\______/

Úton az Oddinary utca felé, kissé félve bár, de végül felhívtam anyut telefonon, azzal az előre eltervezett kamu szöveggel, hogy ma egy kicsit később érek haza a megszokottnál az elrendelt szobafogságom ellenére, ugyanis korrepetálásra vagyok hivatalos Han Jisunghoz, az osztályfőnökömhöz. Anyu természetesen azon nyomban hazugsággal vádolt, nem hitt nekem, de szerencsére Jisung készségesen átvette tőlem a telefont, s bájosan elmagyarázta a medúzának, miszerint mindenképpen muszáj átismételnie velem a legutóbbi matematika tananyagot, mivel közeleg a témazáró, tehát ne aggódjon, jó kezekben vagyok. A kis mókus olyannyira meggyőzően hangzott, hogy anyu totálisan bekajálta a tanárom álszent szövegét, sőt, még nagyban hálálkodott is neki, amiért foglalkozik velem. Még én is elhittem egy röpke pillanat erejéig, hogy mindössze jámboran egyenleteket fogunk oldani és nem átharapni egymás torkát. Anyu mindenfajta gyanakvás nélkül megengedte tehát, hogy Jisungnál töltsem a mai délutánt, ennek viszont nem tudtam, hogy örüljek-e, avagy sem, mivel egy meglehetősen kellemetlen beszélgetésnek néztünk elébe a fiúval.

Feszülten utaztunk, nem is nagyon beszélgettünk közben egymással, inkább mindketten mélyen a gondolatainkba merülve figyeltük az utat és a forgalmat. Itt-ott bátorkodtam a perifériás látásommal Jisungra sandítani, aki olykor ugyanezt tette, hiszen többször is összenéztünk véletlenül, amit követően persze kínosan meredtünk tovább előrefele. Szinte üvöltött, tombolt kettőnk közt az a sok feszültség és elfojtott érzelem, ezért egyre jobban tartottam attól, mennyire fogunk összeveszni a másikkal ha odaérünk.

Mikor megérkeztünk az Oddinary utcába, Jisung gondosan leparkolt a társasháza
előtti parkolóban, majd szótlanul mentünk fel mindketten az épületbe, az egyetlen nesz pedig, ami betöltötte a belteret, az a kis mókus kulcsainak idegtépő zörgése volt, ami szinte a torkomban csengett. Nyeltem egy jócskán hallhatót idegességemben, s minden ízemmel próbáltam nem megőrülni ott a színen, amint szépen beljebb kerültünk az osztályfőnököm lakásában, ahol ezidáig már megannyi alkalommal jártam.

A lakás biztonságos burkába érve eleinte természetesen egyikünk sem szólt egyetlen árva szót sem, hiába voltunk mostmár ténylegesen is kettesben; miután levettük a kabátunkat, illetve a cipőinket, odabent a nappaliban Jisung mindössze szorosan karbatett kezekkel lecövekelt közvetlenül az étkezőasztal előtt, én pedig konok hallgatásba burkolózva toporogtam vele szemben. Kínos volt az egész, hiszen hosszadalmas perceken keresztül csak méregettük egymást, pedig rengeteg mondanivalónk lett volna a másiknak.

Már épp rávettem volna magam arra, hogy valamivel megnyissam ezt a kellemetlennek ígérkező beszélgetést, mikor Jisung megelőzött ebben, azonban koránt sem úgy, ahogyan én számítottam rá. A fiatal férfi ugyanis egyszeriben odaszökkent elém, s a nyakamat megragadva két oldalról nemes egyszerűséggel odarántott magához, majd vehemensen birtokba vette az ajkaimat.

Köpni-nyelni nem tudtam, még a szemeimet sem jutott elegendő időm lehunyni a döbbenettől, csak álltam megkövülten egy helyben, mint egy viaszbábu, hisz' közel sem erre számítottam Jisungtól. Azért jöttünk ide, hogy nyugodt környezetben megbeszéljük és tisztázzuk a buliban történteket, vagy nem? Persze nem mintha zavarna a kis mókus ízletes csókja, de azért mégiscsak jobb volna helyretenni a dolgainkat előtte, nem? S mit szólna Jisung, ha tudná, hogy a minap még Hwanggal smároltam nagyban? Akkor most tuti nem csókolna ilyen lelkesen. Rettentő bűntudatom van, s nem is mondhatok Jisungnak semmit, nem vallhatom be neki ugyebár, mi történt, mert egyrészt félek a heves reakciójától, másrészt pedig ígéretet tettem Hwagnak, hogy befogom a számat. Ezekkel a gondolatokkal küszködve végül erőt vettem magamon, s Jisung vállát megragadva egy óvatos, mégis határozott mozdulattal eltoltam őt magamtól, mire a fiú elveszetten nézett fel rám, nem értve a helyzetet.

- Jisung... te meg mégis mit csinálsz? - nyögtem ki rekedtes hangon, elhaló lélegzettel hablatyolva. - Szerintem inkább meg kellene beszélnünk a—

- Majd utána! - vágott bele a szavamba türelmetlenül Jisung, elkezdve ezúttal éhes tekintettel, illetve az alsó ajkát harapdálva simogatni a mellkasomat, mire akarva-akaratlanul is elgyengültem, érzékien simulva bele érintésébe. - Nem akarsz egy kicsit lazulni előtte, hm? Segítek - hajolt oda pajkosan a fülemhez, édeskés, meleg lehelete hatására pedig érzékeny nyakamat és fülkagylómat menten elárasztotta a libabőr.

- M-m-mire gondolsz? - hebegtem elveszetten, elvégre fogalmam sem volt, Jisung ezúttal meddig lesz hajlandó elmenni velem, s bár mélyen legbelül tudtam, nem ilyen úton-módon kéne rendeznünk a dolgainkat, hanem rendes kommunikációval, mégsem vitt rá a lélek, hogy nemet mondjak neki.

- Majd meglátod - duruzsolta titokzatosan, s ismételten vadul az érte sóvárgó ajkaim után kapott, most azonban történetesen eszem agában sem volt ellenkezni, hanem egyből akaratosan visszacsókoltam a szerelmemet.

Ilyen szenvedélyesen már határozottan régen csókolóztunk egymással — persze a szombat éjszakai buliban igen, ráadásul többször is, de akkor egyikünk sem volt józan, szóval az nem számít. Jelenleg azonban abszolút az adott pillanatnak és egymásnak éltünk mindketten; rögtön forró, nyelves csókot kezdeményeztem Jisunggal, aki természetesen lelkes partner volt ebben. A folytonos buja, cuppogós hangok miatt a bennem felhalmozódott szexuális vágy teljességgel elködösítette az agyamat, s érzékien lehunyt szemekkel élveztem, amint a kis mókus felváltva a felforrósodott arcomat, a nyakamat és a mellkasomat cirógatja. Közben az én izgága kezeim sem voltak ám restek tétlenkedni; jobb kezemmel érzékien beletúrtam Jisung libabőrös tarkója felett a selymes hajacskájába, minél közelebb húzva őt magamhoz, a másikkal pedig markolgatni kezdtem a vékony darázsderekát, amely testrésze tökéletesen illett a markomba.

- Olyan jól nézel ki, Minho-ssi... annyira szexi vagy - duruzsolta felém halkan a szavait egy-egy nyálas csók közepette Jisung. - Inkább bele sem merek gondolni, mennyi embernek tetszel még rajtam kívül - jegyezte meg szomorkásan, nekem pedig kínzó bűntudatom támadt, mikor belegondoltam abba, mit is műveltem a szórakozóhelyen Hwanggal.

- Engem viszont nem érdekelnek mások - nyeltem egyet, próbálva elnyomni magamban az idegtépő lelkiismeret-furdalást, adva egy felettébb óvatos, szeretetteljes csókot Jisung homlokára. - Beléd vagyok szerelmes, kicsi csillagom. Tudod, ugye...? - dörzsöltem össze aranyosan a pisze orrunk hegyét.

- Nem tudom, én csak remélem, hogy ez tényleg így van - felelte önbizalomhiánnyal fűszerezett hangon a fiatal férfi, mire nekem nyilván ismételten bűntudatom támadt a Hwang-ügy miatt, mikor is Jisung váratlanul elvette a puha kezecskéjét a mellkasomról, s legnagyobb meghökkenésemre fogta magát, és határozottan belemarkolt a fenekembe, így rántva engem még közelebb magához.

- Ööö... Jisung? - motyogtam meglepetten, egy világian zavart nevetést hallatva, elvégre... nem fordítva kellene ennek lennie, hogy én markolgatom az ő félgömbjeit?

- Mi az? Nem tetszik? - biccentette oldalra kérdőn a kobakját Jisung, mire jómagam eleinte csupán nyeltem egyet, amint a kis mókus a fenekem markolgatása helyett ezúttal szégyentelenül benyúlt hátulról a nadrágomba, s az alsónadrágom vékony anyagán keresztül érzékien simogatni kezdte a jobb félgömbömet. Határozottan jólesett Jisung érintése eme testrészemen is, viszont valahol kissé bizonytalan voltam, mert nem gyakran fogdostak még más férfiak hátulról.

- De... csak—

- Csak?

  -Nem nekem kéne ezt csinálnom neked? - bizonytalanodtam el.

Jisung először csak édesen elkuncogta magát a zavart viselkedésemen, végül pedig mindössze hetykén megvonta a vállacskáit.

- Csinálhatod te is ha akarod - jelentette ki, megadva az engedélyt, azzal menten kihúzta mancsait a nadrágomból, majd a csuklóimhoz nyúlva szépen rávezette kezeimet a formás, kerekded popsijára, amit jómagam nem titkolt örömmel markoltam meg. - Mi az, csaknem tetszik? - kuncogott fel a hevességemen. - Ahogy észrevettem, te kifejezetten izgulsz a fenekekre, rossz kisfiú. Nincs igazam? Szerinted nem vettem még észre, hogy mindig mimet stírölöd a suliban az órákon, hm?

