Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Én mint a S.H.I.E.L.D ügynöke?

A hajam élénk rózsaszín színűen világított. Na ilyen nincs. Szomorúan néztem a telefonomban a tükör képemet. Aztán meg hirtelen sötét kék színű lett a hajam.

- Ugye ez valami vicc? - kérdezte Hunter.

- Hidd el nálam senki sem reméli jobban hogy ez valami vicc. - mondtam szarkasztikusan.

- Hát úgy tűnik hogy valahogy most a hangulatodhoz kapcsolódóan változik a hajad színe. - nézte Jemma a kezében lévő tablet képernyőjét. - Az agy hullámaidat folyamatosan mértük. Nézzed! - mutatta felém a tabletet.

- Ühmmm... Nekem most mit kéne látnom ezen a rakat cikkcak vonalon? - néztem értetlenkedve Jemmára. De most komolyan. Mit kéne nekem ezen látnom?

- Ezek itt az agyhullámaid. Ezek az itt az elmúlt öt perc mérései. Ez itt a felébredésed utáni két perc volt. - mutatott a cikkcak vonal elejére. - itt még a zavarodottság jelei látszódnak. De innentől - mutatott egy viszonylag érdekes formájú szakaszra. - itt egy ideiglenes sértődöttség lép fel majd erős koncentráció figyelhető meg. Aztán itt vagyunk most - mutatott a vonal cikcakos vonal végére. - itt pedig a meglepődést lehet látni.

- De akkor ezt eddig miért nem történt meg? Hisz majdnem három napja „kövültem" meg.

- Hát az embertelen témában még viszonylag tapasztalatlanok vagyunk. Egy ember van aki mondhatni tapasztalat a témában.

- Vagyis? - tudakoltam.

- Hát ez az illető Lincoln Campbell. Ő már régóta embertelen. És elég sokat tud a biológiai jelemzőinkről. A királyi többes az embertelenekre vonatkozik. - mondta Daisy.

- És ő most hol van? - vetettem fel a milliárd dolláros kérdést.

- Nem tudjuk. Már fél éve szem elől tévesztettük. - szólalt meg May.

- Nem teljesen. - fűzte hozzá Daisy.

- Hogy-hogy? - lepődött meg Jemma.

- Pont ma beszéltem vele. Azelőtt mielőtt Jemma felhívott hogy jöjjek ide. - mondta Daisy.

- És akkor most mi lesz? - kérdeztem. Aztán leesett hogy idő közben a hajam megint ezüstös fehér színű lett.

- Az lesz hogy segítek megtanulni hogyan használd a képességeidet. Még majd ez idő alatt May fog téged önvédelemre kiképezni.

- És mikor kezdünk? - lelkesedtem fel.

- Addig semmiképpen sem amíg meg nem gyógyultak a kezeid. - játszotta a szigorú orvos szerepét Jemma.

- Ne már Jemma! Hiszen már majdnem teljesen meg gyógyultak a kezeim! Nézd meg nyugodtan! - nyújtottam neki oda a kezemet.

- Legyen! - sóhajtotta majd levette a kezemről a kötést. - Mi a franc! - kiáltott fel meglepettségében Jemma.

- Mi az? - sietett oda melléje Fitz. Mikor meglátta azt amin Jemma meglepődött ő eltátotta a száját.

- Mi az?! Mit néztek ennyire? - próbált Daisy belátni a Fitz és Jemma által alkotott fal mögé.

- A-a ke-ze... - dadogta Jemma.

- Had nézzem meg én is! - kérte Daisy.

A srácok eltávolodtak tőlem hogy Daisy meg tudja nézni a kezemet.

- Hiszen ez teljesen meg gyógyult! - döbbent meg Daisy is.

- Most ezen mi olyan meglepő? Hogy meg gyógyult a kezem? - értetlenkedtem.

- Nem az meglepő hogy meg gyógyult hanem az hogy ilyen gyorsan gyógyult! Ennyi hajszál repedés nem tud ilyen gyorsan meggyógyulni!

- Nem lehet hogy ez még egy újabb képesség? - jegyezte meg Hunter.

