\____/

Képzelet fájáról szedve almát
Nem várhatunk nagy csodát

Piros alma helyett aranyat látunk
De a valóságban ilyet nem találunk

Kiábrándító ébredni a valóságban
S élni tovább az árnyban

Álmokat nem látni
Beteljesülésre várni

Hosszasan meredni távolra merengve
Vágyainkat elengedve

Minden jellegű túlzás nélkül állíthatom, hogy Han Jisung és én végig szorosan fogva egymás immáron jócskán felmelegedett kezét, összekulcsolt ujjakkal, minimum ötször, ha nem többször körbekorcsolyáztuk az őszi színekbe öltözött parkot, miközben tényleg rengeteg mindenről beszélgettünk kötetlenül.

Példának okáért a tanárom mesélt nekem az egyetemi tanulmányairól, s adott nekem pár hasznos tippet néhány neves seouli főiskolával kapcsolatban, ami mindenképpen jól jöhet a jövőmet tekintve, illetve kedvesen felajánlotta, hogy egy újabb korrepetálás keretein belül szívesen elmagyarázza majd nekem a mostani tananyagot matematikából, mivel finoman fogalmazva sem állok jelenleg a helyzet magaslatán. Épp a logaritmusokat vesszük, amely témakörről érdemben csak annyi ismeretem van, hogy valamiféle idétlen számolási metódus, aminek feltalálója nyilván nagyon unatkozhatott, de eddig nem nagyon vette be az agyam a tananyag mögött rejlő vélt vagy valós logikát. Minő csoda; egy művészléleknek sosem asztala egyetlen reáltárgy sem, viszont az fix, hogy Han Jisung a páratlan, nem e világi bájaival egykettőre képes lesz a fejembe verni a kellő tudást.

Én nem vagyok egy kémiazseni, sőt, a roppant szegényes tudásom e tantárgyból csupán a H2O-ig terjed ki, de Han Jisunggal most igenis éreztem köztünk hurrikánként tombolni azt a bizonyos kémiát. Nem nagy dolgokról van ám itt szó, nem, nem, hanem sokkalta inkább afféle mikro-gesztusokról; például egy-egy csillogással telt pillantásról, vagy arról, hogy a fiatal férfi pupillái rendszerint kitágultak, ami pszichológia szempontból nézve csak akkor történik, hogyha valaki olyannal beszélünk, aki rokonszenves számunkra. Nem létezik egyszerűen, hogy legalább egy minimálisan ne kedveljen, hiszen a kezdeti bizonytalansága ellenére alig tíz perc elteltével már javában belejött ő is a korcsolyázásba, szóval simán tartotta velem a tempót, viszont továbbra sem eresztette el a kezemet, pedig biztos vagyok benne, hogy egymaga is könnyen siklott volna. Ez csak jelent valamit, nem?

Többszöri, aktívan lekorcsolyázott kör után a parkban Han Jisung panaszkodni kezdett, miszerint kezd fájdogálni a protézises térde, ezért fogtuk magunkat, s leültünk egy kicsit megpihenni a fapadokra, ahol még jó előbb felvettük a görkorcsolyáinkat. Jómagam még le sem ültem, mikor kiszúrtam nem messze tőlünk egy büfét, amely csak rám várt, ezért ott hagyva pár elenyésző percre a sajgó térdű Han Jisungot odagurultam a standhoz, hogy egy kis meleg italt vásároljak magunknak. Vettem magamnak egy istenes adag cukorral teleszórt kávét, Han Jisungnak pedig egy teát, hogy ő is egy kicsit átmelegedjen, hiszen a hidegen süvítő szél könnyen csontig hatol. Féltem attól, hogy a beteges fiúcska ismételten megfázik ebben az ítéletidőben.

- Ki ne öntsd, Minho - kapott a szája elé riadtan a kis mókus, amint veszélyesen lötyögtetve kifelé a pohárból az innivalókat visszakorcsolyáztam hozzá, s levetődtem szorosan melléje a fapadra. - Köszönöm szépen, Minhi, de nem kellett volna helyettem fizetned megint. Felnőtt férfi vagyok, hogy néz már ki az, hogy a diákom fizet helyettem? - vette át tőlem hálásan a teáját, ugyankkor nemtetszően megcsóválva a buksiját.

- Ugyan, meghívtam, ebből aztán tényleg ne csináljon problémát - legyintettem egyet, s egy nagyot belekortyoltam a forró italomból. - Ugye nem cukros a teája? Kértem külön a büfés sráctól, hogy ne tegyen bele, remélem értett a szép szóból.

- Teljes mértékben cukormentes, ne aggódj. Finom erdei gyümölcsös egyébként - mosolyodott el aranyosan a kis mókus, miközben hozzám hasonlóan ő is szürcsölgetni kezdte az általam vásárolt italát, miközben félénken sandítgatott rám szempillái alól. - Megkóstolod?

- Nem finnyás, ha iszom maga után? Nemhogy herpesze lesz - habogtam zavaromban, hiszen az egymás után való ivászat mégiscsak egy közvetett csókot eredményezne kettőnk közt.

- Ugyan, ilyenek miatt ne aggódj, igyál csak belőle nyugodtan - nyomta bele a kezembe a papírpoharát, mire én egy aprót kortyoltam a tanárom italából, viszont a tea elképesztő ízetlen volt a cukor jelenlétének hiánya miatt, így összerándult arccal nyújtottam neki vissza azt. - Óh, te kis cukorbolond. Nem ízlik, ugye? - kuncogott fel.

- Nem igazán - vallottam be neki kelletlenül. - Én az édes dolgokat szeretem, hisz' én magam is édes vagyok - kacsintottam egyet, megeresztve a világ egyik legbénább megjegyzését, amit kimondva már szinte a szám fájt.

- Ez irtó közhelyes volt, Minhikém - oltott le egy szempillantásnyi idő alatt Han Jisung. - De tetszett. Szerintem tényleg egy édes fiú vagy - közölte bazsalyogva. 

- Valóban? - vonogattam meg feléje a szemöldökömet. - Akkor hadd tetézzem; maga pedig nem csupán édes, hanem elképesztően gyönyörűséges - nyúltam oda arcához, s egy kedves mosollyal megspékelve simítottam füle mögé a fiú egyik izgága, kósza hajtincsét, szinte már gyakorlott mozdulattal.

- Gyönyörűséges? M-m-mármint én? - remegett meg a tanárom megilletődött hangja, miközben íriszei kétszeresére nyíltak meglepetésében.

- Igen, maga. Nem mondtak még Önnek ilyet? - kérdeztem rá furcsásan. - Hyunjin hyung nem szokott magának bókolni?

- De igen, szokott. Habár én nem nagyon tudom fogadni a bókokat és úgy amblokk a dicséreteket, sőt, kellemetlenül érzem magam tőlük  - vallotta be halkan.

- Dehát miért? - ráncoltam össze a homlokomat értetlenül, mire Han Jisung csak szégyenlősen lehajtotta a buksiját. - Ha egy ostoba ogre volna, akkor megérteném, hogy miért nem értékeli a dicséreteket, de maga egy csinos és rendkívül művelt fiatal férfi, szóval nincs mitől tartania. Tehát ha valaki bókol magának, akkor azt tessék szépen fogadni, rendben?

- Még tőled is?

- Tőlem pláne - vágtam rá azonnal.

- A diákom vagy, nem biztos hogy helyes ha bókolsz nekem. Furán jöhet le mások szemében, hiszen kissé sok időt töltünk együtt már így is - harapta be zavartan az alsó ajkát a kis mókusarcú.

- Dehát nem teszünk semmi rosszat, hyung. Attól, hogy maga a tanárom, még simán lehetünk barátok is, a kettő nem zárja ki egymást. Vagy de?

- Végülis tényleg nem - húzódott mosolyra Han Jisung szája sarka. - Lehetünk barátok, persze, viszont csak óvatosan, mert Hyunjinnie egykettőre helyre tesz. Egy kicsit impulzív típus.

- Nem mondja! Komolyan? - forgattam meg szarkasztikusan a látószervemet. - Egyébként jobban van már a térde a tanár úrnak? - tudakoltam tőle aggódóan. - Vagy még mindig fáj?

- Egy kicsit, de nem vészes egyáltalán - vonta meg nemtörődöm módon a vállacskáit. - Fájt már ennél ezerszer jobban is, nem komoly a dolog.

- Lehetek egy kicsit indiszkrét? Nem kell válaszolnia, hogyha nem akar - kötöttem ki egyből, nehogy a fiatal férfi akár egy pillanatra is azt érezze, hogy faggatózom; egyszerűen csak régóta kíváncsi voltam valamire, s úgy voltam vele, hogy kérdezni bizony nem kerül semmibe.

