\____/

- Mindjárt mehettek Pörzsin, pajtásaim, csak gyorsan megnézek rajta valamit, mert az előbb olyan furán recsegett az első kerék, hogy huh! Összefosom menten a lábam szárát! A macska rúgja meg, tuti azért, mert az infláció miatt még a benzin ára is drágul! A pokolba a mai ekonómiával! De sebaj, a motordoki, azaz én, majd meggyógyítja Pörzsike babát, tralalala! - guggolt le a szeretett kétkerekű jármű mellé az apai nagybátyám, Byunghoon hyung, fontoskodva nyitva fel dugig telepakolt szerszámosládáját. - Chae, Ryu, Taemin meg Min biztosan szívesen elvisznek titeket egy körre - pillantott a két leányzó felé. - Márha nem hagynak el útközben, hihi.

- Azt hiszem, én ezúttal is kihagyom, oppa - ingatta meg a fejét a nővérem. - Ryujin-ssi? - nézett rá a mellette ácsorgó barátnőjére.

- Nekem sem annyira a világom ez a motorosdi - mosolygott zavartan a lány. - Én inkább horgolok, festegetek meg ilyenek.

- Óh, csajok, de hiszen a mocik mencik, vagy nem? - hördült fel értetlenül Byunghoon hyung. - Vagy manapság már nem ez a menő? Pedig még a múltkor csináltam egy TikTok profilt is drága Pörzsikének - dicsekedett el nekünk.

- Hogy mit csináltál, apa? - gúvadtak ki az unokatestvérem, Taemin hyung szemei.

- TikTok profilt - ismételte meg magát a középkorú férfi, majd előkapva zsebéből a telefonját körbemutogatta mindenkinek az általa létrehozott TikTok profilt, amely a "@porzsike_motor_xoxo" névre hallgatott, mintha ennél mi sem lenne természetesebb. - Már egy csomó videót posztoltam drága Pörzsike mindennapjairól. Képzeljétek, az egyiket már száznegyvenhárman lájkolták! Hát nem király? - büszkélkedett.

- Tudod te egyáltalán, hogy mit jelent az, hogy "xoxo", apu? - forgatta meg a szemeit szórakozottan Taemin hyung.

- Igazándiból nem, de az internet szerint elég menci mostanság ez a szó.

- Jesszusom, apa! - temette bele az arcát a tenyereibe az unokatestvérem.

Szélcsendes, békés, szerda délutáni nap volt a mai. Drágalátos unokatestvérem, Taemin hyung még a tegnap este folyamán felhívott engem, hogy másnap, azaz ma, suli után, ha van kedvem, ugorjak el az édesapja garázsához egy kis közös motorozás céljából, elvégre már meglehetősen régen találkoztunk, s hogy nyugodtan hozzam magammal Chaeryeongékat is. A két lány ugyan nem kimondottan rajong a motorokért, de azt mondták, hogy szívesen elbeszélgetnek a bohókás Byunghoon hyunggal, amíg mi Taemin hyunggal motorozunk. Csak mivel valami kisebb malőr történt Pörzsivel, így pár percet minimum várnunk kellett türelmesen, de a kedvelt motor barátunkért megérte.

Azon a motoron hasítottam Jisunggal is a Bőrös nevű fához, ahol letegeződtem vele...

Jogos volna a kérdés, hogy hogy vagyok a történtek óta. Nos, az a helyzet, hogy már jobban. Jobban mondva agyjából. Azóta, hogy hétfőn megpróbáltam kibékülni Jisunggal, sikertelenül, a biológia óra után, nem volt köztünk semmiféle kommunikáció. Kedden és szerdán ugyanúgy volt vele órám, de a fiatal férfi teljes mértékben ignorált, vagy legalábbis úgy kezelt, mint az összes többi diákját. Nem is próbáltam vele inkább én sem szóba elegyedni, leginkább két okból kifolyólag. Először is, nem igazán volt kínálkozó alkalom egy őszinte, mély beszélgetésre kettőnk között, s ami a vezetőbb ok; időt akartam neki hagyni, hogy egy kicsit leülepedjenek benne a történtek. Viszont az, hogy ideiglenesen beletörődtem, nem azt jelenti, hogy el is fogadtam a kialakult helyzetet; változtatni akartam rajta, csak tudatosan lassabbra véve a figurát. Annyi nyugtatott, hogy a látottak alapján Jisung végre valahára észhez tért, és megfogadta az orvosai határozott tanácsát, ugyanis konstans módon ott volt vele a tanórák alatt egy üveg víz, amiből szinte tíz percenként kortyolgatott. Ennek rettentően örültem, hiszen végre figyelni kezdett arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vigyen be a szervezetébe.

Ezenkívül többször láttam őt a folyosón az órák közti szünetekben Jung Hoseok és Min Yoongi tanár úrral tízóraizni; s igen, bizony a kis mókus is evett normálisan, hála a magasságos égnek. Többnyire teljes kiőrlésű kenyeret majszolt, zöldségeket, sült csirkemellet, gyümölcsöket, amik lehet nem a leglaktatóbb étkek, de valahol el kell kezdeni. Mertem remélni, hogy a dicséretes kezdéshez hűen rálép végleges a gyógyulás útjára.

Felixszel azonban tartottam a kapcsolatot; találkozni ugyan nem jutott időnk a napokban, de minden nap beszéltünk telefonon. Szegény fiúcska teljesen össze volt omolva azóta, hogy találkozott Hwanggal a kórházban, illetve nem tudott napirendre kérni afölött, hogy mennyire összeveszett a legjobb barátjával, Jisunggal. Bűntudata volt és elhagyatottnak érezte magát. Próbáltam őt megnyugtatni, miszerint az idő megoldja a problémákat, de sajnos nem tudtam őt felvidítani, s volt egy olyan sanda gyanúm, egy baljós érzet, amely ott bújkált az agyamban, hogy Felix valamilyen őrültséget fog művelni.

S akkor még nem is sejtettem, hogy ezzel mennyire beletrafáltam...

- Amíg apa megnézi Pörzsike kerekét, addig kimegyünk elszívni egy cigit? - fordult felém kérdőn Taemin hyung, ezáltal kiszakítva engem elkalandozott gondolataim közül.

- Aha... De basszus, nem hoztam cigit - csóváltam meg a feledékeny fejemet.

- Nem baj, majd én adok - legyintett egyet az unokatestvérem. - Na, gyere.

Szorosan összehúztam mellkasom előtt a bolyhos, puha kabátomat, majd Taemin hyunggal együtt kiléptünk a garázs hátsó ajtaján, s egy pár méterrel arrébb sétálva lecövekeltünk, a fiatal férfi pedig a cigarettás dobozából kivett két vékony szálat, az egyiket pedig felém nyújtotta.

- Köszi szépen. Van tüzed is, hyung? - vettem át tőle a nikotinos tekercset.

- Naná - kurjantotta magabiztosan, majd a kezembe nyomta a meztelen, nagymellű, platinaszőke nővel dekorált öngyújtóját, amit inkább nem kommentáltam.

- Régóta nem cigiztem - jegyeztem meg, amint leslukkoltam a legelső szívás alkalmával a kesernyés ízű nikotinos füstöt a tüdőmbe, s az igazat megvallva ez rettentő jól is esett.

- Mert? Anyud a sarkadra lépett, vagy mi?

- Nem, csak... - köszörültem meg zavartan a torkomat. - Egy bizonyos valaki nem szerette a cigi szagát, szóval úgy voltam vele, hogy leteszem, főleg az ő kedvéért, meg amúgy sem egészséges. Sikerült is. Eddig.

- Ahá - vigyorodott el tudálékosan Taemin hyung, haverian oldalba bökve. - Arról a babygirl srácról van szó, akit még a jó múltkor elhoztál ide, ugye? Az a jó seggű, ugye? Mi is volt a neve, jaj, nem jut eszembe...? Jinhwa... Jiang... Junsu... - töprengett el erősen.

- Jisung. - segítettem ki.

- Igen! Jisung! - csettintett egyet Taemin hyung. - Itt volt végig a nyelvem hegyén, csak gyorsan akartam mondani. Na, de Min, mesélj csak nekem, ki ez, mi ez a srác? A pasid, ugye? Még hetero létemre is el kell ismernem, hogy takaros volt a kicsike.

- Nem a pasim - rugdostam az aszfalton heverő kis kavicsokat pótcselekvésként. - Az van, hogy ő az osztályfőnököm. - vallottam be az orrom alatt motyogva.

- A... kicsodád?! Hogy mi van?! - kezdett el fulladozva krahogni Taemin hyung, benyelve döbbenetében a füstöt. - Te most kajak a tanároddal kavarsz, Min?!

- Shhhhh, hyung! - csitítottam őt riadtan. - Nem akarom, hogy bárki is meghallja!

- Óh... Chaeryeong-ssi nem tud róla?

- Nem, és nem is akarom egyenlőre, hogy megtudja. Nem arról van szó, hogy nem bízom meg benne, csak ismered őt, te is tudod, hogy néha milyen. Nem biztos, hogy megértene.

- Persze, jogos. Akkor ha jól értem, én vagyok az első, akinek elmondtad.

