\_______/

- ARGHHHH, te egy akkora emeletes marha vagy, Minho, hogy rólad könyvet kellene írni! - nyögött fel lemondóan a szobám közepén szteppelő San, kínlódva beletemetve az arcát a tenyereibe. - Legalább iskolába gyere!

- Nem érdekel a véleményed, San! - ültem fel mérgesen az ágyamon, bátran emelgetve rá a hangomat, hiszen senki sem volt jelenleg itthon. Jó, Johnny testvérbátyám mondjuk apu kérésére épp az összefagyott, túlnőtt füvet próbálta lenyírni odakint, nem tudom, mennyi sikerrel, mindenesetre nem hallott minket. - Ha csak ennyit tudsz nekem mondani „legjobb barátomként", akkor akár el is mehetsz innét! Nem vagyok kíváncsi arra, ahogyan Jisungot szidod és Jeongint meg isteníted!

Tegnap, azaz kedd délután Jisung olyan mélyen elaludt a karjaimban, hogy konkrétan órákon keresztül meg sem moccant mellettem, én pedig hosszantartó kínlódást követően szintén álomra hajtottam a fejemet. Nem igazán hagyott nyugodni a Jeongintól érkezett rövid üzenet, hiszen erre a helyzetre sajnos nincs megoldás. Ha visszaírok valamit Jeonginnak, akkor az exem neadjisten azt fogja hinni, hogy még mindig akarok tőle valamit, ráadásul erkölcstelen lenne vele írogatnom, hiszen Jisung nagyon nem örülne neki. Meg nem is akarok vele titokban mély beszélgetésekbe bonyolódni, mert egyrészt van barátom, másrészt már nem vagyok Jeonginba szerelmes. De ha nem írok neki vissza, akkor egy utolsó taplónak fog tartani, holott azért beszélnünk jó lenne, vagy ami még rosszabb; azt fogja hinni, hogy még mindig szeretem őt, s kislányos zavaromban nem merek neki válaszolni. Ezenkívül nem kéne tisztességből megmutatnom Jisungnak, hogy Jeongin írt nekem? Nem kéne tudnia róla? De mi van ha ismét kiborul emiatt? Nem akarok titkolózni előtte, ez most egy kibaszott szörnyű helyzet, ami totálisan próbára teszi a kapcsolatomat Jisunggal—

Már délután öt óra is jóval elmúlt mikor Jisung nagy nehezen, nyűgösen felébredt, s az édes kis mókusom rögtön össze akart velem bújni, amin nem tudtam nem mosolyogni.

Olyan aranyos kis gombóc volt.

Odafészkelte magát hozzám amilyen közel csak tudta, én pedig a hátacskáját dörzsölgetve szagolgattam szüntelen a cukorkaillatú haját. Még egy öt perc erejéig lágy csókolózásba is kezdtünk, ami rettentő intim volt, s bár nem nyúltunk máshol egymáshoz, mégis kapcsolódtunk lelkileg. Hiába volt azonban Jisung fent már vagy jó fél órája, szegénykém még mindig olyan szinten diszorientáltnak és kimerültnek tűnt, hogy nem akartam őt feleslegesen ugráltatni, így busszal mentem haza a minap.

Semmiképpen nem akartam másnap iskolába menni, főleg Jeongin deprimáló jelenléte miatt, s reggelre véletlenszerűen benáthásodtam, ami maximálisan kapóra jött, mert anyu megengedte, hogy otthon maradjak. Nem voltam ugyan halálos eset, csak egy kicsit köhögtem meg be volt dugulva az orrom, de anyumedúza mégis engedékeny módba váltott valamiért. Kifejezetten örültem ennek, mert két legyet is ütöttem egycsapásra — nem kellett sem Sannal sem Jeonginnal értetlenkednem, illetve Johnnyval egész délelőtt együtt néztük a Gyilkos elméket a tévében. Johnny bátyám bitang jó fej amúgy, s fura, hogy erre csak most jöttem rá — jó, van neki egy elég különc és néha elviselhetetlen személyisége mint például Hwangnak is, de ezenfelül egyikükben sincs rosszindulat. Johnny egyébként igazán rendes velem, meghallgat, illetve tényleg látom rajta, hogy szeretne engem öccseként.

A délután folyamán viszont San barátom váratlanul megjelent nálunk, természetesen azért, hogy ezúttal négyszemközt ossza nekem az észt. Rohadtul nem voltam rá kíváncsi, az agyamra ment, mivel ő is az én dolgaimba beleokoskodik, ahelyett, hogy először a saját háza tájékán nézne körül.

- Jeongin ma rajtam keresett - folytatta idegesen San. - Azt kérdezgette feszt, hogy miatta rohantál-e úgy el tegnap, meg hogy miért nem írsz vissza neki Messengeren. Tök ciki vagy, ember, a kis csillagod tiltotta meg, hogy Jeongin tíz méteres körzetébe menj, vagy mi a fasz?! - gúnyolódott.

- Fejezd be, San!  - pirítottam rá. - Jisung nem tiltott meg semmit. Az pedig, hogy visszaírok-e Jeonginnak vagy sem, egyedül az én dolgom.

- Hát persze, a Jisungocskád egy szent, hogy is felejthettem el - ciccegett nemtetszően. - Figyelj, Minho, de most tök őszintén - ült le az ágyam szélére, bizalmasan közelebb hajolva hozzám. - Valld be, hogy még mindig szereted Jeongint, és csak azért vagy ennyire elutasító, mert félsz! Bitang jól néz ki a srác, a kis szerelmed elbújhat mellette!

- Ha ennyire tetszik neked Jeongin, akkor vedd őt feleségül te! - károgtam rá ellenségesen. - Nem szeretem már őt! Igen, szerettem, nagyon is, de ami volt, elmúlt! Fogd fel végre, hogy új barátom van, új kapcsolatom, nem fogok felrúgni mindent egy ex miatt! - jelentettem ki határozottan.

- Minho, könyörgöm, csak gondold át egy kicsit racionálisan ezt az egészet! - nyavalygott nekem San, én azonban meg sem akartam őt hallani. - Jeongin először is fiatal, tizennyolc éves, nem pedig egy huszonnégy éves aggastyán, aki hozzád hasonló naív friss húsokra vadászik. Másrészt Jeongin nem a tanárod, plussz minden barátod és rokonod kedveli és ismeri őt, ráadásul mégiscsak együtt voltatok, tehát klikkeltek. Jól kijöttetek mindig is, megértitek egymást, az pedig, hogy most visszatért hozzád, mi más lehet, mint a sors keze? Destiny! - kapott oda drámaian a szívéhez. - Emellett Jeongin sokkal de sokkal gyönyörűbb, szexibb és vonzóbb mint ez a te Jisungocskád... Amikor egymás mellett álltak, Jeonginról le sem tudta venni az ember a szemét, a Jisungocskád viszont olyan volt, mint egy szürke kisegér. Jó kém lehetne—

- Fogd már be, te faszkalap! - rivalltam rá idegbetegen, amiért ismételten így merészel beszélni a szerelmemről. - Ne beszélj így Jisungról, megértetted?! Azt sem értem, hogy most mi bajod van, eddig bezzeg te is ódákat zengtél róla, hogy miket csinálnál vele! - utaltam arra, mikor szexinek titulálta Jisungot, a fenekét dicsérte, s egyetértően azt mondta, hogy szívesen „meghúzná" a fiatal férfit.

- Chh, arcban akkor sem valami szép a kis tanító bácsid, csak a teste jó... de végülis... száj mint száj, kéz mint kéz, és lyuk mint lyuk... szerencsédre nem kell az arcára nézned - vágta oda félvállról a rosszmájú megjegyzését San, mire belőlem természetesen rögtön kitört a harag kénköves démonja.

- Annyira utállak, te rohadék! - sziszegtem feléje vérben forgó szemekkel. - Hogy viselkedhetsz így?! Akkora egy bunkó paraszt vagy! Tudd meg, hogy számomra Jisungnál nincs gyönyörűbb teremtés a világon! És ha még egyszer ilyet mondasz róla, akkor esküszöm, hogy nem állok jót magamért!

- Túlreagálod - közölte velem San, akinek erre a szeme sem rebbent. - Mindenre ugrasz, aminek ehhez a kis pondróhoz van köze—

- Szétbaszom a fejedet, te mocsok! - kaptam meg őt agresszívan a pulóvere gallérjánál fogva. - Jisung nem egy pondró! Ha semmi értelmeset nem tudsz mondani, akkor húzzál el innen, de gyorsan! - mutattam a szabad kezemmel jelentőségteljesen a szobám csukott ajtaja felé. - Nincs hozzád idegrendszerem!

- Én csak annyit mondtam, Minho, hogy Jeongin sokkal szebb mint Han, és vele igenis lenne jövőd. Ezen nincs okod megsértődni.

- Nem, nem ezt mondtad, hanem tapló módon beszéltél róla! Így nem beszélünk senkiről, pláne nem a „legjobb barátunk" párjáról! - vitatkoztam, holott én is tettem már anno undok megjegyzést dühömben Wooyoungra, azok viszont nem voltak ennyire kegyetlenek. - Nem érdekelsz, San. Menj el - zavartam őt, sértődötten fordítva el a fejemet.

- Oké, elmegyek. Ennek tényleg semmi értelme, mert nem hallgatsz meg - tápászkodott fel az ágyam széléről lemondóan, az ajtóban állva azonban még utoljára visszaszólt. - Amúgy, csak hogy tudd, az osztályban már most mindenki imádja Jeongint. Seonghwa elhívta még a pincebuliba is szombaton. Szóval... készülj fel, mert a buliban elkerülhetetlen lesz, hogy beszéljetek végre egymással. Ehhez vajon mit fog szólni a drága Jisungocska? Mert ha túl sokat iszol, akkor garantálom, hogy Jeonginnal nem fogtok unatkozni az éjszaka... már ha érted, mire gondolok - elmélkedett, amire aztán abszolút nem voltam kíváncsi, mert bennem igenis van tisztesség. Nem csalnák meg soha senkit, főleg nem a szeretett Jisungomat, és főleg nem Jeonginnal. San ezt direkt csinálja, de ostoba, ha egy pillanatig is azt hiszi, hogy hanyatt vágom magam attól, hogy Jeongin feltűnőbb egyéniség mint Jisung.

Mielőtt még válaszolhattam volna bármit is minderre, San fogta magát, s nemes egyszerűséggel távozott, én pedig magamra maradtam a kusza gondolataimmal. Minden a feje tetejére állt, és ez rohadtul kimerít lelkileg — nem akartam vissza Jeongint az életembe, és nem akartam vitatkozni Jisunggal sem a fiatal férfi szerintem túltolt féltékenykedése miatt. Nincs is igazándiból oka féltékenynek lennie, de ha megmondom neki, hogy Jeongin is ott lesz azon a bizonyos bulin szombaton, ahova az ő keze nem ér el, szegénykém biztosan nem fog örülni. Olyan opció viszont nincs, hogy ne mondjam el neki, mert ha magától tudja meg, vagy esetleg valaki más mondja el neki, akkor jogosan lesz rám nagyon mérges. Fogalmam sem volt, mit tegyek, így inkább felhívtam Jisungot, hogy találgatás helyett megbeszéljem vele a gondokat, elvégre ez a legtisztább megoldás.

- Szia, nyuszim, hogy vagy? Köhögsz nagyon? - vette fel szinte rögtön a telefonhívásomat Jisung, aki a hangjából ítélve most meglehetősen jókedvűnek tűnt, amit nem szerettem volna a visszájára fordítani. Pedig sajnos sikerült. A fiatal férfi hangulatingadozásai kiszámíthatatlanok.

- Szia, pici husi - üdvözöltem őt, feszülten csipekedve le a lepedőmről a nemlétező szöszöket holmi pótcselekvésként. - Végképp nem vészes a köhögésem, szóval ne aggódj, babám, nem hiszem, hogy átadtam volna neked valami bacikat tegnap.

- Remélem is, mert tegnap sokat smároltunk az ágyban - mélázott el. - Amúgy pont öt perce értem haza. Úgy hiányzol, most úgy összebújnák veled! Annyira jó volt tegnap is az az ölelkezés veled, Minho-ssi...

- Jaj, kicsim! - dőltem el hanyatt az ágyamon, érzékien lehunyva a szemeimet. - Én is folyton rád gondolok, manó! Egész nap csak az jár a fejemben, hogy milyen jó az illatod, milyen puha a hajad, milyen finom a csókod—

- Minho...! - szólalt meg bizonytalanul Jisung.

- Mppphhhmm? - sóhajtottam vissza.

- Mondd, hogy nem vered a farkadat! - nyögte ki vészjóslóan, mire nekem azon nyomban kipattantak a szemeim. - M-Minho, én nem hiszem, hogy ez most a megfelelő alkalom—

- Jézusom, kicsim, dehogyis! - szakítottam őt félbe kínosan. - Csak becsukott szemmel hallgattam a hangodat, de mostmár fullra figyelek meg minden. Mesélj inkább, történt ma valami érdekes a suliban? - tereltem a témát, hátha mond valamit Jeonginról, amire rákapcsolódva bevallhatom neki, hogy Seonghwa buliján ő is ott lesz.

- Egészen rendben volt a mai nap - kezdte. - Habár, az osztályomban, mondjuk úgy, hogy van két illető, aki rohadtul deprimál.

- San és Jeongin, nyilván - találtam ki a két nevet kapásból.

- Igen.

- Mondtak neked valamit?

- Nem amúgy, csak... San az egyfolytában bámul. De érted, nem szól semmit, csak néz rám egész órán pislogás nélkül azokkal a gyilkos szemeivel. Érzem rajta, hogy utál, és inkább nem is akarom tudni, miket gondol rólam - jegyezte meg szomorúan, mire inkább nem szóltam egyetlen árva szót sem, hiszen... San valóban nincs valami jó véleménnyel szegény kis mókusomról. - Jeongin pedig... baszki, kurva jól nézett ki ma is. Olyan féltékeny vagyok rá, istenem! Meg még okos is, ez nem ér! Képzeld el, érti a matekot! De komolyan! - panaszolta elkeseredetten, ami valahol matek tanár létére szürreálisan hatott.

- Legalább valaki - próbáltam humorosra venni a figurát, amit Jisung nem értékelt.

- Ő ne értse! A matek az enyém! - hisztizett.

- Jaj, Jisungie - csóváltam meg a fejemet tanácstalanul. - Amúgy, kicsim, szeretnék neked mondani valamit, de előtte meg kell ígérned, hogy nem fogsz kiakadni.

- Ha így mondod, akkor tuti ki fogok akadni.

- Figyelj - köszörültem meg a torkomat. - Lesz ugye Seonghwa pincebulija szombaton, és... Santól az előbb megtudtam, hogy Jeongin is meg lett hívva. De... de ez nem jelent semmit, ne gondold túl, attól, hogy ő is ott lesz, nem fogunk még semmit csin—

- Nyugi, Minho - szakított félbe ijesztően higgadt hangon Jisung. - Nincs harag - jegyezte meg neutrálisan, én pedig rohadtul aggódni kezdtem érte, hiszen a telefonon keresztül nem láthattam az arcát, s a kendőzetlen reakcióit. Tudtam, hogy belülről tombol, csak most a hívás kellő palástot nyújt neki a rejtőzködésre.

