\___/

Már egészen kicsi, óvodás gyermek koromban is éreztem tudatalatt, hogy nem csak a lányokat találom vonzónak és gyönyörűnek, hanem alkalomadtán a fiúkat is. Ezt persze még akkor nem realizáltam, vagy tudatosítottam magamban, azaz nem tudtam hova tenni, hanem csak ott belül éreztem valamit. Csak annyit érzékeltem belőle, hogy szerettem a kisfiúkkal játszani és összebújni a délutáni szunyókálás közepette.

Aztán általános iskolás éveimben, azon belül is főleg alsó tagozatos koromban pedig amellett, hogy a lányok haját meghúzva udvaroltam nekik, többször is előfordult az, hogy egy másik kisfiúval, az akkori legjobb barátommal és szívemnek legkedvesebb játszótársammal elbújtunk a játszótéren a bokrok között, de közel sem azért, hogy bújócskázzunk.

Gyermekded dolog volt ugyan, de ahogy azt a kicsik szokták, kíváncsiskodtunk, s megmutattuk egymásnak, hogy lényegében mit is rejt a nadrágunk, valamint alaposan szemügyre is vettük egymás tiltott testrészét. Ez még csak hagyján, de többször is adtunk egymás szájára puszit, s mikor a szüleink nem voltak jelen, akkor játszottunk esküvőset is. Amikor pedig egyszer náluk aludtam, akkor a sötétben bebújtunk ölelkezni a paplan alá. Nem emlékszem túl sokra abból az időszakból, annyi azonban biztos, hogy mindig vártam, hogy ezzel a bizonyos kisfiúval újra együtt lehessünk, s hogy megpuszizhassuk egymás száját.

Anyu egyszer egyébként rajtakapott minket egy-egy titkolni próbált szájrapuszi közepette, s alaposan megdorgált, miszerint ilyet nem szabad csinálni, mert hogy ez csúnya dolog.

Felső tagozaton aztán, olyan tizenkét éves koromban, mikor már javában tisztában voltam a meleg, heteró, leszbi és biszexuális kifejezésekkel, akkor lassan derengeni kezdett már, hogy mi is velem a helyzet. Akkor már valamelyest tudatosan néztem a fiúkat és a lányokat is, ez pedig eleinte megrémisztett, hiszen nem tudtam, hogy ez mennyire számít helyesnek, normálisnak, vagy épp elfogadtottnak. Szerintem mint mindenki, úgy én is töltöttem ki akkoriban a "Mennyire vagy meleg?" kvízeket raklapszámra, amin persze mindig a biszexuális eredményt kaptam. Ez nyilván nem mérvadó, de nekem anno ez mégis nagy dolognak számított. Ezeket a gondolataimat akkoriban természetesen nem közöltem senkivel, hiszen valamelyest szégyelltem is ezen érzéseimet. Egy évvel később azonban egy születésnapi buli alkalmával esélyem nyílt a Felelsz vagy mersz? játék közepette csókolózni egy másik fiúval. Meglepett, hogy mennyire fantasztikus egy érzés volt, tehát akkora már ezer százalékig meggyőződtem arról, hogy biszexuális vagyok.

E csók után olyannyira biztos voltam magamban és az érzéseimben, hogy egy alkalommal, mikor hármasban voltam anyuval és apuval odahaza, akkor kirobbantam, és mindent bevallottam szüleimnek. Elmondtam nekik, hogy tetszenek a fiúk és a lányok is.

Apu meglepően jól fogadta az előbújásomat; elmondta, hogy ő tulajdonképpen ezzel már egy jó ideje tisztában volt, hiszen apámként valahogy megérezte, de sosem kérdezett rá, hanem megvárta, amíg én magam állok oda eléjük, ismertetve velük szexualitásomat. Apu ezenkívül biztosított arról, hogy nem haragszik rám, s hogy ugyanúgy fog szeretni, függetlenül attól, hogy a jövőben egy fiút vagy lányt fogok hazavinni.