- Megeshet. Lehet hogy gyorsabb lett a regenerációd. - gondolkozott hangosan Jemma.

- Akkor mikor kezdjük el a kiképzést?-kérdeztem tűkön ülve.

- Hát... Ha Jemmának nincs kifogása akkor azonnal. - somolygott Daisy.

- Így hogy teljesen meggyógyul mindenes így nyugodtan edzhetsz. - mondta Jemma.

- Okés! Na szóval remélem hogy nem egy kórházi ruhában kell majd edzenem! Tud adni nekem valaki valami normális edzésre alkalmas göncöt?! - poénkodtam.

- Persze! Gyere csak! Majd kapsz valami rád is jó ruhát! - kacagta Daisy.

Néhány perc séta után Daisy szobájában voltunk és épp a szekrényét rámoltuk kifelé.

- Jajj istenem ez nem lehet igaz! - bosszankodott a „kiképzőm". - Hol a francba van az a pulcsi! Tegnap még megvolt!

- Biztos meglesz majd. Előbb vagy utóbb minden mindig előkerül. - próbáltam tartani benne a lelket. Persze én aki az ágyon csücsült és élvezte a semmittevést.

- Inkább az utóbb lesz az mit az előbb! Na ugye most csak szivatsz! - kiáltott fel.

- Mi az? - pattantam fel.

- Ez komolyan mondom hihetetlen! Egész végig itt volt ez a nyomi kis pulcsi! - mutatott az egyik fiókra.

- Hát ilyen az élet! - vigyorogtam.

- Neked aztán van humorérzéked Kira! Komolyan mondom! Most is tökre bosszús voltam hogy végig abban a fiókban lapult ez a pulcsi és még csak most lett meg. És te egy egyszerű hozzászólásnak szánt mondat amiben volt annyi irónia hogy én észre vettem azt! - dicsért Daisy.

- Ugye tudod hogy nem kéne nekem egót „növesztenem". Rosszat tesz az egészségnek! - lőttem el egy szerintem borzasztó poént.

- Ajj Kira! - fulladozott Daisy az elfojtott röhögéstől. - Na jó ezt hagyjuk abba! Tessék ezeket vedd fel aztán menjünk edzeni! - vágott hozzám egy halom ruhát.

Miután át öltöztem meg néztem hogy mit vágott hozzám Daisy. Nem is olyan rossz. Gondoltam miután végignéztem a tükörképemen.

- Kész vagy már? - hallatszott Daisy türelmetlen hangja.

- Igen! Megyek! - kiáltottam ki a választ.

Miután kiléptem Daisy elégedetten nézett végig az általa ősze válogatott ruhák által kialakított fantasztikus szetten.

- Jó munkát végeztem! - vigyorogta. - Na gyere! Erre van az edző terem! - tájékoztatott.
Megint sétáltunk egy pár percen keresztül mire elértük a keresett helységet.

- Gyere! - nyitotta ki az ajtót előttem Daisy. - Menj csak előre!

Fogtam magam és beléptem a korom sötét helységbe.

- Meglepetés! - hallottam egyszerre mindenhonnan.

- Úr isten! - sikantottam. - Mi ez? Valami meglepetés buli?

- Hát mondjuk úgy hogy ez egy ügynök avató buli! - köszöntött Bobi.

- Készen állsz arra hogy kezdetét vegye az életed egy új szakasza? - kérdezte Daisy.

- Igen! - kiáltottam örömömben.

- Hát akkor Kira Roberts! Most tedd le az ügynök esküt! - hallottam egy számomra ismeretlen hangot.

- Leteszem én! Valaki mondaná hogy mit kell mondanom? - kértem segítséget.

- Mond azt hogy: Én Kira Roberts...

- Én Kira Roberts... - ismételtem.

- Esküszöm hogy...

- Esküszöm hogy... - mondtam tovább.

- Hűséget fogadok a Shield felé!

- Hűséget fogadok a Shield felé! - fejeztem be az eskü letételét.

- Akkor mostantól te Kira Roberts, te is a Shield ügynöke vagy! - kiáltotta Coulson.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro