6 hónap.

Ennyi ideje vagyok megközelítőleg a Hydra fogja. Ennyi ideje vetnek alá nap mint nap kínzásnak.

Ha jól számoltam akkor két hónapja volt a születésnapom. Vagyis a születésnapunk. Nekem és Kalebnek.

Az elején még reménykedtünk hogy valaki majd jön és megment minket. De ez a reménykedést úgy a második hónap elején feladtuk. Vagy egyáltalán nem is keresnek vagy őket is elfogták. Itt gondolok a bosszúállókra. Tudtam hogy Tony nem soha nyugodna bele az eltűnésembe.

Éppen a napi első kínzásomra várakozok a „szobámnak" csúfolt helységben.

Napi két alkalommal vitték kínozni. Egyszer az után mikor felkelek és egyszer a napi egy étkezés előtt.

A napok múlását nagyrészt az őrök beszélgetéséből határozom nagyrészt meg. Napi kétszer van őrség váltás.

Az őrök magas szinten képzettek. No meg persze fegyverzetük sem volt semmi. Az állandó fegyverzetük egy-egy űrlény fegyver és egy sokkoló pisztoly volt. Legalább is ezeket tudtam beazonosítani.

Kalebbel mostanában sokszor beszélgetünk mentálisan. De van hogy csak össze vagyunk kapcsolódva és csak elmerülünk a közös tudatunkban. Ennek köszönhető az hogy még sem én sem Kaleb nem csavarodott be a sok fájdalomtól.

- 289-es alany! - hallottam meg az egyik őr hangját. - Hátráljon a helység hátsó falához! - mondta mire én engedelmesen oda sétáltam.

- Oda ment? - kérdezte.

- Igen. - feleltem egy sóhajtás kíséretében.

A válaszom után az ajtó hangos csattanással kinyílódott. Már ismerem az összes engem őrző őrt. Ma az egyik fiatalabbik srác volt a soros. Legalábbis délelőtt.

- Forduljon a fal felé és a kezét kulcsolja össze a háta mögött! - utasított.

- Tudom-tudom! - mondtam majd a szinte teljesítettem a már szokásossá vált mozdulatokat.

Éreztem ahogyan a kezemre helyeztek a bilincset. Miután ez meg volt megcsinálták a napi emlékezet tesztet. Ez a teszt egy 5 kérdéses quiz volt. Olyanok szoktak lenni hogy hol éltem az előt hogy ide kerültem; mi a valódi nevem vagy épp vannak-e képességeim. Általában a válszom az az hogy nem emlékszem vagy éppen nem tudom. Ugyebár ők abban a hitben vannak hogy nekem az emlékezetem ki lett törölve.

- Hogy hívják az édesanyját? - tette fel az első kérdést az őröm.

- Fogalmam sincs. - hazudtam. Egész jól megtanultam hazudni mióta itt vagyok.

- Jó. Van testvére? - tette fel a második kérdést.

Össze rándult a gyomrom. Mindig ez van. Akárhányszor arról érdeklődnék hogy van-e testvérem ez történik.

- Nem tudok róla. - mondtam lehet egy kicsit gyorsan. Szerencsére a srácnak nem tűnt fel.

- Rendben. Volt már valaha házi állata? - tette fel a következő kérdést. 

- Nem tudom. - mondtam ösztönösen.

- Rendben van. - mondta. - Hogy érzi magát ma? - tette fel a rutin kérdését.

- Mint a mosott szar. - mondtam unottan.

- Néha elgondolkozom azon hogy kitől tanulhatta ezt a sok káromkodást! - mondta miközben megingatta a fejét. - Kár hogy a gép csak az emlékeket törli nem pedig az egész memóriát.

Ez után éreztem hogy Kaleb elmosolyodott. Magában megjegyzést tett a srácra. ~ Idióta. Ha az egész agyat törölnék akkor a mozgási és beszéd központból is minden törődne. Akkor nemhogy járni de még beszélni sem tudnánk. ~ mondta magában. Erre persze én majdnem el röhögtem magam.

- Mi olyan vicces? - kérdezte flegmán.

- Csak csikis a tenyerem. - mondtam mentés képen.

- Biztos. - mondta majd ki lökött az ajtón. 

A szokásos útvonalon közelítettük meg a kínzó termet. Legalábbis azt hittem hogy oda megyünk csakhogy az utolsó kereszt folyosón nem jobbra fordultunk hanem balra.

- Hova megyünk? - kérdeztem gyanakodva.

- Majd meglátod. - jött a rövid válasz.

- Te szereted ezt csinálni? - kérdeztem.