- Ha tudnád mennyire szexi vagy hátulról... elölről... és minden egyes szögből - duruzsoltam mindössze pár miliméterre a kis mókus kivörösödött arcocskájától, majd finom, egyben éhes csókokkal kezdtem el beborítani a tanárom kecses, vékony nyakát, aki a kobakját hátravetve készségesen hagyta nekem ezt. Pulzált a fiú ütőere ezerrel, emellett nagyokat nyeldesett, és jólesően, lehunyt pillákkal sóhajtozott, ami engem csak még jobban felizgatott, ennek ellenére uralkodtam magamon, s nem kezdtem el szívni a bőrét.

- Hmm, hmmm, ahhh, Minho-ssi... ne... ne olyan erősen... ahh - nyöszörgött a hajamba kapaszkodva a fiatal férfi, hiszen minden elsődleges igyekezetem ellenére egy idő után bizony kezdtem egyre vadabbul és vadabbul csókolni őt az éktelen felajzottságtól. Szabályosan fel akartam őt falni. - Ülj a kanapéra - tolt el magától, csillogó tekintete pedig puszta sejtelmességet sugárzott, ami engem csak arra buzdított, hogy mihamarabb tegyem meg amit kért tőlem.

Levetettem hát magam menten ülőhelyzetbe a kanapéra, Jisung pedig rögvest odafészkelte magát közvetlenül énmellém, s az államat határozottan megragadva maga felé rántotta a fejemet, egy szenvedélyes-szerelmes csókot kezdeményezve velem. Recés, nedves nyelveink forrón összesimultak a másikéval, még a fogaink is összekoccantak az akaratos és kiéhezett csókolózásunk közepette, aminek az egyvelege egyszerűen frenetikus élmény volt számomra. Mámoros volt magam elnyelni Jisung minden egyes ízes lélegzetvételét és leheletét, illetve érezni selymes arcbőrét és immáron jócskán felpuffadt párnácskáit érintkezni az enyémekkel. Össze-vissza verdesett szerencsétlen szívem a szerelemtől és az ezzel járó izgalomtól, pláne mikor Jisung elvált egy idő után a puháimtól, hogy egy pár másodpercre mély szemkontaktust létesítsen velem. Tekintetét elködösítette a vágy, viszont érintése mégis kontrasztos módon gyengéd volt, mikor kézfejével óvatosan végigsimította az orcámot, majd nyomott egy apró csókot a homlokom közepére, ami kimagaslóan meghitt atmoszférát teremtett közöttünk.

- Szeretnéd ha kiverném neked? - kérdezett rá ekkor hirtelen Jisung, mire jómagam azonnal fulladás közeli állapotba kerültem.

- Ööö... - pörögtek komótosan agyam rozsdás fogaskerekei, mérlegelve a tanárom nagyon is kecsegtető ajánlatát, holott voltak ellenérzéseim, hiszen alaposan megviselt az, ami a múltkori alkalommal történt. - I-i-igen, de csak akkor, ha megígered, hogy nem fogsz rám kiakadni utána, meg kidobni innét mint a múltkor - kötöttem az ebet a karóhoz.

- Esküszöm, hogy nem fogok kiakadni, Minho-ssi - fogadkozott, én azonban kissé szkeptikus maradtam még mindig, és szerintem joggal. - Azóta helyretettem magamban a dolgokat, legyőztem többé-kevésbé a félelmemet is ezzel kapcsolatban, és tényleg szeretnék neked örömet okozni. Ha megengeded.

- Perszehogy megengedem! - vágtam rá izgatottan, majd azt követően bizalmasan ráfogtam Jisung kissé reszkető kezecskéjére. - De azt előtte tudnod kell, kicsim, hogy bármikor leállhatsz közben ha valami esetleg kényelmetlen lenne számodra. Semmi sem kényszer, ezt ne feledd - biztosítottam őt efelől. - Rendben, picur?

- Rendben, Minho - bólogatott. - Nagyon rendes vagy amúgy velem, köszönöm - mosolyodott el megkönnyebbülten a kis mókus, holott ezt tisztázni számomra igenis alap volt. Fontos, hogy mindketten komfortosan érezzük magunkat, ha valamiféle szexuális érintkezés zajlik közöttünk. - Ööö, van esetleg valami olyan, amit kifejezetten szeretsz az ágyban? - tette fel félénken a következő kérdést. - Érzékeny testrész? Mármint, most az orálon kívül persze, mert azt gondolom szereted, de ha nem baj, a számba venni még nem szeretném. Mondjuk nyak, fül vagy mellkas? Mit szeretsz?

- Ööö - gondolkoztam el ezen erősen, s nyilván élből a mellbimbó jutott az eszembe, hiszen az alábbi testrészem kifejezetten érzékeny volt már csak szimpla tapintásra is, de ezt olyan ciki lett volna pont őelőtte beismerni, hogy inkább tudatosan befogtam a számat. - Nem is tudom, Jis... de ha te csinálod, akkor úgyis minden rohadt jól esik nekem - vontam meg a vállaimat, apró mosolyt villantva feléje.

- Olyan jó, hogy nem erőltetsz rám semmit. Te tényleg egy olyan rendes és tisztességes fiú vagy! Így pedig csak méginkább örömet szeretnék okozni neked, Minho-ssi.

- Akkor rajta... bébi - fogtam meg a fiúcska kezét, s gyengéden ráhúztam az említett végtagját a kemény mellkasomra. - Mutasd meg, mit tudsz. Tanár úr.

Jisung erre csupán vágyakozva beharapta az ínycsiklandozónak ható alsó ajkát, majd éhesen ráhajolt az enyémekre, hogy egy lágy, egyben mégis kifejezetten tempós csókban részesítsen. Természetesen rögtön elkaptam a fonalat, még a homlokunk is összekoccant a hirtelen mozdulatainktól, amin a csókunkat egy pár pillanat erejéig megszakítva össze is kuncogtunk derűsen. Lehet Felix és Hwang sokkal tapasztaltabbak a szexualitás terén Jisungnál, viszont sosem ízlett még ennyire senkinek a csókja sem, mint a kis mókusé — a szerelem ízesítette meg, tette ilyen édessé.

- Imádom, hogyha megcsókolsz - túrtam bele jókora lendülettel Jisung hajacskájába.

- Mit szólnál ahhoz, ha megcsókolnálak mondjuk... itt? - nyomta oda a vékony mutatóujját a nyakamhoz, közel a fülem alá, majd azt követően menten rá is hajolt az alábbi testrészemre, s nyomott egy puszit az érzékeny bőrfelületre, aztán pedig izzó nyelvét kidugva végig is nyalt rajta. Az ágyékom és az alhasam nyomban rándult egy orbitálisat erre, s még egy kéjesebb beütésű sóhaj is elhagyta ajkaim börtönét, ami valószínűleg ösztönzően hatott Jisungra, ugyanis a fiatal férfi a tövénél belemarkolt a hajamba, hátrarántotta a fejemet, s most szemből kezdte el csiklandós csókjaival belepni mindenütt a nyakamat, elidőzve különösen az ádámcsutkámnál.

- Ahh, na-na-nagyon jó va-vagy, bébi - hablatyoltam, immáron elképesztően szaporán szedve az éltető levegőt. - Ügyes fiú vagy. Nagyon nagyon ügyes - dicsérgettem őt, miközben Jisung céltudatosan végigpuszilgatta az állvonalamat, ami közepette még a lehelete is ingerelt, majd látszólag a fülemet szemelte ki következő céljául; először csak óvatosan a fogai közé csípte a fülcimpámat, kicsit meghúzva azt, aztán pedig még a fülkagylómba is belenyalt. - Azt a kurva... gáz, ha már ennyitől is simán el tudnék menni? - nevettem fel félszegen, mikor Jisung kifulladva elhajolt tőlem.

- Akkor tartsd vissza - intézte el ennyivel a problémát Jisung.

- Nem fog menni - ingattam a fejemet.

- Hm, akkor te amolyan „két másodperces" csávó vagy - állapította meg provokatívan Jisung, mire sértetten húztam fel az orromat.

- Hah, nem is! - védekeztem elvörösödve. - Esküszöm, hogy sokáig bírom! - bizonygattam.

- Na persze - ciccegett, pajkosan forgatva meg az egekig a mókusszemecskéit Jisung. - Tudod... - kezdte el lassacskán kigombolgatni az ingem fránya gombjait fentről lefelé. - Nem hittem volna, hogy egyszer pont a diákommal fogok ilyesmiket csinálni, de...

- De...? - nógattam.

- De te totálisan magadba bolondítottál, és nem csak azért, mert egyébként rohadt jól nézel ki, hanem mert olyan törődő, figyelmes és gyöngéd vagy velem. Mindenkivel - húzta szét rajtam a kigombolt fekete ingemet, szabaddá téve ezáltal a felsőtestemet, és őrjítő lassúsággal végigsimított mellkasomtól egészen az alhasamig, mire jómagam rögvest megvonaglottam alatta.

- Forró a kezed - adtam elfojtott hangon a fiú tudtára, hiszen tenyérlenyomata kis híján lyukat égetett szerte a bőrömön. Közben persze Jisung mintha rajtam kóborló ujjaival tudatosan és direkt kikerülte volna a mellbimbómat, ami felemésztett belülről. - Ez nagyon jó érzés, Jisungie. Szeretem ha a mellkasomat simogatják - tájékoztattam őt, s legszívesebben minden szégyenérzetemet félretéve megkértem volna őt arra, hogy érintse meg a mellbimbómat, de jelenleg nem volt hozzá elég merszem. Viszont, lehetséges, hogy Jisung gondolatolvasó, mert valamilyen úton-módon beletrafált a vágyaimba.