- Így is fogalmazhatunk - vontam meg erre a vállaimat. - Mikor először megláttam őt év elején, már akkor rettentően tetszett külsőre, de ahogyan egyre többet találkozgattunk meg beszélgettünk kettesben, rájöttem, hogy van benne valami, ami annyira vonz, hogy megőrülök tőle. Hyung, én úgy érzem, hogy szerelmes vagyok belé, és nem tudom, mit csináljak. Tanácstalan vagyok. - Taemin hyungnak valahogy el mertem mondani mindezt, hiszen huszonhét éves, érett, felnőtt férfiember létére biztos voltam benne, hogy nem él vissza a bizalmammal, s az igazat megvallva jól is esett egy kicsit megnyílni előtte, beszélve egy számomra kedves személynek az érzelmeimről.

- Ühüm. És ez most ilyen plátói dolog, vagy történt is köztetek valami?

- Sokáig nem történt semmi olyan. Mármint, mindig is voltak érdekes, intim helyzetek, például megöleltük egymást, arcra puszit adtunk, vagy hasonló, de aztán ugye voltunk múlt héten osztálykiránduláson Gimpoban és ott már egy teljesen új szintre lépett a kapcsolatunk. Jisunggal kimentünk kettesben az éjszaka folyamán a táborból és csókolóztunk. Nagyon jó volt - ismertem be vibráló mellkassal, amint visszagondoltam ajkaink közös, érzéki, mennyei táncára, ami semmi máshoz nem volt fogható.

- Azt a kurva - reagálta le eleinte mindössze ennyivel Taemin hyung, amit valahol megértek, hiszen egy kisebb sokk érte őt a hallottaktól, láttam az arckifejezésein. - Történt amúgy más is? Nem feküdtetek le, ugye?

- Nem, dehogy - vágtam rá nyomban. - Csak az van, hogy a csók után rohadtul kiakadt rám, kiabált, azóta meg gyűlöl és látni sem akar. Annyira igazságtalan velem, meg sem hallgat! - panaszoltam elszontyolodva.

- Fú, ezt nem gondoltam volna rólad... Mármint, félre ne érts, csak nem hittem volna, hogy pont te összegabalyodsz a tanároddal. Figyelj - szívott bele a cigarettájába Taemin hyung. - Teljesen őszinte leszek veled. Én nem akarom itt játszani neked az okoskodót meg a nagy megmondó embert, de szerintem teljesen érthető, hogy kiakadt a srác. Gondolj csak bele, ha ez kiderülne, te meghallgatsz otthon egy-két szentbeszédet, anyud maximum leüvölti a fejed, aztán szép lassan elfelejtődik a dolog, őt viszont kirúgják és az még a jobbik verzió, mert rosszabbik esetben mehet a börtönbe. Neki sokkal több a vesztenivalója, ő nem úgy gondolkozik mint te.

- Jó, ez igaz, de akkor is! - keseregtem, egy jó erőset szívva a füstölgő cigarettámból. - Én is egy érző ember vagyok, és igenis szemétség az, ha megcsókolsz valakit, aztán meg szóba sem vagy hajlandó állni vele. Jisung egyszer sem hallgatott meg engem, egyszer sem!

- Tudom, értem én, ebben ő is hibás teljes mértékben, nem azt mondtam, hogy nem, hanem, hogy próbálj meg belehelyezkedni egy kicsit az ő szemszögébe is. Vajon benne mi játszódhat most le? Ha logikusan belegondolsz, akkor szerintem minden normális ember úgy reagált volna ahogyan ő.

- De ő szerintem túlreagálta! - bizonygattam minduntalan a saját igazamat. - Én embert nem láttam még ennyire kifordulni önmagából, mint amennyire őt. Csapkodott, zokogott, fenyegetőzött, esküszöm olyan volt, mint valami dühöngő őrült. Ijesztően viselkedett.

- De ez valamilyen szinten azért érthető, Min. Mindenki másképpen, egyénien kezeli a stresszes szituációkat, szóval ezek szerint ő egy lobbanékonyabb, hevesebb típus.

- Az nem kifejezés - dünnyögtem. - Viszont az a baj, hogy azt állítja, nem akar tőlem semmit, közben pedig akkora raplit csapott, amikor lefeküdtem a legjobb barátjával—

- Hogy mit csináltál?! Santa Maria! Mindjárt felmegy a vérnyomásom! - hüledezett Taemin hyung, ismét majd' megfulladva. - Min! Te miket csinálsz?! Jesszusom, és csodálod, hogy kiakadt?! Ez rohadt tiszteletlenség vele szemben, ne csináld ezt senkivel, kérlek! Te nem ilyen vagy! - rótt meg, ugyanakkor mindenben teljesen igaza volt.

- Rájöttem, hogy nem helyes és utólag már nagyon bánom. Fájdalmat okoztam neki, mert többször is kért, hogy ne feküdjek le újra és újra a legjobb barátjával, én mégis megtettem. Nem bírtam a farkammal, ez az én bűnöm - szegtem le szégyenkezve a kobakomat. - De arra akartam kilyukadni, hogy azt veszem észre, hogy Jisung féltékeny.

- Hát, sajnos én ebben nem tudok véleményt alkotni így látatlanban. De ha tényleg ennyire fontos neked ez a fiú, mint állítod, akkor ne élj vissza a bizalmával, hogy a háta mögött a legjobb spanját dugod. Viselkedj normálisan és akkor lehet megbocsát neked.

- Azon leszek - szusszantottam egyet, elnyomva a már javában elszívott cigarettámat a mellettünk lévő szemeteskuka kormos hamutartójában. - Köszi a tanácsot, hyung, meg azt is, hogy meghallgattál. Örök hála.

- Ugyan, Min, nem tesz semmit, bármikor.

- Taemin fiam! MinMin! Gyertek, Pörzsi már vár titeket! - rikácsolt ki nekünk artikulálatlanul a garázsból Byunghoon hyung.

Nem sokat beszélgettem ugyan Taemin hyunggal, viszont a férfi mégis akarva-akaratlanul rávilágított jópár fontos tényre; a lehető leghelytelenebb döntéseim egyike volt az, hogy pont Felixszel kezdtem, ráadásul Jisung többszörös határozott kérése ellenére. Ez sem morálisan sem emberileg nem volt egy megfelelő cselekedet. Nem csoda, hogy a fiú egy éretlen kisgyereknek tart, ha ilyesmiket művelek, miközben körülötte sündörgök. De mostmár megvilágosodtam; az üres szavak itt már édes kevesek, immáron tettekkel kell bizonyítanom Jisung előtt, miszerint méltó vagyok hozzá. Nem fogok többet a háta mögött tenni-venni, s Felixszel ezentúl tényleg nem lépem át a mezei barátság-zónát, csak bocsásson meg nekem még egyszer utoljára a kis mókus. Lehet rosszat tettem, de beláttam a bűneimet, és kész vagyok változtatni érte.

Taemin hyunggal egy kellemeset motoroztunk együtt, majd egy-két órácska elteltével hazamentünk Chaeryeonggal, s belevetettük magunkat a tanulásba. Kikérdeztük egymást, majd a tanulást követően bekuckóztunk a lány szobájába megnézni a Szulejmán legújabb epizódját. Habár szerintem egyedül csak én néztem a sorozatot, mivel Chaeryeong egyfolytában Ryujinnal írogatott, bugyután vigyorogva közben a telefonjára. Viszont miután véget ért a szóban forgó epizód, még vagy egy órán keresztül ott maradtam a nővéremmel csacsogni, aki ekkora már csodával határos módon elszakadt a telefonjától, ugyanis a készülék lemerült.

- Minho-ssi, azon gondolkozom, hogy unom a vörös hajamat. Lerágott csont, meg olyan jó lenne meglepni Ryujint valamin újjal - közölte velem a lány, az ágyán elterülve pöttyös pizsamájában. - Visszafestetném barnára, vagy esetleg feketére. Neked is jól állna valami másfajta hajszín, nem?

- Nem tudom, nem gondolkoztam még ezen - töprengtem el rajta tétován. - Szerinted milyen hajszín állna jól nekem?

- Hmm. Mondjuk lila.

- Lila? - lepődtem meg. - Most komolyan?

- Jaja, olyan erős lila, szerintem tök helyes lennél vele. Meg mindig kell egy kis változás. Döglenének utánad a nők meg a pasik egyaránt, olyan jól állna neked. Elmegyünk befestetni a héten? Foglalok magunknak időpontot a fodrásznál, mit szólsz hozzá?

- Tudod mit, Chae? Legyen - egyeztem bele vakmerően. - Habár anyu tuti megöl majd érte, meg le fog buzizni. Mily' meglepő volna.

- Megéri, hidd el. Az ikreknek ugyanolyan dögösnek kell lenniük - közölte Chaeryeong.

