\_____/

Miután Jisunggal már mondhatni mindketten jócskán kifulladtunk és kimerültünk az iménti heves és érzelmektől gazdagon túlfűtött csókcsatában, illetve az állkapcsunk is kezdett irdatlanul begörcsölni azok túlhajszolt használatától, a tanárom zavartan megköszörülte kiszáradt torkát, majd hetykén közölte velem, miszerint lassan legfőbb ideje lenne visszamennünk az osztályterembe, nemhogy valaki netalántán gyanút fog. Mondjuk én még azért egy picit szívesen maradtam volna puszilgatni a szeretett kis mókusom pufi ajkacskáit, mert igencsak szomorú voltam a Chaeryeong-Wooyoung dolog miatt, de túlságosan rányomulni mégsem szándékoztam, nemhogy újonnan kitör belőle a pánik. Már így is átléptünk többszörösen egy bizonyos határt, amit talán soha nem lett volna nekünk szabad, tekintve, hogy Jisung a tanárom, én pedig csak egy diákja vagyok az összes többi közül.

S ahogy szemlélem a jelenlegi állást, az is maradok. Csak egy diákja a többi közül.

Persze a visszamenetelünk előtt még Jisung előjött a szokásos, hülye "ezt talán mégsem lett volna szabad" meg a "a diákom vagy, én meg a tanárod, ha ez kiderül, jaj istenem..." dumájával, de legalább már nem ugrott nekem úgy, mint akkor Gimpoban. Ez pedig határozottan haladásnak számított nála, és némi bizakodásra adott okot, de nekem mégis igencsak rosszul esett, hogy először a fiatal férfi mindig közel enged magához, utána viszont rendszerint szörnyen elutasítóvá válik velem szemben. Én értem, hogy ez a helyzet neki mennyire nehéz, tényleg, de azért nekem sem egyszerű mindennek a részese lenni...

Jisung aztán kapitány módjára, se perc alatt kiadta nekem a szigorú parancsot, ami úgy hangzott, hogy először visszamegy ő a két kollégájához, Min Yoongihoz és Jung Hoseokhoz, én pedig addig várjak szépen még türelmesen legalább öt percet a könyvtár félreeső boxának rejtekében, mielőtt visszatérnék én is a többiekhez, hogy a találgatások elkerülése érdekében mégse egyszerre jelenjünk meg a többiek színe előtt. Ezenkívül Jisung nagy üggyel-gonddal megigazíttatta velem a hajkoronám minden egyes kiálló szálát is, amelyet a csókolózásunk közepette amúgy ő maga túrt össze, de részletkérdés. Jelenleg inkább nem akartam vitába szállni a kis mókusommal, ezért rögtön beleegyeztem az általa kifundált verzióba, s becsülettel ott is maradtam ahol eddig, habár azt igenis ki kell mondanom, hogy egymagam várakozni a sötét könyvtári teremben nem volt valami leányálom, sőt. Amíg Jisunggal ketten voltunk, addig nem láttam olyan rémisztőnek a körülményeket, de most az igazat megvallva úgy be voltam rezelve, mint eddig talán még sohasem, mert minden egyes apró neszre vagy zajra a lehető legrosszabb és egyben leglehetetlenebb teóriák jutottak az eszembe. Ettől függetlenül azonban győzködtem én magam ezerrel, hogy nincsenek itt semmiféle démonok, mert azok ugyebár nem léteznek, de azért úgy voltam vele, hogy mégiscsak jobb félni, mint egyszerre beszarni, vagy mi. S mivel normális harci fegyverem jelen esetben nagyon nem volt kéznél, ezért számításaim szerint legvégső esetben a mellettem lévő székkel sújtottam volna le az iskolában kísértő szellemre. Szinte számoltam vissza magamban a hosszantartó másodperceket, amikor pedig a számításaim szerint körülbelül letelhetett az a bizonyos öt perc, mint valami rakéta, úgy lódultam meg kifelé a sötét könyvtárból, át a hosszú folyosókon, meg sem állva az osztálytermünkig.

Vissza sem néztem inkább oda, ahonnét jöttem, mert ami odabent történt, azt úgyis magammal hoztam a szívemben...

Visszatérve valahol örömmel konstatáltam, hogy a teremben már nem volt egyetlen tanár sem ( Min Yoongi nem kutatott immáron utánam, huh ), ráadásul a fél osztályom javában a meleg hálózsákjába burkolódzva szuszogott, a másik fele pedig némán nyomogatta a telefonját. San barátom látszólag egyike volt azoknak, akiket elnyomott az édes álom, mivel a piercinges fiú nem igen mozdult, illetve meglehetősen egyenletesen szuszogott, Wooyoung pedig ott feküdt közvetlenül őmögötte, s a hátát simogatta, amely tettén csak a szemeimet győztem forgatni. Képmutatásnak tartottam, sőt, egyenesen gusztustalannak minden egyes megnyilvánulását. A felfedezéseimet követően, és a látszólag megalapozott gyanúm alapján nagyon is úgy tűnik nekem, hogy Wooyoung és az ikernővérem, Chaeryeong közt bizony van valami sokkalta több, mint puszta barátság, szóval kérdem én szép szerével, hogy ennek a becstelen gazembernek mégis HOGY van még bőr a képén jámboran cirógatni Sant, meg tenni neki a szépet, miközben megcsalja?!

Képmutató, sőt—

Szánalom! Hát szavakat nem találok rá!

Még a szart is szabályszerűen kivertem volna jelenleg Wooyoungból, olyannyira dühös voltam rá. Általában véve nem én vagyok a fékezhetetlen agresszivitás mintapéldája ugyan, ez tény és való, most azonban mégis hatalmas mértékű önuralom kellett ahhoz, hogy ne ugorjok fejvesztve neki, s verjem őt péppé bosszúból. De ha most indulatosan számon kérem őket, akkor lehet sosem szerzek tudomást kettejük kis "titkairól", mert simán letagadhatnak mindent, szóval okosan kell eljárnom ez ügyben, mert ahogy a mondás is tartja; többet ésszel mint erővel.

Viszont attól, hogy nem használtam Wooyoung fejét díszpompás focilabdának, még mindig elviselhetetlen volt vele, és egyébként Seungminnal is egyazon légtérben tartózkodnom, ezért inkább sietősen becsusszantam a saját hálózsákomba, és elfordulva tőlük "mentem én is aludni", még mielőtt beszélgetnem kellett volna velük. Ez az egész jópofizás most nagyon nem lenne az ínyemre, annyira hiányzott volna nekem, mint szar a zsebbe. Szerencsémre Wooyoung is javában bóbiskolhatott már talán, mert a megérkezésemre fel sem emelte a fejét, nem reagált rá, ahogyan egyébként Seungmin, Chaeryeong és Ryujin sem tették.

Wooyoung egyébként semmivel sem jobb Seungminnál; mindketten elmehetnek a jó büdös francba, amiért a hátam mögött a nővéreimet fűzögetik. Bárki bármit mondd, ez semmi esetre sem tisztességes velem szemben; ha a barátjuknak neveznek, legalább annyi becsület lehetett volna bennük, hogy elém állnak és bevallják nekem, hogy mi is pontosan a helyzet. Onnan, ahonnan én jövök, ott ezt árulásnak hívják, és oly' nehéz, hogy kénytelen vagyok elfojtani magamban azt a haragot, ami intenzíven fűt belülről.

Robbanni fogok hamarosan, érzem—

Rengeteg kusza gondolat kavargott jelenleg az agyamban, így érthetően nehezen jött álom a szememre: Jisung, az előbbi heves, szerelmes csókunk, az a fárasztó huzavona, ami folyamatosan kettőnk közt zajlik, Seungmin, Sunmi noona, Nara és Junmyeon sorsa, Wooyoung, Chaeryeong, az ő kis titkaik, a vélhetően megcsalt San és Ryujin, szó szerint minden. S talán az volt a legnyomasztóbb mindebben, hogy senki nem tud semmit, ugyanakkor mindenki tud mindent, én pedig nem tehetek konkrétan semmit, meg van kötve a kezem, hiába is érzem rohadtul igazságtalannak, helytelennek és egyben összezavarónak az eseményeket.

Jisungra nem kényszeríthetek rá semmit, főleg nem saját tulajdon önmagamat, hisz' már így is épp elég akaratlan fájdalmat okoztam neki a figyelmetlenségemmel, Sunmi noonát sajnos nem tilthatom el Seungmintól, mert felnőtt nő, milyen jogon szólhatnék tehát bele az ő döntéseibe, az pedig, hogy Chaeryeong jobban bízik Wooyoungban, mint bennem, az meg teljes mértékben az én hibám, és csakis engem minősít. Lehet tényleg velem van itt igazándiból a baj? Mindenáron bűnbakot keresek, másra ujjal mutogatok, miközben lehet, hogy én magam vagyok az? Vajon valóban én teszem tönkre ezeknek az embereknek az életét?

Abban a pillanatban olyan igazán gyűlöltem magam, s kizárólag saját magamat tettem felelőssé minden egyes hányattatott dologért, ami ezidáig történt. Csak magamat, mert nem vagyok ám én olyan jó ember, mint amennyire szeretnék az lenni, vagy mint amennyire én próbálok az lenni.

Hatalmas, kibuggyanni vágyó krokodilkönnycseppekkel a szemeim sarkában nyomott el a hosszantartó, mozdulatlanul való fekvést követően a kesernyés álom, hisz' nem engedhettem meg, hogy azok egyszerűen csak legördüljenek az orcáimon. Az kellett volna még a már alapjáraton is felzaklatott elmémnek, hogy valaki véletlenül meglásson engem pityeregni, ezt pedig egyáltalán nem bírnám elviselni, ugyanis...

Itt nem lehet, mert látnak.

S sajnos mostmár sehol sem ezen a kerek és tágas, azonban valahol igencsak szűk világon, mert ott is úgy érzem, látnak.

A legrosszabb meg, hogy akkor magamat is látom. Védtelenül és gyengén.

...

Nem viccelek; szörnyen aludtam az éjszaka folyamán, s nem csak szimplán amiatt, mert egy szál vékony anyagú hálózsákban dideregtem a betonkemény padlón fekve, hanem lelkileg is meglehetősen a béka feneke alatt tengtem-lengtem. Nem éreztem valami jól magam, s egyedüliként csak egy kis magányra vágytam. Ígyhát másnap kora reggel, mikor végre valahára haza lehetett menni az iskolából, rögtön átkopogtam a másik terembe Jisungékhoz, s szóltam a tanároknak, hogy én bizony haza szeretnék menni. Min Yoongi és Jung Hoseok csupán nemtörődöm módon a vállukat vonogatták erre, nekik mindegy volt, Jisung viszont nem volt képes még csak a szemembe nézni sem, ami valamiért aggodalomra adott okot. Nem tetszett valami a kisugárzásán, a jelenlegi hangulatán, ezért éltem a gyanúperrel, hogy minden bizonygatása ellenére mostanra igenis megbánta a könyvtárban elcsattant csókot, ez pedig felőrölt belülről.