Apuval ellentétbe anyu közel sem bizonyult ennyire megértőnek és rugalmasnak, amit a mai napig nem tudok neki megbocsátani. Szó szerint leüvöltötte a fejemet, miszerint az ő fia nem lehet homokos, és hogy azonnal verjem ki a fejemből ezt a sok baromságot. Apu persze próbált engem védeni, de anyu annyira a szívére vette a történteket, hogy majdnem két hétig nem szólt hozzám. Ez persze kicseszett rosszul esett nekem, de ennek ellenére nem bántam meg, hogy beavattam a szüleimet a titkomba. Közel két fasírtban eltöltött hét elteltével aztán anyu leültetett magával szembe, és csak annyit mondott, hogy legyünk türelmesek, mert nyilván csak a hormonok miatt ébredt bennem áTmEnEtI vonzalom a velem azonos neműek iránt, s hogy idővel biztosan kinövöm. Ezt az állítást már akkor is röhejesnek tituláltam, de nem álltam le vitatkozni anyuval, s aztán ez a téma szépen lassan a háttérbe szorult... egy ideig legalábbis.

Ezután érthető okokból kifolyólag egy darabig csak lányok felé közeledtem, hiszen nem mertem bepróbálkozni fiúknál, félve attól, hogy visszautasítanak. Pedig vágytam rá, hogy ténylegesen, gyakorlatban is kísérletezzek a szexualitásommal. Tizenhat éves koromban azonban egy parti alkalmával megismertem egy fiút, Yang Jeongint, aki már első látásra is nagyon megtetszett, s amikor kiderült róla, hogy meleg, akkor összeszedtem minden bátorságomat, és amolyan "lesz ami lesz" alapon randira hívtam a fiút. Ő pedig igent mondott. Jól kijöttünk egymással, s pár héttel később már össze is jöttünk. Nem volt fura járni egy sráccal, sőt, személy szerint ebben a kapcsolatomban éreztem magam eddig a legkomfortosabban. S mikor sor került az első szexre... akkor éreztem csak igazán, hogyha akarnék se tudnék lenni anyu kicsi heteró fiacskája. Persze amikor otthon pár hónap után bevallottam, hogy van egy barátom, akkor anyu természetesen ismét kitért a hitéből, arra hivatkozva, hogy ezt már évekkel ezelőtt megbeszéltük és lezártuk. Anyu tévedett, mert ezt ő beszélte meg saját magával, nekem viszont az érzéseim mit sem változtak az eltelt évek alatt. Apu nagy sokára aztán meggyőzte anyut arról, hogy hívjuk meg magunkhoz vacsorára a barátomat, de az az étkezés életem egyik legkínosabb eseményeként van számontartva a fejemben a mai napig. Anyu, miután a fél vacsora alatt csak bíráló tekintettel mustrált minket, felbőszülve elkezdett arról papolni, hogy ahelyett, hogy egymással "buzulunk", keressünk magunknak mindketten inkább valami helyes lányt. Ezt a vacsorát aztán persze egy viharos családi perpatvar követte, én pedig a végén olyannyira megsértődtem anyu nevetséges viselkedésén, hogy Jeongint, a barátomat soha többé nem hoztam át magunkhoz. Mindig én jártam át hozzá, az ő családja ugyanis szívesen látott. Egy évig voltunk még együtt, de sajnos aztán Jeongin a szüleivel kiköltözött az Egyesült Államokba, mivel az apja ott kapott munkát, mi ketten pedig megbeszéltük, hogy fiatalok vagyunk még ahhoz, hogy távkapcsolatban éljünk, ezért közös megegyezéssel végül szétváltak útjaink. Az igen kemény időszak volt számomra, hiszen én tényleg szerettem azt a fiút, de sajnos a sors így rendelkezett felettünk.

Ráadásul jobb is így, ugyanis nem hiszek a távkapcsolatokban; az olyan mintha az ember a telefonjába lenne szerelmes. Nekem kell az, hogy fizikailag is mellettem legyen a párom, hogy megfoghassam a kezét, megölelhessem, megcsókolhassam. A szerelem szerencsére idővel elmúlt, de születésnapokkor, vagy Karácsonykor szoktunk azért még írni egymásnak Jeonginnal, így tudom, hogy jól megy a dolga, aminek nagyon örülök.

Anyu egyébként leplezetlen élvezettel vette tudomásul, hogy Jeongin eltűnt az életemből, amit szintén nem tudok neki máig elnézni, mivel mint mondtam, én tényleg szerettem azt a fiút. Gonosz dolog tőle az, hogy csak azért akarta mindenáron kipaterolni mellőlem Jeongint, mert szegény egy fiú volt.

Miután megszakadt a kapcsolatom Jeonginnal, sokáig nem is akartam kapcsolatot, ezért gyakorta egyéjszakás kalandokba menekültem.

Pár hónappal később, tizenhét évesen volt pár hónapig egy barátnőm, utána pedig ismét egy barátom ( extrákkal ), s bár anyuék tudtak róla, hogy találkozgatok valakivel, a fiút nem mutattam be nekik sohasem. Mikor ezen kapcsolataim véget értek, azóta falom az élvezeteket, bulikban hol lányokkal, hol fiúkkal szexelek, de lassan jó lenne már ismételten egy normális párkapcsolat. Szeretnék ismét szerelmes lenni, és gondoskodni valakiről.

Na mindegy, de visszatérve, anyu még a mai napig nem tudta megemészteni annak gondolatát, hogy szeretem a fiúkat is, ezért átkozom magam, hogy előbb jár a mocskos nagy pofám mint az agyam, ahogyan az iménti alkalomkor is. Én egyébként tényleg nem értem, hogy miért böki ennyire a csőrét, hogy biszexuális vagyok, hiszen ez az én életem, én testem és az én döntésem. Én sem szólok bele abba, hogy ő kivel, hol és mit csinál, mert semmi közöm hozzá. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bánt anyu viselkedése az irányomban, de egyszerűen ez vagyok én. Ilyen vagyok, nem leszek más, s nem is akarok.

- Choonhee, fejezd be! Ne fussuk már le ezredjére is ugyanazokat a köröket! Mi bajod van azzal, hogy dögösnek találja az osztályfőnökét?! - pirított rá a feleségére apu, én pedig csak megbántva húztam össze magam a bárpult mellett állva, hisz' egyáltalán nem volt ínyemre ez a kezdődő kis parázsvita hármunk között.

- Azért mert az osztályfőnöke egy fiú! - rivallt rá anyu, már-már vöröslő fejjel, meggyőződve a saját igazáról.

- És akkor mi van?! Hát csak nézi őt! - kardoskodott továbbra is mellettem apu.

- DE NE NÉZZE! - ordibált vissza idegbetegen anyu. - Lányokat nézzen, ahogyan az normális lenne!

- Csendesebben, nem hallom tőletek a tévét! - magyarázott bele méltatlankodva a kanapén lazsáló Chaeryeong is.

- Na jó, nekem ebből elegem van. Felmentem - fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőmet, majd nemes egyszerűséggel felsétáltam a lépcsőkön, miközben odalent anyu és apu továbbra is kitartóan vitatkoztak azon, hogy helyes-e a biszexualitás, avagy sem. Helyes vagy nem helyes, ez van.

Bár nyilván megbántva éreztem magam a burkolt diszkrimináció miatt, mégis képes voltam kifejleszteni azt a tulajdonságot az évek alatt, hogy egy bizonyos idő után mindez már lepereg rólam, mint kacsáról a víz. Az ember egyszerűen lassacskán megtanulja elengedni a füle mellett a nem kívánatos sértéseket és megjegyzéseket, ami egyrészt jó, másrészt viszont olykor a későbbiekben érzéketlenné teheti az embert egyes dolgokkal kapcsolatosan. Én tényleg önazonosnak éreztem magam azáltal, hogy nyíltan felvállaltam az érzéseimet a szüleim előtt, attól viszont nem fog megváltozni bennem semmi sem, hogy anyu hallani sem akar erről a témáról.

