Amikor vissza értünk a suliba megbeszéltük hogy két különböző időpontban megyünk be, hogy ne tűnjön fel senkinek sem hogy együtt voltunk el.

- Akkor a menzán tali? - kérdeztem mintha mi sem történt volna az elmúlt egy órában.

- Aha. Akkor majd el ne késs. - adott még egy gyors puszit az arcomra.

- Rendicsek! - vigyorogtam.

Ezután Peter kiszállt. Én addig a kocsiban maradtam.

- Happy! - szólítottam meg a sofőröm.

- Igen Kira? - pillantott bele a tükörbe Happy.

- Megtennéd hogy haza vinnél? Szeretnék valamit gyorsan elintézni.
- Ömm. Oké. Mi a címed?

- 1051 5th Avenue.

- Rendben. Meg várjalak?

- Nem kell köszönöm.

Nem egész két perc múlva kiszálltam a kocsiból.

- Köszönöm a fuvart!

Választ nem kaptam de láttam hogy Happy biccentett egyet majd becsuktam a kocsi ajtaját.
Gyorsan felrohantam a negyedikre és ki nyitottam az ajtót. Igazából nem is tudom hogy miért jöttem fel. Na mindegy. Bedobtam a táskámba egy kólát és egy szendvicset. Utána elindultam vissza a suliba.

Már a suli kapujában álltam. Gondoltam megvárom a csengetést. Úgy is ebéd szünet lesz. Mikor ki csengettek én beszaladtam a suliba és el vegyültem a tömegben. Nem is olyan soká már a menza ajtajában álltam és néztem hogy hol lehet Peter. Aztán megpillantottam. Ott ült a gondolataiba merülve. Oda mentem és köszöntem. Erre ő ide kapta a fejét.

- Oh. Szia. Már azt hittem hogy felszívódtál. Vagy úgy döntöttél hogy el lógod a nap maradék részét.

- Mi?! Én olyat biztos nem fogok csinálni. Lógni? Már csak az kéne.

- Nyugi csak poénkodtam. Na gyere csüccsenj ide.

- Okés. - oda ültem mellé. Kicsit furcsa volt.

Miután majd két perc kínos csend után egyiküknek sem jutott eszébe valami használható téma így mindketten mentünk a dolgunkat. Nekem még volt egy társadalom ismeret órám aztán vége is volt a napomnak. Gondoltam megnézem azt a rövidebb utat amit ide felé jövet láttam. Ez a rövidebb út egy hosszú sikátor volt a házak közt.

Szép komótosan cammogtam hazafelé mivel tudtam hogy egyedül csak unatkoznák. Így szép lassan mentem haza.

Amikor épp a sikátorok kereszteződésénél jártam az egyik ablakok kiesett valami fura kristály féleség. A zuhanása végén ripityára tört mellettem az úton. Mindenre gondoltam csak arra nem ami akkor történt. Valami fura füst ált neki keringeni a törött kristály fölött. Aztán egyszer csak azt veszem észre hogy a lábamnál kezdve elkezd belepni valami folyékony kő kinézetű trutyi.

- Jiiiiiiiiiiiiiiii!!! - sikítottam. De mintha senki sem hallotta volna. Aztán arra eszméltem hogy már a derekamnál jár a trutyi. - Segítség!!! Valaki!!! - ordítoztam.

Aztán hirtelen teljes sötétség borult rám. A kő szerű trutyi megkövült. Az az egy baj volt hogy én meg ebben a trutyi által okozott kőburokban vagyok. Fogalmam sem volt hogy mit csináljak. Mozdulni nem bírtam az engem be fedő kőburok miatt. Aztán egyszer csak éreztem hogy nekiállt lepotyogni rólam az összes kő. De mint valami béna ovis aki épp a mandarin hát bontogatja szerencsétlenkedve.

Mikor lepotyogott rólam a kőburok meg könnyebbültem. De a biztonság kedvéért össze szedtem a rólam lepotyogott kő darabokat. Gondoltam hogy majd holnap még mutatom Mr. Starknak.
Aztán futó lépésben felszívódtam a sikátorból.  Amilyen gyorsan csak tudtam haza rohantam. Fogalmam sem volt hogy mi volt az a a burok ami belepett majd lepotyogott rólam. Amint magamra zártam a lakás ajtót berohantam a szobámba és a hármat az ajtónál támasztottam.

- Ez mégis vajon mi a franc lehetett! - kiáltottam kétségbeesetten.

Aztán nekiállt mozogni minden a szobában. És nem is csak a szobámban hanem a közeli házak is bele remegtek.

- Úr isteeeeeeeeen! - kiáltottam amikor megláttam hogy a szekrényem felém borul.