\_____/

Sunmi noona várhatóan szaladt leadni a forródrótot Chaeryeongnak; azaz mondhatni beárult engem, hogy mit mondtam neki a szupermarketben, ezért mostmár a nővéreim közösen orrolnak rám.

Remek.

Nem mondom, hogy nem érdemlem meg a neheztelésüket, mert kivívtam magamnak, de ilyenkor azért megszüntetném a női emancipációt, mert ezek ketten istenemre mondom, hogy szabályosan összefogtak ellenem. Mondjuk Chaeryeong estére már nem volt rám annyira megsértődve, mert ugye hétfőig kellett befizetnie a pénzt az abortuszra, s mondhatni erősen azzal volt elfoglalva. Én pedig megpróbáltam többször is felhívni Sunmi noonát, hogy bocsánatot kérjek tőle, s mikor a nővérem végre-valahára fogadta a bejövő telefonhívást, csupán annyit volt hajlandó mondani, hogy Seungminnal épp fürdetik a kicsiket, és hogy majd holnap megbeszéljük, aztán lecsapta a telefont.

Persze, el is felejtettem, hogy jelenleg az ő életében Seungmin mindennél fontosabb.

- Bűzlesz a piától, öcsikém, azért vagy most ilyen megkeseredett és ideges. Azóta érzem, amióta hazajöttem! Nem is értem, minek piálsz, ha egyedül vagy itthon, te lüke - okított ki engem Chaeryeong, úgy heverészve este az ágyamon egy csomag gumicukorral, mintha az legalábbis a sajátja lenne. - Majd holnap megbeszélitek Sunmi unnie-val, mert most ő is ideges. Ha ma este Seungmin kinyalja, reggelre tuti lenyugszik, higgy nekem - ejtette ki a száján az utolsó mondatot olyan világi természetességgel, mintha egy üdítőt kérne.

Eltorzult, halálra vált arccal néztem rá a lányra az íróasztalom székén ücsörögve.

- Te undorító állat! Fúj! Hogy mondhatsz ilyet?! - fogtam hitetlenkedve a fejemet.

- Miért, szerinted nem ezt csinálják állandóan? - értetlenkedett Chaeryeong, furcsamód az alhasán tartva az egyik kezét. - Sunmi unnie nem csak a nővérem, hanem a legjobb barátnőm is egyben, hát persze, hogy mindig megvitatjuk, milyen a szex. Néha még jó grafikus részletekbe is belemegyünk, szóval megtudtam tőle például, hogy Seungmin kifejezetten szereti azt is, hogyha a nő hordja a nadrágot az ágyban—

- Jézusom, fúj! - öklendeztem, hatalmas méreteket öltő undorral az arcomon. - Fejezd be, különben kiraklak! Nem vagyok kíváncsi Sunmi noona és Seungmin szexuális életére, köszönöm! Amúgy kivel írogatsz, hm? - szűkültek össze gyanakvóan a szemeim, hiszen a nővérem ujjai olyan fürgén jártak a telefonja képernyőjén, hogy azt még egy gyorsíró is megirigyelte volna.

- Áh, senkivel, csak Hyunsuk oppa írt - vonta meg lazán a vállait Chaeryeong, mire nekem a szemöldökeim nyomban felszöktek egészen a homlokom kellős-közepéig. Mit akar az a tetű a nővéremtől?! - Most mit vagy ideges? Csak azt kérdezi, hogy vagyok - méltatlankodott.

- Nemhogy a végén még megint lefektet! - figyelmeztettem őt, hiszen San unokatestvére egy két lábon járó vészjelzés volt a szememben. - Nem tetszik nekem ez a fazon.

- Jaj már, Minho! - bődült fel elégedetlenül Chaeryeong. - Nem elég megnyugtatás neked az, hogy a nőket szeretem?

- Nem - feleltem erre egyszerűen. - Emlékeztetnélek, drágaságom, hogy te lefeküdtél ezzel az emberrel, szóval elnézést, hogy aggódom érted. Nemhogy még ismét meggyőz, és megtartod a gyerekét is - férkőzött bele az agyamba a lehető legszörnyűbb opció. Az egy dolog, hogy Hyunsuk hyung totál nem az a típus, aki ezzel a bohém mentalitásával megállapodik, és jámboran gyereket nevel, de kitudja; lehet valami koppan a fejében, s ráveszi Chaeryeongot, hogy szülje meg neki azt a gyereket. Te jó ég, remélem, Chaeryeongnak lesz annyi esze, hogy nem dől be ennek az embernek, s képes lesz logikusan gondolkodni.

- Hülye vagy, baszd meg. Ha ennyire okos vagy, szüljél neki gyereket te - reagálta le mindössze ennyivel az aggodalmaimat Chaeryeong. - Nincs az az isten, hogy én ezt a gyereket megszüljem, ezt tartsd észben. Ezt már kismillió alkalommal megbeszéltük, Minho, nem hiszem el, hogy ilyen vagy. Csütörtökön végre véget ér ez a szenvedés. Na, mentem zuhanyozni - tápászkodott fel az ágyamról, majd elhagyta a szobámat, vélhetően a fürdőszobába véve az irányt.

Nehézkesen felsóhajtva csóváltam meg szegény kobakomat, miután a lány lelépett zuhanyozni; tudtam jól, hogy Chaeryeong nem akarja ezt a gyereket, tökéletesen ismerem őt, s egyértelmű volt az is a kezdetektől fogva, hogy a legjobb megoldás a számára nem más, mint az abortusz. Ráadásul az ikernővérem nem az a típus, akit könnyen be lehet folyásolni, de ha Hyunsuk hyungról van szó, bizony vannak elég nyugtalanító aggályaim vele kapcsolatban. Elvégre a férfi már egyszer meggyőzte őt, hogy leszbikus révén lefeküdjön vele, szóval mi van, ha valamilyen úton-módon ráveszi szegény lányt arra is, hogy tegye tönkre az életét? Erre inkább gondolni sem merek — bízom abban, hogy Chaeryeongnak helyén van az esze és a szíve. Ha Sunmi noona végre hajlandó lenne velem beszélni, akkor megkérhetném őt arra, hogy jegyezze meg Chaeryeongnak, miszerint ne dőljön be Hyunsuk hyung álcájának — rá lehet jobban hallgatna az ikertestvérem, mint rám.

Bár a délután folyamán elfogyasztott alkohol estére valamelyest kiszállt a szervezetemből, azért még mindig eléggé kába és kótyagos voltam az italtól. Ráadásul folyamatosan azon kattogott a szerencsétlen agyam, hogy Jisung vajon olvashatta-e már a postaládájába bedobott szerelmeslevelemet, avagy egyáltalán látta-e, hogy érkezett számára egy nem mindennapi küldemény. Szó szerint felemésztett belülről a tudat, hogy fogalmam sincs, mi zajlik jelenleg Jisunggal, s hogy mi lesz a reakciója arra a hirtelen felindulásból megírt levélre. Az a tippem, hogy semmi jó. Rettegtem attól, hogy ezzel csak méginkább növelem a fiú irántam érzett utálatát, de valamilyen szinten nyugtatott az a tudat, hogy legalább őszinte voltam vele. Ha ő ezt nem hajlandó értékelni, akkor pedig azt kell mondjam, hogy tényleg nem illünk egymáshoz.

Chaeryeong a gyors zuhanyzás után már nem akarta velem megnézni a Szulejmán legújabb epizódját, hanem inkább elment lefeküdni, ezért én is így tettem, hiszen már elég későre járt. Volt még egy dugi sojusüveg az ágyam alá rejtve, elalvás előtt pedig ittam belőle pár kortyot, hátha az alkohol képes lesz kiüríteni valamelyest az agyamat, s nem kell agyalnom a problémáimon. Ebben ugyan nem sokat segített az alkoholos ital, de legalább könnyebben elnyomott tőle az álom.