Pedig megígérte—

Habár, nagyjából én voltam a legelső olyan személy az egész díszes társaságból, aki angolosan távozott már idő-nap előtt, ez engem jelenleg azonban mégsem foglalkoztatott különösebben, ráadásult érdekes módon az ikernővérem, Chaeryeong is kapva-kapott a tálcán kínálkozó alkalmon, hogy mihamarabb hazajöhessen onnét ő is. San, ádáz Wooyoung, gaz Seungmin és Ryujin nyilván nem tudták mire vélni a furcsa viselkedésünket, de valószínűleg érezték ők maguktól is tudatalatt, hogy csupán felesleges köröket futnának nálunk a kérdezősködéssel, így ránk hagyták, hogy tulajdonképpen mi okból is rohanunk el ilyen hamar.

Áttérve aztán lassacskán magára a mostani hétvégémre, ami egy bizonyos pontig mondhatni eseménytelenül és vontatottan telt; leginkább szorgos tanulással a hétfőn esedékes írásbelikre és persze a szóbeli feleltetésekre. Jobb lehetőség híján eme tevékenységbe temetkeztem bele nyakig, ugyanis semmi máshoz nem volt túl sok kedvem, rosszul éreztem magam lelkileg, aminek első számú oka az volt, hogy Jisungtól késő szombat délután a következő üzenetettel lepett meg:

Jisung
Szia, Minho... kérlek szépen, könyörgöm, ne haragudj rám, nagyon kérlek, de szeretnék tőled egy kis időt kérni a suliban történtek után. Nem tudom, hogy most mit érezzek irántad, mitévő legyek, annyira össze vagyok zavarodva, szóval szeretném, hogyha hagynánk magunknak egy kis időt. Fogalmam sincs, hogy hogyan kellene viszonyulnom hozzád mindezek után, de ez nem ellened irányul, hidd el. Sosem voltam még ilyen helyzetben, érts meg. Szégyellem is magam rohadtul, amiért ismét elgyengültem tanár létemre. Nem lett volna szabad, és ezt te is nagyon jól tudod. Sajnálom, elég rosszul érint most ez az egész... Na mindegy, remélem nem haragszol rám emiatt. Majd beszélünk, addig is vigyázz magadra, Minhi...

Na, igen, pontosan erről beszélek, s aztán egy ilyen lelohasztó üzenetet követően ne menjen el az ember maradék józan esze is.

Legszívesebben hisztérikusan bömböltem volna egyet éktelen tehetetlenségemben, arcomat a párnába belefúrva, de a könnyeim már valahogy nem jöttek. Mit ne mondjak, igazán számíthattam volna erre, én vagyok az ostoba és naív ebben a történetben, amiért vakon abban reménykedtem, hogy Jisung valóban nem fog hozzám másképpen viszonyulni a második csókunk után. Hiába bizonygatta nekem a fiatal férfi, hogy nem lesz itt a részéről semmiféle elhidegülés az irányomba a szenvedélyes csókunk után, tudhattam volna előre, hogy mindenfajta ígérete ellenére ez lesz a vége, viszont mégis annyira, de annyira fájt az elutasítása. Szerintem Jisung azt hiszi, hogy csak szórakozom vele, nem komolyak a szándékaim, szóval maximum az a célom, hogy valamilyen úton-módon az ágyamba csalogassam, holott én nagyon is érzelmes típus vagyok, ráadásul szerelmes is beléje. Ezt azonban egyrészt nem volt neki alkalmam bevallani, másrészt pedig nem is merném megtenni, mert azt gondolom, úgysem hinne nekem. Az a baj, hogy ő makacsul eltökélte magában, hogy nem lehet köztünk semmi több, mert ugyebár tanár-diák kapcsolat van köztünk, márpedig szerintem igenis van, amiért megéri áldozatokat hozni.

Én pedig hajlandó lennék bármiféle áldozatot meghozni őérte, csak hogyha ezzel csupán szélmalomharcot vívnák, akkor nem biztos, hogy lenne értelme. Küzdeni szeretnék érte, de mi van, hogyha ő nem akarja, hogy küzdjek?

Sok volt ez nekem is így egyszerre, szóval Jisunghoz hasonlóan gondolkodnom kellett, ez tény, viszont sajnos emellé más aggódnivalóm is bőven akadt. Mondjuk Chaeryeong, és a lány aggasztóan furcsa viselkedése, aminek okáról egyenlőre nem volt tudomásom, azt mindenesetre éreztem, hogy nem csupán a Wooyounggal való titkos "kapcsolata" áll ennek a hátterében. Nem volt még fix tervem afelől, hogy tulajdonképpen miképp is fogom kinyomozni, mi áll a háttérben, de vasárnap délután erre nagyszerű alkalmam nyílt, én pedig szégyentelenülnki is használtam azt.

S mondhatni jóval többet tudtam meg, mint eredetileg szerettem volna...

Anyu és apu délben, ebéd után, semmiből-semmi közölték velem és a nőveremmel, hogy ellátogatnak Jochiwonba, megünnepelni az egyik régi, közeli barátjuk ötvenedik születésnapját, s a parti pedig valószínűleg elhúzódik, amiből az következik, hogy valamilyen helyi hotelben ott töltik majd az éjszakát, illetve az azt követőt is. Ugyanis elméletileg ők a hazajövetelük előtt még kirándulnak egyet hétfőn, ezért csak kedden érnek haza. No, végtére is nem bánom, legalább nem lesznek itthon, s kicsit nyugtom lesz anyumedúza csápjaitól. Miután anyu átszellemülten tartott egy hosszas és unalmas szentbeszédet nekem és persze Chaeryeongnak a felelősségről, a bizalomról, meg miegyébről, amiért itthon hagynak minket egyedül, apuval bepakoltak a jobbik kocsink csomagtartójába, majd sietősen távoztak is hazulról. Kettesben maradtunk tehát a nővéremmel odahaza, ami egyébként nem nagyon érződött, elvégre Chaeryeong bezárkózott a szobájába, s órákig ki sem dugta onnét az orrát. Nem akartam a lányt feleslegesen zaklatni, habár temérdek kérdésem lett volna hozzá. De végül egy kisebb benső vívódás és kínszenvedés árán visszafojtva magamban ezeket, én is kényelembe helyeztem elgémberedett tagjaimat a szobámban az ágyamon.

Elővettem az iskolatáskámból a szamárfüles földrajzfüzetemet és kelletlenül ugyan, de tanulni kezdtem — már amennyire képes voltam odafigyelni a tananyagra. Az ágyam végén heverésző Soonie, Doongie és Dori viszont sajnos örökké elterelték a figyelmemet, szóval nem haladtam túlságosan tempósan a tanulnivalómmal. Épp az ölemben lustán elterülő Soonie cicám nyakát vakargattam, miközben igyekeztem memorizálni a tananyag második bekezdését legalább, mikor egy rövid kopogás után Chaeryeong váratlanul benyitott a szobám ajtaján.

- Mentem lezuhanyozni - jelentette ki mogorván, a bolyhos, sötétkék törülközőjét szorongatva kezei közt. - Szóval most ne gyere be a fürdőszobába! - figyelmeztetett.

- Oké - feleltem egyszerűen, mire Chaeryeong szó nélkül visszacsukta maga után a falapot, pár percen belül pedig már hallottam is, amint az emeleti fürdőszobában folyni kezd a víz.

Ekkor váratlanul a valaha volt egyik legőrültebb ötletem suhant át az agyamon, viszont igyekeztem azt elhessegetni iziben, mert nyíltan nem ez lett volna a legetikusabb megoldás egy magánnyomozási procedúra keretein belül. Meg én amúgy sem vagyok az a senkiházi típus, aki szégyentelenül fogja magát, és belepofátlankodik a másik magán-, privát szférájába, s csak úgy turkál annak holmijai közt, de jelenleg a kíváncsisággal vegyült aggodalom alárendelte bennem a józan ész néma sugallatát.

Leemeltem a félálomban lévő Soonie-t az ölemből, lecsusszantam az ágyamról, majd halkan kinyitva a szobám ajtaját kidugtam bentről a kobakomat, s kiélezett érzékekkel szétnéztem az emeleti folyosónkon, ami nyilván kongott az ürességtől. Egy pár pillanatig mozdulatlanul, feszülten füleltem, hallgatván a víz monoton csobogását, ami azt jelentette, hogy Chaeryeong javában tusol, ergo, nem fog onnan egyhamar kijönni. Legalábbis merem remélni. Miután efelől félig-meddig meggyőződtem, egy mély lélegzetvételt követően lábujjhegyen átosontam az enyémmel közvetlenül szemben elhelyezkedő Chaeryeong szobájába, miközben a szívem konkrétan a torkomban dobogott, amiért ilyet teszek. Megfordult a fejemben, hogy hagyom a francba ezt az egészet, mert nem helyes beleütni a kotnyeles orromat más személyes ügyleteibe, de aztán emlékeztettem magam, hogy a nemes cél érdekében teszem ezt, nem pedig jókedvemből. Chaeryeongnak valami komoly baja van, én pedig az öccse vagyok, és szeretem őt, szóval igenis tudnom kell, kerüljön bármibe is kiderítenem.

Chaeryeong szobájában hatványozottan nagyobb rumli uralkodott, mint az enyémben: konkrétan minden szét volt dobálva; ruhák, bugyik, melltartók, sminkes cuccok, könyvek, füzetek, de ami legelsőként feltűnt, az az állott, már-már áporodott alkohol- és parfümszag keveréke volt a levegőben, amitől egyből összefacsarodott az orrom. Jelenleg pedig akaratomtól függetlenül olyan szögben álltam, hogy véletlenül pont megpillantottam a lány ágya alá dugott üres sojusüvegeket, s mikor leguggoltam oda, hogy tüzetesebben is szemügyre vehessem őket, egyre inkább csilingelni kezdett az agyamban az a bizonyos vészcsengő, miszerint valami itt nagyon nincs rendben. Miért iszik Chaeryeong ennyi alkoholt, ráadásul titokban? Mi baja lehet, ami erre sarkalja? Ezt nem hiszem el, elég legyen ebből, épp elég baj az is, hogy Jisung zugivóskodik, erre már Chaeryeong is kezdi.

