\____/

Két szék közül padlóra estem
Olykor eltévedek
Hazugságaimban elvesztem
Ész! segíts meg, kérlek!

Bölcs dolog volt vajon hazudni?
Szégyenben fürdöm hát
Tehetetlenül kell merülni
A bűntudaton át

Én felvetném hát; felejtsük el
Temessük jó mélyre
Bántó emléket szél fújja el
Várva új reményre

Junmyeon és Nara tagadhatatlanul tündéri és imádnivaló kisgyerekek, de azért Sunmi noona istenesen feladta nekünk a leckét azáltal, hogy napokra a gondjainkra bízta két virgonc, energetikus, s izgága lurkóját. Igaz, napközben még minden a legnagyobb rendben ment velük, szót fogadtak, játszottak és mesét néztek ( Peppa malacot ), viszont este, pontosabban lefekvésnél már mindketten kitartó hisztizésbe kezdtek, protestálva az elalvás ellen, arról már nem is beszélve, hogy folyamatosan aktív felügyeletet igényelnek valamelyikünktől. Napközben mindenhova fel akartak mászni, nekünk meg már csak az hiányzott volna a boldogságunkhoz, hogy egy óvatlan mozdulatot követően valamelyikük leessen, s neadjisten kitörje a nyakát. Sunmi ezért a mi nyakunkat törné el.

Amúgy a kicsik egyedül nem is voltak hajlandóak külön szobában aludni, hiányolták az anyjukat, így jobb megoldás híján Chaeryeong végül bevitte magához Junmyeont, én pedig a kis Narát a saját ágyamba, s onnantól kezdve a kis leányzó ott aludt velem. Ez persze az unokahúgomnak túlságosan is tetszett, elvégre a pihe-puha bundájú Soonie cica mellett hajthatta álomra copfos buksiját, én azonban nem túlzottan tudtam magam kialudni, amiért valakivel osztoznom kellett a matracomon. Elférni kényelmesen elfértünk ugyan, hiszen franciaágyról beszélünk, de én mégis attól féltem, nemhogy Nara legurul a matracról, vagy hasonló, ezért inkább többször is felkeltem éjjelente leellenőrizni, hogy vajon jól van-e a kislány. Minden egyes alkalommal megkönnyebbülten konstatáltam, miszerint a kis Nara egyenletesen szuszogva húzza mellettem a lóbőrt, a bolyhos, rózsaszín nyuszi plüssét ölelve.

Remek, miközben Sunmi noona épp a kolléganői társaságában áztatja valamilyen puccos hotel jacuzzijában a fenekét, addig mi idehaza bőségesen el vagyunk látva programmal a kicsik által. Szó se róla, a nővérem igenis megérdemel egyedülálló, dolgozó anyukaként egy kis kikapcsolódást a kolléganőivel, na de azért nekünk is terhes körülugrálni és kiszolgálni két óvodás lurkót.

Az ominózus hétfői iskolanap óta egyébként már javában eltelt egypár nap; jelenleg pedig péntek van, habár az alapfelállás a kesze-kusza szerelmi négyszögünket illetően mit sem változott; továbbra is mindenki fasírtban volt a másikkal. Hwangról nyilván nincsen semmilyen információm, s igazándiból ő nem is érdekel, de Felixről sem, ugyanis azóta, hogy minden kommunikációs csatornát megszakított velem, nem találkoztunk, pedig beszélni szerettem volna vele, tisztázva végre a felmerült félreértéseket. Ezenkívül mivel Jisung kategorikusan kijelentette, hogy egy kis időt kér tőlem, ezért tiszteletben tartva a fiú érzéseit nem jártam a nyakára, hanem inkább visszavonulót fújva türelmesen vártam, hogy ő maga kezdeményezzen, ha majd annak idejét érzi. Bevallom, rettenetesen embert próbáló kihívás volt számomra tartani tőle a szigorú két lépés távolságot, hiszen mindennél jobban vágytam az angyali fiú közelségére, főleg a... mondjuk azt, hogy a majdnem bekövetkezett csókunk után az orvosi szobában. Ha az iskolaorvos, az az átokverte Dr. Kim Seokjin nem veretett volna be pont abban a minutumban, akkor lehet megízlelhettem volna azokat a csalogató, puha párnácskákat.

Álmaimban.

Köztem és Jisung között nincs semmi, mégis fizikai fájdalomban ütközött ki a fiú hiánya, ráadásul a kis mókus immáron nem hordott haza engem délutánonként kocsival, nem mehettem hozzá újabb korrepetálásra, illetve minden köztünk lejátszódó párbeszéd is kimerült csupán a matek- és biológiaórák alkalmával, de mindenesetre rengetegszer összeakadt a tekintetünk. Habár elég kifejezéstelenül nézett rám ilyenkor, ezért úgy éreztem, hogy kicsit olyan lettem számára, mint akármelyik másik diák az iskolából, ez pedig még az életről is szabályosan lehozott, de teljesen megérdemeltem az irántam tanúsított neheztelését. Megbántottam őt, kvázi a szemébe hazudtam, s a háta mögött enyelegtem a legjobb barátjával, szóval jogos volna ha látni sem akarna többé ezek után, de már most kijelenthetem, hogy Jisung egy jó természetű ember, hiszen hajlandó nekem egy újabb esélyt adni. Legalábbis hétfőn még ezt állította.

Jisung szentül megígérte nekem ugyebár, hogy nem fog többet a stressz leküzdése érdekében alkoholt inni, s szerintem ezt a fogadalmát be is tartotta, ugyanis sokkalta jobban festett már kedd délelőtt is, mint mondjuk még hétfőn, mikor összecsúszott az osztályterem kellős-közepén. Ezúttal stabilan állt a két lábán, s édes mókusarca is sokkalta kevésbé tűnt sápadtnak és megviseltnek, szóval szerintem eszik is rendesen, nem éheztetve magát. Az osztály okostojásai, Jacksonnal az élen nyilván kérdezgették szegénykét, hogy mégis mi történt vele a minap, mire Jisung azzal magyarázta rosszullétét, miszerint az ok csupán alváshiány volt, szóval aggodalomnak nincs helye. Ez a magyarázat persze nem volt igaz, s a fiú titkát csak én tudtam, amin nem győztem magamban somolyogni, hiszen akármi is történt, még mindig én vagyok az a személy az iskolából, aki bizalmasabb viszonyban van vele a többieknél.

Tehát, ilyen formában teltek el egymás után a hét napjai, teljesen átlagosan, egészen péntekig, amikor is végre valahára fordulóponthoz érkeztek a szombati kaotikus szituációnak a maradványai. Az iskolában, az egyik szünetben, egyedül ülve a padban, ugyanis Seungmin lebetegedett, épp a telefonom nyomkodásával voltam nagyban elfoglalva, míg San és Wooyoung szüntelenül egymást csókolták, taperolták, nyalogatták közvetlenül a hátam mögött, vagy csak a jó ég tudja mit műveltek, mikor feltűnt, hogy ismét elérhetőek számomra Instagrammon Felix posztjai. Ennek láttán egyből hevesen dübörögni kezdett mellkasom rejtekében szerencsétlen szívem, elvégre ez azt jelentette, hogy már nem vagyok nála letiltva, ergo, valamennyire azóta csak-csak megenyhült az irányomba. Amúgy olyan általános iskolás szint a másik letiltása, de valahol meg tudom érteni Felix indokait is, de engem ki fog megérteni?

Pár percig még alsó ajkamat rágcsálva hezitáltam a következő lépésemet illetően, végtére is azonban úgy láttam, hogy ezzel Felix igenis megtette felém az első lépést, így erőt véve magamon, írtam neki egy üzenetet, amire a szőke azonnal válaszolt, viszont nem volt velem valami kedves.

Minho
Szia

Felix
Szia

Minho
Hogy vagy?

Felix
Kibaszott szarul
És te?

Minho
Megvagyok

Felix
Aha
Az jó

Minho
Beszélhetnénk? Délután ha végzek, elugranék hozzád

Felix
Nem tudom, miről kellene

Minho
A szombaton történtekről, Felix
Vagy úgy érzed, nincs mit megbeszélnünk?

Felix
Ha nagyon akarsz, beszéljünk
Ha végzel várlak

Minho
Rendben, ott leszek

Felix
ok.

Igyekeztem nem felvenni az ausztrál fiú kissé pökhendi beszédstílusát, s csak azt reméltem, hogy élőben képesek leszünk érett, felnőtt férfiak módjára tisztázni a helyzetet, s valamiképpen zöld ágra vergődni. Habár nem hiszem, mert Felix elég önfejű, makacs és sértődékeny típus, s a saját igaza számít csak neki egyedül. Reménykedem, de ha Felix továbbra sem lesz velem valami együttműködő, akkor nem tudom hogyan simítjuk el a konfliktusból adódó utóhatásokat. Ha bocsánatot kér, én el tudom nézni a szőkének, hogy elárulta az autóban kiverős titkunkat Hwang és Jisung előtt, de akkor elvárom, hogy ő is megbocsásson nekem.