- Jisung, figyelj—

- Nem, Minho - fojtotta belém a szót ismételten Jisung. - Hagyjuk inkább ezt a témát. Nem akarok sem hisztizni, sem összeveszni veled. Csak merem remélni, hogy nem lobban fel semmilyen láng vagy elfojtott szikra, mert... nem akarlak elveszíteni—

- Jisung-ah! Nem fogsz elveszíteni, ilyenekre ne is gondolj! - vágtam rá azonnal. - Azt hiszem, ezt már tegnap megbeszéltük. Ígérem, hogy nem lesz semmi azon a bulin, maximum beszélgetni fogok Jeonginnal ha a helyzet úgy hozza. Sanékkal leszek, Chaeryeonggal, meg ott lesz Sunmi noona is... arra gondoltam, hogy elhívom Johnny hyungot is, tudod, a bátyámat... Áh, van egy ötletem, bébi! Szólj Channak, szívesen elviszem magammal ebbe a buliba őt is! - álltam elő az ötlettel hirtelen. - Neki is biztos jól fog esni egy kis kikapcsolódás más arcokkal, mert szerintem Felixéknél most elég depresszív a légkör.

- Most te ezzel azt akarod mondani, hogy én azért küldjem el veled Chant Seonghwához, hogy rajtad tartsa a szemét? - értelmezte az általam elmondottakat Jisung. - Ne nézz már ennyire betegesen féltékenynek. Lehet tényleg féltékeny vagyok, de próbálok bízni benned.

- Csak felvetettem, hogy lásd, nem titkolózom előtted. Gondoltam, megnyugtatna ha egy barátod is velem jönne. Na meg lett volna legalább társaságom Chan személyében, mert a barátaim tuti lepasszolnának a párjukért - magyaráztam felsóhajtva. - De ha nem akarod, hogy Chan eljöjjön, akkor—

- Írj neki, és kérdezd meg őt. Ha benne van, akkor felőlem vidd el magaddal - szólta félvállról a tanárom, holott szerintem titkon igenis örülne annak, hogyha Chan többé-kevésbé felügyelne engem. Nem igazán tetszett, hogy ennyire féltékeny, de ha Jisungot az nyugtatja meg, hogyha valaki megbízható, mint mondjuk Chan rajtam tartaná a szemét, akkor én lenyelem a békát, s ennyit hajlandó vagyok megtenni a barátomért. De csak most az egyszer, mert az nem komfortos számomra, hogy ebből rendszert csináljunk.

- Oké. Akkor írok neki. Csak nyugodj meg.

- Nyugodt vagyok - bizonygatta vehemensen. - De most mennem kell. Megígértem Lixinek, hogy átmegyek hozzájuk és beszélgetünk. Szia, Minho! - köszönt el lóhalálában.

- Hé, Jis, várj már, ne csapj le! - szóltam utána kétségbeesetten, viszont a fiú ekkorra már rég letette a telefont, ami irdatlanul kihozott a sodromból. - Baszki, Jisung, miért vagy ennyire féltékeny?! Nem is adtam okot rá, baszki! - hajítottam el dühömben a mobilomat valamerre, ami vetett egy dupla cigánykereket az ágyamon. - Nem! Hiszem! El! ARRGGH! Mi a faszt csináljak, hogy végre higgy nekem, Jisung?! Álljak fejre és ketyegjek?! Mi a faszomért nem bízol meg bennem?! - folytattam vitát tulajdonképpen saját magammal, holott Jisung bizalmatlanságának volt némi alapja, hiszen Felixszel és még Hwanggal is összegabalyodtam a háta mögött. Igaz, ekkor még nem voltunk együtt, de valahol megértem, hogy fél.

Fejcsóválva felkaptam újra a telefonomat, s úgy döntöttem, írok Channak, megbeszélni vele Seonghwa buliját.

Lee Minho
Szia, Chan

Christopher Chan Bang
Oh hello there
Oh sorry mek próbál ok én kórejai nyelvel
Mijújság?

Lee Minho
Csak kérdezni szerettem volna valamit tőled
Szombaton az egyik osztálytársamnak pincebulija lesz
Van kedved eljönni velem?
Jisung is mondta, hogy hívjalak el

Christopher Chan Bang
Wait
Be rakkom eszt a Google fordítjóba
...
Oh
Értem
Igen ezaz öttlet nagyon jó
El megyek én velled ezbe buliba

Lee Minho
Szupeer💕
Majd később megírom a részleteket

Christopher Chan Bang
Mit jelent az angol nyelvven a "részletek?"
Mi az a szó? Én nem halotam ezt a szót
Translate pls

Lee Minho
Umm
Megírom később neked a
Detailokat
Oki?

Christopher Chan Bang
OHHHHH
ÉRTENI MINDENT AAA
super super yeeeah
Party party yeeeah
Okay I definitely can't write in Korean sorry😂
See ya later take care🤍

Lee Minho
Uhh huuhh bye bye🥰

- Öcsipók-csodapók, bejöhetek hozzád? - dugta be ekkor két gyors kopogás után a szobámba a tökfejét Johnny, megszakítva a már amúgy is befejeződött beszélgetést.

- Gyere - sóhajtottam fel kedvetlenül. - Fűszagú vagy - jegyeztem meg szemforgatva, miközben a bátyám zavartalanul levetette magát az ágyam végének szélére.

- Pedig átöltöztem. Majd mindjárt dobok egy zuhanyt - legyintette. - Miért lógatod azt a szép orrodat, tökmag? - pöccintette meg nem vártan a pisze nózim hegyét. - Na, ki vele, mi a baj? Összevesztél a csókáddal? - trafált bele valamelyest a dolgok kellős-közepébe.

- Nem, csak... van most egy dolog, amiben nem értünk egyet, és akármennyit beszélünk róla, annak mindig vita a vége.

- Mi az a dolog?

- Ígéred, hyung, hogy ez köztünk marad? - pislogtam fel rá reménykedve.

- Szerinted elárulnálak téged azok után, hogy a családból egyetlenként te végre nyitni kezdtél felém? - dobta vissza a labdát a féltestvérem. - Nem vagyok én egy szent, ezt elismerem, benne voltam ebben-abban, de azért nem vagyok egy rohadt kis spicli. Bízhatsz bennem tényleg.

- J-j-jó - nem tudom, miért, de Johnnyban valamiért rögtön megbíztam vakon. Különben pedig jólesett, hogy valaki végre megpróbál megérteni. - Szóval, az van, hogy kedden lett egy új osztálytársam - kezdtem bele. - aki, mint kiderült, az exem, Jeongin. Amikor pedig Jisung megtudta ezt, nyilván nagyon kiborult, és azóta is betegesen féltékeny. Akármit mondok, semmi sem jó, nem lehet a kedvére tenni, és egyszerűen nem hiszi el, hogy őt szeretem. Most pedig szintén rám csapta a telefont, mert szombaton hivatalos vagyok az egyik osztálytársam pincebulijába, ahova ma az a srác Jeongint is meghívta. Úgy voltam vele, hogy inkább én mondom el Jisungnak, hogy Jeongin is ott lesz, ne mástól tudja meg, de nem különösebben értékelte az őszinteségemet. Féltékenykedik egyfolytában, amit még tegnap hízelgőnek találtam, de mára már elkezdett rohadtul idegesíteni, mert nem bízik bennem! - panaszoltam.

- Hmm - vette tudomásul az elhangzottakat Johnny. - Figyelj, öcskös, gondolj bele az ő helyzetébe is, hogy vajon neki mindez milyen érzés lehet. Fordított helyzetben szerintem te sem lennél nyugodt ha ő bulizgatna az exével. Ha ennyire féltékeny, az azt jelenti, hogy nem biztos önmagában, nem közeledsz felé elég gyengéden, nincs meg az a visszajelzés a részedről, ami alapján ő azt mondaná, hogy „nincs mitől félnem, Minhonak én kellek, és nem az exe." A féltékenységet nem úgy kell kezelni, hogy visszatámadsz, hanem éreztetni kell vele, hogy őt szereted.

- Rohadtul nem tudom vele éreztetni, ha kibaszottul nem hagyja, hogy hozzáérjek! Olyan velem sokszor, mint egy jégcsap! - szaladt ki a számon féktelen dühömben.

- És te komolyan csak a szexen keresztül tudod éreztetni vele, hogy szereted? - fogott a szavamon Johnny, mire rögvest elszégyelltem magam, hiszen... mostanában tényleg sokat problémáztam azon, hogy a kapcsolatunkban nincs intimitás és szex. Önző módon csak a saját szükségleteimmel foglalkozva nyomtam rá Jisungra a vágyaimat, azt pedig figyelmen kívül hagytam, hogy ő mit érez. Világosan megmondta nekem többször is, hogy még nem szeretne velem szexelni; miért éreztettem hát vele, hogy emiatt rosszul kéne éreznie magát? Bűntudatot keltettem szegénykében akarva-akaratlanul is, pedig a fiúnak nyilvánvalóan problémái vannak a szexualitással. Itt most én vagyok a hibás. Ezt nem így kellett volna csinálnom, belátom, s lehet Jisung azért is ennyire féltékeny Jeonginra, mert attól fél, hogy nekem olyan szinten számít a szex, hogy ha tőle nem kapom meg, akkor hajlamos vagyok visszamenni az exemhez.

Baszki—

- Nem - nyögtem ki kínzó lelkiismerettel. - Én tényleg szeretem Jisungot, Johnny hyung, és a lelkéért, nem a testéért. És én tényleg, őszintén szeretném, hogy azt érezze, szeretem. Nem akarom, hogy az exem, akihez már semmi közöm, közénk álljon.

- Akkor miért nem hívod el magaddal a barátodat ebbe a buliba? - kérdezett rá lazán Johnny, nem tudván, hogy ez az opció teljesen esélytelen. - Biztos nem mondana rá semmit a házigazda, hát a pasidról van szó. Ha vinnéd a barátodat, és vele lennél, látná, hogy nem interaktálsz különösebben az exeddel, akkor biztosan megnyugodna.

- Kizárt - jelentettem ki azonnal. - Nem fog menni. Jisungot nem vihetem oda.

- Miért nem? - zavarodott össze Johnny, jogosan. - Mégis kell az exed, vagy mi?

- Nem! Nem az a baj—

- Hanem?

- Basszus, de ne mondd el senkinek! Főleg anyuéknak ne! Komolyan, hyung, erről nem tudhat senki! - pánikoltam be, remélve, hogy nem követek el azzal végzetes hibát, hogy megbízom a féltestvéremben. Johnny bólintott egyet, de szerintem még ő maga sem számított arra, mit fog hallani. - Jisung nem jelenhet meg pasimként egy osztálybuliban, mert... ööö... - nyeltem egyet feszülten. - ő az... osztályfőnökünk—

- MI VAN?! - visított fel Johnny, mint a fába szorult féreg, kikerekedett szemekkel kapva meg engem a vállaimnál fogva. - A srác most komolyan a tanárod?! HUHA! Tyűha! Öcskös, te aztán nem vagy semmi! Azt hittem, hogy csak egy málészájú legényke vagy, de ezzel most megleptél, mégpedig a lehető legjobb értelemben! Ez aztán igen, kurva menő az én öcsikém! - ujjongott a bátyám, mire jómagam csak pislogni győztem rá. Hihetetlen, hogy San folyamatos hisztije után végre valaki megérti, sőt támogatja a kapcsolatomat. - Mindent mesélj el, öcsipók! Kurva kíváncsi vagyok a részletekre! Hány éves? Hogy jöttetek össze? Ki tud még erről? - kérdezgetett egyfolytában.

- Öööh - habogtam, próbálva felfogni, hogy Johnny mennyire lelkesnek is tűnik. - Khm, hu-hu-huszonnégy éves—

- Huha, akkor a kicsikéd korban közelebb áll hozzám, de semmi gond! Tizennyolc már megvagy, kölyök, szóval ez nekem teljesen okés! - intézte el ennyivel a korkülönbséget Johnny, ami szintén váratlanul ért.

- Szeptemberben új osztályfőnököt kaptunk, Jisungot ugye. És... már a legelső pillanatban volt köztünk ilyen szikra vagy vonzalom, érted, valami volt a levegőben mindig ha kettesben maradtunk. Eleinte azt hittem, hogy csak én reagálom túl a helyzetet, vagy én képzelek bele többet, mert folyamatosan azt éreztem, hogy Jisung sem csak egy sima diákként tekint rám. A-aztán, khm, először csak barátkoztunk, meg sokat találkoztunk a sulin kívül is. Voltunk sétálni, kávézni, koncerten, meg a barátaival is jóban lettem. Utána a gimiból elmentünk Gimpoba osztálykirándulásra, és ott éjszaka kimentünk kettesben sétálni meg csillagokat nézni az erdőbe, és—

- Juuuuj, de izgi a sztori! - tapsikolt csillogó szemekkel Johnny, mint valami szerelmes kamaszlány. - Folytasd, folytasd! - biztatott.

- Ööö, szóval, khm, igazából nem tudom, mi váltotta ki pontosan, mindenesetre ott smároltunk legelőször, és rohadt jó volt, de aztán Jisung totálisan kiakadt rám, összeveszett velem, és egy jó ideig nem is állt velem szóba. Aztán persze kibékültünk, és ő megbeszélte igazából saját magával, hogy legyünk barátok, mert ezt nem csinálhatjuk, aztán persze a suli könyvtárában újra smároltunk... Mindegy, minden részletet nem fogok az orrodra kötni, hyung, a lényeg, hogy együtt vagyunk, de amint láthatod, vannak problémáink, és nehéz megoldanom őket.

- Hát, figyelj, Minho, nem igazán tudom, hogy segítsek neked, mert ezek szerint nyilván nem viheted el a barátodat magaddal a partiba, de akkor legalább viselkedj normálisan, és nehogy újra összegabalyodj az exeddel.

- Nem terveztem, jézusom! - csattantam fel idegesen. - Amúgy elhívtam Jisung egyik barátját is a buliba, hátha ez megnyugtatja őt, érted. Elvinnél majd minket kérlek te? Nem akarom, hogy anyu vagy apu belekontárkodjon a privát ügyeimbe. Te is bejöhetsz amúgy, ha van kedved, az osztályom imádna téged.

- Minhokám, ne viccelj már, huszonkilenc éves vagyok! Lassan harminc, chh - röhögte el magát jóízűen a bátyám. - Mit keresnék én kanos gimnazisták buliján? Hacsaaak—

- Hacsak...? - ráncoltam össze a homlokomat.

- Van pár nagyon jó cuccom, ami garantáltan feldobná a partit - fogta valamivel halkabbra a hangját, holott kettesben voltunk. - Van bitang erős házi pálinkám, vodkám, ezenkívül extasy, füves cigi, kokain, meg persze a—

- Nem, hyung, nem hiszem, hogy ez jó ötlet... - bizonytalanodtam el egyből. - Ne hozz magaddal semmilyen kemény drogot, Johnny, mert abból akár kurva nagy bajod is lehet! Nem mindenki bírja az osztályomból az ilyesmit. Semmi kokain vagy annál durvább, oké? Extasy meg füves cigi lehet tőlem, de kérlek szépen, ne osztogasd nyíltan, és aki nem kér, arra ne tukmáld rá. Chaeryeongnak és Sunmi noonának pedig semmiképpen se adj belőle, jó? Ígérd meg! - eskettem őt.

- Nem fogok, ne félj, kölyök - lapogatta meg kedvesen a kobakom tetejét. - Na, én mentem zuhanyozni, de előtte szarok egy nagyot - tápászkodott fel mellőlem zavartalanul. - Írd meg addig a hapidnak, hogy ne fosson, mert én is megyek a buliba. Hogy is hívják a kicsi pasikád barátját, aki szintén velünk jön?

- Chan.

- Akkor mondd meg neki, hogy majd ez a Chan gyerek és én vigyázunk rád, nincs oka a sportszeletet beengednie a bugyikába. Na, mentem a klozetra! Sokáig leszek - hagyott ekkor magamra végérvényesen.

- Arrgggghhh OIIIII - nyúltam el kínlódva az ágyamon, mint holmi kilapított gyalogbéka, felnyögve fájdalmasan.

Mondhatni nincs valami jó előérzetem a szombati bulival kapcsolatban—

S az előérzetem természetesen most sem csalt, sőt—

...