Undorral az arcomon toltam vissza az ágy homályfedte aljának rejtekébe az üvegeket, s ha eddig fel is akartam volna függeszteni a kutakodást, akkor ez az aggasztó felfedezés most garantáltan meggyőzött engem a szakasztott ellenkezőjéről. Kell itt lennie valaminek elrejtve még ebben a szobában, szóval mindenképpen mélyebbre fogok ásni; szó szerint, ha megköveteli a haza.

Nem tudtam ugyan, hogy mit keresek tulajdonképpen, de mindenesetre kapkodva elkezdtem áttúrni először is Chaeryeong kitűzőkkel kidekorált iskolatáskáját, amelyben nem találtam semmi különlegeset vagy érdemlegeset a füzeteken és egy két penészes kajamaradékon kívül. Belelestem az íróasztala szekrényeibe is, ahol szintén nem volt semmi gyanús, viszont ekkor Chaeryeong egyszeriben elzárta a vizet, mire nyomban megdermedtem ijedtemben, de szerencsére pár másodpercen belül újra megengedte a csapot, szóval folytathattam a keresést, hisz' nyomon voltam. Legalábbis nagyjából.

Ha Chaeryeong mindenáron el akarna rejteni előlünk valamit, vajon hova tenné? Kelletlenül elhúztam ajkaimat, mert élből a fehérneműs fiók jutott eszembe, elvégre ott aztán senki fia nem szokott turkálni őrajta kívül. Egy utolsó, gusztustalan, beteg állatnak éreztem magam már csak a puszta gondolattól is, hogy a saját nővérem fehérneműi közt nyúlkáljak, de abban a helyzetben nem volt más választásom. Azt súgta valami, hogy ott bizony találni fogok pár választ — akármi is legyen az.

Odaszökkentem Chaeryeong francia-ágya mellé, s egy egészen a tüdőm aljáig hatoló sóhajt követően kirántottam a szóban forgó fiókot, amely kissé be volt ragadva. Undorodtam magamtól, s többszörösen is elkapott az irtózatos hányinger, mert az említett fiók telis-tele volt mindenféle melltartókkal, ilyen-olyan csipkés, szexi bugyikkal, Always betétekkel, tamponokkal, de volt ott még egy felbontott tubus síkosító, s valami nagyon minivibrátornak kinéző élénkrózsaszín színű cucc, én pedig ezt kibaszottul nem akartam látni, elvégre fúj, ki kíváncsi már a testvére nemi életére?!

Nem voltam rá kíváncsi, illetéktelennek éreztem magam, mert valóban az is voltam, illetve gyomorforgatónak tartottam azt, hogy a saját tulajdon kezeimmel összefogdosom a lány ilyen szinten intim holmijait, amint könyékig beletúrtam a bugyijai közé, de sorozatosan azt mantráztam magamban, hogy nekem jogom van tudni az igazságot.

- Baszki... mi a faszt csinálok? Nem vagyok normális - motyogtam magamban az orrom alatt, mikor az egyik fekete csipkés tangabugyi és egy pöttyös fürdőbugyi alatt rátapintottam valami hosszúkás, vékony pálcikaféleségre.

Íriszeim egyből gyanakodva szűkültek össze, így ráfogva az ujjaim közé akadt pálcikára egy határozott mozdulattal kihúztam azt a fiók rejtekéből, de utólag azt kívánom, bár ne tettem volna, mert az a felsőfokú sokk, ami akkor ért, rosszabb volt, mintha gyomorszájon vágtak volna egy több kilós tekegolyóval.

Nem...

Nem.

Nem!

Akármennyire is szerettem volna magam meggyőzni afelől, miszerint ez csak egy pozitív koronavírus teszt esetleg, nem ment, mivel sajnos tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy jelenleg mit tartok a remegő kezeim közt, mégha testközelből sosem láttam ilyet. A víz szabályosan levert, és fizikailag rosszul lettem, amint az agyam elkezte szépen lassan feldolgozni és egyben tudatosítani az újonnan szerzett információt, miszerint egy kibaszott terhességi tesztet találtam Chaeryeong szobájában gondosan elrejtve, ami ráadásul megkérdőjelezhetetlenül pozitív...

- Ne, ne, ne, ne, ez nem lehet igaz, ilyesmi nem történhet, mi a faszom?! A kurva életbe! - hajítottam el idegbetegen egészen az ágyig a pozitív terhességi tesztet kétségbeesésemben, ami pattogott párat szerényen a puha matracon, megállva valahol az Among us-os pokróc kellős közepén, onnan kísértve engem minduntalan. - Nem lehet terhes... - bizonygattam magamnak, immáron az ájulás szélén állva, de mindhiába; a tényekkel nem vehettem fel a harcot semmi áron.

Kétség sem fért hozzá, hogy a meglelt teszt kié; ez volt tehát a nagybetűs háttérbeli oka Chaeryeong mostanság megszaporodott rosszulléteinek, hányásainak, illetve gyakori hangulatingadozásainak. Hirtelen értelmet nyert minden egyes eddig hiányzó darabja a kirakósnak, s ostoroztam magam, amiért ennyira vak voltam, hogy nem láttam meg a fától az erdőt. Kusza gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben, habár agyam eléggé ködös és tompa volt: Chaeryeong vajon mióta tudhat erről? Miért titkolódzik mindenki előtt? Ha pedig tényleg állapotos, akkor meg mégis miért fogyaszt szándékosan alkoholt, ráadásul ekkora mennyiségben? Ryujin tud erről? Valószínűleg nem, elnézve Chaeryeong rideg viselkedése iránti értetlenségét. Mert ha az ikernővérem ténylegesen gyereket vár, akkor kizárásos alapon valakivel meg kellett csalnia a barátnőjét, elvégre szerencsétlen Ryujin anatómiailag nem éppen kompatibilis arra, hogy teherbeejtsen valakit, tekintve, hogy ő egy nő, az isten szerelmére! S ami talán a legégetőbb kérdés mind közül... mégis ki a halál annak a gyereknek az apja?!

Sajnos amint ez a kérdés megfogalmazódott bennem, rá egy bizonyos válasz is egyaránt—

Wooyoung...?

Éktelen és égető hőtől vibráló, izzadt tenyeremet a számra szorítottam, másik, ökölbe szorított kezemet pedig a gyomromra, mivel félő volt, hogy ott helyben kidobom a taccsot. A pánik lépésről lépésre átvette az uralmat a testem felett, mígnem már levegőt is alig kaptam a rettegéstől, hisz' mindenre számítottam, csak erre nem. Mertem remélni, hogy csak álmodom, vagy esetleg képzelődöm a nemrég megivott túlcukrozott kávémtól, de a valóság sajnálatos módon töretlen farkesszemet nézett velem; egy pozitív terhességi teszt formájában az ágyról.

Légszomjjal és szorító mellkasi fájdalommal küzködve vetemedtem hát egy újabb olyan cselekedetre, amelyet normális körülmények között sosem tettem volna; felkaptam a nővérem éjjeliszekrényén hagyott mobiltelefonját. Alapjáraton mélységesen elítélem azt, aki galádul belekotor valaki más telefonjába, de ez esetben nekem muszáj volt látnom, hogy Chaeryeong és Wooyoung miket is írogatnak egymásnak, mert igencsak erősen azt feltételeztem, hogy annak a gyereknek nem más az apja, mint—

Te jó ég, bárcsak ne lenne igazam!

Chaeryeong telefonjával istenesen meggyűlt ám a bajom, mivel elsősorban úgy remegtek a nyirkos kezeim, mint a nyárfalevél, szóval kis híján kicsúszott azok közül az elektronikai készülék. Plussz, rögvest masszív falakba is ütköztem, mert bár ikrek vagyunk, a telefonon lévő Face ID mégsem ismerte fel az én arcomat, aminek talán az az oka, hogy amúgy egyáltalán nem hasonlítunk. Reméltem, hátha a drága okostelefon most mégis kedvez nekem, és esetleg tesz egy szívességet azzal, hogy csodával határos módon feloldja magát, de nyilván nem így történt.

Háromszori sikertelen próbálkozás után a telefon lekódolódott, s immáron hatjegyű számkódot kért a feloldásáért cserébe, nekem pedig pár pillanatnyi töprengés után eszembe ötlött, hogy egyszer Chaeryeong, azt hiszem, hogy még tavaly, vészhelyzet esetére elárulta nekem a kódját. Eddig nem jutottam el odáig, hogy gyakorlatban hasznosítsam ezt az akkor jelentéktelennek tűnő információfoszlányt, a mostani viszont evidens, hogy vészhelyzet volt, ezért késlekedés nélkül pötyögtem be az alábbi számkombinációt:

685568

S lám csak lám; a nővérem zárolt telefonja egycsapásra feloldódott, én pedig reszkető mutatóujjal böktem rá nyomban a Messenger lilás-kékes kis ikonjára, miközben a bűntudat és a félelem keserű ízével a szájüregemben ugyan, de megnyitottam Chaeryeong Wooyounggal való beszélgetését, s idegesen olvasni kezdtem az üzeneteket, amelyek magukért beszéltek, igazolva minden egyes kételyemet. Pár nappal visszamenőleg kezdtek egyébként váltani egymással olyasfajta kompromittáló üzeneteket, amelyeket nekem nyilván sosem lett volna szabad elolvasnom, mindenesetre köpni-nyelni nem tudtam.

Woo
Na? Mi volt a dokinál?
Nem is írsz vissza kb 2 órája
Úgy aggódtam érted
???

Chae
Ne is kérdezd, basszameg
Az van, amire gyanakodtunk...

Woo
Ne

Chae
De igen

Woo
Ohh
Basszus
A kurva életbe, Chae

Chae
Én is ezt mondom

Woo
Te jó ég
Jézusom
Ezt nem
És ez már biztos 100%-ra? Vagy?

Chae
Biztos
Én sem akarom elhinni
Már megint hányni fogok, olyan rosszul vagyok
6-7-8 hetes kb a baba
Gyerek
Embrió, izé, vagy MI A FASZOMNAK NEVEZZEM
Már faszom tudja, mit mondott az orvos...

Woo
Basszus
Ne haragudj, de most full sokkban vagyok
Pedig én is számítottam rá
Oh istenem
Én annyira sajnálom, Chae

Chae
Hagyjuk...
Sejtettem már én is egy jó ideje, de akkor is, baszki
Kibaszottul kivagyok borulva
Nem bírok senki szemébe nézni

Woo
Elhiszem, szivi, de kérlek, nyugodj meg, jó?
Megoldjuk, együtt valahogy megoldjuk

Chae
És szerinted mégis hogyan??!!
Ha ezt Minho-ssi megtudja
Vagy Ryujin-ssi
Vagy San
Vagy Sunmi unnie
Vagy anyámék
Kibaszottul meg fognak ölni
ÉN EZT A GYEREKET NEM AKAROM
Érted????

