\______/

Kegyetlenül hasogató, sőt, nem evilági fejfájásra és émelygő gyomorra ébredtem másnap kora reggel az ágyban, illetve az ablak redőnyei közt cserfesen beszűrődő, hajnali napsugarakra, amelyek valósággal csiklandozták a reszketeg szemhéjaimat.

Nem is rémlett eleinte a másnaposságtól, hogy mi minden történt velem a múlt éjszaka folyamán, sőt, eredetileg azt hittem amúgy, hogy otthon fekszem a saját ágyamban. Aztán viszont lépésről-lépésre elkezdtek kissé derengeni a tompa agyamban a tegnapi nap katasztrofális, már-már groteszk eseményeinek emlékei, aminek következtében kényelmetlen, szúró fájdalom lett úrrá az egész testemen és lelkemen. Nem kívánom senkinek azt a fajta bűntudatot, fájdalmat, megbánást és undort amit akkor én átéltem.

Egyszerűen nem vagyok normális. Habár istenesen kiütöttem magam tegnap a mértéktelen mennyiségű alkohollal és a hülye Johnnytól kapott bódító tablettákkal, arra azért mégis emlékszem, hogy tulajdonképpen miket mondtam Jeonginnak, s hogy milyen szégyentelenül flörtöltem vele. Konkrétan szexuális utalásokat tettem, ami megbocsáthatatlan vétség Jisunggal szemben. Tulajdonképpen nem is értem magam, mert Jisungot szeretem, csak már olyan szinten szexuálisan frusztrált voltam, hogy az hihetetlen. Foghatnám mindezt az alkoholra, de igazság szerint ez nem lehet mentség a gusztustalan viselkedésemre. Úgy viseltem magam, mint egy rohadék, tekintve, hogy a barátom bizalommal várt engem idehaza, nekem pedig ráadásként még az ő érzékeny lelkébe is sikerült belegázolnom a meggondolatlan szavaimmal. Tisztában vagyok azzal, mennyire megbántottam szegény, ártatlan kis Jisungomat tegnap, s igazándiból a fele szitkot nem is gondoltam komolyan a neki intézett heves kirohanásomból.

Igen, az nem titok, hogy még mindig vonzódom Jeonginhoz a külsője alapján, de sosem jönnék vele össze újra, mert egyedül Jisungot szeretem, csupán borsot akartam törni a fiú orra alá, hogy hátha észhez tér, s belátja, hogy problémáink vannak, amiken dolgoznunk kell. Az ő testéről van szó, nem szabad semmire sem kényszerítenem, az efajta erőszakos, követelőző viselkedésem után viszont aligha fog velem alarni valaha is érintkezni.

Emellett rettegtem attól, hogy mennyire lesz kínos Jisunggal egymás szemébe néznünk a múlt éjszaka eseményeit követően. Nem csak pusztán amiatt, mert megbántottam és mert Jeongint kvázi biztattam Seonghwa buliján, hanem meggondolatalanul kimondtuk ugyebár egymásnak a „szeretlek" szót is, aminek mázsás súlya van. Az egyértelműen csak a pillanat hevében szaladt ki a számom, mert bár szerelmes vagyok a barátomba, az azért mégiscsak elég elhamarkodott állítás volna négy hónapnyi ismeretség után a részemről, hogy szeretem.... Legalábbis azt hiszem. Nem tudom. Ő pedig ugyanezt visszamondta, valószínűleg szintén a pillanat és a szexuálisan túlfűtött szituáció hevében, mert nyilván nem gondolta komolyan...

Apropó, szexuálisan túlfűtött szituáció...

Tegnap jócskán túlléptünk egy bizonyos határt, amiért teljes mértékben az elfogyasztott alkoholmennyiséget teszem felelőssé. Nem részegen kellett volna ilyen végletekig elmennünk az ágyban, hiszen most először ténylegesen érintkezett egymással a testünk. Jisung nyilván nem állt még készen az ilyesmire, hiszen józanon fél, sőt, retteg a velem való intimitástól, illetve jómagam pedig irdatlanul nyomorultnak éreztem magam plusszban még azok után, hogy hagytam magam kibilincselni.

Úgy éreztem, hogy azáltal, hogy ennyire alárendeltem magam Jisungnak, elvesztettem a férfiúi mivoltomat, s a kis mókus innentől kezdve csak egy gyenge, szubmisszívan tekergő kisfiúnak fog engem tartani. Úgy éreztem, csorbát ejtett a tegnap éjszaka a férfiasságomon, arról már nem is beszélve, hogy a csuklóim rettenetesen sajogtak, abba pedig már inkább bele sem mertem gondolni, hogy vajon mennyire lesz látványos a rajtuk képződött lenyomat. Még szerencse, hogy a pulóver ujja eltakarja.

Legszívesebben elsírtam volna magam kínomban, de olyan szárazak voltak szerencsétlen vérágas szemeim, hogy még a könnymirigyeim sem működtek rendeltetésszerűen. Ezért félig kinyitva a fájdalmasan szúró szemeimet, elkezdtem tőlem balra Jisungért tapogatózni az ágyban, hátha egy békés, reggeli összebújás képes lesz tompítani mindazon feszültségen, ami tisztázásra várt köztünk. Viszont alig pár másodpercen belül éberen ki is pattantak a látószerveim, ugyanis feltűnt, hogy Jisung nincs mellettem az ágyban. Egyből felültem a matracon, s rémülten kattogni kezdett az agyam, hogy vajon hová mehetett Jisung — mertem remélni, hogy az étkezőben kávézik, avagy csak kiment vécére, mert az éjszaka folyamán garantáltan mellettem aludt végig.

- Sungie! - tápászkodtam fel nyomban az ágyból, megszólalva rekedtes hangomon. - Kicsim, hol vagy? - szólongattam őt, de amint kipattantam az ágyból, majdnem vissza is estem, s úgy kellett megkapaszkodnom a falban, mert annyira megszédültem.

Kilépkedtem dülöngélve a hálószobából, a konyhával egybekötött nappaliban azonban senkit sem láttam, csak Haroo terpeszkedett lustán a kanapén. A szívem kétségbeesetten dübörgött, miközben belestem a várhatóan üresen kongó dolgozószobába, majd bekopogtam a fürdőszoba ajtaján is.

- Jisung! Halló?! Odabent vagy?! - kopogtam szüntelenül a falapon, válasz viszont természetesen nem érkezett odabentről, így benyitottam, de a fürdőszobában sem volt senki. - Baszki, mi fasz! - estem totális pánikba, elvégre realizáltam, hogy Jisung szőrén-szálán eltűnt, s sehol sincs a lakásban.

Őszintén ötletem sem volt afelől, hová tűnhetett el a saját lakásából Jisung, meg alapból is miért hagyott egyedül, mindenesetre az idegösszeroppanás szélén állva és a kócos hajtincseimet tépve rohantam vissza a konyhával egybekötött nappaliba. Ekkor azonban észrevettem egy pár kézzel írott sort viselő papírlapot virítani az érkezőasztal kellős-közepén, amit remegő kezekkel felkaptam, és menten olvasni is kezdtem.

Ne haragudj, Minho, de el kellett jönnöm a lakásból, egyszerűen nem bírtam ott maradni veled a történtek után, egy kis időre van most szükségem. Hyunjinéknál vagyok, szóval ne aggódj. Egyél valamit, vagy igyál egy kávét, zuhanyozz le nyugodtan... aztán öltözz fel és menj haza, kérlek. Másfél óra múlva megyek vissza haza, addigra már ne legyél ott. A pótkulcs az előszobában van a kisasztalon, majd dobd be a postaládába ha mész el. Ne hívj, majd hétfőn beszélünk. Szia, Minho...
~ Jis

Komolyan mondom, ez már több volt a soknál, azt hittem, ott helyben megőrülök. Úgy éreztem magam, mint egy jelentéktelen egyéjszakás kaland, hiszen ezek szerint Jisung konkrétan olyannyira rosszul van tőlem, hogy még a saját lakását is képes volt hátrahagyni, amíg el nem megyek innét. Megbántva, és egyben megalázva éreztem magam, majd kétségbeesetten visszahajítottam Jisung rövid, ám annál velősebb levelét a konyhaasztalra, miközben akarva-akaratlanul elsírtam magam a mellkasomra nehezedő érzéstől. Tudom jól, hogy szegény Jisungnak mennyire fáj ez az egész, de az a tény mindig mellékvágányra kerül, hogy bizony nekem is fáj...

- Mihihihiért csinálod ehehezt, Jihihisung?! - zokogtam fennhangon. - Nem hiszem el, miért menekülsz mindig előlem?! - törölgettem le agresszívan a könnyeimet, miközben szegény Haroo cica értetlenül figyelte a kirohanásomat.

Totálisan ki voltam borulva azon a tényen, hogy Jisung megint ennyire nevetségesen gyáván viselkedik, s inkább hanyatt-homlok elmenekül egy-egy komoly téma elől, mintsem, hogy férfiasan szembenézve velük leüljünk azokat átbeszélni. Én személy szerint szeretnék tőle őszintén bocsánatot kérni, amiért olyan tiszteletlenül és csúnyán beszéltem vele tegnap, elmagyarázni neki higgadt körülmények között, hogy Jeonginnal igazából semmi sem történt köztünk a buliban pár provokatív megjegyzésen kívül, illetve biztosítani őt afelől, hogy a szex továbbra sem kényszer. Én tényleg akármeddig várok rá, mert fontos nekem, csak mondja el, miért fél ennyire a közelségemtől. Most viszont, hogy Jisung kategorikusan kijelentette a levelében, hogy ne hívjam, és ne keressem, így kissé nehéz lesz vele zöld ágra vergődni. Én nem bírom elviselni ép ésszel, hogy kvázi fasírtban vagyunk egymással — most komolyan várnom kell egészen hétfőig, hogy ismét beszélhessek a szerelmemmel?