- Kérdezz nyugodtan - egyezett bele a tanárom egy kissé feszengve.

- Mi történt a térdével? - tudakoltam, mire Han Jisung a kérdés hallatán egyből élesen beszívta orrlyukain keresztül a levegőt, megfeszülve egész lényében. - Mármint, ha térdprotézise van, akkor gondolom valami komoly baleset eredményezhette, hogy ki kellett cserélni, vagy nem tudom-

- Khm, igen, jól gondolod, volt egy elég komoly balesetem több mint négy évvel visszamenőleg - nyelt egyet, miközben korcsolyája kerekével egy kisebb kavicsot tologatott jobbra-balra a talajon. - Sajnos szilánkosra széttört a térdkalácsom, de ez azt hiszem, nyilvánvaló volt. Életem egyik legszörnyűbb élményeként tartom számon a történteket. Eleinte még reménykedtem, hiszen úgy nézett ki, hogy meg lehet menteni a térdkalácsomat, de több mint egy héten át tartó borzasztó fájdalmak után az orvosom azt tanácsolta, hogy az lesz a legjobb, hogyha kicseréljük, mert ez így nem lesz élet. Rettegtem attól, hogy mennyivel lesz másabb térdprotézissel élni, mint rendes térdkaláccsal, de amúgy meg lehet szokni, nincs különbség. Csak tudod, érzékeny mostmár a térdem, és nem szabad túlterhelnem, most viszont fájdogál, de ez nem ritka, ne aggódj miattam! - mesélte el, viszont azt cselesen újfent kihagyta mondandójából, hogy pontosan mi volt az a baleset, ami olyan súlyos sérülést eredményez, hogy az ember térdprotézisre szorul. Nem akartam feleslegesen erőltetni a témát, elvégre Han Jisung bizonyára okkal nem avat be a múltjába, de én hajlandó vagyok rá várni, s megfejteni a mélységeit.

- Értem - biccentettem egyet végül megértően, miközben egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam, s bátorkodtam rásimítani a fiú jobb térdére, mire az említett azonnali hatállyal összerezzent, de nem húzódott el tőlem. - Ez a térde fáj? - érdeklődtem lágyan.

- I-i-igen, a-a-az a térdem fáj - hebegte, miközben orcái lángvöröses színben táncoltak, ami nem tudom, hogy a csípős szélnek, avagy éppenséggel a gyöngéd érintésemnek volt köszönhető.

- Gyógypuszi kellene rá - közöltem vele végül a legnagyobb természetességgel, mire szegény csak úgy pislogott rám, mint hal a szatyorban. - Szóval Hyunjin hyung a nyakszívogatás helyett inkább ebben kamatoztathatná a dús ajkainak tehetségét - tettem hozzá provokatívan. 

- Nem kell nekem gyógypuszi senkitől, köszönöm szépen. Ó, az emlegetett szamár - halászta ki a farzsebéből a felcsendülő telefonját Han Jisung, majd felém fordította az elektronikai készüléket, amelynek képernyőjén természetesen a "Hyu💙" név villogott. - Felveszem, ha nem gond, mert szegény Hyunjin biztos aggódik értem - chh, biztosan aggódik az az öntelt görény, pont annyira, amennyire szerencsétlen Felixért is aggódik, aki egy másik kontinensre menekült előle. Bravó, Hwang Hyunjin, gyökérségből jeles. - Halló, Hyunjin! - fogadta a hívást a tanárom, füléhez emelve a telefonját.

- "Halló, Hyunjin?!" Ezt most komolyan gondolod?! - hallatszódott ki a telefonhívásból annak a hatökörnek a felháborodott vércse hangja. - Vagy ezer üzenetet írtam neked, Jis! Miért nem válaszolsz?! Átmentem hozzád, itt kopogok már tíz perce az ajtón, mint valami hülyegyerek! Hol vagy, hm?! Mintha azt mondtad volna, hogy pihenni akarsz, és azért nem jössz át hozzám! 

- Hyunjin, nyugodj meg, és ne kiabálj velem feleslegesen, jó? Uralkodj magadon, nem kell rögtön pattogni - sóhajtott fel a tanárom, látszólagos higgadtsággal az arcán, holott biztosan deprimálta őt Hwang röhejes viselkedése, elvégre nem valami hízelgő a féltékenykedés, sőt, kifejezetten terhes. - Csak átugrottam a nagyimékhoz, hoztam nekik húslevest, de már épp hazafelé tartok - füllentette rögvest Han Jisung, miközben bennem elég kettős érzések uralkodtak. Egyfelől hízott a májam, hiszen ezáltal olyan volt, mintha az osztályfőnököm titokban találkozgatna velem, ami valahol izgalommal spékeli meg a helyzetet, másfelől azonban aggodalomra adott okot, hiszen mi oka van tulajdonképpen hazudni az udvarlójának?

- Ha időben szólsz, elmentem volna veled, Jis - dünnyögte vissza Hwang, szerencsére visszavéve közben a vehemens stílusából. - Mindegy, most hazamegyek akkor, de ha van kedved, majd gyere át. Most, hogy Felix eltűnt a képből, akár itt is aludhatsz újra - jegyezte meg lazán az említett, ami olyan volt számomra, mintha legalábbis gyomorszájon vágott volna szavaival, s Han Jisungot is kellemetlenül érintette, hogy óhatatlanul is fültanúja voltam eme intim beszélgetésnek kettejük között.

- Hyunjin-ah, tessék szépen viselkedni Felixszel, mert ha az emlékezetem nem csal, még mindig barátok vagytok, attól függetlenül, hogy már nincs köztetek szexuális viszony! Nem csak az alkalmi szeretőd volt, hanem az egyik legjobb barátod is, ráadásul a tisztelet mindenkinek kijár, szóval légy szíves - sóhajtozott rosszallóan a kis mókus. - Mire visszajön Ausztráliából, tessék elrendezni magadban az ellenérzéseidet és kibékülni.

- Nem fog menni, látni sem akar - vetette ellen egyből Hwang. - Nem beszéltem vele valami szépen, de megérdemelte, mert teljesen el van menve az esze.

- Csak egyszer az életben ne legyél ennyire makacs és kérj tőle először te elnézést, Hyunjin! - követelte a szőkétől mérgelődve a kis mókus, végül azonban csak fáradtan megcsóválta a kobakját. - Mindegy, most leteszlek, majd átmegyek.

- Várni foglak, Jis - köszönt el Han Jisungtól majom Hwang, majd már nyomban bontotta is a telefonhívást.

Hosszú pillanatokon keresztül kézzel fogható csend állt be kettőnk közé; én speciel nem kicsit éreztem magam kínosan, hiszen ennek a telefonbeszélgetésnek nyilván nem éppen kellett volna fültanújának lennem, s szerintem Han Jisungot is zavarta, hogy első kézből hallgatgattam végig kettejük privát eszmecseréjét. Ezenkívül felhergelt ismét ez az idióta Hwang; nem kérdés, minden rossznak ő az okozója. Miatta menekült el szegény Felix egészen a tengeren túlra, mert úgy beszél vele mint valami kivert kutyával, ráadásul szerencsétlen Han Jisunggal is úgy bánik, mintha az osztályfőnököm legalábbis a tulajdona lenne, az meg szegény rögtön ugrik, mikor Hwang csettint egyet. Magas lovon ül az az idióta, de onnan lehet ám a legnagyobbat zakózni.

- Ne haragudj, Minho, de mennem kell, Hyunjin egy kicsit heves és nem szeretnék neki csalódást okozni, szóval átmegyek hozzá - kezdett nekem magyarázkodni Han Jisung, habár fogalmam sincs, miért, hiszen senkije nem vagyok, ergo, nem tartozik nekem elszámolással. - Ígérem, máskor még folytatjuk ezt a "randit", de most sajnos ennyi idő jutott nekünk. - motyogta szomorúan, mire tőlem csupán bólogatásra tellett. - Persze hazaviszlek előtte, ne aggódj. Tudnál segíteni levenni a korcsolyáimat, kérlek?

- Természetesen, tanár úr, csak előtte leveszem a sajátomat, hogy ne csússzak el - feleltem, miközben könnyedén kibújtam a saját görkorcsolyáimból, s pár röpke mozdulat kíséretében visszavettem a fekete-csatos bakancsaimat, majd Han Jisung elé térdeltem a talajon. - Rendben, adja akkor az egyik lábát, kicsatolom.

Készségesen asszisztálva segítettem Han Jisungnak levenni mindkét korcsolyáját, majd türelmesen megvártam, míg a fiatal férfi is visszaveszi lábbelijeit. Ezután eldobtuk a kiürült papírpoharainkat egy tőlünk nem messze elhelyezkedő szemetes kosárba, illetve miután leadtuk a kölcsönző standnál kikért korcsolyákat, a tanárom parkon kívül leparkolt kocsija felé vettük az irányt. Odaérve egész testemben dideregve a zimankós széltől pattantam be a kocsi anyósülésére, Han Jisung pedig a volán mögé csusszant be.