Woo
Tudom, Chae, tudom
Szivi, figyelj rám
Kérlek szépen, nyugodj meg
Az én kedvemért legalább, jó?
Tudom, hogy szörnyen nehéz, de megoldjuk
Kitalálok valamit

Chae
Ugyan mit...?

Woo
Érted bármit, Chae
Ezt sose felejtsd el

Olyannyira belemerültem a számomra döbbenetes sorok olvasásába és analizálásába, hogy többé nem is figyeltem oda arra, hogy vajon folyik-e még a víz a fürdőszobában, azaz zuhanyzik-e még Chaeryeong, s mint kiderült, ez lett a vesztem. Végzetes baklövést követtem el, megbuktam mint detektív is, minden egyéb más mellett.

- Te meg mégis... MI A FASZT CSINÁLSZ A TELEFONOMMAL?! ADD IDE! - jelent meg ekkor konkrétan a semmiből Chaeryeong, egy fülsértő visítás kíséretében marva ki kezeim közül a telefonját, miközben odapillantott az ágya felületén méterekre virító terhességi tesztjére, illetve rá a telefonja képernyőjére, ahol még mindig a Wooyounggal való üzenetei voltak megnyitva. Arcára olyasfajta reakció ült ki, amiből egyértelműen láttam, hogy tudja; itt bukott le, mert immáron mindent tudok. Nos, majdnem mindent, de Chaeryeongnak ez a felállás tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy szunnyadó vulkánként törjön ki. - UTÁLLAK! Gyűlöllek, hogy merészeltél kutakodni a szobámban és belenézni a telefonomba?! Baszd meg, utállak, Minho! MENJ KI, GYŰLÖLLEK! - bömbölte artikulálatlanul, s ökölbe szorított kezekkel idegbetegen ütlegelni kezdte a mellkasomat, mire jómagam reflexszerűen megragadtam őt a vékony csuklóinál fogva, de mivel a lány továbbra is hevesen ellenállt, intenzíven rászorítva végtagjaira csavartam azokat elfele magamtól. - ENGEDJ EL! Ez fáj! - sikoltott, s annak érdekében, hogy szabaduljon, hisztérikusan elkezdte kifelé tépni magát a szorításom kelepcéjéből, én azonban nem hagytam magam egykönnyen, ezért egy kisebb közelharc alakult ki mindebből.

- FEJEZD BE! - dörrentem rá, szándékosan olyan erővel csavarva a nővérem kezeit hátratelé, hogy az fájjon neki, mivel elvakított az éktelen düh.

- TE FEJEZD BE! Eltöröd a kezeimet! - üvöltötte fejvesztve, úgy rázva magát, mint valami őrült, s ekkor Chaeryeong mocskos módon a saját tulajdon fegyveremet fordította ellenem, ugyanis ravaszul kihasználta azt, hogy követem a mozdulatait; az arcomhoz közel lendítette lefogott végtagjait, aminek az lett a számomra igen fájdalmas végeredménye, hogy ugyebár magamat vágtam telibe szájon.

Nyelvemet azon nyomban elharaptam, szám sarkából pedig éreztem, hogy lassacskán folydogálni kezdett a fémes ízű folyadék, a vér, miközben Chaeryeong hosszú műkörmei a lendülettől plusszba még végigvésték a fél arcomat. Ha nem csuktam volna be reflexszerűen a szemeimet, akkor még lehet azokat is kivájta volna, ugyanis éles karmai, mintha miliméteres mélységekig felsértették volna érzékeny arcbőrömet. A vésett sebek irdatlanul égni kezdtek, hő árasztotta el az egész fejemet, s mikor azokból is éreztem, hogy folydogálni kezd a vér, akkora mértékű harag öntött el, hogy nem is gondolkodtam többé, mit teszek.

Abban a pillanatban egy megtestesült szörnyetegnek láttam a nővéremet, s gyűlöltem őt, amiért fizikai fájdalmat okozott nekem, mert ez eszembe juttatta azokat az emlékeimet, amelyekre szánt-szándékkal nem szeretnék emlékezni. Ő tudja a legjobban, hogy mik történtek gyerekkorunk egyes szakaszaiban. Mikor kicsi voltam, anyunak gyakorta eljárt a keze, s sokszor nem is érdemeltem meg az ütést, csípést, szorítást, pofont, lökdösést, rángatást, hajhúzást, ruhán fogva való rángatást, s az ezzel kéz-a-kézben járó kegyetlen megaláztatást, mégis kénytelen volt szegény, védtelen gyermekénem elviselni, és aztán a mai napig azzal győzködni magam, hogy ezek kijártak nekem. Mert ha elhitetem magammal, hogy megérdemeltem ezeket ha feleseltem vele például, úgy sokkalta könnyebb szeretni anyut és megbocsátani neki. Ha azt mondom, az én hibám volt minden egyes fizikai bántalmazás, akkor sokkal nyugodalmasabb lesz a lelkem, mert nem őrá haragszok, hanem helyette magamra.

S bár magamat kéne talán a legjobban szeretnem a világon, ami nem megy, de ha magamat gyűlölöm azért, amit anyu tett velem, akkor paradox módon csupán ezért kicsit jobban szeretem magam. Ha a haragot, ami őt illetné, jogosan, magamra veszem, s a szeretet, ami a benső gyermekemet illetné, neki adom önként, akkor az én lelkem boldogabb még így is. A fájdalmat ő nekem adta, én meg a sajátomat meghagyom inkább magamnak is, de gyűlölettel nem büntetem feleslegesen. Semmiképp. Büntetése úgyis van; bűntudat, mit ha nem is látok, azt hinni, hogy ott van is elég lehet talán.

Vöröset láttam a pokoli méregtől, amiért Chaeryeong így feltépte bennem a régi sebeket, melyek sosem gyógyultak be igazán, s nem is tudatosítottam, mit teszek, mert egy totál másik Minho volt jelen. Egy nagyon dühös és kegyetlen Minho, a lehető legrosszabb arcom az összes közül. Karjaimon kidudorodtak az eddig láthatatlan erek, majd csupán egyetlen hirtelen mozdulattal megragadtam a lányt a nyakánál fogva, s hanyatt levágtam őt az ágyára, vészjóslóan föléje magasodva. Nem tudom, mi ütött belém, de elborult az agyam a végletekig, és egy cseppet sem érdekelt, hogy ő egy védtelen, nálam sokkalta gyengébb lány, aki ráadásul a nővérem és persze terhes is.

Most én voltam az a szörnyeteg, ki egykor anyu. Mert bár nem akartam soha, irtóztam tőle, de ezek szerint én pont olyan vagyok. 

- Ne bánts, kérlek! Ne üss meg! - kezdett el zokogni alattam szívszaggatóan, arca pedig rettegést tükrözött, amiben a védtelen kis Minhot láttam meg, s ez volt az az ominózus mondat, amely visszarántott a valóságba, ugyanis volt, hogy én magam is szakasztott ugyanezzel a szavakkal próbáltam védeni magam anyunál. Hirtelen realizáltam, hogy mi az istent művelek, s azon nyomban elengedtem a keservesen síró Chaeryeongot, zihálva pattanva le róla, hátrálni kezdve.

Nem szóltam egy árva szót sem, csupán a lányt nézve potyogni kezdtek íriszeimből a sós könnycseppek, lemosva véres arcomat, ami méginkább csípett, égetett, kínzott, de nem érdekelt. Látni, hogy Chaeryeong haja kócos az előbbi dulakodástól, szép szemei kisírtak, tekintete rémült, csuklóin pedig ott ékeskedik a kezem nyomának erőszakból és durvaságból származó pecsétje, szörnyűséges egy kín volt, az én fájdalmam pedig mintha egy csettintésre eltörpült volna mindemellett.

- Khm, hozom az elsősegély-dobozt - szólalt meg elsőként, pár percnyi hallgatás után, folytott hangon Chaeryeong.

- Nem kell - rá sem bírtam nézni, azok után, hogy bántottam, mert igenis bántottam őt, ezerszer jobban mint ő engem. Leszarom, hogy konkrétan vérzem.

- De kell, ha mondom - vetette ellen. - Ülj addig az ágyamra. Mindjárt jövök. - utasított, s azzal kiment a szobájából, s mikor alig egy percen belül visszatért az elsősegély-dobozzal a hóna alatt, addigra már az ágya szélén ülve szipogtam a perzselő lelkiismeretfurdalástól.

Chaeryeong nem szólt semmit, csak némán helyet foglalt közvetlenül mellettem, s egy fertőtlenítővel alaposan befújt vattakoronggal elkezdte óvatosan megtörölgetni az arcomat tarkító sebeket, ami úgy csípett, mint a pokol kilencedik köre, de nem éreztem magam méltónak ahhoz, hogy akár egy jajszót is hallassak, így csendben tűrtem.

- Minho, én... ne haragudj rám - pihegte ekkor alig hallhatóan Chaeryeong, lesütve tekintetét.

- Nem, Chae, te ne haragudj rám! Úgy szégyellem magam, én—

- Nem akartalak megütni, sem végigkaparni pont az arcomat, csak annyira kiborultam, amikor megláttam, hogy nyomozol utánam - szipogta vétkesen, ámde őszinte bűnbánattal a hangjában Chaeryeong. Eddig is magamra haragudtam, nem rá, de mostanra a maradék neheztelésem is elszállt. - Nagyon látszik, mély a kaparás, bocsánat, Minho, annyira sajnálom! És még mindig vérzik, jaj, istenem... Tudom, hogy mennyire érzékeny vagy a fizikai erőszakra, és én tényleg nem akartam—

- Ne magyarázkodj, itt egyedül én vagyok a hibás! - ellenkeztem vele törhetetlenül. - Ne haragudj, hogy olyan durván leszorítottalak meg lelöktelek... Sajnálom... Jól vagy, ugye? Mármint, érted, hogy hogy értem... - pillantottam le az amúg lapos hasára, mire Chaeryeong egyből elvörösödött, s karjaival eltakarta előlem az említett testrészét.

- Ha kikaparnád belőlem, jobban lennék - felelte szomorúan mosolyogva.

Nyeltem egy erőltetettet, de a szúrós gombóc nem ment lejjebb, s inkább még visszatereltem a témát az eredeti medrébe egy kicsit.

- Az előbbi nem fog soha többet előfordulni, nem leszek ilyen agresszív - esküdtem meg neki, őszintén bánva a vállalhatatlan, nem emberhez méltó viselkedésemet.

- Részemről sem fog többet előfordulni ilyesmi, és én sem leszek olyan agresszív, mint most voltam - igérte meg szentül Chaeryeong is. - Megbocsátasz nekem, Minho?

- Először te bocsáss meg nekem.

- Megtörtént.