- Kivel írsz? - dugta oda hozzám hirtelen a fejét San, mire riadtan lecsaptam a telefonomat képernyővel lefelé a padra, mielőtt még belekukucskálhatott volna a beszélgetésbe. - Ahá, te sunnyogsz valamit! - állapította meg vigyorogva.

- Mi? - hebegtem megjátszott ártatlansággal. - Csak anyám írt - hárítottam azonnal, előkaparva a tarsolyomból a lehető legbénább kifogást.

- Aha, majdnem bevettem - horkantott fel a piercinges, odanyújtva a CocaColáját Wooyoungnak, megkínálva barátját a szóban forgó italból. - Naaaa, de Minho, mondd már el, mi van veled mostanában! Látjuk, hogy van valami, amit nem mondasz el nekünk!

- Jaj, ne maceráljatok már! - bődültem fel, drámaian ráborulva a padomra. - Legalább nektek hadd ne kelljen már magyarázkodnom, könyörgöm!

- Jól van, na, csak segíteni akarunk neked, butus Minhoka - sértődött be rám San, a mennyezetig megforgatva a szemeit, én azonban csak hátat fordítva nekik pötyögtettem tovább a telefonomat.

- Óh, kérsz egy cuppanós csókot a kiskecskédtől, Sannie? - nyúlt oda egerésző mozdulattal a piercinges mellkasához Wooyoung, mire ennek hallatán majdnem elhánytam magam.

"Undorítóan szerelmesen ezek ketten" - gondolta irigy kutya Minho.

- Hohohó, ilyen kecsegtető felajánlásnak nem bírok ellenállni, Woowoo manóm - kacsintott egyet San, majd váltott egy aranyos csókot a mellette ülő szerelmével, amely akkorát cuppant, hogy legszívesebben befogtam volna a fülem.

- Hé, menjetek szobára, ne itt előttünk buzuljatok, majmok! - károgta nekik oda fölényesen az elektromos cigarettáját szívogató Yunho. Hah, idióta, remélem valamelyik tanár meglátja, s jól megrázza érte ezt a méretes barmot.

- Jól van, Yunho, lehet titokban te is egy nagy buzi vagy - jegyezte meg félvállról Jackson Wang, mire nyomban érdeklődve kaptam fel a fejemet, hiszen a kínai származású srác ezúttal nem szállt be a homofób megjegyzések puffogtatásába, amit nem tudtam mire vélni.

- Hogy mi?! - kapott oda a szívéhez vérig sértetten Yunho. - Buzi az, aki mondja! - jelentette ki vádlón.

- Te mondtad először, szóval akkor te vagy a buzi! - hördült fel Jackson, meglökve Yunhot a mellkasánál fogva.

- Ahá, azért védekezel ennyire, mert a faszt szereted, ugye?! Egy fasznál már csak két fasz jobb, mi?! - ugatta vissza vöröslő fejjel amaz.

- Nem én mondtam, barátom - vigyorgott rá vissza provokatívan Jackson, mire az osztály összes létező tagja csupán kérdő tekintettel figyelte az üvöltöző párost, hisz' a vita elég érdekes vizekre sodródott pillanatok alatt. - Különben is, te vagy a buzi, mert a buzik hordanak csak sálat, te meg ma akkora bolyhos sállal jöttél be a suliba, hogy majd' összeroskadtál alatta!

- Azért, mert kurva hideg van kint, te idióta, baszd meg! - rivallt rá a kínai fiúra Yunho. - Nekem meg érzékeny a torkom, és nem akarok megfázni!

- Érzékeny, ha?! - tátotta el a csukaszáját Jackson. - Tessék, egy újabb bizonyíték; csak a buzik érzékenyek!

- Fúúú... teee - sziszegte vissza idegbetegen Yunho, nem tudva nagy hirtelen hogyan vagy mivel vágjon vissza. - Jó, lehet sálat hordani kicsit buzis, de csak ha olyan buzis színű, mint mondjuk a rózsaszín vagy a lila, az én sálam pedig sötétkék - húzta ki magát büszkén a fiú. - És ha jól emlékszem, Jackson, neked van egy piros pulcsid, és ez elég buzis, mert a piros egy fullra lányos szín—

- Azt a pulcsit már rég elégettem, likvidáltam, szóval nem vagyok buzi! - üvöltötte vissza Jackson, kétségbeesetten védekezve. - Neked meg a Leonardo DiCaprio-s ágyneműd, az nem buzis? Egy olyan takaróval takarózni, amin egy másik férfi feje van rajta, kurvára homokos!

- Az az ágynemű a húgomé, te meg csak irigykedsz, hogy a buzi seggednek nincs olyan ágyneműje! - csattant fel Yunho.

- Nem lenne egyszerűbb, ha szimplán csak beismernétek, hogy mindkettőtöknek bejönnek a pasik? - szólt közbe lazán San, közben a pisze orra alatt somolygó Wooyoung hátacskáját simogatta.

- Te csak kussoljál! Egy buzi nekünk ne ugasson! - morgott oda neki ellenségeskedve Yunho.

- Én legalább beismerem, hogy a pasikat szeretem, és nem játszom meg magam. Vagyis csak egyetlen pasit, az én egyetlen kiskecskémet - nyomott egy puszit Wooyoung halántékára a piercinges.

- Fúj, kibaszott undorítóak vagytok! - fintorgott ennek láttán Yunho.

- Te meg irigy vagy rájuk, husikám - kommentálta sejtelmesen Jackson.

- Te vagy az irigy, te fasz! A múltkor bezzeg a buliban azt mondtad nekem, hogy ha lenne rá lehetőséged, akkor valami lányos sráccal egyszer kipróbálnád! - vádolta meg a kínai fiút Yunho, ez az összezörrenés pedig kezdett egyre személyesebbé válni.

- Én sosem mondtam ilyet, ne hazudjál, a faszomat bele az egészbe! Ez nem igaz! - tagadta minden erejével Jackson, majd' szétpukkanva a dühtől. - Részeg voltál, nem is emlékezhetsz ilyesmire! Sosem próbálnám ki egy fiúval, fúj!

- Aha, akkor drágám, mégis miért lájkolgatod Instán az LMBTQ oldalának hivatalos posztjait? - konfrontálta a barátját csípőre tett kezekkel Yunho.

- Hah, te meg mit nézegeted Instán a buzi-oldalakat?! - támadt vissza Jackson. - Már harmadszorra buksz le, Yunhokám!

- Nem válaszoltál a kérdésemre! Ez több mint gyanús, nem gondolod?

- Nem vagyok buzi! - szögezte le ismételten Jackson, újfent nem felelve Yunho feltett kérdésére.

- Én sem! - vágta rá amaz.

- Mi ez a buzizás itt, fiúk?! - lépett be ekkor az osztályterembe Jung Hoseok, felháborodottan nézve végig a két fiún, akik már majdnem összeverekedtek ezen az egész szexualitás-témán. - Jackson! Yunho! Nem olvastátok még az iskolai rendtartást? Mert ha nem, akkor szívesen kinyomtatom nektek, és elolvashatjátok rajta, miszerint a mi iskolánkban zéró tolerancia van az idegengyűlölet és homofóbia iránt!

- De tanár úr! Jackson buziskodik! - tárta szét a karjait Yunho, mire az osztályon végigszántott egy halk kuncogás.

- Nem igaz, mert Yunho az, aki buziskodik! - vetette ellen Jackson.

- Fiúk! A kutyafáját neki! - kerekedtek ki kétszeresére Jung Hoseok szemei, majdnem elejtve a kezében tartott könyveket. - Először is, a buzi egy sértő szó, ne használjátok, másodszor is, tessék tisztelettel lenni a meleg emberek iránt, különben kénytelen leszek beszélni ez ügyben Shin igazgató úrral és keményebb intézkedéseket bevezetni!

- Nekem nincs bajom a buzikkal, csak—

- Csend legyen! - mennydörögte Jung Hoseok, mire Yunho és Jackson egyszerre hallgattak el, miközben az angoltanárunk fásultan helyet foglalt a tanári asztalnál. - Ha ennyire nagy a szátok fiúk, akkor akár jöhettek is felelni.

- Ööö, az a helyzet, tanár úr, hogy én nem igazán tanultam mára - simított rá zavartan heherészve a tarkójára Jackson.

- Nem érdekel - közölte vele kegyetlenül Jung Hoseok. - Gyertek csak szépen.

Én igazán nem tartom magam egy rosszindulatú embernek, de valahol öröm volt végignézni, amint Yunho és Jackson a táblánál kínlódtak, alig tudva összehozni egy épkézláb mondatot azzal a hiányos tudásukkal. Jung Hoseok vagy tíz percig hagyta őket kínlódni, míg végül megszánva azt a két szerencsétlen idiótát, megadta nekik a kegyelemnégyest, így mehettünk is tovább a tananyaggal. De mivel szinte egész órán csak Jung Hoseok magyarázott, így igencsak elálmosodtam, s alig vártam, hogy véget érjen a tanóra, aztán végre meglátogathassam Felixet, és beszélhessek vele a történtekről.

Mikor aztán kicsengettek, Jung Hoseok sietve elköszönt tőlünk, mi pedig mindannyian pakolászni kezdtünk, hiszen véget ért a mai tanítási nap. Jackson és Yunho még mindig kitartóan egymással csipkelődtek, miközben Chaeryeong és Ryujin odaszökkentek hozzánk.