Anyu vasmarokkal és farkastörvényekkel vezetve a Lee háztartást mindenáron el akart engem másnap küldeni az iskolába, de kétségbeesésemben gyorsan produkáltam előtte néhány drámai, ámde elég hitelesre sikeredett köhögésrohamot, ezért apu tanácsára a medúza végül rábólintott arra, hogy még legalább kedden itthon maradhassak. Igazából szerintem ma már iskolában lett volna a helyem, mert a napokban alaposan kikúráltam magam, de ebben a kilátástalan élethelyzetben kénytelen voltam inkább itthon maradni. Féltem volna Jisung szemébe nézni a szerelmeslevél után, ezért szerettem volna inkább az otthon biztonságot nyújtó falai közt maradni, amíg megtehetem. Ha látnám őt az iskolában járni-kelni, az csak méginkább leamortizálná a megroncsolt lelkiállapotomat, főleg úgy, hogy Jisung arckifejezéseiből nem gyakran tudok bármit is leolvasni. A gimnázium falai közt kitartóan tartja a poker-arcot, megkeményíti a vonásait, és még megfejthetetlenebbé lesz, mint amilyen általában.

Kedden tehát, amikor reggel apu és anyu elmentek munkába, Chaeryeong pedig értelemszerűen iskolába, jómagam rajzolással és túlzott csokoládé evéssel próbáltam elterelni a figyelmemet Jisungról és a neki írt szerelmeslevélről. Azon voltam minden létező erőmmel, hogy mostanra ne bánjam azon tettemet, hogy meggondolatlanul odaadtam azt a ciki levelet a tanáromnak, de egyszerűen nem ment. Ma már úgy gondoltam, hogy semmiképpen sem kellett volna, mert ezzel csak méginkább megaláztam magam Jisung előtt, hiszen miért is kapna a fejéhez a levél elolvasása után, hogy "igen, Minho az igazi!"? Pocsékul éreztem magam, de tényleg, minél inkább belegondoltam, s komolyan azt hittem, hogy ettől már nincs lejjebb — ez a tudatlanság és a konstans szerelmi csalódás, amiben hetek óta élni kényszerülök, maga a kénköves pokol. Már nem bírom tovább.

Elég volt.

Egy ember — pontosabban egy művész — általában azt kelti életre a papíron, a vásznon, vagy a mondatok összességének segítségével, ami után szíve oly' nagyon vágyakozik. Vágyai ott keverednek félelmével és fájdalmával egyaránt. Habár jómagam mindig is egy szívesen filozofáló típus voltam, régen mégis gyakorta lefestettem a cicáimat, alkottam csendéleteket, vagy életre keltettem szebbnél-szebb tájképeket a vásznon egy szimpla ecset segítségével.

Mostanra azonban teljesen megváltozott a helyzet; semmi mást nem tudok rajzolni és festeni Jisungon kívül, hiszen mindenről ő jut eszembe. Ha felnézek a csillagos égre, egyből az ugrik be, hogy az ő íriszei pont olyan fényesen ragyognak, mint azok a parányinak tűnő égi gömbök. Ha orromat megcsapja az eper jellegzetes illata, egyből az ő fenséges aromája jut róla eszembe, illetve a csókja íze. Bármit teszek, Jisung mindig ott van velem. Ha átlapozom a rajzfüzetemet, szinte az egészben csak a fiúról alkotott portrék sorakoznak, amelyek különféle momentumjait örökítik meg. Lehet nem éppen etikus másról ilyesféle rajzokat készíteni, de ebben a formában legalább egy kicsit közel érezhetem őt magamhoz, márha a való életben eltaszított magától végleg.

Megfulladok nélküle.

Azt hiszem, sosem éreztem magam még ennyire tehetetlennek az életem során.

Bábként mozgó csontokká és az élet rabszolgájává tett engem a szerelem. Ez az érzés húsba vájó bilincsbe verte kezeimet, megbéklyózott, s az örök szolgájává tett. Sakkban tart ez az érzés, onnét tudom, hogy szívem úgy sikít, szenved, remeg, haldoklik, hogy a szerelmem nincs velem.

Éppen az utolsó simításoknak számító vonalakat kanyarítottam rá a grafitceruzámmal a papírlapra, mikor váratlanul megcsörrent a mellém lerakott mobiltelefonom, mire egész testemben összerezzentem az ijedtségtől. Olyannyira el voltam mélázva, hogy első hirtelenemben automatikusan azt feltételeztem, Jisung az, de mikor a kijelzőn Sunmi noona neve jelent meg, valóságos öröm töltötte meg bensőmet. Remélem, a nővérem már nem haragszik rám a tegnapiért. Fülemhez emelve az elektronikai készüléket fogadtam hát a hívást.

- Noona! - szóltam bele derűsen.

- Szia, Minhokám - köszönt vissza a nővérem, s a becézés alapján tudtam, hogy már nem haragszik rám. - Hogy vagy? Betegen?

- Nem, már jól vagyok, csak ma még inkább itthon maradtam - feleltem, miközben a fekete melegítőnadrágomon lévő kisebb szöszöket kezdtem el lecsipegetni. - És te, noona?

- Jun és Nara oviban vannak, nekem meg másfél óra múlva kezdődik a műszakom, úgyhogy megint Seungmin megy majd el értük délután - jegyezte meg Sunmi noona, mire jómagam nemtetszően összepréseltem ugyan az ajkaimat, de erőt vettem magamon és nem szóltam rá semmit, pedig mennyire szerettem volna! - Figyelj, Minho, tudom, hogy nehéz, de kérlek szépen értsd meg, hogy Seungmin és én szeretjük egymást. Boldog vagyok vele, vigyáz rám és a kicsikre is.

- Ne haragudj rám, noona, bocsáss meg, amiért olyan bunkó voltam veled tegnap—

- Nem haragszom, Minho! Már nem - vágta rá azon nyomban a fiatal nő, elég határozottan ahhoz, hogy elhiggyem; már valóban nem dühös rám. - Az egyik legnagyobb értéked, kicsi öcsikém, hogy tudsz bocsánatot kérni. Viszont arra kérlek, hogy bízz meg a döntéseimben. Tudom, hogy aggódsz értem, de hidd el, nincs okod rá, elvégre ismered Seungmint. A barátod, tudod jól, mennyire tisztességes és jószívű fiú.

- Tudom, csak félek, hogy megint csalódni fogsz, noona, ráadásul a kicsiknek apára van szüksége! Szerinted ezt a posztot Seungmin be tudná tölteni? - méltatlankodtam, próbálva józan ésszel gondolkozni legalább én.

- Seungmin már most olyan mint az apjuk - válaszolta egyszerűen a nővérem. - Minden nap eljön hozzánk, gyakran itt is alszik, ha pedig pont nem tanul vagy velem foglalkozik, akkor rengeteget játszik a kicsikkel, képzeld el. Ismered a dalt az Oroszlánkirályból, ugye? Képzeld, Minnie megtanította azt a dalt a kicsiknek, főleg Nara imád vele énekelni. Jun inkább autókkal szeret vele játszani. Múltkor amikor hozta őket haza az oviból, vett nekik még forró csokit is, utána pedig—

- Jól van, noona, elhiszem, hogy jól bánik veletek - szakítottam őt félbe, ettől valamelyest megnyugodva, hiszen hosszú évek alatt valóban Seungmin az első olyan férfi, aki nem csak Sunmi noonával bánik jól, de a gyerekekkel is szíves-örömest törődik. - Rendben, ha tényleg boldog vagy vele, akkor én nem szólok bele az életedbe, de ha bármi rosszat csinál, azonnal szólj nekem és elintézem - emberkedtem szükségszerűen,

- Nyugodj meg, Minho, tudom, mit csinálok.

- Amúgy, noona!

- Tessék?

- Nem beszélnél Chaeryeonggal?

- Mert? - lepődött meg ezen. - Fél az abortusztól, vagy mi történt? Vagy Hyunsuk oppával van mégis valami gubanc? Nem úgy volt, hogy jól kezelte? - zavargott.

- De... csak - nyeltem egyet, a ceruzám legvégén lévő piros radírt rágcsálva. - Rossz előérzetem van, noona. Félek, hogy ez a rohadék újra behálózza őt. Írogat neki, Chae pedig válaszolgat... nem tudom, csak nemhogy ráveszi, hogy tartsa meg a gyereket - mondtam ki a legnagyobb félelmemet.

- Ugyan! - nevetett ezen egy jóízűt a vonal túlsó végén lévő nővérem, mintha az imént épp valami hatalmas ostobaságot ejtettem volna ki a számon. - Szerinted ez a hülyegyerek pelenkázni akar? Hát nézz már rá!

- Jó, jó, tudom, igazad van, de mi van ha mégis...? - pánikoltam akarva-akaratlanul.

- Felejtsd el, Minhoka, és ne kombinálj feleslegesen. Ha pedig mégis, Hyunsuk oppa akár fejre is állhat, Chae akkor sem fog gyereket szülni, ebben biztosabb vagyok, mint a saját életemben - szabadkozott Sunmi noona, én pedig a saját lelki-békém érdekében úgy döntöttem, hiszek neki.

- Jó, de kérlek, azért beszélj vele, engem megnyugtatna - kértem meg őt.

- Oké, majd beszélek vele, csak ne támadd le szegényt az alaptalan pánikalapanyagoddal.

- Nem fogom, nyugi... - ígértem meg neki, kissé előre idva a medve bőrére. - Ööö, most leteszlek, noona, mert valaki csengetett - jelentek meg az értetlenségből adódó barázdák a homlokomon, hiszen váratlanul megszólalt odalentről a kapucsengő, nekem pedig fogalmam sem volt, ki lehet az ilyenkor.

- Ha a postás az, akkor nemhogy behívod! Iseul kolléganőm mesélte, hogy az egyik unokatestvérétől a postás egyszer iPad-et lopott - kötötte a lelkemre szigorúan Sunmi noona, majd arra hivatkozva, hogy készülődnie kell, már bontotta is a függőben lévő telefonhívást.

Bosszúsan cammogtam le a lépcsőkön az emeletről, amiért a hülye postás miatt most le kellett jönnöm ajtót nyitni, miközben én épp a szobámban testeltem. Meg sem igazítottam magam, mert feleslegesnek éreztem. Miért nem képes egyszerűen csak bedobni a postaládába azt az átokverte újságot vagy küldeményt, és kész? Azért kapják ezek a fizetésüket, hogy a szegény, beteg fiúkat ugráltassák?

Az eszem megáll.

Hangosan és enerváltan sóhajtozva, illetve a szemeimet egészen az egekig forgatva léptem oda a bejárati ajtónkhoz, azzal a feltett szándékkal rántva ki a kilincsnél fogva a falapot, hogy minél hamarabb elhajtsam innen az idegesítő postást, szomszédot vagy lényegében akárkit, azonban az ajtó túloldalán nem éppen az állt, akire eleinte számítottam. A küszöbön ugyanis nem más szobrozott, mint maga Han Jisung; sötétbarna loknijai kócosan omlottak a tündéri arcára, s mint mindig, a férfi most is gyönyörűen festett. Az állam szinte a padlót verdeste az éktelen döbbenettől, azt hittem csak képzelődöm, s mindössze egyetlen pillantás Jisung szemébe elég volt ahhoz, hogy tudjam...

A fiú olvasta a levelemet.

Nem szép dolog volt tőlem, tudom, de mikor ezt realizáltam, elöntötte minden egyes porcikámat a tömény pánik, s reflexszerűen be akartam csapni szerencsétlen fiú orra előtt a falapot, azonban még mielőtt ezt megtehettem volna, Jisung határozottan rávágta kicsiny tenyerét a bejárati ajtóra, így akadályozva meg, hogy becsukjam azt. Köpni-nyelni sem tudtam, csak pislogtam rá bambán, behúzott nyakkal, mint hal a szatyorban.

- Ne csapd rám az ajtót - rótt meg semleges hangon, közben ijesztően szuggerálva hideg tekintetével. - Bejöhetek? Van itthon valaki? Azt hiszem, van mit tisztáznunk - mondta, s ebben végre-valahára egyetértettem vele, mégha rettegtem is, hogy milyen irányba fog elmenni ez a beszélgetés.

- Ööö, p-persze, gye-gye-gyere. Cs-cs-csak én va-vagyok - hebegtem elvékonyodott hangon, többször is idegesen megköszörülve a torkomat, miközben Jisung belépett mellettem a házamba, ahol eddig még sosem járt. Nem nagyon nézett szét az előszobában, csupán némán levette a cipőit és a kabátját, aminek zsebéből elővett egy összehajtott fehér borítékot — nyilván a szerelmeslevelemet. Óh, egek... - Gyere csak beljebb nyugodtan, khm.

Rettenetesen fura érzést keltett bennem, hogy Jisung itt van az otthonomban, mert eddig csak én jártam nála, ám szinte időm sem volt ezen többet agyalni, olyannyira aggódtam amiatt, hogy a fiatal férfi most miket fog a fejemhez vágni. Arra számítottam, hogy Jisung minimum leüvölti a fejemet, cafatokra szaggatja a levelemet a szemem láttára, s közli velem, miszerint szívből gyűlöl, mielőtt elviharzik. Főleg a halántékomon és a hónom alján éreztem, hogy levert a víz, s jelenleg az sem aggasztott, hogy úgy nézhetek ki, mint valami megkeseredett hajléktalan. Bármit megtettem volna azért, hogy túl legyek ezen a kínos beszélgetésen, de ezt a levest én főztem magamnak — ki egye hát meg ha nem én?

Jisung céltudatosnak tűnve lecövekelt a nappalival egybekötött konyhánk kellős-közepén, míg én mély hallgatásba burkolódzva odasétáltam egészen a lépcső legaljához, így több méter távolság maradt köztünk, s lazaságot imitálva, háttal nekidőltem a korlátnak. Szorosan karbatett kezekkel, hevesen dobogó szívvel és visszafojtott lélegzettel vártam, hogy végre megszólaljon.

- Elolvastam a leveledet - közölte velem látszólag érzelemmentes arccal a nyilvánvalót, mire a gyomrom egyből összezsugorodott, szemeimet pedig szégyen-nem szégyen, csípni kezdték a sós könnycseppek.

- Nem kellett volna odaadnom... - nyögtem ki elcsukló hangon.

- Szóval megbántad, hogy odaadtad? - kérdezett vissza rögtön.

- Igen... vagyis nem! Nem tudom - vallottam be neki szégyenkezve. - Tegnap hirtelen felindulásból bedobtam a postaládádba, de mostanra már nem vagyok biztos abban, hogy ezáltal egy jó döntést hoztam. De... ha itt vagy, akkor gondolom van véleményed is róla - próbálkoztam, annak érdekében, hogy kiterítse előttem lapjait, ugyanis mimikájából és testbeszédéből szó szerint semmit nem tudtam kiolvasni. Mintha szándékosan mellőzte volna a gesztusokat.

- Van - tudta le a választ ennyivel Jisung, mire ordítani tudtam volna a tehetetlenségtől. - Nézd - sóhajtott fel gondterhelten. - Én még sosem kaptam ilyen levelet, és mit ne mondjak, az is elég hihetetlen, hogy manapság egy kamasz veszi az időt arra, hogy ennyi oldalt telekörmöljön - ingatta hitetlenül a buksiját.

- Hát én vettem, mert... - mondd ki, Minho, mondd ki! Mutasd meg neki, hogy nem vagy gyáva, elolvasta az oldalakon taglalt szerelmi vallomásodat, immáron nincs mit veszítened! - Mert szerelmes vagyok beléd. - ejtettem ki halkan, érzelmesen az alábbi szavakat.

