Mikor felébredtem teljes sötétség honolt a szobában.

- Jarvis? - suttogtam halkan a sötétbe.

- Igen Kira kisasszony? - hallottam meg Jarvis halk hangját.

- Mennyi az idő? - tettem fel a kérdést továbbra is suttogva.

- Hajnali 2 óra 34 perc van jelenleg. Szeretné hogy bekapcsoljam a teljes hangszigetelést a szobában? - búgta.

- Igen, kérlek. - mondtam.

- A szoba teljes hangszigetelése bekapcsolva. - mondta Jarvis immár normál hangerővel.

- Köszönöm Jarvis! - mosolyodtam el.

- Szívesen! - mondta.

Ez után még pár pillanatig az ágyamon ücsörögtem és csak bambultam. Aztán rám tört a szomjasság. Nagy nehezen kikeltem az ágyamból és elcsoszogtam a szobámhoz tartozó kis fürdőszobába.

Mikor felkapcsoltam a villanyt majd' kiégett a retinám. De aztán a szemem szép fokozatosan megszokta a fényt. Utána oda kecmeregtem a csaphoz és töltöttem a fog mosó poharamba némi vizet. Egyből fel ittam az egészet.

Jólesően sóhajtottam egyet és úgy döntöttem hogy lemegyek edzeni egy kicsit. Körül néztem a szekrényben ami a szobámban volt. Mikor kinyitottam azt hittem hogy mindjárt dobok egy hátast. A szekrény tele volt egy csomó de csomó ruhával. És mind passzolt az ízlésemhez. Aztán megpillantottam egy cetlit ez ált rajta:

Kira!
Bátorkodtam beszerezni neked még néhány ruhát. Remélem sikerült eltalálnom a méretedet. Ha nem akkor nyugodtan szólj és kicseréltetem őket.        
                                                              Pepper

- Köszi Pepper! - visítottam fel örömömben.
Gyorsan kiválasztottam egy edzős ruhát.
Ez lett a kiválasztott szett👇

Ami meglepett az az volt hogy találtam egy flakont is a szekrényben. Azt felkaptam és tele töltöttem vízzel, de úgy döntöttem hogy még iszok egy kávét edzés előtt. De ez előt még felkötöttem a hajamat lófarokba.

Mikor a konyhába értem gyorsan lefőztem magamnak egy kapuchinot és tettem bele kettő kocka cukrot meg egy kis tejet. Vártam vele egy kicsit hogy ne égese le a nyelvemet aztán óvatosan meg kostoltam.

Kellemesen meleg volt ezért egy nagyot szürcsöltem belőle és ezzel majdnem eltünt a frissítő ital fele. De a másik felét is gyorsan fel ittam és a poharat a mosogató gépbe tettem.

Mikor oda értem az edző terem kihalt volt. Mondjuk meglepődtem volna ha találok itt valakit ilyenkor. Első körben elvégeztem egy gyors bemelegítést majd oda mentem az egyik box-zsákhoz és nekiálltam püfölni.

Többféle ütést és rúgást is kipróbáltam majd átmentem a futópadra. De mielőtt elkezdtem volna futni elővettem a telefonom és a fülhalgatómat és bekapcsoltam egy random lejátszási listát.

Egy jó ideig csak hallgattam a listát és futottam. Aztán a szemem sarkából megpillantottam valakit. Nem láttam hogy pontosan ki is volt az de azt láttam hogy épp a hátam mögött a baloldalon ált.  Annyira megilyedtem hogy futni is elfelejtettem. És ez azt eredményezte hogy látványosan elestem.

Zavartan pattantam fel és rántottam ki a fülest a fülemből és néztem meg hogy ki volt mögöttem.

- Steve... - suttogtam meglepten - te hogy kerülsz ide?

- Ezt én is kérdezhetném. - mondta. - Álmatlanság?

- Igen. És te? Mit keresel itt? - tettem fel megint az előző kérdést.

- Hát én aludtam már eleget abban a 70 évben amikor be voltam fagyva. - mondta.

- Áh.  - mondtam zavaromban.
- Folytatjuk közösen az edzést? - nézett rám azzal a kisfiús vigyorával.

- Jó de csak azért mert szépen kéred. - mondtam de az igazság az volt hogy ki nem hagytam volna vele a közös edzés lehetőségét.