Csütörtökön és pénteken is inkább otthon maradtam, mert még mindig a náthával küszködtem, anyu pedig megfenyegetett, hogy nem mehetek szombaton sehová ha nem kúrálom ki magam addigra. Szóval vallásosan pihentem odahaza, és egész napokon át nem csináltam semmi produktívat, csak az ágyamban rohadtam, sorozatot néztem, na meg Johnnyt ugráltattam. Nem volt semmi kedvem kikelni a meleg, puha ágyikómból, ezért ha kellett valami ( zsebkendő, víz, tea, szendvics, tabletta, szopogatós cukorka, leveske, pokróc, távirányító ), akkor kivétel nélkül szerencsétlen Johnnyt ugrasztottam, aki egész készséges volt. Jó, amikor már a huszadik alkalommal ugrasztottam őt, azt már megmorogta, de ezenfelül végig nagyon rendes volt velem. Még a megnevezett két napon a mennyasszonyával sem találkozott délelőtt, hanem otthon maradt velem sorozatot nézni és beszélgetni.

Anyu persze nem éppen van elragadtatva ettől a „nagy barátkozástól", s sürgeti is rendesen szerencsétlen Johnnyt, hogy keressen már egy lakást magának, de én személy szerint nem bánom már, hogy itt van. Jó érzés az valahol ha fiú létére az embernek van egy bátyja, akire felnézhet. Én mondtam Johnnynak, hogy szerintem mihamarabb be kellene vallania apunak, hogy a mennyasszonya terhes, aki aztán biztosan fizetne nekik egy jó albérletet, de a féltestvérem ezt addig nem akarja, amíg nem talál valamilyen normális munkát.

Jeonginnak egyébként azóta sem írtam vissza, szimplán csak azért, mert végül emellett az opció mellett döntöttem. Ezt gondoltam helyesnek. Nincs mit írogatnom vele, igen, személyesen majd biztosan fogunk előbb-utóbb beszélni, viszont nem fogok Jisung háta mögött üzeneteket váltani az exemmel, ha nem muszáj, mert ez tisztességtelen a párommal szemben. Lehet Jeongin most azt hiszi, kerülöm őt szándékosan, de fontosabb nekem Jeonginétól Jisung lelkivilága, ami elég vékony jégen táncol, valljuk be.

Jisunggal sajnos nem találkoztam egyszer sem, de telefonon persze többször is beszéltünk mindkét napon. Én felvetettem neki vagy százszor, hogy örömmel átmennék hozzá egy kicsit, amit Jisung a betegségemre hivatkozva folyamatosan elutasított, így talán jogosan merült fel bennem a kérdés, hogy vajon még mindig szívesen lát-e szombat éjszaka, hisz' azt ígérte, Seonghwa bulija után nála alhatok.

Erre persze Jisung rögtön szabadkozni kezdett, rávágva, hogy természetesen áll még az ajánlat, s értem jön Seonghwáékhoz, ha már meguntam a bulit, csak szóljak neki. Esküszöm, ezen a ponton még az is komolyan felmerült bennem, hogy kihagyom Seonghwa pincebuliját, s inkább rögtön Jisunghoz megyek, de már javában elhívtam magammal Chant és Johnnyt is, így már utólag ciki lett volna lemondani.

Reméltem, hogy valamilyen mondvacsinált ürüggyel Jisung nem lesz rám mérges. Mert bár a telefonhívásban normálisnak tűnt a hangja és a hanglejtése, én mégis úgy éreztem a barátjaként, hogy szegénykém feszeng és ideges a közelgő buli miatt. Nem akartam mobilon keresztül firtatni vele ezt a témát, mert elég volt csak simán felhoznom a bulit, s máris defenzív üzemmódba kapcsolt. Nem baj, majd a parti után leülünk, és szépen mindent átbeszélünk töviről-hegyire.

Szombatra már konkrétan semmi bajom sem volt egészségügyileg, így anyu és apu áldásukat adták arra, hogy elmehessek a buliba. Ezt főleg azért is tették szerintem, mert rajtam kívül ugyebár az összes többi testvérem is készült a partiba, ami valahol elég vicces. Seonghwa pincebulija egyébként hivatalosan este hétkor kezdődött. Sunmi noona nyilván Seungminnal ment kettesben autóval, Chaeryeongért pedig eljöttek Yeji szülei, szintén kocsival. Apu sóhajtozva felajánlotta, hogy eldob engem és Johnnyt, de a bátyám ezt a feladatot alázatosan elvállalta, azzal a szöveggel, hogy még úgyis meg kell állnunk az egyik haverunkért.

Chanért.

Rettenetesen izgultam a közelgő pincebuli miatt, nem tagadom. Tudtam, hogy ígyis-úgyis találkozni fogok ott Jeonginnal az este folyamán, s egyenlőre fogalmam sem volt, vajon képes leszek-e a helyén kezelni ezt a szituációt. Ha túl sok alkoholt iszom, még a végén lehet mondok vagy teszek valamit, amit később megbánok. Lelkiismeretfurdalásom volt, hiszen inkább Jisung mellett kellene lennem, s támogatni őt. Mindemellett rossz előérzetem volt az egésszel kapcsolatban, s inkább Jisunggal töltöttem volna a ma estét összebújva, ellenben a kocka már el volt vetve.

Egy kis zselével beállítottam a sötétbarna, frissen mosott loknijaimat, hogy azok kissé hátrafelé álljanak, felraktam egy nyakláncot, fülbevalót, a ruhaneműket tekintve pedig egy fekete szaténing és egy fekete farmer mellett döntöttem, amit tökéletesen kiegészített a fekete-csatos bakancsom. Tagadhatatlanul sármosan festettem így, mint egy igazi szívtipró— reméltem, hogy Jisungnak is tetszeni fogok. Fújtam magamra még vagy egy tonnányi parfümöt is az összhatás kedvéért, majd személy szerint én már indulásra készen toporogtam az előszobában, Johnny viszont alig bírta időben összekapni magát.

Miután anyu még a téli kabátjaink felvétele közepette sietősen előadta főleg nekem a szokásos szentbeszédét a felelősségről és a gimnazista partik esetleges veszélyforrásairól, Johnnyval már indulhattunk is. Persze anyunak az valamiért igencsak bökte a csőrét, amikor bejelentettem neki, hogy ma éjszaka Sanéknál alszom, de miután Johnny késésre hivatkozva szinte kilökdösött engem a házból, így ez a téma szerencsére annyiban is maradt.

Továbbra sem szívleltem Johnny rozoga, alig-alig guruló autóját, mert szerintem konkrétan a közbiztonságot veszélyezteti ez a tragacs, sőt, de diplomatikusan próbáltam szemet hunyni efelett. A megbeszéltek alapján szinte kipercezve az egészet megálltunk először a lakóház előtt elegáns, hosszú, fekete kabátban várakozó Chanért, az Oddinary utca pedig igazándiból még útba is esett.

- Good evening guys! How's it going? - pattant be derűsen a kocsi egyik hátsó ülésére Chan, mire Johnny nyomban hatalmas, kidülledt szemeket meresztett telibe énrám, mintha legalábbis szellemet látna.

- HUHA, ez a muki csak angolul tud?! - tagolta teljes sokkban. - Chh, a világnyelv! Milyen proli! Faszomat bele... Nem tudok angolul, csak annyit, hogy 'yes' meg 'no' meg 'fuck' meg 'wet pussy', szóval nekem ne is beszélj, bró - fordult zavartan mosolyogva hátra Chanhoz, akinek szerintem menten az arcára fagyott az eddigi vidám ajakgörbület.

- Öööh no I mean... huh... - Chan vett egy mély lélegzetvételt, próbálva összekapni magát és összeszedni a megfelelő koreai szavakat is egyaránt. - Én tudni valamit koreai nyelv, de nem sok! Ujuj! Én értem mondatok meg szók ha beszélnek ide hozzám emberek, de választ mondani nehéz.

- Mi a fasz... - nézett az ausztráliai fiúval farkasszemet a féltestvérem, mire alig bírtam visszafojtani a kikívánkozó kacajt. - Jó, hagyjuk is inkább, kösd be az övedet. Amúgy, khm, Johnny vagyok, Minho bátyja - nyújtotta oda neki a kezét egy kézfogás céljából.

- Chan vagyok - mutatkozott be neki illedelmesen az említett férfi. - Mi neked a jelenlegi korod? - kezdeményezett egy szerinte könnyed beszélgetést Johnnyval, miközben megindultunk előre az utcai lámpák jóvoltából alaposan megvilágított úton.

- MI VAN?! - hunyorgott előre Johnny, felém tekintgetve segítségért.

- Azt kérdezi, hány éves vagy - tolmácsoltam neki, elvégre én már valamelyest megszoktam Chan sajátos koreai nyelvrendszerét.

- JAAAAJ! Vagy úgy! Értem - hümmögte megvilágosultan a bátyám. - Huszonkilenc vagyok. End jú hav old ár jú varjú? - dobott össze egy borzasztó angol mondatot.

- Húsz meg öt... jaj - zavarodott össze szegény Chan. - Pardon, de az számok azok nem jól megynek nekem még. Húsz plussz öt éves öreg vagyok aktuálisan.

- HAHAHA, beszarok! - robbant ki az egetrengető vihogás Johnnyból, aki határozottan nem tudta valami diszkréten lereagálni Chan nem túl fényes nyelvtudását. Nem hibáztatom, első pár alkalommal én is majd' kiröhögtem rajta a belemet. - Khm, szorri szorri, tehát huszonöt éves vagy, ugye?

- Yes - felelte Chan.

Az út további részében Johnny és Chan aktívan próbáltak egymással beszélgetni, de a nyelvi akadályok folyamatosan gátolták őket ebben. Az autóút egyébként majdnem fél óráig tartott Seoul külvárosáig, sőt, mi még vagy tíz percen keresztül kolbászoltunk világtalanul össze-vissza a kis utcákban, mivel a gyéren kivilágított utakon nehezen orientálódtunk, s a Seonghwa által megadott címet pedig sem én, sem az ausztrália Chan, sem a kisvárosból származó Johnny nem ismerte. Végtére is aztán sikeresen megtalaláltuk a szóban forgó borospincét, ahonnét amúgy vagy ezer decibellel üvöltött a zene, s villogtak valamiféle színes fények is. A kapun túl egy tisztességes létszámú csoportosulást láttam, szóval innét biztosra tudtam, jó helyen járunk.

Johnny, Chan és én kiszálltunk a kocsiból, a kapuban pedig már ott várt minket a rózsaszín hajú, hatalmas prémes kabátot viselő Seonghwa egy pezsgőspohárral a kezében.

- Szia, Hwa! - üdvözöltem a fiút.

- Késtetek, Minho-ssi - rebegtette meg felém a szempilláit bájosan Seonghwa, talán egy kicsit túl közel hajolva hozzám. Láttam rajta, hogy a kedves házigazda már most becsípett, így csak diplomatikusan tettem egy lépést hátra tőle. - Kiket hoztál magaddal? - nézett a mellettem állókra.

- Khm, ő itt Johnny, a bátyám - biccentettem a féltestvérem felé, bemutatva először őt. - És ő pedig Chan, az egyik barátom. - mutattam utána az ausztráliai férfi felé.

- Huhuhu, takarosak vagytok mindhárman! Szuper! - Seonghwa dús ajkai egy felettébb csábos mosolyra húzódtak. - Na gyertek be, gyertek! Már mindenki itt van amúgy. Bent a házban van egy csomó pia, minden fajta alkohol meg kaja, egyetek-igyatok kedvetekre, lehettek kint is vagy bent is, ahol jólesik! Bennem is! - invitált be minket a rózsaszín hajú, mi pedig egyből követtük is őt.

Első megállapítás alapján az egész osztályunk jelen volt a borospincénél, meg még persze néhány olyan illető is, akiket én mondjuk nem ismertem. Chan angol anyanyelvű férfiember lévén szinte azonnal megtalálta a közös hangot Jonghoval, Agnessával és Lisával, akik könnyen szót értettek vele, így ő elszegődött mellőlünk, s igazándiból Johnny bátyám is elég hamar megtalálta a saját körét. Először Yuna, Jennie és még egy-két lány elkezdte tenni neki a szépet, de Johnny elég gyorsan leállította őket mindössze annyival, hogy „tipli van, kislányok, a terhes mennyasszonyom otthon vár." Utána mintha csak Mingyu és Woozi csodaorra kiszagolta volna, hogy Johnny táskájában mégis miféle szerek és drogok lapulnak, egyből odalibbentek a bátyámhoz, és cserélgették a cuccost kedvükre. Onnantól kezdve pedig már osztogattak szó szerint mindenkinek mindent, így teljes lett a káosz.

Nem hittem volna, hogy pont az én két „meghívottam" lép majd le mellőlem azonnal ( főleg úgy, hogy Channak elvileg engem kellene felügyelnie ), de végül felsóhajtottam és elindultam megkeresni a saját baráti társaságomat, akikkel mostanában ( leginkább Sannal ) nem igazán találom a közös hangot. 

Seungmin és Sunmi noona egy gyors köszönésen kívül mondjuk oda sem jöttek hozzám, hanem konkrétan egy oldalra esőbb szegletében a nyaralóháznak dőcörögtek és csókolóztak egymással végig teli pofára, ami számomra undorító volt. Attól, hogy kénytelen vagyok elfogadni, hogy a nővérem pont az egyik barátommal jár, az még nem egyenlő azzal, hogy a pofámba kell tolniuk. San és Wooyoung sem voltak sokkal jobbak náluk — egyrészt a „legjobb" barátom oda sem jött hozzám köszönni, csak Wooyoung, másrészt pedig azok ketten is full részegen nyalták-falták egymást, nem foglalva senki mással, így iszogathattam egyedül a sarokban.

Annak mondjuk titkon örültem, hogy sehol sem látom Jeongint a horizonton — sem odabent a nyaralóházban, ahol jelenleg én iszogattam magányosan, sem pedig odakint. Ez a feltételezés pedig egy kis megnyugvást jelentett számomra. Lehet amúgy el sem jött végül, ha pedig mégis, akkor tuti valahol Yeonjunnal cseveg, vagy hasonló. Mindegy, nem az én dolgom, különben is, mi a faszt keresek én egyáltalán ebben a buliban, ahol konkrétan senki sem szól hozzám egy árva szót sem? Mintha egy láthatatlan szellem lennék, és bevallom, kicseszett rosszul esett, hogy mindenki semmibe néz. Mindhárom testvérem és az összes barátom más valakit priorizál, s ráadásul Jisung sincs itt velem, aki most valószínűleg már a vudu-babákat gyártja odahaza, elátkozva engem és Jeongint az irreális féltékenységében. Mindenki haragszik rám, vagy pedig csak szimplán mással töltené szívesebben az idejét mint velem. Rettentően elhagyatottnak éreztem magam ott egyedül, s valamiért elkapott egy olyan depresszív fajta hangulat, hogy sírni tudtam volna. Még arra is gondoltam, hogy hazavitetem magam máris Johnnyval, de mikor feltűnt, hogy a bátyám épp Channal együtt önfeledten öntögeti a feleseket pár nagyban vihorászó osztálytársamnak, elálltam ettől a tervemtől.

Szomorú voltam nagyon, mert hirtelen azt éreztem, hogy engem senki sem szeret ezen a földön, s magányra vagyok ítélve. Elnézve Sanékat, Seungminékat és a többi párost igencsak elkapott a féltékenység, amiért én nem hozhattam el ide a saját barátomat. Bár, Jisung biztosan haragszik rám, amiért eljöttem ebbe a buliba, csak már inkább nem mondja, nehogy szokás szerint összevesszünk. Olyan nehéz vele néha, és őszintén nem értem, hogy a kis mókus miért nem működik együtt velem párként. Mintha ő direkt akarna mindenért belém kötni, vagy nem is tudom. Sosem mondja bele nyíltan a szemembe, hogy mi a baj, mindig nekem kell kitalálnom, és hiába hozom fel a témát újra és újra, nem fogja fel, hogy nekem szükségem van az intimitásra, tőle pedig nem kapok mást, csak folyamatos, tömény visszautasítást. Azt érzem, hogy én érzelmileg csak adok ebben a kapcsolatban, a viszonzás azonban valahogy nem érkezik.