Felérve az emeletre egyre csak távolodtam a vita epicentrumától azzal, hogy végigbattyogtam a folyosón, ahol a szobám helyezkedett el, pontosan a nővéremével szemben. A kilincsre rakva a kezemet lenyomtam azt, és beléptem a szobámba. Az első amit legláttam, az az ágyamon elterpeszkedett fehéres, feje és nyaka körül vörös színű cicám, Soonie volt.

- Soonie, kicsi cicám! - léptem oda az ágyam mellé, majd nemes egyszerűséggel felkaptam szegény macskámat a puha matracról, aki erre csak meglepetten nyekkent egyet, én viszont mégis szorosan magamhoz öleltem a szeretett kis szőrmókot. - Úgy hiányoztál nekem - szeretgettem meg a házi kedvencemet, folyamatosan dögönyözve őt.

Soonie egy elképesztően barátságos, nyugodt cica, s nagyon szereti ha simogatják. Mindig dorombol, ráadásul egyáltalán nem ijedős; és még a számára idegeneknek is készségesen hagyja magát megsimogatni.

Soonie-val ellentétben a másik cicám, Doongie egy teljesen más személyiség. Ő nagyon eleven, ám mások társaságában irtó tartózkodóvá válik, s a világért sem marad meg olyan emberek ötméteres körzetében, akiket nem ismer, vagy éppen nem tart arra érdemlegesnek. Tehát, mint mondtam, Doongie kicsit félénk, de én mindkettejüket ugyanúgy szeretem.

A harmadik cicám, Dori, pedig maga a nagybetűs érdektelenség megtestesítője. Egész nap fekszik és alszik, s nem túl szociális, viszont néha jólesik neki a pocaksimogatás. Valamint Dori Chaeryeongot valamiért jobban kedveli mint engem, szóval általában hagyom, hogy az ő szobájában kuksoljon, mint például most is.

- Soonie, Doongie hova bújt? - tettem vissza a kiscicát az ágyamra, majd tanácstalanul kezdtem nézelődni a szobában, tekintetemmel ezúttal a másik macskámat keresve. - Doongie, gyere elő! Hazajött a gazdi! - szólongattam őt.

A hangomat hallva Doongie nagy sokára kikecmergett a szekrényem mögül, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy egy kicsit megdögönyözhessem őt is. Utána letettem Doongie-t is, mire a két cica az ágyam végén összebújt, s nagyon úgy tűnt, hogy épp aludni készülnek, amin csak mosolyogni tudtam. Én pedig úgy döntöttem, hogy az esti buli előtt még rajzolok egy kicsit, folytatva művemet Soonie-ról és Doongie-ról, de előtte még felnézek Instagramra.

Kigomboltam a hülye, szűk, fehér ingem felső két gombját, majd levetettem magam hanyatt az ágyamra, s elővéve a telefonomat rögtön megnyitottam az Instagramot. Az első dolog, ami az applikációban megütötte a szememet, felkeltve a figyelmemet, az San sztorija volt a napjában, miszerint Wooyounggal éppen kávéznak. Ezt látva akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen bár egyikük sem hajlandó bevallani, én akkor is tudom, hogy igenis éreznek egymás iránt valamit.

Ekkor aztán hirtelen ötlettől vezérelve rányomtam a keresőre, s beírtam oda a következő nevet: Han Jisung.

Nem tudom, honnan jött ez nekem ilyen hirtelen, s azt sem, hogy pontosan mi motivált, egyszerűen csak elkapott a kíváncsiság, s amolyan "egy kis kutakodás nem bűn" alapon rákerestem.