- Na, fiúk, mi a program mára? - kérdezte tőlünk dallamos hangon Ryujin, összefonva ujjait a nővéremével. - Amúgy Minnie beteg? - érdeklődött.

- Ja - felelte San, begyúrva szerencsétlen angolfüzetét a táskájába. - Woo nálam alszik ma. És ti mit fogtok csinálni?

- Ohohó, gondolom akkor hosszú lesz az éjszaka - vigyorgott rájuk Ryujin. - Én meg ma ott alszom Chae-nél - felelte büszkén.

- Chae, ha anyu meglát titeket, akkor faszoltok, azt remélem tudod - figyelmeztettem őket, elvégre anyu sasszeme mindent lát, s elég egyetlen rossz mozdulat, s nekik végük, mert ha anyu megtudja, hogy Chaeryeong leszbikus... te jó ég, bele sem merek gondolni, hogy mit szólna rá.

- Jaj, Minho, ne izélj már! Ne vedd el a kedvem! - ciccegte vissza morcosan a nővérem. - Majd bezárom az ajtót, neked emiatt aztán igazán nem kell aggódnod.

- Indulhatunk, San? - fogta meg a piercinges kezét Wooyoung. - Még be kell ugranunk a benzinkútra, tudod.

- Minek? Ott minden olyan drága, a múltkor is két energiaitalért egy vagyont hagytam ott - sopánkodott Ryujin.

- Ott szoktunk gumit venni - magyarázta nekik lazán Wooyoung. - Hát fog a faszom sort állni a boltban egy rohadt gumiért, így sokkal gyorsabb, nem?

- Végülis de - helyeselt eltöprengve Chaeryeong. - Ryu, vegyünk már mi is valamit. Mondjuk ennék cukros fánkot.

- Figyeljetek, én mentem - szóltam oda nekik, mivel jelenleg egy abszolút kívülállónak éreztem magam a négyük beszélgetésében, elvégre míg ők mind boldog párkapcsolatban voltak, addig én magamban tengődtem, mert a fiú, akibe bele vagyok esve, a tanárom.

- Oké, akkor majd otthon találkozunk, tesó - biccentett egyet Chaeryeong, mire fogtam magam, s sietősen elhagytam én is az osztálytermet, hátrahagyva a barátaimat, akik tovább röhögcséltek, nyomban lerobogva a meredek lépcsőkön.

Odakint a tipikus október végi hűvös időjárás fogadott engem tárt karokkal, így zsebre vágva kezeimet indultam meg a járdán a legközelebbi buszmegálló felé, hogy mihamarabb Felixhez érhessek, viszont odafele úton a parkolóban hirtelen megpillantottam Jisung autóját, s a fiatal férfit is, aki épp akkor készült beszállni a kocsijába, így odasiettem hozzá köszönni, mert már napok óta nem beszéltem vele.

- Szia, Hanji! - léptem oda melléje, mire a fiú ijedtében egész testében összerezzent.

- Jesszusom, Minhi, de megijesztettél! - kapott oda a mellkasa bal oldalához Jisung, élesen beszívva a levegőt. - Mi járatban? Hazafelé mész? - tudakolta.

- Igen... Vagyis nem - ráztam meg a fejemet. - Figyelj, nem vinnél el, kérlek?

- Hová, haza?

- Nem, hanem... - nyeltem egyet. - Végre elértem Felixet, és beleegyezett, hogy megbeszéljük a szombaton történteket, szóval végre letisztáznánk a dolgokat—

- Na, aztán lehet megint az ágyban köttök ki - jegyezte meg szarkasztikusan Jisung, összefonva mellkasa előtt a karjait, mire eltátottam a számat. - Lixi egy gyönyörű szép fiú, ráadásul nyíltan beléd van esve, te pedig a tizennyolc éves tinédzser eszeddel nyilván nem fogsz nemet mondani neki—

- Jisung, megmondtam, hogy mindaz, ami köztünk volt Felixszel, az csak testiség volt, semmi több, nekem érzelmileg abszolút semmit nem jelentett - mondtam ki halkan, lágy kézmozdulattal a fiú puha mókusorcájára simítva, mire Jisung egyből megremegett. - Nem hiszel nekem?

- De... - lehelte, közben irreálisan gyorsan pislogva a tanárom, miközben megfogta a kezemet, s óvatosan eltolta azt az arcától. - Ne itt, Minhi, mert meglát valaki és még félreérti. Na, szállj be, elviszlek akkor.

- Köszi, Hanji - mosolyodtam el, majd sebtiben bepattantam az anyósülésre, Jisung pedig egyenesen mellém a volán mögé. - Figyelj... - fordultam feléje. - Gyere velem te is, nem akarom, hogy azt hidd, hogy nem mondok neked igazat. Meg lehet jót tenne neked is, ha beszélnél Felixszel és kibékülnétek. Mégiscsak ő az egyik legjobb barátod.

- Nem tudom - harapta be az alsó ajkát bizonytalanul Jisung. - Én amúgy nem haragszom Felixre egyáltalán, szerintem inkább ő az aki pikkel rám Hyunjin miatt. Szerinted menjek én is?

- Szerintem igen. Nem ártana tisztáznunk egymással a félreértéseket mihamarabb. Minden rendben lesz, nem lesz semmi baj, Hanji - nyúltam oda ismét a fiú arcocskájához, s bátorkodtam besimítani a tanárom füle mögé egy rakoncátlan hajtincset, de közben persze az ujjaim végigszántották Jisung fülét, ami nyilván erogén zóna rengeteg embernél, így nyilván megremegett az érintésem alatt.

- Jó... akkor megyek veled - egyezett bele végül Jisung, majd mellkasomra rakva tappancsát, ismét óvatosan eltolt magától. - Ne itt, mert meglátnak. Kösd be magad, indulunk - parancsolt rám.

- Kérésed számomra parancs - mosolyogtam rá féloldalasan a fiúra, mire az szórakozottan megforgatta a szemeit, miközben az autó kerekei forogni kezdtek, azaz elindultunk Felix lakása felé.

Útközben csak általános sulis témákról beszéltünk egyébként, miközben jómagam alig bírtam véka alá rejteni túltengő izgatottságomat, hogy ismét a fiatal férfi kocsijában ülhetek, s beszélgethetünk egymással; még arról is képes voltam megfeledkezni, hogy valószínűleg egy több mint kellemetlen beszélgetés vár ránk Felixszel. Örültem, hogy Jisung is ott lesz velem, mert egyrészt erőt ad, másrészt legalább első kézből láthatja, hogy én tényleg nem akarok Felixtől semmi többet puszta barátságnál. Az már más, hogy ő mit akar tőlem, épp ezért szeretném megértetni vele, hogy olyasmi nincs ezen a földön, hogy ő meg én.

Elég hamar odaértünk amúgy az Oddinary utcába, Jisung pedig leparkolt a társasház előtti üres parkolóhelyen, amelyben Felix lakott, majd bizonytalanul felém pillantott.

- Készen te állsz erre a beszélgetésre?

- Nem - vágtam rá azonnal, mindenfajta hezitálás nélkül. - És te, Hanji?

- Nem - nevette el magát kínosan. - De jobb túllenni rajta mihamarabb, nem?

- De, igazad van - bólintottam egyet, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból, s mivel véletlenül pont nyitva volt a társasház bejárati ajtaja, ezért könnyen bejutottunk a szóban forgó épületbe.

Mivel Jisungnak elmondása alapján nehezére esett lépcsőt másznia a térde miatt, ezért tekintettel léve rá lifteztünk egyet, majd az ajtó elé érve összeszedve minden létező lelki erőmet bekopogtam Felix lakásának falapján. Utána váltottam még egy gyors pillantást Jisunggal, akinek tekintetében szintén csak látni véltem megcsillanni a bizonytalanságot, ezért még győztem biztatásként a fiú hátára simítani egy szeretteljes mozdulattal.

- Szia...sztok - nyitott nekünk ajtót alig pár másodpercen belül Felix, viszont mikor megpillantotta a mellettem álló Jisungot, akkor szegény fiúnak menten a torkára forrt a szó, s gyökeret vert a lába. Az ausztrál fiú egyébként nem festett valami jól, szinte csak árnyéka volt saját tulajdon önmagának; szőke haja kócosan, össze-vissza meredezett az égnek, szemei könnyesen csillogtak, ráadásul még fel is voltak puffadva, vélhetően a sírástól, illetve a ruhái is gyűrötten lógtak rajta. - Jis, te mit keresel itt? - kérdezte szipogva.

- Jöttem én is Minhoval, hogy beszéljünk végre, hiszen velem sem állsz szóba már napok óta, ez pedig nagyon bánt engem - felelte bátortalanul Jisung. - Beengedsz minket? - kérdezte.

Felix először csupán üveges és kissé szkeptikus tekintettel nézett végig rajtunk, végtére is azonban beadva a derekát elállt az ajtóból, beinvitálva minket a lakásba.

- Gyertek, de kicsit rumli van, nem nagyon takarítottam az elmúlt napokban...