Az lett a beszélgetés vége, hogy a tervezettnél jóval tovább maradtam a nőveremnél, s megnéztünk közösen még egy filmet. Majdnem hajnali két óra volt, mire végre ágyba kerültem, s az igazat megvallva nem aludtam túlzottan jól, ugyanis egész éjszaka hatalmas, fákat kicsavaró vihar tombolt odakint. Gyűlölöm hallani a mennydörgés és villámlás hangját, egy gyerekkorban átélt rossz élmény miatt a hideg futkos tőle a hátamon, de mivel Soonie mellettem volt, s szorosan odabújt hozzám, ezért valamivel kevésbé féltem. Nem csoda tehát, hogy csak nagy sokára nyomott el az álom, de még ráadásként nyugtalanul is aludtam, valamint szörnyen kimerülten riadtam fel az ébresztőm irritálóan fülsértő zenebonájára reggel hat órakor.

A mai nap úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, ezért apu most is elvitt kocsival engem és Chaeryeongot a suliba, hogy ne kelljen buszt várnunk, gyalogolnunk és bőrig áznunk. Az időjárás ezenkívül megtette kellő hatását, mivel az iskola falai közt a szokásosnál is nyomottabb hangulat uralkodott a borús, zord időjárásnak köszönhetően. Mindenki olyanná lett, mint egy két lábon járó zombi, senkinek sem volt kedve a tanuláshoz, és a kollektív koncentrációval kapcsolatban is komoly gondok merültek fel, ezért a tanárok zöme inkább nem is mert túl sok anyagot átvenni velünk, szóval a legtöbb tanórán csupán ismételtünk.

Amúgy az osztályomnak több mint a fele hiányzott, beleértve például Jacksont, Mingit, Lilyt és Mingyut is, akikről tudtam, hogy lebetegedtek, s náthával küszködve nyomják az ágyat, a többiek pedig csak hevertek a padjuk felületén, vagy éppenséggel unottan nyomkodták a telefonjaikat. San barátom például a szó szoros értelmében bealudt, úgy kellett őt alkalsmint keltegetni, de a piercinges szeretett kiskecskéje, Wooyoung is laposakat pislogott, Seungmin pedig a megszokottnál lassabb mozdulatokkal pötyögtette telefonját. Őszintén szólva tisztára olyan volt az egész, mintha az egész univerzum lelassult volna körülöttem egycsapásra, mindent és mindenkit beleértve, még engemet is.

Ekkor még nem is sejtettem, hogy hamarosan ismét drasztikusan felgyorsulnak körülöttem a turbulens események, ráadásul a lehető legváratlanabb módon.

Jisunggal is voltak közös óráim, történetesen kettő is, matek, valamint biológia, de a kis mókus viselkedése nem tért el semmiben az elmúlt két napban tapasztaltaktól. Továbbra sem pillantott felém a tanórák közepette, ignorált teljes mértékben, de legalább rengeteg vizet ivott, ezt pedig öröm volt látni. Sokkal jobban is festett külsőre, már nem volt olyan holtsápadt az arcocskája mint eddig, illetve, mivel kezdi véglegesen normalizálni a folyadékbevitelét, ezért mozdulatai is sokkal pontosabbnak és energetikusabbnak tűntek mint eddig. Gondolom már nem is szédül annyit, mint annakelőtte, s a gyomorfájdalmai is csökkentek, legalábbis remélem.

A mai csigalassúságban telt iskolanap befejeztével már mondhatni rutinszerűen utaztam haza autóbusszal egyedül, mivel a nővérem, Chaeryeong, Ryujinnal ment moziba ( mily' meglepő ), Sanék pedig értelemszerűen külön utakon jártak ( szinten meglepő ). Egyetlen társaságom a kockás esernyőm volt, amelyet többször is aktívan kicsavart kezeim közül az a megátalkodott, tomboló szél, ezért egy kész küzdelemként éltem meg a hazamenetelt. Ennek tekintetében nem csoda hát, hogy hazaérve a meleg lakásba csupán egy forró erdei gyümölcsös teára és egy kiadós pihenésre vágytam. Anyu jelenleg nem tartózkodott otthon, apu pedig ma itthonról dolgozott, szóval tudtam, hogy nyugtom lesz, amíg a család női tagjai házon kívül vannak.

Hah, nem is tévedhettem volna nagyobbat!

A frissen lefőtt, gőzölgő teámmal, meg egy sajtos-sonkás szendviccsel egyetemben feltalpaltam a szobámba, majd leültem az íróasztalomhoz, s elővettem a fiókból a vázlatfüzetemet. Soonie, Doongie és Dori cicáim az ágyamon elterülve, egymás hegyén-hátán szunyókáltak, én pedig átszellemülten nekiláttam a rajzolásnak. S bár a papírra vethettem volna akármit e széles világon, a ceruza által húzott vonalakból mégis vágyaim legfőbb tárgya rajzolódott ki.

Han Jisung...

Csak rá gondolok, csak rá. Csak őt akarom, csak őt. Belé vagyok szerelmes, csak belé—

Épp az utolsó simításokat és a szükséges finomításokat végeztem a remekművemen, mikor váratlanul nagyban rezegni kezdett az íróasztalomon árván heverő mobiltelefonom. Nehézkesen felsóhajtva raktam le a ceruzát, abban a hiszemben nyúlva a készülék után, hogy biztosan anyu keres, vagy valamelyik nővérem, esetleg Sanék. Viszont mikor megpillantottam a kijelzőn villogó nevet, akkor még a vér is szabályosan megdermelt az ereimben, a gyomrom pedig összezsugorodott és egyből a torkomba ugrott.

Bejövő hívás: Han Jisung.

Miért hívna pont engem Jisung? Ennek semmi értelme, hiszen gyűlöl - kattogott megállás nélkül az agyam. Úgy voltam vele, hogy a fiú biztosan csak félretárcsázott véletlenül vagy hasonló, ezért eleinte nem is vettem fel, csupán tanácstalanul csócsálva az alsó ajkamat szorongattam a kezeim közt rezgő telefonomat, a képernyőt bámulva. Azonban mikor a hívás még vagy fél perc elteltével is tovább csengett, gyanakodni kezdtem, s egy nagy levegőt véve rányomtam a kis zöld ikonra, fogadva ezáltal a hívást.

- Khm, i-i-igen, te-te-tessék? - szólaltam meg irreálisan remegő hangon.

- Minho, Minho! - Jisung hangja rémülten és olyannyira elveszetten csengett, hogy kirázott tőle a hideg. - Ne haragudj, hogy téged hívlak, de segítségre van szükségem! Segíts nekem, kérlek! Baj van, óriási nagy baj van! - kiabálta.

- Jézusom, Jisung, ne csináld ezt velem, megrémisztesz! - emelkedett meg a hangom pár oktávval, miközben a szívem oly' hevesen dübörgött bordáim rejtekében, hogy attól féltem, menten kiszakad a helyéről. - Mi történt, mi a baj?! Csaknem rosszul vagy?!

- Nem...! Nem én...! - hadarta Jisung, én pedig alig-alig tudtam kivenni szavaiból a lényeget, olyannyira frusztráltan beszélt. - Nagy baj van, Minho, Lixie nagyon sír, itt kell maradnom vele, nem merem őt ilyen állapotban magára hagyni...! Félek, hogy valami hülyeséget fog csinálni. Kérlek szépen, el tudnál menni helyettem Hyunjinért a rendőrségre?!

- Hogy mi?! Hová?! - döbbentem le, állam pedig a padlót súrolta, hiszen végképp nem erre számítottam, s nem is értettem hirtelen, hogy miről van szó. - Dehát mi történt?!

- Röviden annyi, hogy Hyunjin összeverte Lixie ex-férjét, és ezért bevitték őt a rendőrségre... kérlek szépen, segíts nekem, nincs senki más, akihez most fordulhatnék—

- Shhhh, elmegyek érte, persze, nyugodj meg, Jisung - vágtam rá rögtön, ugyanis a kis mókus hátborzongatóan reményveszettnek tűnt, ezért számomra nem volt kérdés az, hogy segítsek-e neki és Felixnek, avagy sem. - De miért verte meg a pasast? Vagy mi történt pontosan? Nem értem. Bántotta Lixie-t? Mert ha igen, akkor megyek és én is bemosok neki egyet! - szorult ökölbe a kezem.

- Ma-ma-majd elmondok mindent, ígérem, de most kérlek, csak menj el Hyunjinért. Legalább Felix kedvéért! - kérlelt szívszaggatóan. - El tudod kérni apud kocsiját, ugye?

- Persze, nem probléma, megoldom. Csak nyugodj meg, kérlek, jó? Nemhogy megint rosszul leszel! - aggodalmaskodtam.

- Miattam ne aggódj. Köszönöm szépen, hogy segítesz nekem, rettentő hálás vagyok érte! Amint tudom meghálálom!

- Nem tesz semmit, Jisung. Később hívlak, vigyázz magadra és Felixre is! - kötöttem szigorúan a lelkére.

- Te is, Minho, te is... és lassan vezess!

- Ne félj, lassan fogok. Minden rendben lesz.

Jisung ezt követően már sietősen bontotta is a telefonhívást, mert Felix valamit óbégatott a háttérből, én pedig pár hosszadalmas pillanat erejéig csupán összeszedetlenül ácsorogva a szobám kellős-közepén próbáltam feldolgozni a hallottakat.

Csodálatos, hogyha nincs is semmi baj, akkor Hwang előkerül a semmiből, és összekuszálja a szálakat.