- Mennyire érzékeny a mellbimbód?

- Ööö... - hezitáltam, minimum a köldökömig pirulva éktelen zavaromban, amiért Jisung ennyire nyílt a témával kapcsolatban. - Ami azt illeti, eléggé—

- Szeretnéd ha megérinteném? - pihegte, világian ártatlan tekintettel pislogva fel egyenesen rám, nekem pedig a gyomrom menten a torkomba ugrott. Megkukulva néztem vissza rá félig fekvő pozíciómból, s egy pillanatra a torkomra forrt a szó is. - De ha nem szereted, akkor sincs semmi gond. Ne érezd kényszernek. Sok pasi nem szereti, ha a mellbimbójához nyúlnak, szóval nem kell ezt csinálni, hogyha nem akaro—

Nem vágtam közbe szavakkal, hanem ezúttal szimplán tettekkel hallgattattam el Jisungot; reszkető kezecskéjét odahúztam a lüktető mellkasom jobb feléhez úgy, hogy ujjbegyei telibe végigsúrolták jócskán megkeményedett mellbimbóm hegyét, mire rögtön egy aprót nyögve tátottam el a számat a kéjtől. Jisung erre felbátorodva megismételte a mozdulatot újra és újra; apró köröket rajzolgatott mutató- és középső ujjával a kis kavicsomon és körülötte, így dörzsölgetve az egyik abszolút erogén-zónámat, miközben végig az arcomat mustrálva figyelte a reakcióimat.

- Hmmpphh... imádom... olyan jól csinálod... nagyon érzékeny, ahhh - böktem ki nagy nehezen a színtiszta igazságot. - Annyira de annyira imádom, Jisungie—

- Látom rajtad - nyomott egy finom csókot az izzadni kezdődő homlokomra a tanárom holmi biztatásképp. - Annyira szép vagy, amikor élvezkedsz - kezdte a mellbimbóm ingerlése mellett egyidejűleg eltátott szájjal csókolgatni és nyalogatni a kitüremkedő kulcscsontomat, valamint a tejfehér vállaimat és a mellkasomat, helyenként meg is szívva az idegvégződésekben gazdag bőrt, ezáltal megjelölve a területet. - Mondd ki, mit akarsz. Úgyis tudom - lesett fel rám ragyogó íriszekkel, ismételten kitalálva a gondolataimat. - Azt szeretnéd, hogyha megnyalnám, ugye? - vigyorgott rám pajzánul. - Rossz fiú vagy.

- Én... én—

- Ugyan! Mondd ki...! Csak bátran - biztatott engem töretlenül. - Bár sosem nyalogattam még más férfi mellbimbóját, de kifejezetten izgat a gondolat. Főleg most, hogy ilyen szexin izzadtan itt fekszel mellettem - legeltette rajtam fel-le a perzselő tekintetét.

Nem tudom, miért, mindenesetre rettentően zavarban voltam a tanárom előtt, viszont a zabolázatlan vágy és szexuális ösztön mégis egykönnyen úrrá lett rajtam, ezért megemberelve magam végül odahajoltam Jisung libabőrös füléhez, hogy közvetlenül a fülébe suttoghassam bele akaratomat. Alsó és felső puháim súrolták a fiú fülét, amibe Jisung egész testében beleremegett. Hiába voltunk kettesben, ilyen formában mégis sokkalta intimebb és egyszerűbb volt számomra kimondani, mire is vágyom tulajdonképpen.

- Kérlek, nyald meg a... a... a mellbimbómat...

Jisungnak több sem kellett; gyorsan eltolt magától, és visszaegerészett kobakjával a meztelen mellkasomhoz, s először csak pár miliméteres távolságból rálehelt a kavicsom tetejére, ami már önmagában kikészített, mégpedig a lehető legjobb értelemben.

- Gyerünk, kicsi csillagom - bátorítottam őt a libabőrös tarkójára fogva. - Nyald meg...

Jisung ekkor szófogadóan kidugta a nyelvét, majd annak csábos hegyével elkezdte őrjítő lassúsággal nyalogatni és izgatni a rózsaszín, immáron kőkemény mellbimbómat, miközben a lehető legerotikusabb tekintettel meredt fel rám, felvéve velem a mély szemkontaktust.

- Ez az... ez az, Jisungie... - hadartam, az élvezettől eltátott szájjal hápogva. Fogtam őt a tarkójánál fogva, Jisung pedig megállás nélkül szívogatta, csókolgatta és nyalogatta az egyik legérzékenyebb testrészemet. - Nézz rám közben, úgy bizony... így... gyönyörű vagy...

- Finom vagy - eresztett meg felém egy sejtelmes félmosolyt a fiatal férfi, majd már türelmetlenül birtokba is vette a másik, eddig elhanyagolt bimbómat. Imádtam a csiklandós érzést, ami egészen az ágyékomig, derekamig és agyamig kisugárzott, az egyik legintimebb aspektusa a mostani helyzetnek pedig az volt, hogy csupa nyál lett tőle a felsőtestem amint állát rajtam támasztotta.

- Akkor folytassa a tanár úr... - lapogattam meg biztatóan az aranyos kis buksiját.

Jisung még vagy bő fél percen keresztül kitartóan izgatta recés, pokolként izzó nyelvével felváltva mindkét mellbimbómat, egészen addig, amíg azok teljesen ki nem vörösödtek a rengeteg szívogatástól és nyalogatástól. Elégedett mosoly terült szét az egész arcomon, olyannyira az ínyemre volt ez az egész szexuálisan túlfűtött szituáció kettőnk közt. Utána a kis mókus fokozatosan áttért a hasamra, amit szintén lelkesen, érzékien lehunyt szemekkel végigpuszilgatott, még egy ponton a köldökömbe is váratlanul belenyalt, aztán pedig felegyenesedett ülőhelyzetbe, és elkezdte kicsatolni az övemet.

- Miattad most úgy áll a farkam, hogy csoda, hogy még eddig nem szakította át a nadrágomat - jegyeztem meg, provokatívan megvonogatva feléje a szemöldökömet, mire Jisung csupán egy halk kuncogást hallatott, miközben az én támogató segítségemmel sietősen leküzdöttük a farmeremet és az alsónadrágomat egészen a térdemig, így az immáron valóban igencsak ágaskodó huszárként álló, javában az előnedvében tocsogó péniszem közszemléletre került.

- Hmmm - hümmögött elgondolkozva Jisung, éhes szemekkel mustálva nagyban a kielégülés után vágyakozó férfiasságomat, szivárgó makkommal nézve farkasszemet.

- Mi az, bébi? - biccentettem oldalra megjátszott jámborsággal a fejemet. - Csaknem tetszik? - kérdeztem tőle, Jisung pedig csupán orrlyukain keresztül kapkodva az éltető oxigént bólogatott hevesen. - Akkor érintsd meg, kicsi husi. A tiéd.

- Igen? Az enyém? - dobta vissza a labdát a kis mókus, és hüvelykujjával izgatóan körözni kezdett az alaposan szivárgó makkomon, ami emiatt csak méginkább ontani kezdte magából a ragacsos előnedvet, és kezdett lassacskán egyre vörösebbé avanzsálódni. Az, hogy Jisung ismételten kis tappancsaival kényeztet, ráadásul önakaratából, leírhatatlan.

- A-a-ah tiéd - helyeseltem, akarva-akaratlanul is kajánul fel-fellökve a csípőmet a levegőbe, azt implikálva ezzel, hogy Jisung gyorsítson a mozdulatain. - Fogd meg lejjebb a tövénél, szoríts rá egy kicsit, és úgy verd, bébi - adtam neki sorra a hasznos intrukciókat, amelyeket a férfi zokszó nélkül követett is.

Szűziesen pislogva megragadta a vértől duzzadó farkamat a tövénél, és lassú, ámde mégis erőteljes mozdulatokkal fel-le kezdte a hosszomon húzogatni a bőrt, jómagam pedig a szám folyamatos harapdálásával próbáltam elnémítani a kikívánkozó nyögéseimet. Forró tenyere körbeölelte a péniszemet, amely szinte ujjongott ujjai ölelésében, olyan kellemes helye volt ott, a rajta való szünet nélküli tökéletes munkálkodás pedig nem evilági élményekben részesített engem. Olyannyira, hogy a színtiszta élvezettől már-már delíriumosnak nevezhető állapotomban automatikusan nyúltam Jisung nadrágja után, hogy én is hasonló módon kényeztethessem őt, ám még szinte rá sem simítottam az említett ágyékára, mikor a kis mókus idegesen elcsapta a kutakodó mancsomat a privát testtájékáról.

- Ne érj hozzám! - förmedt rám frusztráltan, és mintha mi sem történt volna, tovább verte a farkamat, ezúttal viszont sokkalta lágyabban, nem túlzottan szorítva rá.

Meglehetősen össze voltam zavarodva, és koránt sem értettem, mi baja Jisungnak azzal ha én is hozzáérek odalent. Fel van ő is izgulva, látom rajta, ráadásul a nadrágja is igencsak dodorodik. Azt tudom, hogy a szex és az orál még sok lenne a számára, és nem is akarom ráerőltetni, azonban szerintem egy egyszerű kiverésen nincs semmi durva vagy túlzottan speciális kimenetelű. Elég zavaró, hogy nem engedi viszonozni nekem ezt a sima, randifelek közti gesztust, holott igenis én lennék a legboldogabb ember a világon, ha Jisung hagyná, hogy kielégítsem. Vagy lehet, hogy csak simán nem szereti ha kiverik neki, és fél beismerni? Tudtommal van ilyen, nem mindenkinek esik jól, ha egy másik kéz fonódik a nemiszervük köré, csapdába ejtve a félszeműt. Vagy netalántán túlságosan durván és erőszakosan nyúltam hozzá és ezzel megrémisztettem? Te jó ég, remélem nem így van. Vagy vajon Shinwon jobban csinálta? Erről van szó? Még mindig őt szereti, s ezért nem akarja, hogy én verjem ki a farkát?