Az Instagram nyomban több profilt is kidobott erre, hiszen ez mégiscsak egy gyakorinak számító koreai név, én pedig véletlenszerűen rögtön rányomtam a legelső profilképre, és... Bingó! Az a Han Jisung bizony az osztályfőnököm oldala volt. Túlcsordult érdeklődéssel kezdtem tanulmányozni a fiatal férfi közösségi oldalát. Összesen tizennégy posztja, és száz követője volt, ami egyáltalán nem számít soknak, avagy túlzásnak.

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴
Profile picture:

𝗝 𝗜 𝗦 𝗨 𝗡 𝗚💫 𝚑𝚎/𝚑𝚒𝚖
Bio: 🇰🇷/🇲🇾
teacher & dancer & cat person

POSTS:

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: Halloween-i készülődés🎃🥴
Ijesztő vagyok, waa😌

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: just call me quokka🥺

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: "Smile can hide the truth, but also reveal a lot of emotions...💟"

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: hanbok boy😌 Memories; I had constantly missed South-Korea from Malaysia back then🇰🇷🇲🇾

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: El sem hiszem, hogy nyertünk az All Koreans go to Heaven táncversenyen! Köszönöm szépen a sok biztatást és kedves szót! De nem is csoda, ha ilyen csodás táncosokkal léphettem fel: @𝗳𝗲𝗹𝗶𝘅𝗹𝗲𝗲 @𝗵𝘄𝗮𝗻𝗴𝗵𝘆𝘂𝗻𝗷𝗶𝗻 💕

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: Miss you Malaysia🇲🇾❤️😭

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: Haroo cicám, az én egyetlen kis moszatkám🥴🐱

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: @𝗵𝘄𝗮𝗻𝗴𝗵𝘆𝘂𝗻𝗷𝗶𝗻 💝

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: "Every cloud has a silver lining. And you are mine✨"

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: "A karma dolgozik, picinyem😊"

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: outfit check @𝗳𝗲𝗹𝗶𝘅𝗹𝗲𝗲 😂🤓

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: Napozik a szívem😭❤️

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: cicukám🥺

@𝗵𝗮𝗻𝗷𝗶𝘀𝘂𝗻𝗴: bff goals @𝗳𝗲𝗹𝗶𝘅𝗹𝗲𝗲 💝

Te jóságos atya úr Isten...

Hát mi a faszom akar ez lenni?! Ez a srác egy tipikus Insta-picsa benyomását kelti, sajnos ezt kell, hogy mondjam. Nekem azzal nincs problémám, ha valaki posztol, hiszen én is szoktam, ellenben azzal egyszerűen ki lehet engem kergetni a világból, hogyha valaki közhelyes idézetek tömkelegét biggyeszti a bejegyzései alá. Mindegy, összegezzük inkább azt, hogy tulajdonképpen mit is tudtam meg Han Jisung Instagram oldaláról. Tehát; Han Jisungnak valamelyest a gyenge pontja Malajzia, hiszen többször is nyilatkozott úgy a posztjai alatt, hogy szeret ott lenni. Szereti a cicákat, azon belül is a fekete macskáját Haroo-nak hívják. Valamint, ha helyesen értelmeztem, akkor jár, vagy járt táncversenyekre két másik fiúval, Lee Felixszel és Hwang Hyunjinnal, akik közeli barátainak tűnnek. Hmm... érdekes.

Bár megtudtam néhány alapvető apró-cseprő információfoszlányt Han Jisungról, ami egyrészt jó, másrészt viszont a fiú külseje mégis sokkalta inkább magával ragadott. Ha bárkinek megmutatnám Han Jisung képeit, az valószínűleg pozitív véleménnyel lenne a fiú tényleg káprázatosan szép külsejéről. Ha nem a tanárom lenne, s mondjuk egy buliban találkoztunk volna, akkor biztosan meghívtam volna egy italra, majd önelégülten néztem volna végig, amint a megnyerő szövegem után önszántából teszi szét nekem a lábait...

