Florida, West Palm Beach. Szeptember 8.
Csütörtök. 15:54.

- Bonni Tyler? – töri meg a nap simogatását árnyékot vetve.

- Igen? – húzom lejjebb a napszemüvegemet és emelem rá a szemeimet.

- Levele érkezett hölgyem.

„Ezüsttálcán nyújtva a csont fehér levél? Micsoda irónia."

Nem érdekel a boríték, az udvariassága mögül fürkésző tekintete már annál jobban. Elveszem, közben sokatmondó sugallással mosolygok. Megvillan a szemeiben. Éppen csak pillanatra, de beszédesen; kellemes éjszakám lesz mai is.

- Köszönöm.

Fiatalabb nő bámul féltékenyen a szomszéd napozóágyról, amely nem kis elégedettséggel tölt el. Az ilyen tekintetekért bizony alaposan meg kell dolgoznia az ember lányának. Aranyló mosolyt küldök felé, mire elfordítja a fejét.

„Jó ég, milyen neveletlenek a mai fiatalok."

Címzett vagy feladó a borítékon nincsen, ami annyit tesz, hogy futárral érkezett. A benne lapuló papírlapra mindössze két szó van írva gyöngybetűkkel: „Kvittek vagyunk." Kiiszom a koktélom maradékát majd felállva és összegyűrve a parti őrség irodája felé indulok ringó csípővel.