Kolumbia, Bogota. Augusztus 13.
Péntek. 16:00.

- Halló, Bogotai rendőrség. Miben segíthetek?

- Jó napot. Dézi Miller vagyok. Beszélhetnék Maria Fuetre-vel?

- Sajnálom, a nyomozó jelenleg nem tartózkodik a rendőrségen. Óhajtja, hogy átadjam az üzenetét?

- Igen. Kérem, adja át, hogy Dézi Miller fontos ügyben szeretne vele beszélni. Tudni fogja, hogy miről van szó. Hívja vissza ezt a számot, amint tudja. Köszönöm. Viszont hallásra.

- Rendben van. Viszont hallásra.

- Igen elfoglalt lehetsz – emelem a képernyőre a szemöldökömet alig másfél órával később. – Halló.

- Jó napot. Maria Fuetre nyomozó. Miben segíthetek?

- Egyedül van?

- Miért? Ki maga?

- A postaládájában levelet fog találni. A fényképen három férfi szerepel. Kettőt már ismer, a harmadikat keresi.

- Ugye tudja, hogy ha megtalálom, nem az első gondolataim között lesz a letartóztatása?

„Meg is bántódnék ha annyival beérnéd."

- Talán annak is eljön az ideje. Az Arno birtokon történtek mögött nem én állok.

- Krage volt, tudom. Ettől nem lesz kevésbé bűnös.

- Ezek szerint tisztában van vele, hogy maguk is célpontok? A társa, maga, a két Sacramentoi ügynök és mindenki más is, aki kapcsolatban áll az üggyel vagy magával. Annabell Russot, Jonathan Cartert és a Magnusa fivéreket is ideértve.

- Miért segít? Hiszen maga ellen is ugyanúgy folyik a nyomozás – válik kissé felszínesebbé a légzése.

- Mert annak ellenére, hogy nyilvánvalóan jól képzett sorozatgyilkos vadászik magukra, a rendőrség továbbra is a sötétben tapogatózik. Bőven elég kezdőlökést adtam a nyomozásnak, és ha jól sejtem az ügynökök sem éppen üres kézzel érkeztek. Mégis várnak. Annak ellenére, hogy az áldozatok közben egyre csak gyűlnek. Felteszem ennek a háttérben, azaz elképzelés áll, hogy megvárják, mit kezdek Krage-val. Arra számítanak, hogy elvégzem a piszkos munkát és elvezetem magukat hozzá. Talán ki is akarnak vonni a játszmából, miután ez megtörtént. Na de mi van, ha nem akarom? Na és akkor mi lesz, ha sikerül? Miből gondolja, hogy ha rájöttem, akkor Krage nem fog? Ma csak az Arno házat robbantotta magukra, holnap talán mást vesz majd célba. Kollégák, barátok, üzletemberek vagy édesanyák. Miből gondolja, hogy nem lesz édes mindegy? Ha nem segítek, legfeljebb az egyik strigulát tudnák húzni a másik után, miközben kapkodják a fejüket.

- Higgyem el, hogy szívjóságból segít?

„Ne sértegessük egymást."

- Ha csak ennyi lenne a célom, Krage mostanra a hullaházukban heverne, én pedig nem lennék egyéb, mint kellemetlen emlék. Keserű szájízzel bezsebelnék a babérkoszorúkat, majd lépnének tovább a következő ügyre. Mindenki élné tovább a maga boldog az életét. Csakhogy a szálak nem lennének visszafejtve a rohadt almáig, és ki tudja, később talán a karmának mosolyogni támad kedve.

- Nem hiheti, hogy végül megúszhatja?

- Nem számít, hogy mit hiszek.

- Akkor mégis mit akar?

- Hívjon, ha megvan a kép – bontom a vonalat.

Közel húsz perccel később motorhang üti meg a füleimet a ház oldala mellől, majd lépések és a bejárati ajtó nyílása. Borítékkal a kezében lép be a lakásba, majd felkattintja az ajtó melletti villanykapcsolót, mire az előteret megvilágító lámpa életre kel. Elegendő, hogy lássam, az alakomat viszont félhomályban hagyja.

- Zárja be az ajtót. Nem ajánlom. Mindketten tudjuk, ki lenne a gyorsabb. Nem ezért vagyok itt, viszont, ha kényszerít, maga is feláldozható. Kulcsra, ha kérhetem és tegye el.

Semmi félreérthető mozdulat. Nagyon jó. Lerí róla, hogy nem kezdő. Ennek tudok örülni, volt már dolgom kevésbé tapasztaltakkal, és azok az esetek többségében végül nem voltak képesek nyugton maradni.

- Mit akar Navaro?

- Beszélgetni. Üljön le. Villany nincs.

