„- Megmentett. Kira megmentett. - mondta a doktornő."

Natasha szeme megtelt könnyekkel. Kitárta a karját. Én gondolkodás nélkül a karjai közé vetettem magam. Sírtam. De ezek öröm könnyek voltak.

- Nat... Én... Én annyira sajnálom... E-ez az én hibám volt! Ha veletek megyek ez lehet hogy nem történt volna meg! Annyira sajnálom! - hüppögtem.

- Nem a te hibád! - mondta Nat is sírós hangon. - Neked nem volt ehhez semmi közöd! Nem tehettél róla!

- De igen is tehettem volna! - mondtam dühös hangszínnel de még mindig sírva.

- Ne hibáztasd magad! - húzta magához erősebben Nat. - Meg mellesleg ha te nem lennél akkor lehet hogy sosem került volna ki az a golyó - mutatott a tálcán lévő golyóra. - a bordáim közül.

- Natasha! - hallottuk meg Steve hangját. Hátra kaptam a fejemet. A csapat többi tagja is ott ált az ajtóban.

- Srácok! - mosolyodott el Nat. - Olyan jó hogy itt vagytok!

Olyan megkönnyebbülés futott végig a gerincemen hogy bele borzongtam. De ezzel együtt olyan fáradtság telepedett le a lelkemben hogy a térdem megbicsaklott. Valahogy oda csoszogtam a székhez ami Nat ágya mellett volt. Aztán lerogytam rá. Aztán jött a sötétség.

Mikor felébredtem korom sötét volt a szobában. De úgy sejtettem hogy abban a szobában voltam amiben a múltkor is aludtam. Sikerült ki kászálódnom az ágyból. El tapogatóztam az ajtóig. Mikor kinyitottam hátra hőköltem. Rettenetesen fényes volt odakint minden. Mikor végre hozzászokott a szemem a fényhez utána elindultam a konyha felé. Mikor oda értem le zuttyantam az egyik bárszékre. De aztán leesett hogy kéne nekem egy kávé. Valahogy el szántam magamat hogy oda menjek és csináljak magamnak egy kávét. Mikor végre lefőtt én azonnal bele kortyoltam. De persze az csak az után esett le hogy egy deci tejet sem öntöttem bele. A cukorról nem is beszélve. Aztán kihagyott egyet a szívem.

- Jó reggelt Ms. Roberts! - hallatszott egy gépi hang.

- ÚR ISTEN! - sikoltottam fel. - JARVIS! Meg ijesztettél!

- Elnézését kérem Ms. Roberts! - hallottam meg újra Jarvist.

- Jarvis! Kérlek ne hívj Ms. Robertsnek!

- Átnevezzem önt az adat bázisomban? És ha igen akkor hogyan szólíthatom ez után? - kérdezte Jarvis.

- Igen! És légyszi mostantól Kirának hívjál! - adtam ki az „utasítást" Jarvisnak.

- Megértettem Kira kisasszony! - mondta Jarvis.

- Rendben köszönöm! Amúgy hol vannak a többiek? Olyan ez a hely mintha magát és magamat kivéve nem is lenne senki sem a toronyban. - kérdeztem.

- Mr. Stark és a Bosszúállók éppen a Triskelion-ban vannak. Megbeszélést tartanak Talbot tábornokkal. Ms. Pots éppen a Stark Indrustis céges ügyeit intézi. - jelent nekem a többiek hollétéről Jarvis.

- Áh! Értem. És van itt valami elfoglaltság ezen a kihalt helyen? - kérdeztem unottan.

- Ha az önnek elfoglaltságnak számít akkor van edző terem a tizennyolcadik emeleten. - mondta Jarvis.

- Tökéletes. Köszi! - mondtam majd felhajtottam a kávé maradékát.

Ez után újult energiával felmentem arra az emeletre ahol a szobám volt majd bementem. Kerestem magamnak egy könnyű edző ruhát. A választás végül ezekre esett👇

Ez után elégedetten néztem végig magamon a tükörben. Megint csak örülni tudtam annak hogy Peppernek ilyen jó ízlése van. Aztán még lementem a konyhába egy flakonért amit meg töltöttem vízzel majd lementem az edző terembe. Mikor leértem meglepő látvány fogadott. Az edző terem nagyobb volt mint hittem. Volt ott a teljesen normális edző eszközöktől kezdve a ringig minden volt ott. De én úgy gondoltam hogy szertornázom egyet.

Miután bemelegítettem egy pár egyszerű gyakorlattal kezdtem. Nyomtam néhány cigány kereket majd egy pár bógnit. Vigyorogva vettem tudomásul hogy az évek alatt egy fikarcnyit sem romlott a szertorna tudásom. Épp hidaztam mikor hallottam hogy valaki letette a cuccát az egyik padra. Gyorsan felálltam a a hídból hogy meg tudjam nézni hogy ki lehet az.

Steve ált a terem azon végében ahol a padok voltak.

- Szia! - köszönt Steve.