább beszélgessünk - vetettem fel az ötletet.

- Oh, oké. Miről szeretnél beszélgetni? - Jisung kissé félénken motyogva dőlt neki háttal a franciaágya kemény fejtámlájának.

- Mondjuk Istenről. - vontam meg a vállaimat, mire Jisung kérdőn meredt rám, valószínűleg nem igazán értve, honnét jött most ez a téma nálam. Én viszont reméltem, hogy ezáltal egy kicsit megnyílik majd előttem, hiszen a naplóját olvasva nagyon is úgy tűnt, hogy a vallás és a hit az élete szerves részét képezi. Reméltem, hogy beavat majd a hitvallásaiba.

- Mi? Miért akarsz Istenről beszélgetni semmiből-semmi? - ráncolta a homlokát.

- Hát, tudod - vettem gyengéden a kezeim közé az ő kicsiny kacsóját. - Eddig sosem beszéltünk ilyesmiről, és kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz erről a témáról. Azért ez egy olyan dolog, amit érdemes tudni a másikról.

- Igazad van - értett egyet velem. - Nem tudom, pontosan mire vagy kíváncsi, de én hiszek Istenben. Nem vagyok templomba-járó típus, de sokat szoktam hozzá imádkozni. Na és te? Te hiszel Istenben? - kérdezett vissza.

- Igen, én is hiszek Istenben - feleltem. - Nem képezi ugyan az életem szerves részét a hit, de anyuékkal Szenteste karácsonykor mindig elmegyünk a tempomba, meg mint mondtam, attól, hogy nem morfondírozom ezen egész nap, és nem vagyok fanatikusan vallálos, még ugyanúgy hiszek benne.

- Értem - bólogatott Jisung. - Amúgy a hit sokat segít a túlélésben, Minho.

- Ezt hogy érted?

- Kiskoromban sokat gondoltam örömmel arra, hogy Isten biztosan vigyáz az anyukámra odafent, ha már ugye sajnos nem lehet itt velem. Nem lenne értelme hibáztatnom Istent azért, mert meghalt az anyukám, mert én úgy gondolom, hogy a hirtelen, nem várt halál az nem Isten büntetése, hanem a sors kegyetlen fintora. Isten nem avatkozik közbe saját kezüleg, drasztikusan. Isten nem öl, és Isten nem támaszt fel, viszont ha segítséget kérsz tőle, és hozzá fordulsz, akkor meghallgat, bárki is legyél. A mama és a papa vallásosak, gyerekkoromban mi sokat jártunk templomba. Viszont a kamasz éveim alatt jött az úgynevezett „ateista-korszakom", amikor én nagy tudomány-rajongó voltam úgymond, és azt állítottam, nincs Isten, mert azt ugyebár semmilyen tárgyi bizonyíték nem támasztja alá. Elfordultam tőle. De érted, Minho, miért kéne Isten létezését egyáltalán bizonyítani? Pont az Isten lényege, hogy ő egy olyan természetfeletti energia, amit nem lehet bizonyítani, mert emberi ész képtelen felfogni az efajta transzcendenciát. Isten létezését hinni kell, és nem megérteni. Ezért kétféle ember van; az, aki elutasítja ezt, és nem hisz, illetve az, aki viszont vakon hisz. A hitnél pedig aligha van szebb dolog, mert egyrészt erőt ad, másrészt meg kéz-a-kézben jár az emberi mélységgel, bizalommal és reménnyel.

- Egyetértek veled maximálisan. Isten létezésére szerintem sem kell semmiféle földi magyarázat. Mert Isten úgyis mindig jelen van köztünk; a különféle energiák, érzések és csodák által főleg. Ezt pedig csak akkor képes érzékelni az egyszerű ember, ha a szívében utat enged a hitnek.

- Örülök, hogy hasonló erről a véleményünk - mosolyodott el aranyosan Jisung. - És imádkozni szoktál Istenhez?

- Manapság nem igazán - húztam el a számat. - Persze volt már rá példa. Amikor mondjuk kicsi koromban anyu megütött, vagy hasonló, és szomorú voltam, akkor mindig imádkoztam Istenhez. És az nekem is erőt adott. Na és te? Ha te imádkozol Istenhez, az hogy zajlik? - érdeklődtem.

- Hát, ez sokféleképpen lehet - jött kicsit zavarba. - Ne nézz hülyének, de általában letérdelve imádkozom. Szoktam gyertyákat is gyújtani, ha mondjuk valaki másért imádkozom Istenhez. Általában pedig akkor szoktam imádkozni, ha pont boldogság ér, hogy köszönetet mondjak, vagy pedig akkor, ha nagyon szarul érzem magam lelkileg, abban a reményben, hogy jobb lesz. És néha jobb is.

- Említetted, hogy a hit segít a túlélésben...

- Igen?

- Volt olyan, amikor szükséged volt arra, hogy Isten... megmentsen téged? - próbáltam nála finoman puhatolózni, ugyanakkor a hangom nem volt követelőző, hanem inkább törődő. A naplójában azt írta, hogy Isten többször is „megmentette őt", s ez többekközött az egyik oka is annak, hogy élni akar.

- Volt olyan... Ha Isten nem segített volna nekem lélekben, ma már nem élnék...

- Ezt meg hogy érted? - szorult el a torkom.

- Sehogy - szakította meg velem ezennel a szemkontaktust Jisung, szégyenlősen lehajtva a fejét a téma intimitása miatt. - Kicsikém...

- Tessék, Sungie? - kérdeztem vissza.

- Imádkoznál velem? - pislogott fel rám kissé félénken a fiú. - Ez számomra egy nagyon intim tevékenység, Minho, mert imádkozni csakis és kizárólag egyedül szoktam. Most viszont szeretnék veled, hogy kapcsolódjunk egymással lelkileg. Van kedved velem?

- Perszehogy van! - lelkesedtem. - Úgy örülök, hogy szeretnél velem ilyesmiket csinálni, mert ez is egyfajta intimitás.

- Veled mindent szeretnék.

- Én is veled...

- Akkor üljünk szembe egymással, kicsim - utasított lágyan, miközben törökülésben ülve rögtön telibe szembe is fordultunk egymással az ágyon. - Rendben. Emeljük fel körülbelül állmagásságba a kezeinket - folytatta. - Szuper, és fogjuk is meg egymás kezét. - kérte, mire szorosan az enyéim közé vettem a puha tappancsait. - Most pedig hunyjuk le a szemeinket, és szellemüljünk át először is.

Egyből szófogadóan lehunytam a szemeimet, miközben fáradhatatlanul szorongattam az enyéim melegségében Jisung törékeny kezecskéit. Legnagyobb örömömre teljesen magával ragadott a hangulat, s sikeresen átszellemültem. Jisung hosszú perceken keresztül nem szólt semmit, csupán lehunyt szemecskékkel koncentrált nagyban, lélekben kapcsolatot teremtve Istennel, szóval én is így cselekedtem. Lélekben megszólítottam Istent, s először is bocsánatot kértem tőle minden egyes bűnömért és kihágásomért.

Majd arra kértem őt, hogy vigyázzon elsősorban Jisungra — küldje ide, le a Földre az őrangyalait, hogy megvédjék a szerelmemet, illetve hozza el a boldogságot ennek a szegény, megtört fiúnak. Hadd legyek én az a boldogság, akit Isten hozzá küldött. Hadd írjuk át Jisung borzalmas emlékekkel teli naplóját közösen egy sokkalta boldogabbra.

- Tudod mit kértem most Istentől? - nézett rám édesen Jisung, miközben érzékien csokrot formált kezecskéivel az orcáim körül.

- Mmm. Mit?

- Azt, hogy örökké együtt maradjunk, és boldogok legyünk mindketten - válaszolta boldogan sziporkázó tekintettel, amitől forró masszává olvadt a szívem. - És te mit kértél?

- Én most csak a legelső dolgot, ami az eszembe jutott.

- És az mi?

- Az, hogy Isten és az őrangyalai vigyázzanak rád, édes kicsikém. Meg azt, hogy végre boldog legyél ebben az életben, ráadásul velem - döntöttem neki lágyan a homlokomat az övének. - Figyelj, kicsim! Ugye tudod, hogy nem csak Istenhez fordulhatsz, ha valami baj van? Én is itt vagyok, és nagyon szere... - nyeltem vissza inkább a kikívánkozó szót. - Nagyon szeretek mindent ami veled kapcsolatos. Te vagy a mindenem, kicsikém.

- Nekem is te vagy a mindenem - mondta vissza azonnal. - Annyi erőt adsz nekem. És megbízom benned, esküszöm. Viszont nem tehetek róla, hogy zavar ez a Jeongin-ügy.

- Nézd a dolog jó oldalát! Legalább San már félig-meddig kezdi elfogadni a kapcsolatunkat. Most is, az iskola udvaron tisztára próbált segíteni lerázni Jeongint. Mondjuk nem annyira sikerült neki, de az akarat megvolt.

- Csak ne mondja el senkinek.

- Nem fogja. Ő a legjobb barátom, és maximálisan megbízom benne.

- Ha te megbízol benne, akkor én is.

- Amúgy most ez egy kicsit más téma ugyan, de ha holnap suli után ráérsz, akkor akár el is vihetnélek Taemin hyunghoz - említettem meg neki. - Megnézi a tetkódat, és ha meg lehet csinálni, akkor el is kezdheti az áttetoválást, természetesen ingyen. - tettem hozzá.

- Ne már! - szontyolodott el szegénykém. - Ez így nem fair szerintem. Nem dolgoztathatom szegény unokatestvéredet a semmiért.

- Akkor csak egyetlen dolgot kérek cserébe...

- Kérj akármit.

- Csak annyit kérek, kicsim, hogy kicsit végre szeresd és becsüld meg magad - cirógattam meg hüvelykujjammal a járomcsontját. - Ne bántsd magad. Kérlek szépen—

- Eh-eh-ezt meg h-hogy éh-érted, Minho-ssi? - dadogta vissza gyámoltalanul.

- Tudod jól, hogy értem - csupán ennyit mondtam, ő pedig értse ahogy szeretné. - Attól, hogy a lelked sebes, a drága tested még nem érdemli meg, hogy sanyargasd. A tested a lelked temploma, szóval ne bántsd.

- Nem sanyargatom magam - tagadta le Jisung ösztönszerűen.

- Figyelj, kicsikém - nyeltem egyet, próbálva szüntelenül kedves és megértő lenni az irányába. - Szeretnék veled beszélni valami komoly dologról. Legyél velem most teljesen őszinte, arra kérlek, előttem igazán nem kell magad szégyellned. Én akárhogy elfogadlak, mert a szerető barátod vagyok. Feltűnt, hogy nagyon furcsán viselkedsz, és vasárnap reggel... észrevettem pár véres pengét a kukában - mondtam ki, mire Jisung egész testében megfeszült. - Nálunk is volt már példa a családban önbántalmazásra, Sunmi noonának anno volt pár vágás a karján, mikor a gimiben teherbeesett Junnal, és hidd el, hogy emiatt nem kell rosszul érezned magad. Én nem ítéllek el, hanem őszinte szívvel segíteni szeretnék, hogy végre jól érezd magad a bőrödben. Bevallom, azért húztam fel a pulcsidat az előbb, miközben aludtál, hogy megnézzem... tényleg vagdosod-e magad...

- Nem, nem vagdosom magam, fejezd be, kérlek! - tagadta kétségbeesetten Jisung, rögtön az ellenkezést használva pajzsként.

- Jisung - sóhajtottam fel nehézkesen. - Ezzel a hozzáállással nem vagyunk előrébb. Csak akkor tudok neked segíteni, ha hagyod.

- Majd én megoldom! - csuklott el a hangja. - Nem akarom, hogy gyengének tarts!

- Dehát ez nem gyengeség! - kontráztam. - Épp ellenkezőleg, az igenis egy erős emberre vall, ha szembe mersz nézni a problémákkal, és ki mered fejezni az érzelmeidet. Komolyan azt várod el tőlem, hogy ölbe tett kezekkel nézzem végig a szenvedésedet?! Nem fogom hagyni, hogy bántalmazd magad!

- Nem vagdosom magam - ismételte meg magát konokul Jisung.

- Miért nem akarod beismerni? Nem bízol bennem? Segíteni szeretnék neked! Nyílj meg nekem, kérlek! - esdekeltem, Jisung azonban nem szólt semmit, csak lehajtott fejjel mély hallgatásba burkolózott. - Jó, ha nem akarsz róla beszélni, akkor én nem fogom erőltetni, mert nem akarom, hogy szomorú legyél, de azt tudd, Sungie, hogy hozzám bármikor jöhetsz, ha beszélni szeretnél valakivel erről. Én melletted állok - adtam végül fel, hiszen láttam rajta, hogy szegénykémet mennyire kellemetlenül érintette a szembesítés. - Van kedved beszélgetni valami másról?

Jisung továbbra sem szólalt meg.

- Feltűnt, hogy eltűntek a borotvapengéim - szólalt meg pár másodpercen belül alig hallható, motyogó-cincogó hangon Jisung. - Gondoltam, hogy te vitted el őket a fürdőszoba-szekrényből. Ugye?

A számat papírvékonnyá préselve össze bólintottam egy kisebbet beismerésképp. Nem fogok kertelni, mert ezt csakis és kizárólag az ő érdekében tettem.

- Igen, én voltam. Nem akartam, hogy bántsd magad újra. Nem is gondolkoztam tisztán, csak fogtam a csomag pengét és hazavittem.

- Attól viszont még semmi sem oldódik meg, hogy kvázi ellopod a pengéimet. Bármikor vehetek újakat, és hidd el, hogy tudok kreatív lenni ha kibaszottul elkap a pánik, vagy előjön egy-egy rossz emlék - közölte velem mindezt Jisung, ami hátborzongatóan hatott.

- Én csak jót akartam... - szabadkoztam.

- Tudom. De ezzel nem segítesz rajtam, Minho. Túl régóta vagyok már benne ebben az ördögi körben ahhoz, hogy ilyen könnyen kiszakadjak belőle. És olyan... nehéz nekem erről beszélnem bárkivel is. Hyunjinék ugyan tudják, hogy nem mindig bírom normálisan kezelni a rossz gondolataimat és érzéseimet, de jellemzően akkor sem szoktam velük taglalni az ilyesfajta témákat...

- Jisungie... - simítottam rá szeretetteljesen a sima kézfejére. - Bízz meg bennem, szívem. Higgy nekem, segíteni szeretnék neked, de ez csak akkor lehetséges, ha végre őszintén megnyílsz előttem, és te is ténylegesen szeretnél jobban lenni. Nem gondolom emiatt, hogy gyenge vagy, sőt. Egy nagyon bátor fiú vagy. Mindez számomra nem változtat semmin, ugyanúgy érzek irántad, és lehet rajtad ezer meg ezer vágás, számomra akkor is te vagy a leggyönyörűbb az egész világon. Ennek ellenére viszont nem fogom tétlenül nézni, hogy a lelki problémáid miatt olyan sebeket ejts saját magadon, amik aztán egész életeden át rajtad maradnak. Egyáltalán hol vagdosod magad? - tudakoltam.