- Rendben. Itt vagyok, mit akar? – ül le velem szemben.

- Ismételgeti magát. Húzni próbálja az időt?

- Nem. Viszont ideges leszek, amikor körözött bűnöző fog rám fegyvert az otthonomban.

- Érthető. Én is az lennék a helyében – dőlök előre a fotelban, amiért az arcom egyik felére fény esik. – Ha nem próbálkozik semmilyen meggondolatlansággal, nem esik baja.

- Azért jött, hogy megöljön?

- Tegyük fel, hogy igaza van. Miért vártam? Mások talán szeretnek beszélgetni az áldozattal, nekem viszont nem mindig szokásom. Vajon miért vesződtem azzal, hogy idejövök, amikor Krage-ra is hagyhattam volna? Sőt, akkor is meghúzhattam volna a ravaszt, amint becsukta az ajtót. A szomszédok bizonyára meghallották, sőt, hanyatt-homlok szaladtak is volna a telefonért. De vajon számított volna? Szemtanú nincs, ahogyan a nyomszakértők sem találnának semmit. Persze az elkövető személye nyilvánvaló lenne, viszont mire megkezdődik a hajtóvadászat, a nyom már kihűlt. Ha nem jövök vissza, sohasem köti össze a Magnusa fiú homályos személyleírását velem.

- Na és miért is tette?

- Azt hittem, hogy mostanra csak nyilvánvaló – biccentem félre a fejemet. – Krage miatt. Kihallgatták Dredge Simonst ha jól tudom, lehet róla személyleírásuk.

- Nagyon jól tudja, hogy így történt, maga küldte a bizonyítékot, ami alapján eljutottunk hozzá, ahogyan arra annyira szeret emlékeztetni. Ne játszadozzon – fonja össze a karjait. – Mondok mást is. Elment a börtönhöz, hazáig követte Klay Burnst, akihez beédesgette magát. Kihasználta, hogy betudjon jutni a börtönbe, ahol beszélt Alonzó Costeilával. Lás csodát, Simonst néhány órán belül megölték – tárja szét a kezeit. – Folytassam?

„Költői kérdés? Nem is vagy annyira ideges."

- Kérem.

- Ugyanaznap Burns meghalt lakástűzben, az autója pedig eltűnt. Ez is igen furcsa egybeesés. Hát még az, hogy később a város szélén megtalálták, ugyanúgy kiégve épülettörmelékek alatt, ahogyan a Burns háza előtt parkoló Camarot. Azt nem is értem, hogy Frank Costeila hogyan illeszkedik a képbe, akit rejtélyes telefonhívás alapján vettünk őrizetbe?

- Jobban nyomon követi az eseményeket, mint reméltem. Sok mindent megtudtam Krage-ról és az üzelmeiről.

- Éppannyira figyelemmel követi a nyomozást, én miért ne tartanám szemmel? Mit tudott meg?

„Még akkor is információt gyűjtesz, amikor bajban vagy? Tiszteletem az ilyen hidegvérnek."

- Előbb a kép.

Kelletlen sóhajtással bontja ki a borítékot. Kiveszi belőle az A/4-es felnagyított és kinyomtatott fényképet majd a fény felé tartva vizsgálni kezdi. Ugyan pixeles, az arc azonban kivehető.

- Ismeri?

- Ismertem – ingatja a fejét könnyekbe lábadó szemekkel, valamivel később. – De ő halott.

- Van neve is a halottnak?

- Damian – sóhajt ismét, ezúttal révetegen, érzelmektől szinte elfúló hangon. – Damian Arno – köhint, miközben a képre meredve az ökle összezárul és elernyed. – Tehát ő Danial Krage.

- 2003-tól legalábbis. Előtte ki volt, azt csak maga tudja, hogy most, talán senki – vonom meg a vállaimat.

Nehezen szedi össze magát. Hosszú percekig eltart, amelyek alatt kétszer is felzokog.

- Miattam igazán ne fojtsa el bánatát, tudom mi fán terem a fájdalom. Jól ismerem az érzést, amikor megelevenedik előttünk a múlt.

- Ne vegye sértésnek, de nem éppen magától van szükségem együttérzésre.

- Ó, jaj, drágám félreértett. Nem érzek együtt magával a legkevésbé sem, tényt közöltem – biccentem leheletnyit előre a fejemet, aljasból gunyorosba átcsapó mosollyal.

- Így mindjárt más – rándul meg az arca. – Mit tudott meg Costeilától?

- Krage-ról nem túl sokat, ellenben annál érdekesebbet. Remélem kész arra, amit hallani fog?

- Mondtam már, hogy nincs szükségem az együttérzésére – rántja meg a vállait.