Mindezek ellenére egyértelmű volt, hogy segítek nekik, elvégre maga Jisung kért meg rá, s bár Hwanggal nem valami rózsás a viszonyom, neki sem akartam rosszat. Kételkedtem abban, hogy Hwang lelkesedni fog, amiért pont én megyek el érte a rendőrségre, de azt hiszem, egy ilyesfajta helyzetben nincs más megoldás, na meg alapból is foglalkoztatott, hogy mi történt vele.

Basszus, sietnem kell - emlékeztettem magamat, kiszakadva a merengésemből, majd felkapva mindössze a telefonomat és a pénztárcámat kirobogtam a szobámból, utána meg határozott léptekkel leszökdeltem a lépcsőkön. Apu épp az étkezőasztalnál ült, s a laptopja billentyűzetét nyomogatta, miközben nagy elánnal telefonált valakivel.

- Nem, Minjoon, azt a fájlt még a tegnap este folyamán elküldtem neked emailben. Ott lesz az, nézd csak meg újra. Elküldtem Daejungnak is, nézzétek meg, és válasszátok ki, hogy szerintetek melyik dizájn legyen...

- Apu - álltam oda föléje, viszont a férfi ügyet sem vetett rám, olyannyira bele volt merülve az aktuális munkájába, így újra próbálkoztam. - Apu? Apu, apu! Apu! Hallod?! Apu, apu! - trilláztam megállás nélkül.

- Figyelj, Minjoon, visszahívlak egy perc múlva, oké? - tette le a telefont apu, majd mérgesen rám pillantott. - Minhokám, nem látod, hogy épp telefonálok?! - kért számon.

- Bocsi - vetettem oda feléje félvállról. - Figyelj, apu, elvihetném az autódat?

- Minek neked az Minhokám? Tudod jól, hogy nem szeretem, ha egyedül vezetgetsz autóval, annyi hülye száguldozik az utakon manapság - szűkültek össze gyanakvóan apu szemei. - Különben is, hová készülsz ilyenkor?

- Apu, ez most egy vallatás?! - akadtam ki a türelmetlenségtől vezérelve.

- Minhokám, már talán érdeklődni sem szabad?! Különben meg ne szemtelenkedj velem, vigyázz a szádra, mert különben szólok anyádnak! - emelte fel szigorúan a mutatóujját apu, egy-kettőre rendre teremtve.

- Jól van, apu, bocsi - szégyelltem el magam egyből. - Csak Sannak valami baja van, és megkért, hogy mihamarabb találkozzunk, mert beszélni akar velem - füllentettem egy kisebbet a nemes cél érdekében. - Akkor megkapom az autót?

Apu megadóan felsóhajtott.

- Rendben, Minhokám, legyen. Elviheted a kocsit, ott van a slusszkulcs az előszobában a kisszekrényben. Csak óvatosan vezess!

- Rendben, de jó! - tapsikoltam vidáman. - Köszönöm szépen! Szia, apu, jó munkát, hamarosan jövök! - hálálkodtam neki megkönnyebbülten, majd sarkon fordultam, s kisiettem az előszobába.

Az említett helyiségben magamra kaptam a fekete-csatos bakancsaimat és a kabátomat, majd fogva a slusszkulcsot kirontottam a bejárati ajtón. Szerencsére odakint már nem szakadt az eső, csupán épphogy szemerkélt, ezért a vezetés is könnyebbnek ígérkezett. Bepattantam a volán mögé, majd figyelmesen kitolattam a garázsunkból, s elindultam előre az úton, egyenesen a rendőrőrs felé véve az irányt, hogy felvegyem Hwangot.

...

A rendőrőrs épülete meglehetősen sivár volt, s komor hangulat uralkodott odabent. Ezelőtt, a szerény tizennyolc évem alatt értelemszerűen még sosem jártam a rendőrségen, hiszen nem volt rá okom egyszer sem, szóval valami istentelen mértékben el voltam ott veszve, mint tű a szénakazalban. Olyan szinten szerencsétlen voltam, amint a labirintushoz hasonlatos épületben kóboroltam, mint egylábú a seggberúgó versenyen. Fogalmam sem volt afelől, hogy pontosan melyik helyiségben, illetve kinél kellene érdeklődnöm Hwang holléte felől, szóval kezdtem egyre inkább kétségbeesni, mígnem az egyik folyosón megjelenő rendőr megkérdezte tőlem, hogy kit és mit keresek, mire zavartan ugyan, de felvázoltam neki a helyzetet. A férfi pedig a tények ismeretése után nyomban tudta, hogy mit kell tennünk, ezért arra kért, hogy kövessem őt. Az épület egy teljesen másik szegletébe vezetett engem, amelynek tágas előcsarnokában, egy műanyag széken ott ült maga Hwang, dacosan összefonva mellkasa előtt vékony karjait, s koránt sem volt elragadtatva attól, hogy pont én jöttem érte.

- Te meg mit keresel itt, szaros, hm?! - förmedt rám undokul, továbbra is ellenségesen viselkedve velem szemben.

- Jisung kért meg, hogy jöjjek el érted, hyung - tártam szét a karjaimat, amolyan "ez nem az én ötletem volt" stílusban.

- Szuper - dünnyögte vissza gúnnyal átítatott hangon Hwang, majd szemeit forgatva a munkájába erőst belefásult rendőr felé pillantott. - Mikor mehetek haza?

- Hamarosan, Mr. Hwang, még hátra van egy-két adminisztrációs formalitás. Mindjárt jövök, addig kérem várjon itt türelmesen - közölte a férfi, s azzal magunkra hagyott bennünket, így kettesben maradtam Hwang Hyunjinnal.

Egyből az az megérzésem támadt ott legbelül, hogy ez bizony egy nehéz menet lesz, hiszen láttam drágalátos majom Hwang sértődött arckifejezéseit.

Miután megeresztettem egy nehézkes sóhajtásféleséget, fogtam magam, és helyet foglaltam közvetlenül a Hwang melletti műanyag széken.

Perceken keresztül kínos csend honolt kettőnk között; ő nyilván nem szólt hozzám, én pedig nem tudtam, hogy miképpen is nyissam meg a beszélgetést, elvégre volt köztünk némi kommunikációs szakadék, annyi szent.

- Ööö... esetleg van kedved elmesélni, hogy mi történt? - kérdeztem rá, megszakítva az üvöltő csendet, zavartan simítva rá a tarkómra.

- Miből gondolod, hogy van kedvem elmesélni, ráadásul pont neked?! - kapta felém nyomban a szőke fejét, villogó tekintetét élesen az enyémbe vájva. - Mi közöd van hozzá, ha?! Nem is ismersz, szóval hagyj békén, nem tartozom neked magyarázattal!

- Tudom, hogy nem tartozol magyarázattal nekem, csak... - köszörültem meg a kiszáradt torkomat, miközben igyekeztem legalább én higgadt maradni, ha már huszonnégy éves, felnőtt férfi létére Hwang nem képes erre. - Ha már eljöttem érted, akkor gondoltam, hogy—

- Nem kértem, hogy gyere értem, szaros! El lehet innen húzni, kívül tágasabb!

- Miért gyűlölsz engem ennyire, hyung? Miért? - tettem fel értetlenül, szinte már suttogva a férfi felé az alábbi kérdést. - Sosem tettem ellened semmi rosszat—

- Neked még komolyan van képed ezt mondani?! Te taknyos! - csattant fel Hwang, felháborodottan csapva rá egyet a combjára, mire behúztam fülem-farkam. - Többször is megdugtad azt a fiút, akibe szerelmes vagyok, érted?! Felix az életem, lehet egy kurva szar ember vagyok, amiért számtalan alkalommal megbántottam őt és csúnyán viselkedtem vele, de attól még igenis szeretem! Igen, szaros, még egy szar ember is szerethet valakit! És az a tudat, hogy te, egy kibaszott gyerek képes voltál őt ekkora mértékben magadba bolondítani, ezt az én önbecsülésem bánja! Tudod, hogy érzem magam melletted, te kis pisis?! Egy kibaszott nagy nullának!

- Felix nem szerelmes belém, ez csak egy egyszerű fellángolás a részéről. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is fog múlni, hidd el. Egyfolytában rólad beszél, meg hogy mennyire hiányzol neki—

- Aha, na persze, akkor azért kefél a kurva ex-férjével, mert annyira szeret engem—

- Mi van?! - a szemeim majd kilökődtek a gödrükből, miközben csupán pár meglepett pislogásra tellett tőlem. - Na nem, ez új—

- Jól hallottad - dünnyögte a nemlétező bajusza alatt Hwang. - Az a pasas egy kibaszott féreg, egy vadállat, érted?! Hosszú-hosszú éveken keresztül sakkban tartotta, folyamatosan csalta meg verte őt, erre Felix mit csinál?! Fogja magát, és ismét szétdobja neki a lábait?! Én meg az agyamat dobom el tőle! Nem tehetek róla, megláttam ezt az utolsó, senkiházi gyökeret, amint taperolja Felixet és eldurrant az agyam. Te legalább sosem bántottad Felixet, de ez a fasz csak kihasználta őt, nem értem, hogy gabalyodott vele ismét össze. Nem hagyhattam, hogy ismét tönkretegye, szóval fogtam magam, és kibaszottul bemostam egyet annak a hányadék szarturkásznak! Sajnos csak a gecis orra tört el, az egyetlen dolog amit bánok, az az, hogy nem ütöttem nagyobbat! - jelentette ki, felbosszanva saját magát a végletekig.