Hihetetlen, nincsenek szavaim. Ráadásul Jeonginnal sem igazán szeretnék összefutni mindazok után, hogy konkrétan rám mászott Seonghwa bulijában, ami mondjuk elkerülhetetlen, tekintve, hogy mostmár osztálytársak vagyunk. Iszonyatosan elcseszett az egész életem jelenleg, s ennek a fő okozója nyilvánvalóan Jisung, aki akarva-akaratlanul minden egyes létező aspektusra kiveti a hálóját. A szexuális életünk az ugyebár semmilyen, mert egyszerűen nem kommunikál velem ezzel kapcsolatban, s nem mondja el nekem, mitől fél. Ezenkívül megőrjít a fiú folyamatos féltékenykedése Jeongin miatt, s tudom, hogy egy bunkó paraszt voltam szegény Jisunggal, de ha eddig normálisan meg lehetett volna vele beszélni bármit is, akkor lehet nem borultam volna ki ennyire.

Egyszerűen muszáj tudnom, hogy mi Jisung baja istenigazából, mert az, hogy anorexiás, az nem sok mindent magyaráz meg. Itt valami más, valami sokkalta mélyebb gondhalmaz húzódik a háttérben megérzéseim szerint, s én igenis tudni akartam, hogy mi, hiszen a barátomról van szó. Azt akarom, hogy boldog legyen, segíteni szeretnék neki. Ezért úgy döntöttem, hogy kihasználom az egyedüllétet, s szétnézek egy kicsit Jisung lakásában, hátha találok valamit, ami legalább egy icipicit segít nekem megérteni, hogy mi a fene folyik a szerelmemmel. Rengeteg mindent elhallgat előlem, látom rajta. Nyilván nem ez volt a legetikusabb megoldás a részemről, hogy bizalmatlanul kutatni kezdek más személyes holmijai közt, de mondjuk mikor anno belenéztem az ikernővérem, Chaeryeong cuccai közé, akkor derítettem ki, hogy a lány terhes, szóval az ilyesmi néha nem hiábavaló. Mertem remélni, hogy most is kiderül valami — a célom pedig szentesíti az eszközt.

Nem tudtam pontosan, mit keresek, de valamiért rögtön a fürdőszobába mentem, hiszen Jisung gyakran bezárkózik az alábbi helyiségbe, még akkor is ha nála vagyok, szóval ott kell lennie valaminek. A mosdó alatti szekrényben azonban nem találtam semmi gyanúsat, mindössze pár zacskó, még bontatlan borotvapengét, ami kissé furán jött le ugyan, de igyekeztem egyenlőre nem belegondolni többet ebbe. Viszont a gondosan elrejtett pengék tolakvó gondolata nem hagyott valamiért nyugodni, így végül aggodalmaskodva beletúrtam a fürdőszobában lévő szemeteskosárba, amelynek az alján felfedeztem két-három borotvapengét, amire rá volt száradva a vér.

- Mi a fasz? - suttogtam megkövülten magam elé. - Ha ez az, amire gondolok—

A sírás kerülgetett a határtalan rémülettől, annyira aggódtam Jisungért. Ezek alapján megalapozottan attól féltem, hogy Jisung rendszeresen vagdossa magát. Mi mással volna hát magyarázható ez a pengékkel kapcsolatos felfedezés? Gyomorgörcsöm volt a bűntudattól, hiszen én eddig soha nem vettem észre a testén vágásnyomokat... igaz, nem is kifejezetten figyeltem, meg kitudja, hogy igazából miért nem szeretne levetkőzni előttem. Ha tényleg vagdossa magát, akkor lehet szégyelli előttem bevallani, vagy megmutatni őket nekem. A francba, meg kéne győződnöm róla, hogy tényleg sanyargatja-e a testét ilyen módon, de nem foghatom le őt erőszakkal, rákérdezni meg nem merek.

Ha eddig fel is hagytam volna a kutakodással a rossz lelkiismeretem miatt, akkor most mindez csak megerősített volna abban, hogy van még valami ebben a lakásban, ami több magyarázatot ad Jisung viselkedésére, így folytattam a „nyomozást." A fürdőszobában már mást nem találtam, ezért kimentem a konyhával egybekötött nappaliba, hogy ott folytassam az akciót. Nem gondoltam volna, hogy a konyhában találok bármi kompromittálót is, elvégre ki rejtene már el oda bármit is, feltűnt azonban egy felettébb különös dolog, amire nem igazán találtam ésszerű magyarázatot.

A konyhában ugyanis nem volt sehol egyetlen-egy árva kés sem. Sem kicsi, sem nagy, tényleg semmilyen. Csak villák, kanalak és fakanalak. Ez lehet semmiség, de azért valahol mégiscsak érdekes, hogy még egy sima kenőkés sincs a fiókokban. Ha fel akar vágni valamit, akkor azt mivel teszi? Pengével? Vagy ha akar magának kenni egy sima vajas kenyeret, akkor a tenyerét használja? Nem értem az összefüggést, mindenesetre elképesztően gyanús és fura, hogy hol vannak a kések ebből a lakásból, bezzeg a rohadt pengékből van egy szakajtóval!

Nagyon rossz és kényelmetlen érzések kerítettek egyszerre a hatalmukba, amiket nem tudtam elhessegetni, mivel úgy éreztem, semmit nem tudok Jisungról. Nem is sejtettem, hogy akár vagdoshatja magát, illetve az sem tűnt fel, hogy valamilyen okból kifolyólag nincsenek kések a lakásában.

Aggodalmamra pedig csak rátett még egy orbitális lapáttal az, mikor a nappali könyvespolca feletti kisszekrényben egy csomó alkoholos- és laposüveget találtam, valamint különféle erős gyógyszereket.

Nem tudtam pontosam, miket szed az orvos által felírtakból, de volt ott minden — antidepresszánsok, főleg nyugtatók raklapszámra, erős fájdalomcsillapítók, na meg étvágycsökkentők is persze, ami nem játék. Isten tudja, mi mindent szed be ezekből a kémiai anyagokkal teli kutyulmányokból, tekintve, hogy folyamatosan rosszul van, gyenge, fáradt, diszorientált, feszült és gyakran hány. Legszívesebben belesöpörtem volna minden kemikáliát a kukába, hogy ne mérgezze ezekkel a testét, de nem tudhattam biztosra, hogy mire van ténylegesen szüksége, így inkább nem nyúltam semmihez. Persze a pánik egyre inkább eluralkodott rajtam, hiszen a barátom konkrétan az orrom előtt teszi magát tönkre, s én nem tehetek ellene semmit.

Végül lesújtva visszalépkedtem a hálószobába, nem is sejtve előre, hogy talán itt fogom a legmeghatározóbb dolgokat találni, ráadásul pont a fiókban. Kinyitottam hát az egyik ágy melletti éjjeliszekrény fiókját, amelyben ugye farkasszemet nézett velem a fekete szemkötő és a két bilincs. Ettől persze újfent kirázott a hideg, hiszen kényelmetlenül éreztem magam továbbra is, amiért hagytam magam csak úgy kibilincselni. Úgy tűnt viszont, hogy a fiókba nincs semmi más betéve, viszont többet rejtett annál, mint amennyit eredetileg mutatott; ugyanis észrevettem, hogy a fiók alsó lapja bizony ha kicsit is, de mozgatható. Érdeklődve felemeltem hát az allapot, a fiók aljába rejtve pedig egy kis barna noteszt és egy fotót találtam, ami egyből megfűszerezte a kíváncsiságomat. Ez a két objektum biztosan nem véletlenül van ilyen gondosak elmaszkírozva a fiók alsó lapjával a világ elől.

Idegesen leültem az ágy szélére, s először a talált fényképet vizsgáltam meg tüzetesen. A képen nem más szerepelt mint maga Jisung, illetve még két fiatal, egyébként jóképű fiú, akiket természetesen nem ismertem. Valamiért egyébként rettentően baljós hangulatot sugárzott a kezeim közt tartott kép, mivel szerencsétlen Jisungom új festett rajta mint egy két lábon járó, emberi csontváz. Most is túlzottan sovány, híznia kéne, de a képen olyan szinten vékony volt, hogy alig lehetett ráismerni, arca egészségtelenül sápadt volt, szemei pedig be voltak esve. Tekintetében pedig csak az üresség kongott, semmi más. Nagyon betegnek és tönkrementnek nézett ki azon a képen, s a szívem szakadt meg érte. Vajon mikor készülhetett róla ez a felvétel?

Megvizsgáltam újra a másik két srácot is — az egyik fiú, a kisebb, Jisung jobbján ült a képen, s ő sem festett sokkal jobban nála. Ő is túlságosan sovány volt, tekintete pedig fáradtan csillogott. Nem ismertem a szóban forgó fiút, ugyanakkor olyan érzésem támadt, mintha már láttam volna őt valahol — valakire nagyon hasonlított.

Dèja vu.

Félelmetesen ismerősnek tűnt nekem az a srác, de az istenért sem jutott eszembe honnan. A másik, amúgy hollófekete hajú fiút viszont valóban nem ismertem, persze ő is hasonló állapotban leledzett mint a másik kettő. A hideg kirázott, hiszen olyan volt, mintha valami halálra dolgoztatott rabszolgákat látnék ezen fotót, olyan szerencsétlennek és súlyosan betegnek néztek ki mindhárman. Ennek ellenére azonban Jisung és a másik két fiú arcán is ott virított egyöntetűen a hatalmas műmosoly, ami groteszkké varázsolta az egész kép energiáját.