- Én is azt, hogy kicsit sem érdekel a lelki hogyléte – nevetek már-már a saját füleimnek is bántó hangon, mire összerezzen. – Frank Costeila szerint Krage kisstílű bűnöző volt, amikor Alonzóhoz került. Ez 2008-ban történt. Annyira talán mégsem lehetett amatőr, mivel felteszem azt ön is jól tudja, a Costeilához hasonlók nem dolgoznak olyanokkal, akik nem tudják, hogy mi a dolguk. A személyt, aki bemutatta Krage-t Costeilának nem csak mi, hanem a világ nagy része is ismeri. Jonathan Carter. Frank Costeila úgy jellemezte Krage-t, mint akit a drog és a vele együtt járók hidegen hagytak, ahogyan a pénz is csak a munkájához kellett neki. Állítása szerint csakis az ölés érdekelte. Amit kétlek, mégiscsak férfiról beszélünk. Az effajta elkötelezettség eredményes munkához vezet. Ezért ilyen átkozottul nehéz a nyomára bukkanni.

- Maga ezt élvezi?

- Hogyan feltételezhet ilyet rólam? Jó ember vagyok, vegye tudomásul – teszem a szívemre a szabad kezemet. – Hát persze, hogy élvezem – engedek szabadjára rövid kacagást, amelyet viszont hirtelen szakítok félbe. – Figyelmeztetem, hogy megrázó lesz hallani mivé vált a hajdani szerelme – emelem meg a szemöldökömet. – Folytassam vagy ne?

- Csak rajta – fújtat.

- Hol is tartottam? Ja, igen, Frank. Azt mondta, hogy Krage pszichopata rohadék. Még nem találkoztunk, de ha valakiről ilyen szépet gondolnak, az általában igaznak szokott bizonyulni. Na, most. Alonzó Costeila a bérgyilkosaként alkalmazta. Ennek szellemében kiképeztette majd ellátta mindenféle földi jóval. Olyasvalakivé formálta, akit ráuszíthatott kedve szerint bárkire. Kényelmes megoldás. Vigye más vásárra a bőrét a hatalmasokért. Na de sajnos ilyen világot élünk. Ezúttal azonban a sakkfigura öntudatra ébredt. Krage játszotta a szerepét egészen a Maynhalm gyilkosságig.

- Miért csak addig?

- Valószínűleg akkor lehetett végleg elege Costeilából. A drogdíler és a bérgyilkos szakma érhető okokból üti egymást.

- Charlie Maynhalmot Costeila ölette meg?

- Érdekes módon nem. Costeila zsarolta Maynhalmot és nemigen tervezte még elzárni a csapot. Megtiltotta Krage-nak, hogy a közelébe menjen, végül pedig Maynhalm halála miatt fordultak egymás ellen.

- Tehát Krage a tiltás ellenére gyilkolt, Costeila pedig kirúgta.

- Értjük egymást. Costeilának leesett, hogy Krage nem csak neki dolgozik. Krage állítólag bizonyos ideig lapított, majd a két hónappal korábbi razziakor ismét felbukkant.

- Részt vettem benne. Mészárlás volt. Azt mondja, azt Krage egymaga követte el?

- Azt azért kétlem. Valószínűleg zavart keltett, amelynek a következtében a többségük rémületében egymást lőtte le. Miután végzett fogta a pénzt majd eltűnt. Frank Costeila, ha esetleg még nem törték meg, magas szintű anyagbeszerző volt. Állítása szerint az ügyfelek és Costeila között. Hallotta Krage-t és Costeilát macska-egér játszmáról értekezni. A maga, a társa és az én nevem hangzott el. Ennyit tudtam meg. Gondolom maguk is hasonló eredményekkel jártak.

- Nem. A nélkül ítélték el, hogy bármilyen használható információt sikerült volna kihúznunk belőle.

- Akkor még jó, hogy a maguk oldalán állok.

- De még mindig nem értem, hogy miért?

- Mert felbujtottak a Magnusa gyilkosságra. Ugyanaz, aki bemutatta Costeilának Krage-t, és ne legyenek kétségei, akinek valószínűleg a mai napig is dolgozik.

- Tehát mégis csak bosszú gyilkosság volt?

- Méghozzá jogos. Ő volt felelős a szüleim haláláért. Az ő ültetvényén dolgoztak, amikor lelőtték őket. Sose derült ki a tettes személye, az viszont igen, hogy Diego Magnusa jelen volt. Látta, de nem tett semmit. Akkor még gyerek voltam, tele fájdalommal és keserűséggel. Carter odajött hozzám az utcán és azt mondta, hogy meg kell fizettetnem vele, amit tett. Még ha nem is ő húzta meg a ravaszt, a gyilkosuk neki dolgozott. Carter adott ötleteket és pénzt a felkészülésre, cserébe pedig egyetlen kérése volt csak. Két napom volt a végrehajtásra. Ő volt az is, aki segített elmenekülni az országból a következő napon.