- Részemről is - biccentettem egyet lüktető arcizomzattal, miközben a nővérem egy halovány mosolyt megeresztve felém odébbtolta az alaposan összevérezett vattakorongokat, én pedig képtelen voltam levenni tekintetemet a lány bepirosodott csuklóiról, amit én, szörnyeteg okoztam. - A teszt... - mondtam ki halkan, mire Chaeryeong papírvékonnyá préselve a dús ajkait vette kezébe a pozitív eredményt jelző pálcikát, s kezdte azt tétován forgatni hosszú ujjai közt.

- Mi van vele? - kérdezte a tesztet szuggerálva, szándékosan húzva az időt.

- Pozitív - emlékeztettem őt feszülten. - És azok az üzenetek is... Te jó ég, Chae, mióta tudod, hogy terhes vagy?! - fakadtam ki.

- Múlt hét óta... - vallotta be halkan. - Vagyis, már sejtettem egy kicsivel hamarébb is, mert gyanúsan régóta nem jött meg a menzeszem, de eleinte reméltem, hogy csak simán késik a stressz miatt, mert szokott ilyet. Aztán megcsináltam ezt a tesztet itt - rakta le a kicsiny botot kettőnk közé az ágyra. - Nem akartam elhinni, hogy tényleg két csík, akkor mentem el a nőgyógyászhoz, és ő mondta, hogy... tényleg terhes vagyok - amint kimondta ezt, látszott rajta, hogy erőnek-erejével küzd a zokogás fojtogató démonja ellen.

- Te jó ég... - makogtam vissza leigázva, s lehet a reakcióm nem volt valami bő, de egyszerűen némított a sokk. - És... jól vagy?

- Úgy nézek ki, mint aki jól van?! - csattant fel.

- Nem úgy értettem, hanem... általánosan jól vagy-e, érted...

- Hol lennék jól, Minho, hol lennék jól! Az életem romokban hever! - nevette el magát kínjában. - Mást sem csinálok napok óta, baszki, csak iszom folyamatosan a sojut, és azt remélem, hátha... elmegy tőle a baba, de egyszerűen nem segít semmi, és tudom, hogy ez kurvára embertelen megoldás, ezzel a kis izé lénnyel szemben, de mi mást tehetnék?! Én nem bírom ezt elviselni, Minho, de az emésztőrendszerem sem, mert már lassan belerokkan az is abba a sok piába, rosszul vagyok tőle, annyit hánytam tőle mostanában!

- Tehát attól voltál annyira rosszul... - szembesültem ismét a tényekkel, mire Chaeryeong bólintott egyet. - És akkor el akarod vetetni? - tudakoltam tőle óvatosan.

- Ez meg milyen idióta kérdés?! Perszehogy el akarom vetetni! Nem akarok tizennyolc évesen gyereket szülni! - vágta rá olyan határozottsággal, mintha ennél mi sem lenne nyilvánvalóbb válasz. - Csak az alkohol-ivós megoldás ugyebár nem használt, szóval ki kell találnom valami mást, lehetőleg úgy, hogy anyuék ne tudják meg.

- És Ryujinnal mi lesz? - fontam össze mellkasom előtt a karjaimat. - Már nem szereted őt, azért csaltad meg?

- Igenis szeretem őt! Mindennél jobban! - károgott rám. - Ezt te nem értheted, Minho.

- Nem is, ne haragudj, de ha én szeretek valakit, akkor nem dobom szét a lábaimat egy másik faszinak, főleg úgy, hogyha elméletben még leszbi is vagyok - mutattam rá a tényekre, hiszen ha problémamentes egy párkapcsolat, akkor mégis mi okal a megcsalásra?

- Mondom, hogy ezt te nem értheted, baszki! Nem tudsz te semmit! Szeretem Ryujint, és ehhez semmi közöd! Inkább segíts kiszedni belőlem ezt a kis izét! - pityeregte el magát ismételten, a hasa felé bökve ujjával. - Üss hason, hátha elmegy! - állt elő ekkor az egyik eddigi leghajmeresztőbb felvetésével, kérlelően fogva rá befeszült alkaromra.

- Normális vagy?! - esett le az állam, miközben szemeim majd' kiugortak a gödrükből, nagy szörnyülködésembe pedig még fel is pattantam mellőle a puha matracról. - Ilyet ne mondj még egyszer, hülye vagy?! Te jó isten! Felejts el minden ilyen "alternatív" módszert, nem foglak megütni, és fejezd be a piálást, amit művelsz! Nem használ, látod, és csak ártasz vele magadnak! Keresek inkább egy abortusz-klinikát neked, jó? - álltam elő egy sokkal értelmesebb megoldási javaslattal.

- De az drága - szontyolodott el Chaeryeong.

- Nem annyira drága, hogy ne tudnánk előszedni valahogy azt a pénzt - vetettem ellen határozottan. - És csak úgy szólok, hogy egy rohadt gumival amúgy sokkal olcsóbban megúsztad volna—

- Jaj, most komolyan ezzel fogsz basztatni?! - háborodott fel, mire én csak dacosan járkáltam a szobájában fel és alá. - De ha mindenáron tudni akarod, használtam gumit! De ezek szerint kiszakadt, vagy a faszom tudja... Arra viszont kíváncsi leszek, hogy hol találsz egy normális abortusz-klinikát...

- Majd valahogy megoldom, találok egyet és elviszlek, nincs miről beszélni - jelentettem ki magabiztosan, nyakamba véve egy jó nagy adagnyi felelősséget Chaeryeong jövőjét illetően. Én vagyok az öccse, kötelességem őt megvédeni és segíteni rajta. - De előtte beszélj csak szépen... ki a gyerek apja? - tettem fel ekkor azt a kérdést, amelyet egészen idáig halogattam, kerülgetve a forró kását.

Chaeryeong arcizmai és nyaka egyből befeszült, nyelt egy hangosat, s az ölébe ejtett ujjain lévő gyűrűket kezdte piszkálni.

- Az nem tartozik rád - vont vállat, mire nyilván felment bennem a pumpa.

- Hogyne tartozna rám! A testvéred vagyok, vagy nem?! - toppantottam egyet, idegesen túrva bele hajtincseim közé, mert valahogy nem jutottunk el egyről a kettőre. - Ki az apja?! Kivel feküdtél le? - kérdeztem rá újra, viszont Chaeryeong megmakacsolta magát, s nem válaszolt, ezért nem maradt más hátra, minthogy konfrontáljam őt az igazsággal. - Wooyoung a gyerek apja, igaz?! Ne tagadd, mert olvastam az üzeneteket, meg hallottalak is titeket a könyvtárban! - lepleztem le magam.

- A... hol?! Mi van?! könyvtárban? - sápadt el a lány egész ábrázata, falfehérré válva, mire én diadalittasan bólintottam egyet. - Basszus, végig éreztem, hogy van ott valaki...

- Igen! Mindent hallottam, szóval gyerünk, ki vele! Lefeküdtél vele, ugye?!

- Igen, de—

- Hah, úgy tudtam! Végig tudtam! A kurva életbe! - rikoltottam egyet, meglengetve feléje a mutatóujjamat, miközben próbáltam felfogni, hogy a nővérem gyereket vár Wooyoungtól. Te jószagú ég... - Az a kis senkiházi rohadék... és nem vállalja a gyereket, vagy mi a fasz van?! Belédtenni beléd tudta, de felelősséget vállalni érte már luxus?! Én kitaposom menten a belét, milyen barátaim vannak nekem, ha?! Seungmin Sunmi noonával kavar, te pedig Wooyounggal, ráadásul úgy, hogy neki ott van San, neked meg Ryujin!

- Nem kavarok vele! Ez nem az, aminek látszik! - tiltakozott erélytelenül.

- Persze, persze! Tudod, kinek meséld be! Baszki! - lovaltam bele magam ismételten az érzelmektől túlfűtött dialógusba, az orrnyergemet masszírozva közben, Chaeryeong pedig csak zokogott megállás nélkül. - Az a kis senki... na jó, nekem ebből elegem van egyszer és mindenkorra, én most szépen elmegyek és beszélek vele, de azt nem teszi zsebre! - szorult ökölbe mindkét kezem, s nagy lendülettel meg is indultam kifelé a nővérem szobájából, azonban Chaeryeong ekkor kétségbeesetten megragadott engem az alkaromnál fogva.

- Ne! Kérlek, ne! Bármit megteszek, csak ne menj oda! Ő nem tehet semmiről, Woo nem csinált semmi rosszat! - hadarta Chaeryeong, könyörgőre fogva a dolgot, miközben minden erejével próbált visszatartani. - Ne menj el hozzá, nagyon szépen kérlek! Nem... nem ő a gyerek apja! - hazudta könnyes szemekkel, hogy mentse annak az utolsó aljas szemétláda Wooyoungnak az irháját, én azonban ennek a vetítésnek nem dőltem be.

- Engedj el! - fejtettem le magamról a lány gyengus ujjait, melyek szorítása eddig ideiglenes maradásra késztetett. - Nem kell ide a rizsa! Ő a gyerek apja, vagy nem ő a gyerek apja?! - kérdeztem rá újra, Chaeryeong pedig egyszerűen csak hallgatott, leszegve a fejét, ami tökéletesen elegendő válasz volt az én olvasatomba. - Tehát igen... a rohadék... Maradj itt, egy óra és itt vagyok - nyomtam egy finom puszit a pityergő lány homlokára búcsúzásképp, indulásra készen állva.

- Kérlek, ne balhézz! - itatta az egereket folyamatosan, arcát a tenyereibe temetve.

- Csak annyit, amennyit megérdemel! - szóltam vissza az ajtókeretből, majd menten kereket is oldottam, hogy kiadjam a dühömet, önkényesen igazságot szolgáltatva azért, ami Chaeryeonggal történt.

Megállj csak, Wooyoung... Jövök!

...

Anyuék ugye apu kocsijával mentek el hazulról Jochiwonba, így szerencsétlen én, kénytelen voltam a másik autónkat használni, és azzal elszáguldani Wooyoungékhoz, ami csak plussz mérget jelentett nekem jelenleg, mert nem fogott rendesen a gáz, s tökig kellett nyomnom ahhoz, hogy legalább hatvannal-hetvennel tröcörögjön előrefele az a rohadt tragacs. Reszkettem a haragtól, s alig vártam, hogy kitölthessem azt Wooyoungon, amiért a hátam mögött összeszűrte a levet a nővéremmel, sőt, még ráadásként teherbe is ejtette. Az ilyesmire nincs bocsánat, mentegetőzhet nekem majd amennyit csak akar. Nem neki ment ezáltal tönkre az élete, mert igen, egy férfinak megcsinálni egy gyereket azt könnyű. Na de a nap végén a nő az, aki aztán nyakig benne marad a szarban, mint most Chaeryeong.