- Indulhatunk, Minhi? - pillantott felém bánatos tekintettel Han Jisung.

- Persze - bólintottam egyet, megejtve feléje egy kedves, biztató mosolyt, hogy szavak nélkül is lássa, nem haragszom rá. Pontosabban nem rá haragszom, hanem arra a senkiházi, manipulatív Hwangra, aki keresztbetesz nekem és ellehetetlenít Han Jisungtól még az akaratán kívül is. - Akkor melyik nap is menjek korrepetálásra? - váltottam ügyesen témát.

- Gyere el kedden, mit szólsz hozzá? - vetette fel hetykén a fiatal férfi, miközben a kocsi elindult egyenesen haladva az úttesten. - Én sajnos nem tudlak elhozni, Minhikém, mert viszem az autómat szervizbe holnap este, így kocsi nélkül maradok pár napra. Mondjuk Hyunjinnie nagyon segítőkészen felajánlotta, hogy reggelenként elhoz majd engem a suliba, délután pedig elugrik értem, de ha nem gond neked, akkor eljöhetnél hozzám te inkább busszal. Félre ne érts, én speciel annak örülnék a legjobban, ha Hyunjinnie téged is elvinne velem együtt, de nem akarok balhét, hisz' már így is haragszik ha veled vagyok, remélem megérted.

- Persze, tanár úr, emiatt ne fájjon a feje, semmi gond, elbuszozom én, ez legyen a legkisebb bajom - legyintettem, de minden igyekezetem ellenére nem bírtam ki, hogy ne kérdezősködjek tovább. - Hyung, mondja, amúgy miért pikkel rám ennyire Hyunjin hyung? Tettem valami rosszat?

- Ööö... - makogta, bizonytalanul markolászva a kormányt Han Jisung, de olyan erővel, hogy szinte elfehéredtek szegény mókusomnak az ujjpercei. - Jó, elmondom, de ígérd meg, hogy ne mondod vissza neki ezt - esketett meg, beadva végtére is a derekát. - Hyunjin egy megrögzött gyanakvó, és valahonnan kiokoskodta, hogy közted meg Felix közt van valami... - mesélte kétkedve, mire nekem rögvest észveszejtően intenzív hányingerem támadt, s a szégyenérzet szinte felégetett belülről. - Én csomószor mondtam már neki, hogy ez egy hülyeség, te sosem tennél ilyet, de ő hajthatatlan, és csak a magáét fújja. Ja, meg egyfolytában azzal nyaggat, hogy neked nemcsak Felix, hanem én is... tetszem? Vagy nem tudom, nem értem mire megy ki nála a játék, vagy hogy honnan szedi ezeket az alaptalan fantazmagóriákat.

- Attól még, hogy jóban vagyok magával, és mindketten vonzódunk a saját nemünkhöz, még közel sem jelenti azt, hogy Ön tetszik nekem, szóval Hyunjin hyung ennél jobban nem is foghatott volna mellé - hazudtam szemrebbenés nélkül, hogy mentsem a bőrömet. 

- Igen, ezt mondom én is Hyunjinnak, de ő nagyon önfejű típus, és nem túl befogadó más véleményét illetően - helyeselt Han Jisung, megelőzve egy előttünk lassan guruló szénabálákat szállító kamiont. - Ne félj, én tudom, hogy nincs közted és Felix között semmi, és hogy rám is csupán tanárodként tekintesz - pillantott rám egy aranyos kis mókusmosollyal tündéri arcocskáján, mire még a vér is szabályosan belefagyott az ereimbe, szégyenemben pedig majd' elsüllyedtem, hiszen láttam sziporkázó tekintetén azt, hogy ő az udvarlója szavaival szemben nekem szavaz bizalmat, holott igenis vétkes vagyok; viszonyom van Felixszel, s Han Jisungra is sokkal többként tekintek mint sima pedagógus. Szörnyű az, mikor egy bűnösnek őszinte szívvel a szemébe nézve mondják azt, hogy hisznek neki.

- Hyunjin hyung művelje csak a saját kertjét, az enyémet meg kerülje el jó messziről - válaszoltam végül, kifelé pillantva az autóablakon, ugyanis nem igen tudtam erre mi mást mondani.

- Ne félj, Minhi, még egyszer szólok neki, hogy szálljon le rólad - ígérte meg nekem lelkiismeretesen, mire jómagam csak papírvékonnyá összepréselt ajkakkal sütöttem le a tekintetemet, nehogy Han Jisung meglássa benne megcsillanni a bűntudat szikráját.

Rá kellett jönnöm, hogy akármennyire is unszimpatikus számomra az a csirkefogó Hwang, azt mindenesetre el kell ismernem, hogy a férfi minden csak nem egy hülyegyerek, sőt, az említett nagyon is jó emberismerő.

Akármennyire szeretném, nem hibáztathatom őt, hiszen igazándiból igaza van velem kapcsolatban; szemfüles módon észrevette, hogy Felixszel több van köztünk, mint puszta mezei ismeretség, s az is feltűnt neki, hogy tetszik nekem Han Jisung, s közel sem osztályfőnökömként tekintek rá. Nem tudom, hogy áldás-e vagy átok az, hogy Han Jisung vakon hisz a nem létező ártatlanságomban, mert ha neadjisten hiba csúszna a rendszerbe, s kiderülne a viszonyom Felixszel, akkor szerintem belehalnák a mindent elsöprő szégyenbe, de ha mégsem, akkor madárra játszva vetném le magam egy szikla ormáról. Soha többé nem lennék képes Han Jisung szemébe nézni. Tudom jól, le kéne zárnom ezt a bűnös viszonyt, de valahogy nem visz rá a lélek; egy egészséges, tizennyolc éves férfiúból vagyok, ergo, szükségem van arra, hogy a biológiai igényeim rendszerint megfelelőképpen ki legyenek elégítve, s Felix megadja nekem pontosan azt, amire vágyom. Nem tudom őt elküldeni, egyszerűen képtelen vagyok rá, főleg most, amikor szegény fiú ennyire rossz passzban van Hwang miatt.

Időközben a parktól, ahol ugyebár kézen fogva görkorcsolyáztunk a kis mókussal, lassan, de biztosan megérkeztünk a lakhelyemig, viszont Han Jisung a megszokottakhoz hűen már szavak nélkül is tudva nem hajtott beljebb a Maxident utcába, csupán leparkolt a zsákutca legelején, nemhogy anyu véletlenül meglátja az ablakon kifelé kukucskálva, hogy kiszállok egy idegen autóból, mert a végén még nyakon vág.

Mikor a tanárom leparkolt a járda szélén, egy zavart mosollyal édes arcocskáján fordult felém a vezetői ülésben, így én is így tettem, ugyanis nagyon úgy tűnt, mintha épp mondani készülne valamit.

- Remélem, azért jól érezted magad ma velem, Minho-ssi - motyogta, frusztráltan kapkodva tekintetét íriszeim és az öle között. - Igaz, nem sikerült túl hosszúra a program, de legközelebb pótolni fogjuk. Kedden pedig várlak a korrepetálásra.

- Perszehogy jól éreztem magam magával! - vágtam rá lelkesen, miközben reflexszerűen a tanárom álla alá nyúltam mutatóujjammal, s kissé megemeltem a buksiját, ezáltal kényszerítve őt arra, hogy a szemembe nézzen. Természetesen mindez igencsak intimmé varázsolta a köztünk lévő hangulatot, miközben Han Jisung elég közel pihegve az arcomhoz csupán bájosan pislogott rám hatalmas, igéző mókusszemekkel. - Köszönöm, hogy elvitt korcsolyázni, hyung. Kellemes hétvégét kívánok magának, tanár úr, hétfőn találkozunk a suliban.

- Kellemes hétvégét neked is - válaszolta a fiatal férfi, szinte suttogva, én azonban mégis tökéletesen hallottam minden egyes szavát, forró leheletét pedig éreztem lecsapódni az arcomon. Most annyira megcsókolnám... - Vigyázz magadra.

- Maga is, hyung. Vezessen óvatosan - engedtem el az osztályfőnököm állát, de még mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, a következő kérdés szinte ösztönszerűen, hezitálás nélkül hagyta el a számat, amelyet már nem volt esélyem visszaszívni. - Adhatok esetleg két puszit búcsúzóul? Arcra - tettem hozzá sietősen, mire Han Jisung szemei a kétszeresére tágultak meglepettségében.