- Szerinted ez az ember megint bántotta Lixit? - remegett meg félve a hangon.

- Nagyon remélem, hogy nem, mert ha megtudom, hogy akárcsak csúnyán nézett rá, akkor akár még a Holdra is utána megyek és kitépem a szívét - vicsorgott maga elé eszelősen Hwang. - Remélem, hogy Jisung tud majd Felixszel beszélni. Lehet összevesztek a múltkor, de náluk ez amolyan ösztön, hogy minden körülmény dacára összetartanak.

- Csak legyenek jól mindketten, ennyi ami számít - fohászkodtam. - És veled mi lesz?

- He? Hogy érted? Fogalmazzál már világosabban, baszki! Kis szaros!

- Khm, tesz Felix volt férje feljelentést ellened, vagy hasonló? Fizikai erőszakért - tördeltem feszülten az ölembe ejtett ujjaimat.

- Nem - ciccegett gúnyosan a szőke férfi. - Milyen egy drága lélek, nem? Kezét-lábát összenyalom hálából - ironizált. - Mert volna feljelentést tenni, még bónuszként a belét is kitapostam volna! Arcátlan lócitromfejű söprendék! - szorult ökölbe a férfi eres marka, s ha épp nem a rendőrőrsön dekkoltunk volna, akkor egy jóízűt nevettem volna azokon a válogatott szidalmakon, amelyek percről-percre elhagyták Hwang lepcses száját. - De most nincs igazam?!

- De, igazad van, hyung - helyeseltem, nem igen merve ellent mondani neki, mert a végén még nekem is bever egyet ez az agresszív kis mitugrász. - Hyunjin hyung, figyelj, szeretném, ha tudnád, hogy sajnálok mindent. Nem kellett volna sosem lefeküdnöm Felixszel. Tisztában vagyok azzal, hogy megbántottunk vele téged és Jisungot is.

- Na jó, ide figyelj, szaros - fordult felém teljes testével Hwang, s érezni lehetett rajta, hogy most valóban valami komolyat akar mondani, ezért természetesen hegyeztem rendesen a fülem. - Őszinte leszek. Nekem amúgy semmi bajom nincs veled, azonkívül, hogy egy kis takonypóc vagy. Csak kurva féltékeny voltam rád Felix miatt, ennyi.

- De, hyung, nincs miért, ez nem szerelem—

- Még nem fejeztem be! - vágott közbe bosszúsan Hwang, egy csettintésre belém fojtva a szót. - Ezenkívül, ami a másik vezető ok, hogy féltem tőled Jisungot. Nem vagyok meggyőződve a szándékaid tisztességéről.

- Dehát miért? Nem értem...

- Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Jisung elmondta a kórházban, hogy megcsókoltad azon az osztálykiránduláson. - mondta bele az arcomba az igazságot, szemrebbenés nélkül, amitől tüstént maga alá vont a zavarlavina.

- De jó, hogy már te is tudod. Jisung esetleg a hangosbemondóba nem akarja bemondatni a saját verzióját? - szusszantam fel, a téma intim jellege miatt kényelmetlenül feszengve mellette az ülőalkalmatosságon.

- Jisung a csók óta szörnyen érzi magát, jobb ha tőlem tudod. Gyűlöli magát, amiért meggondolatlanul engedett neked. Fájdalmat okoztál neki, szaros.

- Ő is fájdalmat okozott nekem, azzal, hogy azóta nem hajlandó szóba állni velem! Nekem is vannak érzéseim, képzeld! Azokkal ki törődik?! Senki?! - hőbörögtem megbántva.

- Iránta? - vonta fel a szemöldökét Hwang.

- Hyunjin hyung, én—

- Csak válaszolj! - akaratoskodott a férfi, íriszeivel egészen a lelkemig ellátva. - Érzel iránta valamit? Habár úgyis tudom a választ, de kíváncsi vagyok, hogy mennyire vállalod fel.

- Hyung, ne haragudj, de nem akarok veled erről beszélni, kényelmetlen nekem - horgasztottam le a kobakomat. - Ha érzek is iránta valamit, azt megtartanám magamnak.

- Chhh. Szaros vagy - reagálta le mindössze ennyivel Hwang, természetesen a maga sajátos primitív módján. - Na jó, hagyjuk is inkább, mert még felmegy tőled a vérnyomásom. Haza akarok menni, unlak, szaros, olyan mintha gügyögnék.

- Te... te aztán nem vagy semmi - hápogtam, valahogy nem bírva napirendre térni Hwang bicskanyitogató stílusa felett.

- Tudom - vonta meg a vállait a szőke hajú férfi. - Nincs amúgy valami kajád? Éhen pusztulok, bahh, nem ettem órák óta - panaszkodott. - De ne babakaját adj...!

- Hyung! Ezt nem hiszem el, nem vagyok gyerek! - zsémbelődtem, ugyanis ezzel a szidalommal könnyűszerrel ki lehetett hozni a sodromból. - Mindketten Jisunggal ezzel piszkáltok egyfolytában, már unom!

- Mert tényleg egy gyerek vagy hozzánk képest, emberkedhetsz akármennyit. Azért mégiscsak hat év van köztünk, ezt el ne felejtsd. Ez zavarja Jisungot is, amellett, hogy a kibaszott diákja vagy - osztotta meg velem tétován az alábbiakat Hwang. - Ugyan nem konkretizált, amikor erről beszéltünk, de én azt szűrtem le, hogy amúgy bejönnél neki, ha nem lennél a diákja, meg idősebb lennél egy laza tíz évvel, mert azért valljuk be, nem vagy te egy ronda gyerek. Tipikus playboy pofád van - jelentette ki, én pedig nem tudtam, hogy ezt dicséretnek vagy éppenséggel degradációnak vegyem-e. - De azért ezt a Jisung-dolgot ne vedd készpénznek, ezzel kapcsolatban nem látok bele a fejébe. Majd esetleg beszélj vele, de kérlek, ne próbáld rátukmálni magad, mert nagyon fél, hogy rá akarsz mászni. Ugye nem próbáltad meg lefektetni őt az erdőben?!

- Dehogy, hyung! Nem tudom, hogy Jisung hogyan adta neked elő a történteket, de még csak utalást sem tettem ilyesmire, esküszöm! - szabadkoztam, Hwang pedig jelenleg kivételesen toleránsan figyelt, s nem vágott közbe. - Csak csókolóztunk, de nem terveztem annál semmi többet. A csók sem volt egy tervezett lépés, csak jött magától. Kérlek, higgy nekem, hyung—

- Hiszek neked, szarospopsi - biccentette előre a kobakját Hwang, amin istenesen meglepődtem, elvégre nem vártam pont tőle, hogy meg fog érteni. - Jisung nagyon érzékeny erre a témára. Amikor hát... "együtt" voltam vele, akkor sem akart velem semmi szexuálisat csinálni, csak néha csókolóztunk. Mondjuk ez engem nem zavart egyáltalán, mert sosem feküdtem volna le vele, hiszen tudom, mennyire fél az intimitástól.

- Kérdezhetek tőled valamit, hyung?

- Kérdezni kérdezhetsz, de nem biztos, hogy válaszolok is rá.

- Miért jöttél össze Jisunggal? - nyeltem egyet, azonban a torkomban pihenő szúrós gombóc csaknem csúszott lejjebb. - Tényleg tetszett neked, vagy pedig csak Felix orra alá akartál ezzel borsot törni?

- Fuu - vetette hátra a fejét Hwang. - Nyilván külsőre bejön, szépecske. De jól gondolod, inkább Felixet akartam ezzel idegesíteni.

- Sikerült is. Megbántottad őt, szóval nem csoda, hogy hozzám menekült.

- Engemet ne oktass ki, szaros! - rikácsolt rám Hwang, pulykaként felfújva magát. - Amúgy nem értem, miért beszélgetek veled, de nem vagy akkora pöcs, mint hittem.

- Na kösz - morogtam elégedetlenül.

- Mr. Hwang - lépett oda ekkor ismételten mellénk az időközben visszaérkező rendőr. - Kész vagyunk, most szabadon távohat, mert Oh Jongsoo úr nem tesz Ön ellen feljelentést. Ennek ellenére szeretném Önt felszólítani, hogy máskor mellőzze a fizikai erőszakot, ha lehet, mert legközelebb nem ússza meg ennyivel.

- Jó - bökte oda kurtán Hwang. - Viszlát!

Miután elköszöntünk a rendőrtől, Hwanggal fogtuk magunkat, s egy kisebb útbaigazitást követően mindketten kisétáltunk a rendőrőrs épületéből, azonban mikor megérkeztünk a parkolóhoz, azon belül is apu autója mellé, a szőke megint vinnyogni kezdett.