Mikor megérkeztem, és kényelmesen leparkoltam Wooyoungék utcájába, — amely amúgy a Blind spot utca névre hallgatott, rögtön a családi ház előtt, majd kabát, sál és minden egyéb más időjáráshoz passzoló ruházat nélkül odarobogtam a fiú otthonának bejárati ajtaja elé a sűvös, novemberi szélben, s idegbetegen rátenyereltem a kapucsengőre, hosszantartó másodpercekig lenyomva tartva azt. A friss kaparásokkal tarkított arcomat fújta a csípős szél, amelyekkel, és persze az eszelős ábrázatommal, gondolom, úgy festhettem volna az arrajáró gyalogosok szemében, mint aki épp most szabadult az elmegyógyintézetből, de nem izgatott különösebben a felállás.

Tudtam, hogy Wooyoung szülei nincsenek otthon ezen a hétvégén, mivel még a pénteki iskolai ottalvás alkalmával beszéltek arról ők ketten Sannal, hogy a piercinges majd náluk alszik. Kiváló; gondoltam magamban kissé kárörvendően, hisz' sokkalta jobb, ha maga San is fültanúja lesz annak, hogy a drágalátos barátocskája teherbeejtette az ÉN tesómat, miközben amúgy vele van kapcsolatban.

Most teszek róla, hogy megkapja a magáét...

A konstans csengetésre úgy tűnt, nem igazán reagál senki semmit, ezért hamarosan ököllel ütve a falapot kezdtem azon dörömbölni, így próbálva magamra vonni a figyelmet, amire már szerencsémre érkezett válaszreakció; San barátom nyitott nekem ajtót, s undorítóan jókedvűnek tűnt, ami mindjárt elszáll, hogyha megtudja, miért jöttem.

- Min... ho? Te meg mit keresel itt ilyenkor? És mi a fasz történt az arcoddal?! - kapott a szája elé elszörnyülködve San, miközben én rögvest besurrantam mellette a résen a házba.

- Az most nem számít - tereltem el fújtatva a témát. - Wooyoung hol van?! - vágtam bele egyenesen a dolgok kellős-közepébe.

- Ööö, bent van a nappaliban, de most nem értem, hogy mi va... - habogta értetlenül San, a kobakja tetejét vakarászva, én pedig meg sem vártam, hogy befejezze a mondatát, csupán felfújva magam megindultam befelé az említett helyiségbe, hogy helyrerakjam a nővérem életének elrontóját. - Hé, Minho, várj már meg! - lendült meg már erre utánam a legjobb barátom is.

- Sannie, ki az? - hallottam meg ekkor felcsendülni odabentről annak a gaz Wooyoungnak a hangját.

Wooyoung a nappalijuk kanapéján ücsörgött békésen, mikor beléptem, de érkezésemre nyilván azonnal felpattant az ülőalkalmatosságról, s kérdő tekintettel pislogott először felém, majd San felé. Nem tehetek róla, de amint megláttam őt, ismét felforrt az agyvizem, amint elképzeltem, hogy hozzáért a nővéremhez azzal az enyves kezével, sőt, még annyi esze sem volt ennek a majomparádénak, hogy felhúzzon egy rohadékos gumit a farkára. Ebből kifolyólag megsarkanytyűzott a végtelen indulat, s odarobogva Wooyoung elé nemes egyszerűséggel megragadtam őt két marokkal a gallérjánál fogva, mire szerencsétlennek köpni-nyelni sem jutott ideje.

- Te rohadék! Aljas, hazug, képmutató, te utolsó szemétláda, hogy tehettél ilyet?! - rántottam őt közelebb magamhoz vicsorogva, miközben a számonkérő kiabálásom zaja pillanatok alatt betöltötte az eddig békés csendességgel belengett házat. - Kinyírlak, bazdmeg, tönkretetted az életét, érted?! - üvöltöztem artikulálatlanul, miközben sokkal de sokkal rosszabbat is érdemelt volna.

- Mi a fasz?! Te meg miről beszélsz?! Engedj el! - sikoltozott rémülten Wooyoung, a szoborrá dermedt Sanra tekingetve segélykérően, megpróbálva közben maga szabadulni vasmarkos szorításomból.

- Hé, Minho, engedd őt el! Normális vagy?! - rántott el határozottan a vállamnál fogva a barátjától San, közbelépve, még mielőtt verekedésre vetemedtem volna. - Mi bajod van neked, mit csinált Wooyoung?! - tudakolta.

- Azt én is szeretném tudni... - motyogta az említett, sértődötten igazgatva az általam összegyűrt gallérját. Hah, most komolyan még van képe játszani itt a tudatlant nyárspolgárt?!

- Neked még van pofád megkérdezni, hogy mit csináltál?! - mennydörögtem vissza vészjóslóan, Wooyoung meg csak pislogott rám nagy szemekkel, mint akinek halvány lila dunsztja sincs arról, hogy miről pampogok. - Akkor San, elmondok én neked valamit - fordultam hevesen az említett felé, aki csupán érdeklődve figyelt, Wooyoung meg totálisan lesápadt. Érezte szorulni a hurkot a nyaka körül. - A drágalátos barátocskád szépen fogta magát, és teherbeejtette Chaeryeongot! - mondtam ki, mire egy pár másodpercre síri csend állt be, s San arckifejezése az egyik legszívszorítóbb látvány volt, amivel szerény tizennyolc évem alatt valaha is találkoztam. A szembogaraiban mintha kialudt volna a fény, a zavar és a csalódottság egyvelege pedig nyitott könyvként tárult elém. Lehet bánnom kellett volna, amiért ily' hirtelen lelepleztem előtte, hogy miféle számító kis bestiával van együtt, de joga van tudnia róla.

- Hogy... micsoda? - hápogta elhűlten, szerintem remélve, hogy csak tréfálok.

- Jól hallottad! - bizonygattam magabiztosan. - Chaeryeong hasában most ott növekszik Wooyoung gyereke! Megcsalt téged! Vele!

- Nem! Ez nem igaz, Sannie, ne higgy neki, könyörgöm, ez csak egy hülye félreértés! - kezdett el kétségbeesett, magasra kúszott hangon magyarázkodni neki Wooyoung, kérlelően ráfogva barátja alkarjára, aki azonban menten elhúzta tőle végtagját, hüledezve. - Minho, San, ne csináljátok ezt velem, kérlek! Annak a gyereknek nem én vagyok az apja!

- Milyen gyerek?! Mi van?! Na ne szopassatok, remélem, hogy ez csak egy kegyetlen vicc! - ájuldozott teljesen elfehéredve a piercinges.

- Hazudsz! - rikácsoltam rá Wooyoungra, a szavába vágva. - Egy kurva szavadat sem hiszem el, tudom, hogy te vagy annak a gyereknek az apja, hiába tagadod!

- Mi? Minho, teljesen félreérted az egészet...!

- Ez igaz, Wooyoung? - szorult el San hangja, szomorúan pislogva a bűnös személy felé.

- Nem, nem igaz! - bizonygatta továbbra is hevesen, holott senki sem hitt neki. - Vagyis... csak hallgassatok meg, oké?! - nyüszített fel szendvedve. - Az igaz, hogy Chaeryeong és köztem voltak dolgok, de nem az enyém a—

- Mit jelentsen az, hogy voltak köztetek "dolgok"?! - akadtam ki ezen azonnal.

- Megcsaltál vele?! A kurva mindenségedet neki! - kiabált túl San, rácsapva egyet a combjára idegességében. - Én hülye meg még bíztam benned...

- Nem! Nem csaltalak meg! - tagadta le elkeseredetten hadarva Wooyoung, miközben továbbra sem vette be a meséjét senki. - Csak egyetlen-egyszer történt meg köztünk, de az is vagy két évvel ezelőtt volt! Ő kért meg arra, hogy próbáljuk ki mi ketten, mert kivolt amiatt, hogy a lányokhoz vonzódik, és—

- Na várjál, várjál - sziszegtem, feltartva a levegőbe a mutatóujjamat, mert azt hittem, menten kettéáll a fülem. - Jól értem, hogy te vetted el a nővérem kibaszott szüzességét...?

- Hát... végülis igen, de ez az egész csak egyszeri alkalom volt, és—

- Én kibaszottul kinyírlak... - motyogtam magam elé haloványan, kimért mozdulatokkal dörzsölgetve a halántékomat. Most jött el az az ominózus pont, mikor elfogytak a szavak. - Te most komolyan képes voltál... lefeküdni a testvéremmel a hátam mögött? Undorító vagy! És még teherbe is ejtetted, te rohadék!

- Jó, lehet egyszer lefeküdtem vele, de nem az enyém a gyerek, értsd már meg! - ismételgette magát minduntalan, ami már kezdett kissé unalmassá válni. Ehhez pofa kell, hogy még egy grandiózus leleplezést követően is a saját seggét próbálja menteni, ahelyett, hogy mondjuk férfi módjára bevallaná tetteit, vállalva a felelősséget. - Nem csaltalak meg, San, a barátod vagyok, miért nem nekem hiszel? - görbült le a szája sarka, amit egyenesen szánalmasnak tartottam.

- Hogy higgyek neked, mikor nem mondasz el nekem kibaszottul semmit?! - tépett bele elkeseredetten a hajtincsei közé San. - Hogy higgyek neked, mikor Minhotól kell megtudnom, hogy lefeküdtél Chae-vel?! Mi mást titkolsz még előlem azonkívül, hogy teherbeejtettél egy lányt?!

- Nem akármilyen lányt, hanem pont Chaeryeongot! - vakkantam közbe, hisz' véleményem szerint ez nem éppen egy elenyésző információ.

- Nem én voltam... kérlek, higgyetek nekem! Baszki! Esküszöm! - kezdett szipogni leszegett fővel Wooyoung.

- Na nehogy még te kezdjél el itt sírni! - csattantam fel a szemeimet forgatva, mikor Wooyoung már a könnyeivel küszködött. - Itt egyedül nekem meg Chaeryeongnak lenne oka sírni! Láttam az összes üzenetet köztetek, azok pedig magukért beszélnek! Mindenkit átvertél, mindenkit, érted?! - ordítottam.

- Ne haragudj, tényleg sajnálom, hogy nem mondtam el, de akkor sem az enyém a gyerek, és nem vagyunk együtt, nem csaltalak meg téged, San! Igaz, tudom kié a baba, de nem mondhatom el, mert Chae megkért rá, és—

- Na jó, engem ez az egész mismas kitaláció nem érdekel! Ezek után azt sem hiszem el neked amit kérdezel! - robbant ki Sanból, majd határozottan az immáron sírdogáló Wooyoung felé fordult. - Köztünk mindennek vége. Nem érdekel, hogy igaz-e amit mondasz vagy sem, hazudtál nekem, becsaptál és ez a lényeg.