- Hidd el, az minket egyáltalán nem zavar - jegyeztem meg könnyelműen, viszont a sziklaszilárd véleményem egy csettintésre megváltozott, mikor beljebb evickéltünk Felix lakásban.

A szeplős fiú nem túlzott, mikor az imént azt állította, hogy rumli van a lakásban; sőt, még finoman fejezte ki magát. A nappali és a konyha ugyanis úgy nézett ki, mintha szó szerint egy tornádó söpört volna végig odabent, avagy bomba robbant volna; üres alkoholos üvegek hevertek mindenütt a földön, az elmosatlan edények, poharak és tányérok tornyosultak a mosdóban, illetve zsíros pizzás dobozok sorakoztak a kanapén, mire csak hápogni győztem. Arról már nem is beszélve, hogy szörnyen állott levegő volt a lakásban, mintha már napok óta nem szellőztettek volna. Mintha egy majomketrec kellős-közepén álltam volna. Felix egyszerűen nem volt önmaga, csupán árnyéka volt saját tulajdon önmagának; biztosan bántotta szegényt mindaz, ami szombaton történt négyünk között, különben nem viselkedett volna így.

- Yongbok, te jóságos ég, hogy néz ki ez a lakás?! Mint valami disznóól, de komolyan - hőbörgött ledöbbenten Jisung, majd egyből odalépett az ablakhoz, és kitárta azt, hogy legalább egy kis friss levegő is bekukkantson ide. - Szörnyen büdös van itt, mióta nem szellőztettél te?!

- Fogalmam sincs - vonta meg a vállait nemtörődöm módon Felix, egy fáradt sóhaj kíséretében vetve le magát a kanapéra. - Minek szellőztessek, minek? Telibe leszarom, hogy büdös van-e itt, vagy sem, semmi sem érdekel, hagyjatok békén, mostantól remeteéletet élek. Senki sem szeret, mindenki utál engem; Hyunjin-ssi gyűlöl, te is haragszol rám, Jisungie, Minho-ssi is utál—

- Lix, én nem utállak, basszus! Szerinted itt lennék most, ha utálnálak?! - csattantam fel, hitetlenkedve és gondterhelten túrva bele a hajtincseim közé. - Néha olyan hülyeségeket tudsz beszélni, hogy megőrülök tőled!

- Én sem utállak, Yongbok! Tudod, hogy te vagy a legjobb barátom! - lépett oda a fiúhoz Jisung, leguggolva a szőkeség előtt, ráfogva az említett remegő térdeire.

- Jis, én annyira sajnálok mindent! - kezdett el szipogni a nózija alatt Felix. - Én csak azt akartam, hogy valaki szeressen, nem kellett volna pont a te autódban ilyet csinálnunk, tudom, hogy undorító volt, ha lehetne visszacsinálnám! És hazudtam, nem Minho ötlete volt, én erőltettem, ő nem is akarta, kérlek, bocsáss meg nekem, szükségem van rád—

- Shhhh, semmi baj, Yongbok, ne sírj, nem kell nekem magyarázkodnod, rendben? Én teljesen megértelek, és én is sajnálom, hogy Hyunjinnal kavartam, előtte meg kellett volna beszélnem veled ezt, Lixie - hajtotta le a buksiját bűnbánóan Jisung, Felix azonban csak a fejét ingatta.

- Akkora egy idióta vagyok—

- Nem vagy az - sóhajtottam fel, s gondterhelten megcsóválva a fejemet leültem közvetlenül Felix mellé, majd a szeplős hátára simítottam, mire szegény nyomban megrázkódott az érintésem alatt. - Figyelj, én nagyon kedvellek téged, Felix. Tényleg rettentő közel kerültél a szívemhez az utóbbi időben. Te egy végtelenül imádnivaló, gyönyörű és aranyos fiúcska vagy, abszolút megérdemled a szeretetet, ezért őszinte kell, hogy legyek veled. Jól esik nekem, hogy így megkedveltél, de én sajnos nem érzek hasonlóképpen. Persze, nekem is fontos vagy, de csak barátként, viszont felelősnek érzem magam azért, amiért érzéseid alakultak ki irántam. Bánt, hogy átverve érzed magad, bűntudatom is van miatta, és beismerem, volt olyan, hogy elszaladt velem a ló, mert néhanap mondtam neked olyak dolgokat, vagy csináltam, amiket félreértelmezhettél—

- Pipinek és bébinek hívtál! Hogy szólíthattál így egy olyan embert, aki iránt nem érzel semmit? Ez annyira kegyetlen - szipogta összetörten Felix, miközben Jisung csak empatikusan szorongatva a szőkeség kezét leült annak másik felére. - Meg simogattál, miközben szexeltünk! - sírta, mire a tanárom arca kellemetlenül rándult egyet, s engem is deprimált, hogy ilyen részleteket kell hallania. - Azt hittem, hogy te is kedvelsz engem, de ezek szerint én értettem kurvára félre az egészet!

- Sajnálom, Felix... - suttogtam, miközben a torkomban képződött hatalmas, szúrós gombócot csak-csak nem bírtam leküldeni, amit bűntudatnak nevezünk becses nevén. - Nagyon sajnálom... nem akartam így az érzelmeidbe gázolni, Felix, én nem vagyok ilyen. Azt hittem, hogy te nem veszed személyesen ezeket a beceneveket, én csak kedves akartam lenni veled. Azt hittem tetszettek neked.

- Az a baj, hogy tetszettek! Azért fáj mindez annyira, mert tudtam, hogy te nem gondoltad komolyan azokat a beceneveket, de én mégis reménykedtem benne, hátha! - pityeregte tovább szívszaggatóan a szőkeség, mire Jisung kitartóan csitítgatva őt cirógatta minduntalan Felix tappancsát, közben összeszorítva ajkait. - Túlságosan is tetszett, hogy becézel, veled mindig olyan jól éreztem magam, mindig olyan gyengéden értél hozzám, te olyan tökéletes fiú vagy, Minho! De nem csak külsőre vagy fantasztikus, hanem a fiatal korod ellenére olyan érzelmes vagy, érett és törődő... Ahahannyira thetszeel nhekeeem! - zokogta, könnyei pedig patakokban fojtok lefelé az arcán, mire kedvem támadt volna nekem is elsírni magam kétségbeesésemben.

- Shhh, semmi baj, Yongbok, ne sírj! Figyelj, megbeszéltük, hogy többet egy férfi miatt nem sírunk, emlékszel? - duruzsolta bele a szeplős fülébe Jisung, mire amaz csak hüppögve bólintott egyet. - Lixikém, én teljesen megértem, hogy tetszik neked Minho, de azért nem szabad ennyire kiborulnod ilyesmi miatt, tudod. Csak félreértettétek egymást, Minho most is azért van itt, mert nagyon fontos vagy neki, csak egy kicsit másképp! - jól esett, hogy Jisung segíteni próbál nekem, s biztos voltam abban is, hogy rá Felix mindenbizonnyal hallgatni fog.

- Így van, Lix - helyeseltem, rásimítva újfent az ausztrál fiú szőke buksijára. - Fontos vagy nekem, jó? Ezt el kell hinned nekem; a barátod akarok maradni.

- Minden amiatt a szemét hazug disznó miatt van! Gyűlölöm őt teljes szívemből! - kiáltott fel hirtelen Felix, kitörve, mint valami évszázadok óta szunnyadó vulkán, idegbetegen rávágva egyet a vékony combjára. - Ő miatta vagyok ekkora szerencsétlen idióta, igaza volt Hyunjinnak, amíg Jongsoo férje voltam, addig egy kibaszott szürke kisegér voltam, semmi más, egy nagy nulla, gyűlölöm magam, nincs bennem abszolút semmi szerethető! Megérdemeltem mindent, amit Jongsoo tett velem, utálom magam! - bömbölte artikulálatlanul, olyan darabosan kiabálva, hogy alig tudtam összerakni mondandója lényegét.

- Yongbok, nem! - ragadta meg a szőke rázkódó vállait Jisung, odahúzva a mellkasára a hisztérikusan zokogó fiút, hogy egy támogató ölelésben részesítse őt. - Ilyet ki ne ejtsd a szádon még egyszer, megértetted?! Nem érdemelted meg azt a bánásmódot, Yongbok, te ennél ezerszer értékesebb vagy!

- Mhihihiéért vhaaagy ilyen phooozitív, Jisungie?! - könnyezte össze a kis mókus felsőjét a szőkeség. - Neked sokkal de sokkal szörnyűbb volt, mégis te voltál mindig is az erősebb kettőnk közül...

- Ne beszéljünk erről most, jó? - suttogta frusztráltan a fiú fülébe Jisung. - Jelenleg az a lényeg, hogy megnyugodj, és hogy újra összeszedd magad.