Elegem van Jisungból. Szeretem őt, de én sem bírom sokáig ha sötétben hagynak. A nap végén aztán persze mindig én vagyok a hibás mindenért, holott ő viselkedik önzően. Nem tudok egyszerűen a kedvére tenni, mert mindig megsértődik, és mivel nem kommunikál velem elégségesen, így bomlik alapjaira köztünk folyamatosan a harmónia is. Nem akarok erre gondolni, de Jeonginnal egészen másképp működtek a dolgok — ő egy nyitott könyv volt, és szerintem minden aspektusból nézve passzoltunk a másikhoz. Kitudja, ha akkor a családjával nem költöznek ki Amerikába, lehet még a mai napig is együtt lennénk.

Jeongin.

Nem.

Jisung a barátod, Minho!

De—

Nincs de!

Katasztrofálisan éreztem magam lelkileg, ezért  őszintén szólva fel sem tűnt, hogy a gondolatmenetem közepette már a hányadik üveg sojut kortyolgatom, de biztosan a sokadikat. Ittam rá aztán valami bitang erős házi pálinkát is, majd Chaeryeong és Yeji végre odajöttek hozzám, akikkel meg legurítottam egy-két pohár vodkát. Mindezek után már kezdtem elég jól érezni magamat nyilván, felengedtem, elöntött a forróság, szédültem, s olyan volt, mintha lebegnék. Chaeryeongék sem voltak már valami józanok, mindenesetre lelkesen elrángattak magukkal táncolni, amiből csak annyira emlékszem, hogy elkövettem azt a végzetes szarvashibát, hogy Johnnytól elfogadtam valamiféle tablettáknak kinéző bogyókat, amiktől meg aztán pláne elvesztettem az irányítást saját tulajdon önmagam felett. A ködös gondolataim között persze még most is ott ficánkolt Jisung és Jeongin arca és alakja, azonban immáron nem keseregtem felettük, főleg azért, mert egyikük sem szeret engem. Egyik sem érdemli meg, hogy szomorkodjak miatta.

Nem sokáig bírtam eszeveszettül ugrálni és táncolni a lányokkal, mert homályosan láttam és szúrt a homlokom közepe, ezért úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek odébb cigizni egyet, hátha az megnyugtat. Nem jó ötlet az alkoholt nikotinnal keverni, de ez jelenleg cseppet sem érdekelt, sőt, talán még a cigarettázással borsot is akartam törni Jisung orra alá, hiszen a fiú kifejezetten gyűlöli rajtam az áporodott füstszagot. Elbotladoztam hát a nyaralóház oldalsó falához, ahol nem tartózkodott jelenleg senki, s remegő kezekkel elővettem egy szál cigit a papírdobozból, majd rá is gyújtottam. A tüdőmbe leáramló intenzív füst valóságos megváltás volt a rengeteg pia és a tolakvó gondolataim után.

- Nicsak-nicsak, egy Minho - hallottam meg magam mellől hirtelen egy ijesztően ismerős hangot, s mikor oldalra kaptam a fejemet, telibe Jeongin mosolygós arcocskájával szembesültem. Aha, tehát ezt nem csak képzelem, az exem valóban itt van. A fiú most is fantasztikusan festett; hosszú, elegáns, fekete kabát, göndörkés, szőke haj, s a piercingek közelebbről csak méginkább kiemelték a hibátlan arcvonásait. Próbáltam őt nem megbámulni, de nem sikerült. A francba, nem kéne... - Milyet szívsz? - pillantott rá az ujjaim közt füstölgő rudacskára, kizökkentve a látható bambulásomból.

- Öööhm, khm, piros Marlboro - feleltem összeszedetlenül. - Kérsz? - vetettem fel.

- Aha - fogadott el egyből egy szálat, majd meggyújtva annak legvégét egy jó mélyet beleszívott, és leslukkolta a füstöt, miközben háttal nekidőlt a falnak. - Örülök, hogy itt találtalak, Minho, és hogy végre tudunk beszélni. San azt mondta, beteg voltál, én pedig már megijedtem, hogy neadjisten miattam rohantál el úgy aznap.

- Ööö nem miattad, Innie - motyogtam, kínosan pásztázva a földet, miközben jócskán a hányinger kerülgetett a rengeteg alkohol miatt. - Csak nem éreztem jól magam. Ennyi.

- Értem. És miért nem írtál vissza? - kérdezett rá hirtelen, mire engem csak méginkább levert a víz. - Haragszol rám valamiért?

- Mi...? N-nem é-én csak... khm, inkább személyesen akartam beszélni, érted - dadogtam vissza bambán, miközben Jeongin szinte levetkőztetett a szemeivel. - Ne nézz rám így, kérlek! - nyögtem ki gondterhelten, hiszen olyasféle gondolatok fordultak meg a fejemben, ami Jisunggal szemben rohadtul nem volt korrekt. S bár a gondolat nem bűn, a gondolatrendőrség nem visz el, én mégis egy rohadéknak éreztem magam emiatt.

Érezhetően izzott a levegő köztem és Jeongin között. Kár lenne tagadnom, hogy Jeongin mennyire bejön nekem még mindig, s éreztem a volt barátomon, az auráján, hogy ő is vonzódik hozzám. Frusztráltan beharaptam az alsó ajkamat, hogy eképpen elnyomjam magamban a bűnös vágyaimat. Jisunggal már régóta nem volt köztünk az égvilágon semmi, sosem érintkezünk, így szexuálisan frusztrált voltam, de egyenlőre még folyamatosan emlékeztettem magam afelől, hogy ezt nem tehetem. Azt mantráztam folyamatosan, hogy Jisung a barátom, Jeongin pedig az exem — ehhez kell tartanom magam.

- Mm? Hogyan? Hogyan ne nézzek? - vonta fel a szép ívű, piercinges szemöldökét huncutul Jeongin, s egy kósza pillanatra sem vette le rólam azokat az intenzív, sötét szemeit, miközben egy újat beleszívott a cigarettájába.

- Hogyhogy visszaköltöztetek amúgy? - tereltem inkább a témát elfojtott hangon.

- Anyámék úgy döntöttek, ez lesz számomra a legjobb megoldás. Meg már nagyon hiányzott nekünk Korea. De... nem úgy tűnik, mintha te különösebben örülnél nekem - konyult le a fiú szája sarka. - Mikor elköltöztünk Amerikába, titkon azt reméltem, hogy várni fogsz rám, ha egyszer újra találkozunk. Minho, tudod, én... én nagyon sokat gondoltam rád. Hiányoztál, basszus! Bevallom, még mindig kurva jól nézel ki, és az illatod is a régi... őrjítő - araszolt hozzám óvatosan közelebb a félhomályban.

Baszki—

Ennek nem lesz jó vége.

Állj le, Minho.

- Bevallom, én is rengeteget gondoltam rád, Innie, meg nagyon hiányoztál az elején, deh-de én már tovább léptem, és... nem kéne ezt szerintem túlbonyolítanunk, mert—

- Nem tetszem már neked, igaz? - kérdezett rá szomorúan mosolyogva Jeongin. - Jó, igaz, sokat változott a külsőm azóta, de attól még—

- Nagyon is tetszel nekem! - vágtam bele határozottan a szavába. - És tudd meg, hogyha nem lenne barátom, akkor szívesen megdugnálak - szaladt ki a számon ez az ominózus mondat, s én igazából abszolút az alkoholt hibáztatom, amiért ily' kendőzetlenül kimondtam a gondolataimat. Nem kellett volna, de olyannyira részeg voltam, hogy nem tudtam tisztán és józanon gondolkozni.

- Igen? Megdugnál? - húzódott Jeongin szája egy büszke somolyra, zavartalanul cigizve tovább. - És hogy dugnál meg, hm? - húzta tovább az agyamat kitágult pupillákkal.

- A kedvenc pózodban - mentem bele végül a piszkos kis játszmába, Jeongin pedig rögtön csábosan oldalra biccentette a fejét. Jeongin mindig is hátulról szerette csinálni, én pedig akarva-akaratlanul is visszaemlékeztem eme jelenetekre. Kanos voltam, s úgy kellett magam ostoroznom, hogy a kielégületlen kapcsolatom elől ne egy megcsalásba meneküljek gyáva módon. - Látom nagyon rám vagy indulva, Innie - jegyeztem meg, szórakozottan csóválva meg a fejemet.

- Ugyan, Minho, te is tudod, hogy mennyire szexi vagy - flörtölt velem tovább zavartalanul Jeongin. - Mindig is az voltál. És azt is nagyon jól tudod, hogy mennyire imádtam, amikor órákon keresztül szexeltünk. Csodálatos volt, Minho... én... annyira... akarlak...! - lépett ekkor hozzám még közelebb a szőke fiú, éhes, vad tekintettel pásztázva folyamatosan az arcomat, miközben egerésző mozdulattal felsimított az izmos mellkasomon. - Gyere, Minho, menjünk be az egyik szobába...! Dugj meg...! - hajolt oda az arcomhoz, érzékien a fülembe suttogva az említett szavakat.

Rettenetesen kívántam Jeongint, mert végre valaki igazán akart engem, és egy ezredmásodperc töredékéig esküszöm, hogy fontolóra vettem, hogy lefekszem vele, de... aztán eszembe jutott Jisung. Megesküdtem neki többször, hogy nem fogom őt megcsalni, s hogy amennyire lehet, távol tartom magam Jeongintól, erre most mit csinálok?! Arról pusmogok édes-kettesben az exemmel, hogy milyen pózban feküdnék le vele, miközben a barátom, Jisung, odahaza vár, és valószínűleg abban reménykedik, hogy valóban megbízhat bennem. Gyűlöltem magam a jelenlegi viselkedésemért. Most tényleg okot adok Jisungnak a féltékenykedésre. Abba kell hagynom ezt, nem akarom összetörni Jisung szívét, mert nagyon szeretem őt — lehet kívánom Jeongint, és ki vagyok éhezve egy jó kis szexre, de egyetlen éjszakáért nem fogom feláldozni a szerelmemet. Jisung nem ezt érdemli, attól, hogy folyton visszautasít, még őt szeretem, nem Jeongint.

- Innie - fogtam meg gyengéden a fiút a csuklójánál fogva, s óvatosan hátrébb toltam őt magamtól. - Figyelj, gyönyörű vagy és szexi, de nem lehet. - jelentettem ki határozottan. - Barátom van, és nagyon szeretem őt, nem akarom megcsalni. Bízik bennem. - nyögtem ki, s mindez nagyon úgy hangzott mint egy koholt, mondvacsinált kifogás.

- Barátod? Chh! Ugyan, Minho! - forgatta meg az éjsötét íriszeit cinikusan Jeongin. - Most ezt csak azért mondod, hogy lerázz. Inkább mondd azt, hogy nem akarsz dugni és kész.

- Nem azért mondom! Tényleg van barátom.

- Igen? Akkor mondd, miért nincs itt veled az a 'barát', hm? - fonta össze a mellkasa előtt szorosan a karjait Jeongin, irritáltan hajolva tőlem kissé hátrébb. - Ha akar téged, akkor jöjjön ide, és mondja bele a szemembe, hogy kopjak le rólad, mert addig úgy veszem, hogy van nálad egy csekélyke esélyem.

- Innie, ne csináld már ezt, kérlek! - hőbörögtem hitetlenül.

- Szerintem én akkor is sokkal jobb vagyok az új barátodnál - jelentette ki dagadó magabiztossággal Jeongin.

- Például miben? - sóhajtottam fel enerváltan.

- A szexben biztosan.

Nem válaszoltam. Ezzel ugyanis nem tudtam vitába szállni, sőt, Jeongin egy igen fájdalmas pontot érintett, hiszen Jisunggal küszködünk az intimitással. Viszont nem akartam neki beszélni a párkapcsolati problémáimról — egyrészt ez csak rám és Jisungra tartozik, másrészt Jeongin biztos biztatásnak venné.

- Ojoj, csaknem ráleptem egy tyúkszemre? - neszelte meg rögtön az exem, hogy valami nincs rendben. - Ismerlek, Minho. Ki vele, mi a baj? Szar a szex? Itt vagyok, ha kellek - simított végig huncutul a karomon.

- Hah! Ami nincs, az értelemszerűen szar sem lehet, ugye? - forgattam meg jelentőségteljesen a szemeimet, fájdalmas kis nevetést hallatva. - De hagyjuk, Innie. Ezt nem veled fogom megbeszélni.

- Hohohó! Ki az a szerencsétlen, önző kis dög aki nem fekszik le egy ilyen fullos sráccal, mint te? - dőlt oda hozzám ismételten Jeongin, egyre közelebb és közelebb hajolva a lángoló arcomhoz, mire nekem nyelnem kellett egyet. - Nem tudja meg senki! - pusmogta. - Ma éjjel boldoggá teszlek, ígérem, engedj nekem egy kicsit... olyan jó lesz mint régen! - győzködött.

- Innie! Nem! Nem csinálhatok ilyet! - toltam őt el újra magamtól a mellkasánál fogva. - Attól, hogy vannak problémáink, nem vagyok tisztességtelen! Nem fogok megcsalni senkit! Tudod, hogy én nem vagyok olyan! - közöltem vele ezúttal elég határozottan.

- Amiről a 'barátod' nem tud, az nem is fáj—

- Innie! - ragadtam meg őt vehemensen az állánál fogva, magam felé fordítva a fejét, ami elég intenzíven hatott, főleg úgy, hogy a szánkat mindössze csak pár elenyésző centiméterre választotta el egymástól. Jeongin egy pimasz mosolyt villantott, majd nyíltan lepillantott az ajkaimra, megnyalva a sajátját.

- Csókolj meg... gyerünk - suttogta felém, édes-forró-nikotinos-alkoholos lehelete pedig telibe lecsapódott az arcomon, csiklandozva a bőrömet. - Látom, hogy neked sem vagyok közömbös, Minho. Cs-csókolj meg...! Csak egyszer, utoljára! Kérlek...! - esdekelt.

Baszki—

- N-n-nem le-lehet! Ne kísérts, kérlek! - hajtogattam, sajnos azonban egyre inkább kezdtem elgyengülni Jeongin közelségétől.

- Ti meg mégis mi a faszomat műveltek itt, elárulnátok?! - jelent meg ekkor San barátom konkrétan a semmiből, s a vállamat erélyesen megragadva nemes egyszerűséggel elrántott engem Jeongintól, aki erre értelemszerűen köpni-nyelni nem tudott. - Nem vagy normális, Minho, beszédem van veled! Velem jössz! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Jeongin, te pedig menjél be Wooyoungékhoz, és hagyd békén Minhot, mert hulla-részeg!

- Jólvanno' - morogta zavartan Jeongin. - Amúgy meg nem csináltunk semmit, San, csak beszélgettünk - pislogott ártatlanul.

- Azt látom - gúnyolódott San. - Na, befele, Innie! Beszédem van Minhoval!

Jeongin erre hitetlenül megforgatta felénk a pislogóit, majd az orrát felhúzva bevonult a nyaralóházba, mi pedig odakint maradtunk Sannal kettesben. Egyáltalán nem volt kedvem vele veszekedni. Össze voltam zavarodva, szédültem, hányingerem volt, s fogalmam sem volt afelől, hogy San mégis mi a francot akar tőlem pont most. Valószínűleg tapló módjára meg fog fenyegetni azzal, hogy az előbb történteket elmondja Jisungnak. Szégyelltem magam egyébként a viselkedésemért, s egy jókora pofont érdemeltem volna, semmi mást.