Megannyi megválaszolandó kérdés vetődött fel bennem. Kik ezek a fiúk? Miért rejtegeti ennyire ezt a képet Jisung, és miért nem beszélt róluk soha? Úgy látom, ez a kép valamiért nagyon fontos a számára. Miért festenek mindhárman ennyire betegnek, mi történt velük? Először még egy olyan őrült teória is felvetődött bennem, hogy a kettő közül az egyik esetleg Shinwon, ezt a verziót azonban rögtön el is vetettem. Ugyanis mindkét srác apró termetű volt és törékeny, ráadásul Shinwon Hwang személyleírása alapján egy magas, izmos, kétajtós-szekrény, akinek már csak a puszta pillantásából is sugárzik a dominancia. Akárki is az a rettegett Shinwon, biztosan nem ebből a két védtelen fiúcskából valamelyik. Tudni akartam, kik ezek, de Jisungtól mégsem kérdezhettem meg.

Talán a talált noteszban lesz az áttörés!

Reméltem, hogy a szintén a fiók rejtett alsó részében talált kis barna noteszben majd választ kapok egyes kérdéseimre, viszont sajnos csak még több aggasztó felfedezéssel szembesültem. Már az első oldalon az a 'cím' várt, hogy: „Napló a rossz gondolataimra", ami nem éppen egy csalogató szöveg. Esküszöm, egy pillanat erejéig hezitáltam, hogy belenézzek-e a noteszbe vagy sem, hiszen ebben a füzetkében mégiscsak Jisung legszemélyesebb gondolatai lehetnek, amik senki másra nem tartoznak rajta kívül, de... én meg a szerető barátja vagyok, és nem nézhetem tétlenül ahogyan szenved. Segíteni szeretnék neki, mert Jisungnak nyilvánvalóan segítségre van szüksége. Vettem egy mély levegőt, s fellapoztam a kis füzetkét, amiben szinte minden lap tele volt firkálva.

Csak nehezen tudtam elolvasni a sorokat, mert Jisung a megszokottól eltérően itt nagyon csúnyán írt — látszott, hogy mindezt nem nyugodt állapotban, hanem inkább hirtelen felindulásból írta. Gondosan dátumozva voltak az oldalak, s csupán párat lapozva rögtön megakadt a szemem egy aggasztó hangvételű augusztusi bejegyzésen, amikor még mi ketten hírből sem ismertük egymást.

AUG, 14.
Meg akarok halni. Kurvára komolyan mondom. Utálom magam, utálom az egész életemet. Annyira kibaszott szar, hogy nem bírom elfelejteni... Megint kezd rossz lenni, pedig már jobban voltam. Kibaszottul félek, hogy nem leszek soha jobban. Segítsen valaki!!!!

AUG, 15.
Ma kicsit jobb, mert egész nap nem ettem. A mama ugyan sütött nekem almáspitét, de én nem érdemlem meg az ételt. Azt érdemlem, hogy verjenek agyon. Hadd fájjon. Lehet meg kéne halnom, mert elegem van. Ha ilyen az élet, akkor én inkább nem akarok élni.

AUG, 16.
Voltam ma pszichológusnál. Nem volt rossz, még sírtam is. Mondtam neki, hogy inkább meghalnák azok után ami velem történt. Ha ők meghaltak, akkor én is halált érdemlek.

AUG, 17
Ma csak egyszer jutottak eszembe, hogy vajon élnek-e még. Imádkoztam Istenhez, hogy éljenek. Gyújtottam gyertyákat is, de aztán beszedtem a kurva gyógyszereket, és azt képzeltem, mintha Shinwon állna felettem késsel. Kurva szar volt. Utálom. Sokszor képzelgek hasonlókat. Gyűlölöm az agyamat. Hánytam. Lixiéknék kellett aludnom mert kibaszottul fájt.

AUG, 18.
Ma csak este gondoltam Shinwonra, de vettem be altatót. Jobb lett. Nem lett volna baj ha nem kelek fel reggel. Dögöljek meg.

AUG, 19.
Ha imádkozom, akkor az ad egy kis reményt, hogy jobb lesz. Ha Isten megmentett egyszer, remélem megment újra... Ha Haroo ott alszik velem, akkor nem félek annyira este.

AUG, 20.
Orvos. Antidepresszánsok. Remélem használnak, mert most szar minden. Nem adhatom fel az életemet. Nem akarom magam megölni, mert akkor Shinwon nyerne. Egy nap biztosan jobb lesz. Tarts ki, Jisung, anya is ezt akarná. Szegény anya, olyan szomorú lenne, ha látná, mi lett belőlem. Egy roncs.

AUG, 21.
Szeretek Lixivel beszélgetni. Ő érti a legjobban, min mentem keresztül. Ma is imádkoztam amúgy, hogy jobb legyen. És jobb is lett kicsit. Ettem is. Nem akarok meghalni.

AUG, 22.
Ma megint megvágtam magam pengével, pedig már régen nem csináltam. Nem is akarom csinálni, mert még undorítóbban fogok kinézni. Megbántam azonnal, egy idióta vagyok. Csak eszembe jutott, hogy Shinwon mit tett velem, és muszáj volt. Bocsánat.

AUG, 23.
Ma jól vagyok. De tényleg!!! Még énekeltem is a kedvenc zenéimet, és az olyan jó érzés volt. Ma erőt adtak nekem Hyunjinék, mikor azt mondták, hogy nagyon szeretlek, anya is a sírjánál, Haroo, meg a mama puszija. Olyan jó, hogy valaki sírna ha én is meghalnék. Este pedig megint imádkoztam Istenhez.

AUG, 28.
A napokban egészen jól voltam. Úgy örülök, hogy végre egy icipicit megint lett kedvem élni!!! Voltam többször pszichológusnál és segített. Várom a szeptembert. Kidobtam az összes pengémet és végre normálisan ettem. Jó érzés volt. A kicsi Jisung nem akarná, hogy ilyen elbaszott legyek. Nem akarok Shinwonra gondolni. Haljon meg ő, mert én kibaszottul nem fogok!!!!! Nem vagyok gyenge, mindig ezt mondta rám, de ő a gyenge!!! Mert csak egy kibaszott gyenge ember bánt másokat így mint ő!!!! Haljon meg!!! Pusztuljon!!!!

Görcsölő gyomorral előrelapoztam inkább egészen szeptember elsejéig. Fizikailag rosszul voltam és a hányinger kerülgetett Jisung gondolatait olvasván. Annyira sajgott érte a szívem... Nem ezt érdemli. Shinwon egy utolsó, embertelen szörnyeteg, nem lehet embernek nevezni az ilyet, mert Jisung szemmel láthatóan tönkre lett téve. Hiszen minden egyes nap küzd azért, hogy akarjon élni, akármi is történt vele a múltban. Jisung egy rettentő erős és bátor fiú, én pedig őszintén mellette szeretnék lenni, s támogatni őt minden nehézségben. A páncélja akarok lenni, aki megvédi őt minden ártalomtól, az az archívum, ahová nyugodtan elrejtheti szíve titkait, az, akihez egy hosszú napot követően hozzábújhat, s én testemmel melegíthetném fel vacogó, fázó lelkét.

Semmi kétség, a fiúnak mielőbbi segítségre van szüksége, mert mindenesetre aggasztóan sokat írt eddig arról, hogy meg akar halni, a hangulata pedig máig fel-le ingadozik. Ha elveszítem őt, abba én is belepusztulok — egy rosszabbik pillanatában még képes komoly kárt tenni magában, attól félek.

SZEPT, 1.
Fuha, ma volt az első napom osztályfőnökként. Nagyon féltem ettől az egésztől, direkt nem is ettem semmit egész nap, hogy éhezzek, de pozitívan csalódtam. Örülök nagyon!!! Olyan aranyos az osztályom, nagyon kedvesek voltak velem a diákok. Jólesett, hogy hoztak nekem ajandékba virágot meg csokit. Volt egy különösen édes fiú, aki még kicsit zavarba is tudott hozni... Minho volt a neve, a vörös rózsa amit adott pedig olyan boldoggá tett!!!Remélem szeretni fognak legalább egy kicsit.

Ekkorra a sírás kerülgetett, a könnyek pedig elhomályosították a tekintetemet, olyannyira megérintett ez a bejegyzés. Jisung semmi másra nem vágyik a szereteten és megértésen kívül, hiszen ebből láthatóan nem sok jutott neki. Bármit megtettem volna azért, hogy ebben a kis 'naplóban' végre egy olyan bejegyzést olvashassak, hogy 'boldog vagyok'.

SZEPT.
Amúgy most nem vagyok olyan rosszul mint nyáron, csak nem nagyon eszek, mert olyan kövérnek érzem magam. Az osztályomban olyan szép és sovány fiúk járnak, meg Lixi is vékony. Bárcsak olyan szép lennék mint ő, akkor lehet szeretne valaki. Szomorú vagyok, de ez van. Sosem leszek szép. Shinwon tett engem ilyenné.

...

SZEPT.
Beestem Minhoval ma a Han-folyóba, mikor etettük a hattyúkat. Megütöttem a térdemet, ami eszembe juttatta, hogy ki miatt van térdprotézisem. Utálom Shinwont. Kicsit meg akarok emiatt halni, mert fáj, hogy így megnyomorított. Csak egy kicsit vágtam meg magam emiatt, de megbántam rögtön. Éjjel aztán Minho pulcsijával aludtam. Olyan jó volt, megnyugtatott az illata, de nem szabad ilyet csinálnom többet. Úgyis biztos utál, mert kövér vagyok, idegesítő és csúnya. Jobb lett volna, ha jól megver, amiért beleestünk miattam a hideg vízbe. Shinwon mindig megvert, és esküszöm, hogy néha megérdemeltem...

...

OKT.
Minho mától tegez engem!!! HURÁ!!! Olyan jó, hogy nem utál, jobban bánik velem 18 éves létére, mint Shinwon valaha is. Nagyon kedves. Nem ment gyorsan Pörzsi motoron, szóval megbízható. De biztos csak a jobb jegyért ilyen jó hozzám, úgyhogy hagyjuk. Nem érdemlek én meg semmi jót. Ma amúgy este megint imádkoztam értük, gyújtottam gyertyákat is, hadd égjenek értük.

...