- Felix... elmondod nekem, hogy mi történt a férjeddel? - kérdeztem rá óvatosan, mire cserébe Jisungtól kaptam egy tüskés pillantást. - Nem muszáj, persze, ha nem akarod, semmi sem kényszer—

- A volt férjem, Jongsoo folyamatosan vert és egyfolytában megcsalt, de nem akarok erről beszélni! Én csak azt akarom, hogy valaki végre szeressen, mert ő egyfolytában csak bántott és megalázott! Azért nem merek Hyunjinnal lenni, mert ő is annyit kiabál velem! - rítta tovább keservesen Felix, mire szegény Jisung is a szeme sarkában gyűlő sós könnyeit kezdte el törölgetni, s az igazat megvallva nekem is a sírás érdes keze szorongatta a torkomat ezen a ponton, olyannyira sajgott a szívem a kis pipiért.

Felix annyira egy félreértett személy; kívülről durvának és egy közönséges, szexre éhes ribancnak tűnik, akinek semmi sem szent, viszont mindez csak segélykiáltás tőle, egy kényszerű álca, hisz' a fiú arra vágyik mindennél jobban, hogy valaki szeresse és megbecsülje őt, minekután a férje, az az ember, akinek bizalommal odanyújtotta szívét-lelkét, akinek igent mondott, ilyen embertelen bánásmódban részesítette őt. Nem tudom, hogy milyen mértékű volt a fizikai bántalmazás, de merem feltételezni, hogy mély nyomott hagytak a történtek Felixben, hiszen hosszantartó percekig csak hisztérikusa sírt, s bár felváltva kitartóan ölelgettük őt Jisunggal, mégis csak nagy erőfeszítések árán tudtuk őt megnyugtatni. Szörnyen sajnáltam, amiért nem tudom viszonozni az ausztrál fiú érzelmeit, s gyűlöltem Hwangot, amiért képes volt a szombati veszekedésünk alkalmával ilyen aljas módon odaszúrni egy ilyen kaliberű, érzékeny megjegyzést Felixnek. Nem csoda, hogy Felix olyannyira kiborult; ezért azt kell, hogy mondjam, miszerint Hwang kétszer akkora pofont is megérdemelt volna, amiért képes volt direkt módon így beletenyerelni egy másik ember traumatikus emlékeibe.

Felix érezhetően nem kívánt többet beszélni az ex-férjéről, arról a bizonyos Jongsoo-ról, így Jisunggal igyekeztünk neki minden erőnkkel kellő lelki támogatást nyújtani. Hoztunk neki egy kis friss, hideg vizet, dörzsölgettük a hátacskáját, majd összebújtunk vele, miközben szavakkal is próbáltuk őt jobb kedvre terelni. Elmondtuk neki, hogy már egyáltalán nem haragszunk rá, s hogy mindkettőnk számára rettentő fontos személy, így lassan, de biztosan sikerült a szeplősnek megnyugodnia.

- Ne haragudjatok, hogy így kiborultam. Nem szoktam ennyire kiakadni - szabadkozott elhúzva a száját Felix, mikor már sikeresen felszárítottuk a könnyeit. - Csak ez már kikívánkozott egy ideje, szóval bőgtem egyet, megkönnyebbültem. Jongsoo egy fasz, az ellenségemnek nem kívánok ilyen szörnyeteg férjet... Köszönöm, hogy megbocsátottatok nekem, olyan jó barátok vagytok! - hálálkodott elérzékenyülten. - És Minho - fogta meg óvatosan a mancsomat a fiú, mélyen a szemeimbe nézve bele. - Elfogadom, hogy te nem érzed azt amit én, de azért remélem nem fogsz emiatt eltávolodni tőlem, és szeretnél továbbra is a barátom maradni...

- Perszehogy szeretnék! - vágtam rá nyomban, gondolkodás nélkül. - Ha félretesszük a kettőnk kapcsolatából a szexet és csak barátok leszünk, akkor hidd el, te is megfeledkezel majd rólam, és idővel nem fogsz hozzám úgy kötődni.

- Remélem - fújta ki a tüdejében benn tartott levegőjét a szőke, megdörzsölve az intenzív sírástól felpuffadt szeplős almácskáit. - Figyeljetek, annak örömére, hogy mindannyian kibékültünk, nem lenne kedvetek esetleg tartani ma egy pizsipartit és itt aludni? - nézett ránk felváltva. - Olyan magányos vagyok amióta az a gyökér Hyunjinka lelépett.

- Mármint, úgy érted, hogy mi hárman? - tátotta el a száját csodálkozva Jisung.

- Igen, miért is ne? - vonta meg a vállait Felix. - Péntek van, ráadásul jön a hétvége, Sungie, gondolom neked nincs programod, szóval ha te is szabad vagy, Minho-ssi, akkor csaphatnánk hárman egy pizsipartit! Meglátjátok, jó móka lesz!

- Hát, végülis nekem tényleg nincs más programom... - töprengtem el hangosan.

- Yongbok, nem tudom mennyire volna ez jó ötlet... - bizonytalankodott Jisung, a vékony ujjait tördelve. - Mármint, Minho még mindig a diákom, és nem tudom, hogy mit szólnának mások ha megtudnák, hogy mi egy helyen alszunk, érted—

- Most komolyan attól félsz, hogy valaki azt hiszi majd, hogy ti ketten dugtok? - kérdezett rá nyersen Felix, mindenfajta kertelés avagy szégyenérzet nélkül, mire Jisunggal egy emberként gúvadt ki a szemünk az obszcén megfogalmazásra. - Ööö, akarom mondani, mások azt hiszik, hogy ti ketten bizalmas kapcsolatban vagytok egymással - korrigálta magát a fiú, ami olyan volt, mint halottnak a csók.

- Nem félek az ilyesmitől, mert nekem igenis tiszta a lelkiismeretem és nincs mit szégyellnem! - húzta ki magát magabiztosan Jisung.

- Akkor tehát ha jól értem, nincs akadálya, hogy tartsunk egy szipi-szupi pizsipartit! - vonogatta meg a tanárom felé a szemöldökét Felix, mire az végül megadóan felsóhajtott.

- Oké, ám legyen, de először rakjunk már itt egy kis rendet, mert ellepnek minket a hangyák ebben az ütemben. Azon sem lepődnék meg ha patkányok mászkálnának a kanapé belsejében, tele van minden morzsával, Yongbok! - szörnyülködött el a kis mókus. - Én már amúgy haza sem megyek akkor, vannak itt cuccaim még a múltkorról, nem?

- Tudtommal igen, meg még fogkefe is a fürdőszobában - helyeselt azonnal Felix.

- Nekem viszont haza kellene mennem pár cuccért - simítottam rá zavartan a tarkómra. - Segítek nektek összepakolni, aztán elugrom haza. - ajánlottam fel.

- Nem kell segítened, Minhi, ezt majd mi ketten Lixivel megoldjuk - rázta meg a kobakját Jisung, majd benyúlt a zsebébe, s elővéve onnan a slusszkulcsát nemes egyszerűséggel a kezembe nyomta azt. - Tessék, vidd el a kocsimat, menj addig haza a holmijaidért.

- Most odaadod nekem a kocsidat? - az állam szinte a földet verdeste döbbenetemben; még a slusszkulcs is kis híján kicsusszant az ujjaim közül.

- Miért, minek tűnik? - biccentette oldalra a buksiját Jisung, hangján pedig éreztem azt a kis cserfes játékosságot, mitől a gyomrom menten liftezésbe kezdett. - Bízom benned, vidd el nyugodtan, csak az utcád végén állj meg vele, tudod, hogy anyudék ne lássanak meg, és óvatosan vezess! - kötötte szigorúan a lelkemre.

- Meglesz! - bólintottam egyet. - Köszönöm, hogy bízol bennem, Jis...

- Ne okozz csalódást - fúrta bele éjsötét tekintetét az enyémbe.

- JÁÁÁJ, MINHO-SSI, EGY PÓK! - visított fel hirtelen Felix, hanyatt-homlok rohanva el az ablakkeret mellől, egyenesen a hátam mögött keresve a biztonságot nyújtó menedéket. - Úristen, csapd le, különben elköltözöm! - kezdte hisztisen rázni a karomat, mire Jisung csak jókedvűen elkuncogta magát a szeplősön.

- Nem csoda, hogy ebben a mocsokban megjelent itt egy pók - közöltem vele, miközben nemes egyszerűséggel fogtam a kezem ügyébe került konyhai törlőrongyot, s egyetlen laza mozdulattal lecsaptam vele a sarokban oxidáló undok kinézetű kaszáspókot. - Lehet van neki családja is.

- Ilyet ne is mondj, mert megőrülök - sápadt el Felix szeplőkkel tarkított arca. - Sungie, én így nem merek takarítani! Ellenőrizd, kérlek, hogy nincs-e valami bogár a pizzásdobozok alatt! - kezdte kérlelni a tanáromat.

- Na jó, én mentem, fiúk - hagytam ott őket, majd a lakásból kifelé vettem az irányt, hogy mielőbb visszaérhessek.

Jó érzéssel töltötte el bensőmet, hogy Jisung ilyen könnyen rám bízta egyik privát tulajdonát, a kocsiját, ami az egyik abszolút személyes zónája, de egyben úgy éreztem, miszerint ezáltal hatalmas felelősség is hárul a nyakamba. Bizonyítanom kell neki, nincs mese.