- Ezt... ezt már a levélben is leírtad... - most jött el az a meghatározó pont, amikor Jisung felvett, kemény álarca elkezdett szépen lassan töredezni, s sebezhető, zavart tekintettel túrt bele selymes loknijai közé. - Most mi legyen?

- Hogyhogy mi legyen? - tártam szét a karjaimat értetlenül, hiszen ő jött ide. - Én szerintem elég konkrétan leírtam neked, hogy mi is érzek irántad, szóval mostmár rajtad a sor. De ha kell, elmondom neked akár élőben is újra, hogy olyan közhelyes dolgok lettek rám jellemzőek az utóbbi időben, mint eddig még soha. Alig eszem, alig alszom, folyamatosan csak rád gondolok, és alig várom minden egyes nap, hogy újra lássalak. Kibaszottul belédszerettem, érted? És a poklok poklát élem meg, mióta nem vagy a közelemben...

- Fuu, én... nem tudom, mit mondhatnék erre - simított rá paprikapiros arccal a tarkójára Jisung. - Most elképesztően zavarban vagyok, mert sosem mondott nekem még senki ilyeneket - sütötte le tekintetét a talajra.

- Én is zavarban vagyok, elhiheted - nevettem el magam fejedelmi kínomban.

- Egyébként elsősorban azért jöttem ide, mert szerettem volna tőled bocsánatot kérni, de úgy őszintén - nyelt egyet, úgy szorongatva közben a kezecskéi közt a levelemet, valamiféle megnyugtatás után kutatva, mintha az élete múlna rajta.

- Miért is? - feszültem meg egész testemben. 

- Azért, hogy kitettelek a viharban. Tudom, hogy ez egy sima bocsánatkéréssel nincs elrendezve, mert akár komoly bajod is eshetett volna odakint abban az időben, és tényleg le is betegedtél, ráadásul kegyetlenség volt tőlem pont ilyet tenni, mert tudtam, hogy mennyire félsz, de szeretném ha tudnád, hogy őszintén sajnálom a történteket. Iszonyú bűntudatom van azóta is. Nem akartalak bántani, én csak rettenetesen megijedtem miután... AZ történt köztünk, mert előjött bennem pár borzalmas emlék, és úgy éreztem muszáj megvédenem magam tőled, de ezt nem így kellett volna csinálni, mostmár belátom. Nem bántottál, nem tettél semmi rosszat, itt én vagyok a szörnyeteg... Nagyon szégyellem magam, Minho, kérlek bocsáss meg—

- Megbocsátok, Jisung, shh, nincsen semmi baj - bólintottam egyet határozottan, s az igazság az, hogy ezt komolyan is gondoltam, hisz' én is rengeteget hibáztam. Igaz, ezzel a tettével Jisung jócskán átlépett egy határt, de látom rajta, hogy mennyire bántják őt a történtek, szóval én képes vagyok megbocsátani neki, elvégre akit szeretünk, annak elnézzük a baklövéseit. - Azóta jócskán volt időm átgondolni a dolgokat, és igazából nem tudok rád haragudni. Látom rajtad, hogy tényleg sajnálod, én pedig nem vagyok különben sem egy haragtartó típus. Próbáljuk meg elfelejteni, jó?

- Rendben.. Ígérem, hogy nem lesz több ilyen! Változtatok, rámfér egy kis önkontroll és impulzuskezelés - szabadkozott erőst a fiatal férfi. - Beszéltem erről a pszichológusommal, és... jót tett nekem, mert mostmár képes vagyok átlátni, hogy mi zajlott le bennem akkor. A pánik miatt volt egy ilyen heves érzelmi reakcióm, nem kell hinned nekem, mert ez semmit sem ér utólag, de—

- Jisung, nem kell magyarázkodnod, már akkor láttam rajtad, hogy valami komoly baj van, csak kiborultál, és nem hallgattál meg—

- Tudom, ne haragudj—

- Te se haragudj, én sem voltam mindig valami példaértékű személyiség. Annak, ami akkor éjjel történt köztünk, nem kellett volna megtörténnie, mert így csak mindketten szenvedünk. Én szenvedek, mert nem lehetsz az enyém, te pedig ugyebár gyűlölsz, és—

- Nem gyűlöllek! - vágta rá azon nyomban Jisung. - Me-megbántad, ami akkor történt? - tette fel a kérdést félve.

- Nem. Ennek így kellett történnie. Ahogy a levélben is írtam, számomra csodálatos volt - vettem fel vele az intenzív szemkontaktust. - Na és te? Te megbántad? Nyilván igen—

- Nem...! Nem bántam meg! Aish, figyelj, ez bonyolult - nyelt egy igen hangosat, majd meg-megremegő hangon újra szólásra nyitotta száját. - Minho, hadd kérdezzek először én valamit. Amit a leveledben írtál, azt komolyan gondoltad?

- Most pontosan mire gondolsz?

- Komolyan gondolod azt, hogy fontos vagyok neked, hogy szerelmes vagy belém, és hogy vigyázni akarsz rám? Nekem még soha senki nem mondott ilyeneket, főleg nem olyan, akit én is... Nem versz át, ugye? Mondd, hogy ez nem valami beteg játék a részedről, mert ha igen, abba én esküszöm, hogy beleőrülök—

- Gyere ide, Jisungie - szólaltam meg lágyan, mire a fiatal férfi szégyenlősen és lehajtott fejjel ugyan, de apró léptekkel odaevickélt egyenesen elém. - Nézz rám, csillag - kértem tőle, az egyik becenevét használva, mire az én kis mókusom szófogadóan rám emelte csillogó mókustekintetét. - Minden egyes szót, amit abban a levélben leírtam, komolyan gondolok. Mondd... te is ugyanazt érzed, amit én? - kérdeztem rá óvatosan, Jisung pedig némi hezitálás után egy aprót biccentett.

Te jó ég—

- Én... basszus, én annyit őrlődtem és küzdöttem az érzéseimmel, Minho! Fogalmad sincs, mennyit! Folyamatosan azt hajtogattam magamnak, hogy nem szabad ezt tennem, a tanárod vagyok, idősebb is nálad, és különben sem vágyakozom senki után, de jöttél te és mindent összekavartál! Jó, tessék, feladom, mostmár úgyis mindegy, kimondom! - temette bele arcocskáját a tenyereibe Jisung, én pedig mindenre felkészültem, csak arra nem, amely vallomás végül elhagyta a férfi száját. - Elérted, hogy belédszeressek, igen! És azt is, hogy a szívem győzzön a józan eszem felett, mert nem bírok tovább ellenállni neked, érted?! És igen, kibaszottul tetszett minden egyes alkalom, amikor megcsókoltál, és kockáztatnám az állásomat azért, hogy megtegyem még többször is! Gyűlölöm ha mással vagy, és nem szeretek melletted más lányt vagy fiút látni, ezt is elmondom! Amikor pedig megkaptam azt a levelet tőled, el sem tudom mondani, mit éreztem, mert addig azt hittem, gyűlölsz, és közben ilyen gyönyörű levelet írtál nekem... úristen, nem gondoltam volna, hogy ilyen bénán fogom neked ezt bevallani... - nevette el magát feszülten.

Jisung heves szerelmi vallomása olyan volt számomra, mintha szó szerint megfordult volna velem az egész világegyetem, mintha kirántották volna a szőnyeget a lábam alól — a füleim fájdalmasan sípolni kezdtek, s bárgyú, keserédes, ugyanakkor nyálasan örömteli mosoly szökött fel az arcomra, miközben a boldogság felemelő érzése átjárta minden egyes létező porcikámat. El sem mertem hinni, hogy egy ilyesféle földöntúli csoda komolyan megtörténhet pont énvelem. A szerelmem ezek szerint viszontszeret, mi más kéne még?

Hát van ennél szebb érzés a világon?

Nincs. Ez a leggyönyörűbb álom, ami egy mélyen érző ember életében teljesülhet.

