- Gratulálok! - ölelt meg Daisy.

- Köszi! - öleltem vissza. - Amúgy jól megleptetek!

- Hát tudtuk hogy nem ismered a bázist így könnyen meg tudtuk szervezni a bulit. - „avatott be" Bobi.

- Van valami kaja? - kérdeztem. Így fogalmam sincs menyi idő alatt még csak most jöttem rá hogy a kórházban ettem utoljára. Vagy? Nem is. Ott csak kértem egy szendvicset. De ha jól emlékszem akkor arra már nem került sor hogy meg is egyem.

- De van! Nézd ott! - mutatott a terem egyik sarkába. Mikor megláttam hogy ott a konyha szó szerint át sprinteltem a komplett helységet.

- Kaja! Ez az! - örvendeztem. - na lássuk csak mi van itt.

- Huh de gyors vagy! - ért utol Jemma.-Nézd! Ezt neked hoztam. - adott a kezembe egy ezüst papírba csomagolt dobozt.

- Hát ez meg mi? - nézegettem a dobozt.

- Nyisad csak ki! Meglepi! - kacsintott Fitz aki épp az előbb ért ide.

Válaszként nekiálltam kibontani a csomagot. Óvatosan csináltam mivel gondoltam hogy majd még jó lehet valamire.

- Siess már! - bíztatott Jemma.

- Jó de csak akkor ha kapok ebből a csomagoló papírból. - jelentettem be a „feltételeimet".

- Jól van kapsz majd! Csak siess! - mondta ideges izgatottságtól vegyes hanggal Jemma.

- Akkor legyen! - mondtam majd letéptem a csomagolást.

- Nyisd ki! - vigyorogta Daisy.

- Hu. Három... Kettő... Egy! - majd le kaptam a doboz tetejét. - Úristen!!! - sikoltottam mikor megláttam hogy mi volt a dobozban.

- Tetszik? - kérdezte Jemma izgatottan.

- IGEN!!! Ez fantasztikus! Köszönöm! - visongottam.

Az ajándékom egy komplett felszerelés volt egy Daisyéhez hasonló kesztyű.

- Megyek felpróbálom! - mondtam nagy boldogan.

- Balra a második ajtónál van az öltöző! - szólt utánam Bobi.

- Köszi! - tényleg. Jogos. Nem árt ha tudok egy helyet ahol át tudok öltözni.

Mikor felvettem rájöttem hogy jól áll nekem a bőr ruha. A kesztűről nem is beszélve. Kellemesen bizsergő érzés fogott el mikor felvettem.

Elindultam vissza a társalgóba. Hihetetlen hogy a Shield ügynöke lettem.

- Wow! Nagyon jól áll! - dícsérte Daisy a ruhámat mikor beléptem a helységbe.

- Jó munkát végeztünk! - mondta Fitz mikor meglátta hogy milyen jól sikerült a ruha felszerelése.

- Az biztos! - vigyorogta Jemma.

Aztán hirtelen beindult a riasztó.

- Jajj ne már már mi van már megint! - kiáltottam.

- Valaki be akar hatolni a bázisra! - mondta Fitz.

- Coulson! Mit tegyünk? - kérdezte May.

- Az alfa és a béta osztag legyenek harc készült! A csapat készüljön elő! - osztotta ki Coulson az utasításokat.

- És én mit csináljak? - kérdeztem idegesen. - Nem ülhetnek tétlenül! - hisztisztem.

- Daisy majd tart neked egy gyorstalpalót hogy meg tud védeni magadat. - válaszolt Coulson helyett May.

- Rendben! - válaszolta Daisy.

- Akkor most mi lesz? - értetlenkedtem.

- Gyere! - húzott maga után Daisy.

Sokáig futottunk. Aztán megálltunk. Egy hófehér szoba tárult elénk.

- Daisy! Mi ez a hely? - néztem körbe.

- Ez itt egy adatív anyag. Minden általunk ismert embertelen képesség bele van táplálva amivel eddig találkoztunk. Az enyém is benne van. Hogy miért azt ne kérdezz.

- Jó. Akkor mivel kezdünk? - lelkesültem fel.

- Koncentrálj. Fogd meg ezt a követ - adott a kezembe egy darab követ. - Hallgasd meg. Koncentrálj rá.

Azt tettem amit kért. Figyeltem egy fura búgásra lettem figyelmes. Fura volt. Nem úgy hangzott mintha valami kütyü adta volna ki. Nem. Ezt a hangot az a kő adta ki.

- Azta! - kiáltottam fel mikor nekiállt remegni a kő a kezemben. - Hiszen ez remeg!

- Hűha! Te aztán gyorsan tanulsz. Most próbáld meg felerősíteni ezt a rezgést!-adta ki a következő utasítást Daisy.

Úgy tettem ahogy mondta. Összpontosítottam. Aztán egyszer csak a kő amit a kezemben tartottam homok méretűre porlott.

- Na jó! Nagyon ügyes vagy! - dicsért Daisy. Látszott rajta hogy tényleg büszke rám.

- Oké. A képességeiddel nem lesz gond. Bunyózással hogyan állsz? - kérdezte meg a szerintem világ legértelmetlenebb kérdését.

- Hát volt egy pár bunyóm még az előző suliban. - válaszoltam zavartan.

- És önvédelemből hogy állsz? - kérdezte de a választ nem várta meg. Rúgott egyet felém.

Hajlékonyságomnak köszönhetően sikerült kitérnem előle. A következő lépése egy jobb horgos volt. Azt elkaptam és majd kicsavartam a kezét. Erre ő át dobott a háta fölött. Nem tudom hogy de sikerült talpra érkeznem. Aztán ösztönösen kinyújtottam felé a kezemet. Majdnem két métert repült. Az volt a mázlija hogy pont az ágyra esett.

- Aztán! Ezt hogy csináltad? Ilyet egy kezdő nem tud! Na meg amit a képességeddel csináltál... Hát az valami brutális! - halmozott el dicséretekkel.

- Vigyáz mert a végén előjön az egóm! -szívattam.

- Arra nem lesz alkalmad. - mondta majd újból „támadott".

Most egy gyomrossal indított. Ezt nem tudtam kivédeni. Hátraestem mikor bevitte az ütést. Aztán a hirtelen ötlettől vezérelve kirúgtam a lábát alóla. Ez úgy tűnt meglepte. Egy darabig játszottuk a fent-lent játékot aztán abba hagytuk a „bunyózást".

- Huh. - lihegett Daisy. - Ahhoz képest hogy most kezdted egészen jól megy.

- Lehet. - lihegtem vissza. - Menjünk! Nézzük meg hogy ki az aki tönkre merte tenni az ügynök avató bulimat!

Most egy gyorsabb utat választottunk. Beszálltunk egy ugyan olyan anyagú fülkébe mint a szoba. Az fel fitt minket a (gondolom) a zefír1 rakterébe.

Egy csapat polip mintás golyó álló mellényel rendelkező alakkal találtuk szembe magunkat.

- Baszki! A HIDRA! - kiáltotta Daisy.