Hogyha Jisung nem pumpálta volna olyan lendületesen, lelkesen és aktívan a hosszomat, akkor a hímtagom ezekre a tolakvó és egyben nyugtalankodásra okot adó gondolatokra már réges-rég elfonnyadt virágként lankadt volna le. Mindennek ellenére viszont ezerrel azon voltam, hogy félretegyem feleslegesnek látszó aggodalmaimat, s zavartalanul kiélvezzek minden egyes másodpercet a kis mókus karjaiban, ebben pedig jelentősen segített az, hogy Jisung a nedvességtől lucskos farkam ritmusos verése közepette egy mézédes csókot kezdeményezett velem, amivel mondhatni cselesen elvonta a figyelmemet.

- Te aztán tényleg nagyon fel vagy izgulva. Rossz fiú - konstatálta perverzen. - Nedves tőled az egész kezem, látod? - emelte oda a szájához a kezét egy pillanatra, s legnagyobb meglepetésemre szó szerint lenyalta ujjairól az imént kiszivárgott előváladékomat, miközben egész a lelkemig belevájta a tekintetét. - Hm, finom vagy, Minhi... legközelebb leszoplak ha szeretnéd - sutyorogta bele a fülembe, egyre gyorsabb és őrjítőbb tempóban verve nekem.

- Szeretném ahhh...! De csak ha te is—

- Én is szeretném - pusmogta Jisung, ismét csókolgatni kezdve a mostanra látható szívásnyomokkal tarkított mellkasomat.

- Bébi, gyoh-gyoh-gyorsabban, kéh-kérlek! El fogok menni, ahh! - vinnyogtam nyögdécselve, ezen a ponton meg sem próbálva visszafogni a hangomat. Túlságosan megterhelő volt az élvezet ahhoz, hogy csendben maradjak. Az alhasamban tanyázó csiklandós csomó szép lassan a lüktető péniszem töve felé kezdett vándorolni, tehát éreztem, hogy pár rántás és következik a tűzijáték kora. - Ez az, Jisungie, szoríts rá jobban, ahh, ügyes vaaagy, ahhh - hadartam önkívületi állapotban, majd vadul megragadva Jisung nyakát odarántottam magamhoz a fiút, és nyelvemet áttuszkolva a szájüregébe szenvedélyesen megcsókoltam.

Jisung azonnal engedelmesen rászorított a kipirosodott, cövekként álló farkamra és jelenleg amolyan embertelen tempóban kezdte el nekem verni, én pedig a csókolózás közepette folyamatosan az ő szájába lihegtem és nyögdécseltem, miközben a mocskos, lucskos hangok betöltötték az egész szobát.

- Nagyon jóóó, Jisungie, mé-még egy kicsit verd ahhhhhhhh mmpppphhh - szöktek hirtelen könnyek a szemembe a határtalan élvezettől, amint a lendületes kényeztetésnek háló az egész testem egyszeriben megfeszült, és a farkamból egyszercsak szökőkút módjára kezdett el kifelé lövellni az ondóm, beterítve az alhasamat, a combjaimat, és persze főleg Jisung fürge ujjacskáit is ment. Az agyam elködösült, lila köd szállt le rá, olyan érzésem volt, mintha lebegnék, ezt a csodálatos érzetet pedig egyértelműen Jisungnak köszönhettem.

- Shhh, nagyon ügyes vagy, Minhi, shhh, ne sírj - nyugtatgatott szelíden Jisung, mintha nem éppen a fenomenális orgazmustól potyogtatnám a sós könnyeimet. - Rendben vagy? - kérdezte tőlem egy lágy csók közepette, miközben még levezetésképp rántott párat az egyre puhuló péniszemen, konkrétan mindent kisajtolva belőlem.

- Aha - motyogtam vissza diszorientáltan, jelenleg még azt sem tudva, melyik bolygón tartózkodom. Hajtincseim izzadtan tapadtak a homlokomhoz, ágyékom nedves volt és csupa sperma, szemeim pedig igen könnyesek, szóval úgy festhettem, mint akit épp a tehén szájából húztak volna ki. - Köszönöm... nagyon jó voltál - hálálkodtam neki, s automatikusan Jisung belső combjára simítottam egy gyengéd kézmozdulattal, azonban a fiú most is idegesen taszította el magáról végtagomat.

- Ne! - szólt rám mérgesen, amit megint nem tudtam mire vélni, hisz' nem tettem semmi rosszat, és... rosszul esett, bevallom. Már megsimogatni sem szabad a szerelmemet, vagy mi? Csalódottan húztam hát vissza a mancsomat az ölembe, miközben Jisung feltápászkodott mellőlem a kanapéról. - Fúúú, na, én most elmegyek kezet mosni - jelentette ki. - Te meg addig töröld meg magad. Zsebkendő van a kisasztalon. - közölte, s azzal már be is zárkózott a fürdőszobába, én pedig magamra maradtam a nappaliban.

Hiába volt az előbbi orgazmusom fantasztikus, amit Jisung okozott, mégsem tartotta be az ígéretét teljes mértékben azzal kapcsolatban, hogy nem fog rám utána kiakadni. Persze a viselkedése már legalább nem volt annyira szélsőséges, mint amikor kidobott az éjszaka kellős-közepén a lakásból egy szál lenge pizsamában, de érezhetően most is feszült volt valami miatt és ideges. Mintha a szexuális tevékenység végeztével megundorodna tőlem, magától, az egész helyzettől, vagy nem is tudom. Fogalmam sem volt, hogyan segíthetnék neki túllendülni az irreális aggályain és félelmein, főleg úgy, hogy elzárkózik előlem és nem kommunikál velem. Én nem akarok neki rosszat, azt szeretném, hogyha önfeledt és boldog lenne mellettem.

Mit tegyek?

Fáradtan felsóhajtva tápászkodtam fel az alattam szinténcsak összeizzadt kanapéról, majd a száraz papírzsebkendőkkel gondosan letörögtettem magamról az ondómat, illetve a verejtékes homlokomat is. Visszahúztam magamra a nadrágot, s visszagombolgattam az ingemet is, de Jisung csaknem jött ki még mindig a fürdőszobából, ahova eredetileg csak kezet mosni ment be, ezért az aggodalmam egyre csak növekedett. Reméltem, nem lett megint rosszul, ezért körülbelül tíz perccel később összeszedtem minden bátorságomat, s félénken bekopogtam hozzá.

- Jisungie... jól vagy?

- Khm, p-p-persze, Minho-ah, mindjárt megyek - nyekegte odabentről Jisung, s a fiú pont nem úgy hangzott mint aki jól van.

- Nekem nem úgy tűnik, mint aki jól van - csóváltam meg tehetetlenül a kobakomat, ismételten kopogtatni kezdve a falapon. - Figyelj, Jisung, engedj be, jó? Beszéljük meg, kérlek, csak ne bujkálj előlem.

Pár másodpercnyi várakozást követően tisztán hallottam, amint odabent kattan a kulcs a zárban, erre pedig jómagam óvatosan ráfogtam a kilincsre és kitártam a fürdőszoba ajtaját. Jisung éppen a mosdókagyló szélén támaszkodott lehajtott fejjel, elfehéredett ujjakkal szorítva a berendezési tárgyat, legnagyobb meghökkenésemre pedig halkan sírdogált; ezt a rázkódó vállaiból állapítottam meg. A szívem valósággal a torkomban dobogott az ijedtségtől, s fogalmam sem volt, hogyan is vigasztalhatnám meg szegény kis mókust; végül odasétáltam mögéje, majd kiszámíthatóan a hátacskájára simítottam, mire ő egész testében összerezzent.

- Hé, kicsi Jisungie, mi a baj? Kérlek szépen, beszélj hozzám! Engedd meg, hogy segítsek neked - fordítottam őt magammal szembe a vállainál fogva, azonban Jisung továbbra is kerülte velem a szemkontaktust. - Mondd el nekem, mi bánt! Tudod, mennyire fontos vagy nekem, szóval szerinted nekem milyen érzés téged ilyen szomorúnak látni, hm?

- Bocsánat, én csak—

- Shhh, nincsen semmi baj, kicsikém, gyere ide - öleltem őt magamhoz gyengéden, a fiatal férfi pedig menten a mellkasomba fúrva a fejét kezdett el keservesen szipogni. - Figyelj, csillag, hadd kérdezzek tőled valamit. Téged zavar az intimitás? - kérdeztem rá nála nyíltan, ő pedig megütközve meredt rám. - Észrevettem, Jisungie, hogy mindig akkor vagy ennyire feszült és zárkózott, ha csinálunk valami intimet egymással.

- Én... - rázta meg feszülten a fejét a síró Jisung, hátrahajolva tőlem. - Minho, én nem bírok neked erről beszélni...

- Nem is kell, kicsikém - simítottam rá törődően az arcocskájára. - Csak annyit mondj legalább, hogy zavar ha hozzádérek, és akkor hanyagolunk inkább mindenfajta intimitást.

- De én vágyom az intimitásra veled, Minho, csak nehezen megy nekem, értsd meg - rítta a könnyeit törölgetve Jisung, egyik tapogatóját feszengve a hasára szorítva. - Aish, nemhogy hányni fogok már megint—

- Megint?! Mi az, hogy „megint"?! Jisung! Magyarázatot várok! - hüledeztem. - Az előbb is hánytál, azért voltál bent ilyen sokáig, ugye?! - szembesítettem őt a tényekkel.