- Sannie, sosem csaltalak meg! Azért nem mondtam el, mert nincs jelentősége!

- Aha, értem, szóval szerinted annak, hogy teherbeejtesz valakit, miközben velem jársz, nincs jelentősége - konstatálta gúnnyal átitatott hanglejtéssel a piercinges, szorosan összefonva karjait mellkasa előtt.

- De nem ejtettem teherbe!

- Ne hazudj!

- De nem hazudok! - mantrázta kitartóan. - Kérlek, San, ilyesmi miatt nem szakíthatsz velem! - kérte ki magának.

- Márpedig az előbb tettem meg - közölte vele ridegen San, mire Wooyoung csak méginkább rázendített a búbánatos sírdogálásra. - Nem érdekel a hisztid, tessék, mostmár nem állok az utadba, nyugodtan mehetsz Chaeryeong szerelmedhez, meg a gyerekedhez! - fröcsögte feléje a szavakat.

- San, könyörgöm! Ne csináld! - zokogta Wooyoung, de valahogy nem tudtam őt sajnálni. Megérdemelte a sorsát, mert ezt a levest magának főzte; hát egye is meg.

- De igenis csinálom! Nem érdekel!

- Örülj neki, hogy nem vertem szét a fejedet! - vettem át a szót a piercingestől, mérgesen kiabálva Wooyounggal, aki ekkorra már nem is igyekezett megvédeni magát, csupán tűrte a számonkérésemet. - És ha még egyszer meglátlak Chaeryeong közelében, akkor azt keservesen megbánod! - zártam le ezzel a veszekedést, majd sarkon fordultam, és nemes egyszerűséggel kiviharzottam a Jung család házából, nyomomban szorosan a szintén feldúlt és összetört szívű Sannal.

Wooyoung hátrahagyott, hangos zokogásának forrása megszűnt, mikor bevágtuk magunk után a bejárati ajtót.

...

Chaeryeong nővéremet szintúgy kétségbeesetten zokogva találtam meg a szobája ágyán hason elfekve, mikor jómagam is elég ramaty lelkiállapotban hazaérkeztem Wooyoungéktól. Pont úgy láttam meg a testvéremet, amilyen állapotban nemrég itthagytam szegény leányzót, ez pedig csak méginkább összetört. Szerencsétlen, hátbaszúrt San barátom amúgy még üvöltözött velem odakint egy-két sort, miután kijöttünk Wooyoungtól, miszerint ezt az egészet egyszerűen nem hiszi el, meg hogy Wooyoung mennyire kegyetlenül átverte őt, s végül a sírást nehezen ugyan, de sikeresen visszafojtva elindult hazafelé, ahogy én magam is. Nem kimondottan jutottam egyről a kettőre a kérdeseimre várt feleleteket illetően, mivel sem Wooyoung, sem Chaeryeong nem szolgáltak megfelelő és számomra kielégítő válaszokkal. Mindkettő tagadott ezerrel mindent, s nem vallottak be nekem semmit, viszont ez nem változtat azon a tényen, hogy Chaeryeong Wooyoungtól vár kisbabát.

- Hé, Chae - simított rá egy gyengéd mozdulattal az épp aktívan egereket itató nővérem rázkódó hátára, mire az említett egész testében összerezzent, s felemelte a kócos buksiját. Szemei vörösre voltak felduzzadva a kontrollálatlan rívástól. - Hazaértem - adtam a tudtára a nyilvánvalót.

- Ugye... ugye nem verekedtél? Mondd, hogy nem verekedtél, könyörgöm...! - kérdezte összezavarodott, reszkető hangon, miközben enerváltan feltápászkodott ülőhelyzetbe, kezét az alhasára szorítva, én pedig fáradtan lehuppantam szorosan melléje.

- Nem. Habár nagyon is megérdemelte volna - dünnyögtem magam elé meredve.

- Woo nem csinált semmit... - rázta a fejét a nővérem, kézfejével durván megtörölve nedves, könnyáztatta orcáit. - Nem ő a—

- Most meg mit véded őt?! Le kéne minimum tépned azt a hülye fejét! - harsogtam feléje elégedetlenül, Chaeryeong viszont csak konokul hallgatott, és nem mondott semmi konkrétat továbbra sem. - Különben pedig San is pont ott volt nála, szóval hála istennek, neki is felnyitottam a szemét. Szakítottak, de talán jobb is így, San úgyis sokkal jobbat érdemel nála. Olyat, aki őszinte vele és tiszteli.

- Szakítottak...? - tátogott meglepetten a nővérem a végkifejlet hallatán, beletemetve az ábrázatát tenyereibe, mire jómagam csak egy bólintással feleltem. - Te jó ég... miattam?

- Perszehogy miattad! Milyen kérdés ez?! Hát megcsalta Sant veled! Ahogy te is megcsaltad Ryujint... - szúrtam neki oda, Chaeryeong arca pedig erre azonnal elsötétült. - Mikor akarod amúgy elmondani neki? Azt hiszem, joga van tudnia arról, hogy terhes vagy. Senki sem érdemli meg, hogy hazudjanak neki ilyenről.

- Nem tudom, hogyan mondjam el neki. "Bocsi Ryu, de terhes lettem?" Tudom, hogy el kellene, de... Nem akarom őt elveszíteni—

- Akkor is el kell neki mondanod! Muszáj!

- Tudom...

- És minél hamarabb, mert szerintem alapból is sejti, hogy valami nem okés köztetek! - tetéztem drámaian.

- Tudom...

- És anyuék?

- Nekik meg pláne nem akarom elmondani. Apu még lehet normálisan kezelné a szitut, na de anyu már más tészta - nevetett fel erőltetetten. - Anyu kibaszottul megölne, hogyha megtudná, hogy én is teherbe estem gimiben, ráadásul tizennyolc éves létemre. Hát nem ez miatt orrolt mindig is Sunmi unnie-ra? Lehet Sunmi unnie nem mondott le Junról, ezt jól tette, nagyon is, de nekem nem ez az álmom, különben pedig leszbikus vagyok, értsd meg! Nem fogok egy férfinak gyereket szülni! Olyan isten nincs! - bizonygatta, ám én a történtek tükrében kissé szkeptikusan fogadtam ezen kijelentését. Többé már nem voltam képes fenntartások nélkül kezelni a lány állítólagos szexualitását. - Anyu egyetlenegy dolgot szeretett volna; hogy legalább bennem ne kelljen csalódnia, erre tessék... Egyébként pedig te ezt az egészet úgysem értheted, Minho! Van róla valamiféle fogalmad, hogy milyen szörnyűséges egy érzés egy olyan gyereket hordanom a hasamban, akit nem akarok?!

- Nem tudom, milyen érzés lehet, ez igaz - ismertem be összepréselt ajkakkal. - De ne hidd, Chae, hogy nekem annyira kellemes a tudat, hogy ennyire szenvedsz és én meg nem voltam ott melletted, hogy megvédjelek - fakadtam ki, elvégre abszolút hibásnak éreztem magam ebben a történetben.

- Ez nem a te hibád! Ne is fárassz ilyesmivel! Csak keress nekem mihamarabb egy megbízható klinikát, ennyit kérek, mert egyedül fogalmam sincs, mitévő legyek...

- Holnap oldom a helyzetet, nyugi.

- Köszönöm... - sutyorogta.

- Ugyan! Ezen aztán nincs mit köszönni! - ingattam a kobakomat.

- Amúgy, Minho... - bújt oda hozzám ekkor mélabúsan Chaeryeong, mire én gondolkodás nélkül, szeretteljesen átkaroltam szegény drága nővérkémet, ugyanis mostanra egyedül csak én voltam neki. Csak rám számíthatott ebben a lelkileg megterhelő harcban. - Nem szeretnék suliba menni holnap, mert hányingerem van még mindig, na meg nem akarok találkozni Ryujinnal, a balhétok után meg Wooyounggal és Sannal sem—

- Oké, szerintem is maradjunk inkább itthon, én sem akarom látni Wooyoung pofáját - értettem egyet megborzongva a lánnyal. - Anyuéknak pedig erről nem kell tudniuk.

- Ja... - motyogta nyomott hangon Chaeryeong. - És Minho, mondd... aludhatok veled ma? - tette fel reménykedve a kérdést. - Annyira rettegek egyedül éjszaka, nem bírok egyedül lenni, kivagyok borulva, és—

- Hogyne, Chae! - egyeztem bele azonnal, megértően bólogatva, mert alapból sem hagytam volna őt egyedül éjszakára. - Aludhatsz velem, perszehogy! Soonie-t kitessékelem, és úgy bőven elférünk. Na, most viszont gyere szépen le velem a konyhába, valamit enned kell. Csinálok neked pirítóst - indítványoztam, majd miután Chaeryeong csak egy kedvetlen hümmögést hallatott, lomha léptekkel elindultunk egy emelettel lejjebb.

Holnap kemény nap vár rám, az száz... Minél hamarabb találnom kell Chaeryeongnak egy klinikát, mert ha anyu megtudja—

...

- Ne haragudjon ránk, kérem, tanár úr, amiért így semmiből-semmi pont magára törtünk ezzel a problémával, de nekem egyszerűen ötletem nincs, hogy hol meg hogyan keressek szegény Chae-nak bármiféle klinikát. Jó lenne persze minél előbb, mert sürget az idő...Tanácstalan vagyok, kérem, tudna nekünk segíteni? - fejeztem be a mondandómat, ott ülve a halkan sírdogáló nővéremmel együtt Jisung lakásában, a nappaliban, a kanapén.

Vasárnap este Chaeryeong az őt ért stressz és a nemrégiben elfogyasztott alkoholmennyiség hatására ismét rosszul lett, és vagy kétszer is hányt szegény. Ezért aztán empatikusan felvetettem neki, hogy menjünk korábban lefeküdni, hiszen látszott a lány üveges tekintetén, mennyire fáradt, mint testileg, mint pedig lelkileg. Most, hogy ott aludt velem, sokkalta könnyebben elnyomta őt az álom, szóval úgy vélem, napok óta először végre kialudta magát normálisan szegénykém. Én már mondjuk kevésbé pihentem ki magam jól, elvégre órákon keresztül, egyfolytában csak kattogott az agyam, mert hát őszintén szólva lövésem sem volt afelől, hogy honnan szerzek Chaeryeongnak egy megbízható abortusz-klinikát mások tudta nélkül, és persze pénzt is a beavatkozásra. Éreztem legbelül, hogy ez bizony rögös út lesz, s hamar realizáltam azt is, hogy egy tapasztalt felnőtt segítsége nélkül ezt nem leszünk képesek megoldani.

A hétfői napot tehát Chaeryeonggal odahaza töltöttük, de mikor anyuék felhívtak délelőtt telefonon, nekik természetesen szemrebbenés nélkül ömlött a számból a hazugság hazugság után. Azt szajkóztam nekik nagy elánnal, miszerint minden a leges-legnagyobb rendben van velünk, s hogy épp az iskolában tanulunk kivételes szorgalommal, a szülők pedig szerencsére nem fogtak gyanút.

Chaeryeong szinte az egész délelőttöt átaludta egyhuzamban, én pedig tekintettel voltam az állapotára, így nem keltettem fel őt feleslegesen, hanem inkább ebédet főztem, hogy legyen mit ennie ha felébred.

Amúgy, attól még, hogy anyuék nem fogtak gyanút a telefonbeszélgetés alkalmával, Jisung már annál inkább, mert a buzgó főzőcskézésem közepette érkezett tőle egy pár üzenet:

Jisung
Najó
Most full őszintén, Minho-ssi
Mi a fene van veletek???
Elmondanád, hogy miért nem vagy iskolában sem te, sem a tesód, sem Wooyoung, sem San, sem Seungmin és sem Ryujin???
Mi a csuda történt?
Rosszat sejtek...

Egy pillanatig hezitáltam a neki való válasszal, de aztán egyszersmint realizáltam magamban, miszerint Jisung pontosan az a személy, aki jelenleg tudna nekünk segíteni. Ő egy olyan felnőtt, akiben megbízom, ezzel a mondattal pedig olyan gyereknek érződök mellette, hogy kiráz tőle a hideg. Mindegy is, mindenesetre a kis mókus biztosan tudna velünk keresni majd valamiféle közeli abortusz-klinikát, és akármilyen kínos is lenne nála kuncsorogni, de legvégső esetben még pénzt is hajlandó lennék tőle kölcsönkérni, mert most mégiscsak Chaeryeongról és az életéről van szó. Megírtam tehát Jisungnak, miszerint óriási nagy baj van, s bár tudom, hogy nemrégiben időt kért tőlem, de most délután mégis szeretnék Chaeryeonggal együtt elmenni hozzá beszélni valamiről. Jisung meg valószínűleg az üzenetem balszagú atmoszférájából egyből levágta, hogy valami komoly dologról lehet szó, ezért vonakodás nélkül beleegyezett, s azt mondta, vár minket.

Mikor tudattam Chaeryeonggal ebéd közben, hogy elviszem őt az osztályfőnökünkhez, segítséget kérni tőle, a lány meglehetősen támogatóan fogadta a tényeket, pedig azt hittem, ellenkezni fog foggal-körömmel. Azért persze nyafogott egypár sort, miszerint ilyen intim témát megvitatni egy tanárral rohadt kínos lett, de ő is tudta legbelül, hogy nincs más választásunk. Szükségünk van egy felnőtt segítségére, de Sunmi noonát nyilván nem fogjuk ilyesmikkel nyomasztani, ígyis van épp elég gondja és felelősség a nyakában a két kisgyerekkel, Taemin hyung pedig szerintem nem bírna magába fojtani egy ekkora kaliberű titkot, s akarva-akaratlanul kikotyogná Byunghoon hyungnak, aki meg nyomban leadná a forródrótot apunak és anyunak. Ugyan megbízom az unokatestvéremben, de ez éppenséggel nem az a helyzet, amelyben megérné kockáztatni.

Délután, olyan egy-két óra felé összeszedtem magam, s miután a lelombozott és fáradt Chaeryeong is elkészült, mindketten bepattantunk a kocsiba, majd elindultunk az Oddinary utca felé Jisunghoz. Egész úton, na meg persze Jisung lakóházába belépve is, Chaeryeong meglehetősen furcsállta, hogy én mégis honnan vagyok ennyire jól tájékozott az osztályfőnökünk pontos lakhelyét illetően, de sebtiben kimagyaráztam magam azzal, hogy sokszor voltam nála korrepetálás céljából, ami végülis igaz.

Jisung kedves mosollyal mókusarcán fogadott bennünket, mikor egy aranyos, élénk piros színű, bő pulcsiban ajtót nyitott nekünk, s miután levettük a cipőinket az előszobában, egyből beterelt minket a nappaliba, ahol fahéj illata lengett a levegőben a kisasztalon égő gyertyától. Rettenetesen hiányzott már nekem a kis mókus, s minden ami ő, így semmi másra sem vágytam jobban abban a szekundumban, minthogy szorosan magamhoz öleljem őt, de tudtam, hogy ennek nem most van itt az ideje. Sőt, mi több, lehet még mindig fenntartásokkal kezel a pénteki csókunk óta.

Leültünk a nappali közepén elhelyezkedő puha ülőalkalmatosságra, Jisung pedig szembe velünk a fotelbe, majd Chaeryeonggal ( aki először meglehetősen zavarban volt, amiért Jisung lakásában ücsörög jelenleg ), folyamatosan egymás szavába vágva mindent egyszerre rázúdítottunk szerencsétlen Jisungra, kezdve egészen onnan, hogy a lány nem várt módon teherbe esett, ezért literszámra itta az alkoholt, de nem vetélt el, nem tudhatja meg senki más, egészen odáig, hogy tulajdonképpen mihamarabb szükségünk lenne egy bizalomgerjesztő klinikára. Kissé nehezemre esett a fiút ismét magázni a nővérem jelenlétében, de bár ez lenne jelenleg a legkönnyfakasztóbb problémám. A téma kényelmetlensége miatt sajna Chaeryeong megint elpityeregte magát, így magamhoz ölelve őt próbáltam megnyugtatni, miközben mindketten segélykérő reménykedéssel néztünk a végletekig lesokkolt Jisung felé, aki csak úgy pislogott ránk, mint hal a szatyorban.

- Ugyan már, dehogy terheltetek le ezzel, ne aggódjatok már emiatt! Perszehogy segítek nektek! Ez nem is kérdés, alap dolog! - ejtette ki a száján a számunkra reménykeltő szavakat Jisung, mikor félig-meddig feleszmélt a mély döbbenetből, amit mi okoztunk, nekem pedig mintha egy tonnányi, mázsás súly szakadt volna le ezáltal a szívemről. - És hányadik hétben is vagy most, Chaeryeong?

- Talán... hét? Nyolc? Nem tudom pontosan, tanár úr, de én ezt a gyereket nagyon nem szeretném, szóval—

- Tudom, Chaeryeong. Tudom, nincsen semmi baj, nyugodj meg, ne pánikolj. Nem mondom el senkinek, bennem bízhatsz! Megoldjuk, rendben? - biccentett egyet megértően Jisung, megvillantva egy biztató ajakgörbületet. - Figyelj, az egyik barátom, Felix, most jár ugye egyetemre, és az egyik csoporttársának azt hiszem két-három héttel ezelőtt volt abortusza az egyik neves seouli klinikán. Nagyon dicsérte a kórházat, szóval mit szólnál ahhoz, hogyha megszerezném a telefonszámat, és hogyha az öcséd eljön holnap korrepetálásra, akkor felhívnánk egyeztetni velük időpontot?

- Jövök holnap korrepetálásra? - lepődtem meg ezen istenesen, elvégre Jisunggal nem beszéltünk meg semmi ilyesmit...

- Igen, jössz! - vágta rá határozottan Jisung, majd egész testével visszafordult a szeme sarkát törögető nővéremhez. - Jó lesz ez így?

- I-i-igen, k-k-köszönöm szépen, hogy segít nekem - szipogta vissza hálálkodva könnyein át a lány. - Tanár úr, elmehetek a mosdóba?

- Persze, csak nyugodtan, az ott mögötted - mutatott az említett ajtó felé Jisung, mire Chaeryeong csupán fáradtan feltápászkodott a kanapéról, majd bezárkózott az említett helyiségbe, így egy kevés időre kettesben maradtunk a nappaliban Jisunggal.

Elképesztően be voltam feszülve, s valahol emésztett a bűntudat, amiért pont szegény Jisungot nyaggatom ilyenekkel, hiszen neki is van épp elég nyűgje-baja, de nem tehettem mást. Szükségem volt rá, s Chaeryeongnak is.

- Ne haragudj, hogy csak így rád rontottam ezzel az egésszel, de fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek, kihez forduljak... - fogtam figyelmesen suttogóra a hangomat, egy leheletnyit közelebb csusszanva a kanapén a tanáromhoz, bizalmaskodni kezdve most, hogy Chaeryeong már nem látott és nem hallott minket.

- Minho, ez csak természetes! - kurjantotta Jisung, meleg tekintetét rajtam legeltetve, miközben ráfogott az alkaromra. - Örülök, hogy hozzám fordultatok ezzel. Bízz bennem kérlek, meg fogjuk oldani, segítek! Holnap szépen eljössz hozzám suli után, és felhívjuk közösen a klinikát, rendben? Csak... ne legyél ennyire kiborulva kérlek... - simított rá ekkor egy lágy, leheletfinom mozdulattal az arcomra, majd óvatosan megragadta az államat, s maga felé fordította a fejemet. - Nem akarlak így látni... - pusmogta felém úgy, hogy azt csak és kizárólag halljam.

Nem tudom egyenlőre, mi lesz Chaeryeonggal, a magzattal és Wooyoungékkal, de... ha Jisung mellettem van, akkor nem félek.

________

Sziasztok, drágáim, 9845 szóval ismét visszatértem!❤️

Sajnálom, hogy most ilyen ritkán van update, néha gondolok arra is, hogy letörlöm ezt a könyvet, de aztán meg valami mindig visszatart🥺 Sajnos túlságosan a szívemhez nőtt ez a könyv...🥺 Remélem, tetszett nektek a mostani rész is, attól függetlenül, hogy ez most leginkább Chaeryeongról szólt. Aki viszont elégedetlen, az kösse fel a gatyát, mert a következő részben olyan Minsung content érkezik, hogy tyűha...😏🔞

Mit gondoltok Chaeryeongról? Láttam a kommentek alapján, hogy számítottatok erre😂😭 Vajon mi lesz Woosannal és a ChaeXRyujin párosunkkal?😱

Hogy vagytok, mi újság veletek?❤️

Nekem meg lett ugye múlt héten csinálva a köldök pc-m és most gyógyulgat, szerencsére minden oké volt☺️ Azonkívül meg már vezetni járok, szóval jahh... én megvagyok😅 Csak kevesebb az időm írni😭

Köszönöm, ha elolvastad, remélem tetszett! Vigyázzatok magatokra és találkozunk egy következő rész alatt!🥰❤️

Pusszancs,

~ Park Garam ( Linda )