Hidra

Ismertem ezt a szót. Talán töri órán hallottam. A II. Világháborúnál. A nácik egy tudós különítményét hívták így.

- Elkapni őket! - kiáltott az egyik fegyveres.

- Ezek nem úgy tűnnek hogy beszélgetni jöttek! - mondtam ki az egyértelműt.

- Ezt eltalátad! - válaszolt Daisy. - Lenne kedved élesben is kipróbálni az erődet?

- Mi?! Most?! - ijedtem meg.

- Aha! Hajrá! Menni fog! Csak egy érzésre  koncentrálj! - adta ki az utasításokat Daisy.

- Nem hiszem hogy menni fog! - pánikoltam.

- Lent is ment! Itt is fog! - mondta de már elővette a pisztolyát.

- Jó legyen! De fedezz! - mondtam majd lehunytam a szememet. A félelemre támaszkodtam. Jelenleg ez volt a legerősebb érzés amit éreztem. Arra gondoltam hogy a katonák keze eltörjön. Elképzeltem. Ezután sok sok kiáltása hallottam. A katonák karjai egytől egyig el voltak törve.

- Mi a... Ezt meg hogy csináltad? Tudod mit? Majd később elmondod. Most keressük meg a többieket. De előtte ezeket zárjuk be oda. - mutatott a „dobozra" amivel feljöttünk.

- Oké... De... De most utána mi lesz velük? Hiszen mindegyüküknkeze el van törve! És ezt én csináltam! - küszködtem a könnyeimmel.

- Shhhhhhh. Nyugodj le. Nem lesz semmi baj. Ők rosz emberek. Majd át adjuk őket a rendőrségnek. - nyugtatgatott Daisy.
Ez után Daisy leültetett egy lehajthatós székbe míg ő jegelő pisztollyal kiütötte őket és bevitte őket a „dobozba".

- Minden okés? - hallottam meg Daisy hangját. De nem úgy ahogy normálisan hallanám hanem mintha a víz alól beszélne. - Kira! Kira hallasz? Hahó! Kira! - próbált felkelteni. De hiába akartam feláni vagy bármilyen egyéb mozgást végrehajtani nem igazán sikerült. Lehet sokkot kaptam.

- Jemma! Hallasz! Azt hiszem hogy Kira sokkot kapott! - hallatszott Daisy ideges hangja.

- Vettem Daisy! Mindjárt ott vagyok! Addig is fektesd el! És a lábát tedd fel valamivel magasabbra. - hallottam meg Jemma irritálóan fura hangját.

Valószínűleg az adóvevő alapból torzítja valamennyire de ez a fura víz alól jellegű hang torzulás borzasztó volt.

Éreztem hogy Daisy felemel majd letett a földre. A lábamat meg az előbbi ülőhelyemre támasztotta majd idegesen nekiállt cikázni körülöttem.

- Itt vagyok! - hallatszott Jemma már kevésbé torz hangja. - Úr isten! Hiszen fal fehér az arca! Mitől kaphatott sokkot?

- Szerintem ez az én hibám. Arra kértem hogy iktasa ki a katonákat és ő megtette. Aztán meg elkezdett bepánikolni. Hogy az ő hibája hogy ennyi ember megsérült. Ez az én hibám. Ha nem mondtam volna hogy csinálja ezt akkor most nem feküdnie itt. - okolta magát Daisy.

- Daisy! Ne okold magadat! - hallottam meg Coulson hangját.

- Fitz! Adj ide öt milligramm adrenalint! Meg egy vizes törülközőt! - hallatszott Jemma ideges hangja.

- Tessék! - adta oda Fitz a injekciós tűt Jemmának.

- Daisy! Fogd oda a homlokára a törülközőt! Fitz! Fertőtlenítőt! - osztotta ki Jemma a feladatokat.

Én eközben csak feküdtem tehetetlenül. Annyira szívesen bőgtem volna egyet. Be bújva a szobámba a takaró alatt. Aztán elkezdett menni a fejemben egy zene amit nagyon régen hallgattam. Apu mindig ezt tette be amikor anyu nem volt otthon és ő altatott el mikor még kicsi voltam.

https://youtu.be/9LGXATiZEKs

Elkezdtem dúdolni. Időközben valószínűleg beadták a adrenalint. Behúnytam a szememet és csak dúdoltam. Fájt. Fájt a lelkem.

Hirtelen otthon voltam. Jarosóban. Apu ott feküdt mellet az ágyon.

- Apu... - suttogtam. - Hisz-hiszen t-te meghaltál! Mégis hol vagyunk?

- Kira! - simított végig az arcomon a kezével. - Hiányoztál!

- Te is nekem! - öleltem át zokogva. - De mégis hol vagyunk?

- A fejedben. Én csak egy emlék vagyok. Ahogy ez a hely is. - mutatott körbe a szobában.

- És mégis miért vagyunk itt? Nem értem! Az előbb még sokkot kapva feküdtem a földön! A Shield bázisán! - szipogtam.

- Mondom. Csak a fejedben vagyunk. Az egész a te fejedben történik. Neked kell tudnod hogy miért vagyunk itt! Én itt csak a tudat alattid megtestesülése vagyok.

- Meg haltam? - találgattam.

- Nem. - mosolyogta apu.

- Jó. Ha te a tudat alattim vagy akkor gyakorlatilag te én vagyok. Szóval ha azt mondom hogy meg kell mondanom magamnak hogy miért vagyunk itt akkor én megmondom.

- Ügyes. Fejlődött a logikád. Jobban vág az eszed. És mivel erre rájöttél így válaszolok. Azért vagyunk itt mert van valami amit még akkor mondtam neked amikor kicsi voltál. EMLÉKEZZ! - ordította.

- Ááááá!!! - kiáltottam.

- Kira! - kiáltotta a csapat minden tagja egyszerre majd egy hirtelen rándulást  éreztem és a újra a padlón hevertem.

- Mi a... Mi történt?! - suttogtam ilyedten. Láttam a többiek arcán hogy semmi jó. Szinte biztos hogy valami számukra ilyesztő. - Baszuss! Valaki mondja már meg hogy mi történt! - ordítottam magamból kitelve.

- Kira... Nézz le... - suttogta Bobi.
Lenéztem. Tizenöt centivel a föld fölött lebegtem.

- Nem... I-ilyen nincs... - suttogtam elképedt arcal. - Nem. Ez lehetetlen!