OKT.
Nem bírom, muszáj volt megint elővennem a borotvát. Azt akarom, hogy fájjon, mert különben soha nem lesz jobb. Nem fogok enni, minek tart életben engem az Isten, minek???? Ha adta az életet, és látja, hogy így szenvedek, akkor vegye el!!!! Lixi lefeküdt Minhoval, pedig én kibaszottul azt hittem, hogy legalább egy kicsikét kedvel!!!! Utálom, hogy a halálra születettem, és utálom, hogy minden egyes kibaszott éjszaka úgy fekszem le, hogy senki sem szeret!!!!

...

OKT.
Ma sem szeretett senki. Én se.

...

OKT, 31.
Minho ma táncolt velem a halloweeni bulikor a szertárban. Olyan gyengéden ér hozzám, mintha valami porcelán lennék. Olyan jó. Kicsit nagyon beleszerettem ebbe a fiúba, pedig nem kéne. Felesleges. Baszki, amúgy szeretem magam így kínozni, mert amíg van valami ostoba remény az életemben, addig is életben kell maradnom, hátha teljesül. Hinni, hogy valaha is boldog lehetek, erőt ad.

...

NOV, 1.
Utálok mindent. Ha lenne most borotvám, akkor bántanám magam!!! Szétvágnám a testem a picsába!!! Úgysem érek semmit, mert Shinwon mindent elvett tőlem. Nem ettem, mert úgyis kihánynám. Minho megcsókolt az erdőben. Féltem, hogy meg fog erőszakolni a sötétben. Azt hittem ő is olyan fajta mint Shinwon. Nem találkoztam még eddig férfival, csak szörnyekkel, azért ijedtem meg. De most visszagondolva, azért utálom Minhot, mert egyetlen szörnyeteg sem csókolt meg így, mint egy ember... Minho ember volt velem és baszki, úgy fáj, hogy tetszett!!!! Egy senki vagyok!!! Nem érdemlek jót!!! Nem érdemlem meg, hogy tanár legyek, és ez a szegény fiú jobbat érdemel nálam!!! Csak jobb van nálam!!! Minhonak értékes ember kell, nem egy olyan, akinek tönkretették a lelkét.

Ezen a ponton már nem pusztán sírtam, hanem konkrétan fuldokolva zokogtam, olyannyira fájt és összetört lelkileg, hogy Jisung komolyan azt hitte rólam a gimpoi csók közepette, hogy én valóban képes lennék őt bármiféle módon, pontosabban szexuálisan bántalmazni, mint Shinwon. Ilyet olvasni felért egy tőrdöféssel. Mostmár egyértelművé vált számomra, hogy Jisung szextől és intimitástól való irracionális félelme eredhet onnét, hogy Shinwon csinált vele valamit. Bele sem merek gondolni, hogy mi mindent tehetett meg egy olyan aprócska és védtelen teremtéssel, mint amilyen Jisung — és nyilván sok mindent, mert különben szegény kis csillagom nem akarna meghalni. Gyűlöltem szívből ezt a szörnyeteg Shinwont, mert Jisungnak a boldog perceiről kellene írnia ebben a naplóban, az méltó hozzá, s nem pedig arról, hogy mennyire kívánja a borotva élét a tiszta bőrén miatta.

Agresszívan letöröltem a sós könnyeimet, s inkább tovább lapoztam az idegbeteg firkálásokkal teli füzetkében, hogy folytathassam az olvasást. Nem volt ez valami korrekt tőlem, tudom, de egyszerűen nem hagyott nekem Jisung más választást — ha ő szándékosan nem mond el nekem semmit a múltjáról és a problémáiról, akkor kénytelen vagyok a saját játékszabályaim szerint kideríteni a titkait. Különben pedig bár szörnyű ezeket a sötét gondolatokat olvasni egy olyan embertől akit mindennél jobban szeretek, mégis valamilyen abszurd módon közelebb érzem magamhoz Jisungot, hogy mostmár tudom kábé, mi minden mérgezi a lelkét.

NOV.
Hiányzik Minho. A csók óta rohadtul össze vagyok zavarodva. Nem akarok így érezni, de Minho annyira más. Azóta, hogy találkoztunk, van miért felkelnem reggelente. Értelmet ad a mindennapjaimnak. Kiszorítja sokszor a rossz gondolataimat. Szeretek vele lenni, mert gyöngéd velem és figyelmes, de több sosem történhet még egyszer. Túlságosan jólesett az a csók. Sosem csókolt meg senki ilyen jól, mint ő. Ha elvesztem emiatt az állásomat, akkor a következő megálló a koporsó. Nem lehet, nekem nem jár a boldogság.

...

NOV.
Megint megcsókolt a könyvtárban. Annyira jó Minhonak a közelsége. Utálom, hogy imádom a csókját. Otthon aztán olyan szarul éreztem magam, hogy hánytam erőszakkal, hogy addig se gondoljak a lehetséges következményekre. Nekem nem való egy kapcsolat. Shinwon képtelenné tett engem a bizalomra és a boldogásra. Elrontotta, beszennyezte a testemet és a lelkemet. Nem vagyok így méltó Minhohoz, de olyan nehéz neki ellenállnom.

...

NOV.
Szomorú vagyok, ma este elég rossz a kedvem. Éhezek, de ha eszem, meghízom, és Minho undorítónak fog tartani. Szerintem így is hájasnak lát. Meg szeretnék felelni neki, könnyűvé akarom tenni, hogy szeressen. Ha ő velem van, akkor úgy érzem, én is egy fontos ember vagyok. Szar, hogy pont a diákom ez az angyali fiú, ez is csak egy ilyen szerencsétlen nyomorékkal történhet meg mint én. Ő még túl fiatal úgyis. Utálom, hogy ilyen vagyok, Shinwonnak jól meg kéne vernie újra.

...

NOV, 22.
Újra bántottam magam, mert kurva kibaszottul féltem!!!! Ma meg akartam szűnni!!! Minho itt feküdt, egy ágyban velem, én meg kivertem neki, és nagyon bánom. Most is remegek. Undorom magamtól, a testem akarta ezt, én viszont nem. Féltem, hogy utána azt fogja akarni, hogy szexeljek vele, és ezért muszáj volt kiraknom őt. Meg akartam magam védeni ösztönösen. Bocsáss meg, Minho. Csak eszembe jutott, miket csinált velem Shinwon, és nem bírtam volna elviselni, ha valaki még egyszer úgy érne hozzám. Undorodom a testi érintkezéstől. Hánytam vagy háromszor az éjszaka, és a vágások is mélyebbek lettek, hogy fájjon. Hogy kibaszottul felejtsek, mert négy év után újra intim lenni valakivel kibaszottul megijesztett. Főleg azért, mert most kvázi én dönthettem el, hogy akarok-e Minhoval intim lenni. És akartam. De utólag kibaszottul gyűlölöm magam, amiért így érzek. Soha nem lesz jobb, tényleg!!!!

...

NOV.
Minho írt nekem egy szerelmeslevelet. Most bőgtem rajta pont mint a sakál. Úgy ír rólam, mintha én lennék számára a legfontosabb, és ez nagyon fura. Ez egy luxus Shinwon után. Amúgy nem szedek most mindenféle leszedáló gyógyszereket, szóval már hetek óta nem hallucináltam Shinwonról. Jobb is. Azért késeket továbbra sem veszek. Shinwonra emlékeztetnek. Annyira leterhelt ez az egész, hogy nem ettem megint, de kicseszett boldoggá tett engem Minho!!! Csak őt akarom!!! Ő ad nekem értelmet folytatni!!!

A szívem darabokban volt ezért a megtört angyalért. Fel sem fogtam, hogy az ő szemszögéből mindez mennyire tragikusan hat, hiszen kísértik őt az emlékek. Meghatott, hogy így ír rólam, s végre kaptam most én is valamiféle groteszk módon visszacsatolást, hogy Jisung is szeret engem.

Könnyeimet nyelve lapoztam át a decemberi, tehát a mostani hónaphoz, amik a legaktuálisabb eseményeket tartalmazták.

DEC.
Ma szoptam le valakit több mint öt év után újra. Annyira fuha volt. Shinwon nem szerette soha az orált, szóval nem gondoltam rá közben. Annyira jó volt!!!! Minho végig olyan kedves volt velem!!! Mindig kérdezgette, hogy rendben vagyok-e, és nem kényszerített semmire!!!! Most nem is hánytam, mert tényleg örülök!!!! Ilyen jólelkű fiút akartam mindig is!!!!

...

DEC.
Felzaklatott Lixi pornós ügye. Hányni szoktam mindig ha szexuális bántalmazásról hallok. Elővettem a borotvát végül, mert nem bírtam az emlékeket kirekeszteni. Sajnálom, Jisung. De muszáj volt, mert rohadt szarul éreztem magam. Minho itt volt velem sokáig, összebújtunk, simogatta a hátamat, addig jó volt, de utána minden összeomlott. Ha Minho nincs velem, akkor hagyom, hogy a fájdalom eluralkodjon rajtam. Nem tudja senki, hogy milyen nehéz élnem. Nem vágtam mélyen, mert Minho biztos haragudna rám. Nem akarom, hogy gyengének tartson. Sosem láthat meztelenül, mert ő is hányna. Túl sok a vágás. Túl sok a heg. Túl sok a jel, ami Shinwonnak hála örökre rajtam marad. Haljon meg ő is, és Jongsoo is. Fájdalmas halállal!!!

...

DEC.
Minho kezdi erőltetni a szexet. Félek, hogy elhagy ha nem fekszem le vele hamarosan. Már nem sokáig tudom húzni az időt. Én csak nem bírom elviselni magamon érintést, mert egyből eszembe jut Shinwon. Minhonak ezt nem merem elmondani, mert azt fogja hinni, hogy selejtes vagyok. Ki tudna szeretni olyasvalakit, akit minden emberi mivoltától megfosztottak? Utálom az életemet. Inkább imádkoztam este, hogy jobb legyen.