- Nem! - emelte fel a hangját kétségbeesetten Jisung. - Tudod mit, Minho? Hagyj békén, jó?! Kivertem neked, szóval ez legyen elég, nehogy már még magyarázkodnom kelljen itt neked! - morogta, azzal sarkon is fordult és kirohant a fürdőszobából, én pedig utána iramodtam.

- De látom, hogy baj van! - kaptam el a karját lendületből, s visszahúztam őt, persze nem durván. - Nem csak a „kiverésről" szól a mi kettőnk kapcsolata, Jisung—

- Nem vagyunk kapcsolatban még, szóval nincs jogos számonkérni rajtam semmit! Nem vagyok köteles beszámolni neked mindenről! Ami a fejemben lejátszódik, az egyedül az enyém! - jelentette ki fokozottan dühösen Jisung, ezzel pedig valahol kicsit összetörte a szívemet. - Különben sem akarok erről beszélni veled, mondtam—

- Jó, rendben, akkor beszéljünk másról! - bólintottam rá indulattal telve. - Akkor mesélj, Jisung! Mi volt az a verekedés közted és Felix között a buliban?! Mi bajod van Felixszel?!

- Most ezt komolyan kérdezed?! Ennyire vak vagy, Minho-ssi?! - horkantott egyet gúnyosan a fiatal férfi, arcán pedig színtiszta utálat suhant át. - Az az utolsó ribanc el akar szedni tőlem téged, de én ezt nem fogom neki hagyni, érted?! Vagy hogyha vele akarsz lenni inkább, Minho, akkor ott az ajtó, el lehet menni! - mutatott teátrálisan a bejárati ajtó felé.

- Ne viccelj már velem, könyörgöm! Jisung! - nevettem fel kínomban, s megragadva a kis mókus hideg mancsait biztatóan magyarázni kezdtem neki, hátha sikerül meggyőznöm. - Először is, ne beszélj így Felixről, ő a legjobb barátod! Másodszor is, sosem választanám helyetted Felixet, soha! Sőt, senkit nem választanék helyetted! - s itt sajna az eszembe jutott az az idióta Hwang. Olyan szívesen bevallottam volna Jisungnak, mi történt, hogy könnyítsek a lelkemen, de nem tehettem — megígértem Hwangnak.

- Ühüm, persze - morogta vissza ellenségesen Jisung. Láttam rajta, hogy kételkedik bennem, ez pedig rettentően bántott, főleg azért, mert... igazából volt is oka kételkednie.

- Jó, akkor ne higgy nekem! - csattantam fel ekkora már én is. - Higgy akkor Shinwonnak! - szaladt ki a számon meggondolatlanul a tiltott listán szereplő név, mire rögvest visszaszívtam volna szavaimat, de már túlontúl késő volt.

Ekkor egyszeriben üvöltő csend állt be kettőnk közt; Jisungnak természetesen a torkára forrt minden egyes kikívánkozó szó a döbbenettől, s csupán megkövülten, tágra nyílt szemekkel és kétségbeesetten kapkodva levegőért meredt egyenesen a szemeim közé. Látszott rajta, hogy övön aluli ütésként érte őt a titokzatos exe nevének már csak a puszta említése is, főleg pont az én számból. Nyeltem egyet a kényelmetlen érzéseimmel küszködve, mikor észrevettem, hogy Jisung kicsiny kezei ökölbe szorulnak, totálisan elfehéredve, tekintetében pedig ott csillog a határtalan harag, a félelem, a kétségbeesés, a zavar és a kínzó lelki fájdalom érdekes kavalkádja. Tudtam, hogy fatális hiba volt felhoznom Shinwont Jisung előtt, ráadásul ilyen meggondolatlanul és ilyen kontextusban — Hwang előre megmondta, hogy vigyázzak a számra, hallgatnom kellett volna az ő tanácsára. Jisung láthatóan egy traumatizált ember, szóval erre most nagyon nem volt szükség.

- Mit mondtál...? - bökte ki halálosan nyugodt hanglejtéssel Jisung, mindössze elenyésző szekundumokkal a vulkánokat megszégyenítő kirobbanása előtt. - Ezt te honnan tudod...?

- Az most mellékes - tereltem vissza a témát az eredeti medrébe. - Csak válaszolj! Szereted még ezt a Shinwont?! Nekem úgy tűnik, hogy igenis szereted, ha képes voltál pont miatta összeverekedni Felixszel, ráadásul tudtommal nem is csak most az egyszer—

- Elég! Hagyd abba! Azonnal hagyd abba! - rivallt rám vöröslő arccal Jisung, két kézzel beletépve a hajába olyan erővel, hogy félő volt, menten kiszakítja tövestül a hajhagymáit. Arca puszta horrort tükrözött, ilyennek még sohasem láttam őt. - Nem tudsz te semmit! Nem vagy normális! Miért bántasz még te is?! - ordibált keservesen zokogva. - Semmit nem tudsz rólam, Minho, szóval ne tegyél úgy, mintha értenél engem pár hónapnyi ismeretség után! Mondd, hogy merészeled felhozni az exemet?! Mit képzelsz te magadról?! Milyen jogon?! És különben is... egyáltalán honnan tudsz te róla?! - akadt meg egy pillanatra a ricsajos kiabálása közepette. - Ahá, csaknem Felix nem bírta már megint befogni azt a nagy, lepcses száját...?

- Nem fontos, hogy kitől és honnan tudok róla, Jisung, mondom! - hajtogattam hevesen, lendületesen gesztikulálva. Nem vallhattam be neki, hogy Hwang avatott be félig-meddig ezekbe a titkokba, mert megígértem neki, én pedig igenis tűzön-vízen át tartom a szavamat. Sajnálom Felixet, és nem célom, hogy Jisunggal még jobban összevesszenek, de sajnos kénytelen vagyok abban a hitben tartani a kis mókust, hogy akár a szőkétől is tudhatok Shinwonról. - Igen, tudom, hogy teoretikailag semmi közöm nincs hozzá, mert nem járunk, de szerelmes vagyok beléd, és randizunk, szóval szerintem megérdemlem azt, hogy biztosra tudjam, nem vagyok-e csak valamiféle pótlék az exed helyett! - fejeztem ki az érzéseimet a volt barátjáról.

- MI VAN?! Milyen pótlék?! - bömbölte, immáron az arca tökéletes bőrét vésve végig Jisung a körmeivel. Nem tudom, eltervezetten tette vagy, vagy csak hirtelen felindulásból, mindenesetre megállítva őt ebben azonnal megragadtam a csuklóit, s elhúztam őket az orcáitól, mire a fiú durván kitépte végtagjait a szorításomból. - Elmondtam neked normálisan, hogy hogyan is érzek irántad, Minho! Akkor most mi a bajod?! Mit támadsz?!

- Én nem támadlak, azt pedig tényleg nehéz elhinni, hogy kellek neked, hogyha részegen beállva az exedet szólongatod! - vágtam oda neki sértetten a vasárnap délelőtt történteket, mikor álmában ugyebár Shinwon nevét ismételgette a fülem hallatára.

- Mi van?! Te meg miről beszélsz?! Nem is szólongattam őt soha! - tagadta rögtön.

- Persze - ciccegtem ironikusan. - Tudd meg, hogy amikor vasárnap délelőtt felébredtem, annyit hallottam csak a szobádból, hogy „Shinwonnie, csak most az egyszer vigyázz rám, kérlek"! - vékonyítottam el szándékosan a hangomat, Jisungét imitálva. - Szereted még?!

- Mi van?! Na jó, hagyj békén! - terelte volna a szót, menekülve a problémák elől, én azonban ez alkalommal megmakacsoltam magam.

- Jisung! - keményítettem meg erre az arcvonásaimat. - Szereted még Shi...? - tettem volna fel újra az ominózus kérdést, a fiatal férfi azonban ekkor zokogva a szavamba vágott.

- Baszki, miért vagy velem ilyen kibaszott kegyetlen még te is?! Ne mondd ki még egyszer előttem annak a szörnyetegnek a nevét, ha szeretnél valaha is jó kapcsolatban lenni velem, megértetted?! Nem szeretem őt, sosem szerettem, sőt, egyenesen gyűlölöm őt, mert tönkretett, normális vagy te, hogy ilyet feltételezel rólam?! Ki vagy te, hm?! - lökött rajtam egy gyengébbet az indulatoktól túlfűtve a mellkasomnál fogva.

- Jisung, nyugodj meg, én nem feltételeztem semmit, csak normálisan kérdezem—

- Nem, nem kérdezted normálisan, hanem megvádoltál! Beteg vagy, menj orvoshoz!

- Én menjek orvoshoz?! - bődültem fel erre hitetlenül. - Nem vagy komplett! - szegeztem neki a véleményemet, mire Jisung idegesen fordított nekem hátat, én azonban így is kitartóan folytattam a monológomat. - Neked kellene orvoshoz menni! Miért nem mondtad soha, hogy eleinte Felixszel járt az exed?! Te nem érzed szükségét annak, hogy beavass a dolgaidba? Miért titkolsz előttem ilyesmiket?! Miért nem beszélsz nekem róla? Mi történt veled? Jisung, kérlek szépen, nézz rám - fogtam meg gyengéden a fiú mindkét vállát, óvatosan szembefordítva őt magammal. - Én csak segíteni szeretnék, és meg akarlak téged érteni. Figyelj... bántott téged Shinwon?

Jisung ezúttal is világian mély hallgatásba burkolódzott; kerülte a tekintetemet, látszott rajta, a tekintetén, a testbeszédén, a mimikáján, hogy mennyire retteg attól a férfitól — még beszélnie is nehezére esett róla. Még egy szimpla név is kiakasztotta. Nem is válaszolt egy huzamosabb ideig, végül azonban a talajra lesütve a tekintetét kinyögte a földkerekség legnagyobb hazugságát.