Kiérve a társasházból aztán fogtam magam, és bepattantam a tanárom kocsijának volánja mögé, majd beindítva a motort elindultam a járművel egyenesen a Maxident utca felé. Már ugyan számtalanszor vezettem Jisung kocsiját, így a helyzet ebből az aspektusból nézve egyáltalán nem volt számomra új, viszont abból igen, hogy a kis mókusom ezúttal nem volt velem, ezért korlátlanul szimatolhattam be orromon keresztül az autó belsejében tengő intenzív eperaromát. Imádtam Jisung fenséges illatát, volt benne valami őrjítő.

Felelősségteljes fiatal sofőr révén természetesen végig körültekintően az úton tartva a tekintetemet vezettem, majd mikor elértem a Maxident nevű zsákutca legelejéhez, ott nyomban meg is állítottam az autót, nemhogy valaki a családomból esetleg észrevesz, amint egy számukra idegen gépjárműből szállok ki, ráadásul egyes-egyedül.

Onnan aztán a fennmaradó utat a házamig már gyalog tettem meg, s mikor észrevettem, hogy mindkét szülőm személygépkocsija ott parkolt a nyitott garázsunkban, az meglehetősen kellemetlen érzéssel töltött el, elvégre egyenlőre ötletem sem volt afelől, hogy mit hazudjak nekik. Mondjam azt, hogy Sanéknál alszom? De mi van, ha anyu netalántán gyanút fog, s nyomozva utánam felhívja a piercinges anyját, így pedig bukta lesz az egész fedő sztori?

- És mondd csak, Ryujin kedveském, te pontosan melyik egyetemre is készülsz a gimnázium elvégzése után? - hallottam meg a konyhából anyu érdeklődő hangját, miközben felettébb idegesen beléptem én is az említett helyiségbe.

- Hát, Choonhee néni, hogy teljesen őszinte legyek, egyenlőre még nem tudom, de majd apa biztosan tud adni nekem pár hasznos tippet ezzel kapcsolatban - felelte zavartan heherészve a lány. - Óh, szió, Minho! - intett oda nekem.

Az ikernővérem, Chaeryeong, a barátnője, Ryujin, anyu és apu ott ültek mind a négyen az étkezőasztal körül, míg a két lány épp jóízűen fahéjas müzlit falatozott, apuék pedig kitartóan faggatták őket mindenféle témában, amit nevezzünk az ő szótárukban csupán egy szimpla, mezei beszélgetésnek. Közben a kis Junmyeon és Nara a nappali puha szőnyegén épp egy magas tornyot építettek a színes fakockákból, érkezésemre pedig nyilván az összes szem egyből rám szegeződött.

- Na, csakhogy végre itthon vagy! - mordult fel elégedetlenül anyu. - Mégis hol voltál eddig?!

- Elmentem Sanékkal... a-a-a drogériába, igen, oda! - találtam ki egy világian béna, ízig-vérig átlátszó hazugságot.

- Mondd, te teljesen hülyének nézel engem, kisfiam? - pattant fel a székéről lángoló tekintettel anyu.

- Choonhee, életem, ne rendezz már jelenetet, legalább ilyenkor ne, mit fog rólunk gondolni Ryujinka? - szólt közbe ekkor rosszallóan apu, próbálva visszafogni felbőszült feleségét.

- Jó... - fújtatott anyu, hallgatva apura, nagy nehezen elengedve a hollétemmel kapcsolatos témát, elvégre a Lee család megítéléséről volt szó, ami a medúza számára ugyebár mindenek felett fontosabb. - Kérsz valamit enni, Minho? Kaja van a hűtőben.

- Nem, köszi - nyeltem egyet frusztráltan, megköszörülve kiszáradt torkomat. - Figyelj, anyu; alhatok ma Sanéknál? Ott lesz Wooyoung és Seungmin is, csapunk egy ilyen haveros pizsamapartit, tudod—

- Felejtsd el! - vágta rá ellentmondást nem tűrően anyu, holott még szinte be sem fejeztem a mondatot. - Kitudja miket fogtok ott csinálni egymással, szóval ne is álmodj róla, drága egyetlen kisfiam.

- De Ryujin is itt aludhat Chaeryeongnál! - csattantam fel, felháborodottan kezdve el hadonászni fel-fellobbanó mérgemben.

- Igen, mert ők nem leszbikusok, és nem fognak olyan hányingerkeltő, erkölcstelen dolgokat művelni, Minho, mint te fiúkkal! - fröcsögte gúnyosan anyu, ami nem csak nekem volt iszonyat bántó, de el tudtam képzelni, hogy szegény nővéremékben mi játszódhat le ennek hallatán.

- Mi az, hogy leszbi, mama? - kapta fel kíváncsian a buksiját a szőnyegen játszó Junmyeon, ártatlanul pislogva felénk.

- Semmi, kicsikém, nincsen semmi baj - mosolygott az unokái felé biztatóan apu. - Játszatok csak nyugodtan tovább! Choonhee, te pedig fogd vissza magad! Természetesen Minho is ott aludhat a barátainál, erről nem nyitok vitát! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, én pedig örömömben legszívesebben a férfi nyakába ugrottam volna.

- Jól van, Byungho, lesz itt még mikor az én akaratom érvényesül ebben a háztartásban, mert én már a legelején megmondtam, hogy fiúgyereket csak spártai szigorral lehet nevelni - károgta vissza leigázva anyu, majd összeráncolt szemöldökkel rám kapta tekintetét. - Mit ácsorogsz még mindig itt?! Menjél akkor pakolászni, Minho! - parancsolt rám.

Habár rettentő megalázó volt, hogy anyusárkány immáron bárki fia előtt képes velem ilyen lekicsinylő stílusban beszélni, de legalább végtére is elmehettem apunak köszönhetően aludni Felixékhez... pardon, Sanékhoz. Tudtam, hogy veszélyes játszmába kezdtem ezzel a hazudozással, hiszen könnyen visszanyalhat a fagyi, de egyszerűen nem maradt más választásom; ha nem füllentek, akkor semmi esetre sem engedtek volna el a szüleim, főleg nem két számukra idegen, huszonnégy éves fiúhoz, akik közül az egyik még ráadásul a tanárom is.

Felmentem az emeletre, majd bementem a saját szobámba, s a pakolási procedúra előtt sorban megsimogattam Soonie-t, Doongie-t és Dorit, a szeretett cicáimat. Aztán elővettem a szekrényemből a hátizsákomat, és gyorsan beledobtam abba pár kényelmes ruhaneműt, a pizsamámat, fésűt, dezodort, fogkefét, alsóneműt, zoknit és persze telefontöltőt, s már indulhattam is volna, viszont ekkor Chaeryeong váratlanul belépett a szobámba. A lány becsukta maga után az ajtót, majd csupán csípőre tett kezekkel, számon kérő tekintettel meredt rám.

- Mi van? - morogtam értetlenül, behúzva a hátizsákom cipzárját.

- Lehet anyuék beveszik neked, hogy Sanékhez mész - biccentette oldalra a fejét a nővérem. - De én nem. Seungmin beteg, San és Wooyoung pedig kettesben töltik a hétvégét, nem kell nekik oda gyertyatartó, ne nézz már hülyének, légyszíves. Szóval, hová mész?

- Mi a fasz közöd van hozzá, ha?! - csattantam fel, ugyanis már rohadtul elegem volt abból, hogy Chaeryeong folyton-folyvást beleüti a kotnyeles orrát a dolgaimba, és anyáskodni próbál felettem.

- Az, hogy kitudja hová mész, merre csavarogsz és kivel, én meg csak féltelek téged, te nagyon idióta!

- Nem kell féltened, neked csak annyi a dolgod, hogy befogod a szádat anyuék előtt, és falazol nekem, ahogy én szoktam neked Ryujinnal kapcsolatban! Hidd el, biztonságos helyre megyek, nem katonai kiképzőtáborba! - ironizáltam.

- Jó, befogom a számat ez alkalommal, de ha legközelebb is azt akarod, hogy falazzak neked, Minho, akkor muszáj lesz beavatnod! - kötötte az ebet a karóhoz Chaeryeong, mire csupán egy kényszerű bólintással feleltem, majd fogtam a holmimat, s lesiettem a lépcsőkön.

- Mentem, holnap jövök - intettem oda sietősen a családtagjaim felé.

- Menj csak, ez az, ne is foglalkozz a családoddal - kommentálta oda félvállról anyu, szívhez szólóan búcsúzva el tőlem, én pedig figyelmem kívül hagyva megjegyzését elhagytam a házat, mielőtt még tán eszébe jutott volna faggatózni az ottalvós-parti részleteit illetően.

Végigrobogtam a Maxident utcán, majd ismét, immáron megszokott mozdulattal bepattantam Jisung autójába, s gyorsan elhajtottam onnan, mielőtt még bárki is észrevett volna. Egyébként nem tartott valami sokáig az autóút, alig tíz percen belül már meg is érkeztem az Oddinary utcába, s leparkoltam a Felix társasháza előtti parkolóhelyen, majd miután becsengettem a kapucsengőn, a két fiú pedig beengedett, már az ausztrál tündér lakásának ajtaján kopogtattam.