Már jó egy órája játszottunk macska egér játékot mikor végre sikerült Steve fölé kerekednem.

- Há! - kiáltottam diadalittasan. - Nyertem!

- Csak azért mert hagytalak. - mosolyodott el.

- Te csak azt hiszed! - vigyorogtam rá.

- Kira! - komorodott el Steve.

- Mi az? - néztem rá kíváncsian.

- A hajad... - nézett rám furán csillogó szemmel.

- Mi van van vele? - kezdtem kibontani a nemrég újra kötött copfomat.

- Hát... Öhmmm... Világít. - mondta kissé akadozva.

- Mivan? - vettem előre a hajamat.

Mikor rá pillantottam tényleg olyan volt mintha világított volna.

- Mi a fene... - döbbentem le. - Vajon miért történik ez? - suttogtam miközben leültem a földre törökülésbe a hajamat birizgálva.

- Fogalmam sincs. - sutogta Steve miközben mellém telepedett. - De annyi biztos hogy gyönyörű szép. - mondta.

Erre én persze elpirultam. Azt hogy miért azt nem igazán tudom. Mert nem rám mondta hogy gyönyörű szép vagyok hanem a hajamra. De végülis az is a részem szóval lényegében rám mondta.

Ekkor Steve óvatosan a kezébe vette az egyik tincsem és végig simított rajta. Borzongás futott végig a gerincemen. Annyira jó érzés volt ahogy a kezében tartotta a hajamat. ( Habár ez így hülyén hangozhat mert a hajammal nem igazán érezhetően dolgokat.) Aztán a kezét a hajamból az arcomra rakta.

Fogalmam sincs miért de a pulzusom az egekbe szökött és a levegőt is gyorsabban kapkodtam. És mind eközben a gyomrom fel-alá liftezett. Igazából most tűnt fel hogy milyen érdes Steve keze.

Ösztönösen a kezemet a kezére tettem. Aztán bele hajtottam a fejemet. Erre Steve óvatosan magához húzott és átölelt. És mindeközben a szívem úgy verdesett mint egy jobbképességű kolibri. Erre én ügyetlenül köré fontam a kezeimet. És csak ott ültünk a földön ölelésbe burkolózva. És ezt kb hajnali négykor. Az edzőteremben a földön ülve.

Aztán eszembe jutott hogy valószínűleg nem mindenki részesül ilyen kiváltságban hogy Amerika kapitányal ölelkezik a hajnali órákban. Erre a gondolatmenetre a szívem még gyorsabban csapkodott. Ezt valószínűleg Steve is érezhette ugyanis elhajolt tőlem.

- Megvagy? - kérdezte aggodalmas hangon.

- Ühüm. - motyogtam zavartan.

- Pedig a pulzusod nem erről árulkodik. - mondta szigorúan. - Vegyél mély levegőt az orrodon majd a számon fújd ki. - adta utasításba.

Szó nélkül meg csináltam amit kért. Mire kábé 10x megismételtem már majdnem normális volt a pulzusom.

- Köszönöm. - sóhajtottam.

- Mégis mit? - nézett rám értetlenkedve.

- Az egészet. Ezt a pár órát amíg közösen edzettünk. Azt hogy ilyen jófej vagy velem. Hogy vissza vittél a gépre miután össze estem. - soroltam. - Meg úgy mindent. - tettem hozzá.

- Nem Kira! Nekem kell köszönetet mondanom mert megmentettél. Ha te akkor nem lettél volna ott akkor én örökre ott ragadtam volna. Palacsintává lapulva. - mondta szomorúan.

- Steve én... - mondtam de aztán a nyakába borultam. Aztán elsirtam magam. Valószínűleg az elmúlt hetek fárasztó edényei törtek elő belőlem.

- Sshhhh! - nyugtatgatott Steve. - Gyere vissza viszlek a szobádba. Pihenj még egyet. - mondta majd felkapott miközben a fejemet továbbra is a vállába temettem.
Na sokkal később a szobámban voltunk. Épp ment volna Steve ki mikor utána szóltam.

- Steve! - szipogtam. - maradj még! - kértem.

Steve erre nem válaszolt majd szó nélkül lefeküdt mellém az ágyba és nekiállta simogatni a kezemet. Erre én közelebb tornáztam magam hozzá és magamhoz szorítottam az egyik kezét. Ez után még éreztem ahogy újra nekiált simogatni majd elaludtam.