- Ööö, persze, végülis miért ne? De gyorsan, nemhogy valaki véletlenül meglát minket és félreérti a helyzetet - felelte végül a férfi, egy világian zavart mosoly kíséretében pislogva fel rám, én pedig az engedély hallatán fellelkesülve Han Jisung karjára raktam a kezemet, majd egyből felé is hajoltam, jobbra döntve a kobakomat, azonban ő is pont arrafelé biccentve a buksiját kezdett közelíteni felém, ez pedig azt eredményezte, hogy a tervezett arcra pusziból bizony telibe egy csattanós szájra puszi kerekedett. 

Teljesen akaratomon kívül történt meg kettőnk között ez az aprócska, csupán egy pillanat törtrésze erejéig tartó szájra puszi, hiszen tényleg a fiú arcára terveztem nyomni ajkaim lenyomatát, nem volt benne semmiféle hátsó szándék, viszont mivel véletlenül pontosan ugyanabba az irányba mozdultunk mindketten, így landolt az a bizonyos puszi Han Jisung mókusorcája helyett közvetlenül a puha ajkain.

Olyan gyorsan zajlott le ez az egész, hogy időm sem volt szerencsétlen agyamnak felfogni, hogy mi történt, s abban sem lehetettem teljesen biztos, hogy egyáltalán lezajlott az iménti esemény, és nem csak képzelődtem.

Nem viccelek, ha azt mondom, miszerint akkorát cuppant az a véletlen puszi, hogy szinte fülsértően hangos volt számomra, s betöltötte a kocsi belsejét. A gyomrom nyomban vetett egy száznyolcvan fokos duplafordulatot, s olyannyira melegem lett, mintha valamiféle forró ködfátyol ereszkedett volna az agyamra, illetve a szó szoros értelmében a tüdőmbe szorult a levegőm, mikor az ajkaim közvetlenül Han Jisung párnácskáihoz értek. A fiú rózsaszín szája olyan volt, mint a legpuhább selyem, s olyan ízes, mint a Paradicsomból való legzamatosabb eper. Igaz, kevesebb ideig tartott mindez mint egy pislantás, nekem azonban mégis tökéletesen elég volt ahhoz, hogy a szívem olyan irreális tempóban kezdjen el dübörögni a bordáim rejtekében, hogy majd' kiugrott az engem életben tartó szerv a helyéről.

Szentséges ég, menten az ablak ugrik ki rajtam; most nekem, egy mezei diáknak, komolyan összeért a szám azzal a fiúéval, aki tetszik, s aki ráadásul a tanárom?!

- Jézusom, ne haragudj, Minho, te jó ég! - kapott a szája elé Han Jisung, pánikolva hajolva hátra tőlem szinte azonnali hatállyal, mintha legalábbis lobogó tűzzel érintkezett volna. Tekintete ijedten villogott, mintha valami szörnyűség történt volna azáltal, hogy a puszi véletlenül szájra ment. - Basszus, annyira sajnálom, rossz felé hajoltam! - szabadkozott, úgy viselkedve, mintha ő cselekedett volna valami megbocsáthatatlant, hektikusan kapkodva levegő után, miközben arca elé emelte remegő tappancsát, s a kézfejével teátrálisan megtörölte ajkait, ami láttán egy világ omlott össze bennem, arról már nem is beszélve, hogy arckifejezése sem tükrözött túlságosan biztató érzelmeket.

- Nem, én kérek elnézést! Az én hibám volt, nem figyeltem oda! - kezdtem el én is nyomban magyarázkodni, amint valamelyest észhez tértem a sokkból. - Ne haragudjon, tanár úr, nem volt szándékos.

- Tudom... fúúúú, ez most rohadt kínos - temette bele tenyereibe az arcát Han Jisung, kis híján elsírva magát szemmel látható kétségbeesésében.

- Nincsen semmi baj, megesik az ilyesmi, sajnálom, az én hibám az egész, felejtsük is el inkább - motyogtam, jómagam is olyannyira kellemetlenül érezve magam az ő nem éppen biztató reakciói láttán, hogy pillanatnyilag nem is bírtam örülni annak egy csipetnyit sem, hogy azok után, hogy álmaimban már annyiszor elképzeltem ezt a jelenetet, most véletlenül a valóságban is összejött egy szájra puszi.

- Igen, felejtsük is el, nem történt semmi, ez csak egy szerencsétlen véletlen volt  - ismételte meg szavaimat Han Jisung, leginkább saját tulajdon önmagát győzködve. - Azt hiszem jobb lesz ha mostmár mész, nekem is el kellene indulnom Hyunjinhoz, már biztosan vár rám - mondta, miközben érezhetően kerülte velem a szemkontaktust.

- Rendben, megyek - sóhajtottam fel, miközben egy adagnyi hezitálás után végül bizonytalanul megsimítottam a fiatal férfi karját. - Viszlát, hyung!

- Szia, Minho-ssi - motyogta vissza az orra alatt, miközben jómagam lemondóan kiszálltam a tanárom kocsijából, s vissza sem nézve rá, teljesen összezavarodva elindultam a házam felé a járdán.

Fogalmam sem volt, mit gondoljak az imént történtekről; az agyamban szó szerint cikáztak a kusza gondolatok, illetve a megválaszolatlan kérdések tömkelegei. Egyrészt nyilván boldognak és elégedettnek kellett volna lennem, amiért a tanárommal volt köztünk egy véletlen szájra puszi, de egyszerűen képtelen voltam az öröm legkisebb érzésére, hiszen Han Jisungot láthatóan nagyon felzaklatta ez a jelentéktelen kis csókocska, pedig az ilyesmi aztán tényleg napi szinten megesik az emberek közt. Ha egyszerre mozdulsz a másikkal egy pusziért, akkor gyakorta téveszti útját az a rakoncátlan cuppanás, velem is nem egyszer megesett már ilyesmi. Jó, elismerem én, nem kicsit kínos és zavarba ejtő ha mégis megtörténik, de azért mégsem akkora egetrengető esemény, habár talán Han Jisung azért is akadt ki ennyire, mert mégiscsak tanár-diák viszony van köztünk, s elég fura atmoszférát generálhat ez kettőnk közt a továbbiakat illetően.

Basszus, csak most esik le igazán, hogy olyannyira közel kerültem hozzá, hogy ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni, akkor kijelenthetjük, miszerint elcsattant az első csók... vagy csók volt ez egyáltalán? Te jóságos ég, nem tudom mit gondoljak, én ezt nem bírom, ez már hivatalosan is sok nekem, nagyobb hatással volt rám ez az egyetlen kis puszi, mint az összes kalandom a Jeonginnal való szakításom óta... mitévő legyek?

Mire hazaértem, már teljes egészében maga alá vont a nyers kétségbeesés legintenzívebb, s legkezelhetetlenebb fajtája. Zihálva rontottam be a szobámba, miközben arcomat belefúrtam az egyik díszpárnámba, alig kapva normálisan levegőt. Sírni szerettem volna, amiért Han Jisung olyan látványosan letörölte a csókocska után az ajkait, mintha szó szerint undorodna tőlem, de csaknem eredtek el könnyeim. Ordítani tudtam volna a dühtől, amiért Hwanggal van, illetve a köztünk lévő tanár-diák viszony is tulajdonképpen ellehetetlenít attól, hogy közelebb kerülhessek hozzá, de a hangszálaim mintha megdermedtek volna, s egy szó nem sok, annyi sem jött ki a torkomon. Még szerencse, hogy nem volt otthon senki, mert nem lett volna valami pozitív végkimenetelű, hogyha bármelyik családtagom is szem- és fültanúja lett volna a lelki agóniámnak, mert beutaltak volna szerintem a pszichiátriára.

Viszont, miközben lelkiekben épp ezerrel magamat átkoztam és ostoroztam, továbbra is többé-kevésbé elvágva tüdőmtől a közvetlen oxigénellátást, a mellém az ágyra lehajított telefonom hirtelen pittyent egyet, mire egyből felkaptam a kobakomat. Összekócolódott hajkoronával, kiporosodott arccal és szerfelett kíváncsian nyúltam az elektronikai készülék után, abban a nem valami reális hiszemben, hogy talán Han Jisung írt valamit, viszont a képernyő felvillanása után megállapítottam, hogy csak Felixtől jött egy Messenger üzenet.

Felix pipi

Hali, Minho-ssi <33
Ma voltam barangolni a városban Chan hyungommal és a tesóimmal
Vettem neked sydney-s mágnest🥺

Minhohoho
Köszönöm bébi
De
Vékony az a kabát
Megfázol

Felix pipi
Ugyan, a hyungom melegen tart😈

Minhohoho
El tudom képzelni

Felix pipi
Na várj, küldök képet😌

Tetszik?🥰
Vagy pontosabban
Tetszem?😇

Minhohoho
Tudod, hogy tetszel
Szép vagy, mint mindig😙

Felix pipi
Kérek én is képet🥵
És ha lehet
Ruha nélkül🥵

Minhohoho
A-a

Megfelel, bébi?