- Én nem szállok be melléd! Még mit nem! - toppantott egyet hisztérikusan a férfi. Aish, ki is kettőnk közül a gyerekes? Ő vagy én?

- No ne viccelj velem - nevettem el magam erőltetetten. - És szabad tudnom, miért nem?

- Mert egy hozzád hasonlatos gyerek még nem tud jól autót vezetni! Én pedig nem fogok karambolozni miattad!

- Hyung, ne csináld ezt! - nyüszítettem fel lefáradva. - Jisung kérte, hogy jöjjek el érted, most mi bajod lesz ezen a tíz perces úton? Ugyanúgy van jogosítványom, mint neked.

- De én már vezetek egy pár éve, hugyos! - vitatkozott velem tovább fáradhatatlanul.

- Oké, nekem nyolc, azt hittem akarsz Felixszel beszélni, de ha nem vagy hajlandó velem jönni, akkor egyhamar nem jutsz haza—

- Basszus, foss be, fosos! - pirítottam rám Hwang, majd orrát beképzelten felhúzva, megadóan bevetette magát az anyósülésre, amit elégedetten konstatáltam, miközben én magam is becsusszantam a volán mögé. - Száz szemem az úton, ezt jól jegyezd meg, szaros! Egyetlen rossz mozdulat és kiszállok a faszomba! - áriázott idegbetegen.

- Ne aggódj, hyung, le leszel nyűgözve, hogy mennyire jó sofőr vagyok - legyintettem őt le, mire a szőke férfi csupán jelentőségteljesen megforgatta rám az íriszeit. - Kérlek, kösd be magad addig, csak jött egy üzenetem, még azt gyorsan megnézem - halásztam ki a zsebemből a megpittyenő telefonomat.

- Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak, taknyoska! - kötözködött velem a biztonság kedvéért Hwang, azonban ennek ellenére mégis rögtön bekapcsolta a szíjat.

Lehet szokás kérdése, de ekkorra már meg sem hallottam Hwang vartyogását, ám az üzenet, amely a telefonomra érkezett, egyből bugyuta mosolyt csalt az arcomra, elvégre nem akárki írt.

Hanji
Na, mi a helyzet, már indultatok? Felix valamennyire lenyugodott, de mindenképp szeretne beszélni Hyunjinnal, szóval vidd el őt kérlek hozzá. Én az előbb jöttem haza tőle, mert be kellett vennem a gyógyszereimet.

Minhi
Most fogunk indulni, Jisung. Minden rendben van, odaviszem őt. Igyál sokat.

Hanji
Jó. Köszönöm, hogy segítesz!

Minhi
Szóra sem érdemes

- Kivel írsz, hm?! Csaknem Felixszel?! - nyomta oda azt a nagy majomfejét hozzám Hwang, kíváncsian nyújtogatva a nyakát.

- Nem. Csak Jisung írt. Nézd meg nyugodtan, ha akarod - nyújtottam oda feléje megadóan a telefonomat, hogy a férfi a saját szemével olvashassa el a kapott üzeneteket.

- Hmm, ez érdekes - hümmögte eltöprengve Hwang. - Úristen, igen, én is beszélni akarok vele! Na, szaros, gyerünk, tedd le azt a mobilt, mert kicsapom a kezedből, és vigyél el Lixihez! - utasított engem pofátlanul.

- Aha, pedig ha jól emlékszem, az előbb még nem akartál velem jönni, hyung—

- Az az előbb volt, most pedig most van! Induljunk, hallod?! Különben megnyomom a dudát! - pattogott türelmetlenül az ülésben.

Nem volt erőm vitatkozni ezzel az idegbeteg őrülttel, így szó nélkül indultam meg az autóval, kifelé a parkolóból, felengedve a kuplungot, hogy valóban mihamarabb ott lehessünk. Hwang egész úton megállás nélkül cseszegetett és kritizált; szinte semmi sem volt jó, amit csináltam. Ha túl lassan vezettem, akkor az volt a baja, hogy későn fogunk odaérni, ha pedig rátapostam a gázra, akkor azon problémázott, hogy mennyire felelőtlen sofőr vagyok. Hwangnak nehezen lehet a kedvére tenni, én nem tudom, hogy valaki hogy képes megmaradni emellett a barom mellett, így folytonosan emlékeztetnem kellett magam, hogy mindezt Jisungért és Felixért teszem.

Mikor a mindössze tíz perces autóutat követően ( ami nekem Hwang társaságában egy örökkévalóságnak tűnt ) megérkeztünk az Oddinary utcába, leparkoltam a társasház előtt, amelyikben ugyebár Felix lakott, majd várakozóan pillantottam Hwang irányába, aki valamiért csaknem mozdult.

- Nem mész, hyung? - tudakoltam értetlenül, elvégre nem értettem mire vár. Tapsra?

- De, szaros - kapcsolta ki feleszmélve a biztonsági övét a fiatal férfi. - Csak egy kicsit be vagyok szarva, aish.

- Ugyan, szerintem igazán nincs mitől tartanod. Legyél kedves Felixszel, mert most nehéz neki, és minden a legnagyobb rendben lesz - mosolyogtam rá biztatóan.

- Úgy legyen, te kis szaros jós - mormogta nekem vissza Hwang, majd nemes egyszerűséggel a vállamra csapott egy eréjeset, na de akkora lendülettel, hogy abba még a szerencsétlen csontvázam is szabályosan beleremegett. - Amúgy kösz, hogy eljöttél értem, pelusnyuszi. Egész elviselhető volt veled, ma csupán háromszor akartalak lecsapni, mint a taxiórát, ez pedig már haladás! - emelte ki büszkén.

- Szívesen, hyung, hehe... vagy mi - heherésztem zavartan. - Üdvözlöm Felixet.

- Átadom. Pápá, pelusos! - köszönt el tőlem Hwang, majd sietősre véve a figurát kiszökkent mellőlem, s határozott léptekkel a társasház bejárati ajtaja felé vágtatott.

Üveges tekintettel végignéztem, amint a fiatal, szőke férfi bejut a társasház épületébe, mára véglegesen eltűnve a szemem elől, mire megkönnyebbülésemben megeresztettem egy szaggatott sóhajt. Könnyebben szót értettem Hwanggal, mint azt eleinte feltételeztem volna, el is lehetett vele beszélgetni, de közben meg egy rettentő fárasztó és ellenszenves személy. Tud normális is lenni, ha megerőlteti magát, de az esetek többségében az idegeim mégis lecsepegtek mellette konkrétan. Nem kívánok neki rosszat, szóval hála az égnek, hogy legalább mégsem jelenti őt fel Felix volt-férje, ráadásul, ha minden jól megy, akkor megtörik a jég, és sikerül kibékülniük a szeplőssel is. Tisztában vagyok vele, hogy Felixet mennyire bántja a Hwanggal való folytonos feszültség, szóval kívánom nekik, hogy rendezzék mihamarabb a konfliktusokat.

Oldalba pördítve a volánt megfordultam a tolatás művészetének segítségével az autóval az utcácskában, hogy a sikeresen elvégzett küldetésemet követően elégedetten hazatérhessek, mikor valami hirtelen szöget ütött a fejemben. Miért is rohannék hát haza ily' hamar, hogyha Jisung mindössze pár háznyival odébb lakik? Abból csaknem lesz semmi baj, ha szimplán fogom magam és becsengetek hozzá, elvégre most a jelenkori eseményeket figyelembe véve legalább van rá egy vállalható okom. Szemlátomást Jisung a telefonban és üzenetben is sokkalta higgadtabbnak tűnt a hétfői iskolanap óta, szóval szerintem képesek leszünk egymással szót érteni. Szeretném tudni, hogy hogy van, s azt akarom, hogy érezze; én igenis törődöm vele. Fontos nekem, s ha nem is lehet köztünk semmi több, akkor sem akarom őt elveszíteni.

Inkább legyünk mezei barátok, mint semmi.

Csupán pár száz méternyit kellett odébb gurulnom a kocsival, hogy elérjek egyenesen Jisung lakóháza elé. Magabiztos tolatással beparkoltam egy kék Hyundai, illetve egy fekete Mercedes közötti szabad helyre, majd kiszállva a járműből céltudatosan a bejárati ajtó elé siettem. Már épp készültem volna benyomni a kapucsengőt, mikor a lakóházból kilépett egy középkorú hölgy, egy aranyos kiskutyát sétáltatva pórázon, kérés nélkül megtartva nekem az bejárati ajtót, ezért könnyűszerrel bejutottam az épületbe.

Lift helyett most is inkább a lépcsőzés mellett raktam le a voksomat, habár felmászni egészen az ötödik emeletre nem volt épp a legkellemesebb élményeim egyike. Mire nagy nehezen felértem a legfelső szintre, olyanná lettem, mint valami kivert, lihegő kutya, szóval nem leszek majd valami attraktív Jisung szemében, de talán ez most mellékes.

Vettem pár, egészen a tüdőm legaljáig hatoló mély lélegzetet, hogy valamelyest lenyugtassam tomboló idegeimet. Bíztam benne, hogy a köztünk lévő kommunikációs csatornák már nincsenek eltorlaszolva, ergo, szót értünk majd egymással különösebb nézeteltérés nélkül. Végtére is aztán megerőltetve magamat határozottan bekopogtam a falapon, remélve, hogy Jisung majd ajtót nyit.