...

DEC.
Minho ma látta a tetoválásomat. Undorító, szerintem amúgy csak hazudott, hogy nem zavarja őt. Vagdosni nem merem magam ott, de körömmel kapartam erővel, hátha eltűnik. Gyűlölöm, hogy Shinwont még így is magához láncolt. Minhoé akarok lenni és nem egy szörnyetegé. Ha meghaltam volna akkor, ott, most nem kéne ezeken rágódnom. A lelkem egy része szerintem meg is halt.

...

DEC.
Minho rohadt kis patkány exe a diákom lett. Utálom, legszívesebben elverném azt a kis nyomorékot. Ma kétszer volt pánikrohamom emiatt, baszki. Minho próbált megnyugtatni, de hiába, mert ez a Jeongin gyerek gyönyörű. Én is őt választanám magam helyett. Nem hiszem el, hogy már nem szereti. Ebből baj lesz, mert tuti rá fog mászni Minhora. Nem fogom magam megvágni, de kell most valami erősebb nyugtató. Nem érzem jól magam.

...

DEC.
Csak ne csaljon meg!!!!! Jeonginnal ott vannak abban a buliban, biztosan meg fog csalni!!!! Érzem!!! Könyörgöm, Istenem, csak ne csaljon meg engem Minho!!!! Mennyi ima segítene ezen??? Nem veszíthetem el Minhot!!!!

...

Dolgok, amikért érdemes élnem ( olvasd el ezeket Jisung, ha nagyon rossz minden, mint most! ):
- Minho!!!!!!!!
- Minho ölelése
- Minho szerelme
- mama és a papa
- anya is azt akarná, hogy éljek
- Lixi és Hyunjin
- Haroo
- a munkám
- tánc
- csak azért is, hogy megmutassam Shinwonnak, nem vagyok gyenge!!!
- Isten megmentett, úgyhogy élnem kell!!!

Literálisan nem kaptam levegőt, olyan szinten rázott a kontrollálatlan zokogás. Be is csuktam inkább a kis noteszt, mert elértem a tűrőképességem határára. Szúrt a mellkasom, s úgy éreztem, menten megszakad a szívem Jisungért. Ilyesfajta lelki agóniát és szenvedést még a leghitványabb ellenségemnek sem kívánok, nem még hogy annak a fiúnak, akit a világon a legjobban szeretek. Mindig is sejtettem, hogy Jisung nem éppen a legstabilabb személy lelkileg, de azt azért nem hittem volna, hogy ennyire rosszul van. Túl jól titkolja előttem, mennyire szenved, pedig ha megnyílna, akkor bármiben segíteném őt ebben a küzdelemben.

Jisung nagyon erős, s annak örülök, hogy bár sokat ismerkedik a halál gondolatával, mégis tombol benne a küzdeni akarás és a remény, ami visszatartja őt attól, hogy ne akarjon élni. Az viszont, hogy vagdossa magát rettenetesen aggasztó, és így mostmár értelmet nyertek a fürdőszobában talált véres- és bontatlan borotvapengék. Ezt nem csinálhatja, nem akarom, hogy bántsa és büntesse magát — de az már haladás, hogy legalább felismeri, mennyire ártalmas amit magával csinál. Meg kéne valahogy szakítani nála ezt a folytonos ördögi kört, ez viszont nehéz feladat lesz, tekintve, hogy a legapróbb kellemetlenségre is úgy reagál, hogy ösztönszerűen a pengéhez nyúl, vagy pedig éhezteti magát. Le fogom csekkolni, hogy hol vannak a szóban forgó vágások a testén, akármennyire is ügyesen rejtegeti őket előlem, s megpróbálok vele erről komolyan elbeszélgetni. Ha elérem, hogy Jisung nyitottan kezelje ezt a súlyos problémát, akkor azzal máris sokkal előrébb vagyunk.

Gyűlölöm ezt a Shinwont. Egy szörnyeteg, ő maga a sátán földi megfelelője. Egyértelmű Jisung papírra vetett kirohanásaiból, hogy Shinwon mentálisan, fizikailag, s nyilván szexuálisan is bántalmazta szegény kis mókusomat. Nagyon nehéz lesz a lelkét meggyógyítani ilyen csapások és traumák után, de én vagyok a barátja, s el fogom érni, hogy újra szeresse önmagát. Eddig sajnos nem jutott neki szerető férfi, csak szörnyetegek, én viszont boldoggá fogom őt tenni bármi áron. Mostmár félig-meddig értem Jisungot, miért nem kívánja velem az intimitást — egy szó, mert fél. Fél attól, hogy ismét valami rossz történik vele, a testével, fél megbízni bennem ennyire, fél élvezni bármit is, ami akárcsak nyomokban Shinwon kegyetlen tetteire emlékezteti. Sajnálom, ha eddig valaha is akarva-akaratlanul azt éreztettem vele, hogy le kell velem feküdnie ahhoz, hogy a kapcsolatunk jó legyen. Ígéretet teszek magamnak, hogy mostantól másképpen, megértőbben állok majd hozzá. Én tudok várni, az a fontos, hogy Jisung mit szeretne.

Megmozdított bennem valamit az is, hogy a fiúcska ezek szerint mennyit imádkozik, főleg ha el van keseredve. Sosem beszéltünk mi ketten a hitről, vagy akár Istenről, mert valahogy sem én, sem pedig ő nem érezte indokoltnak, hogy efajta teológiai kérdéseket boncolgassunk. Nekem viszont úgy tűnik, hogy ez számára igencsak fontos, szóval erről is szívesen megkérdezném, hogy milyen formában szokott Istenhez fordulni. Ha ez erőt ad neki a harcban, akkor annak a harcnak én is aktív részese szeretnék lenni.

Ezenkívül felettébb nyugtalanított, hogy Jisung több, számomra homályos dologról is ír a naplójában. Példának okáért gyakran említett valakiket, akik „bárcsak élnének", vagy „akik kedvéért gyertyát gyújt", vagy „ha ők már nem élnek, neki is meg kéne halnia." Ez a részlet nem egészen állt össze, de volt egy sanda gyanúm, hogy ennek köze lehet a kis notesz mellett talált képhez, amin a két ismeretlen, megviselt fiú szerepel. A gond csak annyi, hogy erre nem fogok tudni rájönni Jisung segítsége nélkül, direktíven rákérdezni pedig inkább nem akarok, nemhogy feleslegesen felzaklatom szegénykémet. Úgyis a mentális egészséges most az első, s az, hogy ne kínozza és vagdossa össze-vissza a testét.

Torkomban zavaróan szúrós gombóccal helyeztem vissza ugyanoda a fiók rejtekébe a kis barna noteszt és a fényképet ahol találtam, majd visszamentem a fürdőszobába. Ott kivettem megint a csomag borotvapengét a szekrényből, s úgy döntöttem, ezeket most szépen elviszem magammal. Lehet ezzel nem sok mindent érek el, de ha Jisung legalább ennyivel is kevesebbet használ, már megérte.

Jisung azt kérte tőlem ugyebár a nekem írt rövidke levelében, hogy másfél órán belül már ne legyek itt, mert akkor szándékozik hazajönni, szóval sietnem kellett, ugyanis a kutakodásom jócskán elhúzódott, s már több mint egy órája kémkedtem és kotorásztam a barátom lakásában. Mindenképpen beszélni akartam vele, de tiszteletben kellett tartanom a kérését. Reméltem, hogy mindent visszatettem az eredeti helyére, s Jisungnak nem fog feltűnni semmi gyanús, hogy valaki illetéktelen kutatott a holmijai közt.

Baljós és fájdalommal vegyült érzésekkel telve hagytam el Jisung lakását, a pótkulcsot pedig bedobtam odalent a postaládába, ahogyan azt Jisung kérte. Közben a sírás enyves, jeges keze továbbra is elemi erővel mardosta a torkomat. Nem voltam önmagam, valami eltört bennem azóta, hogy esélyem nyílt kissé belelátni Jisung legsötétebb és legfelkavaróbb gondolataiba. Hétfőn úgyis beszélnünk kell előbb vagy utóbb, ezt nem úszhatja meg — azt hiszem, jócskán van miről. Először is bocsánatot szeretnék kérni tőle a Jeonginnal kapcsolatos viselkedésemért, illetve az intim történések is egy komoly megbeszélésre várnak köztünk. Ezenkívül a rögtönzött házkutatásom során megtudottakat is jó lenne felhoznom, viszont a megszerzett információkkal csínyján kell bánnom, mert Jisung lelke olyan, mint a ketyegő bomba — egy rossz mozdulat, s vége mindennek.

Csakhogy nekem Ő a minden...

...

- Mi a baj? Gyerünk, ki vele.

- Semmi - szívtam bele egy jó mélyet a cigimbe, pislogás nélkül meredve magam elé. - Csak szar kedvem van, ennyi.

- A 'barátod' az oka, igaz? - sóhajtott fel nehézkesen San, ő is meggyújtva a cigarettája legvégét, velem együtt totálisan figyelmen kívül hagyva az iskolai rendtartás dohányzást tiltó pontját. - Történt valami Hwa bulija után? - trafált bele a dolgok kellős-közepébe.

A vasárnapi, tehát a tegnapi napom a szó szoros értelmében katasztrofálisan telt, ugyanis semmi másra nem bírtam gondolni, csakis Jisungra, és arra, hogy most vajon mit csinál. Reméltem, nem bántja magát ismét, ráadásul pont miattam. Még tanulni sem bírtam a hétfői napra, csak a szobámba begubózva kattogott az agyam. Sem anyuékkal, sem Chaeryeonggal, sem pedig Johnnyval nem beszéltem szinte egész nap, pedig mindannyian próbáltak velem társalogni Seonghwa bulijáról. Elképesztően aggódtam Jisungért, viszont nem mertem írni neki, hiszen a levélben egyértelműen azt kérte, ne keressem őt hétfőig. Végül vasárnap estefele kétségbeesésemben Hwangnak írtam, meggyőződni afelől, hogy Jisung jól van, a férfi pedig szerencsére segítőkésznek bizonyult.