Felix pipi
Nem vagyok egy bűvész, de a te kardodat tövig nyelném😇

Minhohoho
Ha hazajössz megteheted

Lee Felix videóhívást indított.

Mosolyogva csóváltam meg a fejemet, miközben minden további nélkül fogadtam a beérkező hívást, abban a reményben, hátha a Felixszel való csevely valamelyest eltereli majd a gondolataimat Han Jisungról, vagy jobb esetben még tanácsot is kaphatok a szőkeségtől ez ügyben. Mikor megnyomtam a kis zöld ikont, pár másodpercnyi kapcsolódás után megjelent a telefonom képernyőjén maga Lee Felix, fehér pólóban, s szőke hajjal ezer wattos mosollyal szépséges arcán vigyorogva bele a kamerába.

- Na szia, te kis dög, ha nem írok én rád, te nem is jelentkezel - torkolt le könnyed, játékos stílusban. - Ezért nem hagyom majd, hogy elmenj.

- Bocsi, sok dolog összejött a napokban - tereltem, fáradtan feltápászkodva ülőhelyzetbe az ágyon. - Inkább mesélj te, mi újság van Ausztráliában? Jobban érzed már magadat?

- Imádom, vissza sem megyek Seoulba, az biztos - kuncogott fel édesen a szeplős tündér. - Csodás, annyival más itt otthon, mint Koreába, jó együtt lenni kicsit a családommal, a tesóimmal, na meg Channie haverommal olyanok vagyunk egész nap mint a nyulak.

- Ki ez a "Channie" pontosan? - ráncoltam össze a szemöldökömet.

- Channie egy nagyon jó barátom, Minho-ssi - felelte lazán a szőke, ártatlanul rebegtetve meg szempilláit. - Extrákkal... - tette hozzá mellékesen. - Legalább ő megdug alaposan, ha már Hyunjin farka más barlangokba tesz ásványkutatást.

- Ne is mondd - morogtam nemtetszően, amint szóba került ez a nem éppen kívánatos téma. - Képzeld, ma elmentem görkorcsolyázni Jisung hyunggal - meséltem neki, miközben Felix nem győzött hüledezni a hallottakon.

- Görkorcsolyázni?! Te?! Jisunggal?! Ráadásul kettesben?! Azt a kurva, sajnállak, kedveském, mostantól nyitott szemmel aludj, mert Hyunjin máglyán eléget ha megtudja...

- Dehogy tudja meg, a tanár úr nem mondaná el neki, és nyilván én sem fogom az orrára kötni! - legyintettem egyet könnyelműen. - Nagyobb baj az, Felixie, hogy Jisung hyung nyakán akkora orbitális szívásnyomok vannak, hogy csak na. Vajon ki csinálhatta őket? - tettem fel a költői kérdést.

- Hogy mi van?! - tátotta el a száját Felix, kis híján elhajítva a telefonját valamerre a döbbenettől. - Most csak szopatsz?!

- Nem - szusszantottam frusztráltam. - Szóval Hyunjin hyung nem beszélt mellé; tényleg lefeküdtek, és ez csak még jobban fáj azok tükrében ami ma történt.

- Miért? Mi történt ma? - értetlenkedett Felix, én pedig úgy döntöttem, hogy ki mással osztanám meg ezzel kapcsolatos kételyeimet és fájdalmamat ha nem egy sorstárssal, így zavartan ugyan, de belekezdtem a történtek elregélésébe.

- Miközben korcsolyáztunk, végig fogtuk egymás kezét.

- Ennyi? Sungie az én kezemet is szokta fogni ha a szükség úgy hozza, ezen nincs semmi különös, főleg ha korcsolyázik az ember. Senki sem szívesen baszódik orra egyedül, jobban esik magunkkal rántani valakit a mélybe.

- Jó, ez mondjuk igaz - értettem vele egyet kelletlenül. - Figyelj, kérdeznem kell valamit... - nyeltem egyet. - A véletlen szájra puszi is csóknak számít? - böktem ki nagy nehezen, előre tartva a szőkeség cenzúrázatlan reakciójától.

- Azt ne mondd, hogy... a kurva mindenségit neki, na várjál, te most lekaptad Sungie-t?! - visította vércse módjára Felix, bele-beletépve közben szőke loknijai közé.

- Mi?! Hol! Dehogyis, szerinted meg merném őt csókolni?! - hördültem fel elégedetlenül. - Csak arcra puszival köszöntünk volna el, de véletlenül egyszerre hajoltunk ugyanarra a felére, szóval végül szájra ment. A tanár úr nagyon kiakadt ezen, de basszus, én azóta csak arra tudok gondolni, hogy összeért a szánk, mégha teljesen akaratunkon kívül is. Szerinted van ennek a véletlen csókocskának bármiféle jelentősége, vagy ne képzeljek bele inkább többet? - kértem ki bizonytalanul a szőke véleményét, reménykedve valamiféle biztató válaszban.

- Hmmm - töprengett el egy pillanatra a szeplős, oldalra biccentve buksiját. - Ha engem kérdezel, ne gondolj bele többet, hisz' egy csók akkor csók ha fröcsög a nyál és hogyha mindkét fél egyformán akarja szexuális vagy romantikus szándéktól hajtva. Most ha én lekaplak téged, az csóknak számít, mert vonzódunk egymáshoz, de ha például két puszival köszöntök egy régi ismerőst, ami véletlenül szájra megy, az nem csók és nincs semmi jelentősége. Ráadásul kár, hogy te csak egy gyengus puszi erejéig cuppantottál rá Sungie szájára, mert én már speciel smároltam vele felelsz vagy mersz kapcsán, és állíthatom, hogy bitang jól csókol a tanár urad-

- Nem vagyok rá kíváncsi, hogy hogy csókolóztatok, Felix - közöltem vele vehemensen, hiszen egyből úrrá lett rajtam a féltékenység amiért az ausztrál fiúnak volt esélye megízlelni azokat a csodás ajkakat, nekem meg nem.

- Ohohó, csaknem féltékenyek vagyunk? Te is csókolnád a száját, mi? - vigyorgott rám pajkosan. - Na, csodás, négyünk közül már csak neked és Hyunjinnak kéne csőröznie, hogy teljes legyen a kör.

- Jézusom, még ilyet mondjál, hát mindjárt földhöz vágom magam! - hüledeztem elképedve.

- Ó, várj egy pillanatot, Minho-ssi - emelte fel a mutatóujját Felix, jelezve, hogy várjak egy pillanatot. Nem értettem, mi történt, de a szeplős ez alkalommal sem okozott csalódást szégyentelen énjével. - Channie, put your dick away! Wait a few minutes and than I'm up for anything! - szólt oda csábosan ezek szerint annak a híres-neves Channak, aki nyilván időközben bejöhetett a szobába.

- Who are you talking to, Yongbokkie? - hallottam meg az ausztrál férfi kíváncsi hangját valahonnan a háttérből.

- Just a friend from Seoul. Or fuck buddy, depends on how you prefer to call him - kacarászott Felix, majd ismét heherészve a kamera felé fordult. - Minho-ssi, most mennem kell, vár a vacsorára felmelegített virsli, amit el kell fogyasztanom, mert kihűl - jelentette ki minden jellegű szégyenérzet nélkül, nekem pedig jelentősen el kellett töprengenem, hogy mennyi perverzség szorult ebbe a fiúba. - Na, pápá, bébi, vigyázz magadra, és ne agyalj Jisungon, nem ér annyit! - intett egyet, s azzal már ki is nyomta a telefonhívást, amit követően másodpercekig csak megkukulva pislogni voltam képes magam elé.

Hát, egy biztos, Felix valahogy nem vitt előrébb a megoldáshoz, de legalább annyi hasznavehető tanácsot adott, miszerint a túlgondolás nem lesz jelenleg a segítségemre, szóval el kell felejtenem azt a csókot, ami nem is csók volt, hanem egy jelentéktelen baleset, hiszen a csók akkor csók, ha fröcsög a nyál. Vagy mi... aish, Felix, a sírba viszel!

Mikor aztán aznap estefele hazaértek a szüleim, illetve Chaeryeong is, nem különösebben érdeklődtek a mai napom felől; vagyis a nővérem a mai Szulejmán-nézés közepette érintőlegesen ugyan rákérdezett, hogy mi volt a "randin", de nem igen mélyedt el a téma semmilyen szinten, mivel folyamatosan Ryujinnal írogatott és még a hülye török sorozatára sem figyelt. Kívülről úgy tűnhetett, hogy minden a legnagyobb rendben velem, viszont belül őrlődtem, akármennyire is próbáltam nem gondolni arra a puszira; röhejes, de nekem rengeteget, sőt, egy egész világot jelentett. De miért? Talán azért, mert...? Nem, az nem lehet, Han Jisung csak a tanárom, semmi több.