- Minho, én... - nyöszörögte elkeseredetten, miközben folydogálni kezdtek a sós könnyei. - Ah-ah-annyira szé-szégyellem—

- Tudom... tudom, kicsim, hogy az ilyesmiről nagyon nehéz és megterhelő beszélned, de én a barátod vagyok, Sungie. És egy jól működő párkapcsolat arról is szól, hogy együtt küzdjünk meg a különféle nehézségekkel és problémákkal. Nem kérem tőled, hogy most egyből mutasd meg a vágásaidat, csak azt, hogy legalább mondd meg, hol vannak, és beszéljünk róla. Jobb lesz utána, hidd el.

- A-ah c-combjaim... - pittyegte haloványan a nemlétező bajusza alatt.

- Hm?

- A-a-a v-v-vágások, khm - potyogtak folyamatosan a sós könnycseppek Jisung meseszép íriszeiből, miközben erővel szorongatta a kezemet némi megnyugtatás céljából. - A-ah c-c-combjaimon sz-szoktam ma-ma-magam v-vagdosni... r-régen a-a-a f-f-felkaromon i-i-is csináltam, deh-de ah-aztán rá-rájöttem, h-h-hogy a c-combomon ke-ke-kevésbé észrevehető... M-m-mert oh-ott s-s-senki sem lá-lá-látja—

- Értem - habár valósággal megrémített, hogy ezt a vallomást közvetlenül Jisung szájából is hallottam, mégis igyekeztem megértően és kedvesen lereagálni az egészet, mert ez a dolgom. Ha nagy cécót csapnék, akkor lehet ismét elzárkózna a téma elől. - Tehát főleg a combjaidon szoktad. - ismételtem meg szelíden. - Mennyire mélyen?

- Ah-ah-attól függ—

- Mitől, kicsim?

- Attól, hogy meh-mekkora s-stressz ér épp - reszketett folyamatosan a hangocskája. - V-v-van, h-hogy csak e-e-egy kis karcolást cs-csinálok, deh-de van o-olyan i-i-is, amikor tényleg mély h-hegek maradnak oh-ott—

- Jisung, ez nem játék - jelentettem ki. - Egyrészt konkrétan maradandóan megjelölöd a saját testedet, másrészt pedig simán elfertőződhetnek a vágások. Nem hiszem, hogy azt szeretnéd. Ezt így nem lehet csinálni; valamit ki kell találnunk. Tudom, kicsim, hogy mennyire nehéz, de—

- Nem, Minho, nem tudod - vágott bele a szavamba kissé irritáltan. - Nem tudod, milyen az, amikor folyamatosan rémképeket hallucinálsz, és az az egyetlen kiút, ha bántod magad. Nem tudod, milyen az, amikor mindenről a szörnyeteg exed jut eszedbe. Nem tudod, milyen közel lenni a halálhoz. Nem tudod, milyen az a fajta önutálat, amikor már konkrétan ledörzsölnéd magadról a bőrt. Nem tudod, milyen az, mikor nincs más menekvés, mint a saját tested sanyargatása...

- Igazad van. Nem tudhatom, milyen mindez első kézből - értettem egyet ebben a rívó szerelmemmel. - De ez így akkor sem állapot, kicsikém. És attól, hogy nekem nincsenek ilyesféle rossz tapasztalataim kapcsolatok terén, még átérzem a te fájdalmadat. Khm, mi jár a fejedben vagdosás előtt, közben és után?

- Előtte csak ilyen tömény feszültséget érzek. Pánikot, félelmet. Elég valami apróság is akár, ami beindítja ezt az ördögi kört. Nem bírom kezelni, akkora súllyal nehezedik rám. A lelkem nem bírja, szóval fizikailag kell ellensúlyoznom a fájdalmamat. Ha fáj a testem, addig sem gondolok a lelki problémákra. Sokszor meg tudom győzni magam amúgy, hogy ne csináljam. Ha eszembe jutsz mondjuk te, a mamáék, anyukám, Lixiék, Isten, és az, hogy bebizonyítsam, nem vagyok gyenge... akkor néha sikerül is elállnom a vagdosástól. De általában nincs elégendő erőm ehhez... - csuklott el szegénykém hangja.

- És közben mit érzel?

- Megkönnyebbülést - vágta rá. - Egyfajta felszabadulást. Elégedettséget is. És persze azt, hogy abszolút megérdemeltem.

- Nem érdemelted meg, Jisung. Ezt jegyezd meg. Nem érdemelsz fájdalmat - javítottam őt ki hevesen. - És utána mi van benned?

- Utána vagy kongó üresség, vagy pedig bűntudat, és az, hogy elárultam mindenkit aki számít. És főleg elárultam magamat. - toldotta meg búskomoran. - De ez az egész nem ma kezdődött, mondom. Mindig is, már egészen kicsi gyerek koromban hajlamos voltam az ilyesmire, mert... most nem akarom itt az áldozatot játszani, meg azt sem, hogy sajnálj, de kurva sok szar történt velem. Sajnálom, hogy kifogtad magadnak pont a legkövérebb, legcsúnyább és leggyöngébb idegrendszerű embert a bolygón—

- Ide figyelj rám! - fogtam óvatosan rá a kis mókusom állára, felemelve a buksiját, hogy találkozzon egymáséval a tekintetünk. Jisung kivörösödött, könnyes szemecskéi fájdalmat és szégyent tükrözve csillogtak. - Ne beszélj még egyszer ilyeneket a szerelmemről. Számomra tökéletes vagy minden tökéletlenségeddel együtt, Jisungie. Nincs az az ok, hogy kiszeressek belőled és innentől kezdve elengedjem a kezedet. És én itt és most esküszöm, hogy boldoggá foglak téged tenni és segíteni fogok neked mindenben - simítottam be szerelmesen egy kósza hajtincset Jisung füle mögé. - A barátodként én szívből melletted akarok állni, és melletted is fogok. Jól jegyezd meg, lehet rajtad akármilyen tetkó az exed nevével, akármilyen mély heg vagy vágás, és akármin is mentél keresztül anno a múltban, én akkor is akarlak téged. Csak téged. Isten a tanúm rá, hogy csak te vagy nekem; csak rád van szükségem.

- Aish, ne sirass meg! - zokogott fennhangon szegény Jisung. - Én nem érdemellek meg téged, Minho-ssi... ah-annyival jobb fiúkat is megkaphatnál, bármilyeneket...

- De azt az egyet értsd meg, hogy nekem nem 'bármilyen' fiú kell, hanem te! - bizonygattam határozottan. - Amúgy ennyi erővel én is mondhatnám, hogy vannak tőlem is sokkalta jóképűbb és karizmatikusabb pasik, az osztályban is, szóval—

- Ha tanárként összejöttem veled, akkor az mindjárt sejtetni engedi, hogy különleges vagy. Másrészt pedig nálad tökéletesebb fiút keresve sem találnék, hidd el - bújt oda a mellkasomra aranyosan. - Még soha, egyetlen fiúm sem akart segíteni rajtam, senki sem hallgattott meg és törődött velem így. Te olyan gyengéden és türelmesen állsz hozzám, mint még eddig soha senki. Ezért is félek attól, hogy egyszer elveszítelek, mert mindenki ilyen barát után áhítozik, mint amilyen te vagy. Ha szívemre teszem a kezem, még istenigazából Jeongint sem lehet hibáztatni—

- Nincs nálam többé esélye Jeonginnak. Ne legyél rá féltékeny, kérlek. Hamarosan úgyis összeszed magának valami új kanit, és elfelejt engem. Most amúgy szerintem csak azért nyomul rám, mert hiányzik a régi élete, mielőtt kiköltözött volna Amerikába - filozofáltam.

- Hah, maradt is volna ott a kis genyó! - morogta az orra alatt ellenségesen Jisung.

- Jaj, kicsikém, ne legyél már ilyen morcos - ciccegtem, nyomva egy aprócska, finom puszit a kis mókusom homlokára. - Amúgy, még egy kicsit visszatérve az előző témára... A... khm, a vagdosás-dologra, érted—

- Ahj, Minho, istenem, ne már... - lohadt le ismételten szegénykém kedve, s teljes testében megfeszült. - Muszáj még mindig ezt firtatnunk? Rosszul érzem magam tőle.

- Csak azt szeretném mondani, hogy ha legközelebb megint rádjön valamiért ez a kényszer, hogy bántsd vagy vagdosd magad, akkor kérlek hívj fel, és átjövök azonnal. De ha valamiért mégsem tudnék idejönni, akkor meg menj át Hyunjin hyungékhoz. A lényeg, hogy ne maradj olyankor soha egyedül - simítottam rá ekkor leheletfinoman a combja felső részére a melegítőnadrágon keresztül, ahol valószínűleg a vágásai voltak. Jisung erre összerezzent, de nem tolta el magáról az őt cirógató kezemet; mindenbizonnyal érezte érintésemen az átható szeretetet és törődést. - Ne félj tőlem...! Nézz rám, picikém - duruzsoltam kedvesen. - Mikor vagdostad magad utoljára?

- Ah, Minho! Szerinted? - kérdezett vissza pityeregve, mire én elhúztam a számat, hiszen pontosan tudtam a választ.

- Amíg a buliban voltam...

- Igen - szipogta bűnbánóan. - Féltékeny voltam, és féltem, hogy megcsalsz azzal a kis majommal. Annyi rossz emlék jött fel bennem ráadásul, hogy egyszerűen nem bírtam kezelni a helyzetet. Egyedül voltam, és el voltam keseredve, aztán jött a pánikroham, és minden egyéb más. Nem lettek annyira vészesen mélyek a vágások — lefertőtlenítettem őket, nem fájnak már, és varasodnak is. U-u-ugye nem tartasz most egy undorító őrültnek?

- Esküszöm, hogy nem! Sőt, nagyon jólesik, hogy megbízol bennem annyira, hogy végre ezeket elmond nekem, csillagom - válaszoltam őszintén. - Meg fogjuk oldani, jó? Én itt vagyok, hozzám bármikor bátran fordulhatsz, jó?

- Jó - eresztett meg egy hálás félmosolyt a könnyein keresztül. - Köszönöm szépen, kicsim, hogy beszélhettem veled erről. Most egy kicsit megkönnyebbültem, hogy valakinek elmondhattam mindezt Istenen kívül. Tudod, Isten sosem ítélkezik felettem, és olyan jó, hogy te sem.

- Ahh, kicsim! - szakadt meg érte kicsit a szívem újonnan. - Amúgy innentől kezdve bármikor imádkozhatunk együtt, sőt, akár templomba is elmehetünk, a lényeg, hogy megnyíljunk egymásnak. Ha pedig bármikor is kellemetlenül érzed magad, vagy szomorú vagy, jusson eszedbe, hogy van egy szerető barátod, én, aki mindent megtenne azért, hogy Han Jisungot mosolyogni lássa - pöccintettem meg pajkosan a fiatal férfi pisze nózijának hegyét, hogy valamelyest felvidítsam.

- Te vagy a legjobb - Jisung csak ennyit bökött ki éktelen zavarában.

- Megcsókolhatlak? Hiányzol - kérdeztem meg tőle, természetesen nem rámenősen, Jisung azonban azonnal hevesen bólintott.

- Igen, kérlek. Csókolj meg, te is hiányzol.

Több sem kellett erre, egyből közelebb csusszantam az ágyon ülő Jisunghoz, s kiszámítható lassúsággal odahajoltam a kis mókus arcocskájához. Egyik kezemet csak simán, alig érintve ráhelyeztem a combjára, gondosan ügyelve arra, hogy ne nyomjam meg a melegítőnadrágja rejtekében lévő, gyógyulófélben lévő vágásait. Jisung, bár kissé összerezzent, mégsem húzódott el tőlem, hanem mozdulatlanul maradt, barátkozva az érintésemmel.

Közben a másik végtagommal pedig rásimítottam az egyik, a zavartól vöröses színben-pírben pompázó selymes orcájára. Erre Jisung fenséges ajkai közül egy aprócska sóhajtásszerűség fakadt ki, miközben jómagam érzékien birtokba vettem a csalogató puháit. Nem voltam vele sem vad, sem követelőző — lágyan, szerelmesen, óvatosan ízlelgettem sorra a puha ajkait, kiélvezve minden egyes miliszekundumát eme intim pillanatnak. Igyekeztem minden érzelmemet belesűríteni ebbe a csókba. Jisung közben többször is megejtett egy-egy édes kis sóhajt a lágy csókolózásunk közepette, miközben vékony karjait szorosan a nyakam köré fonta, így húzva engem közelebb magához.

Nem használtuk közben a nyelveinket, mert ez a pillanat most nem a szenvedélyről és a szexualitásról szólt, hanem a színtiszta egymás iránti érzelmeinkről. Csupán érzelmesen becézgettük fáradhatatlanul a másik tetszetős ajkait, s bújtunk oda szorosan egymáshoz. Jisung szívecskéje izgatottan dübörgött a mellkasa rejtekében — ezt hallani véltem, s igencsak örömömre szolgált.

Viszont a meseszép, közös pillanatunknak sajnos egyszeriben vége szakadt, ugyanis váratlanul csengettek, így kénytelenek voltunk zsibbadtan elválni egymástól.

- Bocsi - hajolt el tőlem kifulladva Jisung.

- Ajjj, bébi! - nyávogtam elégedetlenül. - Mindig megzavarnak minket!

- Sajnálom, kicsim - szabadkozott Jisung.

- Egyénként ki az? Vársz valakit? - kérdeztem meg tőle kissé csalódottan, amiért fel kellett hagynunk a jóleső csókolózással.

- Nem - vont vállat kipirosodott szájjal. - Nem tudom, ki lehet az ilyenkor. Megnézem, és akárki is az, gyorsan lerázom - tápászkodott fel az ágyról, s sietősen elindult ajtót nyitni.

- Oké, de siess, csillag - kötöttem türelmetlenül, ámde pajkosan a lelkére, miközben én magam is kikecmeregtem a párom ágyából, s kitántorogtam a nappaliba.

Jisung áthasított az előszobán, majd félénken ajtót nyitott a csengetőnek. Reméltem, hogy maximum az egyik kelekótya szomszéd csengetett át ide valami random hülyeség miatt, akit Jisung egy-kettőre leráz majd, s tovább csókolózhatunk, ölelkezhetünk és beszélgethetünk egymással. Viszont, mikor meghallottam az előszobából felzendulni Hwang, Felix és Chan hangját, akkor már javában tudtam, hogy kvázi el van szúrva a nap további része, hiszen ez a három jómadár szó szerint lerázhatatlan.

- Jisimisi, ugye nem baj, hogy csak ilyen csicskásan eljöttünk? - csilingelt Hwang tipikusan károgó, rigolyás hangja az előszobából. - Szegéby Bokkie már kurvára unatkozott otthon, én meg mondom, akkor vamos, eljövünk mind hozzád! Csinálunk mi neked itt karácsonyt! - ujjongott.

- Ne-nem b-b-baj, J-Jinnie, csak tudod, éh-éppen... - kezdett volna magyarázkodni szegény Jisung, Hwang azonban végig sem hagyta neki mondani.

- Sung, van valami kaja, hm?! Valami finom lehetőleg. Éhen döglök, üres a belem! Főzni meg kinek van kedve, hát fog az anyám kínja a forró tepsi felett szobrozni! - robogott be ekkor nagy lendülettel a konyhával egybekötött nappaliba Hwang, a szőke Felixszel karöltve, illetve Chan is velük tartott. - Na, tessék! A szaros! - nézett végig rajtam, mikor meglátott. - Ki sem találtam volna, hogy megint itt csövezel! - jegyezte meg ironikusan.

- Hát... átjöttem egy kicsit beszélgetni - heherésztem zavartan. - Sziasztok amúgy - üdvözöltem őket inkább.

Felix a legnagyobb örömömre sokkal jobb színben festett, mint amikor legutóbb találkoztunk — határozottan jót tett neki a pszichológus a Jongsoo-val történtek után, mert már eltűnt a sápadt és világfájdalmat tükröző arckifejezése, s jelenleg őszintén mosolygott felénk. Biztos voltam benne, hogy jó irányba halad Jongsoo ezzel kapcsolatos rendőrségi ügye, s jó hosszú időre rács mögé dugják az agresszív férfit. Hwang a szokásos mogorva-fennhéjazós arckifejezésével sasolt, ami ugye mondhatni a védjegye. Chan szintén a megszokottnak tűnt látszatra, habár én kíváncsi vagyok, mi a fenét csinált mondjuk Seonghwa buliján, mert Johnnyval másnap délben keveredtek csak haza. S a bátyám szerint a drágalátos Chan eléggé jól érezte magát, jelentsen ez bármit is.

- Ööö, csaknem megzavartunk valamit? - tekintgetett furcsásan köztem és a zavart Jisung között Felix, érzékelve, hogy nem a legjobbkor bukkantak fel ők hárman.

- Nem, khm. Amúgy csak beszélgettünk, meg már úgyis itt vagytok, szóval mindegy - legyintett egyet lemondóan Jisung. - Üljetek le nyugodtan - bökött a kanapé felé, mire a három muskétás rögvest le is vetette magát az ülőalkalmatosságra.

- Szaros! - tapsikolt egyet Hwang. - Két kávé rendel, egy cukor és egy kis tej mindkettőbe!

- No ne viccelj velem, hyung! - nyüszítettem fel felháborodottan. - Nem vagyok a csicskád. Ez így embertelenség. - jelentettem ki.

- Emlékeztetnélek rá, hogy mi mind a négyen már javában az oskola padjait koptattuk, amikor neked még az anyukád cserélte az összefosott pelenkáidat - szembesített kegyetlenül a tényekkel Hwang. - Te vagy itt a szaros kis taknyos, ergo te csinálod meg a kávémat - határozta el.

Felix erre az orra alatt kuncogott, Chan szerintem a felét nem is értette, mindenesetre bugyután vigyorgott maga elé, Jisung pedig csak enerváltan dörzsölte meg a halántékát. Hwang egy fárasztó személy, annyi szent.

- Kicsim, szólj rá! - fordultam segélykérően Jisung felé, aki csak tehetetlenül vonogatta felém a válláit, hisz' lehetséges szembeszállni Hwanggal, sőt, még meg is nyerni vele egy vitát? Nem hiszem. - Aijjhhh, istenem!

- Az istened most nem hall téged! - dörrent rám Hwang. - Na, plíz! Láss hozzá, „kicsim."

- Chan, te is kérsz kávét? - adtam be inkább a derekamat, az ausztráliai férfi viszont csak nemlegesen a fejét ingatta. - Mütyürke? - kérdeztem meg Jisungomat is, mire Hwang érezhetően pofákat kezdett vágni.

- Kérek, kicsim, köszönöm. De csak üresen; semmi tej és semmi cukor.

- Oké. A-akkor—megcsinálom - lépegettem át újdonsült csicska-pincérként a konyhába, elsősorban a vízforraló után nyúlva.

- Amúgy, hogy vagy, Lixie? Valahogy ki vagy simulva - ült le a külön fotelbe Jisung.

- Most jól vagyok, úgy tűnik az agyturkász segít. Na meg sikeresen leszedték azokat a mocskos videóimat a főbb pornóoldalakról, szóval van okom örülni - mesélte nekünk megkönnyebbülten Felix. - Holnap is megyek amúgy a diliorvoshoz. Úgy érzem, kezd minden szép lassan helyrejönni, ami főleg Hyunjinnak köszönhető, mert nélküle biztos nem bírtam volna ezt az egészet végigcsinálni.

- Örülök, hogy jobban vagy, Lixie.

- Jaj, Yongbok, ne nyálaskodj már, mert még elbízom magam - nyekeregte vissza Hwang. - Amúgy, Sung, eredetileg azért is jöttünk át hozzád, hogy ne legyél egyedül azok után, hogy a vasárnapot végigbőgted nálunk, de ha tudtam volna, hogy itt a szaros, akkor hoztam volna a nádpálcát, hogy jól elverjem a seggét.

- Hé, hyung! - akadt meg a kezem a levegőben, miközben épp a kávéscsészéket szedtem ki a szekrényből. - Most miért?

- Mert egy kis geci voltál Sung babánkkal és megsirattad őt - felelte egyszerűen Hwang. - Jól vigyázz, mert még egy ilyen, és térdem a csodakukacod felé lendül! - fenyegetett meg.

- Jól van. Igazad van, bocsánat - szabadkoztam kínosan, egy kis teáskanállal kristálycukrot és persze szemcsésre őrölt kávéport rakva sorban a kis csészékbe.

- Tessék, ilyen egy igazi faszagyerek! - csapta össze a tenyereit elégedetten Hwang. - Még bocsánatot is tud kérni! Én azt mondom, Sung, hogy jó szarost választottál.

Jisung erre mindössze zavartan somolygott.

- Amúgy, fiúk, van az, hogy én most el
menni kéne nekem oda valahova - állt fel ekkor szabadkozva a kanápéról Chan, elrakva a farzsebébe az okostelefonját, amin eddig látszólag épp valakivel írogatott.

- Mi? - pislogott fel rá értetlenül Felix. - Where are you going?

- I have a date. You know... Randi - mutogatott kézzel-lábbal, a megfelelő szavakat keresve.

- Jézus ereje! - bődült fel elszörnyülködve Hwang. - És... ki a szerencsétlen?

- Áh, nem fontosság még azt tudni nekteknek - legyintett egyet titokzatoskodva Chan. - Még csak ismerkedés a relációnk. Semmi speciális, semmi szignifikáns még - magyarázta.

- Aha, értjük - hümmögte Jisung.

- Én nagyon örülök neki, Chan! Sok sikert a randin! - szóltam közben én is, a konyhapultra támaszkodva várva, hogy ugyebár felforrjon a kávéhoz a víz. Most, hogy Chan nemrégiben úgy határozott, hogy itt marad határozatlan ideig Koreában, meglehetősen örültem annak a hírnek, hogy a férfi ilyen könnyen talált magának ínyére való randipartnert.

- Köszönömke neked. Na, én megyek is elfele - intett egyet nekünk búcsúzóul Chan, majd sietősen távozott is Jisung lakásából.

- Chhh, ki az a pancser, aki befekszik Bang Christopher alá? - forgatta meg a gúnyosan a szemeit Hwang. - Köszönöm, szaros - vette át a kezemből a feléje nyújtott csészét, benne a gőzölgő, frissen készült kávéval.

- Mondjuk te - vágta rá kegyetlenül a választ Felix. - Meg én is... na mindegy, köszönöm szépen, Minho-ssi, cuki vagy - hálálkodott aranyosan ő is, mikor jómagam neki is készségesen meghoztam a kávéját.

- Szívesen. Tessék, itt a tiéd is, mütyürkém - adtam oda Jisungocskámnak is az övét.

- Köszi, kicsim.

- Azt hiszem, hogy anno a gyarmatosítók szerepet tévesztettek. A fekete rabszolgák helyett téged kellett volna dolgoztatni az amerikai ültetvényeken. Mégpedig egyedül - konstatálta hümmögve Hwang, mohón belekortyolva a forró italba.

- Nem vagy normális, hyung - dörögtem vissza mérgelődve, leülve hely híján a földre, a szőnyegre Jisung lábai elé. A kis mókusom rögtön szétnyitotta a térdeit, amik közé háttal befészkeltem magam, Jisung pedig a szabad kezecskéjével a hajammal kezdett játszadozni.

- Imádlak téged csesztetni.

- Hát azt vettem észre.

- Amúgy nagyon finom lett a kávé, Minho-ssi - dicsért meg Felix.

- Köszi.

- Sung, csaknem tetves a szaros? Huha! - villantak meg gyanakvóan Hwang szemei, mire Jisung selymes hajamat érzékien turkáló kezecskéje nyomban értetlenül meg is fagyott a mozdulatsor közepette.

- Mi van?! - kérdezett vissza hitetlenül.

- Mit tetvészel, hm? Csupa korpa lesz minden.

- Minho-ssi nem korpás, Hyunjin - szegült ellen azonnal Jisung, én pedig inkább már nem is szóltam egyetlen árva szót sem.

- És a korpa sem Minhos - toldotta meg bölcsen Felix, mire mind a négyünkből egy emberként robbant ki a jóízű kacagás.

...

- Gyertek csak be bátran, gyertek! Min-Minnek nyilván ismerős a járás, de te is érezd magad otthon, Jisung! - invitált be minket a takaros lakásába lelkesen Taemin hyung, ahol az unokatestvérem már évek óta egyedül élt.

Másnap az iskolában nem történt semmi különösebb esemény. A feleltetések persze zajlottak ezerrel, de én jelenleg pont megúsztam a mai számonkéréseket. San ezúttal egyszer sem szólt be Jisung miatt, hanem teljesen normálisan viselkedtünk egymással, pont úgy, mint régen, ami örömmel töltött el. Úgy érzem, visszakaptam a legjobb barátomat. Ezenkívül „szerencsére" Jeongin valamilyen tisztázatlan oknál fogva ma nem jött suliba, szóval nem kellett azzal bajlódnom, hogy miképpen is rázzam őt le, ennek pedig szerintem maga Jisung is szerfelett örült.

A tanítás befejeztével aztán Jisung izgatottan várakozott rám a parkolóban. A barátaimnak szerencsére nem kellett magyarázkodnom; San és Wooyoung szokásosan randira készültek, Seungmin a kicsikért sietett az óvodába, Chaeryeong pedig legnagyobb megdöbbenésemre Ryujinnal ment el valahová. Fogalmam sincs, hogy csak simán átbeszélni mentek a közös dolgaikat, vagy ismét alakulóban van köztük valami, mert az ikernővérem nem részletezett semmit. Sebaj, majd otthon úgyis kiszedem belőle, hogy mi a ménkű folyik köztük. Ma délutánra beszéltük meg egyébként a tetoválás időpontját Taemin hyunggal, szóval szegény Jisungom érthetően tűkön ült és izgult.

Legszívesebben egy lágy csókkal köszöntöttem volna a parkolóban toporgó fiút, de mégis a nyílt utcán, ráadásul a gimitől nem messze tartózkodtunk, szóval vissza kellett fognom magam.

- Jól vagy, mütyürke? - simítottam rá törődően legalább a felkarjára.

- Ühüm. Ez az új becenevem? - fojtott el egy szégyenlős kis mosolyféleséget, leszegve a sziporkázó tekintetét az aszfaltra.

- Úgy tűnik. Olyan aprócska, cuki és törékeny vagy a karjaimban, kicsim. Kis mütyürke - húztam az agyát, elégedetten figyelve, amint Jisung pofija fokozatosan vérvörösre pirul.

- Hagyd abba.

- Mit? Nem csinálok semmit.

- Csak—ne hozz zavarba - nyikkant egyet, majd megköszörülte a torkát. - Khm, akkor indulhatunk? Nagyon várom, és remélem, hogy az unokatestvéred tud valamit kezdeni azzal a mocskos tetoválásommal.

- Biztos vagyok benne, baba - biztosítottam őt efelől. - Én vezetek, oké? - hámoztam ki az ujjai közül óvatosan a kocsikulcsát.

- Persze.

Elvezettem hát egészen Taemin hyung lakásáig, ahol, mint említettem, a férfi szívélyesen fogadott bennünket, habár Jisung eleinte meglehetősen tartózkodóan, zavartan és feszengve viselkedett az unokatestvérem jelenlétében. Egy tapottat is csak az unszolásomra mozdult előre. Szerintem szegényke össze volt zavarodva, hiszen nem pontosan tudta, hogy Taemin hyung mennyit tud rólunk, s hogyan is kéne viselkednünk egymással előtte. Mázlinkra Taemin hyung ennek egyáltalán nem kerített nagy feneket, sőt — abszolút normálisan és barátságosan viselkedett Jisunggal, mintha az ő haverja lenne, aminek kifejezetten örültem.

- Igazán nagyon szép és otthonos lakásod van, Taemin hyung - dicsérte meg félénken körbenézve Jisung, miközben jómagam a kis mókus hátacskáján tartva leheletfinoman a kezemet kísértem őt egyre beljebb és beljebb a takaros lakásban.

- Köszönöm, Jisung, nekem is bejön. Habár, a falakra igencsak ráférne egy alapos festés, de a fogamhoz verem a garast, és én nem fogok fizetni egy málészájú festőnek. Én magam pedig persze lump vagyok megcsinálni - vonogatta meg a vállait erre Taemin hyung.

- Értem. És egyedül élsz itt?

- Jelenleg igen. Csak a házi szellem lakik itt velem - poénkodott kedvesen Taemin hyung, hogy valamelyest oldja a Jisungból áradó tömény feszültséget. - Nézd, kedves Jisung, ne érezd magad rosszul. Aki Min-Minnek fontos, az értelemszerűen nekem is, ráadásul nekem nagyon szimpatikus vagy, drága. Amit Min-Min valaha is elmond nekem, azt pedig amúgy én sosem adom tovább senkinek, szóval maximálisan megbízhattok bennem - biztosította őt, mire Jisung szabadon értelmezhette a szavait. Végül viszont csak egy aprót biccentett.

- J-j-jó, rendben. K-k-köszönöm—

- Látod! - simogattam szüntelenül a hátacskáját. - Lazulj el, nincsen semmi baj.

- Ez volna itt a „tetoválószobám", fiúk - vezetett be minket a tágas dolgozószobájába, amelynek egyik fele tényleg egy tetoválósaroknak volt berendezve azzal a tipikus hosszúkás, állítható fotelféleséggel és a felszerelésekkel együtt. - Itt szoktam csapatni a tetkókat a spanoknak. Jó, mi?

- Nagyon szép - motyogta félénken Jisung, a karomon csüngve nézve körbe a szobában.

- Ó, át lett rendezve, amióta utoljára jártam itt! - konstatáltam én is. - Esküszöm, hyung, kedvem támadt ahhoz, hogy én is magamra varrassak valamit - tűnődtem el.

- Ki se találd, te jó isten! - rémült halálra Taemin hyung. - Nem vállalom anyád haragját, tesó. Szeretnék még élni, Min. Ha csinálnék neked tetkót, anyád a bőrt lenyúzná rólam és megskalpolna. Kösz, nem.

- Pedig neked jól állnának a tetkók, Minho - pislogott fel rám zavartan Jisung.

- Úgy gondolod? - vigyorogtam rá huncutul.

- Úgy...

- És milyet tudnál elképzelni rajtam, hm?

- Khm, nem mintha félbe szeretném szakítani a flörtölést - köhécselt közbe sokat sejtő ajakgörbülettel a szája sarkában Taemin hyung. - de én is itt vagyok. Jisung, lennél szíves akkor megmutatni nekem a szóban forgó tetkót? Először meg kellene néznem, hogy mit tudok vele kezdeni.

- I-i-igen, p-p-persze, csak—eléggé, khm szégyellem ah-azt a t-t-tetkót- motyogta vissza kínosan Jisung, nem igazán tervezve elengedni a karomat.

- Ebben a lakásban nem ítélkezik senki senki felett, ezt vésd az eszedbe. Ez itt az elfogadás szigete, én pedig tényleg segíteni szeretnék a kedvenc unokatesóm barátjának, szóval tőlem igazán nem kell félned - nyugtatta meg a kis mókust se perc alatt Taemin hyung, ami iszonyat rendes és korrekt volt tőle.

- Köszönöm - suttogta hálával telve Jisung. - Akkor megmutatom, khm - határozott.

- Csak nyugodtan, kicsim - búgtam oda neki halkan biztatásképp, miközben Taemin hyung a kezeivel csalogató mozdulatokat végezve odainvitálta Jisungot az állítható fotelhez, amire a kis mókus le is ült.

Ott álltam mellette, miközben Jisung a meseszép szemeit lesütve kigombolta a nadrágját, kicsatolta az övét, majd lehúzta a vászonanyagot az alsójával együtt úgy, hogy pont kint legyen a bőrszínű tapasszal fedett ágyéka. Remegő ujjakkal lefejtette magáról a szóban forgó tapaszt, így a szemünk elé tárult a taszító 'Shinwon' felirat. A tetoválás láttán a gyomrom nyomban kényelmetlen görcsbe rándult. Gyűlöltem, hogy a szerelmem a mocskos exe nevét magán viseli, ráadásul pont egy ennyire intim testtájékon, de erről szegény Jisung nem tehet. Shinwon kényszerítette őt. Zavart persze ez a helyzet, ami evidens, de ettől nyilván semmit sem változtak az érzéseim Jisung irányába — ugyanúgy szerettem őt. Reméltem persze, hogy Taemin hyung tud vele kezdeni valamit, mert amíg az az átkozott név ott virít rajta, addig esélytelen, hogy Jisung valaha is jól érezze magát a saját testében.

Jisung rettentően kényelmetlenül érezte magát, ez lerítt róla, a testbeszédéből, a lélegzetvételeiből, Taemin hyung azonban abszolút profin kezelte a kialakult helyzetet. Az arckifejezése mit sem változott közben, a szeme sem rebbent, s ami a legfontosabb; nem tett semmiféle kéretlen megjegyzéseket ezt illetően, mint mondjuk, hogy „ki teteti már magára az aktuális párja nevét?" Sejtette szerintem, hogy ez a tetkó komolyabb dolog egy kis múltbéli baklövésnél.

- Hmm, érdekes. Megengeded, Jisung, hogy megérintsem és megnézzem alaposabban? Csak tényleg meg kéne néznem jobban, mert így messziről egy kurva kibaszottul szar munkának tűnik - kért előtte engedélyt Jisungtól, hiszen a tetoválás mégiscsak az ágyékán helyezkedett el.

Jisung feszülten beharapta az alsó ajkát, s a kezem után nyúlt, amit meg is fogott, én pedig megszorítottam bátorítóan a végtagját.

- I-i-igen, csak óh-óvatosan... - kérte félve.

Taemin hyung továbbra is maximálisan sportszerűen viselkedett Jisunggal, amiért nem győztem neki elég hálás lenni. Jisung kissé hátradőlt a fotelben, miközben az unokatestvérem meg kiszámíthatóan közelebb hajolt hozzá — a rendőrként dolgozó férfi először jó alaposan szemrevételezte a párom tetoválását, miközben ujjaival többször is megvizsgálta fizikailag is a kis mókus tintával szőtt, vékony bőrfelületét. Jisung Taemin hyung érintésére többszörösen összerezzent, s úgy szorította a kezemet, hogy a végtagom majd' elkékült a belőle kiszaladó vértől.

- Na? - nógattam kíváncsian Taemin hyungot. - Mi a véleményed?

- Ezt tetováló csinálta? - kérdezte elszörnyülködve az unokatestvérem.

- Nem. Hanem az exem. Otthon.

- Rég láttam ennél szarabb munkát, de úgy őszintén - sóhajtott fel nemtetszően Taemin hyung, felbiggyesztve orrnyergére az eddig a ruhájára akasztott szemüvegét. - El kéne törni a kezét annak, aki ilyet csinál. Egyrészt az egész görbe, aránytalan, és még a vonalból is ki van menve több helyen. Plussz a festékelosztás is tök egyenlőtlen, látszik, hogy totálisan gagyi, amatőr munka. Ráadásul, sötétlila festéket nem használunk csak így, nem is értem - sorolta fel a problémákat.

- Baszki, akkor most mi lesz?! - esett volna épp totálisan pánikba Jisung.

- Ne aggódj, drága. Át tudom neked csinálni valami szépre - nyugtatta meg azonnal a barátomat Taemin hyung. - Nyugodtan húzd fel addig a nacidat, és válassz mintát ezek közül - adott át Jisungnak egy kis, képekkel teli albumot a kisasztalról. - Min, segíts neki nyugodtan addig. Csak nekem telefonálnom kell egyet, a főnököm hív - hagyott ott minket kettesben a szobában szaporán.

Jisung sietve visszagombolta a nadrágját, ezennel elrejtve a közszemléletre tárult, gyűlölt tetoválását, majd elkezdte feszült érdeklődéssel lapozgatni az ölébe fektetett, mintákkal teli albumot.

- Jól vagy, kicsikém? - kérdeztem meg tőle megértően, látva, mennyire feszeng.

Jisung bizonytalan tekintettel nézett fel rám.

- I-i-igen - nyelt egyet. - Csak el sem merem hinni, hogy tényleg sikerülhet átcsinálni, és nem kell többet tapasszal járnom-kelnem.

- Márpedig sikerülni fog - hintettem egy finom puszit Jisung feje búbjára.

- Segítesz nekem kiválasztani? Kérlek - nézett fel rám hatalmas kiskutyaszemekkel.

- Persze, szívesen, de olyat válassz, ami elsősorban neked tetszik, csillagom, hiszen rajtad lesz - kötöttem a lelkére. - Valami elképzelés esetleg? - ültem le szorosan melléje a hosszúkás fotelféleségre.

- Igazából a mostaninál bármi jobb - sóhajtott fel Jisung, gondterhelten lapozgatva az albumban. - Mindig is akartam amúgy egy macskás tetkót Haroo miatt. Nézzük meg, hogy van-e a kínálatban olyan.

Jisunggal szinte az egész albumot átlapoztuk, mikor végre ráleltünk a barátom mondhatni új álomtetoválására. Egy aranyos, cicás vázlat díszelgett a lapon, amit különböző méretű és típusú csillagok, a Göncöl-szekér, illetve más ötletes minták vettek körül. Jisung arca nyomban boldogan felragyogott, s lelkesen bökött rá mutatóujjával az említett tetoválásra.

- Úristen, kicsim! De szép ez, ugye? Ez úgy tetszik! És még csillagok is vannak rajta! Nem felejtettem ám el, hogy nekünk van egy közös Minsung csillagunk! Neked hogy tetszik?

- Nagyon tetszik, kicsim, imádnám ha ez a minta rajtad lenne - mosolyogtam rá biztatóan. - Akkor ez eldőlt, ugye?

- Igen. Úristen, el sem hiszem, hogy ez végre megtörténik! - hadarta meghatottan.

- Itt vagyok, fiúk, bocsi, csak a debilseggű főnököm hívott valami szarság miatt, bah! - robogott ekkor vissza hozzánk a fejét csóváló Taemin hyung. - Na, sikerült választani?

- Igen - pittyegte Jisung, átnyújtva az albumot az unokatestvéremnek a kiválasztott oldalon. - Ezt a cicásat meg tudod nekem csinálni?

- Nézzük... - tolta fel az orrnyergén az időközben lejjebb csúszott szemüvegét Taemin hyung, szemügyre véve Jisung választását. - Hmm, igen, persze, sima ügy, Jisung. Csak elég sokáig fog tartani, szerintem akár egy öt órát is minimum, de ha nem sietsz, akkor megcsinálom most rögtön.

- Nem sietek - felelte halkan Jisung, majd felém fordult. - Megvárod velem, ugye?

- Perszehogy - válaszoltam azonnal, ismét rásimítva a szerelmem pihe-puha hajacskájára. - Az a fontos, hogy meglegyen.

- Fasza - helyeselt elégedetten Taemin hyung. - Jisung, nem vagy éhes?

- Nem, köszönöm, nemrég ebédeltem.

- Inni legalább igyál. Min-Min, hozz kérlek neki egy pohár vizet - kért meg engem a férfi, én pedig természetesen már pattantam is, ki a konyhába. - Gyorsan bekeverem a festékeket, és aztán csinálhatjuk is, kis drága - kezdett el a kisasztalán matatni.

- Oh-okés - mekegte erre zavartan Jisung, miközben jómagam épp visszatértem hozzájuk a friss pohár, hideg vízzel, s átnyújtottam a kis csillagomnak. - Köszönöm szépen, Minhi.

- Igyál, kicsikém - nyomtam egy újabb édes kis puszit a buksijára. - Nem félsz, ugye?

- A tetoválástól? Egyáltalán nem. Sok tetkóm van, és ki lehet bírni a folyamatot. Inkább csak izgulok, hogy milyen lesz.

- Fasza lesz, kedves Jisung, ne aggódj. Imádni fogod - ígérte meg Taemin hyung, miközben előkészítette a bekevert festékeket, illetve kinyomtatta a szóban forgó mintát a megfelelő méretben. - Oksi, akkor kérlek húzd megint lejjebb a nacidat, és feküdj fel hanyatt a fotelre. - kérte szelíden.

- Hallgathatok közben zenét? - kérdezett rá bátortalanul Jisung, előszedve táskájából a fejhallgatóját. - Az ágyékom nagyon érzékeny hely, és kellene figyelemelterelés, hogy ne a fájdalomra figyeljek, ha nem baj.

- Jaj, persze! Csak nyugodtan! Ami jólesik. - bólintott rá rögtön a hyungom. - Csak addig várj kérlek, amíg beállítjuk, hogy pontosan hol legyen a tetkó - szólta, miközben Jisung engedelmesen ráfeküdt a hosszúkás fotelre, s újfent lejjebb tolta az alsó ruhaneműit, hogy kint legyen a tetovált ágyéka. - Rendben, szuper, akkor most felteszem rád a kinyomtatott mintát, aztán megmondod, hogy megfelel-e a hely - tolmácsolta, mit csinál épp, ami nagyon korrekt volt tőle.

- J-j-jó - nyekeregte Jisung, aggodalmában megint édesen a kezem után kutatva.

Taemin hyung először lefertőtlenítette, majd áttörölte Jisung vékony bőrét, utána kent rá valami zselés anyagot, majd óvatoskodva rátapasztotta a kinyomtatott mintát a 'Shinwont' ábrázoló tetoválásra, telibe rá a párom ágyékára, a lilás színű lenyomat pedig szépen ott maradt az említett helyen. Jisung a kezemet szorongatva pillantott le kíváncsian az ágyékára, velem együtt.

- Megfelel? Így a cica feje nagyrészt takarni fogja a felirat közepét, a csillagok és a minták pedig a többi részét a betűknek - magyarázta készségesen az unokatestvérem, felhúzva a kezeire a fekete gumikesztyűit.

- Igen, nagyon jó lesz így. Szerinted is jó lesz, igaz? - tekintgetett rám megerősítés céljából.

- Nagyon csinos vagy, Sungie, ne félj, irtózatosan jól áll - nyugtatgattam őt.

- Akkor ha készen állsz, kedves Jisung, akár kezdhetjük is - vette fel a kis berregő, tetováló masinát Taemin hyung, a kis gurulós székével odahúzódva a hosszúkás fotel mellé, hogy hozzáférjen Jisunghoz. - Mindjárt felteheted a fejhallgatódat, csak tegyünk előtte egy próbát, mennyire fáj, oké? - kérdezte, a kis mókusom pedig erre csak egyetértően hümmögött.

Szerintem én jobban féltem ettől az egésztől, mint Jisung. A kis tetováló masinéria rezgő hangja engem speciel totálisan megrémített, s kirázott a hideg, amint elképzeltem, hogy az a félelmetes tű esetleg az én érzékeny bőrömet abuzálja. A tetoválás gondolata tetszik ugyan, de szerintem túlságosan gyáva lennék tényleg csináltatni egyet. Számomra az is épp elég hihetetlen, hogy Jisung mégis hogy a fenébe bírta ki annak a rengeteg, részletes tetoválásának a megcsináltatását.

Taemin hyung ekkor nemes egyszerűséggel hozzáérintette Jisung vékonyka bőrfelületéhez az eszközt, elkezdve finom mozdulatokkal tetoválni a macskás minta alapján, a kis mókusomnak pedig látszólag a szeme sem rebbent, pedig biztosan fájt neki.

- Ez így oké? Nem fáj, ugye? - pillantott fel rá aggódva Taemin hyung.

- Kibírható - vont vállát lazán Jisung. - Nem fáj annyira. Felteszem mostmár a fejhallgatót, lehet el is alszom. Majd keltsetek fel ha kész.

- Huha! Kis terminátor - állapította meg elismerően hümmögve Taemin hyung, tovább folytatva a megkezdett tetoválást.

- Minhi, ugye itt maradsz? - keresett engem a tekintetével a kis mókusom.

- Igen, csak átülök a másik feledre. Hallgass nyugodtan zenét, pici, itt vagyok veled - nyomtam egy szerelmes puszit a homlokára.

Jisung felvette a buksijára a fejhallgatóját, elindította rajta a zenét, majd nemes egyszerűséggel lehunyta a szemecskéit, s innentől kezdve ő teljesen kikapcsolt, nem is szólt többé hozzánk. Olyan volt, mintha szimplán csak nyugovóra térne, és aludni indult, miközben kvázi tűkkel szurkálták az ágyékát. Az arckifejezése mit sem változott közben, békésen feküdt, s úgy tűnt, mintha nem is fájna neki egyáltalán a folyamat.

Jómagam ugyebár átültem a hosszúkás fotel másik oldalán lévő székre, közvetlenül Taemin hyunggal szemben, miközben szeretteljesen cirógattam Jisung teste mellett nyugvó kézfejét és karját. Mindeközben feszült figyelemmel mustráltam, amint Taemin hyung a nyelvét kidugva koncentrál, s úgy húzogatja a tollszerű masinát Jisung ágyékán.

Vagy jó tíz percen keresztül csupán a jellegzetes, búgó hang adta neszek töltötték be a szobát. Én nem nagyon mertem eleinte megszólalni, nemhogy azzal zavarnám az unokatestvéremet az aprólékos, precízséget igénylő munkában. Egy kis idő elteltével viszont Taemin hyung végre-valahára szíveskedett megszólalni.

- Kérdezzek, vagy inkább ne kérdezzek?

- Mi? - értetlenkedtem, épp Jisung ujjbegyeit piszkálva. - Nem értelek.

- Hát, Min-Min, épp az osztályfőnököd ágyékát tetoválom, akivel nagyon úgy tűnik, hogy egy párt alkottok, szóval vannak ám itt dolgok, amik magyarázatra szorulnak - felelte lazán Taemin hyung, egy miliszekundum erejéig felpillantva rám. - Amúgy csak így margóra megjegyezném, hogy ez a srác egy kibaszott vadállat, kurva menő. Még senkit sem láttam ilyen relaxáltnak és nyugodtnak az ágyéka tetoválása közben. Kurvára fájhat, nem tudom, hogy bírja ilyen jól.

- Nagyon el akarja onnét tűntetni azt a tetoválást, lehet azért - tippeltem.

- Azt vettem észre. Az eddigi skibidi tetkót most átcsinálom egy sigma rizz tetkóra - közölte velem vidáman, mire elhalt egy-két még élő agysejtem.

- Azt hiszem, hyung, hivatalosan is elért téged a TikTok-os agyrohasztó trendhullám. Brainrot - állapítottam meg ciccegve.

- Bruh, slay, de aput jobban. Rengeteg videót küld nekem egy nap, totál telespammal, szóval muszáj őket megnéznem - magyarázta meg nekem Taemin hyung, mintha ennél mi sem volna természetesebb, hogy ő az édesapjával, Byunghoon hyunggal felnőtt férfiak létére a TikTok-on lógnak. - Na, de elég belőlem, Min-Min, inkább arról mesélj, hogy mi van közted és a kis terminátor között - utalt Jisungra, tovább csinálva a tetoválását.

- Hát... együtt vagyunk - vallottam be neki bármiféle felesleges kertelés nélkül. - Mint egy pár, érted. Nagyon szerelmes vagyok beléje - néztem végig szerelmes tekintettel a csukott szemmel fekvő csillagomon.

- Ez nyilvánvaló. Megértelek, és örülök, hogy találtál magad mellé valakit... még akkor is, ha ez nem éppen egy szokványos kapcsolat. Nem vagyok meleg, de nagyon cuki a kis terminátor. Mint egy cukros sütemény - jegyezte meg elismerően Taemin hyung, gyorsan áttörölve az épp készülő tetoválást, hogy folytathassa. - Anyádék gondolom nem tudják. Ezt abból következtettem ki, hogy még életben vagy.

- Perszehogy nem tudják - szörnyülködtem el. - Ki is nyírnának, és nem értenének meg.

- Amúgy az azért egy kicsit creepy, hogy pont a tanároddal jársz, szóval remélem, tudod, mit csinálsz. Egyébként ez a srác egy pookie, meg a gyatt is okiboki, megértem, hogy delulu vagy miatta. Én befogadtam őt - szövegelt, mire az idióta szlengáradat hallatán csak a szemeimet forgattam. - Amúgy bennem megbízhatsz, sosem árulnálak el. Apunak sem mondom el, ne félj. Ki tud még rólatok rajtam kívül?

- Jisung legjobb barátai, de ők abszolút megbízhatóak, már én is nagyon jóban lettem velük azóta. Aztán San, de ő mondjuk csak véletlenül tudta meg, és sokáig cirkuszolt miatta. Mostanra viszont már kezd szép lassan megbékélni a helyzettel, úgy tűnik. Meg Johnny hyung is tudja, mert valamiért benne most maximálisan megbízom. Ennyi.

- Óh, értem - vette tudomásul az elhangzottakat Taemin hyung. - Aha, Min-Min, nézd, milyen jól takarja itt máris a macska egyik füle az eddigi tetkóját - mutatott rá a készülőben lévő, egyébként szerintem profin készülő tetoválásra. - Nem volt rossz úgy szexelni vele, hogy bámulhattad közben az exe nevét az ágyékán? - tette fel szégyentelenül az alábbi kérdést, mire egyből elvörösödtem.

- Öhh—mi még... mi még nem—

- Jaj, értem - vette az adást Taemin hyung, inkább kegyesen témát is váltva. - Jó sokáig fog ez amúgy tartani, Min-Min. Azt akarom, hogy szép legyen neki, mert akkor örülni fog, ergo te is. A fizetés meg no para, a kedvenc unokatesómért ez a legkevesebb.

- Köszönöm szépen, hyung, tényleg!

Jisung konkrétan elaludt a tetoválási folyamat kellős-közepette. Ezt abból állapítottuk meg, hogy egy idő után egyáltalán nem mozgott, s egyenletesen lélegzett, aminek hála Taemin hyungnak gyerekjáték volt dolgozni az ábra rávarrásával. Körülbelül két óra múlva aztán Jisung bágyadtan felébredt, azzal, hogy mennyire szomjas, utána megnézte, hogy áll a minta, majd rögtön vissza is aludt. Taemin hyung órákon át végig lelkiismeretesen dolgozott, jómagam pedig vagy vele beszélgettem, néztem, hogy tetovál, illetve megcsináltam másnapra a házi feladataimat.

Már lassan több mint öt és fél óra telt el, mióta Taemin hyung kora délután elkezdte tetoválni Jisungot, s még az unokatestvérem szerint minimum egy órára szüksége volt ahhoz, hogy befejezze a művét. Jisung továbbra is aludt, a gond viszont csak az volt, hogy későre járt, s megcsörrent a telefonom — anyu hívott.

- Jaj ne, baszki - nyomtam rémülten a kis zöld ikonra. - Szia, anyu! - szóltam bele a hívásba, tettetett kedvességet vegyítve a hangomba.

- Hol vagy, Lee Minho?! - zengte a vonal túlsó végén a felpaprikázott anyu, természetesen köszönés nélkül. - Itthon vagyok már én is, apád is és Chae is! Te viszont hol lófrálsz ilyen későn, hm?! Johnnal vagy valahol, vagy mi?! A nyakát kitekerem! - recsegte haragosan.

- Öööh—n-n-nem. Nem tudom, Johnny hyung hol van - valószínűleg egyébként a mennyasszonyával, ez viszont még titok. - de én most mindenesetre itt vagyok Taemin hyungnál - mondtam meg neki az igazat.

- Na persze—

- Szia, Choonhee noona! - üvöltött fel ekkor a háttérből a tetoválás közepette, tüdőből az unokatestvérem, hogy bebizonyítsa anyunak, valóban nem hazudok.

- No, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál - morogta jóváhagyóan anyu. - Mikor szándékozol hazajönni, édes fiam? Holnap iskola, nem szeretem ha kimaradozol.

- Ööö, hát, még körülbelül egy óra van hátra a filmünkből, amit pont Taemin hyunggal nézünk. Ha annak vége, akkor aztán hyung mondta, hogy hazavisz. Lehet? Kérlek, anyuuuu! - esdekeltem bájosan, hiszen semmiképpen sem akartam pont most magára hagyni szegény Jisungomat. Látni akartam a kész tetoválását, hogy együtt örülhessünk ennek a pozitív változásnak.

- Lehet - sóhajtotta beleegyezően anyu, valószínűleg apu háttérből kiszűrődő unszolására. - De ebből nem lesz rendszer, kisfiam, mert mostanában alig vagy itthon, és kitudja hol mászkálsz.

- Köszikösziköszi, anyu! Imádlak! - hálálkodtam kicsattanó boldogsággal. - Akkor majd hamarosan megyek. Sziasztok! - bontottam is a telefonhívást.

- Anyád egy agyrém - közölte velem Taemin hyung, fel sem nézve az alvó Jisung ágyékáról.

- Nekem mondod, hyung? - bődültem fel gondterhelten. - Totálisan kikészít, nem hagy élni, mindent tudni akar, mindenbe beleüti a kotnyeles orrát, egyfolytában hazudoznom kell előtte, hogy Jisunggal lehessek. Nem bírom.

- Ez az egész olyan ohio, és kicsit sem goat.

- Jézusom, hyung, komolyan mondom, hagyd már ezeket a hülye szlengeket! - temettem bele az arcomat a tenyereimbe.

- Hé, a goatot aputól vettem át! Csinált ugye TikTok profilt Pörzsike babának, és minden videó alá azt írja ki, hogy Pörzsi milyen goat - osztotta meg velem ezt a létfontosságú információt az unokatestvérem.

- Fantasztikus. Én nem élek ilyenekkel.

- Hát persze, te kis művészlélek. No cap!

Befejeztem a fennmaradó egy órában a feladott angol leckémet a munkafüzetben ( az ektiviti búkban in inglis ), Taemin hyung pedig betette magának YouTube-on a „Legismertebb TikTok zenék listája" című lejátszási listát, ami a háttérben szólt, s azokat hallgatta elégedetten hümmögve, míg befejezte a szundikáló Jisung tetoválását.

- Kész is! - kurjantotta elégedetten körülbelül egy óra elteltével a rendőrként dolgozó férfi, letéve a tetováló masinát, s kinyújtóztatva elgémberedett ujjait. - Very demure, very mindful, ejha! Jaj, kibaszott csecse lett, ez az eddigi legfaszább munkám, én mondom! - dicsérte-fényezte magát, s okkal, hiszen Jisung újdonsült tetoválása valóban csodálatosan festett.

A taszító 'Shinwon' névnek Jisung ágyékán immáron nyoma sem volt, de tényleg — helyette egy gyönyörű macska arcának portréja nézett vissza rám a kipirosodott bőréről, amit különböző méretű csillagok, a Göncöl-szekér, illetve egyéb más minták vettek körül. Nem hittem volna, hogy Taemin hyung ennyire profi — igazi szakértőket megszégyenítő munkát végzett. Imádtam a barátom átcsinált tetkóját, rendkívül szexinek találtam, így óvatosan rázogatni kezdtem őt a vállainál fogva, hogy felébredjen, és megnézze az új tetoválását. Boldognak akartam őt látni.

- Picim, picim, picim! Ébresztő! Kész a tetkód, nézd meg! - szólongattam őt lágyan, mire Jisung lassacskán ébredezni kezdett.

- Höh...? Mhi? - zavargott szegény Jisung, laposakat pislogva térve fokozotosan észhez, miközben leszedte a buksijáról a fejhallgatóját.

- Kész a tetkód, baba, nézd meg! - ismételtem meg magam nem titkolt izgatottsággal.

Jisung az öklével megdörzsölte a táskás szemecskéit, majd feltornázta magát a fotelszerűségen, s végre-valahára lepillantott az ágyékára. Taemin hyunggal izgatottan vártuk, hogy vajon mit szól majd hozzá, legnagyobb megdöbbenésünkre azonban Jisungból váratlanul kitört a kontrollálatlan, egész testét rázó zokogás, amit egyikünk sem tudott mire vélni.

- Mi a picsa...? - suttogta maga elé elhűlten, sőt, halálra rémülve szerencsétlen hyungom, aki egyáltalán nem volt hozzászokva Jisung efféle érzelmi kitöréseihez. Én viszont tudtam, hogy Jisungnak igenis tetszik a tetkó, s valószínűleg csak meghatódott, amit nem tud jól kezelni. - Nem tetszik? Uram és istenem, oh my god, én annyira sajnálom...! Nem lett volna szabad hagynom, hogy aludj közben...!

- Kicsim - hajoltam oda hozzá óvatosan. - Mi a baj, miért sírsz? - kérdezgettem tőle, mert láttam, hogy ezek örömkönnyek.

- Ohoholyan bohoholdog vahahagyok! - bömbölte erre válaszul Jisung, mint egy újszülött csecsemő. - Ahahannyira tehehetszik! Sosem hihihittem volna, hohohogy egyszer véh-végre eh-eltűnhet az a mocskos tehehetkó róhóhólam! Ohoholyan széhéhép! Ahahannyira köhöhöszönöm! - fordult sírva a ledöbbenten figyelő Taemin hyung felé.

- Jaj, izé, ööö, jól beszarattál, mert azt hittem, hogy nem tetszik, huh. De akkor viszont örülök, ha ennyire tetszik és szívesen.

Jisung még vagy egy kerek percen keresztül konstans módon zokogott. Taemin hyung látta, hogy Jisungnak most meg kell nyugodnia, így nem szólt semmit, csupán némán elrámolt addig a kisasztalról, amíg én magamhoz ölelve a kis mókust ringattam őt a karjaimban. Jisung folyamatosan hadart közben, hogy ő mennyire boldog, hogy végre eltűnt róla Shinwon neve, s hogy mennyire tetszik neki az új minta, én pedig mindössze a hajacskájába fúrva bele az arcomat csitítgattam őt. Én is határtalanul boldog voltam, hisz' pontosan tudtam, mennyire fontos neki ez a tetkó-ügy.

- Jól van, jól van, kicsikém, ne sírj, nagyon szép vagy nekem - duruzsoltam a fülébe, mikor már a soha véget nem érő rívása lassacskán hüppögéssé szelídült.

