Kolumbia, Bogota. Augusztus 6.
Péntek. 14:50

Hátrahagytam a Yamahát megviselt ház mellett és a közelben álló, fakó, piros, 1970-es Chavrolet Camarot lopom el. Már az is épen elég baj, hogy ilyen autót, különösen ebben az állapotban kint hagynak a szabad ég alatt. Na de hogy az ajtaját is nyitva hagyják a slusszkulcsot pedig a helyén, az egyenesen felhívás?

„Ugyan nem tudsz róla, de elviszem, ha már olyan szívesen adod."

Huszonhét éve, alig hogy Sacramentoba értem, a sajtó leközölte Diego Magnusa halálát. Másik halálesetet is bemondott, ami szinte ugyanakkor történt: a családfő lett öngyilkos. A kettő között nem mondott összefüggést, viszont mit ad isten, a szóban forgó Arno birtok szomszédos volt Diego Magnusáéval. Igencsak meglepne, ha még ma is élne ott bárki, amire a helyiek rá is erősítettek: „Az az évek óta elhagyatott rom elcsúfítja ezt a gyönyörű tájat." Már csak azért is meg akarom nézni, hogy kiderüljön, mennyire alkalmas arra a célra, aminek akarom.

Ha valóban olyan, mint mondták, jó eséllyel az utánzóm is ott bujkálhat. Magasra nőtt gaz és félig már sárgásra száradt fű, már-már bozóttá vadult bokrok, korhadt, düledező kerítés fogad, a por, föld és rothadás szagával. Az egykor szerény, de mutatós ház mára semmivel nem több szúette romhalmaznál. Az ajtó félig leszakadt arról, ami valaha a félfa lehetett – nem rí ki a környezetéből, mégis egyértelműen be van rúgva. Belépve két macska rohan ki a közeli helyiségből, elnyújtott, dühös nyávogást, egyszersmind fújtatást hallatva.

Torokkaparóan száraz és a korhadó fától nehéz levegő fogad. A szűkös nappali bútorait portól szürkéllő lepedők fedik. A helyiségből mindkét irányban helyiségek nyílnak, ezeknek az ajtajai azonban zárva vannak, ahogy a kilincsen álló por sincs bolygatva. A helyiségből vezető, a felénél megtörő lépcsőre lábnyomok vezetnek. A fokok néha akkorát nyikordulnak vagy roppannak, hogy attól félek, beszakad alattam.

Az emelet, leszámítva két ajtót, egyetlen nyitott tér, amelyet több tucat lábnyom fut be minden irányba. Csakhogy már ezek is fakóak, vagyis jó néhány napja nem járhatott itt. Talán figyeli a mostanra utána is folyó nyomozást. Vén kanapé áll a helyiség közepén, előtte rozzant asztalkával. A bútoron hamutartó pihen, jó adag hamuval, de hiányzó csikkekkel.

Csakhogy nem az összes csikket tüntette el; a földön is rengeteg hamu van szétszórva, a kanapé lábánál pedig félig elszívott, a szaga alapján füves cigaretta. A csikk jelenléte két dolgot feltételez: nem veti meg a drogot, ebből adódóan díler van a játékban, vagyis ujjlenyomat is lesz. Nem olyan óvatos az utánzóm, mint hiszi magáról, kivéve, ha ez is a játék része, mert abban az esetben nekem, esetleg a rendőrségnek hagyta itt. Keréksurrogás üti meg a füleim a ház felé vezető út felől. Szürke Ford Sedan hajt be az udvarba és áll meg a háztól néhány méterre.

A nagyjából száznyolcvanöt centiméter magas sofőr kopasz. Pilóta napszemüveg, az állkapcsát körbefutó csíkszakáll, sötétkék farmernadrág és ing, sportcipő. Jelvény lóg a nyakában. Sötét hajú nő követi. Százhetvenöt centi magas. Elegáns, krémszínű, kiengedett blézer, farmernadrág, sötét póló, vászoncipő és a kidudorodás alapján az övére tűzött jelvény.

Napszemüveg nincsen rajta, ezért követhettem tekintetét, ahogy bandukoló léptekkel elindul a ház felé. Mivel nem fordul meg, hogy kérdőre vonja a férfit, megbeszélhették. Vagyis sejtik, van itt valaki. Ha van kis szerencsém, nem jönnek be és tévednek fel ide. Akkor nem kell, megöljem őket.

Fürkésző pillantással pásztázza a házat. Tovább időzik azon az ablakon, ami mögül az árnyékba húzódva figyelem. Végül nem az ajtó, hanem a garázs felé indul. Valamivel később felkészülők a legrosszabbra, míg figyelem, ahogy visszaindul. Amint ismét felpillant az ablakra, megemelem a szemöldökeim.

Miután elmentek, vákuumzáras nejlontasakot veszek elő, amibe zsebkendővel beleengedem a csikket. A Camaroban talált övtáskába rakom, majd ismét átnézem a helyiséget.