- Na és milyen volt?

„Nagyon ügyes. Valószínűleg új információkat mondtam és meg sem rezzent az arcod."

- Az első gyilkosság? Nehéz. Na és magának?

- Nem rólam van szó Navaro – ingatja a fejét. – Milyen volt megölni?

- Az előtt, hogy felébredt vagy utána?

- Felébredt?

- Ezt mondtam én is – vonom meg a vállaimat.

- Meg sem próbált védekezni?

- Nem hangzik kérdésnek.

- Talán mert nem is az. A jelentésben az áll, hogy álmában szúrta le.

- Nyilvánvalóan az írták, mivel nem tudhatták, hogy nem így történt – biccentem félre a fejemet.

- Miben volt más megtennie miután felébredt?

- Kezdem magamat gyanúsan a kihallgatóban érezni nyomozó, pedig úgy tudom, hogy nálam van a pisztoly. Még nem jártam ott, állítólag szép hely. Megbánást és elfogadást láttam a szemeiben. Beletörődött. A szobájába belépve az volt a tervem, hogy álmában szúrom le, csakhogy haboztam ő pedig felébredt. Nem tudom, hogy miért nem védekezett. Azt mondta, már várt rám. Meg volt törve. Jobban megviselhette végignéznie a szüleim halálát, mint szerette volna. Akárhogy is, megérdemelte – ingatom a fejem.

- Ahhoz képest, hogy ezek szerint előre kitervelt gyilkosság volt, igencsak hevesre sikerült.

- Mintha ezt a részét az imént elmondtam volna? Bosszúgyilkosság volt drága nyomozóm, azoknak heveseknek kell lenniük.

- Na és mikor beszélt Carter-vel?

- Tudja azt maga is.

- Talán azon a napon, amikor szülei meghaltak, vagyis 1985. július 9-én?

- Bizonytalanul hangzik. Segítek. Így történt.

- Na és ki azaz Alfred Medick?

- Jó kérdés. Régen nem hallottam már a nevet. Évekkel korábban Sacramentoban azt hiszem, de akkor is más keresztnévvel. Segített néhányszor bizonyos munkáimnál. Volt köztünk kapcsolat, viszont csakis közvetítőn keresztül és azok a találkozók is úgy voltak alakítva, hogy ne lássak arcokat. Ezért akarom elkapni Krage-t. El fog vezetni Carterhez, aki pedig elmondja nekünk, hogy ki a franc Alfred Medick.

- Mi az, hogy nekünk? Dolgozzunk össze körözött bűnözővel?

- Ez fájt – nevetek. – Hangosan kimondva fele annyira sem hangzik jól. Azt tettem, amit tettem. Nem vagyok nagyobb gyilkos attól, hogy megöltem azokat, akik megérdemelték, mint maga, aki azért lő agyon bűnözőket, mert azt akarják tenni azok is. Közösek az érdekeink, ahogyan az ellenségünk is. Mindkettőnknek van mit elszámolnia Krage-val és ugyanúgy pontot akarunk tenni az ügy végére is. Ami ennél is fontosabb. Mindkettőnknek az a célja, hogy lerántsa a leplet azokról az emberekről, akik a háttérben mozgatják a szálakat. Hogy végül mi lesz a sorsa, nekem édes mindegy – emelem rá a szemöldökömet. – Később elintézzem Cartert is. Ők azok, akik igazán fontosak, Krage csak báb.

- Tegnap este megtámadtak minket. Három autó, fegyveresekkel.

- Az ilyesmit nevezik munkaköri ártalomnak nem? – vonom meg ismét a vállaim. – Mi ebben olyan különös?

- Nem maga volt? Vagy az emberei?

- A hangsúlyából ítélve maga is jól tudja, hogy nem – forgatom a szemeimet. – Egyedül dolgozom. Huszonhét éve Magnusa után új életet kezdtem. Nem voltam angyal, de nem öltem. Sacramento volt az első. Felteszem a mindig annyira segítőkész FBI már átküldte annak az üzenetnek a másolatát, amit Sacramentoban hagytam?

- Csakhogy az óta sorjában hullnak az emberek. Frederick Jonson Sacramentoban, Dredge Simons a börtönben, Klay Burns a lakástűzben. Még kik mások?

- Mindenki, aki az utamba áll – állok fel rá szegezett pisztollyal. – Örültem a beszélgetésnek, de mennem kell. Kérem, maradjon ülve, amíg távozom rendben? Csak a formaság kedvéért. Majd beszélünk.