- Mi a faszomat művelsz itt Jeonginnal, te idióta barom?! - rivallt rám idegbetegen San, megrázva engem erőteljesen a vállaimnál fogva, hogy végre észhez térjek. - Normális vagy?! Neked teljesen elment a józan eszed?! Az alkohol erre nem mentség!

- Te most mégis miről beszélsz, hm?! - csattantam fel, ellenségesen ellökve magamról a piercinges kezeit. - Egy utolsó gyökér vagy velem az utóbbi időben, és eddig meg te pampogtál feszt nekem, hogy Jeongin-párti vagy! - ordítoztam rá idegbetegen.

- Igen, de... a napokban gondolkoztam, Minho! - túrt bele a loknijai közé gondterhelten San. - És nem akarok veled haragban lenni! Te vagy a legjobb barátom és nagyon szeretlek! Most pedig, hogy láttam, mennyire közel vagy Jeonginnal, és hogy mennyire izzik köztetek a levegő, fejbebaszott a felismerés, hogy Han mégiscsak a barátod, és... ne csald meg őt! Te nem vagy ilyen fiú, Minho-ah! Ha pedig mégis Jeonginnal akarsz lenni, akkor előtte szakíts Hannal! Ennyi még neki is jár—

- Nem akarok Jeonginnal lenni, mondtam már ezerszer, hogy Jisungot szeretem! Fogd fel! - kakaskodtam Sannal. - Az előbb pedig megmondtam Jeonginnak is, hogy nem fogom megcsalni vele a barátomat!

- Jézusom, te komolyan elmondtad neki, hogy Hannal jársz?! - kapott egy kisebb sokkot San.

- Dehogy! Nem mondtam nevet! Amúgy pedig Innie mászott rám! - mentegetőztem, holott én is épp ugyanolyan hibás voltam, mert a perverz megjegyzéseimmel jócskán adtam alá a lovat. - Én nem csináltam semmit!

- Persze! Mert idejöttem! - hurrogott le mérgesen San. - Szedd össze magad, Minho, mert szörnyen festesz! Különben meg hívtam Hannak még egy jó húsz perccel ezelőtt, hogy jöjjön érted! Nyugi, nem mondtam neki semmit Innie-ről, csak azt, hogy rosszul vagy.

- Baszki... Jisung bébim nagyon mérges volt?

- Szerintem inkább szomorú - vont vállat San, mire valahol megszakadt a szívem. - Nem vagyok emellett a kapcsolat mellett, ezt tudod jól, de most tényleg éreztem Hanon, hogy félt téged és ideges az itteni események miatt. Most tényleg el volt keseredve. Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot; legyél vele teljesen őszinte, és holnap valld be neki férfiasan, hogy Jeongin rádmozdult, ha ezt az egészet tényleg komolyan gondolod vele - mondta, én pedig szégyenkezve bólogattam. - Várj, pont most hív - vette fel a zsebében vibráló telefonját. - Jó estét, tanár úr! Igen, már itt is van? Jó, öt perc és kikísérem Minhot, ne jöjjön ide. Viszlát! - tette le a mobilt, majd felém fordult. - Na, Han hívott, hogy ideért. Gyere, kíkísérlek! - nyúlt oda felém, hogy fizikailag támogasson.

- Tudok menni magamtól is - húzódoztam el, nehezen forgó nyelvvel ellenkezve.

- Alig állsz a lábadon, tesó - szembesített a tényekkel San. - Ne makacskodj, Minho, hanem gyere szépen, gyorsan kíkísérlek, aztán ránézek Wooyoungra. Most Seungminéknál hagytam őt, de kakukk legyek ha ezek rendesen odafigyelnek a kiskecskémre.

Rongybabaként San nyakába csimpaszkodtam, mivel a lábaim valóban olyanokká lettek mint a zselé, s képtelen voltam egyenesen haladni, vagy bármilyen szinten is orientálódni. Ennyire részeg már határozottan rég nem voltam, s Johnny hülye tablettái sem tettek nekem sok jót. A piercinges viszont elképesztően segítőkész és türelmes volt velem — kivezetett az utcára, ahol pár háznyival arrébb már messzebbről megláttam az utcai lámpák fényének jóvoltából az út szélén parkolni Jisung autóját, illetve magát a barátomat is, aki fagyoskodva ácsorgott, hátával épp a kocsiját támasztva.

- Jisungie! Bébi! - téptem ki magam San markából, majd robogtam oda egyenesen a kis mókusomhoz, akit aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve váratlanul felkaptam, s levegőbe emelve, nemes egyszerűséggel megpörgettem a saját tengelyem körül.

- Jézusom, Minho, nem vagy normális, azonnal tegyél le! - rikácsolt rám Jisung, rácsapva egy kisebbet a vállamra, mire jómagam szófogadóan ismét lehelyeztem őt a szilárd talajra. De alighogy Jisung újfent két lábon állt az anyaföldön, rögtön belefúrtam a fejemet a fiú mellkasába, s szabad füllel is tisztán hallhatóan szagolgatni kezdtem őt.

- Úgy felfallak, Sungie, mint anno az öt éves kis Minho a mákos tésztát - kuncogtam bele szégyenletelenül Jisung pufi kabátjába.

- Jézusom, Minho, shhh! - csitított kínosan Jisung, hiszen San is jelen volt.

- Nagyon részeg. Meg még be is szedett valamiket - jegyezte meg Jisungnak San. - Vigye haza és rakja be hidegzuhany alá ezt a szerencsétlent, hátha észhez tér.

- Köszönöm a segítséget, San... - hálálkodott a legjobb barátomnak Jisung. - Minho, baszki, ne csipkedd a mellbimbómat, nem vagy normális! - csapott rá egyet a neveletlen kezemre, amivel puszta szórakozásként elkezdtem kissé csipkedő mozdulatokkal piszkálni a kabátját mellkastájékon.

- Én vezetek! - jelentettem ki halálosan komoly ábrázattal. - Én leszek a mozdonyvezető, sihuhu! És ez egy olyan vonat lesz, amiii... seggedbe tolat! - markoltam rá éhesen Jisung egyik formás, kerekded félgömbjére, mire a fiatal férfi villogó tekintettel lökte el onnét az illetéktelen végtagomat.

- Elég! - dörrent rám. - Szállj be azonnal az anyósülésre, és csukd be a szádat, különben ma az utcán alszol!

- Hát tanár úr, sok sikert hozzá! Kelleni fog - hagyott ott minket a hitetlen San, inkább visszasietve a többiekhez a borospincéhez.

- Eljöttél értem, hős lovagom! Hát kellek neked! Akkor hát mégsem utálsz! - néztem rá boldogan Jisungra, mikor végre kettesben maradtunk az üres utca kellős-közepén.

- Miről beszélsz, miért utálnálak? - vezetett oda literálisan az anyósüléshez engem, mire én szófogadóan beszálltam.

Van rá okod, Jisung.

- Mert cigiztem és büdös vagyok tőle. Meg mert ittam is nagyon sokat. Meg beszedtem valami tablettákat, és mert... - soroltam, azonban a kormány mögé becsusszanó Jisung ekkor a szavamba vágott.

- Majd otthon beszélünk, jó? Csukd be a szemed, aludj, pihenj, vagy bármi, csak hagyj most vezetni. Oda kell figyelnem, mert gyűlölök sötetben vezetni. Félek eléggé - indult el lassan és körültekintően az úton.

- Olyan kibaszott szexi vagy amikor vezetsz - haraptam be az alsó ajkamat. - Meg nem csak akkor. Mindig az vagy.

Jisung erre a megjegyzésemre élesen beszívta az orrán keresztül a levegőjét, de végül nem felelt, sőt, felém sem nézett. Szigorúan előre az úttestre szegezte a tekintetét, miközben én a szemeimet bágyadtan lehunyva reméltem, hogy Jisunghoz érve valamivel jobban leszek.

...

A harminc perces út nem sokat segített rajtam. Még mindig intenzíven szédültem, zavart voltam, mindenem vibrált, s azt sem tudtam, férfi vagyok-e vagy nő. A Oddinary utcába érkezvén ki sem tudtam szállni az autó üléséből — a vékony, gyenge kis Jisungnak úgy kellett fizikai erőkifejtéssel kirángatnia onnét, hogy felvezessen a lakására. Lifttel mentünk végül, beérve pedig nem sokra emlékszem, csak arra, hogy Jisung készségesen segített levenni a kabátomat és a bakancsaimat, majd elküldött kezet mosni. Nem sok minden rémlik, tényleg, csak annyi, hogy perceken belül már az ágyában elfolyva feküdtem, ahol gyéren világított a lila színű LED-lámpa, meglehetősen intim atmoszférát varázsolva.

- Hé, Minho-ssi, jól vagy? - süppedt be ekkor mellettem a franciaágy. Kinyitottam a reszketeg pilláimat, s Jisung, álmaim hercege ült ott mellettem. - Hoztam neked egy kis vizet, hátha segít - nyújtotta át nekem a poharat.

- Köszi - vettem át a kezéből bambán a poharat, és mindössze egyetlen-egy korttyal lehúztam annak teljes tartalmát. - Ugh, miért van itt amúgy ilyen szexi, lila fény? - kérdeztem rá csibészen. - Mire készülsz?

- Az alvásra - helyezte be a megfelelő pozícióba a párnáját Jisung, figyelmen kívül hagyva a kétértelmű megszólalásaimat. - Ahogy te is. Mondtam volna, hogy zuhanyozz le hidegebb vízzel, de olyan részeg vagy, hogy még állni sem bírsz, szóval hagyjuk. Csukd be a szemed és aludj! - húzta volna magára épp a puha takaróját, mikor feltornáztam magam váratlanul a könyökeimre, s telibe Jisungéba vájva a tüzes tekintetemet érzékien a saját ágyekomra simítottam. - T-t-te meg m-mit művelsz...? Hagyd abba! - szólt rám több oktávval feljebb kúszott cérnavékony hangon.

- Mondtam már neked, bébi, ha sokat iszom, akkor kanos vagyok. Nagyon kanos - vontam meg cserfesen a vállaimat, zavartanul gombolgatva szét a nadrágomat.

- Nem érdekel, Minho! Azonnal fejezd be! - pirított rám idegesen Jisung. - Ha kanos vagy, menj ki a fürdőszobába és ott verd ki, ne itt előttem! Megmondtam világosan, hogy fáradt vagyok és aludni akarok!

- Majd alszol később. Most feladatot van. - jelentettem ki semleges hangon, tovább dörzsölgetve tenyérrel az egyre inkább keményedő ágyékomat.

- Feladatom?! - visszhangzotta kikerekedett szemekkel Jisung, mint aki nem jól hall. - És mégis miféle feladatom van, elárulnád?!

- Ki kell verned nekem. Te vagy a barátom, ez a kötelességed, szóval láss hozzá - ejtettem ki ezeket a szavakat úgy, mintha ennél mi sem lenne természetesebb.

A szobában érezhetően megfagyott a levegő, nem csoda, mivel Jisung olyan tekintettel bámult telibe rám, mint aki legalábbis nem beszél koreaiul, én pedig akkor, az orbitális alkoholmámoromban fel sem fogtam, hogy most tulajdonképpen milyen undorító és gusztustalan módon viselkedem vele.

- Biztosan nem fogom neked most kiverni. Felejtsd el - végül csak ennyit mondott, ezt is elég elfojtott hangon.

- És miért nem, hm?! - kérdeztem vissza elég számonkérő hangnemben, ami ismét egy kisebb sokkot eredményezett Jisungnál.

- Elsősorban azért, mert olyan szinten részeg vagy, hogy az már gusztustalan. Úgy pedig semmiképpen sem fogok hozzád érni, hogy ennyire be vagy állva - magyarázta halkan.

- Mert mintha józanon annyiszor hozzám érnél! - csattantam fel, s nem vagyok rá büszke, de szép sorjában elkezdtek belőlem kitörni az eddig szőnyeg alá söpört sérelmeim, amiket az elfogyasztott alkoholmennyiség hatására kicsit sem finoman Jisung nyakába zúdítottam. - Elegem van belőled! Önző vagy és hisztis! - vágtam oda hozzá. - Mindig én vagyok a hibás, mert te csak az áldozatot játszod! Ehhez értesz, és úgy érzem magam, mintha a kutyád lennék! Miért nem lehetünk olyanok mi is mint a többi normális pár?! Miért?! Miért löksz el magadtól folyamatosan, és miért érezteted velem azt, hogy mindent rosszul csinálok?! Abszolút nem veszed figyelembe az én érzéseimet és igényeimet, hogy mondjuk én akarlak téged, és már le akarok veled feküdni, de bezzeg Shinwonnak már egy héten belül hagytad, hogy dugjon!

- Fogd be! Fejezd be! - rivallt rám pánikolva Jisung, ököllel rávágva egy vehemenset a matracra. - 'Őt' hagyd ki ebből, mert kiraklak innen újra, ha még egyszer felhozod előttem!

- Jó, gyerünk! Rakj ki! Nem érdekel! - vágtam vissza sértődötten. - Számomra ez egy nem kielégítő kapcsolat! Nem kapom meg tőled sem érzelmileg, sem szexuálisan azt, amire vágyom! Nem kommunikálsz velem, csak mindig befelé fordulsz vagy megsértődsz, és néha még azon is kiborulsz, ha meg akarlak csókolni! Undorodsz tőlem ennyire, vagy mi?! Mi a faszért csinálod ezt velem?! Kegyetlen vagy és önző! Én próbáltam veled türelmes és megértő lenni, de mostmár kibaszottul elegem van a hisztidből, és abból, hogy egyfolytában én vagyok a behódoló fél! Kezdem azt hinni, hogy te tényleg csak manipulálsz engem, hogy legyen valaki, aki körbeugrál! Csak hogy tudd, Jeonginnal régen nem így volt, ő egy nyitott könyv volt, mindent őszintén megbeszélt velem, és kurva jókat szexeltünk, érted?! Bárcsak olyan lennél te is, mint Jeongin! - hadartam, nem is tudatosítva, hogy milyen végzetes mondatok hagyják el a számat.

- Minho, kérlek szépen, fejezd be, ne kiabálj velem, részeg vagy, és most nagyon csúnya dolgokat mondasz nekem! Te nem ilyen vagy! - sírta el magát a nyárfalevélként reszkető Jisung, engem most azonban az alkohol, drog és a düh erőteljes kombó adta adrenalinlöketnek köszönhetően egyáltalán nem hatott meg a patáliája. - Bármit megteszek, Minho, csak kérlek szépen, ne mondj nekem ilyen csúnyákat, mert nagyon rosszul esik! - zokogta.

- Hah! Akkor akarsz hallani valami még csúnyábbat?! - lovaltam bele magam a vitába, s azt éreztem, hogy mindenképpen fájdalmat kell okoznom Jisungnak bosszúból, hiszen ő is megannyi alkalommal okozott nekem álmatlan éjszakákat. Sosem felejtem el, amikor mondjuk kidobott a viharban az utcára, mikor tudta jól, mennyire félek. Nem voltak számomra többé megszokott határok, elvesztettem a fejemet. - Jeongin odajött hozzám a buliban! Bizony, bizony! Izgalmas, nem? Mi az, csaknem savanyú a szőlő? - provokáltam szándékosan a keservesen pityergő barátomat. - Féltékeny vagy? Hmm, kár.

- M-M-Minho, u-ugye n-nem feküdtetek le...? - szakadt ki a hüppögő fiúból a keserves kérdés. Imádtam, hogy szomorú meg ideges Jeongin miatt, és végre ő érzi magát nyomorultul miattam. - Ne csináld ezt velem, könyörgöm! Egész este itthon imádkoztam, hogy nehogy történjen valami köztetek! K-kérlek, Minho, m-mondd, hogy nem volt semmi olyan! Kérlek! - Jisung szinte már sírva-sikított.