- Gyere be, Minhi! - nyitotta ki nekem a falapot Jisung, egy jókedvű mosollyal az arcán, mire kedvem támadt volna szorosan átölelni őt. - Képzeld, olyan szép rendet csináltunk Lixivel, megnézed?

- Persze! Amúgy köszi az autót, Hanji - adtam neki vissza a slusszkulcsot.

- Sikeresen megjártad?

- Igen, minden rendben ment, habár egy kicsit füllentenem kellett anyuméknak, de sebaj - legyintettem egyet.

- Mit mondtál nekik? - tudakolta riadtan.

- Azt, hogy Sanéknál alszom. Hé, nyugi, Jis - lapogattam meg szelíden a kis mókus puha buksiját. - Nem fognak rájönni, szóval nincs mitől tartanod, jó?

- Ühüm - hümmögte vissza aranyosan.

- Jis, Minho-ssi! Gyertek már! - kiabált ki nekünk a nappaliból Felix, így Jisunggal beevickéltünk az említett helyiségbe, ami mióta elmentem, mintha teljesen megújult volna, olyan ragyogóan tiszta lett. Eltűnt minden szemét; az üres alkoholos üvegek, a morzsák, s a többi széthajigált dolog.

- Azt a mindenit, nagyon szépen kitakarítottatok, fiúk, ügyesek vagytok! - dicsértem meg őket elismerően, mire azok ketten csak büszkén bazsalyogtak felém, mint valami aranyos kiscicák.

- Á, főleg Jis érdeme - nevette el magát Felix. - Vagy négy pókot is lecsapott, én pedig már komolyan azt hittem, hogy menten hazamegyek itthonról. Amúgy, Minho-ssi, az előbb rendeltünk pizzát.

- Hanji, ehetsz te pizzát? Nemhogy rosszul leszel - aggodalmaskodtam.

- Vegán pizzát is rendeltünk, ne aggódj - nyugtatott meg nyomban a tanárom.

- És kitaláltuk, hogy filmet fogunk nézni! - emelte fel a mutatóujját Felix. - Mégpedig a Miutánt! Olyanok leszünk mint valami közhelyes tinilányok, pletyizünk sokat közben, hát nem szuper?

- De, szuper - helyeseltem mosolyogva, látva kettejük cenzúrázatlan lelkesedését.

Jisung ezután kijelentette, hogy ő elmegy mihamarabb lezuhanyozni, hogy már tiszta pizsamában heveredhessünk le a televízió elé, így miután a tanárom bezárkózott a fürdőszobába, s hallani véltem csobogni odabentről a vizet, addig Felix kitalálta, hogy segítsek neki kihozni a hálószobából a matracokat, és lehelyezni őket a nappaliban a kanapé elé, hogy majd azokon tanyázva nézhessük a filmet. Mivel már odakint sötétedni is elkezdett ( hiszen október végén már hamar felöltötte sötét köpenyegét az ég ), ezért Felix behúzta a kinti redőnyöket, s felkapcsolta a szobában a kislámpát, ezáltal igazán hangulatossá varázsolva az atmoszférát a nappaliban. Közben meghozták amúgy a rendelt pizzáinkat is, így azokkal együtt kikészítettük a pattogatott kukoricát, illetve a különféle alkoholokat is a nappali kisasztalára.

Miután Jisung kijött a zuhany alól, én is, majd Felix is elmentünk lemosakodni, s mikor készek lettünk, már mindhárman pizsamát viselve huppantunk le a puha matracokra. Egyébként nem tudtam elmenni amellett a tény mellett, hogy Jisung mennyire édesen is festett abban a bolyhos kis pizsamájában; legszívesebben letéptem volna róla azokat a felesleges ruhadarabokat, annyira vonzott az a fiú.

- Aha, nézzétek, kirakhatom ezt így Instára a napomba? - fordította felénk a telefonját Felix, mire Jisunggal egyszerre hajoltunk közelebb a képernyőhöz. - Hadd legyen Hyunjin féltékeny, hihi.

- Nem hinném, hogy ennyitől féltékeny lenne - ráncolta össze szkeptikusan a homlokát Jisung, aprócska falatokként majszolgatva a vegetáriánus pizzáját.

- De közeli ismerősökbe tedd bele, mert több osztálytársam is követ téged - figyelmeztettem őt, hiszen ha ki akarja tenni, ám tegye, csak meg ne lássák az osztálytársaim, ergo Jisung diákjai.

- Igeeeen? Ezek szerint híres vagyok - kuncogott fel pajkosan a szőkeség, majd fogva a távirányítót egy gombnyomással elindította a tévében a megbeszélt filmet.

- Amúgy személy szerint én utálom ezt a filmet, annyira sztereotip és toxikus az egész - jegyeztem meg, beleharapva egyet az ananászos pizzaszelet egyik sarkába, habár a tűzforró, folyékony sajt jól megégette a nyelvemet. - Mikor kijött, a haverokkal megnéztük moziban, de nekem nem zsánerem.

- Mi sem szeretjük, de legalább tudunk vele kicsit azonosulni, mert mi is mindig a legtoxikusabb pasikat fogtuk ki Jisunggal... nem mondtam semmit - hallgatott el nyomban Felix, hiszen Jisung szinte felnyársalta őt a puszta tekintetével, amint előjött ez a kellemetlen téma. - Kérsz sört, Minho-ssi?

- Naná, pizza mellé illik - fogadtam el, s beleittam a felém nyújtott barna üvegbe.

- Engem meg sem kínáltok, ti kis gonoszak? - háborodott fel Jisung.

- Te vizet igyál - ingatta meg a fejét Felix, miközben ő maga szó szerint rá volt cuppanva a sörösüveg szájára. - Ne aggódj, én iszom eleget helyetted is.

- Nem ihatsz, Hanji, tudod - simogattam meg a kis mókus hátacskáját, mire az megértően előrebiccentette a buksiját, s kissé oldalra is dőlt ültében, hagyva, hogy tovább cirógassam őt.

- Csitt, nem hallom tőletek a filmet! - pirított ránk Felix, immáron leküldve a gyomrába kis híján a fél üvegnyi sört.

Felixszel kezdtünk mértéktelenné válni, és ahogy néztük a filmet, egyre többet és többet ittunk; egy ponton túl pedig keverni is kezdtük a sört sojuval, ami egy elég intenzív és embertelen kombináció volt. Viszont minél több alkoholos készítmény került bele a szervezetünkbe a filmnézés közepette, annál kevésbé tudtunk odafigyelni a környezetünkre, nevezetesen szegény Jisungra, hisz' egyszeriben ő is iszogatni kezdett, holott neki nagyon nem lett volna szabad ilyesmit fogyasztania a betegsége miatt. Mire véget ért a film, ami eleinte fel sem tűnt, mivel nekem speciel olyannyira tompák lettek az érzékeim, illetve már mindhárman jócskán becsípve heverésztünk és heherésztünk egymás mellett a matracokon.

- Minhi...! Lixie...! - motyogta darabosan, lehunyt szemekkel Jisung, alig bírva feltornázni magát ülőhelyzetbe, olyannyira szét volt csúszva. - Olyan kilencven százalékra vagyok álmos—

- De még nem mehetünk aludni, Sungie! Pizsiparti van - magyarázott röhögcsélve Felix, majdnem eldőlve a puha matracon, mint valami krumpliszsák. - Én olyan hetven százalékra vagyok álmos.

- Én olyan ötvenhárom százalékra vagyok most - szálltam be én is ebbe az értelmetlen, céltalan beszélgetésbe.

- Miért pont ötvenhárom, Minho-ssi? - kuncogott össze nyomban a két fiú.

- Hmm, az jutott eszembe - vontam meg a vállaimat, miközben igencsak szédültem az elfogyasztott sör-soju kombó miatt.

Talán mégsem kellett volna ennyit innom? Sőt, tétlenül hagynom, hogy Jisung igyon, miközben beteg.

- Nem megyünk inkább mégis aludni? Eléggé forog velem a világ, nemhogy hányni fogok - panaszkodott Jisung, s látszott a tekintetén, hogy nincs jelen fejben, s a beszéde is összeszedetlen volt.

- A-a, hiszen csak tizenegy óra múlt öt perccel, még fiatal az éjszaka - vetette ellen Felix, majd hirtelen egy perverz vigyor szökött fel a szőkeség szeplős arcocskájára, mintha felkapcsolták volna az agyában a villanykörtét. - Már tudom is, hogy mit csináljunk! Játsszunk felelsz vagy merszet, az bulikon kötelező!

- Azt nem tinédzserek szokták csak játszani? - értetlenkedett kivörösödött orcákkal Jisung, nagy nehezen felküzdve magát ülőhelyzetbe, habár a végtagjai mintha kocsonyából lettek volna. - Az olyan kis tinédzserek, mint Minhike.

- Tizennyolc éves vagyok, Jisung - kértem ki magamnak felháborodottan. - Felnőtt ember vagyok, szóval legálisan—

- Nézhetsz pornót - kuncogta közbe szórakozottan Felix.

- Végülis igen - értettem egyet. - Habár nem erre akartam kilyukadni.

- Jó, akkor játsszuk ezt, már úgyis kivertétek az álmot a szememből, és mostmár csak hatvan százalékra vagyok álmos - egyezett bele végül Jisung. - Ki kérdez először kitől?