- Komolyan beszélsz, Jisung? - nyögtem ki nagy nehezen, elcsuklott hangon, a meghatottságtól és a beteljesüléstől egyből könnyezni kezdve. - Úristen... - kezdtem el magam legyezgetni a mancsommal, ugyanis hirtelen intenzív hőhullámok törtek rám.

- Teljesen komolyan - bólogatott beleélten Jisung. - Hé, Minho-ssi, nyugodj meg.. Tiszta vörös lett az arcod - konstatálta hetykén.

- Csodálod? Hogy várod el, hogy nyugodt meg összeszedett maradjak, mikor épp szerelmet vallasz nekem?! Te jó ég, tuti csak viccelsz...! - hajtogattam kábán.

- Az ilyesmivel nem viccelek. Akkor szerinted én mit érzek? Képes lennék felrobbanni a boldogságtól, hogy tényleg ennyire kedvelsz. Minhi - simított rá ekkor gyengéden a vérvörös rózsákat bontott orcámra a selymes tappancsával Jisung, közben mélyen összeakasztva csillagként ragyogó tekintetét az enyémmel. - Én... me-megcsókolhatlak? - ejtette ki száján a sorsfordító kérdést.

- I-igen... kérlek - pihegtem vissza a mostanra már jócskán delíriumos állapotomban, mire Jisung nem sokat teketóriázott tovább, hanem kissé izgatottan szuszogva ugyan, de végül odahajolt hozzám, közel az arcomhoz, s szép gondosan ráillesztette puha, mesébe illő ajkait az enyémekre, lassan mozgatni kezdve őket.

Mintha egycsapásra megszűnt volna körülöttem az egész létező mindenség; csak Jisungot érzékeltem a külvilágból — de nem is baj, hiszen mit számít a világ, ha immáron a karjaimban tarthatom azt az embert, aki számomra a világot jelenti? Egyből megmozdítottam hát én is az érte sóvárgó puháimat, óvatosan megszívva az ő húsos, ízletes párnacskáit, amik oly' tökéletesen illeszkedtek az enyémekre, mintha erre lettek volna teremtve. Direkt nem tuszkoltam át a nyelvem a fiú szájába, mivel teljességgel megelégedtem azzal, hogy egyenlőre csak össze-összesimulnak ajkaink, hiszen egy szerelmes csókot nem is kell túlzásba vinni — lágy volt és érzelemmel teli, amint az örömkönnyeim lassanként végigfolytak az arcomon; egyszerűen eufórikusnak találtam.

Tökéletes. Idillikus. Ideális.

Ösztönszerűen megragadtam kétoldalt Jisung csípőjét, s közelebb rántottam őt magamhoz, így a testünk nyomban összesimult a másikéval, miközben a fiú egyik kezével a tarkóm felett érzékien beletúrt a hajamba, így tartva engem minél közelebb magához. Jómagam is használatba vettem az egyik végtagomat, s szerelmesen cirógatni kezdtem oldalt Jisung libabőrrel tarkított nyakát, aki egy kisebb nyöszörgés, illetve cuppanás kíséretében csatolta le finom ajkait az enyémekről.

- Többé nem engedlek el... - suttogtam feléje félig lehunyt íriszekkel, miközben lágyan nekidöntöttem a homlokomat az övének, s belélegeztem mindent ami Ő.

- Ígéred...? - duruzsolta vissza felém, összekulcsolva tappancsait a nyakam körül.

- Ígérem... - fogadkoztam, nyomva az ígéretem megpecsételéseként egy finom puszit a kis mókusom sima homlokára. - Van kedved egy kicsit feljönni a szobámba...? - hajoltam el tőle ekkor, s a hanglejtésem elég flörtölősre sikeredett, mit ne mondjak.

- Ööö, én nem hiszem, hogy ennek itt lenne az ideje... - hezitált Jisung, én azonban rögtön megnyugtattam a kis mókust, hiszen jelenleg semmi hátsó szándékom nem volt.

- Nyugi, nem kell csinálnunk semmit, csak... - fogtam lágyan kézen a tanáromat. - Van kedved összebújni velem egy kicsit? Úgy hiányzik az ölelésed meg a csókod—

- Jó, de maximum csók, ölelés meg egy kis tipi-tapi, nem több! - kötötte ki szigorúan Jisung, majd nyirkos tenyerével izgatottan megszorította az én végtagomat. - Menjünk...!

- Nem kell kényszer mondani...

Nem titkolt lelkesedéssel és izgalommal vegyített türelmetlenséggel kezdtem el magam után húzni az osztályfőnökömet, egyenesen felfelé a lépcsőkön, aki készségesen jött velem az emeletre. Izgult ám ő is rendesen — mintha legalábbis az izzadt tenyerében dobogott volna a szíve. A szobám ajtaja elé érkezve előreengettem az ajtókeretben Jisungot, majd azt követően rögvest be is csuktam magunk után a falapot. No nem mintha félnünk kellett volna attól, hogy bárki megjelenik, csak kijárt már nekünk, úgy hiszem, hogy teljes magányban élvezhessük egymás társaságát.

- Hát... ez lenne a szobám - tettem egy laza mozdulatot a karommal. - A kupit ne figyeld - vetettem egy lopott pillantást az ágyamra, ahol szinte egymás hegyén-hátán sorakoztak a taknyos papírzsebkendők, az íróasztalomról pedig már inkább nem is beszélve, ami maga volt a káosz földi megtestesítője, ugyanis a szétdobált rajzolóeszközöken kívül a maradékos, morzsás tálak és persze az üres teásbögrék is kiemelt helyet kaptak. Az pedig már igazán csak hab volt a tortán, hogy a szennyes ruhaneműim egy kupacban ott sorakoztak a szobám sarkában. A kupac ruha között pedig ott szundikált békésen Soonie cicám — Doongie és Dori ugyebár nem szeretik az idegeneket, szóval ők valószínűleg fogták magukat, s bebújtak a szekrény mögé.

- Ugyan, nagyon otthonos, Minho - biccentett egyet elismerően Jisung. - Nekem tetszik.

- Igen? - pajkoskodtam, majd eléggé kéretve magam leültem az ágyam szélére.

- Igen. Örülök nagyon, hogy végre én is eljöhettem hozzád.

- Ha Soonie felébred, őt is megsimogathatod - konstatáltam vállvonogatva, majd egy amolyan tipikus, rosszfiús, s macsónak szánt félmosollyal a szám sarkában megpaskoltam a combomat. - Addig is... gyere ide, Jisungie...

- H-hogyan? - zavargott aranyosan, nem igazán tudva, hogy most háttal nekem, vagy épp szemből üljön bele az ölembe, ami nyilván sokkal intimebb pozíció volna, mint az előző.

- Szemből. Ha szeretnél - néztem végig rajta, mire Jisung bizonytalanul nyelt egyet, majd két kézzel a vállaimba kapaszkodva belemászott szemből az ölembe, így automatikusan egyfajta túlfűtötten intim pozícióba kerültünk, s bár próbáltam erőszakkal kiküszöbölni a piszkos gondolataimat, nem igen ment. - El sem hiszem, hogy tényleg itt vagy velem - duruzsoltam feléje érzelmekkel teli hangon, miközben izgága kezeim félszegen lesiklottak a fiú hátáról a vékony darázsderekára.

- Én sem bírom elhinni, de... olyan jó, Minho, hogy mostmár nem kell elfojtanom magamban az érzéseimet. Jó veled lenni... - válaszolta Jisung halkan beszélve, vékony karjait ismételten a nyakam köré fonva, jómagam pedig kissé eltátottam a számat a kellemes érzesre, amint az ágyéka ebben a pozitúrában telibe az enyémnek simult.

- Gyönyörűszép vagy, Jisungie... annyira gyönyörű... imádom az illatod - hadartam feléje elfojtott hangon, egy szerelmes, lassú csókot kezdeményezve az ölemben ülővel, amiben fantasztikus partnernek bizonyult. - Megbolondulok érted - vallottam be ismét, mikor egy rövid időre elváltunk egymástól, addig is összedöntve homlokunkat.