- Nem...

- Nem hiszem el - jelentettem ki mérgesen. - Tudom, hogy félsz tőle! Látom a szemedben!

- Nem félek tőle! Fejezd be!

- Nem fejezem be! - csattantam fel. - Mit tett veled?! Mit tett veled, amiért ennyire rettegsz az intimitástól és a kapcsolattól?! Tudnom kell, Jisung, én nem bírom ezt a bizonytalanságot! Fontos vagy nekem, és csak tudni szeretném, hogy kicsoda-micsoda volt az a csávó!

- Én... azt hiszem, most inkább hazaviszlek. Egyedül szeretnék lenni - Jisung mindössze csak ennyit volt képes válaszolni nekem, ami totálisan kihozott a sodromból. A normális kommunikációra képtelen ha rólam van szó, ez pedig rettentően fáj. Épp szerettem volna visszaszólni valami frappánsat, azonban Jisung ekkor tűélesen a szemembe nézett. - Csak szólok, hogyha ismét szóba mered hozni előttem a rohadék exemet, akkor kibaszottul vége mindennek ami köztünk van, megértetted? Ha igazán kedvelsz és fontos vagyok neked, Minho, akkor nem leszel velem erőszakos, és türelmesen megvárod, hogy saját magam mondjam el neked azokat a dolgokat, amik negatív értelemben nyomot hagytak bennem. És nem tudom, hogy az az utolsó hazug lotyó - utalt szemforgatva valószínűleg Felixre. - miket vartyogott össze neked rólam, de könyörgöm, ne foglalkozz vele! - a kis mókus ekkor remegő kezecskékkel a vita hevében felforrósodott arcomra simított, s odahúzott közel magához, lágyan nekidöntve a homlokát az enyémnek.

- Rendben... rendben van, kicsim - motyogtam, átkarolva szeretetteljesen Jisung vékony darázsderekát. - Shhh, nyugodj meg, kérlek. Itt vagyok veled, kicsi csillag. Ígérem, nem faggatlak többet, most sem akartalak felzaklatni, de nagyon aggódom.

- Ne aggódj miattam - ingatta a kicsiny buksiját a tanárom. - Ezért kitépem Felix haját, ha meglátom... - szorult ökölbe a két keze, miközben az orra alatt morgott egy sort.

- Jisung! - dörrentem rá hitetlenül a fiatal férfira. Nem tetszett a fiú agresszív énje, határozottan nem, és elfogadhatatlannak tartottam azt a bánásmódot, ahogy ők ketten egymást kezelik. Felix és Jisung elvileg legjobb barátok, viszont egyidejűleg a legnagyobb ellenségek is. Én is összevesztem már Sanékkal, s bár Wooyoungnak és Seungminnak még a mai napig szívesen lekevernék egyet izomból, amiért a nővéreimmel henteregtek, de szofisztikált ember lévén visszafogom magam, nem mint Jisung és Felix. - Nem fogod kitépni a haját, és nem fogsz vele összeverekedni sem! Ez nem így működik, kicsikém, szóval kérlek szedd össze magad, és ha már Felix ilyen, legalább akkor legyél te az okosabb!

- Gyere, Minhi. Hazaviszlek - sóhajtozott Jisung, ismét szándékosan ignorálva a kezdeményezésemet egy komolyabb témát illetően, így végül kénytelen-kelletlen annyiban hagytam a dolgot. Legalábbis egyenlőre.

Felvettem az előszobában hagyott fekete-csatos bakancsaimat és a kabátomat, ahogyan maga Jisung is. Egy gyors hátsimogatással búcsút mondtam Haroo cicának, majd szép csendben learaszoltunk Jisunggal az utcára, egyenesen a férfi parkolóban hagyott kocsijához. Jisung nem várt módon felajánlotta, hogy vezessek haza én, ha szeretnék, amibe természetesen egyből belementem, mert szeretek én furikázni, így hát jómagam a volán mögé ültem be, az osztályfőnököm pedig az anyósülésre. Rögtön el is indítottam az autót, kitettem az indexet balra, majd elindultam egyenesen előre az úton, azonban alig gurultunk mindössze fél kilomérnyit előre az Oddinary utcában, mikor valami felettébb különösre lettünk figyelmesek, mégpedig történetesen közvetlenül Felix és Hwang lakóháza előtt. Alapjáraton szimplán tovább hajtottam volna, viszont a látottak ezt nem engedték. Reflexszerűen kitettem jobbra az indiexet, s lehúzódtam az út szélére a többi autó közé, mivel a szemünk elé tárult jelenetet tényleg nem hagyhattuk figyelmen kívül; látnunk kellett, mi zajlik a színünk előtt.

- Hé! Minho! Mit művelsz?! Ez a parkoló itt mozgássérülteknek van, itt nem állhatsz meg, nem akarok még büntetést is fizetni! - acsarkodott velem értetlenül a mellettem űlő Jisung, azonban mikor ő maga is regisztrálta, mi zajlik Felixék társasháza előtt, mondhatni menten a torkára forrt a szó, és a tilosban való parkolás lett szerintem a legkevésbé égető problémája. - Mi a fasz?!

Az Oddinary utcai társasház előtt ugyanis jelenleg nem más állt egy szál vékony anyagú papírkabátban fagyoskodva, mint maga Felix, viszont különösképpen nem volt egyedül. Ott állt közvetlenül az aurájába mászva, dominánsan föléje magasodva a szadista volt-férje, Oh Jongsoo, elegáns öltözékben feszítve, illetve még egy rejtélyes, öltönyös csóka vele szemben, akinek sajnos nem volt módomban megtekinteni az arcát, ugyanis telibe háttal állt nekünk. Nem értettem, mi történik, ezért váltottam egy kérdő pillantást Jisunggal, aki hozzám hasonlóan elég elveszettnek tűnt a látottakkal kapcsolatban, s feszülten figyeltük tovább a jelenetet.

Szegény Felix szemmel láthatóan kimondottan feszélyezve érezte magát a két férfi társaságában — igaz, nem voltunk túlságosan közel hozzájuk, ezért a mimikáját és arckifejezéseit nem láthattam egészen tisztán, de a szőke testbeszéde mindenesetre mégis elég árulkodóan hatott, hiszen karjait szorosan a mellkasa előtt összefonva tartotta, illetve a lábai is keresztezték egymást, ami az elzárkózás, kényelmetlenségérzet és feszengés abszolút jele. A volt férje, Oh Jongsoo pedig mindeközben valamiről igen hevesen gesztikulálva, nagyban magyarázott Felixnek, aki folyamatosan csak vonakodva ingatta válaszul a szőke buksiját. Fogalmam sem volt, miről beszélhetnek, vagy sokkalta inkább vitatkozhatnak a nyílt utcán, mert sajnos nem tudok szájról olvasni, azonban Oh Jongsoo meglehetősen domináns, erőszakos energiákat és rezgéseket bocsátott ki magából. A férfi gyomorforgató jelleme pedig tökéletesen megmutatkozott, mikor váratlanul erélyesen megragadta szegény Felixet a csuklójánál fogva, s nemes egyszerűséggel kicsavarta hátra a védtelen szeplős gyenge karját az utca kellős-közepén, aki a végtagját rángatva kétségbeesetten próbálta kitépni magát Oh Jongsoo kegyetlen markából, a férfi azonban nyilván erősebbnek bizonyult nála. A másik pasas pedig csak egyszerűen, magabiztosan feszítve állt mellettük, s nem tett szó szerint semmit, nem akadályozta meg ezt a fizikailag erőszakos, megalázó bánásmódot egy másik ember, főleg egy gyenge fiúcska felé.

- Jisung! Te jó ég, az a rohadék bántja Lixet! - fordultam oda halálra rémülve a megkövülten pislogó kis mókus felé. - Segítenünk kell neki! - szálltam volna épp ki a járműből, hogy én magam, a saját két kezemmel akadályozzam meg az orrom előtt lezajló bántalmazást, azonban Jisung kétségbeesetten húzott vissza nyomban a karomnál fogva.

- Ne! Kérlek szépen, ne menj oda! - hadarta felém fel-le emelkedő hangon a fiatal férfi. - Jongsoo is egy elképesztően veszélyes ember, ne tudd meg, milyen kapcsolatai vannak, rohadtul féltelek tőle téged is meg magamat is, könyörgöm, ne menj oda! - ajnározott.

- És Felix?! - csattantam fel, hitetlen kacajt hallatva Jisung kegyetlenségén. Akármennyire is haragszik Felixre, akkor is legjobb barátok! - Ő nem számít?! Nem zavar, hogy a szemed előtt bántják a legjobb barátodat?!

- Dehogyisnem! Hogy mondhatsz ilyet?! - vágta rá feszülten. - De akkor sem mehetsz oda emberkedni egyedül! Gondolkozz már!

Kelletlenül ugyan, de be kellett látnom, hogy Jisungnak ebben sajnos igaza van — ha én most odarobogok, Oh Jongsoo, s a nekem háttal szobrozó, izmoktól dagadó csicskája valószínűleg rögvest, nulla erőfeszítéssel az atomjaira ver engem, és ezzel igazándiból csak még nagyobb veszélybe sodrom Felixet és tulajdonképpen Jisungot is, de közben meg az ausztrál fiú sem tudja magát megvédeni egyedül az ő ártó kezeitől.

Mit kell ilyenkor tenni?

- Mit csináljunk most, Jisung?! - idegeskedtem, a fejemet fogva nézve végig, amint Oh Jongsoo kissé ellökve magától Felixet végül elengedi a fiúcska karját, aki fájdalmasan kezdi el dörzsölni végtagját.