- Én, én! - kapott kapva a kínálkozó alkalmon Felix, majd' felborulva a lendülettől. - Minho-ssi, felelsz vagy mersz? - pillantott felém vigyorogva.

- Hmmm, felelek - határoztam jókedvűen.

- Kezdjük akkor valami laza kérdéssel... szóval, mint biszexuális fiú, biztos van preferenciád; inkább a lányok tetszenek jobban, vagy a fiúk? - kérdezte.

- A fiúk, ez egyértelmű - feleltem meg a kérdést magabiztosan. - Mármint, külsőre tényleg egyformán bejön mind a két nem, viszont egy fiúval érzelmi síkon sokkalta jobban megvan az a bizonyos kötődés.

- Hát, szívem, mi ezt nem értjük, nekünk nem tetszenek a nők - tárta szét a karjait az ausztrál fiú. - Mégpedig azért, mert a nőknek nincs meg az, ami nekem mindenképpen kell egy másik emberben.

- És mi lenne az? - pislogott laposakat Jisung, akinek álmosságának százaléka lehet időközben megint feljebb szökött.

- Fasz - közölte velünk halálosan komoly arccal Felix, mire egy emberként pukkadt ki mindhármunkból a jóízű nevetés.

- Oké, oké, most én jövök - emeltem fel a kezemet, mellkasom pedig még mindig irdatlanul nyomott az előbbi éktelen kacagástól. - Jisung, felelsz vagy mersz?

- Felelek, mert ha merek, akkor valószínűleg fel kellene állnom, márpedig ha csak megmoccanok, akkor szerintem nyakon hánylak titeket—

- Na, kitaláltam egy szuper izgalmas kérdést neked, édes kicsi mókuskám - pöccintettem meg a tanárom pisze nózija hegyét, mire Jisung, valószínűleg az elfogyasztott alkoholmennyiség hatására, de csábosan beharapva az alsó párnáját várta a neki szánt kérdést. - Ha választanod kellene az osztályodból valakit, akkor kivel feküdnél le?

- Tessék, Jis, most a saját nevét szeretné hallani a szádból... - jegyezte meg vihogva Felix, mire legszívesebben elvertem volna a fenekét, amiért folyamatosan jár a szája.

- Csitt, mert mindjárt leteszlek aludni! - ripakodtam rá, majd visszafordultam Jisung felé. - Szóval? - ilyen kaliberű kérdést egyébként józanon nyilvánvalóan soha nem mertem volna feltenni, viszont a soju megtette a hatását, s extrém volt a merészség, amivel megajándékozott.

- Ez egy nehéz kérdés - töprengett el Jisung, egy pillanatra sem rettenve meg az intim jellegű kérdéstől. - Igazából senkivel nem feküdnék le, de ha mindenképpen választanom kell, akkor legyen mondjuk Jackson, ő helyes srác.

- Jackson?! Most komolyan?! - esett le az állam, s azt hittem menten megüt a guta, miközben a csalódás keserű íze dominált onnantól kezdve a szájüregemben. - Ez szép, nem hittem volna, hogy ilyen fals ízléssel vagy megáldva, kis mókusom.

- Csak irigy vagy, mert nem téged mondtalak, Minhi - öltötte rám a nyelvét Jisung, roppant éretten nyilvánulva meg. Baszki, a részeg Jisung egy teljesen más ember, s máig nem tudom eldönteni, hogy nekem tetszik-e ez, avagy sem... - Oké, most én jövök! Yongbok, felelsz vagy mersz? - nevetgélt elveszetten.

- Felelek én is, üsse kavics! - csapott rá egyet a combjára a szőkeség.

- Hmm, sosem mondtad, hogy melyik póz a kedvenced, szóval oszd meg velünk, huncut kis Lixike - dorombolta oda neki a tanárom, Felix pedig természetesen egy ezredmásodpercre sem jött zavarba.

- Jaj, baszki, Jisung, hogy kérdezhetsz ilyet? Annyi kedvencem van! - temette bele gondterhelten az arcát a tenyereibe az említett. - Legyen akkor a kutya, waff, waff... Nem, inkább a lovagló. Igen, talán az, de mindet szeretem, csak jó mélyre felmenjen az a mennyei fasz. Minho-ssi professzionális ebben, úgy tudja használni azt a szörnyeteget, hogy tyűha - közölte perverzen, miközben látványosan lejjebb pillantott az ágyékomra.

- Hmm, igen...? - csavarta érzékien a mutatóujja köré Felix egyik szőke, selymes hajtincsét Jisung, közelebb hajolva barátjához. - Minho-ssi ilyen jókat csinált veled, Yongbokkie?

- Hanji! Lixi! Én nem tudom, hogy mire megy ki a játék, de—

- Bizony, nagyon ügyes fiúcska, szerencsés vagy, amiért a diákod... vagy épp szerencsétlen, ezt már döntsd el te - nyalogatta minduntalan a száját Felix, összeakasztva velem ködös tekintetét, nekem pedig ennek láttán nyelnem kellett egyet. - Teszteljük is le: Jisung; felelsz vagy mersz?

- Tudod mit, Yongbok? Merek, ne kímélj!

- Ezt nevezem én ám bátorságnak, Jisung! - biccentett egyet elismerően Felix. - Akkor tessék, mutasd meg, mit tudsz; smárolj Minhoval - adta ki a feladatot, mire a levegő nyomban megfagyott a nappaliban, s első körben biztos voltam benne, hogy ittas állapotom miatt mindezt csak az agyam generálta, de nem; Felix száját valóban elhagyták e szavak.

- Mi...? - rökönyödtem meg. - Felix, ez nem hinném, hogy a legjobb ötlet...

- Ezt felejtsd el rögvest, Lix, bárkivel szívesebben smárolok, de vele soha, hát ő a diákom - méltatlankodott Jisung, s bár igaza volt, valahol mégis megforgatta a szívemben a kést nyílt őszinteségével.

- Miért, ha nem lenne a diákod, akkor smárolnál vele, hm? - dobta vissza a labdát cselesen a szőkeség.

Jisung mélyen hallgatott, s bár ittas volt, ergo nem volt ura önmagának, mégis a végletekig a zavar köpenyébe burkolózott.

- A merést választottam, szóval ne kérdezgess engem.

- Chhh, béna, pedig a kis diákod rohadt jól csókol, dehát mindegy. Te döntésed, nem tudod mit hagysz ki - legyintett egyet Felix, viszont szája sarkában bizony ott bujkált sejtelmes ajakgörbülete. - Viszont ez nem lesz ingyen, Jis. Ha nem smárolsz Minhoval, akkor vár rád a büntetőfeladat...

- És mi volna az? - hümmögte a mókus.

- Az, hogy akkor velem kell smárolnod - jelentette ki nyomatékosan Felix, mintha ennél mi sem lenne egyértelműbb, s míg én élesen kattogó aggyal próbáltam felfogni, hogy egyáltalán mi a ménköves ménkű történik körülöttem, addig legnagyobb meglepetésemre Jisung hezitálás nélkül felkínálva ajkait odahajolt a szeplőshöz, és konkrétan az orrom előtt csókolózni kezdtek egymással ők ketten.

Jisung tappancsaival Felix szőke hajába túrt annak tarkója felett, míg amaz a végtagjaival a tanárom darázsderekát ölelte körbe, jómagam pedig még a fürge nyelveiket is látni véltem, olyannyira heves volt kettejük csókja. Mintha valami meleg pornófilm legelejét láthattam volna életnagyságban; csókjuk cuppogós hangokat hallatott, s bár Jisung ismét más fiúval csókolózott, testközelből látni őt ilyen helyzetben mégis egy teljesen új inger volt számomra. Ráadásul mindketten csatak részegek voltak, Felixre meg amúgy sem tudok féltékeny lenni, aki amúgy rendesen rájátszott a jelenetre, szerintem miattam.

- Hmmm, tetszik a látvány, Minho-ssi? Nem lepődnék meg ha már javában szalutálna az ezredes - pillantott rám a szempilláit rebegtetve Felix, mikor körülbelül fél percnyi intenzív csókcsatát követően lihegve elvált a ziháló Jisungtól. - Szeretnél csatlakozni hozzánk? Egy szabad hely van még számodra. Interaktív a program, bevonjuk a nézőt is...

_______

Sziasztok, drágáim, 8360 szóval ismét visszatértem!!!❤️🥰

Elnézést kérek a csúszásért, de beteg voltam egész héten, a jövő hetem pedig rettentő sűrű lesz ( még nem is pótoltam... ), rengeteg írásbeli vár rám, és dolgozni is megyek, bahhh...💀

No mindegy, remélem ismét tetszett nektek a rész, mert szeretettel és örömmel készült, mint mindig🥺❤️

Na, haragszunk még Felixre ezek után? Mi a véleményetek róla?❤️🥺🥺

Jisung és Minho között pedig egyre csak bonyolódik a helyzet... érik már az a csók, nemde...?😈

Köszönöm ha elolvastad, találkozunk egy következő rész alatt! Puszi, mindenki vigyázzon magára!❤️❤️❤️

~Park Garam
~L