Alig fél percen belül már nyílt is a bejárati ajtó, a küszöbön pedig ott állt teljes valójában a kis mókus, egy bő, bolyhos pulcsiban, amelyen a "Cute squirrel" díszelgett, és egy fekete színű melegítőben.

- Óh... szia - vonta fel meglepetten a szemöldökét Jisung, letaglózott arckifejezésein pedig tisztán látszott, hogy nem számított az eljövetelemre. - Hát te? Hogyhogy itt vagy? Hyunjin hol van?

- Az előbb tettem őt ki Felixnél, minden okés vele. El is lehetett vele beszélgetni... vagyis nagyjából. Nem volt annyira elviselhetetlen, maradjunk ennyiben - toporogtam minduntalan egy helyben, zavartan kapkodva össze-vissza a tekintetemet.

- Értem - nyelt egyet Jisung, enerváltan dőlve neki vállával az ajtófélfának. - Ez nagyszerű hír, remélem, hamarosan minden megoldódik. Csak beszéljék meg végre a problémáikat. Még egyszer köszönöm szépen neked, Minho, hogy segítettél!

- Ugyan, nem tesz semmit - legyintettem egyet lazán, mintha ennél mi sem lenne természetesebb. - Amúgy Jisung, khm, esetleg bemehetnék? - bátorkodtam rákérdezni nála, felkészülve lélekben arra, hogy nemet mond.

- Ööö, nem tudom... Miért is?

- Szerintem volna mit megbeszélnünk, vagy te nem gondolod így, Jisung? - biccentettem várakozóan oldalra a kobakomat, mire a kis mókus csupán tehetetlenül préselte össze papírvékonnyá a csalogató ajkait, miközben szinte hallottam, amint egymást kergetve kattognak a kusza gondolatai. Végül aztán beadva a derekát odébb állt az ajtóban, s megadóan széttárta előttem a karjait.

- Oké, legyen. Gyere be.

Több sem kellett, már bent is termettem a tanárom takaros kis lakásában; az előszobában lerúgtam lábaimról a fekete-csatos bakancsaimat, illetve lerángattam magamról a bolyhos kabátomat is. Haroo cica pont arrafelé somfordált, én meg macskabolond révén nem bírtam ki, hogy ne cirógassam meg alaposan az imádnivaló cica selymes, fekete bundáját.

- Épp vacsoráztam, szóval bocsi a kupiért, nem volt időm elrámolni. Nem számítottam vendégekre - kért tőlem elnézést zavartan Jisung, amint besétáltunk a konyhával egybekötött nappaliba, ahol az étkezőasztalon egy morzsákkal teli, ámde üres tányér, kés, villa, illetve egy párolt zöldségekkel teli tál állt, a végső sorsára várva.

- Nem mondod komolyan, Jisung, hogy ez volt a vacsorád. Hát ez még előételnek sem elég, én ilyet max nasinak eszek. Még annak sem, hát ez hangyaadag - méltatlankodtam Jisung felé fordulva. - Ne éheztesd magad, kérlek! Csont és bőr vagy, enned kell!

- Nem éheztetem magam, és ne oktass ki! - tagadta egyből. - Nem tudod, milyen nehéz anorexiával élni! Különben pedig még két órácska múlva fogok enni főtt tojást és egy szelet kenyeret is hozzá, ne aggódj. Ha pedig még azután is éhes leszek, akkor majd elrágcsálok pár szelet almát.

- Az a fontos, hogy egyél rendesen - kötöttem a lelkére ellentmondást nem tűrően. - Most pedig igyál meg egy pohár vizet, jó?

- Úgysem hagysz békén, addig amíg nem iszom, ugye? - forgatta meg a szemeit Jisung, majd ráérősen odasétált a mosdóhoz, s engedett magának egy pohár friss vizet, amit szépen meg is ivott. - Mostmár jobb, Minho?

- Igen, a szervezetednek biztosan jobb így, Jisung. Igyál szépen sok vizet továbbra is, hogy megerősödj - bólintottam egyet elismerően. - Amúgy hogy van Felix? Már jobban érzi magát? - erdeklődtem.

- Már valamivel igen, de eleinte nagyon kivolt borulva, amikor felhívott elmondani, hogy mi történt - mesélte Jisung, fáradtan helyet foglalva az étkezőasztal egyik székén. - Ülj le te is nyugodtan, Minho - szólt oda nekem hirtelen, mire egyből levetettem magam közvetlenül a fiatal osztályfőnököm mellé. - Pont hazaértem a suliból, mikor Felix zokogva felhívott telefonon, hogy Hyunjint bevitték a rendőrségre. Azt sem tudtam eleinte, hogy mi van, ezért egyből átrohantam hozzá, és valahogy azonnal elfeledkeztem arról, hogy pont mosolyszünet van kettőnk között. Lixie pedig azt mesélte, hogy az utóbbi időben annyira kétségbeesettnek meg elhagyatottnak érezte magát, hogy egyszer, mikor pont hazafelé tartott az egyetemről, és összefutott a volt-férjével, Jongsoo-val, akkor ismét viszonyt kezdett vele. Elvileg nem ütötte meg őt újra az a szörnyeteg, de engem már attól is kiráz a hideg, hogy ismét odaadta magát pont neki, egy ilyen embernek. Ma pedig Hyunjin észrevette őket kettesben az utcán, és annyira féltékeny lett, hogy fogta magát, és beverte Jongsoo orrát. Valami járókelők hívták ki végül a rendőrséget, s eredetileg nekem telefonált a hadnagy, hogy mehetek Hyunjinért, de Lixie annyira ramaty állapotban volt, hogy inkább nem mertem őt magára hagyni, nemhogy valami hülyeséget csinál. Így jöttél a képbe te. Nem tudtam ki máshoz fordulhatnék.

- Ugyan, tudod, hogy rám mindig számíthatsz, akármi is van - biztosítottam őt, bátorítóan az asztalon fekvő alkaljára fogva, mire Jisung látszólagos nyugalmat erőltetve magára húzta ki érintésem alól a végtagját. - Figyelj, én szeretnék tőled őszintén bocsánatot kérni. Gyerekesen és sunyin viselkedtem veled az utóbbi időben. Hazudtak neked és megbántottalak, de nagyon sajnálom.

- Én is sajnálom - konyult le a szája sarka. - Kivertem a hisztit, én sem voltam valami érett viselkedésű. Lobbanékony vagyok, de ennyire agresszívan nem szokta reagálni, mint a hétvégén. Ez nem én vagyok. Bocsánat.

- Ugyan, semmi baj - nyugtattam őt. - Figyelj, Jisung... - köszörültem meg a torkomat, s kész voltam témát váltani, hogy végre nyíltan beszélhessünk az osztálykiránduláson történtekről, mert mi értelme volna a szőnyeg alá söpörni a gondokat? - Azt hiszem, itt az ideje, hogy végre őszinték legyünk egymással.

- Nem tudom, mire gondolsz, Minho - játszotta inkább a tudatlant.

- Dehogyisnem tudod - akasztottam össze a tekintetemet az övével, miközben Jisung egyre hevesebben kezdte kapkodni a levegőt, olyan feszült volt. - Nyilván a csókról. Ne menekülj előlem, kérlek, én csak meg szeretném beszélni, meg tisztábban látni. Beszélj hozzám, kérlek! Mondd el, mit érzel!

- Nem tudom, mit mondhatnék erre... Ez annyira ciki...! - hajtotta le a buksiját Jisung.

- Nem, nem ciki! - ráztam meg a fejemet, reflexszerűen Jisung hátára simítva. - Oké, legyen. Ha te nem mersz velem őszinte lenni, akkor majd én az leszek helyetted is. Azt gondolom, már kitaláltad, Jisung, hogy eléggé bírlak. Mármint na, érted, bejössz nekem... - makogtam paradicsomvörös arccal, ezen a ponton már kézzel-lábbal magyarázva, s nem is realizáltam a pillanat hevében, hogy miféle sorsdöntő és akár végzetesnek minősülő kijelentések hagyták el a számat az imént.

Nem hittem volna, hogy valaha is kimondom, most mégis megtettem.

- Erre rájöttem magam is - eresztett meg egy olyan nehézkes sóhajt Jisung, amely a világ összes terhét magában hordozta. Tekintete meglehetősen lágy volt, mikor összeakasztotta azt az enyémmel, s ezúttal nem csillogott szembogaraiban a harag, csupán a szomorú zavar. - És most mit vársz tőlem, Minho, mit kellene erre reagálnom?

- Nem tudom, Jisung... - suttogtam magam elé elveszetten. - Neked egy-egy-egy kicsit sem tetszem esetleg...? - remegett meg a hangom. - Vagy mi zavar bennem? Kérlek, beszélj velem, szeretnélek megérteni.

- A körkülönbség az nagyon zavar - ismerte be kelletlenül a kis mókus, lesütve szemeit. - Lehet másnak nem sok az a hat év, de nekem igenis az, főleg úgy, hogy te még csak nemrég töltötted a tizennyolcat. Lehet technikailag felnőtt vagy, de az én koromhoz képest még mégis annyira gyereknek számítasz.