- Nem volt semmi, esküszöm - sóhajtottam fel megenyhülve. - Bár, így visszagondolva én voltam a nagyon hülye, hogy még ott is rád gondoltam, és nemet mondtam többször is arra, mikor azt kérte, dugjam meg - ültem fel az ágyon, s az, amit akkor Jisung tekintetén átsuhanni láttam, valamiért még az én szívemben is megforgatta a kést.

- M-m-mit kért tőled Jeongin? - nyögte ki összekönnyezett arcocskával, én pedig szíves örömest beavattam őt a pikáns részletekbe.

- Flörtölt. Nem köntörfalazott. Azt mondta, hogy még mindig nagyon bejövök neki, és hogy dugjam meg. Mondtam neki, hogy szívesen megdugnám őt hátulról, mert mindig úgy szerette csinálni. De aztán azt is mondtam neki, hogy nem fogok vele kefélni, mert van egy barátom, akit szeretek. Rád gondoltam, ha nem tudnád. És utána Jeongin újra kérte, hogy legalább csak egyszer dugjam meg utoljára, és hogy neked nem kell róla tudni. Kurva szexi volt amúgy ma is, ha nem lennél, Jisung, akkor még most is valamelyik szobában döngetném Jeongint - mondtam bele gonoszan mosolyogva a szemébe, s amikor láttam, hogy mennyire megtöri a porcelánka Jisungomat mindez, elkezdtem magam istenesen szarul érezni, de egy utolsó utáni kegyelemdöfést azért még megejtettem a hülye fejemmel. - Azt is mondta mellesleg, hogy ő szexben tutira jobb mint te. Ezt nem tudom megerősíteni, mert a mi szexuális életünk nem létező!

- Elég! Nem akarom hallani, győztél! Ha egy kicsit is számítok neked, Minho, akkor befejezed, mert összetöröd a szívemet! - zokogta artikulálatlanul Jisung, mire végre abbahagytam az ámokfutást, elködösült agyammal kezdve fokozotosan, nyomokban felfogni, hogy miket vágtam a fejéhez. - Menj zuhanyozni - fordította el a fejét tőlem, nem nézve többé a szemembe. - A múltkori ruháid ott vannak a fürdőszobában kimosva. Ja, és ma biztoshogy a kanapén alszom!

- Mi? - lepődtem meg. - Dehát ezt nem teheted! - hepciáskodtam. - Együtt alszunk, és kész! Legalább ennyi legyen már benned!

- Menj zuhanyozni, azt mondtam! - kiabált rám bömbölve Jisung, felpattanva mellőlem az ágyról. - Undorító, gusztustalan részeg disznó! Utálom, amikor valaki így viselkedik! - robogott ki hisztérikusan ríva a hálószobából.

Baszki... mindent elszúrtam—

...

Jisung a nappali kanapéján, egy puha, bolyhos pokróc alá kuporodva sírt megállíthatatlanul, mikor én a falba kapaszkodva eltántorogtam a fürdőszobáig lezuhanyozni. A helyiségben pedig viccen kívül minimum cirka háromnegyed órát töltöttem el, mivel azt sem tudtam nagy részegségemben az első öt percben, hogy tulajdonképpen minek is jöttem be ide. Aztán tíz percembe tellett magamról leszenvednem a ruháimat, ugyanis megállás nélkül forgott velem az egész szoba, s fehér foltok jelentek meg a látókörömben. A hideg vízsugár alá állva viszont egy fokkal jobban éreztem magam — felfrissültem.

Nem sokat segített mondjuk az ittas állapotomon, de legalább éberebb lettem tőle, s persze furdalt a lelkiismeret ezerrel, amiért ilyen alpári módon beszéltem az imént odakint Jisunggal. Szükségtelenül durva voltam vele, és sokkal többet pakoltam rá, mint amennyit az ő érzékeny kis lelke el tudna viselni. De valahol mégis igazam volt nekem is, csak mindezt lehet más kontextusban és nem részeges dühömben kellett volna felhoznom.

Megmosakodtam alaposan az egyik levendula illatú tusfürdővel, majd kilépve a zuhanyból kis híján hasraestem a szédelgéstől. Végül az egyensúlyomat visszanyerve felöltöztem az itteni tiszta, frissen mosott ruhaneműimbe — egy sima, fekete alsógatya, szürke melegítőnadrág, és egy egyszerű, minta nélküli, fehér rövidujjú felső.

Beletúrtam a nedves hajamba, majd a párás fürdőszobából kilépve rögtön feltűnt, hogy Jisung már nincsen a nappaliban, viszont a kisasztalon láttam két üres sojusüveget, ez alapján pedig már rosszat sejtettem. Haroo ott sziesztázott a kanapén, én viszont közel sem voltam ennyire nyugodt. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy amíg én zuhanyoztam, addig Jisung istenesen bepiált minden földi jóval nagy bánatában, szóval jómagam még részegen is félve közelítettem csak meg a lila LED-es fényben úszó hálószobát.

Mikor kíváncsian, egyben kissé félve beléptem Jisung hálószobájába, az említett fiú mint egy tengeri csillag, úgy feküdt szétterülve az ágya kellős-közepén, s épp egy laposüveg száját szopogatta félig lehunyt szemekkel.

- Mmmppphh, mit iszol? - kérdeztem meg tőle nehezen forgó nyelvvel, dőcörögve lépkedve oda a szerelmem ágyához.

- Kérsz belőle te is, Minho-ssi? - kínált meg Jisung, zavartan elnevetve magát, én pedig elfogadtam, s átvéve a kezecskéjéből a laposüveget jól meghúztam azt. - Na, milyen? - csusszant hozzám közelebb a kis mókus, majd a csuklóm köré fonva ujjait lehúzott maga mellé a puha matracra.

- Finom, csak kicsit erős - facsarodott össze az arcom a csípős íz miatt. - Figyelj - raktam le a laposüveget az éjjeliszekrényre, majd rásimítottam Jisung alkoholmámortól izzó, pufók orcájára, a kis mókus pedig rögtön a kezem után nyúlt. A szemkontaktus olyan szinten intenzívvé lett pillanatok alatt kettőnk közt, hogy a feszültség szinte kézzel fogható volt a lila intimfényben úszó szobában. - Ne haragudj... amiket mondtam... én sajnálom—

- Te ne haragudj rám - ingatta a fejét Jisung a szavamba vágva. - Ne haragudj, hogy ennyit féltékenykedtem, ne haragudj, hogy ennyi szomorúságot okoztam neked!

- Nem okoztál szomorúságot, mert nagyon szép vagy. Kibaszott gyönyörű - duruzsoltam oda neki érzékien.

- Ennek most nincs is értelme, Minhi-ah! Nem is erről beszéltünk—

- Jaj, Jisung! De van értelme! Talán—

- Jaj jó.

- Igen. Jó a jaj. Meg a jaj is jó - helyeseltem.

- Huh? Részeg vagy még mindig? - vonta fel a szemöldökét a homloka közepéig Jisung. Pont ő beszél! Csak rá kell nézni, mennyire ittas.

- Nem - feleltem magabiztosan. - Na és te?

- Én sem.

- Aha. Az nagyon jó.

- Igen. Az tényleg jó. Szereted a lila színt?

- Ühüm. Miért kérdezed?

- A lila LED miatt. Elég szexi? - biccentette oldalra a buksiját.

- Te vagy szexi - vájtam bele a vágytól szikrázó tekintetemet az övébe, mire Jisung az alsó ajkát vérvörösre harapdálva állta a pillantásomat. - Ezer Jeongin sem lenne képes ilyen reakciókat kiváltani belőlem, mint te... Basszus, Jisung! Nem bírom már tovább! - rántottam őt ekkor szenvedélyesen olyan közel, hogy a vibráló mellkasunk a másikéhoz préselődött, a csókért sóvárgó puháink pedig a másikét súrolták. - Szeretlek! - mondtam ki az első gondolatomat hezitálás nélkül.

- Én is szeretlek! - mondta vissza rögvest ő is a bűvös 'sz' betűs szót, amit fel sem győztem fogni először, ugyanis a következő minutumban Jisung vadul az ajkaimra tapadt, s falni kezdte azokat.

Sejtettem, hogy a ma éjszaka történteket valószínűleg meg fogjuk bánni mindketten reggelre, főleg Jisung, de a módosult tudatállapotomban egyszerűen ebbe akkor bele sem gondoltam, sőt. Jisung csókja csak még részegebbé tett. Szimplán csak közel akartam végre érezni magamhoz Jisungot — simogatni a mennyei teste minden egyes létező porcikáját, rongyosra csókolni azokat az ízletes, puha ajkait, vadul beletúrni a selymes, eperillatú hajába. Részegen végre levetkőztük a gátlásainkat, s a veszekedésünket követően most végre összeforrhattunk.

Jisung eleinte ügyesen irányította a nyálas csókunkat, hamarosan ellenben átvettem én a domináns szerepet, s áttuszkoltam a fürge, recés nyelvemet a kis mókusom szájüregébe, aki ezt készségesen hagyta. Jisung szemből belemászott az ölembe, így már konkrétan az ágyékomon ült, miközben két kézzel a hajamba markolva húzta a tincseimet épp olyan erőkifejtéssel, hogy az kellemes fájdalom legyen számomra. A cuppogós, buja hangok és az egész felállás sugározta erotika nyomban felkorbácsolta a vágyamat, s nem titkolt lelkesedéssel markoltam rá határozottan Jisung formás fenekére, aki emiatt kiesett a vad csókunk üteméből.

- Olyan szép vagy - pusmogtam, szerelmes kis puszikat nyomva a lihegő kis mókusom sima homlokára, s kipirult arcocskája minden egyes szegletébe. - Kibaszott gyönyörű vagy, Jisungie! Rendben van ha ezt csinálom? - markolásztam meg újból az ölemben pihegő férfi gusztusos, kerekded glóbuszait.

- I-i-igen, igen! - bólogatott hevesen. - Cs-csókolj meg újra! Bizonyítsd be, hogy csak engem szeretsz és nem Jeongint!

- Csak téged szeretlek - ismételtem meg magam suttogva, miközben kajánul végigcsókolgattam Jisung állvonalát, majd a kecses nyakacskája nyalogatásával foglaltam el magam, miközben a fiatal férfi jólesően sóhajtozott, az ütőere pedig nagyban lüktetett.

- Oh-oh-ott jó... - nyöszörögte kéjesen, hátravetve a buksiját, s az én ágyékom pedig atomjaiban bizsergett tőle, hiszen normális körülmények közt Jisung nem sokat szokott hangokat kiadni amikor megcsókolom. Már ha hagyja ugyebár. Inkább csendben van, esetleg néha-néha haloványan sóhajtozik a nózija alatt, most azonban tényleg elengedte magát, és jólesően hangot adott az élvezetének. A hangja pedig zene volt a füleimnek.

- Ne félj, vigyázok rád - szakadtam el a nyaka ostromlásától, és gyengéden hátradöntöttem őt az ágyon, aztán föléje kerekedtem. Jisung erre feszülten nyelt egyet, de végül nem szólt semmit. - Megengeded, hogy felemeljem a felsődet? - kértem tőle engedélyt.

- I-i-igen, khm—

Nyálcsorgatva, ugyanakkor a helyzet minden egyes pillanatát kiélvezve emeltem fel Jisung lenge felsőjét, szándékosan úgy, hogy az ujjaim súrolják a hibátlan, sima bőrét, egészen a nyakáig felhúzva a zavaró anyagot, így közszemléletre tárult a fiatal férfi legtöbb tetoválása. Hasán ott virított a pók, amit már a múltkor láttam, mellkasán pedig az iránytű és a 'BLESSED' felirat ékeskedett, amikről ugye a múltkor mesélt. Elképesztően szexi volt így, ezért kihasználva az alkalmat jó alaposan meglegeltettem rajta a tekintetemet, mert kitudja, mikor adatik meg újra mindez.

- Jaj, ne nézz már rám így! - nevette el magát aranyosan Jisung. - Zavarban vagyok.

- Ne legyél, mert tökéletes vagy! Tényleg - dicsérgettem őt elismerően. - A legszebb fiú vagy a világon. Imádom a tetkóidat, imádlak téged - hajoltam le hozzá egy újabb szerelmes, egyben szenvedéllyel teli csókért.

Alaposan végigfuttattam a sóvárgó tekintetemet újonnan Jisung tökéletes, angyali testén, majd finoman simogatni kezdtem az ujjbegyeimmel a lapos hasát, amit a kis csillagom fújtatva tűrt. Szerintem Jisung csikis volt, mert alig értem hozzá a bőréhez, máris túlzottan húzta is be a hasacskáját.

- Csikiz, bébi? - kérdeztem meg aggódva.

- Igen. Ne vakargasd inkább, hanem csókolj meg újra...! Kérlek! - esdekelt elesetten, mire ismét lehajoltam hozzá, s a nyakacskáját célba véve kezdtem el a nyelvemet táncoltatni az eperízű bőrfelületén. - Ah, ah, Minho, mpphhhh! - sóhajtozott érzékien, ami kész motivációként hatott rám, így egy hirtelen ötlettől vezérelve lejjebb araszoltam a nyaka puszilgatása közepette, majd elképesztően gyengéden nyomtam egy óvatos csókocskát az egyik kívánatos mellbimbójára. - OH! Jézusom! Oh-ott ne! - ugrott meg alattam, mintha minimum villám csapott volna belé, sőt, még majdnem szájba is rúgott a lendületből.

- Bocsánat, bébi... túl durva voltam, ugye? - húztam el bűnbánóan a számat, miközben Jisung a fejét ingatva visszahúzta szendén az általam feltűrt felsőjét, s felült az ágyon.

- Nem, nyugi, semmit sem csináltál, csak nagyon érzékeny. Nem cuppantál rá ugyan, de akkor sem bírom. Olyan szinten érzékeny valamiért a mellbimbóm, hogy inkább kellemetlen ha megcsókolod, mintsem kellemes. Inkább feküdj le hanyatt, Minho bébi, és hagyd, hogy az én kezemben legyen a gyeplő - nyomott le engem határozottan a mellkasomnál fogva a matracba, mire köpni-nyelni nem tudtam. - Ezt vegyük le - nyúlt oda a felsőm aljához, kihámozva belőle.

- Annyira megdugnálak - jelentettem ki bármiféle szégyenérzet nélkül, miközben Jisung a lábait átvetve a combjaimon ült rá az ágyékomra. - Ne tudd meg, hogy hányszor verem ki úgy, hogy közben rád gondolok.

- Igen? És Jeongin? Az előbb azt állítottad, hogy őt is 'megdugnád' - pimaszkodott velem Jisung, a hasamra támaszkodva.

- Igen, deh-de - krákogtam, élvezve Jisung kellemes tapintását a hasfalamon. - Vannak itt ám jókora különbségek. Például Jeongint csak elméletben dugnám meg, érted. És ha már itt tartunk, veled inkább nem is dugnék, hanem szeretkeznék. Úgy bánnék veled, mint a legdrágább kincsemmel, mert egy ilyen angyali teremtés, mint te, csak a legjobbakat érdemli.

- Akármennyire is részeg vagyok, ma este itt nem lesz szex, Minho - közölte velem Jisung, mire én, bevallom, kissé csalódottan néztem fel a rajtam csücsülő páromra.

- Óh. Nem lesz?

- Nem. Nincs sem gumim, sem síkosítóm, sem pedig kedvem a szexhez. Meg nem részegen akarom. De ha benne vagy egy kis... khm, játékban, akkor kipróbálhatunk együtt valami újat - titokzatoskodott, mutatóujjával az agyamat húzva körözve a mellbimbóm körül.