- Jobban vagy, Jisung? - érdeklődött mostmár az unokatestvérem is, mire a szerelmem egy bólintással felelt. - Rendben. Még teszek rá neked ilyen védőfóliát - nyúlt oda az átlátszó anyaggal ismételten Jisung frissen készült tetkójához. - Gondolom, tisztában vagy a tetoválások utókezelésével, de én inkább mégis elmondom. Adok neked egy átlátszó gélt, direkt tetoválásokra, azzal mosd meg zuhanyzás közben, illetve egy krémet, azzal pedig kend be utána, és hagyd rajta. Ne érje más kémiai anyag, sampon, tusfürdő vagy bármi, ami irritálhatja. Ezenkívül én a sportot mellőzném, és legalább két hétig ne menj uszodába, szaunába, szoláriumba, és ehhez hasonló helyekre. Ja, és két hétig a szexet is hagyjátok ki - tette hozzá mellékesen.

- Értettem - motyogta fültől fülig vörösödve Jisung. - Köszönöm szépen még egyszer! Nagyon hálás vagyok! Mennyivel tartozom?

- Jahahaj, kedvesem! - nevetett fel jóízűen Taemin hyung. - Semennyivel, már mondtam. Vedd úgy, hogy a ház ajándéka.

- De kérlek! Nem tudom úgy venni - idegeskedett ezen szemlátomást Jisung, óvatosan visszahúzva a nadrágját. - Szeretnék fizetni, mert így ez nekem nagyon kínos. Több mint hat órán át dolgoztál, nem fair az, ha nem fizetem ki a fáradozásaidat.

- Ide figyelj, te kis terminátor-gladiátor - sóhajtott fel drámaian az unokatestvérem. - Min-Min a kedvenc unokatestvérem, és imádom őt. Okika? És akármit megtennék érte. Te pedig a barátja vagy, szóval mostmár érted is megteszek bármit. Ha örülsz, akkor annak Min-Min is örül, az pedig nekem épp elég. Azzal fizess, hogy szeresd nagyon a kedvenc uncsitesómat. Ennyike. És skibidi. - zárta le a maga részéről a témát a hyungom.

- Köszönöm szépen, tényleg!

- Awww, Taeminnie hyung! - öleltem át féloldalasan a férfit meghatottságomban. - Nekem is te vagy a kedvenc uncsitesóm!

- Ez nem csoda, tekintve, hogy én vagyok az egyetlen unokatesód - kuncogta jóízűen.

- Részletkérdés - legyintettem. - Jól vagy, baba? Segítsek leszállni? - fordultam ezután Jisungom felé, aki épp lekeckemeregni próbált a hosszúkás fotelszerűségről.

- Megoldom - szólta, miközben végre két lábon állt a földön. - Annyira boldog vagyok, mintha újjászülettem volna! - mosolygott ránk őszinte boldogsággal cuki kis arcocskáján.

- Helyes - viszonozta a szerelmem angyali mosolyát Taemin hyung. - Nézd, terminátor, itt van a számom, tedd el, és nyugodtan hívj ha bármire szükséged van. Nem csak tetkó-ügyben, hanem bármiben, mert Minho barátja az én pajtásom is - nyújtotta át neki a névjegykártyáját. - Mi pedig elmehetnénk valamikor meghágni Pörzsid - fordult ekkor felém. - Nyugi, terminátor, csak a mociról van szó - tette hozzá Jisung kedvéért.

- Tudom, megjegyeztem - heherészett Jisung. - Meg mentem is jómúltkor rajta Minhivel.

- Most is eljöhetsz Min-Minnel - toldotta meg Taemin hyung. - Apum bír téged. Szívesen látunk a garázsban.

- Benne vagyok.

- Ja, Jis, amúgy anyám még kábé egy órája hívott morogni - jutott ekkor hirtelen eszembe, hogy haza kéne mennem. - Hazavinnél?

- Hogyne, Minhi, ez kérdés volt? Köszönöm szépen még egyszer a fantasztikus tetkót, Taemin hyung! - nyújtotta oda hálásan a kicsiny kezét az unokatestvérem felé.

- Jaj, ugyan már, kedves Jisung, nem tesz semmit! - szorongatta meg a párom kacsóit a rendőrként dolgozó hyungom. - Na, gyertek, fiúcskák, gyorsan kikísérlek titeket, aztán nekiülök TikTok-ozni, mert már elvonási tüneteim vannak! Amúgy, Min-Min, nézd már meg, miket küldtem neked TikTok-on! - morrant rám elégedetlenül, miközben mindhárman kifelé indultunk az előszobába. - Olyan slay videókat küldtem neked tegnap is!

- Majd megnézem őket - hagytam rá unottan, felvéve a fekete-csatos bakancsaimat. Soha sem fogom megnézni Taemin hyung hülye, agysejtrohasztó videóit, és ezt ő is tudja.

- Sosem nézed meg őket, te mátoha! - vádolt meg, amúgy teljesen jogosan. - Jisung, neked van TikTok-od? - kérdezte meg a páromat.

- Ööö, van, de nem sokat használom—

- Mi a felhasználóneved?! Bejelöllek! - kapta el a fonalat az unokatestvérem.

- Ööö, csak simán Han Jisung. Egy cuki kis mókus a profilképem - berregte vissza félénken a fiúcska, finom, kimért mozdulatokkal felöltve magára a kabátját.

- Nagyszerű, kitűnő! Küldhetek akkor Min-Min helyett neked videókat?

- Ööö, persze. Ha szeretnél - simított be világian zavartan mosolyogva egy kósza hajtincset a füle mögé a szerelmem.

Csak a szemeimet forgattam erre, halkan nevetgélve, annak viszont felettébb örültem, hogy Jisung boldog az átcsinált tetoválása miatt, illetve, hogy ilyen könnyen megtalálta a közös hangot Taemin hyunggal. Csak legyen mostmár minden rendben velünk.

Már koromsötét volt odakint, mikor kiértünk Taemin hyung lakásából a szabad, csillagokkal sűrűn tarkított égboltozat alá. Jisung aztán az ígéretéhez hűen hazavitt engem a Maxident utcába, viszont vallásosan pár házzal arrébb állt meg az enyémtől, nemhogy anyu véletlenül meglát minket az ablakból sasolva.

- Köszönöm szépen, hogy elvittél Taeminhoz hyungodhoz - suttogta felém a sötétben érzékien Jisung, levéve parányi kezecskéit a kormányról, megfogva velük az enyémet. - Kibaszottul boldog vagyok most, Minho-ssi. Nem is tudod, mennyire. Sosem hittem volna, hogy egyszer tényleg meg tudok szabadulni attól a gusztustalan tetoválástól.

- Nagyon boldog vagyok, hogy így örülsz - feleltem, az egyik szabad végtagommal ráfogva Jisung puha arcocskájára, mire a fiúcska izgatottan nyelt egyet. Olyan intim volt köztünk az atmoszféra... - Nagyon szép vagy, és elképesztően jól áll neked az új tetkó.

- Mmm. Kedves tőled. Amúgy holnap megyünk a suliból osztálykirándulásra - hozta az eszembe Jisung. - Ugye nem felejtetted el?

- De, basszus - szisszentem fel. - Hová is megyünk? - húztam el a számat.

- Élményfürdőbe, aztán pedig moziba.

- Ugh! - nyögtem fel.

- Ja, én is ezt mondom - helyeselt fásultan Jisung. - Én nem fürödhetek most nyilván a tetkó miatt. Mondjuk amúgy sem komfortos nekem fürdőgatyában parádézni. Amúgy pedig Yoongi és Hoseok is jönnek velünk mint felügyelet, szóval nem leszek egyedül.

- Veled akarok lenni - követeltem.

- Minhoooo, tudod jól, hogy ez nem opció - rázta meg a buksiját szomorkásan Jisung. - Feltűnő lenne, ha végig a medencéken kívül ücsörögnél velem kettesben. Inkább érezd jól magad a barátaiddal, én meg el leszek Hoseokékkal. De ha az a kis senkiházi majom körülötted fog lubickolni, akkor nem állok jót magamért! Letépem a fejét! - dühödött fel.

- Nyugi, mütyürke, majd valahogy lerázom Jeongint, vagy San segít benne, mert nem akarok én sem vele lenni. De nehogy megint beleállj Jeonginba, mert lebuktatsz minket - figyelmeztettem őt csak a miheztartás végett.

- Azon leszek. Az a kis rohadék különben sem ér annyit - szólta ellenségeskedve Jisung. - A moziban viszont ülhetsz mellettem a leghátsó sorban a legszélén.

- És foghatom közben a kezedet is? - csillantak fel a sötétben a szemeim.

- Majd meglátjuk - hűtött le egyből. - Ha nem fognak sasolni a többiek, akkor igen.

- Na! Ezt akartam hallani, bébi! Most viszont mennem kell, Sungie, mert anyám még a végén megskalpol. Ápold meg szépen a tetkódat, fürödj meg, egyél, pihenj, és írjunk még később ha van kedved - mosolyogtam rá szelíden. - Megcsókolhatlak...?

- Igen, kérlek...! - suttogta vissza elhaló, már-már esdeklő hangon, mire én nyomban odafészkeltem magam hozzá, s áthajolva a sebességváltó karon, játszi könnyedséggel érintve össze a csókért kiáltó ajkainkat.

Ezúttal sem voltam vele túl heves a csókunk közepette, inkább szerelmesen és lassacskán ízlelgettem a fiúcska finom puháit, kiélvezve az intim pillanatunk minden egyes mennyei másodpercét. Egyszerűen imádtam Jisung mézédes csókját, s selymes száját; volt bennük valami földöntúli. Forró arcocskáját cirógattam közben ujjbegyeimmel, Jisung pedig oldalról a libabőrös nyakamat vakargatta, ami olyan szinten feltüzelt, hogy megjelent az a tipikus, csiklandós érzet az ágyékomban. Eleinte nem akartam elnyújtani a búcsút, s vadulni sem terveztem pár háznyira az otthonomtól, viszont amikor megéreztem Jisung forrón izzó nyelvét végigszántani a számon, természetesen képtelen voltam ellenállni a kísértésnek. Résnyire nyitottam hát a számat, mire Jisung lendületesen átdugta a recés nyelvét a szájüregembe, s az enyémnek dörzsölte az ízlelőszervét. Akarva-akaratlanul is belenyögtem egy kisebbet a csókunkba, hiszen a nyelves csók az egyik kedvenc tevékenységem ezen a rút világon — a legjobb csinálmány, mit ember alkotott.

Jisung nyelve verdesett, sőt, fickándozott a számban, én pedig ezúttal szíves-örömest hagytam, hogy ő irányítson. Az agyamból minden gondolat kitörlődött, a testemből a vér pedig úgyis tudjuk hova tódult — kezdtem totálisan benedvesedni az egyre szenvedélyesebb smárolásnak köszönhetően, ezt kár lenne tagadnom. Nem tudtam, mi lesz ebből, hiszen itt vagyok pár háztömbnyire az otthonomtól, s kvázi bármikor lebukhatunk, de... nem tudtam, és az igazat megvallva nem is akartam nemet mondani Jisungnak. Forrt a vérem, s egyszerűen nem bírtam megállj parancsolni a kezdeményezésének.

Jisung pár másodpercen belül egy erotikus cuppanás kíséretében elvált a kipirosodott párnácskáimtól, majd egerészve odahajolt a bizsergő fülemhez, s érzékien csókolgatni kezdte a fülkagylómat, helyenként bele is nyalva, illetve a fülcimpámat is többször a fogai közé csípve meghúzta, amit halk, jóleső sóhajtásokkal reagáltam le. Számat érzékien eltátottam, szemeimet pedig elégedetten lehunytam, miközben a tarkója felett beletúrtam Jisung selymes fürtjeibe, egyre közelebb és közelebb húzva őt magamhoz.

- Mppphh - nyöszörögtem elfojtva, mire Jisung a fülemhez érintve remegő ajkait kezdett el sutyorogni a hallójáratomba, amitől egész testemben kirázott a hideg.

- Azért valamit mégis adnék cserébe, hogy elintézted nekem a tetoválást hálából...

- M-m-mire gondolsz? - hápogtam, miközben Jisung eltátott szájjal elkezdte éhes csókokkal belepni szerte a nyakamat, az állvonalamnál erőteljesen megszívva a vékony bőrt. Biztosra vettem, hogy marad nyoma, de nem érdekelt.

- Szerintem tudod te pontosan, bébi, hogy mire gondolok - suttogta bele érzékien a libabőrös nyakamba. - Annyira szexi vagy...! Szeretnéd, hogyha leszopnálak? - hajolt el tőlem éppen annyira, hogy létrejöhessen köztünk az intenzív szemkontaktus.

- Te jó ég... - rándult egy gigantikusat a már javában ágaskodó farkam a farmerom rejtekében. - Itt és most...? Mi van, hogyha valaki meglát, vagy...? - aggodalmadkodtam.

- Bébi, az ablakok sötétítettek, ráadásul sötét van odakint is, nem is égnek a lámpák, szóval senki nem fog belátni, ha ettől félsz. Az időt illetően pedig szerintem te öt percen belül simán elmész - jegyezte meg pimaszkodva Jisung, mire én rögtön elvörösödtem éktelen zavaromban. - Naa, akarod? Ha Lixi anno kiverte neked az én autómban, akkor nem szeretnéd felülmúlni mindezt velem, hm? Nem akarod, hogy a farkad a számban legyen, khm? Nem izgalmas, hogy kvázi akármikor lebukhatunk, hmm? - kacérkodott velem, s nem tudom, mi lelte őt ilyen hirtelen, lehet csak az újdonsült tetkója miatt volt tele ennyi adrenalinnal, mindenesetre ritkán van kedve bármilyen szexuális jellegű dologhoz, szóval hülye lettem volna őt visszautasítani.

- Deh-de igen... nagyon izgató - pihegtem vissza el-elhaló lélegzettel a vágytól. - Cs-cs-csak csókolgatnád még eh-eh-egy kicsit ah-a nyakamat...? Kérlek...! - esdekeltem.

- I-i-igen - fúrta bele az arcát nyomban a kényeztetésért áhítozó nyakhajlatomba Jisung, szenvedélyesen csókolgatni és szívogatni kezdve a bőrömet. Éles metszőfogai karcoltak kissé, ami engem csak még jobban feltüzelt, s szégyenszemre már ennyitől is nyöszörögve tekeregtem az ülésben. - Nyoma marad - hajolt el tőlem kisvártatva.

- Lehetek őszinte? Leszarom. Hadd lássa mindenki - vágtam rá könnyelműen, miközben Jisunggal felajzottan fújtatva döntöttük össze a csatakos homlokainkat. Bár jócskán sötét volt, mégis látni véltem teljesen a színtiszta vágytól csillogó szempárját, így türelmetlenül az övemhez nyúltam, hogy mihamarabb kibontsam a nadrágomat, azonban nem igazán boldogultam azzal a makacs övvel. - Baszki, miért nem megy?! - hisztiztem.

- Hagyd, baba, majd én segítek. Kis türelmetlen - kuncogott fel a hevességemen Jisung, odanyúlva az ágyékomhoz ezúttal ő, s finom, bár fürge és határozott mozdulatokkal egy-kettőre ki is csatolta a fránya övemet. - Te jóságos ég, mennyire nedves vagy...! - pihegte ártatlanul, miután ügyesen kigombolta, s lejjebb húzta a nadrágomat az alsómmal együtt, mire az immáron betonoszlopként álló, saját előnedvében tocsogó farkam konkrétan rugóként csapódott fel.

- Azért vagyok ilyen nedves, mert kibaszottul tudod, hogy mivel izgass fel - sziszegtem mindössze pár miliméteres távolságra Jisung kipirult arcocskájától. - Tudom, hogy azt beszéltük meg, bébi, hogy nem taglaljuk többet a szombat éjszakát, de én azóta is csak arra bírok gondolni, amikor kibilincseltél—

- Ha tudnád mennyire szexi voltál akkor... most is az vagy, mindig az vagy - sütötte le zavartan a tekintetét Jisung. - Annyira imádom a farkadat... - fogott rá ekkor a pici, törékeny kezecskéjével a hosszomra, s egyből pumpálni is kezdte a legérzékenyebb testrészemet.

- Baszki, bébi! - szorítottam meg ösztönösen a fiú felkarjának izmát, élesen beszívva az orrlyukaimon a levegőt az élvezettől.

- Olyan nagy... forró... nedves... és finom a farkad, Minho bébim - sorolva kéjesen a meglátásait Jisung, lomha, ámde annál erőteljesebb mozdulatokkal masszírozva a lüktető, vértől duzzadt péniszemet.

- Igen—ah? Ennyire—ah—tetszik neked? - vetettem hátra a kobakomat egy halovány, ám igen jóleső nyögés kíséretében, mire Jisung kihasználva a tálcán kínálkozó alkalmat vadul végignyalt a nyakam elülső részén. - Imádom, bébi—ah—imádom! Kéhéhérlek!

- Jól van, kicsim, nyugodj meg - nyomott egy lágy csókocskát a szám sarkára. - Nem húzom tovább az agyad. Leszophatlak?

- I-i-igen, kéhéhérlek - rágcsáltam-csócsáltam folyamatosan, szinte már véresre az ajkaimat, miközben Jisung eleresztette forró markából a farkamat, majd a friss tetoválása miatt óvatoskodó mozdulatokkal ugyan, de lehajolt szépen a hosszomhoz.

- Nem tudok ugyan még mindig mélytorkozni, de megpróbálok jó lenni...

- Mindig jó vagy - vágtam bele a szavába darabos hangon, beletúrva közben a göndörkés hajtincsei közé. - Csak nyugodtan, kicsim, úgy csináld, ahogy neked jó—

- Oké, kicsim, sietek—

Jisung ezután nem sokat teketóriázott, hiszen mégiscsak sietnünk kellett — eltátotta hát az édes kis száját, s simogató párnácskái közé vette a lucskos, érzékeny makkomat. Olyan érzés volt az idegvégződésekben gazdag makkrész rücskös, forrón izzó nyelvével való intenzív stimulálása, mintha több voltos áramot vezettek volna belém. Reflexszerűen rámarkoltam nagy élvezetemben az anyósülés szivaccsal bélelt párnájára, a másikkal pedig telibe Jisung hajába, viszont igyekeztem nem túlságosan tépni a hajtincseit, hiszen tudom, hogy nem szereti. Dús számat erőszakkal összeszorítva próbáltam elfojtani a nagyon is kikívánkozó nyögdécseléseimet a publikus hely adta tudatalatti aggodalmam miatt, miközben Jisung elkezdett egy átlagos, ámde őrjítő tempót diktálva bólogatni a mennyei pofiját kitöltő férfiasságomon.

A kis mókusom egyáltalán nem mélytorkozott, sőt, maximum a lüktető makkomon túl egy kis részig bírta még bevenni a férfiasságomat a fenséges szájába anélkül, hogy öklendezni ne kezdene. Viszont sokkalta magabiztosabban és gyakorlatiasabban csinálta, mint legelső alkalommal ( a szombat éjszakát ne vegyük számításba, hisz' abból inkább csak kisebb részletek maradtak meg ). Szerencsére elég hosszú és vaskos mérettel áldott meg engem az anyatermészet, ezért tulajdonképpen nem is vártam el szegény kis Jisungtól, hogy kerek-perec kimondva tövig szopjon. Jól van, mondjuk anno Jeongin és Felix is képesek voltak különösebb erőfeszítés nélkül mélytorkozni, de azok ők. Mindketten sokkal tapasztaltabbak voltak Jisungnál ezen a téren, és tudom, hogy a kis mókusomnak mennyire nehéz belelendülni az intimitásba. Tökéletesen csinálta, nagyon ügyesen és finoman.

- Ahhh—ahhh—ahhh, kicsim! Ahh—annyira jó vagy, csodálatosan csinálod, nagyon ügyes vagy...! - lihegtem kifulladva, az atomjaimra bomolva, intenzíven remegő csípővel, miközben Jisung motiváltan fonta a kicsiny tappancsát a farkam töve köré, s kezdett csavaró mozdulatokkal kényeztetni.

Jisung őrjítően kényeztetett — külön figyelmet szentelt az elhanyagolt heréimnek, egy jó fél percen keresztül cuppogva rajtuk. Utána az egész tagomat erotikusan végigcsókolgatta és nyalogatta fel-le, természetesen a kezével való munkálkodásról sem feledkezve meg közben. Eleinte még foggal-körömmel próbáltam relatívan halk maradni, de ez alig egy percen belül lehetetlen vállalkozássá nőtte ki magát, mivel Jisung szándékosan a makkomat szopogatta, hogy minél előbb elmenjek. Érzékien lihegtem és nyögdécseltem, a felforrósodott hangulat miatt pedig még az autóablakok is totálisan bepárásodtak.

- Jisungie—ahhh! Bébi, mpppph! - tátottam el kéjesen a számat, közben éltető oxigén után kapdosva a felhevült, hermetikusan lezárt kocsiban. - El fogok—ahhh—el fogok menni...! - figyelmeztettem őt kisvártatva, mikor már úgy éreztem, közel a végső beteljesülés, azonban Jisung láthatóan nem reagált az intő szavaimra, sőt, csak még vehemensebben kezdett szopni. - Jis...! El fogok menni—ahhh—engedd ki a szádból—ahhh—mert belemegy...! - estem totálisan kétségbe, próbálva elhúzódni tőle még mozgási tér hiányában is, Jisung azonban hajthatatlan maradt.

Sőt, még egy váratlan pillanatban véletlenül kicsit beljebb is csúszott a szájában a remegő farkam, mire szegénykém kissé elkezdett öklendezni rajta, ami valamiért elképesztően szexi volt. Folyt a nyála és az előváladékom keveréke lefelé az állán, a sós könnyek a szemecskéiből, s olyan farokállító nyöszörgéseket hallatott közben, hogy teljesen kikészültem. Imádtam őt nézni, amint az édes kis szája tele van tömve a farkammal. Aztán az öklendezés után egyből összeszedte magát, s ütemesen tovább mozgatta dagadó hosszomon a buksiját, miközben felnézett rám azokkal a sziporkázó íriszeivel.

- Le—ahhh—le ah-akarod nyelni? - lihegtem, érzékelve, hogy szándékosan rágyorsított.

Jisung egy minutum erejéig kiengedett a kétszeresére dagadt, pufi ajkai közül, hogy levegőt vegyen, viszont addig is gyors tempót diktálva verte a sikamlós farkamat.

- Éh-éh-élvezz ah-a számba... le-le-le akarom nye-nyelni - közölte velem kimerülten, s mielőtt még egyáltalán válaszolhattam volna, Jisung azzal a lendülettel visszahajolt a péniszemre, s recés, játékos, izgága nyelvével körkörös mozdulatokkal kezdte izgatni a bizsergő makkomat, közben a heréimet markolgatva.

- B-biztos—ahhh—biztos vagy benne, k-kicsim...? - kócoltam szinte teljesen össze szegénykém selymes haját, amiben a vágytól össze-vissza turkáltam.

- Mpppphhhh - helyeselt Jisung, próbálva legalább a fele farkamat bevenni a szájába, ez azonban elég nehezen ment neki, így inkább maradt a tetején való bólogatásnál.

- Ahhh—ahhh—ahhh—bébi—most fohohogok...! Ahhh! - sírtam el magam izzadtan tekeregve szégyenszemre a határtalan élvezethullámtól, mire az eddig alhasamban tanyázó vaskos csomó végre lejjebb vándorolt, s miután a farkam méginkább megkeményedett, majd megremegett Jisung ajkainak csokrában, telibe a fiú torkáig spriccelt az ondóm.

Jisung nem húzódott el tőlem, hanem a szájába lövellő, amúgy elég nagy adagnyi élvezetemet rögtön engedelmesen lenyelte. A nyeldeklésével pedig csak méginkább ingerelte a túlstimulált tagomat, így az összefüggő nyögéseim azok ezen a ponton konstanssá váltak. Imádtam, hogy lenyelte, mert az egész rettentően intim volt. Jisung még párszor lassacskán körbenyelta a lángoló makkomat, illetve végigpuszilgatta a farkamat alulról felülre haladva, végezetül pedig még nyomott egy aprócska csókot a péniszem legtetejére.

- Úristen... - döntöttem neki fáradtan a kókadozó fejemet az ülésnek, mélyeket lélegezve, miközben Jisung kiegyenesedett a helyén, s lágyan nekitámasztotta az izzadt homlokát az enyémnek. - Köszönöm, nagyon jó voltál. Fergeteges volt - súgtam neki oda a végletekig kimerülten.

- Tetszett? - bizonytalankodott még így is Jisung, olyan halkan suttogva, hogy azt csakis kizárólag én hallhattam.

- Nagyon tetszett... imádtam minden egyes percét. Nagyon ügyes voltál, mindent tökéletesen csináltál - dicsértem meg őt kedvesen, egy lassú csókot kezdeményezve vele utójátékként. Egy ilyen csodálatos orgazmus után szükségem volt a közelségére.

Jisung csókján viszont sajnos totálisan éreztem a saját- és a sperma jellegzetes ízét is, ami nem túlzottan nyerte el a tetszésemet, mert fura volt. Sőt, kifejezetten nem voltam tőle elragadtatva, de ettől függetlenül meg akartam Jisungot csókolni, s nem akartam őt megbántani sem. Nem értem, hogy nyelhette le ilyen könnyeden; szerintem undorító. Még a gyomrom is émelyegni kezdett a kesernyés íztől. Tuti szerinte is rossz az ízem, csak nem akart a lelkembe gázolni, s inkább lenyelte kényszerből az összeset. Te jó ég...

Jisung kisvártatva érzékelte a csók közepette, hogy nem igazán tetszik nekem valami, így riadtan pislogva elhajolt tőlem hátrébb.

- Mi a baj? Valamit rosszul csináltam? Ígérem, legközelebb megpróbálom bevenni legalább a feléig, csak most nem ment, és—

- Nem, nem az a baj... - szóltam halkan.

- Akkor? - konyult le Jisung a szája. - Fogaztam? - tippelt félve.

- Nem, te mindent fantasztikusan csináltál, csak... nagyon nem tetszik az ízem. Érzem a csókodon - vallottam be az igazat kertelés nélkül. - Elég undorítónak érzem. Nem kellett volna kényszerből lenyelned, nem akartam rád erőltetni. Most olyan bűntudatom van—

- Hé - simított rá lágyan a csatakos orcáimra Jisung, mire újfent találkozott egymáséval a tekintetünk. - Ezt verd ki a fejedből, kicsim, nem erőltettél rám semmit. Nagyon élveztem szopni a farkadat. És azért nyeltem le, mert én szerettem volna. Ennyi. És az ízed miatt ne aggódj, szerintem nagyon finom voltál.

- Jaj, de ezt most csak úgy mondod...! - hitetlenkedtem, fancsali képet vágva.

- Nem, Minho, nem 'csak úgy' mondom - ellenkezett hatátozottan Jisung. - A saját ízedet másképpen érzékeled. Számomra az ondód íze olyan átmenet volt az édes és a sós között. Semmi jellegzetes amúgy, nekem nagyon tetszett, máskor is szívesen lenyelem. A szerelmem vagy, természetes, hogy örömet akarok neked okozni. - bújt oda hozzám.

- Köszönöm, szívem. Örülök, hogy tetszett neked az íze. Imádtam az egészet, köszönöm tényleg az élményt - hálálkodtam, érzékien lehunyva a szemeimet, hiszen kissé elfáradtam. - Hű, jól bepárásodtak az ablakok - jegyeztem meg szórakozottan.

- Nem baj, a fő, hogy mindkettőnknek jó volt - motyogta bele a mellkasomba Jisung.

- Perszehogy jó volt - nyomtam egy aranyos kis csókocskát ezúttal Jisung verejtékes homlokára, miközben boldogsághormonok ezrei, sőt, millió szabadultak fel a szervezetemben. - Aish, nem akarok még hazamenni! - nyafogtam nyűgösen. - Veled akarok lenni inkább.

- Nem lehet, anyudék várnak, tudod - kuncogott fel pajkosan Jisung, megtörölve a nyálas száját. - Már így is késésben vagy.

- Aish, rendben, megyek - öleltem magamhoz szorosan a kis mókusomat, s búcsúzóul adtam a szájára mégis egy finom puszit. - Köszönöm szépen még egyszer, kicsim. Pihenj otthon, és mindenképpen írj még később. Holnap találkozunk. Jó éjszakát.

- Jó éjszakát - felelte zavartan, majd elengedtük egymás kezét, s mikor kiszálltam a kocsiból, a hőmérsékletkülönbség konkrétan erőből arcon csapott engem, hiszen az autó belterében forró pára honolt, míg odakint a fagyos téli levegő azonnal lehűtött.

Vissza-visszafordulva még intettem egyet búcsúzóul Jisungnak, miközben kocsonyássá vált térdekkel, és erőst ingadozó lábakkal megindultam a járdán a házunk felé, amelyen világítottak a színes, karácsonyi díszek. Pont úgy festhettem, mint akit alig öt perce szoptak le, de nem igazán érdekelt, mert kibaszottul boldog voltam. Vacakoltam pár másodpercig a kulcscsomóval a sötét verandán, majd miután megtaláltam a megfelelőt, kizártam a bejárati ajtót és beléptem a házunkba, de már odakint feltűnt, hogy mintha heves veszekedés zajai szűrődnének ki odabentről.

Jaj ne.

- Felejtsd el, te parazita élősködő, hogy mi pénzeljünk téged meg a pereputtyodat! Ki vagy te?! - hasított keresztül a levegőn anyu vércséhez hasonlatos hangja, mire már tudtam, hogy itt éppen valami galiba van.

- Nem hozzád beszéltem, hanem az apámhoz! Miért kell mindenbe beleugatnod?! - vágott vissza dühösen Johnny bátyám.

- Nyugodjatok meg, és beszéljük meg intelligens, felnőtt emberek módjára - szegény apu próbálta ugyan lecsillapítani a kedélyeket, persze nem túl sok sikerrel.

- Kurvára elegem van abból, hogy ebben a házbán egyfolytában csak az üvöltözés megy! - fejezte ki a nemtetszését Chaeryeong is.

- Sziasztok, itt meg mi fene történik?! - léptem be ekkor értetlenül a nappaliba, próbálva úgy tenni, mint akit nem éppen pár perccel ezelőtt elégítettek ki. De hiába, mert jócskán csatakos és izzadt voltam, kipirult, na meg persze a nyakamon is ott virítottak a vörös szívásnyomok, amiket ugyebár Jisung csinált, mikor az alábbi testrészemet habzsolta.

- Csakhogy végre hazaértél, fiatalember! - rivallt rám köszönés nélkül anyusárkány. - Már vagy fél órája itthon kellene lenned! És különben is, hogy nézel ki?! Miért vagy ilyen izzadt?! És mik azok a foltok a nyakadon?! Mi a francot csináltatok Taeminnel?! Valamiről tudnom kellene?!

- Jézusom, anyu, vedd már észre, hogy miket feltételezel rólam, basszus! - akadtam ki ezen a megjegyzésén. - Csak nem vettem le a kabátomat most az autóban és megizzadtam! A nyakamon pedig kijöttek a kiütések! Ennyi!

- Choonhee drágám, azért vegyél vissza - szólt rá finomkodva a feleségére apu is. - Hagyd békén Minhot, itthon van, nem? Most inkább Johnny ügyét kellene tisztáznunk.

- Nincs ezen mit tisztázni! Tűnjön el végre az otthonunkból a nőjéhez meg a kölkéhez! - csattant fel indulatosan Chaeryeong.

- Hé, szépen beszélj róluk! - dörrent rá a nővéremre Johnny.

- Mert különben mi lesz, ha?! Megütsz?!

- Fejezzétek már be, basszus! Mi az isten történt itt egyáltalán?! - próbáltam összerakni fejben, hogy jelenleg min is robbanhatott ki családtagjaim közt a parázsvita.

- Semmi, csak elmondtam apunak, hogy van mennyasszonyom és gyerekünk lesz, erre anyád megbolondult és elkezdett velem üvölteni, hogy én egy parazita vagyok - vázolta fel barlangrajz egyszerűséggel a történteket Johnny.

- Igen, az vagy! - recsegte mérgesen anyu. - Mert most is itt utalgatsz rá, hogy a mi pénzünkből akarod eltartani a nődet meg a kölyködet! Most komolyan, mi toljuk a seggetek alá a boldog élet feltételeit, miközben te össze-vissza járatod mindenhol a farkadat, és gyártod a gyerekeket?!

- Nem szexelek össze vissza, és a mennyasszonyomról meg a gyerekemről beszélsz, szóval kurva gyorsan vegyél vissza, Choonhee noona! - gerjedt haragra Johnny, s meg kell mondjam, elképesztően sajnáltam őt, hogy ennyire idegen a családunkban. - Nem is értem, mit avatkozol bele! Az apámhoz beszéltem, te nekem senkim se vagy!

- Hah! Emlékeztetnélek, hogy az én házamban vagy, John, szóval örülj, hogy egyáltalán megengedtem, hogy itt rontsd a levegőt! - vágott vissza anyu. - Tessék magad eltartani a nődet és a gyerekedet, ne tőlünk várd a csodát, baszki! Faszom kivan!

- Én is az apám gyereke vagyok! - robbant ki Johnnyból, majd vehemensen a szégyenkezve ácsorgó öregem felé fordult. - Vagy neked csak Sunmi gyerekei az unokáid, hm?! Az én gyerekem nem az unokád?! Mondd ki, apu, nézz a szemembe, és mondd ki, hogy nem vagyok a fiad, mondd ki, hogy sosem számítottam neked! Sosem szerettél, de én voltam az idióta, amikor akár egy percig is azt hittem naívan, hogy talán egy kicsit sajnálsz, és segíteni akarsz rajtam, hogy boldog lehessek! Kaptam munkát egy kis étteremben, de nincs arra pénzem, hogy összeköltözzek a terhes mennyasszonyommal és gondoskodjak róluk! Sosem voltál mellettem, apu, csak az új családod számított, engem pedig elhagytál!

- Nem, ez nem igaz, Johnnykám, ne mondj ilyeneket, kérlek! - mentegetőzött szánalmasan apu, hisz' a lelke legmélyén ő is tudta, hogy Johnnynak teljesen igaza van.

- De mondok ilyeneket, mert igaz! Azt még elfogadtam volna, hogy anyával nem vagytok már együtt, de onnantól kezdve, hogy jött Choonhee noona, aztán Sunmi, aztán az ikrek, rólam teljesen megfeledkeztél! És még így is Minho az egyetlen ebben a kibaszott kétszínű családban, aki normálisan viszonyult hozzám! Egyet mondok, apu; én nem leszek ilyen szar apja a gyerekemnek mint te! - vágta bele apu arcába, mire a férfi szinte sóbálvánnyá dermedt, tekintetén pedig átsuhant valami.

- Tűnj a házamból, te kis senki! - bömbölte a féltestvérem felé elvörösödött ábrázattal anyusárkány. - Azonnal takarodj, és ha még egyszer meglátlak itt, rendőrt hívok! Nem vagy senkink, és nem érdekelsz minket, fogd fel!

- Rohadj meg te undok, agresszív bige! Mindenkit elvettél tőlem! - mennydörögte anyu felé fogcsikorgatva Johnny, mire a nő álla a padlót verdeste. - Nekem sincs szükségem rátok, rohadjatok meg mind! Nem vagytok ti sem a családom! - s azzal a huszonkilenc esztendős férfiember fogta magát, és szinte menekülve megindult kifelé. Meg mertem volna rá esküdni, hogy épp a sírással küszködik.

- Ne, ne, Johnny hyung, várj meg! Várj! Ne menj el! Kérlek! - indultam volna meg utána kétségbeesetten, mikor hallottam, hogy tiszta erőből bevágódik a bejárati ajtó, anyu azonban erőszakosan elkapott a karomnál fogva és erélyesen visszarántott.

- Itt maradsz! - kiabált rám, olyan erővel mélyesztve bele az ujjait a felkaromba, hogy az biztos nyomot hagyott a bőrömön. - Ha pedig még egyszer szóbaállsz ezzel a senkiházi bűnözővel, akkor úgy felpofozlak, hogy a fal adja a másikat!

- Engedj el! - rántottam ki ellenségesen a karomat anyu durva szorításából. - Nem te mondod meg, hogy mit csináljak, érted?! Nem fogsz eltiltani Johnnytól, utállak! - szaladtam sírva- ríva a lépcső felé.

- Azonnal állj meg, különben kitépem a hajadat! - fenyegetett rikácsolva anyu, én azonban rá sem hederítettem, csak zokogva felrohantam az emeletre, be a szobámba, és magamra zártam az ajtót.

Hangosan zokogva borultam le az ágyamra szegény, tanácstalanul nézelődő Soonie, Doongie és Dori mellé. A szívem szakadt meg, hogy ilyen gonosz az anyám. Az még csak hagyján, hogy velem milyen lelketlenül bánik, mert azt már sajna megszoktam. De az már merő kegyetlenség, hogy Johnnyt is ennyire semmibe nézi — egy parazitának. Szegény bátyámnak sosem volt apja istenigazából, szóval engesztelésképp szerintem az a minimum, hogy apu segítsen neki egyenesbe hozni az életét. Hiába dobálózik itt anyu a pénzzel és a felelősséggel — Johnny csak most kapott munkát, a mennyasszonya meg várandós, ergo képtelenség, hogy ők valaha is összekaparjanak elegendő pénz akár egy olcsó albérletre. Johnnyt nem látja itt rajtam kívül senki szívesen, de segíteni neki persze már túlságosan luxus. Pedig anyuék aztán nem szűkölködnek pénzügyileg — meg sem kottyanna a pénztárcájuknak találni és fizetni Johnnyéknak egy albérletet. Csalódtam a szüleimben, mert ezek csak olcsó kifogások a részükről. Elfelejtik, hogy Johnny ugyanúgy apu fia, szóval megérdemelné a támogatást legalább most. Apunak kéne végre-valahára a sarkára állnia anyuval szemben, és kerek-perec megmondani neki, hogy amit Johnnyval csinálnak, az így nagyon nem oké. Ha Sunmi noonának ezerrel küldik a pénzt, illetve segítik őt a két kisgyerekével együtt, akkor minderre Johnnynak is ugyanígy joga van. Ő is ugyanúgy apu gyereke, a születendő gyermeke pedig ugyanúgy apu unokája lesz, mint Junmyeon és Nara. Anyu utálta ki Johnnyt, s a huszonkilenc éves férfi egyetlen bűne, hogy apu házasságon kívüli gyereke.

Nem akartam elveszíteni Johnnyt. Igen, bevallom, én is nagyon ellenségesen álltam hozzá, de azóta megszerettem őt, s rájöttem, hogy túlságosan előítéletes voltam. Most, hogy nyitni kezdtem feléje, rájöttem, hogy a durva és lázadó külső tulajdonképpen egy nagyon is érzékeny belsőt takar. Habár a férfi stílusa Hwangéhoz hasonlóan kissé egyedi és olykor bicskanyitogató, ettől függetlenül azonban Johnny igenis egy nagyon jó ember, aki csak egy szerető családra vágyik. Én pedig vágyom egy bátyra, szóval abszolút hidegen hagy anyu tilalma és fenyegetése — jóban akarok lenni Johnnyval, azt akarom, hogy tudja, én a családomnak tartom őt.

Megpróbáltam sírdogálva felhívni Johnnyt, de a hívás kicsengett; a féltestvérem nem vette fel. Féltem, hogy mostmár engem is utál, hogy azt hiszi egy követ fújok a szüleimmel. Amúgy most Chaeryeong hozzáállása is egy óriási csalódás nekem — ahelyett, hogy megpróbált volna nyitni Johnny felé, ő is csak űzte őt elfele itthonról. Nem csoda, hogy Johnnynál betelt a pohár, s elviharzott az imént. Tartottam attól, hogy nem jön majd vissza soha többé.

Teljesen ki voltam borulva. Gyűlöltem, hogy idehaza mindig a veszekedés megy, nagyrészt anyu viselkedése miatt. Van nekem épp elég bajom most úgyis a párkapcsolatomat illetően, nincs szükségem még kéretlen családi perpatvarokra is. Nem is voltam hajlandó itthon maradni, mert úgy éreztem, megfojt ez az atmoszféra, ami idehaza uralkodik. Fogtam tehát az üres hátizsákomat, beledobtam a teli üveg vizemet, telefonomat, töltőmet, pénztárcámat, kulcsaimat, egyéb holmikat és pár ruhadarabot, majd úgy döntöttem, lelépek.

Nem terveztem eleinte kiszökni, de egyszerűen nem bírtam tovább idegekkel ezt a mérgező hangulatot. Akárhol jobb, mint itt. Felvettem a szobámban lévő pótkabátot és csizmáimat, majd a szokott módon óvatosan lemásztam az erkélyemen. Onnan pedig kijutottam az utcára, s vissza sem néztem.

Csesszék meg.

Nem tudtam, hová vagy éppenséggel kihez mehetnék. Jisungot nem akartam idegesíteni, hiszen olyan jó hangulatban váltunk el. Az is lehet, hogy azóta már ledőlt aludni. Felixnek és Hwangnak is megvan most a maguk baja, őket sem akartam zaklatni a problémáimmal. Végül úgy döntöttem, hogy Sunmi noonáékhoz megyek el — az van busszal a legközelebb, s a fiatal nő mégiscsak a testvérem. Talán majd ő tud nekem egy kis vigaszt nyújtani.

Vacogtam és reszkettem egész testemben, olyan rémesen zimankós idő volt odakint ilyen esti órában. Még a hó is elkezdett lassanként szállingózni. Ennek ellenére futólépésben a Maxident utca végén található buszmegálló felé vettem nyílegyenest az irányt.

Aish. Néha olyan nehéz az a csoda, mit úgy hívunk: élet.

________

Sziasztok, 14626 szóval újra itt!❤️

Ismét egy nagyooon hosszú rész, vegyétek ezt amolyan megkésett karácsonyi ajándéknak tőlem. Remélem tetszett nektek, a véleményeteket most is szívesen fogadom a kommentekben. Nagyon kíváncsi vagyok, mit szóltok♥️

Illetve megragadnám az alkalmat, hogy mindenkinek nagyon boldog új évet kívánjak már most, ugyanis ez volt 2024 utolsó része. 2025-ben folytatjuk. Köszönöm szépen mindenkinek aki olvasott/csillagozott/kommentelt/velem tartott ebben az évben. Hálásan köszönök mindent, remélem itt lesztek jövőre is♥️

Hogy telt nálatok a Karácsony?♥️

Nálam káosz volt, Karácsony előtt dolgoztam, aztán még 25-én mehettem a pohotovosťra is ( ezt őszintén nem tudom, hogy van magyarul, szóval valaki segíthetne. Talán sürgősségi osztály??? vagy csak sürgősségi??? vagy sürgősségi ellátó??? ). Nem tudom, de 24-én délután úgy benyeltem a karácsonyi aprósüteményt, hogy azóta is szúr a mellkasom és a hátam, meg nem bírok enni/inni és lélegezni is fáj néha meg fárasztó, szóval csodálatos. Ott pedig bebunkóztak, és azóta is így vagyok, szóval éljen a szlovák egészségügy🙂

Btw, ti mit gondoltok Hyunjin hajáról?

Én full őszinte leszek, és meg lehet kövezni érte, de nekem nagyon nem tetszik. Én alapból is azt szeretem ha valakinek sok a haja, ez a hajmennyiség a halálom. Rossz értelemben. Hyunjinnak pedig szerintem kifejezetten a hajhossza adja a sármját, az illik neki. Persze menő, hogy bevállalt egy ilyen változást, meg továbbra is 10/10, de én személy szerint a hosszú hajú Hyunjint preferálom. Persze ez csak az én véleményem.

♥️🎄♥️🎄♥️

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett! Vigyázzatok magatokra, és találkozunk 2025-ben!♥️

Puszi,

~ Park Garsm