- Fogalmam sincs! Várjuk meg, mi lesz a vége!

- Basszus, hol a faszomban van ilyenkor Hyunjin hyung?! - csaptam rá egyet idegbetegen a kormányra.

- Valószínűleg az egyetemen vagy dolgozik. Nem tudom, a buli óta mintha kerülne...

Jisung ezen megjegyzését inkább szándékosan figyelmen kívül hagytam, s nyomban visszavezettem Felixékre a tekintetemet, ahol a szőkeség épp megadóan elindult Oh Jongsoo után. Ekkor fordult meg végre valahára a másik ürge is, hogy utánuk menjen, aki eddig csak háttal állt, viszont most megláthattam az arcát. Az agyam rozsdás fogaskerekei nyomban megolajozatlanul pörögni kezdtek erre a látványra, mivel valahonnan nagyon is ismerős volt a csávó, csak az nem ugrott be hirtelen, hogy honnan. Aztán egyszeriben belémcsapott a felismerés, hogy ez a titokzatos férfi nem más, mint Seo Changbin, Min Yoongi tanár úr mostohabátyja, aki buszsofőr révén ugye elvitt minket a gimpoi osztálykirándulásra. Ott csókolóztunk először Jisunggal, ezt sosem feledem. De mit keres itt most Seo Changbin? Miért tűnik úgy, hogy Oh Jongsoo-val ennyire jóban vannak? Milyen ügyletekben van benne? Mit akarnak ezek ketten pont Felixtől, ráadásul ilyen erőszakosan? Itt valami nagyon nem stimmel.

- Te is látod? Az ott nem Yoongi bátyja? - kérdezett rá először a látottakra Jisung.

- De igen... - motyogtam lehidalva, döbbenten nézve végig, amint Oh Jongsoo, Seo Changbin és persze Felix mindannyian beszállnak a volt férj luxus kocsijába, és padlógázzal elhajtanak az Oddinary utcából. Ösztönösen kitettem a bal felére az indexet, s megiramodtam én is utánuk. - Kövessük őket, Jis! - pillantottam futva a kis mókus felé. - Nem tudom, miért, de nagyon rossz előérzetem van. Van tipped, hogy hova mehetnek?

- Fogalmam sincs, Lixie sosem beszélt nekünk semmi ilyesmiről, de Jongsoo-ból sok rosszat nézek ki. Amúgy azt sem értem, hogy hogy jön pont Yoongi bátyja a képbe.

- Hát azt én sem.

- Jobbra mentek - navigált engem készségesen Jisung. - Basszus, menj már, menj már, Minho, mert elveszítjük őket! - kezdett el velem indokolatlanul pattogni, holott a főúton jövőknek még a kikanyarodás előtt kénytelen voltam előnyt adni.

- Jól van, Jisung, nem verethetek ki semmiből-semmi a főútra mint egy idióta, ha itt virít a pofámba az adj előnyt-tábla - csóváltam meg a fejemet feldúltan, s mikor meggyőződtem afelől, hogy biztosan nem jön semmi, ügyesen kifordultam én is a főútra. - Nyugodj meg - szóltam gyengéden az idegességében a bőrét csipkedő Jisung felé. - Hamar utolérjük őket. Mi a baj, mitől félsz?

- É-é-én csak - nyelt egyet feszülten Jisung, nekidöntve buksiját az ülés fejtámlájának. - Az van, hogy én akarva-akaratlanul sokszor kívánok rosszat Felixnek, mert köztünk sok megoldatlan konfiktus lappang, és haragszom rá, ettől függetlenül viszont tudom jól, hogy nem kellett volna úgy nekiesnem a szombati buliban. Minho, én nem akarom, hogy Jongsoo bántsa őt! Tudom, hogy végig hogy bánt vele, és biztos vagyok benne, hogy Felix még rengeteg mindent nem mondott el azzal kapcsolatban ami vele történt. Rohadtul nem tesz jót neki ha Jongsoo-val van, mert manipulálja őt, és kitudja mivel fenyegeti, hogy újra ágyba csábítsa, most is biztosan csak félelemből ment el velük, biztosan—

- Hé, kicsim - fogtam rá jobb kezemmel Jisung  combjára, megnyugtatásképp megszorítva a fiú említett testrészét. - Nyugodj meg, kicsi csillag, rendben van? Nem lesz semmi gond, megnézzük szépen, hová mennek, és aztán meglátjuk, mi lesz. Szedd össze magad, lélegezz mélyeket, itt vagyok melletted.

- Fogd két kézzel a kormányt - Jisung csak ennyit felelt, s mikor a combjáról visszahúztam a kezemet, megragadva azzal is a kormányt, ezúttal ő tette rá békésen a mancsát az én combomra, valószínűleg az efféle fizikai kontaktussal kutatva megnyugtatás után.

Habár Seoul városában elég nagy volt a forgalom, viszont szerencsére képes voltam tisztes távolságban követni Oh Jongsoo rikítóan piros sportautóját, miközben Jisung szótlanul kapaszkodva a combomba feszengett mellettem az ülésen. Nem akartam őt feleslegesen idegesíteni a nyugtatgatással, ezért én is hallgattam, s inkább teljes figyelmemet a vezetésnek szenteltem. Itt-ott persze szelíden megcirógattam Jisung combomon pihenő sima kézfejét, ami láthatóan jólesett a kis mókus lelkének.

Nem viccelek ha azt mondom, hogy vagy fél óráig keringtünk a város azon részein, amiket jómagam nem is annyira ismertem. Tippem sem volt afelől, hogy Jongsoo-ék vajon hová igyekeznek pont Felix társaságában ilyen hajthatatlanul, de őt ismerve semmi jóra nem számítottam. Jisung egy idő után felvetette, hogy szólnunk kéne az eseményekről Hwangnak, én azonban igencsak ez ellen az ötlet ellen voltam; ha riasztjuk idő-nap előtt a hirtelenharagú férfit, újra betöri Jongsoo orrát, ergo a végén még ő jön ki sárosan a dologból, ezt pedig nem szeretnénk.

Nem sokkal később megérkeztünk Seoul egyik kőgazdagoknak fenntartott negyedébe, ahol megannyi üdülőközpont, felhőkarcoló, és már-már egeket verdeső épületegyüttes sorakozott egymás után. Nem értettem, mit keresünk pont itt, viszont hamarosan Jongsoo kitette az indexet, és beparkolt egy privát, fedett parkolóba, ahová magánszemélyként én nyilván nem állhattam be csak úgy, így szépen beszúrtam magam az út szélére két másik autó közé. Jisunggal feszült figyelemmel néztük, amint pár percen belül Oh Jongsoo és Seo Changbin, a lehajtott fejű Felixszel együtt kiballagnak a garázsféleségből, majd Jongsoo kimért vezénylésére bemennek az egyik legmodernebb, legfellegzősebb és legnagyobb épületbe az összes többi közül, eltűnve végérvényesen a szemünk elől.

- Most mi legyen? - fordult felém Jisung, tanácstalanul rágcsálva az alsó ajkát, miközben jómagam épp behúztam a kéziféket.

- Tudod, hol vagyunk?

- Fogalmam sincs! - idegeskedett, ezen a ponton már a hajhagymáit tépve ismét. Jómagam pedig újfent szépen odanyúltam a kicsiny kezecskéihez, elhúzva őket onnét, megakadályozva őt abban, hogy kárt tegyen magában. - Jongsoo gazdag, lehet az övé ez az épület, vagy irodája van itt. Nem tudom.

- Értem. Gyere, bemegyünk! - vetettem fel egy hirtelen ötlettől vezérelve.

- Ezt most komolyan gondolod?

- Persze, gyere, csak simán benézünk, hát azért már csak nem harapják át a torkunkat - biztattam őt, habár én sem voltam ám valami biztos a dolgomban, s azzal egy emberként ki is szálltunk mindketten a kocsiból. A kinti csípős, hideg levegő miatt azon nyomban megborzongtunk egész testünkben. - Kicsim - nyújtottam feléje a kezemet, Jisung pedig rögtön meg is fogta a mancsomat, s gyorsan össze is kulcsoltuk az ujjainkat.

Így indultunk hát be a grandiózus épületbe, kéz-a-kézben. Jisung igencsak feszengett, éreztem rajta, ezért muszáj volt legalább nekem erősnek mutatkoznom kettőnk közül, pedig egy cseppet sem voltam az. A modern épület automatikusan nyitódó, kétszárnyú ajtaja nyomban kitárunk előttünk, odabent pedig fehéren csillagott a laminált, fehér márványpadló — szinte kiégette a retinámat ez a túlzott fényesség. A hosszú folyosóból megannyi ajtó nyílt, a berendezés pedig, például az asztalok, székek, bőrkanapék és kávéautomaták pedig mind a legmodernebb típusúak voltak — egyetlen szóval tehát undorító luxus.

Még jóformán körül sem bírtam nézni rendesen, mikor váratlanul konkrétan a semmiből odarobogott elénk egy magas, fekete-hajú, öltönyt viselő férfiember, és felvont szemekkel nekünk szegezte a kérdést:

- Jó napot, maguk kicsodák? Belépő-igazolványt kérek szépen felmutatni!

- Belépő... micsodát? - engedtem el a kis mókus nyirkos kezecskéjét, döbbenten pislogva fel tágra nyílt szemekkel az öltönyös pasasra, akinek a nyakában lógó névjegykártyáján ott virított a neve.

Nem számítottam arra közel sem, hogy igazolnunk kell majd magunkat, ami történetesen azért is fokozattan necces, mivel természetesen honnan is lenne nekünk ehhez a random felhőkarcolóhoz hasonlatos, modern épülethez belépő-igazolványunk. De így hogy keressük meg Felixet? Kitudja, hová vitte őt Oh Jongsoo és Seo Changbin; még a végén bántódása esik a szőkének csak azért, mert mi Jisunggal gyávák voltunk közbelépni.