Szombaton programom volt, ami kissé hozzásegített ahhoz, hogy kevesebbet kattogjanak agytekervényeim a szerelmi négyszög adta viszontagságok körül, ugyanis San, Wooyoung, Seungmin, Chaeryeong, Ryujin, Sunmi noona és én összeültünk Seungminéknál egy kis iszogatás céljából. Az újdonsült gerlepár, San és Wooyoung nyilván szinte egész idő alatt egymás szájába másztak, s miután ütött náluk az elfogyasztott pia, kis híján az asztalon kezdtek el kufircolni.

Ezenkívül legnagyobb meglepetésemre Chaeryeong és Ryujin összeszedték bátorságukat, és bejelentették a baráti társaságunk tagjai előtt, hogy együtt vannak. Mindenkinek szó szerint leesett az álla, az alábbi testrészük konkrétan a földet verdeste, kivéve Sunminak, aki hetykén vonogatva a vállait azt állította, hogy nővérünkként ő ezt bizony már rég megérezte. Szóval kvázi mindenki örömtelien fogadta a lányok kapcsolatának hírét, ami számomra is igazi megkönnyebbülés volt. Összességében tehát kellemesen eltelt a szombati nap, hisz' az igazat megvallva hiányzott már, hogy érdemi időt töltsek a barátaim társaságában is, s hogy egy pár óra erejéig más gondolatokra térve megfeledkezzek a nemlétező szerelmi életemből származó problémákról. Viszont, amint szombat este éjszaka, miután már hazaértem Seungminéktól, s ismételten egymagam maradtam a szobám csukott ajtaja mögött, sajnálatos módon újonnan agyalni kezdtem.

Túl sok érzelem kavargott bennem; óhatatlanul is eszembe jutott Jeongin, s az, hogy mennyire szerelmes is voltam a fiúba, de a sors egyszerűen galád módon elválasztott minket egymástól, Felix, akivel  ugyan irtóra jó és élvezetes a szex, viszont érzelmi szinte nem igazán mozgat meg, maximum barátilag, Hwang, aki elszántan tönkre akarja tenni az életemet, és persze Han Jisung, a csókocska, illetve mindaz, hogy miatta kezdtem el újra érezni az elveszettnek hitt vágyat, vonzalmat, sóvárgást és érzelmi biztonságot. Olyan méretű zagyva kesze-kuszaság alakult ki a fejemben, hogy a végén már azt sem tudtam volna pontosan meghatározni, hogy ki iránt mit érzek tulajdonképpen, ráadásul elkövettem azt a baklövést, hogy felnéztem Instagrammra. Bár ne tettem volna, mert csak a saját tulajdon szívemet fájdítottam a posztokat nézegetve.

@hanjisung

@hanjisung: szombat esti vezetés éjjel Seoul körül🤟 nem a legszebb szögünk, az tény és való😂❤️ @hwanghyunjin

Comment(s):
@kimnamjoon.official: OJJOJJ gumit azért húzzatok😉🥊
@hwanhyunjin: aki szép az minden szögből szép ( te + én <333 )
@leefelix: be ne fossak..

@hanjisung

@hanjisung: someone promise me to watch the stars

Comment(s):
@hwanghyunjin: 🙋‍♂️

@hanjisung

@hanjisung: it is easier to live without regrets

Comment(s):
@kimnamjoon.official: facts!!!!!

Tény és való, hogy Han Jisung egy káprázatosan gyönyörű fiatal fiú, temérdeknyi nő és férfi álma lehet egy ilyen tündérszép személy. A legfennköltebb szavak is csupán eufemizmusai lennének annak, hogy Han Jisung mennyire tökéletes teremtés; a selymes haja, s a pillanat, mikor a lágy szellő belekap sötétbarna tincsei közé. A szeme, amely úgy tündököl, mint egy valódi kis mókusé, teli csupa rejtéllyel és misztikummal. A tekinteteket csalogató szája; óh, azok az édes, rózsaszín ajkak, amelyeket esélyem volt érinteni a sajátommal egy pillanat erejéig. Az aranyos kis mosolya, amellyel olykor megörvendeztet, társítva hozzá a zavara jóvoltából felszökött pírt az arcocskáján. A fiatal férfi egész lénye, ami először ámulatba ejt, majd maradásra késztet, s végül lassacskán szerelembe ejt.

Nem. Nem lehet. Fejezd be ezt, Lee Minho, a szerelem bolonddá tesz, elveszi az észt, oda a józan gondolkodás, ne hagyd, hogy Han Jisung elvegye a szívedet.

De mi van ha már javában elvette...?

Valahol megszakadt a szívem, amint azt kellett látnom, hogy a tanárom Hwanggal ment el éjszaka vezetni randi gyanánt, s nem velem, de hát mit is vártam? Hogy majd őhelyette engem választ? Arról meg már ne is beszéljünk, hogy mit művelhettek ők ketten az éj leple alatt, édes kettesben, valahol a világ szeme elől...

Gyűlölöm azt az érzést, mikor ringbe szállnál, de tudod, hogy az esélyed a győzelemre a nullával egyenlő.

Gyorsan kimentem Han Jisung profiljából, mielőtt még ríni kezdtem volna, miközben ujjaim maguktól pötyögték be Jeongin nevét a keresőbe. Nyilván nem kellett volna őutána sem leskelődnöm a közösségi médián, hiszen csak a szívemet fájdítom a nosztalgiázás közepette, de a kíváncsiság ismételten felülkerekedett a józan eszemen.

@innie_yang00

@innie_yang00: missing korea🇰🇷❤️ ( still love US but home is just home )

@innie_yang00

@innie_yang00: "embracing all my scars and imperfections"

@innie_yang00

@innie_yang00: pov tanulni kéne but rather in the nature boy vagyok hehee~

Comment(s):
@name_is_unknown_: jó fotósod voltam bubu?👌💗
@innie_yang00: @name_is_unknown_: a best voltál hyung💖

Yang Jeongin még mindig nagyon helyes, cuki, külsőre egy valóságos bombázó, ráadásul egy imádnivaló személyiség, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem hiányzik, s nem gondolok rá gyakran, azonban már nem érzem iránta azt, amit régen, ugyanis a valaha volt érzéseket kikezdte az idő fogaskereke; fokozatosan elhalványultak, mígnem mára végleg eltűntek, és csak az emlékek maradtak hátra. Szerettem azt, ami köztünk volt, de őiránta már nem lobog bennem a vágy. Amit anno konstans módon iránta éreztem, azt most Han Jisung iránt érzem, ezért sem zavar az, hogy az a bizonyos @name_is_unknown valószínűleg Jeongin új barátja lehet. Jeongin hivatalosan is a múlt, viszont Han Jisung a jövő... jövője az őrlődés, s a sóvárgás ördögi körének.

A programomként választott aktívan űzött agyalás nyilván nagy mértékben rányomta a bélyegét a pihentető alvásomra; késő éjjel, vagyis jobban mondva inkább hajnalban sikerült csak elaludnom, s mivel fáradt voltam, így vasárnap majdnem egészen délig aludtam. Anyu úgy rontott be egetrengető ordibálások közepette a szobámba, azt szajkózva, miszerint egy lusta dög tinédzser vagyok, s hogy azonnal húzzam le az ágyneműmet, mert hogy ő pont színest akar mosni.

Anyu szeszélyeinek kielégítése után a vasárnapom javarészt azzal telt, hogy tanultam másnapra; jó sok tanulnivalónk volt, azt meg kell hagyni, de szerencsére megbirkóztam vele. Chaeryeonggal még ki is kérdeztük egymást, a szabad, felszabadult perceimben pedig rajzoltam, majd este korán nyugovóra tértem, hogy másnap kipihentem és energiatelten mehessek iskolába, s hogy Han Jisung ne egy karikás szemű, hanem egy kisimult arcú Minhoval találja szembe magát.

Másnap reggel minden igyekezetem ellenére olyan fáradtan keltem, mintha legalábbis a minap krumplit kapáltam volna, s mikor belenéztem a tükörbe, szó szerint elkapott a fizikai rosszullét.

- Chae-Chae! Gyere ide, helyzet van! - üvöltöttem át kétségbeesetten a nővéremnek, aki az enyémmel szemben elhelyezkedő szobában készülődött.

- Mi van?! Pont a tusvonalamat csinálom, erre te meg megzavartál! - dugta be hozzám morcosan a fejét a lány, félig kifestett szemmel feszítve.