- Mire gondolsz? - haraptam be izgatottan az alsó, felduzzadt ajkamat.

Jisung erre nem felelt semmit, viszont a kitágult pupilláiban a vágy démonja ott rejtőzött, miközben a férfi továbbra is rajtam ülve odahajolt oldalra az éjjeliszekrényéhez, ahol matatni kezdett valamit a fiókban. A lila színű LED intimfénye teljesen elvakított, viszont határozottan valami ezüstöset láttam megcsillanni Jisung kezében, s a tekintetemet beélesítve próbáltam beazonosítani, hogy vajon miket is vett ki imént a fiókból. Valami fekete anyagot letett mellénk az ágyra, s ekkor láttam meg, hogy tulajdonképpen mit is szorongat a kicsiny kezei közt. Próbáltam nem totálisan bepánikolni még ilyen felajzottan is, amikor tudatosítottam, hogy Jisung bizony két félelmetesnek tűnő bilincset szorongat.

- A-a-az meg mi...? - selypítettem egyre inkább megnövekedett pulzussal és felgyorsult lélegzetvételekkel. Nem tudom, hogy Jisung titkon mikben van benne, de engem első benyomás alapján nem kimondottan nyűgözött le a bilincsek fenyegető látványa.

- Minek tűnik? - kérdezett vissza Jisung, szándékosan fészkelődve a farkamon, ami a szürke melegítőnadrágom rejtekében úgy állt, mint egy besorozott katona.

- Mi-miért vannak neked bilincseid? - tettem fel az egyébként nagyon is jogos kérdést, feszülten nyelve egyet. - Ilyenekre izgulsz?

- Igazából nem. Ezeket pedig amúgy még valamikor tavaly vettem, és semmi szexuális indíttatás nem volt mögötte. Csak tudod, anno sokszor jártam alva, és miután többször is bevertem magam a bútorokba, meg minden, meguntam, megvettem ezeket a bilincseket, és egy pár hétig úgy aludtam, hogy az egyik csuklómat hozzábilincseltem ide az ágy támlájához, hogy ne kolbászoljak el éjszaka. Aztán az alvajáró periódusom lezárult, azóta pedig ezek a bilincsek itt porosodtak bent a fiókban, de... most, hogy itt vagy, szívesen használnám őket újra... veled - vonogatta meg felém kihívóan a szép ívű szemöldökét.

Habár a szexuális és erkölcsi határaim az alkohol hatása miatt eléggé szabadokká lettek, de ez az új felfedezés most mégis egy kisebb sokként ért. Sosem tett még nekem senki ilyen kaliberű ajánlatot, sőt, nem is gondolkoztam el soha azon, hogy vajon vágyom-e egyáltalán az ilyesmire, mert nem volt aktuális. Eszembe sem jutott volna, hogy valaki, ráadásul pont egy Jisung-típusú, szende illető bilincset akar használni. Jisung kéjes tekintetéből kiindulva pedig az is világossá vált számomra, hogy az a bilincs valószínűleg rajtam fog kikötni.

- Sz-sz-szükség van erre? - remegett meg bizonytalanul a hangom.

- Mi az, Minho-ssi, csaknem félsz? - tapintott rá a kételyeimre Jisung.

- Nem - hazudtam szemrebbenés nélkül. - Ki akarsz komolyan bilincselni?

- Ki. Hogyha megengeded. - tette hozzá, s valószínűleg az elfogyasztott pia miatt, de a megszokottal ellentétben a fiatal férfi kicsit sem volt zavarban.

- Ha elmondod, bébi, hogy ezzel mi a célod, akkor megengedem.

- Csak... - köszörülte meg szárazon a torkát Jisung. - Le szeretnék most én is vetkőzni, viszont nem szeretném, hogyha közben hozzám érnél. Az még sok lenne nekem, Minho. Meg azt sem akarom, hogy láss meztelenül... Ha hajlandó vagy elfogadni ezt az alternatívát és az én irányításomat, akkor ígérem, hogy olyan élményben részesítelek - dörzsölte oda a fenekét szándékosan a nemesebbik testrészemhez. - hogy többé eszedbe sem jut majd a hülye kis exed után sóvárogni. De ha nem jön be ez a bilincselős dolog neked, akkor sincs para, tőlem mehetünk aludni is. Szóval? Mit választasz? - húzta végig finoman a jéghideg bilincset a fedetlen hasamon, mire a bőrfelületemet nyomban sűrűn belepte a libabőr, s még a hideg is kirázott.

- J-j-jól van - nyögtem ki, hisz' minden ellenérzésem dacára volt az egész helyzetben egy olyan kis nüansz, ami olyannyira felizgatott és kíváncsivá tett, hogy ki szerettem volna próbálni a bilincses 'játékot'. Féltem persze, de ugyanakkor ez az ijedtség rengeteg izgalommal vegyült. - Csi-csináljuk, khm.

- Ez a beszéd, Minho-ssi! Jó fiú vagy - biccentett egyet elismerően Jisung. - Add a bal kezed! - kérte, mire szófogadóan felemeltem az említett végtagomat.

Jisung megragadta a karomat, majd az egyik bilincset sebtiben rá is pattintotta a csuklómra, persze nem túl szorosan, a másik felét pedig odakapcsolta az ágy támlájához. Ezáltal nem igen tudtam mozgatni többé a bal kezemet, ami egyszerre rémített halálra és izgatott fel a végtelenségig. Bíztam Jisungban, ugyanakkor olyan szinten idegen volt számomra az egész szituáció, hogy lépésről-lépésre fel kellett fognom, mi történik velem éppen. Jisung látta rajtam, hogy hezitálok, ezért rögtön igyekezett meggyőződni afelől, hogy tetszik-e nekem.

- Okés minden? - kérdezte meg suttogva.

- Igen, khm - bólogattam hevesen, igyekezve szabályszerűen lélegezni. - Bízom benned, Jisung, csak kicsit izgulok. 

- Óh, egyelek meg, nem kell magyarázkodnod emiatt, Minho. Ha nem akarod, csak szólj, és azonnal kikapcsolom, rendben? - ígértette meg velem, én pedig újonnan biccentettem egyet, miszerint megértettem. - Rendben. Mehet mostmár a másik kezed is?

- Mehet - nyújtottam oda feléje bizalommal a jobb kezemet is, mire Jisung határozottan hozzábilincselte a másik végtagomat is az ágykerethez, tehát immáron kicsit ilyen keresztrefeszítetthez hasonlíthattam a póz alapján, mozgatni őket meg értelemszerűen pár centiméteren kívül egyáltalán nem tudtam.

Elöntött hirtelen a tömény pánik, elvégre enyhén klausztrofóbiás személy vagyok, ez a felállás pedig részben a bezártsághoz hasonlított számomra, így ösztönösen szerettem volna kiszabadítani a kezeimet a kelepcéből. Olyan védtelennek, sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam mint eddig talán még soha. Ennek ellenére azonban kíváncsi voltam, s az izgalmam nem hagyott alább, mikor Jisung éhes íriszekkel pásztázva kezdte izgága kezecskéivel cirógatni és masszírozgatni a mellizmaimat.

Sóhajtozva tartottam vele a szemkontaktust, amikor azonban Jisung a mutató- és középső ujjával összecsípte az egyik hiperérzékeny mellbimbóm hegyét, automatikus rándultam össze, s kaptam volna a kezeimet konkrétan akárhová, viszont azok a fránya bilincsek megakadályoztak a reflex mozdulatsor végrehajtásában. Ez természetesen igencsak felbosszantott, ugyanakkor a bilincs láncának csörgése valamilyen beteges módon a rabjává tett — bekebelezett, legyőzött.

- Ahhh, Jis, ne már! - rángattam hisztisen a lebilincselt kezeimet. - Ez kínzás, ah! Meg fogok őrülni! - kényeskedtem.

- Shh, csak lazulj el... engedd el magad! Most csak az a feladatod, hogy élvezd. Ígérem, mindent megteszek, hogy Jeonginnak még csak a puszta gondolatát is kiverjem belőled... szó szerint - pusmogta eltökélten Jisung, majd hirtelen felemelte a mellénk az imént lerakott rejtélyes, fekete ruhaneműféleséget. - Bízz bennem, Minho, oké? Tudom, mit csinálok. Vedd fel ezt szépen, rendben? - ekkor esett le a tantusz, hogy megint mire készül. Egy fekete, selymes anyagú szemkötőt szorongatott várakozóan, nekem pedig a gyomrom erre vetett egy kétszáz fokos duplafordulatot.

Te jó ég, te jó ég—

- De én látni szeretnélek - fellebbeztem, persze erőtlenül a tüzelő szexuális vágytól.

- Nem vetkőzöm le előtted meztelenre, megmondtam - szólta kényelmetlenségről tanúskodó hangon Jisung. - Csakis és kizárólag akkor, ha nem látsz. Szóval vagy az én szabályaim szerint csináljuk, Minho-ssi, vagy sehogy. Te döntésed.

Mérlegeltem magamban. Már a bilincs használata is jócskán a komfortzónámon kívülre esett, de az, hogy még a látásomtól, a legfontosabb érzékszervemtől is kvázi meg legyek fosztva teljesen, már tényleg túl soknak érződött. Józanon tutira nemet mondtam volna hezitálás nélkül, most ellenben valamiért előtört belőlem a merészebbik énem, s úgy döntöttem, tegyünk egy próbát. Kedveskedni akartam Jisungnak, illetve ha egy bilincs és egy szemkötő mindennek az ára, akkor garantáltan megéri. Nem voltam túlzottan biztos a dolgomban, mindenesetre egy-két percnyi töprengés után egy aprót bólintottam.

- Bízom benned, Sungie. Csináljuk. Ki akarom próbálni veled. Add rám a szemkötőt.

- Tutira? - simított rá a vörös rózsákat bontott orcámra Jisung.

- Igen, tutira. De akkor tartsd be te is azt, amit az előbb mondtál és vetkőzz le. Annyira szeretném érezni a bőrödet az enyémen - adtam hangot a sóvárgásomnak, miközben Jisung lehajolt hozzám, s miután segítve őt megemeltem picit a kobakomat, a kis mókus ráhúzta a szemeimre a selymes anyagú, fekete szemkendőt, mire minden elsötétedett körülöttem az egyik pillanatról a másikra.

- Jól vagy? Látsz valamit? - Jisung odahajolt az arcomhoz, s közvetlenül bele a libabőrös fülkagylómba suttogva érdeklődött hogylétem felől. A farkam erre egy gigantikusat rándult az édes kis Jisungom kerek popsijának súlya alatt, s nyeltem egy olyan hangosat, hogy az visszhangzott a szobában, ugyanis ily' módon minden ezerszeresen intenzívebben hatott.

- Neh-neh-nem. Cs-csak feketeséget - erőszakoltam ki magamból ezt a pár szót.

- Ha látnád magad, hogy mennyire szexi vagy... - duruzsolta valahonnét Jisung, majd váratlanul rányomta izzó párnácskáit a nyakam sima bőrére, erotikusan csókolgatni kezdve az egyik abszolút erogén-zónámat.

- Ahh, mppphhh! - rándultam össze teljes testemben, a bilincs meg értelemszerűen most sem engedett túl sok teret nekem a szabad mozgásra. - Kicsim...! Csinálj...! Valamit...! Kéh-kérlek...! Annyira nedves vagyok, már nem bírom tovább! - nyöszörögtem elesetten.

- Türelem, Minhokám, türelem - kuncogta válaszként játékosan Jisung, majd ezúttal fokozottan lágyabban kezdett el csókolgatni.

Az, hogy be voltak kötve a szemeim és nem láttam konkrétan semmit a nagy feketeségen kívül, tulajdonképpen rengeteg pozitív és izgató előnnyel bírt számomra. Elsősorban rettentően izgalmasnak találtam, hogy teljes mértékben Jisungra vagyok utalva, s kvázi meglepetés az, hogy mit fog velem csinálni következőleg. Ezenkívül a legfőbb érzékszervem teljes „elvesztésével" mintha ezerszer élesebbé és erőteljesebbé avanzsálódott volna a hallásom, s még a sima érintést is másképpen érzékeltem. Kiéleződött minden egyes létező érzékem, s egyetlen szóval mondva imádtam az egészet.

- Jó érzés, ah! - nyöszörögtem, miközben Jisung az állvonalam végigpuszilgatása után nyomott egy csókot az elhanyagolt számra is.

Reflexszerűen túrtam volna bele a fiatal férfi puha hajtincseibe a szenvedély hevében, viszont eszembe jutott, hogy haszontalan volna ficánkolnom, így inkább szófogadóan egy helyben tartottam a lázadó kezeimet.

- Ügyes fiú vagy, Minho-ssi. Nagyon-nagyon jó fiú - nyalintott rá ismételten a nyakacskámra Jisung, ezúttal azonban valamivel lejjebb haladt a lángketrecben égő testemen.

Végigpuszilgatta a meztelen vállaimat, a kiálló kulcscsontomat, mellkasomat, melynek rejtekében ott verdesett érte a szívem, végül pedig várhatóan puha ajkai közé vette a már javában ágaskodó mellbimbómat. Nem bírtam ki nyögdécselés nélkül, túl sok frenetikus inger ért egyszerre Jisung jóvoltából. Forró, recés nyelve tökéletes tempóban izgatta a kis kavicsot, ami azt eredményezte, hogy egyre vadabbul rángattam a leláncolt karjaimat az öremteli élvezetekkel fűszerezett kínomban.

- Ahh ahhh, ahhh, Jisungie! - hadováltam összeszedetlenül, ezen a ponton már véresre szétharapdálva az alsó puhámat. - Ah-ah-annyira teh-tetszik eh-ez! Neh-nem látok, deh mih-mindent érzek, bébi, ah, olyan jó...!

- Örülök, hogy tetszik neked - válaszolt hetykén Jisung, s most igenis szívesen láttam volna az édes mókuspofiját.

- Neked is tetszik, igaz? - bizonytalanodtam el, mivel a reakcióit ugyebár nem láthattam.

- Hogyne tetszene, Minhi - kuncogott fel szívmelengetően Jisung. - Egy pillanat, Minho, feküdj nyugodtan, ne izegj-mozogj, mert fájni fognak a csuklóid! - figyelmeztetett. - Csak levetkőzöm gyorsan, ahogy ígértem, rendben? - mászott le rólam a fiatal férfi.

- Ah-aha, jó - sóhajtottam érzékien, kínosan fekve lekötözve, felizgulva és világtalanul. - Biztosan levetkőzöl? - szkeptikuskodtam, hiszen látni nem láttam semmit, csak annyit hallottam, hogy Jisung valamit nagyon matat.

- Igen, esküszöm - búgta vissza Jisung.

- Látni akarlak—

- Nem fogsz látni, csak... érezni.

- Hm? Ezt hogy érted? Még van rajtad ruha?

- Nincs. Már nincs rajtam semmi - mondta ki Jisung, mire nekem egy hatalmasat dobbant a szívem meg rándult a péniszem, s a fél karomat odaadtam volna azért, hogy legalább egy ezredmásodperc erejéig megtekinthessem a fiú lelkének pompás templomát, a testét.

- Kikészítesz... - pihegtem felhevülten.

- Ez a célom - pimaszkodott velem a kis mókusom. - Levehetem a te nadrágod is? - mászott vissza az ágyra hozzám, amit a matrac részleges besüppedéséből érzékeltem.

- I-i-igen, Jisung...! Kérlek, könyörgöm, csinálj valamit, muszáj elmennem...! Nem bírom már tovább, akarlak, kibaszottul akarlak téged—

- Nyugalom, Minhi - csitítgatott kuncogva Jisung, majd se perc alatt, türelmetlenül lefejtette rólam a szürke melegítőnadrágot az alsómmal egyetemben, én pedig igazság szerint oltári megkönnyebbülést éreztem, hogy a saját előnedvében fürdő, izgalomtól lüktető farkam végre szabadon, akadálytalanul simulhatott rá az alhasamra. Már csak egy kis stimulációra lett volna szükségem, na meg arra, hogy ne csak a képzeletemben láthassam a szerelmem ruhátlan testét... - Ah, ah, Minho, annyira imádom a farkadat! Nagy, finom és olyan kibaszott tökéletes! - lihegte, mire a gerincemen végigfutott a hideg. 