Szaros ( Lee Minho )
Hyunjin hyung, ne haragudj rám, amiért téged nyaggatlak ezzel. Csak annyit mondj legalább, hogy Jisung jól van-e. Semmi mást nem kérek. Kérlek szépen. Nagyon aggódom érte.

Hyunjin hyung ( Hwang Hyunjin )
Istenkém huha
Figyelj, ne szarjál, taknyos, Sungie most is itt van nálunk. Kb minden ok vele
Itt is alszik ma nálunk
Befekszik majd én meg Felix közé
Csak baszottul sírt
Figyelj, szaros, elmondta nekem, mi történt
Én nem haragszom rád, mert nem voltam ott, de Sungie nagyon össze van omolva
Feszt arról beszél, hogy el fog téged veszíteni, valami hülyegyerek miatt, szóval ajánlom, hogy növeszd meg a tökeidet, szedd össze a tohonya valagadat, és hétfőn beszélj vele!!!!
Jisungnak szüksége van rád, baszkikám

Szaros
Tudom
És nekem is szükségem van rá
Nagyon sajnálom, hogy elszomorítottam őt
Hyung
Kérlek
Mondd meg neki, hogy sajnálok mindent és jó éjszakát kívánok neki
Kérlek szépen, csak ennyit

Hyunjin hyung
Huha baszki
Jólvan, megmondom neki
De már lehet alszik a két picike
Na pá

Szaros
Szia...
És köszönöm

Hyunjin hyung
👍

Ettől mondhatni nem lettem sokkalta nyugodtabb, de legalább mostmár biztosra tudtam, hogy Jisung jó helyen van, biztonságban Hwangéknál, akik odafigyelnek rá. Remélhetőleg valamivel jobban lesz lelkileg hétfőig, s akkor tudunk beszélni. Vajon Hwangék mennyit tudnak abból, hogy Jisung mennyire szenved? Fogalmam sincs, mennyit mondd el nekik akár Shinwonról, akár a lelki problémáiról. Fájt, hogy Jisung Hwang elmondása alapján keservesen sírt miattam, de azok alapján ahogyan bántam vele, volt is rá nyomós oka. Gondoltam arra, hogy én magam ráírok mégis Jisungra, viszont nem akartam őt felbosszantani, szóval inkább elengedtem a dolgot hétfőig.

Hétfőn a suliban pedig szó szerint katasztrofális volt eddig a helyzet — Jisung holmi beprogramozott robotként viselkedve tartotta meg nekünk az óráit, nulla érzelemmel az arcán, s természetesen még csak véletlenül sem nézett felém, ami kifejezetten emésztett belülről. Oda sem tudtam figyelni a tananyagra. Elvégre tisztán láttam rajta, az aurájából kilométerekre sugárzott, hogy mennyire szomorú és megviselt, én pedig mellette szerettem volna lenni és mindenáron vigyázni rá. Jeongin amúgy látszólag többször is hívatlanul oda akart jönni hozzám cseverészni az osztályban, de szerencsére mindig ügyesen kijátszottam őt, ugyanis sorozatosan nagy beszélgetésekbe merültem ilyenkor Seungminékkal, illetve ki-kirohantam a teremből a mosdóba. Addig sem kellett Jeonginnal beszélnem — nem különösebben érdekelt amúgy, hogy furán jött-e le neki mindez, vagy sem, nem akartam kvázi Jisung szeme láttára jópofizni az exemmel. Ennyi.

Az egyik óraközi szünetben aztán San barátom felvetette, hogy menjek ki vele kettesben cigizni az udvarra. Gondolom, látta rajtam, hogy nem igazán érzem jól magam, s beszélni szeretett volna velem, szóval igent mondtam. Így kötöttünk ki tehát gimnázium hátsó udvarán a padon.

- Összevesztünk Jisunggal. De úgy nagyon - mondtam ki gombóccal a torkomban. - Mármint eddig is összevesztünk már többször, de ez most más. Szerintem végleg elbasztam köztünk ezt az egészet. - mondtam ki félve.

- Ne siessünk annyira előre. Mit mondtál neki? - tudakolta tőlem lazán San.

- Nagyon csúnyákat, és olyan bűntudatom van, San-ah - sütöttem le szégyenkezve a szemeimet, remélve, hogy a piercinges majd megért. - Mondtam neki olyat, hogyha ő nem lenne, akkor most ott dugnám Jeongint valamelyik szobában Hwa bulijában. Meg olyat is, hogy bárcsak ő is olyan lenne mint Jeongin, de ezeket kibaszottul nem gondoltam komolyan! Nem tudom, miért viselkedtem így!

- Huha, ember - pislogott rám döbbenten San, jól leslukkolva a füstöt. - Hát ezt aztán jól elintézted. Én ugyan nem bírom Hant, de ezt hallani biztos jó szar lehetett neki.

- Ő egy nagyon érzékeny lelkű fiú, San - magyaráztam szomorúan. - Mint egy porcelán. Nem lett volna szabad így beszélnem vele, iszonyú bűntudatom van miatta. Azóta viszont konkrétan nem kommunikál velem, szóval bocsánatot sem tudok tőle kérni, pedig—

- És Jeonginnal mi van? - vágott közbe, gyorsan témát váltva.

- Mi lenne vele?! Hogy jön ez most ide?!

- Biztosan nem szereted már Jeongint? Mert a buliban nekem nagyon úgy tűnt, hogy még mindig érzel iránta valamit - mutatott rá San, a megjegyzem téves, észrevételeire.

- Már nem szeretem őt, megmondtam - bizonygattam unottan. - A buliban csak kegyetlenül be voltam baszva, Jisungra meg alapból is ideges voltam, mert pont kissé haragban voltunk, szóval bejött, hogy Jeongin ott tekereg előttem és akar engem. De amúgy meg mondtam neki, hogy nem fogom megcsalni a barátomat, ez is bizonyítja, hogy ő már a múlt. Jisung meg a jelen és a jövő.

- Mindjárt hányok - fintorodott el a kijelentésemen szemforgatva San. - Akkor ezt megmondhatod asszem' Jeonginnak is, mert pont errefele jön - közölte velem szárazon.

- Mi...? - kérdeztem elhűlten, hátrakapva a fejemet, s valóban — Jeongin épp a prémes kabátjában vonulva tartott egyenesen felénk. - Baszki, San! - estem kétségbe. - Jisung nem láthat meg vele, mert ki fog herélni!

- Kussolj, és nyugi! - förmedt rám suttogva San. - Majd én lerázom, te csak szopogasd a cigidet! Aish, megbolondulok tőled! A szerelmi életed egy tragikomédia, barátom!

- Nem is!

- Sziasztok - érkezett meg ekkor mellénk derűsen mosolyogva Jeongin, én pedig minden létező eszközzel igyekeztem vele kerülni a szemkontaktust, mert elképesztően kínosan éreztem magam a Seonghwa bulijában történtek következtében. Ráadásul úgy hittem, már az is mikro-megcsalás a részemről, ha egyáltalán szóbaállok vele. - Mizu van? Ugye nem baj, hogy idejöttem hozzátok?

- Ami azt illeti, de - szívott bele ismételten a cigijébe San, mire Jeongin szemei a kétszeresére kerekedtek ki. - Pont pletyiztunk Minhoval, szóval ha jöttél udvarolni neki, akkor ne fáradj, Innie. Minhonak nem kellesz már - mondta ki mindezt vajmi természetességgel, mire kínosan rándultam össze mellette.

- Azt majd Minho eldönti, San - mosolyodott el kínosan Jeongin. - Kaphatok én is egy cigit?

- Téged aztán nem lehet könnyen lerázni, Innie - sóhajtott fel megadóan San, odanyújtva Jeongin felé a saját cigidobozát. - Tessék, vigyél egy szálat. De nem vagyok dohánybolt, szóval vegyél magadnak, tesó.

- Köszi - gyújtotta meg a Santól kapott nikotinos tekercs legvégét Jeongin. - Oh, olyan letörtnek tűnsz, Minho-ssi. Remélem nem rám haragszol a buli miatt, érted.

- Dehogy haragszom - köszörültem meg a torkomat zavartan. - De inkább ne beszéljünk róla, hiszen nem is történt igazából semmi. Részegek voltunk mindketten, szóval—

- Szóval van még egy kis esélyem nálad? - csillant fel pajkosan, sőt, reménnyel telve Jeongin tekintete, mire én döbbenetemben pár másodpercig úgy hallgattam, mint a sír.

- Már lecsúsztál róla, Innie. Azt hitted, Minho cölibátust fogad mert te elköltöztél, és örökké várni fog rád? - csóválta meg a fejét értetlenül San, helyettem válaszolva.

- Most mit vagy velem ilyen undok, San? - torpant meg csalódottan Jeongin. - Azt hittem, mi ketten barátok vagyunk. Amikor anno Minhoval jártam, akkor bezzeg fullra támogattad a kapcsolatunkat.

- Igen, támogattam, mert Minho akkor téged választott. Most viszont új választottja van, akit próbálok elfogadni. Ne kavarj be neki még jobban, tesó.

- Ne beszéljetek rólam úgy, mintha itt sem lennék - dobtam el az elszívott cigicsikkemet a pad melletti szemeteskosárhoz erősített hamutartóba. Idegesített, hogy San viszi helyettem a szót, ugyanakkor valahol jólesett, hogy látszólag végre mellettem áll nagyjából. - És ne civakodjatok, kérlek.

- Én nem civakodtam, csak elmondtam a véleményemet - mosta a kezeit San.

- Azért remélem, hamarosan elmegyünk beülni valahova, Minho-ssi, vagy olyasmi - Jeongin továbbra sem adta fel. - Szerintem lenne mit megbeszélnünk.