- Én is érted, Minhom... az én Minhom... - hajolt rá akkora lendülettel az ajkaimra, hogy egyből hanyatt dőltem a matracon vele együtt, így immáron úgy csókolóztunk, hogy Jisung konkrétan felettem térdepelt.

Ez most komolyan megtörténik velem?

Velünk?

Valaki csípjen meg, hogy biztosra tudjam, nem álmodom!

Nem sokáig hagytam, hogy Jisung kiélvezze azt, hogy felül lehet, ugyanis a páratlanul óvatos és érzéki csókolózásunk közepette szimplán csak megragadtam a fiatal férfi csípőjét, s egy határozott mozdulattal magam alá fordítottam őt, tehát ezáltal én kerültem felülre. Ajkaink eddigi társastánca ideiglenesen megszakadt, amint a kis mókus bizonytalan tekintettel pislogott fel rám, tappancsaival reszketegen a mellkasomra simítva.

- Ne félj, Hanji, nem csinálunk semmi olyat - biztosítottam őt kedvesen és megértően efelől, hiszen kilométerekre lerítt róla az eddigiek és a mostani alapján is, hogy valamiért rettenetesen tart az intim kapcsolattól. - Egy kis összebújós csókolózás rendben van? Bármikor leállhatunk, ha gyors a tempó.

- I-i-igen, sze-szeretném—

- És az még belefér, hogy megcsókoljam a nyakadat, csillagom? - kértem tőle előre engedélyt, mire a fiú testecskéje szabályosan rándult egyet alattam az izgalomtól.

- Úristen... igen, Minho-ssi! Annyira szeretném...! - bólogatott erre hevesen Jisung, színtiszta vágytól elködösült tekintettel. - Csak kérlek ne szívd. Nem láthatja senki - hívta fel rá a kedves figyelmemet.

- Ne félj, nem fogom szívni - ígértem meg neki, aranyosan megsimogatva közben a kis mókus járomcsontját bátorításképp. Jisung nem félt tőlem, láttam szembogaraiban, hogy bízik bennem, ezt megerősítette a mézédes kis mosolya. - Ha valami kellemetlen lenne, akkor nyugodtan szólj, csillag, és abbahagyjuk.

- Re-rendben. Majd szólok, ha valami - markolászta a felsőmet. - Csókolj meg, kérlek!

- Nyelvvel vagy nélküle?

- Nyelvvel, de kérlek lassan... gyengéden...! - esdekelt elesetten.

Vigyázni akarok rá.

Csókolózás közepette is vigyázni fogok rá.

Gyengéd akartam lenni Jisunggal, tettekkel is töretlenül bebizonyítani neki azt, hogy mennyire fontos nekem. Első lépésként ledőltem melléje az ágyra, hogy ne közvetlenül rajta, hanem inkább féloldalasan mellette feküdjek, úgy hajolva föléje. Ezt azért tettem, hogy azt érezze, van számára menekülőút — nem akartam őt leszorítani magam alá, nemhogy ismét úrrá lesz rajta a pánik. Az volt a megérzésem, hogy Jisung sokkalta nyugodtabbá lett így, szóval mostanra magabiztosabban vettem az ajkaim közé Jisung párnácskáit, s olyan lágyan kezdtem el mozgatni őket az övéivel szinkronban, mint ahogyan egy méhecske szürcsöl nektárt egy virágkehelyből. Nem siettem el semmit, hisz' annyi időnk volt, mint a tenger — kiélveztem a csókcsatánk minden egyes momentumát.

Pisze orrunk hegye folyamatosan össze-összesimult, szempilláink pedig megállás nélkül stimulálták a másik arcának egyes szegleteit, az édes, szinkronizált csókunk meg mostanra kiegészült a nyelveink csintalan játékával is immáron. Kiszámíthatóan dugtam át az izzó ízlelőszervemet Jisung szájába, ami színteréül szolgált a recés, nedves nyelveink körkörös ficánkolásának. Mennyei manna; ez volt számomra Jisung csókja.

Közben a kezeim sem voltak restek részt venni ebben a katartikus élményben — bal kezemmel Jisung selymes tapintású hajacskáját turkáltam szünet nélkül, érzékien vakargatva körmeim hegyével a fejbőrét, másik, azaz jobb mancsommal pedig nemes egyszerűséggel fogtam Jisung bal tapogatóját, ami hasán pihent, ez pedig igazán kidomborította a jelenlegi intimitást kettőnk közt. A kis mókus a jobb kezecskéjével pedig a mellizmomat dögönyözte, s apró sóhajai alapján abszolút evidens volt, hogy mennyire élvezi a mostanit.

Körülbelül egy percnyi szerelmes csókolózást követően, éktelen forróságtól lángoló és izzó fejjel elváltam Jisung felduzzadt és jócskán igénybevett párnácskáitól, s finom puszikkal kezdtem el belepni először az orcája minden pontját, majd utána az állvonalát.

- Ahh, ahh, csi-csikiz - fújta ki az összes levegőjét a tüdejéből Jisung, jóformám a tövénél fogva marokra a hajamat, amikor azonban elnyitott ajkakkal, s a nyelvem hegyét kidugva belecsókoltam a fiú ínycsiklandozó nyakába, aranyosan nyöszörögve megvonaglott alattam. - Mhhhmmmp—

- Ez így rendben van? - tudakoltam kifulladva, elhajolva tőle egy pillanatra.

- Ihehegen...! - magyarázta artikulálatlanul Jisung, és fejét hátravetve biztosított nekem több férőhelyet az egyik erogénzónájához.

- Maradj veszteg, Jisungie... - szóltam rá kuncogva, mivel a fiúcska folyamatosan csak izgett-mozgott és tekergett a csókjaim alatt, mint valami hivatásos kukac, így pedig elég nehezen fértem hozzá. - Tényleg ennyire csikis vagy? - nevettem fel jóízűen, mikor ismételten intenzíven megrázkódott a csókjaim alatt.

- Ühüm... - hümmögött vissza, szerintem minimum a köldökéig elpirulva zavarában.

- Abbahagyjuk?

- Ne...! - kapott azonnal, szinte kétségbeesve a pólóm után, másik tappancsával pedig nemes egyszerűséggel visszanyomta a fejemet a libabőrös nyakacskájához. - Még...! Még egy kicsit, mostmár kibírom...!

- Engedd el magad, Jisungie, csak lazíts - sutyorogtam, s ismét apró pillangópuszikkal kezdtem behinteni Jisung bőröcskéjét, hogy hozzászokjon az izgató érzéshez, s mikor már nem volt befeszülve és nem tekergett alattam a csiklandós érzet miatt, bátorkodtam a nyelvem recés hegyével is kis köröcskéket írni a fenséges nyakacskáján, amely rejtekében ott lüktetett a határtalan izgalomtól az ütőere.

- Mhhhhppphhh, Minho-ssi... - fújtatott édesen a csókzáporommal megbéklyózva, mialatt jómagam egyre mohóbban és éhesebben faltam a fiú mennyei nyakát, s bár megígértem neki, hogy nem fogom szívni, kizárt dolog, hogy ebben a hevességben ne pirosodott volna ki a sima bőre felszíne.

- Miau! - szakított ki minket ekkor a csókunk irigylésreméltó üteméből Soonie cicám kérdő nyávogása, mire azon nyomban feltápászkodtam a háton fekvő, kivörösödött orcájú és szájú, kótyagos Jisungról, hosszú nyálcsíkot húzva szánk közt.

Szegény Soonie mindössze értetlenül pislogott miránk, közvetlenül Jisung buksija mellett állva meg az ágyon, majd mint aki jól végezte dolgát, fogta magát, s miután kíváncsian megszaglászta a kis mókusom haját, a macska nemes egyszerűséggel rátehenkedett a férfi mellkasára, mire belőlem kiszámított hirtelenséggel robbant ki a vidám nevetés.

- Na, szép, Soonie, mondhatom! - háborodtam fel játékosan. - Jól megzavartál minket! - hahotáztam, közben feltámaszkodva, majd felülve az ágyon, miközben a drága cicám kényelmesen lefeküdve elterült Jisung mellkasán.

- Ugh, Soonie, azért ne lapíts ki...! - hagyta el az összes oxigénmolekula szegény Jisung tüdejét a mellkasára nehezedő több kilós állatkától. - Jól van, Soonie, elhiszem, hogy te jól érzed magad rajtam, de én viszont nem szeretnék megfulladni - lapogatta meg a cica selymes, puha bundáját.

- Hopp, Soonie - nyúltam oda ekkor a cicához, s óvatosan leemelve őt a kis mókusról lehelyeztem mellénk az ágyra. Soonie nem különösebben sértődött meg ezen; neki egyre ment. Nyújtózott egyet, majd eldőlve a matracon ott lustálkodott tovább.

- Nagyon cuki - ült fel ekkor Jisung is, s immáron barátságosabb körülmények közt vakargatta meg Soonie állát. - A másik két cicád hol van? - érdeklődött.

- Azt hiszem bebújtak a szekrény mögé. Nem annyira szociálisak - magyaráztam, egy kósza mozdulattal rásimítva Jisung hátacskájára, miközben ő meg Soonie-t cirógatta. - Figyelj, Hanji... most mi lesz velünk? - tettem fel félve a nagyon is helytálló kérdést, hisz' bár szerelmesek vagyunk egymásba, azért a mi esetünkben ez mégsem volna egy méznyalás.

- Minho... - fordult felém Jisung, én pedig elszorult torokkal vártam, mit fog mondani.

- Jisungie, te jó ég, kérlek szépen, nehogy azt mondd, hogy felejtsük el az egészet! Úristen, Jisung! - estem pánikba. - Kérlek, én nem tudok nélküled élni, ilyet ne tegyél velem, szükségem van rád, könyörgöm, én—

- Shhh, Minho-ssi, nyugalom! - nyúlt oda megnyugtatóan a remegő kezem után a tanárom, megszorítva azt. - Annyit szerettem volna csupán mondani, hogy te is tudod, ez nem lesz ilyen egyszerű köztünk. Még mindig a tanárod vagyok, te meg a diákom - tárta fel a meztelen tényeket.

- Tudom, de... de nem bírom nélküled...! Érts meg, kérlek! Akármit megteszek, csak ne dobj el magadtól! - robbant ki belőlem.

- Minho, hallgass meg! - csitított a fiúcska, rendületlenül tovább fogva a kezemet, közben összekulcsolva vékony ujjait az enyémekkel. - Azt akarom mondani, hogy én most jutottam el arra a szintre, hogy nem bírok neked tovább nemet mondani. Amikor veled vagyok, akkor hosszú idő óta boldog vagyok. Az igazság az, hogy már a legelejétől fogva éreztem valamit irántad, csak próbáltam elhitetni magammal, hogy ez nem helyes. De... a tiltott gyümölcs a legédesebb, basszus. Nézd, én szeretném ezt megpróbálni veled, de vannak... feltételeim.

- Feltételeid? - pislogtam rá meglepetten, mire a tanárom egy nagyot bólintott. - Persze, mondjad csak, akármit megteszek, csak legyél mellettem! - szabadkoztam, elvégre ha néhány feltétel az ára annak, hogy a szerelmem ott legyen velem, s fogja a kezem, állok elébe.

- Ne siessük el annyira - sütötte le a tekintetét Jisung. - Az első dolog, amire szeretnélek már most megkérni, az az, hogy vegyük lassabbra a figurát. Bár én is azt érzem, amit te, de még szerintem nagyon korai lenne egy kapcsolat kettőnk között. Én amondó vagyok, Minho, hogy először randizzunk kicsit, ismerjük meg egymást még jobban, és utána meglátjuk.

- Rendben, ahogy akarod - egyeztem bele ebbe rögtön. - Én különben is egyetértek veled. Nem kell elsietni semmit, még amúgy sem voltunk igazi randevún.

- Jó, a másik dolog pedig, hogy erről, ami köztünk folyik, nem tudhat senki. De tényleg senki - ismételte meg magát, többszörösen is kiemelve a „senki" szót. - Nem számít, hogy Sunmi és Chaeryeong a nővéreid, Sanék meg a barátaid, és bízol bennük, nem beszélhetsz nekik rólunk! Gondolj bele, Sunmin kívül ők is a suliba járnak, és minél többen tudnak egy titokról, annál valószínűbb, hogy kiderül. Bár hajlandó vagyok kockára tenni az állásomat érted, de nekem igenis szükségem van a munkámra! Ha pedig igazán fontos vagyok neked, akkor nem veszélyezteted, hogy kirúgjanak a munkahelyemről. Tönkremenne csak méginkább az életem.

- Esküszöm neked, csillagom, hogy nem beszélek róla senkinek! - fogadtam meg neki szentül. - Azt akarom, hogy boldog legyél! Eddig sem mondtam soha semmit senkinek kettőnkről, és nyilván ezután sem fogok. És Felixék? Nekik elmondod majd? - kérdeztem.

- Még meglátom, de ha igen, tőlük úgysem juthat vissza a gimiben, ettől nem félek.

- Ez igaz. És mi a többi feltétel?

- Nos, az iskolában továbbra is magáznod kell, ehhez ragaszkodom, ahogy ahhoz is, hogy a tanórákon kívül ne keress. Nem lenne jó, ha együtt látnának minket, nemhogy valaki még véletlenül gyanút fog. És jobb lenne olyan helyeken találkozni, ahol biztosan nem futhatunk össze közös ismerőssel.

- Egyetértek - helyeseltem, immáron apró köröcskéket rajzolgatva mutatóujjam hegyével Jisung nyitott tenyerébe. - Ez csupa olyan szabály és feltétel eddig, ami evidens.

- Várd ki a végét... - motyogta szégyenlősen. - Minho, az utolsó, amit mondani szeretnék amolyan feltételként, hogy én... én nem szeretném, ha mi ketten... szexelnénk egymással - mondta ki kissé bizonytalanul, ami már jobban meglepett mint az eddigiek.

- Mi?! Soha? - szaladt ki a számon a kérdés jóval hevesebben, mint azt szerettem volna.

Jisung feszengve kezdett nyeldesni.

- Nem, nyilván vonzódom hozzád, és majd szeretnék, de nem most. Nagyon nem most. Ami azt illeti, gondjaim vannak az intimitással és nem állok készen az ilyesmire. Ha ezt nem érted meg, akkor inkább ne is kezdjük el—

- Már hogyne érteném meg! - fészkeltem magam oda közelebb Jisunghoz. - Jis, nem vagyok egy perverz kanos állat, és fontosabb vagy nekem annál, minthogy minél hamarabb az ágyamba csaljalak. Majd akkor csinálunk együtt bármi intimet, ha te is akarod. Rád hajlandó vagyok várni akármeddig, ezt ne felejtsd el, csillagom.

- Jó, ez egy dolog, Minho, de mi van, ha mégsem lesz kedved várni rám, és keresel mást, vagy visszamész Felixhez, aki megtudja adni neked, amire vágysz... - hajtotta le csalódottan a buksiját a fiatal férfi, én pedig jobbnak láttam azonnal felvilágosítani őt.

- Nem keresek mást, jesszusom! Főleg nem Felixet! Csillagom, szerelmes vagyok beléd, higgyél nekem, hogy ez nem a szexről szól, hanem rólunk! Kettőnkről! - öleltem őt oda szeretetteljesen magamhoz.

- Jó... elhiszem - fúrta bele az arcocskáját a nyakhajlatomba a fiatal férfi, ott keresve lelki békét. - Mást majd amúgy csi-csinálhatunk, de a-arra is e-egy kis idő kell.

- Ez csak természetes, csillagom - adtam egy puszit a homlokára. - Ne aggódj emiatt, jó? Nem erőltetünk semmit, majd mindennek szépen eljön a maga ideje.

- Nem fogok idegeskedni. Köszönöm, hogy ennyire rendes vagy velem, Minho-ssi!

- Ez alap, Jisung.

- Tudod amúgy mennyire izgultam idefele jövet? - pislogott fel rám nagy szemekkel.

- Mennyire? - mosolyogtam rá.

- Azt hittem elájulok. Minimum.

- Én is körülbelül ezt éreztem, amikor megláttalak az ajtóban állni - konstatáltam. - Mikor randizunk egyébként?

- Ööö, amikor neked jó - nevetett zavartan.

- Szerintem menjünk hétvégén, mert Chae most csütörtökön megy ugye az abortuszra a klinikára, én pedig mindenképp mellette szeretnék lenni. Féltem őt, és rossz előerzetem van - osztottam meg vele aggályaimat.

- Mert? Mi történt?

- Igazából semmi, csak nem tetszik nekem, hogy az a faszkalap Hyunsuk hyung körülötte sündörög - szorult ökölbe a markom. - Sunyi, ádáz patkány. Letépem a fejét! - fortyogtam.

- Chae okos lány, tudja mit csinál - biztosított efelől Jisung. - Túllesz rajta, ne félj.

- Remélem nem lesz baj.

- Én is. Viszont Minho, ha nem haragszol, nekem most mennem kéne - hámozta ki magát ekkor az ölelésemből Jisung, s feltápászkodva az ágyamról megigazította összegyűrödött ruháit, illetve a kócos loknijait. - Orvoshoz kell mennem, időpontom van. Rosszak lettek múltkor valami véreredményeim.

- Már megint nem eszel? - konfrontáltam őt idegesen, Jisung azonban nem kifejezetten tűnt beszédesnek ebben a témában, sőt.

- De, csak mennem kell és kész. Nincs baj. Kikírész, Minhi?

- Persze, csillagom - álltam fel ekkor én is, majd a férfi derekára helyezve a kezemet előreengedtem őt a szobám ajtajában.

Lebattyogtunk mindketten az emeletről, majd az előszobába érve Jisung felvette a kabátját és a cipőit, utána azonban kissé tanácstalanul mustráltuk egymást jópár másodpercig, nem igazán tudva, hogyan is búcsúzzunk el jelen helyzetben a másiktól. Végtére is azonban én voltam az, aki összeszedte a kellő bátorságot, s szelíden magamhoz öleltem a fiatal férfit egy rövid, ámde érzelemdús csók erejéig. Jisung belemosolygott a csókba, ellenben azon nyomban viszonozta is azt, szorosan átölelve közben, ami csak olaj volt az örömöm tüzére.

Egy kisebb cuppanással szakadtunk el egymástól mára végleg, s egy kislányosan zavart mosolyt váltottunk egymással.

- Szia, Jisungie, majd holnap találkozunk... - emeltem oda a szám elé a fiú kacsóját is, nyomva egy csókot a pihe-puha kézfejére is, mire Jisung csak bazsalyogni győzött.

- Csókolj meg még egyszer...! - Jisung csak ennyit mondott, s már rögtön hajolt is oda hozzám, éhesen összeakasztva párnácskáit az enyémekkel, én pedig értelemszerűen nem ellenkeztem. - Na, mostmár tényleg mennem kell - vált el tőlem nevetgélve, s már épp lépett volna ki a bejárati ajtón, mikor a csuklójánál fogva visszahúztam őt a karjaimba.

- Egy utolsó csók? - somolyogtam, s a falnak nekidöntve Jisungot, ismételten lekaptam őt, ezúttal egy nedves, nyelves csókban forrva össze vele, ezért mondhatni elég nehezünkre esett elszakadnunk egymástól. - Maradj még velem...! - hadartam két csók közepette.

- Muszáj mennem, Minho - pihegte Jisung, ám tetteivel nem éppen azt bizonyította, mennyire siet, mert továbbra is a puháimon csüngött.

- Valahogy nem sietsz - jegyeztem meg pajkosan, s lehúzva kabátja cipzárját lágyan csókolgatni kezdtem újra a nyakacskáját.

- Ahh, thényleg nheem...! - nyöszörgött vissza jólesően Jisung, fennakadt szemekkel, s habár ínyemre volt a jelenet, tényleg sietnie kellett az orvoshoz, ráadásul tartottam attól, hogy Chaeryeong bármelyik percben hazaérhet.

- Ezt majd holnap okvetlenül folytatjuk, csillagom - léptem tőle ekkor hátra egy jókora lépést, egycsapásra felhagyva minden eddigi tettemmel. - Na, menjél gyorsan, bébi, mielőtt ismét megcsókollak - siettettem.

- Megyek, megyek - hahotázott egyet szívből a kis mókusom. - Szia, Minhi! - intett felém, s azzal a lendülettel ki is libbent a bejárati ajtón, elhagyva a házamat. Nem a mi házunk előtt parkolt egyébként, gondolom valahol messzebb, hogy ne legyen feltűnő.

Miután a kis mókus távozott, hosszantartó perceken keresztül csak szerencsétlenül ácsorogtam az ajtóban a fiatal férfi hűlt helye után bámulva, miközben a levakarhatatlan vigyor már most ott ült az arcomon. Jelenleg én voltam a lehető legboldogabb ember az egész földkerekségen — szavak nincsenek arra, hogy én mennyire de mennyire szerelmes vagyok ebbe a fiúba, s az, hogy ő is így érez irántam egyszerűen fenomenális.

Jisung.

Jisung csókja.

Jisung szépsége.

Jisung mindene.

Ő...

A szerelmem—

A csillagom!

Az adrenalintól túltengve rohantam vissza a nappaliba, s olyan hiperaktívan boldog voltam a beteljesült szerelemtől, hogy valamit muszáj volt csinálnom, hogy levezessem a bennem felhalmozódott örömhormonokat. Nem tudom pontosan, miért ezt a metódust választottam, de az lett a vége, hogy a nappalink kellős-közepén vetettem egy elég bénácska cigánykereket, ami kissé balul sült el, mert telibe lerúgtam a kisasztal éles, kiálló sarkát.

- AAAH BASZKI! - üvöltöttem fel a lábamba nyilalló szúró fájdalomtól, s ennek tetejében még ügyesen fenékre is cappantam. S bár ez sem volt kellemes, a szürreális viselkedésem mégis valahol megnevettetett. - Mit teszel velem, Han Jisung? Miket csinálok miattad? - tettem fel magamnak a költői kérdést, nevetve rázva meg a kobakomat.

Mostmár biztos; jól döntöttem, amikor odaadtam a szerelmeslevelet Jisungnak.

Innentől határ a csillagos ég.

Minsung...

_______

Sziasztok, 7555 szóval visszatértem!❤️

Ez most egy kicsivel rövidebb rész lett, de mivel én eldöntöttem magamnak, hogy jövő szombatig márpedig megírok még egy részt, hogy még szülinapom előtt meglegyünk ez 51.résszel, ezért kicsit belehúztam🤗

Nos... mit szóltok?😊❤️

Vajon zökkenőmentes lesz Jisung és Minho kapcsolata? Véleményeket szívesen fogadok mint mindig❤️

Imádom mindig olvasni a kommenteket, mind nagyon aranyosak vagytok🫶❤️

Hogy vagytoook?❤️ Nálatok is irdatlan melegek vannak?❤️ Suliba ki jár még? Mi 28.-án végzünk, bahhh, addig is jócskán el vagyok havazva😭😭

Köszönöm, ha elolvastad, remélem tetszett! Puszi, és tali egy kövi rész alatt, addig is vigyázzatok magatokra!❤️

~ Park Garam