Óh basszus, milyen érzés lehetne lefeküdni vele...?

Gyorsan körbenéztem a szobámban, hogy valaki hallotta-e mocskos gondolataimat, ekkor azonban realizáltam, hogy Soonie és Doongie nem voltak már jelen az ágyamon, hanem amíg én nyálcsorgatva bámultam Han Jisung képeit, addig ők valószínűleg ismét bebújtak a szekrény mögé, ami érthetetlen okokból kifolyólag az egyik kedvenc tartózkodási helyükként szolgál. Tehát, mivel szinte teljesen egyedül maradtam a szobám kényelmében, agyamat ezért zavartalanul kezdték egyre inkább ellepni a mocskosabbnál mocskosabb gondolatok, amelyeknek egyértelműen Han Jisung tanár úr volt a főszereplője.

Ismét, szinte megzabolázva végignéztem Han Jisung Instagrammos képeit, ezúttal azonban sokkalta tüzetesebben szemügyre véve egy-egy feltöltött képanyagot. Han Jisung íriszei úgy csillogtak, akár egy ártatlan kis, pufi mókusnak, amelyekkel szinte szavak nélkül azt kéri, hogy a herceg fehér lovon, előkapva a délceg vitézét alaposan megrontsa őt. Pirosas színű ajkait pásztázva pedig akaratlanul is megfogalmazódott bennem a következő kérdés: vajon mi mindenre képes azzal a csalogató ajkaival ez a fiú? Enni, inni és beszélni nyilván tud, de vajon képes-e csodákat tenni azokkal a puhának tűnő párnácskákkal? Hmm, szíves örömest lennék az a szerencsés diák, aki megtapasztalhatja egy ilyen elbűvölő kis tanár úr minden egyes jótékony hatását. S vajon milyen lehet a fiatal tanár úr csupasz dereka, ha épp nincsen a felesleges textíliák takarásában? Milyen lehetne a falhoz vágni ezt a fiút, miközben szó szerint a derekába belemélyesztem az ujjaimat? Vajon milyen lehet a bőrének illata? S az íze... odalent?

E gondolatmenetem közepette jobb kezem akaratlanul is az ingem gombjaihoz vándorolt, miközben amaz mancsommal továbbra is a telefont tartottam. Fürge ujjaimmal ügyesen kezdtem kigombolgatni az összes gombot, majd mutató- és középső ujjam ujjperceivel leheletfinoman megérintettem a bal mellbimbómat, lágyan simítva végig az egyik abszolút erogén zónám bizsergő felületét. Az izgató érzésre természetesen egész testemben beleborzongtam, s közben azon kezdtem agyalni, hogy vajon Han Jisung nyelve tudna-e olyan fürgén mozogni rajtam, ahogy azt én akarom. Már csak mikor elképzeltem, amint a vonzó tanárom nyelvével köröz a mellbimbóm körül, már akkor kezdett irdatlanul szűkössé válni a nadrágom. Ujjaimmal ezután óvatosan összecsippentettem a mellbimbóm hegyét, finoman kezdve dörzsölgetni a kis kavicsot, ami az érintéseknek hála kezdett megkeményedni. Másik kezemmel közben egerészve lesimítottam a hasamon, majd elérve a nadrághoz felajzottan küzdöttem azzal, hogy kibontsam magam belőle az alsónadrágommal egyetemben. A szabad levegőre került hosszom már javában, félkemény állapotban ágaskodott, bőszen ontva magából az előnedvet.

Egy jóleső sóhaj kíséretében másodpercek töredéke alatt, hezitálás nélkül fontam a hosszú, vékony ujjaimat a farkam köré, miközben a csuklómat lágyan mozgatva kezdtem férfiasságomon fel és le húzogatni a bőrt. Az extra hatás kedvért lehunytam pilláimat is, azt képzelve, hogy mindezt nem én, hanem maga Han Jisung teszi velem.