- Majd meglátjuk - intéztem el ennyivel. - Mondtam, hogy van barátom, szóval nem hiszem, hogy jó ötlet ha kettesben maradunk.

- A buliban nem úgy tűnt, mintha annyira érdekelne, hogy barátod van, de oké, ha te mondod - vonta meg a vállait szkeptikusan Jeongin, amivel kezdett feldühíteni. - Úgy veszem, hogy félsz az elcsábulástól. Amúgy bemutathatnád a barátodat, kíváncsi vagyok, mennyire adtál alább utánam. Szívesen megismerném őt. Ebbe a suliba jár? - kérdezősködött kéretlenül, miközben váltottam Sannal egy gyors pillantást.

- Ne haragudj, Innie, de ez nem tartozik rád - erőszakoltam ki magamból az alábbi mondatot. - Majd valamikor megbeszéljük a régi dolgainkat, ígérem, viszont nem kéne most találkozgatnunk meg haverkodnunk. Nincs veled semmi bajom, de nekem barátom van, és nem örülne, ha tudná, hogy az exemmel—

- Kedves Jeongin, mi az ott a kezedben?! - jelent meg ekkor semmiből-semmi a padunk mellett a jócskán felpaprikázott kedvében lévő Jisung, a szintén bosszús Min Yoongi tanár úr kíséretében. Elhűlten hajtottam le a fejemet, hiszen pont az történt, amitől mindeddig tartottam — Jisung kvázi meglátott engem Jeongin társaságában, amivel nem szereztem nála pirospontokat, az is biztos. Szívem szerint megszűntem volna létezni.

- É-én... - hebegte-habogta a totálisan lesokkolt Jeongin, kifújva egy jó nagy adagnyi füstöt a száján. - E-e-ezt é-én csak—

- Adod ide azt a mérget! - kapta ki a döbbent Jeongin kezéből a félig elszívott cigarettát Min Yoongi. - Hah! Az anyja nyavalyáját neki! Hát mindenki rákot szív manapság?! Még egy ilyen, újonc, és rögtön mehetsz az igazgatóhoz! Az iskola területén szigorúan tilos a dohányzás, értve vagyok?!

- I-igen, tanár úr - mekegte vissza a szőke.

- Na de, tanár úr! Azt még el lehetett volna szívni! Micsoda pazarlás! - méltatlankodott San barátom, mikor Min Yoongi kegyetlenül eloltotta a Jeongintól elkobzott cigarettát.

- Ne baszd fel az agyamat még jobban, mert megjárod, Choi San! - mennydörögte vissza a tornartanár. - Jisung-ah, szerintem ideje lenne helyre raknod a neveletlen osztályod - fordult a mellette álló osztályfőnökünk felé.

- Igazad van, Yoongi hyung. Kedves Jeongin - Jisung nyomatékosan Jeongin felé fordult, elég gúnyos hangsúlyt megütve, közben szinte meggyilkolva őt a puszta tekintetével, ami érezhetően sokkal személyesebb volt, mint kellett volna. - Ha még egyszer cigizni mersz a gimnázium területén, akkor egyből kettes magaviselettel folytatod az idei tanévet! Ezt pedig vedd komolyan! - acsarkodott vele a kis mókus, én pedig pisszenni sem mertem.

- Dehát, tanár úr! - hápogta kétségbeesetten Jeongin. - Jó, nem fogok többet itt cigizni, ígérem, de egy ilyen kis semmiség miatt most nincs oka kettesre lerontani a magaviseletemet! - méltatlankodott.

- Azt csinálok, amit akarok! - csattant fel indulatosan Jisung. - És leszállhatnál Minhoékról is! - tette hozzá csak azért is, ami elég furán jöhetett le Jeongin szemében.

- Miért, talán az is benne van az iskolai rendtartásban? - kekeckedett vissza Jeongin, nem hagyva magát.

- Ha rajtam múlna, akkor benne lenne... - sziszegte vissza Jisung.

Jisung és Jeongin között mély szemkontaktus jött létre. Mindketten elfojtva a felszín alatt bugyogó indulataikat vizslatták intenzíven a másikat, felmérve a terepet, mintha legalábbis a saját territóriumukért küzdő ragadozók lennének. Attól tartok, hogy a szóban forgó territórium pedig jelen esetben én vagyok. A feszültség köztük szinte kézzel tapintható volt — Jisung tekintete azt sugallta Jeongin felé, hogy a szőke jobb ha tudja, hol a helye. Jeongin viszont kihívóan vette fel a szemkontaktusba burkolt passzív harcot Jisunggal, s egy percre úgy tűnt, hogy a rivalizálás köztük evidens. Mintha Jeongin tudta volna, hogy kivel áll szemben, Jisung pedig úgy festett, mint aki bármelyik pillanatban a szőke torkának ugrik.

- Jól van - szólt közbe szigorúan Min Yoongi. - Ajánlom szép szerével minden bagósnak, hogy ne kelljen újra lebonyolítanunk egy ilyen kaliberű beszélgetést. Most pedig mindenki igyekezzen befelé, mert két percen belül csengetnek! - vezényelt tapsikolva.

Kénytelenek voltunk a felszólításra mindannyian szófogadóan visszaszambázni a gimnázium épületébe. Azonban még mielőtt akárcsak egy pillanatra felvehettem volna Jisunggal a szemkontaktust, a fiú konkrétan kámforrá vált a folyosók labirintusában.

...

- Gyerünk, Minho! Hajrá! Menni fog! Ne szarj már be! Mutasd meg neki, hogy szereted! Légy férfi! - biztattam magam lélekben, épp Jisung lakásának bejárati ajtaja előtt szobrozva már lassan kerek öt perce, mert szégyenszemre nem mertem bekopogni.

A tanítás végeztével Jisung nyilván nem várt meg engem. Nem hívott, nem is üzent semmit, csak fogta magát és nemes egyszerűséggel hazament. Ezt onnét tudom, hogy az autója nem állt a szokott helyen a parkolóban, ami egy óriási csalódás volt számomra, mert titkon abban reménykedtem, hogy mostanra megenyhült, s akár együtt is mehetünk haza hozzá. De ah, mire is számítottam, én ostoba? Jisung alapból is mérges rám, ráadásul az is többszörösen a kedvét szeghette, hogy meglátott cseverészni és cigizni az udvaron Jeongin társaságában. Látszott rajta már akkor is, mennyire megbántott és féltékeny.

Nem akartam annyiban hagyni, hiszen ez a fiú tényleg mindenek feletti fontossággal bír számomra, ezért végül fogtam magam, buszra szálltam, s elutaztam egészen az Oddinary utcáig. Sikerült bejutnom a lépcsőházba, mert egy idős bácsi épp jött kifelé, Jisung bejárati ajtaja előtt viszont megtorpantam, elvégre határozottan rettegtem ettől a beszélgetéstől.

Végül csak-csak megembereltem magam, s rátenyereltem a csengőre, Jisung viszont csupán harmadszori csengetés után volt hajlandó ajtót nyitni. Nem tudom, mit csinált odabent, vagy csak nem akart eleinte ajtót nyitni, viszont meglehetősen sápadtnak tűnt, szemecskéi pedig könnyesek voltak, szóval tudtam, hogy sírt. Emellett szegénykém úgy be volt öltözve, mintha Szibériában lenne.

- Szia, Sungie - köszöntem zavartan, próbálva nyugodt maradni. - B-b-beszélhetünk?

- Mi az, a Jeonginod nem ér rá? - mosolyodott el gúnyosan a fiú, nekidőlve az ajtókeretnek. - Ha már megcsalsz azzal a kis ribanccal, akkor legalább legyen benned annyi, hogy bevallod.

- Te meg miről beszélsz?! Nem csallak meg! Hinned kell nekem! Azért vagyok itt, hogy megbeszéljük a dolgainkat! Annyira hiányzol, kicsim, és annyira bánt, hogy haragszol rám! - hadartam egyetlen szuszra. - Tudom, minden okod megvan rá, de... én ezt nem bírom tovább, Jis, kérlek, csak hallgass meg...! - esdekeltem, szinte már pityeregve.

- Jó, gyere be, ne itt a lépcsőházban ordibálj már - invitált be egykedvűen Jisung, megadóan felsóhajtva. - Bár, most nem annyira alkalmas... - motyogta, miközben mindketten a nappali felé indultunk, miután levettem a kabátomat és a bakancsaimat.

- Miért is? - ráncoltam a homlokomat.

- Pont javítom a másodikosok és az elsősök dolgozatait. Aztán fogom a tiéteket is.

- És miért vagy így beöltözve? - kérdeztem rá kissé számonkérő hangnemben, ugyanis egy olyasféle sanda gyanúm támadt, hogy esetleg a titkolt vágásait rejtegeti előlem a több rétegnyi ruházata alatt. Kedvem támadt volna erélyesen megragadni őt, s erőszakkal felrángatni a pulcsija ujját, hogy megtekinthessem az alkarjait, de visszafogtam magam természetesen.

- Most erre milyen választ vársz, Minho? - meredt rám hitetlenül Jisung. - Fázom. Ennyi.

- Nincs lázad? Olyan sápadt vagy - nyúltam volna ösztönösen a homloka felé, Jisung azonban egyből eltolta magától a kezemet, s az alsó ajkát rágcsálva ült le a kanapéra, mire én csalódottan néztem utána. - Kicsim - sóhajtottam fel. - Aggódom érted.

- Hirtelen aggódsz értem? Igen? Ez érdekes. Azt hittem, hogy „önző vagyok, hisztis és kegyetlen, meg azt kívánod, bárcsak én is olyan lennék mint Jeongin" - idézett engem provokatívan, hisz' szakasztott ugyanezeket vágtam hozzá, mikor szombat éjjel hazahozta a részeg valómat Seonghwa bulijából.