- Baszki, engedj el ezekből a kibaszott láncokból! - ráztam meg magam szenvedve. - Úgy megdugnálak, bébi, hogy nem tudnál egy hétig ráülni arra a szexi fenekedre! Akarlak, Jisung, csinálj már valamit! Ne kínozz! Kérlek! Felrobbanok, kurvára szükségem van rád, bébi, nem bírom, ahh, nem bírom! - hisztiztem.

- Csitt! - Jisung ekkor váratlanul rámarkolt a feszes mellizmaimra, majd ollózó pozícióban ráült ismét az ezúttal fedetlen ágyékomra, telibe becsusszanva az általa szétlökött lábaim közé, az igazi változás viszont az volt, hogy többé rajta sem volt ruha. Nem hazudott; tényleg meztelen volt ő is...

Baszki—

Jisung, Jisung, Jisung.

Megőrjít ez a fiú.

Az igazi mámort okozó tudatmódosító szer számomra minden ami Ő—

A meztelen combjaink egyből egymáséhoz simultak, illetve végre-valahára éreztem a fiú péniszének egyes szegmenseit is a sajátomén pulzálni, ami konkrétan kisebb szívleállást eredményezett nálam, mégpedig a lehető legjobb értelemben. Eddig mindez csak a képzeletemben élt. Hiperszenzitíven álltam a testi kontaktushoz, miközben az én farkam éppenséggel csak úgy ontotta magából az átlátszó, ragacsos előnedvet tonnaszámra, amihez hozzátett az, hogy Jisung hossza is érezhetően keményen ágaskodott, szinte összeölelkezve az enyémmel.

- Mppphhh - fojtott el egy kikívánkozó sóhajtásszerűséget Jisung.

- Nem látlak ugyan, bébi, de el tudom képzelni, milyen kibaszott szexi lehetsz most így... - tátogtam vágyittasan. - Annyira jó érzés, Jis, ahogyan a farkam a tiédnek simul... B-bárcsak látnám! Kérlek! Jis! Könyörgöm, hadd lássalak...!

- Nem, Minho. Nem kell látnod. Elég ha érzed - kezdett el ekkor Jisung szégyentelenül tekeregni az ölemben, konkrétan ollózva velem, mozdulataival pedig a combja segítségével folyamatosan, aktívan ingerelte és dörzsölte az orgazmusért sikító farkamat, néha-néha pedig még a heréi is összecsúsztak az enyémekkel, ami mindkettőnkből jóleső nyögéseket, lihegéseket és sóhajokat váltott ki.

- Íh-így j-jó - fújtattam vadul az orrlyukaimon keresztül, ismét dinamikusan kezdve rángatni, sőt, szabályosan tépni a bilincseket, amik nyilván csaknem engedtek, holott minél hamarabb szabadulni akartam volna a béklyómból, hogy erősen megragadjam Jisung vékony darázsderekát, majd addig döngessem őt, amíg van benne szusz. Mindenképpen látni akartam őt ezenkívül, nem csak pusztán érezni a fenséges bőrét az enyémhez simulni — Jisung örömet és élvezetet adott nekem, ugyanakkor önzően meg is fosztott tőle.

Méz és méreg.

Jisung ritmusosan olyasfajta mozdulatokkal dörzsölte magát hozzám, mintha lovagolna, s feltűnt, hogy egy kis idő után már a farka nem is simul hozzám, csupán az ínycsiklandozó combja ingerelte a férfiasságomat. Közben persze a mellkasomon támaszkodott, ami miatt nehezebben lélegeztem, és olyan szinten túlstimulált voltam, hogy sírni tudtam volna a frenetikus kíntól, avagy az orgazmus kínzó hajszolásától. Elkezdtem már-már ösztönösen, kielégületlenül, és totálisan kikészülve fel-fellökni sorra a csípőmet, mert túl lassú volt a jelenlegi tempó, amit Jisung diktált.

- K-k-kérlek! - ajnároztam szánalmasan, miközben a sós, ki-kibuggyanó könnyeim kezdték eláztatni a szemfedőt, folyt a nyálam, totálisan leizzadtam, és már csak az számított, hogy a kimerült testem, és az alkasamban fájdalmasan szorító csomó végre elérje a csúcsot. - Hadd tegyem be! Kérlek! - remegett folyamatosan a csípőm.

- Nem! Nincs szex! - ellenkezett irritáltan Jisung, még jobban belassult mozdulatokat végezve az ölemben.

- Kéhéhérlek! Jihihihisuhuhung! Csak a hegyét! - zokogtam, össze-vissza tekeregve. - Kérleeek! Csak egy kicsit, hadd tegyem be! Jis, nem bíhíhírom már tovább! Benned akarok lehehehenni! Kéhéhéhérleek!

- Nem! Nem fogod betenni! - emelte fel a hangját Jisung, fortyogva leszállva az ölemből. Már épp prostestálni kezdtem volna, amiért ennyire túlzásba viszi a játszmát, és totálisan kikészít azzal, hogy ilyen végletekig húzza az agyamat, mikor a fiatal férfi nemes egyszerűséggel szétlökte egymástól méginkább a kocsonyássá vált térdeimet. - Tedd szét nekem a lábaidat, Minho, ha azt akarod, hogy leszopjalak! - parancsolta.

- Mppphhhh—

- Imádom a combjaidat. Ha egyszer meghalok, remélem a combjaid közt fulladok meg - nyalta végig a combom belső felén lévő érzékeny bőrkét, én pedig hátravetett fejjel nyöszörögtem az életemért küzdve, s kapálózni kezdtem az élvezettől. - Hé, maradj veszteg! Olyan rossz fiú vagy! - nyomott le a combjaimnál fogva. - Szájba fogsz rúgni!

- Ne haragudj, bébi, cs-csak...! Kéhérlek! Én cs-csak el sze-szeretnék menni! Segíts nekehehem! Könyörgöm! Csihihinálj már valamit! - ríttam folyamatosan, Jisungnak pedig végre valahára megesett rajtam a szíve, s nem teketóriázott tovább, hanem egyből a forró szájacskájába vette a valószínűleg vörösen lüktető férfiasságomat.

- Mppphh igen, bébi, igen, ez az, annyira jól szopsz! Imádom a szádat, ahh, ne hagyd abba, Jisungie! - kántáltam megállás nélkül más eszköz híján, és rövidesen még a hangom is kezdett elmenni. - Íh-így, ahh, így, szívd meg erősebben, bébi, ahh!

Jisung ezúttal sem mélytorkozott, csupán a sikamlós nyelvével propeller módjára izgatta az érzékeny, kipirosodott makkomat, illetve ezzel egyidejűleg mindkét kezével szorosan megragadta a farkam tövét, s ritmusosan verte a legérzékenyebb testrészemet. Nem volt gyöngéd, sokkal inkább vehenems — érezhetően sietett, most viszont ezt kicsit sem sérelmeztem, mivel lángokban égett minden egyes porcikám, s az egyetlen effektív poroltó pedig csak a megváltást jelentő ejakuláció lett volna. Forró szájürege olyan volt, mint éhezőnek egy falat kenyér.

- Eh-eh-eh-el fohohogok mehenni, ah, ah, Jisung, annyira szeretlek! - hallattam egy elnyújtott, összefüggő nyögést, miközben tisztán éreztem, ahogyan a ragacsos, forró ondóm sugárban kilövell belőlem, Jisung pedig még előtte gyorsan kiengedett a szájából, s a kis keze munkájával sajtolta ki belőlem még az utolsó utáni fehér cseppeket is. - Mpphh, mm, nem bírom, ahhh, Jisungie—

Régen volt már ennyire intenzív és földöntúli orgazmusban részem, ezért hosszantartó másodperceken keresztül csak élettelen rongybabaként feküdtem utána az ágyon elnyúlva, a felhők felett lebegve húsz méterrel, s még az sem zavart, hogy a lebilincselt kezeim totálisan el vannak zsibbadva, illetve a szemfedőm teljességgel átnedvesedett a könny- és izzadtságcseppeimtől. A részeg agyam emellett ujjongott a benne felszabadult dopaminadagtól, és sajnos az eszembe sem jutott akkor, hogy Jisung vajon elment-e egyáltalán, de van egy olyan sejtésem, hogy nem. Mindenesetre annyit éreztem, hogy miután én elélveztem, a barátom egyből felpattant az ágyról, én meg pár másodpercig túl kába és enervált voltam megszólalni.

- Husi... - böktem ki, nyűgösen formálva a szavakat, remélve, hogy nem hagy így itt.

Most, hogy a lila köd felszállt, feltűnt, hogy tulajdonképpen mennyire kényelmetlen, nyakatekert pozícióban is fekszem már ennyi ideje. Szerettem volna elsősorban kinyújtóztatni az elgémberedett felső végtagjaimat, levenni a nedves szemfedőt, felöltözni, ugyanis hirtelen remegni kezdtem és a hideg rázott, illetve terveztem inni egy megátalkodott korty friss vizet.

- Itt vagyok - felelte összeszedetlenül a kis mókusom, s az engem körülvevő hangok alapján arra következtettem, hogy épp veszi vissza az előbb levetett ruháit.

- Engedj el, mert nagyon el vagyok zsibbadva.

- Pillanat, felöltözöm.

- Siess.

- Semmi köszönöm vagy hasonló, amiért nem hánytam el magam? - ciccegett elégedetlenül Jisung. - Kétszer telibe a torkomig lökted magad a számban. Tudod, pont ezért szar faszt szopni - panaszolta, amit eléggé rosszul esett hallanom, de tudatosan nem tettem szóvá, hiszen én zuhanyzás előtt sokkal de sokkal csúnyábbakat vágtam hozzá. Neki lenne oka a sértettségre. Közben éreztem, hogy kikapcsolta mindkét bilincset, így végre ismételten szabaddá lettem, szóval mostmár könnyen levehettem én magam is a szemkötőt.

- Bocsánat, nem direkt volt - kértem tőle hunyorogva elnézést, hiszen az erős LED világítástól nyilván elszoktam a „sötétben" töltött„ kiruccanás" után. Huh, ilyen diszorientált is ritkán vagyok, az is biztos.

- Tessék, Minhi, zsebkendő - nyomta bele a kezembe a kicsiny csomagot Jisung, akin látszólag semmi jele nem volt annak, amit az előbb műveltünk. Arca semmiféle érzelmet nem tükrözött; igaz, az ajkai fel voltak puffadva és a szemei enyhén könnyesek voltak, de ez is csak a szopástól. Mintha csak álmodtam volna az egész élményt, olyan érzésem támadt. - Töröld meg magad, nem fogom lenyalni, aztán öltözz fel. Utána meg menjünk Lixiékhez, mert elkésünk!

- A hova?! - zavarodtam össze, miközben egy-kettőre letöröltem a hangyázó, reszkető kezeimmel az alhasamról és a combjaimról a fehér nedűmet. - Te meg miről beszélsz? - értetlenkedtem, visszavéve én is a ruháimat.

- Jah, semmi csak össze vagyok kicsit zavarodva. Bocsi. - dőlt el mellettem kimerülten az ágyon, mint egy krumpliszsák.

- Totál részeg vagy - jelentettem ki okoskodva, mintha én éppenséggel színjózan lennék. - Ezeket meg tedd el - raktam rá a bágyadtan fekvő fiú hasára a bilincseket.

- Hideg - Jisung csak ennyit bökött ki.

- Mi hideg?

- A bilincs hideg. Olyan hideg, mint te velem, ha ez a Jeongin képbe kerül.

- Jisung—

- Minho, nekem csak te vagy! - kapaszkodott bele a fájdalmasan lüktető csuklómba, lerántva maga mellé fekvőhelyzetbe. - És ha kell, akkor harcolni fogok vele a szeretedért, és nem foglak csak úgy átengedni neki! Az enyém vagy mostmár, és nem fogom hagyni, hogy egy Jeonginhoz hasonló kis mitugrász beleköpjön a levesembe! Majd én megtanítom őt kesztyűbe dudálni, meg én! Tudod, anno 'tőle' - utalt Shinwonra. - Eltanultam egy-két dolgot, például hogy hová kell ütni, hogy az igazán fájjon... ha pedig Jeongin továbbra is körülötted fog lötyögni, akkor kurvára szét lesz verve a pofája, csak szólok - közölte velem játszi természetességgel.

- Kicsim! - nem vettem őt komolyan, helyette inkább nyomtam egy finom csókot a szája sarkára, s a derekára markolva közelebb rántottam őt magamhoz. - Mondtam, hogy téged szeretlek. Ez nem elég?

- Rohadtul nem.

- Akkor mit vársz tőlem? 

- Khm, m-mondd meg Jeonginnak, hogy engem szeretsz és kopjon le. Mondd meg te, vagy én mondom meg. Nem viccelek. Én nem leszek másodhegedűs és nem fogok életem szerelmén osztozgodni.

- Jól van! Jól van! - egyeztem bele feszülten. - Beszélek majd vele. De Jis, oltsd már le ezt a LED lámpát, kérlek. Kiég tőle a retinám - nyavalyogtam hunyorogva.

- Akarsz aludni?

- Nem tudom. Veled.

- Velem mit?

- Aludni - nyammogtam. - Aludjunk úgy, hogy a farkamhoz ér az a finom feneked - indítványoztam perverzen.

- Hah, honnan tudod, hogy finom? - horkantott fel Jisung, lekapcsolva a kis fehér távirányító segítségével az égő lila LED-lámpát, így egycsapásra teljes sötétség borította be a hálószobát.

- Ilyen jó segg csakis finom lehet - magyaráztam az álláspontomat, miközben Jisunggal mindketten bebújtunk a jó meleg paplan alá, s a fiú huncutul tényleg nekem nyomta hátulról a félgömbjeit, amint létrejött a kis kifli-nagy kifli formáció köztünk. - Imádom a fenekedet - suttogtam bele hátulról a fülébe, ami a koromsötétben fokozottan intimebbnek hatott. - Mindig azt nézem, és alig várom, hogy egy nap kinyaljalak... Be akarom fúrni a fejemet a tökéletes combjaid közé, és kibaszottul felfalni téged hátulról, bébi - simítottam rá a takaró rejtekében.

- A fenekem nem ehető - kuncogta, eltolva onnét a matató kezemet. - Másrészt pedig aludni akartál az előbb. Tegyünk így, mert nekem kurvára lüktet most a fejem.

- Jó, ha szeretnéd - vontam meg a vállaimat, s nyomtam egy jó éjt puszit hátulról Jisung selymes, eperillatú hajacskájába. - Szép álmokat akkor. Sz-szeretlek...

- Én is szeretlek téged, Minho—

„Szeretlek." Mindez vajon az alkohol műve-e? S ha reggel új nap virrad ránk, mennyire fogjuk bánni a ma éjszaka történteket...?

________

Sziasztok, drágák. 15 515 szóval visszatértem! Ez az eddigi leghosszabb rész amúgy huha😈

Nem fűzök hozzá inkább semmit... ilyet még sosem írtam, remélem tetszett nektek🥰😈 Véleményeteket szívesen fogadom a kommentekben, NAGYON kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok a történtekhez😇

Hogy vagytok?❤️ Ki várja a Karácsonyt?❤️

Köszönöm, ha elolvastad, ha tetszett, nyomj egy csillagot, és vigyázzatok magatokra! Találkozunk egy következő rész alatt!❤️

Puszi,

~ Park Garam