- Segíts eltüntetni a karikákat a szemem alól, kérlek - dobtam be a kérlelő nyúlpofit, mire Chaeryeong visszalépett a saját szobájába az alapozóért és a korrektorért, majd megadóan odabattyogott hozzám.

- Ülj le az ágyra - utasított szigorúan.

- A legjobb vagy - vigyorogtam rá, miközben leraktam a popómat az ágyra, Chaeryeong pedig belekezdett a szépészeti hadműveletek végrehajtásába. 

A lány gyakorlatias mozdulatokkal nyomott egy kis alapozót a szemeim alá, majd alaposan szét is kente azt bőrömön, ezután pedig felvitte a korrektort is, így egykettőre készen lettem, s szalonképessé váltam a nővéremnek köszönhetően.

- Kész is, már nem látszanak a karikák - állapította meg elégedetten a nővérem. - Lehet sminkesnek kellene mennem. A profizmusom határtalan - tűnődött el.

- Köszi - mosolyogtam rá hálásan. - Amúgy apu visz minket? - tudakoltam.

- Ja, úgyhogy csipkedd magad ha nem akarsz elkésni rögtön hétfőn - hagyott ott engem, folytatva a félbeszakadt készülődési rituáléját, így én is hasonlóképpen cselekedtem.

Ügyeskedve belőttem a sérómat, hogy az ki is nézzen valahogy, s ne csak szanaszét álljon mint holmi antenna avagy szénakazal, majd felöltöttem magamra egy sima szürke színű farmernadrágot, illetve egy vastag, belül bolyhos fekete pulcsit "Megaverse" felirattal, s eddigre már a nővérem is elkészült, így el is indulhattunk az iskolába. Magunkra kaptuk a kabátjainkat, illetve a cipőinket bepattantunk apu autójába, aki sietve el is vitt minket a gimnázium épületéig, majd Chaeryeonggal karöltve beevickéltünk az osztálytermünkbe, ahol az osztálytársaink zöme épp nagyban készült a legelső órai véres kémia feleltetésre, Wooyoung és San kivételével, akik épp szorosan összebújva doromboltak egymás fülébe.

- Reggelt! - köszöntem nekik félvállról, levágva az iskolatáskámat a pad lábához, majd levetődtem Seungmin mellé, aki épp a telefonját pötyögtette, nagyban üzengetve valakivel. - Na, mi az, már nem is tanuljátok a kémiát? Ennyire magabiztosak vagytok? - kuncogtam fel.

- Sanék tanulják a kémiát, elég csak rájuk nézni - bökött a fejével hátra az egymás fülébe pusmogó barátaink felé Seungmin.

- Hah?! Mi van velünk? - kapta felénk kíváncsian a tekintetét a piercinges fiú, kelletlenül elhajolva Wooyoung nyakától, felhagyva a barátja alábbi testrészének könnyed csókolgatásával. Ők mellesleg realizálják azt, hogy iskolában vannak, s nem a hálószobában?!

- Semmi, egyétek csak tovább a másik száját, szippantsátok ki egymás manduláit, beleit, vagy tudjam is én mit, ne is foglalkozzatok velünk - legyintette le őket lemondóan Seungmin.

- Aish már, jól van, akkor nem csókolózunk, ha ennyire zavar titeket - sértődött be San, elengedve Wooyoungot, miközben kiegyenesedett a székén. - Csak irigyek vagytok, mert nektek most nincs kit szopogatnotok - vetette a szemünkre.

- Igenis van kit szopogatnom, van nekem is dugópajtim, képzeld! - csattantam fel, rögtön Felixre gondolva, akivel az utóbbi időben rendszeresen összejártam.

- Nekem is van csajom, kikérem magamnak! - csapott rá egyet ököllel az asztalra Seungmin, ingerülten kapkodva köztünk a tekintetét.

- Na jó, ezt most azonnal fejtsétek ki, basszus, mert menten berosálok! Mikről maradok itt le?! - hüledezett teljesen lehidalva Wooyoung. - Kiket szedtetek össze? Naa, hadd halljam, meséljetek!

- Csak egy random srác, nem is ismeritek - tereltem cselesen a témát.

- Az én csajomat se, különben is még csak randizgatunk - fűzte tovább a szót titokzatoskodva Seungmin.

- Ünneprontók - morogta oda nekünk San, miközben unottan elkezdte nyomogatni a telefonját. - Óh, baszki, ti tudtátok, hogy Hannak holnap szülinapja lesz? - kiáltott fel hirtelen.

- Hogy mi? - illetődtem meg ezen az információn, hiszen a fiú nekem speciel eddig egyszer sem említette, hogy mikor is ünnepli a születésnapját, nekem pedig valahogy nem jutott eszembe sosem, hogy rákérdezzek nála. - Ezt honnan szedted most, Sannie? - kezdtem feléje hajlongani.

- Most írta ki a Facebook - vonta meg a vállait nemes egyszerűséggel az említett. - Azt a kurva, mi a fasz, huszonnégy éves lesz? Hahaha, vén trotty - konstatálta a piercinges barátom, majd vigyorogva felém fordult. - Valami apuci-fétised lehet drága barátom, hogyha begerjeszt egy ilyen öregember. Ilyen korban feláll még egyáltalán a zászlórúd? - tűnődött el.

- Max ha felhúzzák. A zászlófelvonó neve pedig a Viagra - csapta őt vállon Wooyoung, miközben mindhárman jóízűen összenevettek.

- Idióta faszok - közöltem velük az őszinte véleményemet, majd inkább előre fordulva a padban előszedtem a kémiafüzetemet, s ismételni kezdtem.

Oké, új, feldolgozandó információ a láthatáron; Han Jisungnak holnap születésnapja lesz, ráadásul a huszonnegyedik, s bár ismeretlen okokból kifolyólag nem szólt nekem róla, én mégis úgy érzem, hogy már igenis vagyunk olyan kapcsolatban, hogy meglepjem őt valami apró ajándékkal, egy kis figyelmességgel. Mivel vásárolni semmiképp sem szerettem volna neki inkább semmit, nemhogy a pénz miatt kellemetlenül érezné majd magát, ezért nem tartott sokáig, hogy kitaláljam; rajzolni fogok neki, ráadásul valami igen személyeset, s szívhez szólót.

Alighogy elkezdtem felületesen olvasgatni, illetve lapozgatni a füzetembe körmölt tananyagot, az osztályba betoppant Choi tanárnő, meglehetősen rosszkedvűen, s mivel csoda folytán nem volt önkéntes felelő, ezért a nő közölte velünk, hogy akkor ő fog valakiket kihívni. Jacksont nyomban ki is parancsolta a táblához, aki nyilván nem sokat tanult a mai órára, de mivel Choi tanárnő nem szeretett volna neki elégtelen osztályzatot adni, ezért vért izzadva ugyan, de kicsikart a kínai fiúból nagy nehézségek árán egy gyenge négyest. Utána Lily ment felelni, aki egész ügyes volt, aminek köszönhetően egy kettest sikerült bezsebelnie, végül pedig engem is kihívott, de mivel tanultam rá, ezért aggodalomra nem volt különösebb okom. Simán meglett az egyes, még egy pár elismerő szót is kaptam a tanárnőtől.

A többi tanóra relatívan unalmasan telt, ahogy a szünetek is; kétszer mentünk ki a barátaimmal az udvarra cigizni, azonkívül viszont csak vártuk a nap végét, illetve én inkább az utolsó órát, hogy újra láthassam Han Jisungot, hiszen az Instás posztokon kívül nem sokat hallottam felőle a hétvége folyamán. Nyilván azóta csakis az a csókocska járt a fejemben, de vajon neki is eszébe juthattam legalább egyszer...?

- Sziasztok, már meg is jöttem - robogott be az osztályterembe nagy dérrel-durral Han Jisung, amint becsöngettek a mai legutolsó órára, azaz biológiára. Mindenki felhördült, viszont én majd' kicsattantam a boldogságtól, hogy végre újra láthatom kecses valóját. A fiatal férfi egy farmer anyagból készült bő nadrágot, illetve kapucnis pulcsit viselt, s szinte elveszett az említett túlméretezett ruhadarabjaiban, ami irtózatosan édessé varázsolta őt. - A mai órán elkezdünk foglalkozni egy teljesen új témával, ami nem más lesz mint a genetika, ez pedig egy eléggé bő tananyagnak ígérkezik. Nem lesz egyszerű, de meg lehet érteni - rakta le a tanári asztalra a holmijait, miközben egy ezredmásodperc erejéig találkozott tekintete az enyémmel, mire zavaromban nyelnem kellett egyet. - De még mielőtt belekezdünk... Minho - szólítottam meg, én pedig kis híján ott helyben elájultam, hisz' a figyelme ezúttal csakis rám irányult. - Óra után szeretnék veled beszélni valamiről. Itt tudnál esetleg maradni egy pár percet?