- Mit? - nézett rám értetlen tekintettel.

- Engem hurcolni az egyik helyről a másikra?

Nem válaszolt. Habár ez is egyfajta válasz.

- A hallgatás is egyfajta válasz. - mondtam félig magamnak félig neki. 

- Elég legyen! - mondta kissé dühösen.

- Jó, oké bocsi. - mondtam egy sóhaj kíséretében. - Csak te olyan srácnak tűntél aki nem feltétlenül szereti ezt csinálni.

Erre nem válaszolt. Még egy kis ideig csendben mentünk mikor aztán megszólalt.

- Tényleg nem szeretem ezt csinálni. - mondta halkan.

- Akkor? Miért csinálod? - tettem fel a világ legegyszerűbb kérdését.

- Mert az apám ezt akarja. - mondta szinte alig hallhatóan.

- Mi? - kérdeztem kissé döbbenten.

- Apám is itt dolgozik. Anyám a születésem után meghalt. - mondta. - Én Alexander Rumlow a Hydra katonája! - mondta egy kissé szarkasztikus kacajjal kísérve.

- Mi? - torpantam meg. - Megismételnéd a nevedet?

- Alexander Rumlow. - mondta homlok ráncolva. - Miért kérdezed?

- Csak mert nagy valószínűséggel apád az az ember aki miatt itt vagyok. - mondtam elhaló hangon.

- Mi van? - nézett rám nagy szemekkel. - Biztos?

- Igen. - mondtam miközben egy csomó érzés kavargott bennem.

- Baszki... Hát... Én komolyan nem tudom mit mondjak! Szégyenlem magam az apám tette miatt. - mondta zavartan. - Na várjál... te ezt honnan tudod?

- Ööö... Izé... nem tudom. Csak izé... beugrott... - magyaráztam. - Mellesleg te ne szégyelld magad! Nem a te hibád. - mondtam miközben próbáltam lenyugtatni az érzéseim.

~ Segítek. ~ csendült fel Kaleb hangja a fejemben.

Nem válaszoltam de tudta hogy hálás vagyok neki.

- É-én nem akarok olyan lenni mint az apám! - mondta hirtelen. - Én nem akarom többé ezt csinálni... - suttogta a végét.

Csöndben figyeltem ahogy vívódik magában.

Egy idő után abba hagyta az ideges töprengést. Rám nézett. Aztán be hunyta a szemét. Aztán megint rám nézett. Láttam a szemében hogy valami megváltozott benne. Már ott lobogott benne a remény lángja. De olyan fura volt. Aztán leesett hogy miért. Mert a szemében tényleg lángok lobogtak. Mármint... Igazi lángok. De nem hagyott sok időt ezen töprengenem.

- Menjünk. - mondta majd megragadta a karom és mutatta hogy merre kell mennem. Most sokkal lazábban fogott mint az előbb. Mintha csak terelgetne. Nem pedig hurcolna. - Megjöttünk. - mondta egy kis idő múltán.

- Hova is? - kérdeztem úgy minta a folyosón az előbb mi sem történt volna. -

-Mindjárt meglátod. - mondta. A végén a hangja ha alig hallhatóan is de megremegett.

Ez után kinyitotta az ajtót. Egy hatalmas edzőterem tárult a szemem elé. Gyanakvóan Alexanderre néztem.

- Ki akarnak képezni. - magyarázta.

- Á! Szóval ki akarnak képezni hát ez csodás. - fordultam felé.

- Látom nagyon lelkes vagy. - mondta miközben halványan elmosolyodott.

- Nagyon. - mondtam kissé flegmán.

- Miért van az a sanda gyanúm hogy te valószínűleg zakkant vagy? - kérdezte Alexander.

- Lehet. Ki tudja. - néztem rá. És csak miután ezt kimondtam esett le hogy ezt nem kellet volna.

Erre ő elmosolyodott. A vonásai tök idegenek voltak így. Még sosem láttam mosolyogva.Szerencsémre úgy látszott hogy nem volt neki gyanús az előbbi mondatom vége.

Aztán hirtelen újra felöltötte a fapofát. Hallottam hogy valaki mögém lépett. Több mint valószínű hogy az a valaki aki mögöttem áll ő rangban magasabban van mint az újdonsült cinkos társam.

Idegesen pördültem meg a tengelyem körül miközben én is érzelemmentessé varázsoltam az arcomat.

________________________________________________________________________________

Sziasztok! Szeretnék boldogságban, egészségben, élményekben gazdag újévet kívánni nektek! 🎊🎉

Legyen csodálatos napotok/estétek! 😉