Ilyen helyzetben általában igencsak szabadjára engedem a fantáziámat, így ez most sem történt másként. Elképzeltem, amint Han Jisunggal tiltott affért folytatunk, s olyannyira kívánjuk egymást, hogy még az iskola falain belül sem tudunk megállj parancsolni egymás iránt érzett vágyainknak. Elképzeltem, amint miután Han Jisung alaposan megszívatott egy felelés kapcsán az órán, utána valamivel ki kell engesztelnie, ezért elbújunk együtt a sötét szertárban. Először szó szerint nekivágnám a fiatal osztályfőnökömet a falnak, aki erre csak megszeppenten tekingetne rám, mire én csak szótlanul kezdeném falni azokat a tekinteteket gyönyörködtető ajkait. Szegény először csak bátortalanul viszonozná a heves csókomat, viszont pár pillanaton belül egyre inkább belelendülne ő is a csókcsatánkba, olyannyira, hogy rövidesen már csak azt venném észre, amint a fiú egy határozott mozdulattal rámarkol a nadrágomon keresztül a demonstráló farkamra. Ezt észlelve természetesen megszakítanám a csókot, tekintetemmel szavak nélkül adva ki az ellentmondást nem tűrő utasítást, miszerint ha az ember valamibe belekezd, azt illik is befejezni. Han Jisung persze rögtön venné a lapot, s nyomban letérdelne előttem, miközben támogató segítségemmel már javában kivetkőztetett volna a nadrágomból. Elképzeltem, amint a szabályszegő kis tanár úr éhesen venné a számba kielégülni vágyó tagomat, egyből mélytorokra engedve azt.

Ekkor én egyértelműen vadul beletépnék a fiú puha, sötétbarna tincsei közé, kedvem szerint kezdve a fejét mozgatni farkamon úgy, ahogyan csak akarom. Ezt ő készségesen hagyná, sőt, még tappancsaival a heréimet is markolgatná, hogy minél előbb a csúcsra juttasson. Recés, síkos nyelve minden egyes pillanatban végigsúrolná a péniszemet, én pedig másodpercekkel később egy elfojtott nyögés kíséretében lépném át a gyönyör kapuját... 

Egyre gyorsabban mozgattam a kezemet a hosszomon ezen csábító gondolatokra, hangomat továbbra is ügyesen többé-kevésbé visszafojtva, nehogy anyu vagy apu akárcsak véletlenül is meghallják, mit csinálok idefent.

Persze nem volt azért gyerekjáték némán végigvinni ezt az egészet, de néhány elfojtott dörmögést leszámítva képes voltam relatívan halk maradni. Han Jisungra gondolva tehát másodpercekkel később a képzeletemen kívül a valóságban is átléptem a Mennyország kapuját, élvezetemből pedig jutott bőven a hasamra, a kezemre, de még egy kevés a paplanra is.

Orrlyukaimon az orgazmus adta lebegő érzés hatására élesen beszívtam a levegőt, hogy az elködösödött agyam oxigénhez jusson, miközben akaratlanul is egy virgonc mosoly ült ki az arcomra. Hát meg kell valljam, ez kurva jó volt; mit teszel velem, Han Jisung?

Miután lecsengett a csodálatos, sőt, mennyei orgazmusom, s ennek következtében az agyam is kitisztult, fogtam az éjjeliszekrényemre dobott még bontatlan csomag papírzsebkendőt, és alaposan megtöröltem ragacsos kezeimet, hasamat és az ágyneműt is. Ezután már nyilván nem vettem vissza az ünnepi viseletet, hanem ehelyett bebújtam az itthoni kényelmes szabású cuccaimba, majd kisurrantam az emeleti fürdőszobánkba kezet mosni.

____

Nos, itt is volna egy újabb rész🥺❤️