- Belépő-igazolványt - ismételte meg magát fontoskodóan az ürge. - Ha nincs belépő-igazolványuk, akkor sajnos nem mehetnek be. Nálunk ez a szabály. Ez itt egy privát épület, szigorúan csak a kuncsaftjainknak, illetve az üzletfeleinknek fenntartva különféle meetingekre és üzletkötésekre. Nem átjáróház és nem játszótér. Ha jól érzem, Önöknek nincs belépő-igazolványuk, szóval megkérem magukat, fáradjanak ki az épületből! - intett a kezével a kijárat felé.

- De uram, kérem, mi nem akarunk semmi rosszat, csak a barátunkat keressük! Baj van, beszélnünk kell vele! - szólalt meg ekkor reszkető hangon Jisung is, kissé mögöttem állva, miközben folyamatosan a kabátom szélét markolászta a feszültségtől.

- Baj? Milyen baj? - értetlenkedett az öltönyös, végül azonban megadóan felsóhajtott. - Na jó, hogy nézett ki a barátjuk? 

- Hát, alacsonyabb tőlem, vékony, szőke hajú, csinos, szeplős fiú - magyaráztam közbe én is.

- Óh! - világosodott meg egyszeriben az öltönyös pasas. - Tudom már, Yongbokra gondoltok, Mr. Oh volt férjére, ugye?

- Aha... rá... - makogtam furcsásan, kérdőn összenézve Jisunggal, elvégre ezek szerint Felix mondhatni igencsak bejáratos ide, főleg ha még a koreai névéről is ismerik őt az itt dolgozók, ahogy általában csak mi szólítjuk. - Uram, kérem, mi csak szeretnénk vele beszélni! Láttuk, hogy az előbb jött be! Így sem engedne be minket? - kérleltem.

- Fontos volna nagyon! - erősködött Jisung is.

- Nem - felelte nemes egyszerűséggel a karbatett kezű férfi. - Felixnek egyrészt van belépő-igazolványa, és ő különben is akármikor bejöhetne, hiszen Mr. Oh feltétlen engedélyét élvezi. Maguk viszont csak állítják, hogy Felix barátai, és nincs is igazolványuk, szóval kérem távozzanak, különben kénytelen leszek hívni a biztonságiakat. Tudniillik, Oh Jongsoo nem szereti a kíváncsiskodókat...

- Jeon Wonwoo! Ezer éve! - robogott be ekkor a modern bejárati ajtón két újabb öltönyös, elegáns, komoly tekintetű férfiember, egyenesen oda mellénk. Az egyikük egy meglehetősen sármos, fiatal férfi volt első látásra, körülbelül a huszas évei végén járhatott. Ébenfekete haja hátra volt zselézve, s elsötétített napszemüveget viselt, kimérten és valahol kissé lenézően nézve végig mindannyiunkon, a másik csávó pedig vagy tíz évvel idősebbnek tűnt, ráadásul nem is volt koreai, hanem európai, s egyből kezet is nyújtott a minket cseszegető manusznak.

- Óh! Üvözöllek titeket, Alfonzo! - rázta meg a kezét az említett, azaz ezek szerint Wonwoo.

- Elnézést a késésért, elég nagy volt a forgalom! - szabadkozott az imént érkezett két férfi közül az idősebbik, alias Alfonzo. - Oh Jongsoo és Seo Changbin már itt vannak? - tudakolta türelmetlenül.

- Igen, az előbb jöttek ők is, szóval nem késtetek sokat. Fent vannak a tizenegyedik emeleten. Ötös terem, menjetek nyugodtan - biccentett egyet készségesen Wonwoo.

- Ők kik? - szólalt meg most először a másik, napszemüveget viselő úriember, s még a hülye, elsötétített lencsék takarásában is tisztán éreztem, amint sasszemeket meresztve alaposan végignéz rajtam és Jisungon tetőtől-talpig. Nem is tudom, miért maradtunk amúgy még mindig ott Jisunggal, mint illetéktelen személyek, a magyarázat rá pedig szerintem csak az, hogy olyannyira meg voltunk illetődve a történések sorozatában, hogy mondhatni földbe gyökerezett a lábunk.

- Fogalmam sincs - fogta a fejét mérgelődve Wonwoo. - Valami gyerecskék be akarnak jönni mindenáron a főnök úr ex-férjéhez, de már mondtam nekik, hogy nem lehet. Ne is foglalkozzatok velük, mindjárt kiteszem a szűrüket - legyintett.

- Helyeskék. Sokat kereshetnének ám ilyen csinos pofival - konstatálta elismerően a napszemüveges, majd toporogva odafordult Alfonzohoz. - Mehetünk akkor? Ha nem ők a partnereim, akkor engem egyébként hidegen hagynak. Az én időm is véges. Induljunk már fel, és közben hívd fel Donghyunt is, hogy hozzon nekem mihamarabb egy erős fekete kávét! - adta ki az utasításokat se-perc alatt.

- Persze, Taeyong, mehetünk is! - bólogatott szorgalmasan Alfonzo. - Köszönjük szépen, Wonwoo az útbaigazítást, megyünk is akkor Mr. Oh-hoz - indultak meg a lift felé.

Miután ismét hármasban maradtunk ezzel a Wonwoo nevezetű talpnyaló ürgével a tágas előcsarnokban, a férfi agitáltan felsóhajtva felemelte a mutatóujját, a bejárati ajtó felé mutatott, és határozott hangon így szólt:

- Na, tipli van, kicsi fiúk!

Megragadtam a félelemtől, a zavarodottságtól vagy éppenséggel a sokktól remegő Jisung kezét, s a lábainkat szedve kisiettünk a fényűző épületből, még mielőtt ez az idióta Wonwoo, vagy ki, valóban riasztotta volna a biztonsági őröket, avagy rosszabb esetben Jongsoo-t. Nem sikerült megtalálnunk Felixet, sőt, csak egyre több kérdőjel merült fel bennünk vele kapcsolatban. Mikor ismételten kiértünk a friss levegőre, totálisan meg voltunk keveredve, egyikünk sem értette, mi történik odabent, s hogy miképp is kerül Felix a képbe, de egy dolog bizonyossá vált — az ausztrál fiú biztosan nem szabad akaratából van is, akármi miatt is jött ide Oh Jongsoo-val és Seo Changbinnal, aki oly' rendesnek tűnt.

A látszat néha csal.

- Minho, most mi lesz?! - pánikolt be teljességgel Jisung, immáron a sírás szélén állva. - Mi van, ha Jongsoo bántja Lixie-t?!

- Nyugodj meg, kicsim, biztosan nem bántja őt egy frekventált épületben, ráadásul más emberek társaságában - nyugtatgattam a kis mókust a logikai megközelítésemmel, holott nekem is jócskán gyomorgörcsöm volt, illetve nagyon rossz előérzetem. Féltettem én is Felixet. - Ha hazamegy, majd felhívjuk Hyunjin hyungot és Chant, hogy nekik mondott-e valamit erről a kiruccanásáról Jongsoo-val, jó?

- És ha nem?!

- Akkor valahogy kiderítjük mi magunk!

- Úgy bánom, hogy megütöttem őt még én is a buliban, Minho! - kezdte el keservesen hullatni a sós, forró könnyeit Jisung, odabújva szorosan a mellkasomhoz, kabátomba fúrva a fejét, azt sírva alaposan össze. - Egy szar barát vagyok, egy undorító ember, Minho, egy kibaszott szörnyeteg! Jongsoo rengeteget bántotta Felixet, és úgy sajnálom, hogy még én is ezt csináltam vele—

- Nem vagy szar barát, Jisung, könyörgöm, ne sírj, és ne beszélj így magadról! - simítottam bele törődően a tanárom selymes hajtincseibe. - Gyere, kicsim, hazaviszlek, ne sírj, minden rendben lesz Felixszel, majd ha hazajön, biztosan minden kiderül. Neked viszont le kell pihenned, mert rosszul leszel. Gyere, csillag - irányítottam őt a leparkolt állapotban várakozó kocsija felé, ő pedig szipogva lépkedett velem.

Nem tudom, mibe keveredett Felix, de egy biztos; újabb felderítésre vágyó ügyeket kaptam a nyakamba, ahol ki kell bogoznom a szálakat, hogy tisztán lássunk.

Csak ne essen baja Felixnek, könyörgöm!

______

Sziasztok, drágáim, 9400 szóval újra itt vagyok!❤️🥰

Elnézést, hogy most ennyit kellett várnotok az új részre, csak mostanság elég sok dolgom volt. Többekközött megcsináltam a jogsit, szerencsére minden sikerült elsőre, aminek nagyon örülök. Imádok vezetni🥰 Na meg szombaton például voltam Pesten vonattal, és csináltattam septumot, amit most dugdosok ezerrel anyumék elől😂 xd

Nemrégiben ismét jelentősen elgondolkoztam azon, hogy abbahagyom ezt a könyvet, de egyenlőre még mindig valami visszatart ebben. Túlzottan a szívemhez nőtt a történet és ti is🥰 Mit gondoltok a mostani részről? Mint mindig, véleményeket most is szívesen fogadok❤️

Jisung és Minho egyre intimebbek egymással, nemde? Viszont Jisungnak láthatóan problémái vannak... Mit gondoltok róluk?🥺

Szerintetek mi lesz Felixszel? Vajon mibe keveredett a pipi?🙃

Hogy vagytoook? Mi újság veletek?❤️ Sulisok, hamarosan iskola😭😭

Köszönöm ha elolvastad, remélem tetszett!❤️ Vigyázzatok magatokra, és találkozunk egy következő rész alatt!

Puszi,

~ Park Garam