- Jisung... - nyeltem egyet feszengve. - Pont emiatt jöttem most ide hozzád. Szeretnék tőled őszintén bocsánatot kérni. Elképesztően bűntudatom van, belátom, hogy undorítóan viselkedtem veled akkor éjszaka. Nem ezt érdemelted, főleg nem a barátodtól. Tudom, hogy ez nem mentség, de nagyon részeg voltam, és nem tudtam, mit csinálok.

- Minho... - nyekeregte.

- Hm?

- Legyél hozzám kérlek teljesen őszinte, Minho, és ne hitegess feleslegesen - hajtotta le a fejét a kis mókusom, szándékosan nem nézve bele a szemembe. - Lefeküdtél azzal a rohadt kis exeddel a buliban, vagy sem? Vagy történt köztetek bármi? Ugye nem csaltál meg vele? - remegett meg folyamatosan a hangja, ami összetörte a sajgó szívemet.

- Jisung, esküszöm neked, hogy nem történt köztünk semmi Jeonginnal! - estem totálisan kétségbe, hiszen Jisung evidensen kételkedett bennem és a hűségemben. - Jó, bevallom, a nagy alkoholmámoromban mondtam neki olyakat a buliban, hogy szívesen megdugnám őt, ha nem lenne barátom, de aztán, mikor kezdett rám mászni, akkor azonnal leállítottam őt. Mondtam neki, hogy nem fogom megcsalni a barátomat, szóval hidd el, hogy semmi sem történt, amiket pedig mondtam neked utána, azokat nem gondoltam komolyan! Nagyon csúnyákat mondtam neked, beismerem, csak bocsáss meg nekem, mert tényleg bánom...!

- Megalázva érzem magam - vallotta be csendesen. - Úgy érzem, sosem érhetek fel a tökéletes exedhez. Utálom, hogy körülötted sündörög, teszi neked a szépet, és te pedig abból kifolyólag, amiket hozzám vágtál, egyértelműen kedveled őt. Én nagyon kötődöm hozzád, Minho, sosem éreztem magam ilyen boldognak és biztonságban egy férfi mellett, mint veled. Nem akarlak elveszíteni.

- Én sem akarlak elveszíteni - kontráztam rá azonnal. - Te vagy a mindenem, és ezt most nem csak a levegőbe mondom. Ígérem, bármit megteszek, csak hidd el, hogy te vagy nekem az egyetlen. Beszélj hozzám, kérlek. Mondd el, mit érzel! Meg szeretnélek érteni!

- Nem tudom, én csak... - sírta el magát ezennel Jisung, mire jómagam óvatosan leültem melléje, s megfogtam a nyirkos kezecskéjét. S ő ezúttal nem húzta el. - Nem tudom, mit érzek pontosan, csak azt tudom, hogy félek. Nagyon. Féltékeny vagyok, és kibaszottul utálom ezt a helyzetet. Féltem a kapcsolatunkat, meg félek attól, hogy ha nem fekszem le veled a közeljövőben, akkor megunsz engem, és simán lepasszolsz Jeonginra—

- Nem! Jisung, kicsim, figyelj rám! - fojtottam belé a szót. - Gondolkodtam, és rájöttem, hogy nem respektáltam eléggé a határaidat. Te többször is világosan megmondtad, hogy neked még időre van szükséged, és nem megy olyan könnyen ez az egész intimitás, én mégis ráderőltettem sok mindent. Amit a buli éjszakáján csináltunk, Sungie, az szerintem mindkettőnk határain jócskán túlement - ismertem be kelletlenül. - Annyit kérek tőled, hogy bocsáss meg nekem, ha valaha is azt éreztettem veled, hogy muszáj velem lefeküdnöd. Nekem a te jóléted az első, és sosem kérnék tőled olyat, amire nem állsz készen. Ígérem, változtatok akármin, csak tudd, hogy te vagy számomra a legfontosabb!

- Nem tudom, Minho-ssi - könnyezett megallás nélkül Jisung.

- Nem hiszel nekem, ugye? - szorult el a mellkasom, miközben lágyan Jisung arcára simítottam, magam felé fordítva a buksiját, hogy végre láthassam a gyönyörű szemeit:.

- De... - motyogta vissza, miközben félig lehunyt íriszekkel hagyta, hogy egy aprócska csókot nyomjak a homlokára. - Hiszek neked, Minho, hogyne hinnék, csak félek... Benned bízom, de Jeonginban nem. Kis seggfej, úgy tapad rád, mintha az élete múlna rajta. M-M-Minho, lehetne, hogy a buli éjszakájáról ne beszéljünk többet? - kérdezett rá halkan. - Nem haragszok azért, amiket mondtál részegen, jó? Ha betartod az ígéretedet, akkor tényleg nincs harag részemről.

- Köszönöm, kicsim - nyomtam egy újabb finom csókot a sima homlokára. - És arról sem akarsz beszélni, amit... a veszekedés után csináltunk? Érted - utalgattam burkoltan egyszerre az elhangzott „szeretlek" szóra, illetve a köztünk történt szexuális „játékra."

- Nem... Kérlek! Inkább ne, jó? - ingatta a fejét kétségbeesetten szegény kis Jisungom, mire én megértően biccentettem egyet.

- Rendben. Csak annyira válaszolj, hogy... - nyeltem egyet feszülten. - Megbántad?

- Nem - felelte haloványan Jisung. - Na és te?

- Én sem.

- Oh. Aha. Akkor jó.

- Igen. Nagyon jó - helyeseltem tétován. - Akkor... khm, kibékülünk? - tettem fel bizonytalanul az alábbi kérdést.

- Jó lenne, mert hiányzol.

- Te is hiányzol.

- Igazából titkon reménykedtem benne, hogy suli után eljössz hozzám megbeszélni ezt az egészet. Nem is tudod, mennyire boldoggá tettél most - ismerte be ekkor Jisung.

- Hát itt vagyok - mosolyodtam el.

- Kaphatok egy ölelést, kérlek szépen? Olyan rosszul érzem magam pár napja, és egy ölelés tőled most nagyon jól esne a lelkemnek.

Biztos vagy te abban, Jisung, hogy mindössze csak „pár napja" érzed rosszul magad? Mert a titkos naplód nem erről tanúskodik. Abból az jött le számomra, hogy szenvedsz, s épp hangtalanul üvöltesz segítségért. Én igenis hallom ezeket a segélykérő kiáltásokat, hiába próbálod elfojtani ezeket a hangokat.

- Persze - feleltem kedvesen, majd odahajoltam a fiúhoz, s a lehető leglágyabban átkaroltam Jisung kicsiny, törékeny testét, mintha a fiúcska bármelyik minutumban összeroppanhatna a kezeim közt. Óvatosan cirógatni kezdtem a hátacskáját, miközben fejemet a vállán pihentettem, s hallgattuk a másik szinkronban történő szuszogásait.

Csak arra tudtam gondolni, hogy titkon mennyire szenved ez a fiú. Miért nem tart a konyhában késeket? Mi mindent tett vele Shinwon? Ki az a másik két fiú azon a közös képen, amit találtam, s mi történt velük? S mégis melyik testtájékon vagdossa magát? Miért nem mondja el nekem ezeket? Annyira kétségbe voltam esve, mert segíteni akartam neki, de sajnos igencsak meg voltak kötve a kezeim — azt mégsem vallhattam be neki, hogy kutakodtam a lakásán, míg ő távol volt, márpedig a legtöbb kompromittáló információt onnét szedtem. Jisung megérdemli a boldogságot, s akármi is történt vele Shinwon kezei közt, én segítek neki felépülni belőle.

- V-v-van kedved összebújni az ágyban? - kérdezte szégyenlősen Jisung, mikor hosszú perceken belül elhajoltunk a másiktól. - Ettől az új gyógyszeremtől egyfolytában ilyen álmossági rohamok törnek rám. Most is, itt helyben el tudnék aludni. Jössz velem? Kérlek.

- Perszehogy megyek - bólintottam, miközben Jisung kézenfogva beinvitált a halószobába.
A hálószobában igyekeztem nem a titkokat rejtő fiókra pillantani, csupán lefeküdtem Jisunggal az ágyra, akivel egyből létrejött köztünk a kis kifli-nagy kifli felállás. Hátulról szorogas átkaroltam őt, arcomat belefúrva a puha, illatos hajkoronájába.

- Olyan biztonságban érzem magam veled - suttogta alig hallhatóan.

- Itt maradok veled, ne félj. Aludj csak nyugodtan, kicsim. Vigyázok rád - duruzsoltam bele hátulról a libabőrös nyakába, mire a kis mókus csak édesen nyöszörgött egyet, majd álmosan lehunyta a szemecskéit.

Na, csak aludjon el! Megnézem én a vágásait, nincs mese. Meg én! Aztán pedig rákérdezek nála őszintén, egyenesen, hiszen ez mégiscsak az ő érdeke — én segíteni fogok ennek a szegény fiúnak, hiszen ahogy neki is bevallottam azon az alkoholmámoros, félresikerült éjszakán; szeretem őt. S én ezt komolyan is gondoltam, szóval ha kell, meg fogom őt óvni akár önmagától is.

_____

Sziasztok, 9460 szóval újra itt!♥️

Nem vagyok valami elégedett ezzel a résszel, de most csak ennyire futotta... Fáradt vagyok, és rengeteg tanulnivalóm van... Rohanok is megtanulni a hét szlovák anyagomat, amiből már elegem van és szétmegy a fejem😭

Ha van kedvetek leírni, szívesen várom most is a véleményeket❤️

Ez volt az utolsó rész Karácsonyig, szóval most szeretnék előre boldog Karácsonyt kívánni mindenkinek!❤️❤️🎄

Köszönöm ha elolvastad! Ha tetszett, nyomj egy csillagot, vigyázzatok magatokra, és találkozunk egy kövi rész alatt!❤️

Puszi,

~ Park Garam