- Ammmm, h-h-hogyne, természetesen, tanár úr - habogtam összeszedetlenül, miközben hangon irreálisan magassá lett, hiszen tippem sem volt afelől, hogy a kis mókus vajon mit akarhat tőlem, de komoly, hivatalos stílusa mindenesetre nem volt valami bizalomgerjesztő jel.

- Nagyszerű - biccentett egy kimértet az osztályfőnököm, miközben sikeresen kivetítette a prezentációt a táblára. - Akkor kérlek titeket, vegyétek elő a füzeteteket, és nyissátok ki a tankönyveiteket a huszonegyedik oldalon-

- Most le akar szopni? - suttogta bele az idióta kérdését közvetlenül a fülembe Seungmin, mire legszívesebben összeismertettem volna őt a tenyeremmel.

- Hülye - károgtam neki vissza halkan. - Passz, kitudja mit akar.

- Lehet egy faszt - tippelt ártatlanul.

- Inkább csak jegyzetelj - hagytam rá a szemeimet alaposan megforgatva.

Nem kicsit izgultam amiatt, hogy vajon mit is akarhat tőlem Han Jisung, s titkon bizony abban reménykedtem, hogy a szájra puszit szeretné kitárgyalni, habár erre lehet nem az iskolánk osztályterme lett volna a legalkalmasabb helyszín. A kis mókus egész óra alatt szenvedéllyel magyarázta a tananyagot, s bár a genetika rejtelmei nem túlzottan ragadtak magukkal, viszont Han Jisung álomszép külseje már annál inkább. Negyvenöt percen keresztül álmodozva mustráltam a tanárom minden egyes vonását, s csak akkor kaptam észbe, mikor felharsant az óra végét jelző megváltó csengőszó egyenesen a folyosóról.

- Viszontlátásra, további kellemes napot nektek! - köszönt el tőlünk Han Jisung, miközben az osztálytársaim mindegyike sietve összeszedelődzködött, s olyan gyorsan elhagyták az osztálytermet, hogy abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán eddig jelen voltak-e.

- Aztán csak ügyesen - súgta oda nekem perverzen San barátom, mire egy dühös pillantás volt a válaszom, miközben a fiú összefonta az ujjait Wooyoungéval, majd Seungminnal egyetemben ők is elhagyták utolsóként a tantermet, becsukva maguk után az ajtót, így kettesben maradtam odabent az osztályfőnökömmel. 

Zavarban voltam, s eleinte egy szó nem sok, annyi sem jött ki a torkomon, csupán álltam egy helyben bambán, csak a jó ég tudja, mire várva, azonban Han Jisung mondhatni hamar megtörte a beállt csendet kettőnk között.

- Úgy nézel rám, mint aki szellemet látott volna - közölte, miközben cuki kis mókusléptekkel ráerősen odalépkedett mellém. - Ennyire ijesztő talán nem vagyok. Nem eszlek meg, Minho-ssi - mosolyodott el, hetykén oldalra biccentve buksiját, s egy röpke pillanatra komolyan olyan érzésem támadt, mintha Han Jisung flörtölne velem. Nem, lehetetlen, Minho, ne képzelj bele többet!

- Csak megijedtem, hogy miről akar velem beszélni - heherésztem, zavartan simítva rá a libabőrös tarkómra. - Olyan szigorúnak tűnt, hyung. Remélem nem tettem semmi rosszat.

- Ugyan, dehogyis, nyugi - kuncogott fel Han Jisung, miközben fogta magát, s megengedve magának egy apró sóhajt rácsücsült a pad tetejére, édesen kalimpálva lábacskáival. - Igazából csak kérdezni szerettem volna tőled valamit.

- Igen? - szorult el egyszeriben a torkom. Ha most felhozza azt a puszit-

- Shin igazgató úr tájékoztatott arról, miszerint két hét múlva megrendezésre kerül az idei országos rajzverseny, viszont a változás az, hogy ezúttal verset is kell írni a műhöz. Megkért rá, hogy keressek egy alkalmas diákot, aki képviselné az iskolánkat, én pedig egyértelműen rád gondoltam, Minhi - pislogott rám bájosan. - Mit szólsz hozzá, elvállalod a kedvemért? Én bízom benned.

- Attól függ, mi lesz a téma, mert ha nem testhezálló, akkor nem fog menni - dőltem oda hozzá közelebb, jómagam is a padnak támaszkodva. - Nem tudok olyan dolgot megfesteni, vagy olyan dologról írni amit én nem észlelek vagy tapasztalok. Egy jó művésznek először át kell élnie egyes dolgokat, hiszen pont az érzelmi szál a kulcsa a jó benyomásnak.

- Szerintem ezzel nem lesz problémád, ugyanis a téma a szerelem lesz - közölte velem Han Jisung, miközben lehelet finoman elsimított homlokomból egy hajtincset reszkető ujjai segítségével, mire még az ütő is megállt bennem, hiszen szó szerint izzott köztünk a levegő. - Csak engedd szabadon a fantáziád. Te egy rendkívül érzékeny fiú vagy, mi sem volna neked testhezállóbb téma ennél? - húzta vissza ölébe a tappancsát.

- Jó, legyen - szusszantottam egyet, beadva végtére is a derekamat, miközben éreztem orcáimon, hogy mennyire elpirultam: szinte lángoltam, égve, füstölve. - Vállalom, de csak egy feltétellel - kötöttem az ebet a karóhoz.

- Hmm, mi lenne az? Csaknem egy újabb puszi? - kérdezett rá kissé provokatív hangnemben Han Jisung.

- Hát ha ragaszkodik hozzá - hajoltam hozzá közelebb játékosan, mire a fiú csilingelő nevetést hallatva rakta rá tappancsait a mellkasomra, szórakozottan hátrébb tolva engem. - Viccet félretéve, annyit kérek csak magától, hogy hadd vigyem el Önt ezúttal én egy számomra különleges helyre, azok után, hogy pénteken maga vitt el! Mondjuuuk... csütörtök délután. Benne van?

- Randi? - vonogatta meg felém a szemöldökét Han Jisung, folyamatosan bazsalyogva, s nem tudtam eldönteni, hogy a fiatal férfi jelenleg csak viccelődik velem, avagy tényleg flörtölni próbál, de a második opció élből kilőve, hiszen emlékeztető; ott van neki Hwang.

- Randi - biccentettem egyet kacéran. - Élvezni fogja, ígérem. Csak öltözzön maga is melegen, ha tanácsolhatom.

- Meglesz - felelte izgatottan, miközben alig észrevehetően ráharapott alsó puhájára. - Már várom.

- Hát még én, hyung, hát még én...

Ha ezt így folytatja, azon a festményen, melynek a témája "A szerelem", Ő maga fog szerepelni...

________

Sziasztok, drágáim, 7980 szóval újra itt volnék!😉❤️

Tudom, tudom, azt mondtam, hogy ma biztosan nem lesz rész, viszont... nos, az van, hogy annyira bántott, hogy nem bírtam befejezni, s hogy kicsúsztam az időből úgymond, hogy nekiültem és hát itt is volna ez a fejezet😂🤟 Remélem, nem okoztam csalódást senkinek, s hogy mindenkinek elnyerte a tetszését, mert rengeteget dolgozom ezen a könyvemen, és igyekszem tényleg izgalmas, minőségi és érzelmekkel teli részeket gyártani🥺❤️❤️

Óh, jaj... Beindultak az események... elcsattant az első "csók" avagy inkább szájra puszi Minho és Jisung között😉 mit gondoltok, Jisungban ez milyen érzéseket keltett?

Vajon Minho hová viszi majd el Sungie-t "randira"?🥰 Romantikus lesz? Mi fog ott történni...? Hmmmm...

S végül egy érdekes kérdés... szerintetek Jeonginnak lesz valamiféle szerepe a továbbiakban...? S ha igen, milyen?🙂😌👐🏻 kíváncsi vagyok a véleményetekre, mint mindig😌❤️

Meg sem kérdeztem még mi a kedvenc zenétek az új albumról🥰❤️❤️ nekem a LALALALA meg a Comflex.... nektek?🥺

Na, és így a végére egy kissé nem rendhagyó kérdés... szóval, mostanában azt veszem észre, hogy "divatos" lett a face reveal Wattpadon, írók és egyaránt olvasók körében, szóval ha van rá igény, akkor leküzdve szégyenlős énemet csinálnék én is face és name revealt😅 persze leszedném egy bizonyos időn belül, na, de ha kíváncsiak vagytok akkor jelezzétek😇😅😅

Köszönöm ha elolvastad, vigyázzatok magatokra és találkozunk egy következő rész alatt! Puszi mindenkinek!❤️

Park Garam
~L