- Szerintem meg a koromhoz képest igenis érett vagyok - cáfoltam meg ezen kijelentését.

- Az lehet, de tőlem akkor is sokkal fiatalabb vagy, ez pedig épp elég indok - dobta vissza a labdát Jisung. - A másik dolog meg, és ez a főbb ok, hogy a tanárod vagyok. Ráadásul az osztályfőnököd, a tanár-diák kapcsolat pedig ugyebár illegális. Nem mondom, ha egy kávézóban találkoztunk volna, mint két idegen, akkor abban az esetben lehet lenyelném ezt a köztünk lévő hat évet, de így esélytelen. Ha ez kiderülne, elveszteném az állásomat, és soha többet nem vennének fel sehova tanárnak. És ez még a jobbik eset, mert ha valaki harapós kedvében van, feljelent, aztán mehetek a börtönbe. Ezt nem vállalom. Nem vállalhatom.

- De nem is vagyunk együtt, Jisung, nincs mit megtudniuk - motyogtam összeszedetlenül.

- Nem kell együtt lennünk ahhoz, hogy engem kirúgjanak, mert az egyik diákommal kezdtem. Ez a csók megtette a magáét. Nem kellett volna hagynom.

- És ha nem lennék a diákod, akkor összejönnél velem, hm? - tettem fel provokatívan az alábbi kérdést, mire Jisung majd' lefordult a székéről döbbenetében.

- Nem...! - nyögte ki bizonytalanul.

- Nem? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem!

- Nem?

- Nem! - csattant fel immáron.

- Nem?

- Minho... - sziszegte villogó szemekkel Jisung. - Mégis mit akarsz hallani?

- Az igazat - feleltem egyszerűen. - Ha ennyire nem tetszem neked, akkor mégis miért csókoltál vissza, hm? Valami oka csak van.

- Mert... mert... - hebegte-habogta zavartan Jisung, miközben ösztönösen mellkasomra kapta tappancsait, s lágyan hátrébb taszított magától. - Hé, ne gyere hozzám ilyen közel! Zavarba hozol! Én... én... Minho, kérlek, csak felejtsük el azt a csókot, és legyünk újra sima barátok! - kérlelt kétségbeesetten.

- Én nem tudom elfelejteni azt a csókot, Jisung - ismertem be halkan, hangom mégis tökéletesen kivehetően csengett. - Csak arra gondolok. Számomra csodálatos volt.

- Ne mondj ilyet, könyörgöm - ingatta meg a kobakját, egyre inkább elbizonytalanodva. - Mi nem csókolózhatunk egymással! Nem szabad, nem lehet, értsd meg kérlek!

- Legalább azt mondd meg, hogy mit éreztél a csók közben, Jisung! Ennyivel tartozol nekem... - pusmogtam, gyengéden besimítva Jisung libabőrös füle mögé egy kósza hajtincset, miközben arcunk olyan vészesen közel volt a másikéhoz, hogy minden egyes lélegzetvételét lecsapódni éreztem magamon. - Mert én, mint mondtam, nagyon élveztem. Erre vártam azóta, hogy először megláttalak - suttogtam.

- Jó volt... - vallotta be ennek hatására Jisung is, olyan halkan motyogva az orra alatt, hogy úgy kellett hegyezni a fülem. - Jól csókolsz...

- Azt mondtad, hogy életed legszarabb csókja volt - vetettem pajkosan a szemére.

- Azt csak azért mondtam, mert megijedtem. Ne haragudj.

- Tőlem?

- Tőled is, meg úgy általánosan az egész helyzettől. De főleg attól, hogy—

- Hogy...?

- Hogy igazából élveztem - szinte lehelte felém a szavakat, mire nekem valami nyomban megmozdult a gyomromban. Azok a fránya pillangók...! - Nem lett volna szabad, hogy ez az egyetlen kis csók ilyen intenzív érzéseket váltson ki belőlem. Ha nem tetszett volna, egyből leállítottalak volna. Csak azt hittem akarsz mást is csinálni, és—

- Hanji, hidd el, kérlek, hogy nem volt ilyen szándékom - bizonygattam a fiú éjsötét szembogarait mustrálva. - A csók sem volt tervben, csak a hangulat annyira adta magát, hogy nem tudtam neked ellenállni többé...

- Aish, nem lett volna szabad. Tudjuk be annak, hogy a körülmények hatására történt.

- És ha most megcsókolnálak, mit csinálnál? - dobtam fel a labdát, jelentőségteljes pillantást vetve a kis mókus ajkaira, aki egycsapásra beharapta alsó párnáját, miközben orrlyukain keresztül élesen beszívta a levegőt. Tartotta velem a szemkontaktust végig, amitől megállás nélkül rázott a hideg, a lehető legpozitívabb értelemben.

- Hagynám, hogy aztán legyen mit megbánnom. Gyűlölném magam érte, de nem tudnék nemet mondani neked - bökte ki pár másodpercre rá Jisung, majd mintha legalábbis félne, hogy ennek az intim eszmecserének ismét egy túlfűtött csókcsata lesz a végkifejlete, inkább elhajolt tőlem. - Figyelj, Minhi, nem lehet olyan, hogy te meg én, észnél kell lennünk. Ha tényleg annyira érett vagy, mint állítod, akkor el kell fogadnod a döntésemet. Nagyon kedvellek téged, szeretek veled lenni, helyes fiú vagy, és bevallom, nagyon élveztem azt a csókot, de itt kéne egyszer és mindenkorra meghúzni a határt. Kérlek, Minho, kérlek szépen, felejtsük el mindazt, ami köztünk történt! Ha azt szeretnéd, hogy megmaradjon köztünk a jó viszony, akkor ennek itt és most véget kell vetni!

- Értem. Igazad van... Örülök, hogy legalább végre őszinte voltál velem az érzéseiddel kapcsolatban. Értékelem - remegett meg a hangom, elvégre igen, fájt. Fájt, hogy nem akar tőlem semmi többet tanár-diák kapcsolatnál vagy barátságnál, de az igazat megvallva nem számítottam másra. Közben ismét Jisung alkarjára fogtam, viszont a fiú ezúttal nem húzta el tőlem végtagját, amit örömmel konstatáltam. - Elfogadom a döntésedet, Jisung, ha tényleg ez az amit szeretnél. Csak kérlek, maradjunk legalább barátok, ígérem, nem hozom fel újra ezt a csók-témát, ha ezt akarod. Szükségem van rád, Hanji.

- Nekem is rád, Minhi - eresztett meg felém egy apró mosolyt Jisung, látni felfelé görbülni a száját pedig földöntúli öröm volt számomra is. - Ööö, esetleg van kedved filmezni?

- Naná, úgysincs semmi más programom mára - lelkesültem fel egycsapásra. - Csak kaphatok előtte egy kávét?

- Te akár kettőt is - somolygott rám pajkosan a kis mókus.

Úgy tűnik, Jisunggal mostanra sikerült a színes skálán elterülő félreeértéseket rendezve kibékülnünk. Egyenlőre beleegyeztem abba ideiglenes a béke kedvéért, hogy hanyagoljuk a csók-témát, de abban biztos lehet, hogy részemről ennek koránt sincs vége. Jisung felvállalva beismerte, hogy igenis élvezte azt a csókot, s többször is úgy nyilatkozott, hogy nem velem van a baj, hanem sokkalta inkább azzal, hogy a diákja vagyok. Nála ez erkölcsi kérdés, megértem, de mostmár az is biztos, hogy szélmalomharcot vív saját maga ellen, ami maximum ideig-óráig hatásos csak.

Hogyha Hwang nem balhézott volna össze Felix volt-férjével, akkor lehetséges, hogy Jisung továbbra sem állt volna velem szóba.

Szóval mondhatni, hülye Hwang jót kutyult.

_______

Sziasztok, 8400 szóval visszatértem!❤️

Elnézést kérek a kisebb késésért, az előbb már kitettem a részt, csak meg volt bolondulva a Wattpad és összedobált benne mindent, ehhh~ :( Muszáj volt letörölnöm és gyorsan újra átcsinálnom, ne haragudjatok...

Remélem, mindenkinek elnyerte a tetszését mostani rész is🥺❤️ naaa, vélemények? Vajon mi lesz ebből?

Most, hogy kicsit megismerhettük úgymond Jisung szemszögét is, még mindig nem tartjuk jogosnak a viselkedését? Kíváncsi vagyok a véleményetekre💖

Ezenkívül, az egyik legösszetettebb és legérdekesebb karaktere a történetnek egyértelműen Hyunjin. Őróla hogy vélekedtek?💅❤️

Mi újság veletek, hogy telnek a napjaitok? Meséljetek nekem valamit❤️🥰 Nekem most mondhatni jól, tegnap lett orr pc-m, meg hétfőn megyek először autóiskolába, szóval lelkesedem. Lehet amúgy jövő héten nem lesz rész időhiány miatt, de erről majd még tájékoztatlak titeket később... :/

Köszönöm ha elolvastad, remélem tetszett! Vigyázz magadra és tali egy kövi rész alatt!
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

Na puszi,

~garamie