Kolumbia, Bogota. Augusztus 9.
Hétfő. 07:05.

Könnyes szemekkel fekszem a plafont bámulva. Régen álmodtam már arról az alkalomról – az még a kellemesebb része az emlékbej, és hálás vagyok, amiért ezúttal felébredtem a folytatás előtt: mire lecsengett a nyár, összeköltöztünk. A következő év olyan gyorsan telt el, hogy heteknek inkább, mint hosszú hónapoknak tűnt. Damian ballagását még úgyis megkönnyeztem, hogy mellette keltem és aludtam el nap, mint nap. Amikorra, tizennyolc évesen követtem, a közös életünk boldogabb nem is lehetett volna. Jelentkeztem a Bogotai rendőr akadémiára. Két évig úgy tűnt, semmi sem állhat a közös jövőnk útjába. Amíg el nem rabolták a Bogotai bank igazgatójának a fiával. Váltságdíjat követeltek, amit meg is kaptak. Mégis megölték őket.

Mire két évvel később. 2004-ben. bekerültem az akadémiára, alig maradt valami nyoma annak a személyiségemnek, ami mellette voltam. Hirtelen haragú, önfejű és makacs lettem. Mivel olyasmit tépett ki az elvesztése, ami nélkül nem mertem érezni. Annabell Russoval is abban az időszakban, 2004 júniusában, ismerkedtem meg. Huszonegy évesen, amikor a családom halála miatti tehetetlen harag ismét kezdett a hatalmába keríteni. Higgadt és előre gondolkodó emberként csaknem teljesen az ellentétem volt, amiért nehezen is értettük meg egymást. Vagy tudtunk megmaradni ugyanott. Hónapokkal később viszont, leginkább az akkorra mindkettőn barátjává vált Lucas Santiago hatására mégis elkezdtük megérteni a másikat. Ami ahhoz vezetett, hogy rohamosan kezdtem megváltozni, és ismét lehiggadni.

Rádöbbentem, hogy miből ered az a félelmem, amiért mindenkit eltaszítok magamtól, aki talán fájdalmat okozhat – ezzel együtt pedig arra is, mennyire feleslegesen teszem.

Az első év végére már nem csak jó barátokká váltunk, de fel is küzdöttük magunk a legjobbak közé. A másodikban ki lehetett választani, hogy ki milyen feladatkörre jelentkezik, a harmadikat és a negyediket pedig már ott kellett letölteni: irodai munka, azon belül a diszpécser vagy az utcai járőr.

Annabell az előbbire jelentkezett, amihez óriási tehetsége is volt. Aminek köszönhetően hamar magas posztra is helyezték. Az akadémia négy évét az első hat hónapot kivéve, jó eredményekkel végeztem el 2008-ban, huszonöt évesen. Mély vízbe dobtak mindhármunkat. Lucast és engem, a kötelező járőrévek után, nyomozóvá léptettek elő.

Ugyan a segítségükkel sikerült feldolgoznom Damian halálát, a tüske attól még bennem maradt. Nem csak azért, mert ő volt az első szerelmem. Az eddigi életem során ő jelentette a legszilárdabb pontot is. Azokban az időkben ismét ingovánnyá változott körülöttem a világ, és ha nincsenek, hogy újra szőnyeget toljanak lábaim alá, biztosan végleg elsüllyedek.

A mobilom csörgése riaszt fel a merengésemből. Mielőtt felvenném, a digitális órára pillantok, mindjárt ráncokba ugró homlokkal.

- Szia, Lucas – ásítok a kezemmel elfojtva.

- Jó reggelt. Bocsánat, amiért felébresztettelek.

- Nem tetted. Baj van?

- Nincs. A laborosok végzettek a cigarettacsikk elemzésével.

- Tessék? Már bent vagy?

Mikor felnevet belém mar a fájdalom – főként ilyenkor hasonlít nagyon Damianra.

- Te már csak ilyen maradsz. Közlöm veled, hogy találat van az ügyünkkel kapcsolatban, téged pedig az érdekel, hogy hol vagyok. Még itthon. Mi a baj? Furcsa a hangod.

Kellemes borzongás fut át rajtam, miközben az ajkaim mosolyra húzódnak; Damian erre sosem volt képes.

- Csak a régi álom.

- Ismét azok az emlékek?

- Damian. Túlságosan viharos a múltam. – Ne is foglalkozz vele. Rendbe jövök, mint mindig.

- Átmegyek rendben? Negyed óra, legfeljebb húsz perc és a küszöbön vagyok.

- Csak zacskós van itthon.

- Megoldom. Addig pihenj rendben?

- Rendben.

- Szia.

- Neked is.

Nem viccelt, alig negyed óra múlva leállítja a motort. Ahogy általában, megvárom, amíg elér a bejárathoz, majd akkor nyitok ajtót, amint emelné a kezét.

- Szia, ismét.

- Jó reggelt ismét – húzódnak mosolyra az ajkai.

- De jó illata van – biccentem félre a fejem.

- Mégsem állhatom, hogy azon a zacskós vackon síelődj – rakja félre a műanyag doboz tetejét. Két csészére elegendő lesz. Valamikor a nap folyamán találunk rá időt, hogy elmenjünk a haveromhoz. Hogy olyat még nem ittál, legalább annyira biztos, mint hogy itt állok.

- Köszönöm Lucas – nyomok puszit az arcára.

- Elhoztam a jelentést is. Gondoltam érdekel. Az este adták be.

- Összefoglalod, ha szépen megkérlek? – nézek hátra a vállam felett, a kávéscsészékkel neszezve.

- Nyálmintát és két ujjlenyomatokat találtak. Egyik sem Navaroé.

- Vagyis az Arno birtok nem Navaro búvóhelye volt. Jó tudni.

- Gondolod, hogy a csikk is onnan származik?

- Elképzelhető. Ha eléggé óvatos, nem tűnik fel senkinek az Arno birtokon.

- Beszóljak az őrsre, hogy nézzenek körül?

- Megteheted, de nem hiszem, hogy találnának bármit is. Ugyanaz lenne az eredmény, mint a Camaro esetében. A fontosabb kérdés inkább az, hogy Navaronak miért állhat érdekében segíteni?

- Amikor az lenne a logikus, hogy meglapul – dörzsöli meg az állát.

- Legalábbis kellene – vonom meg a vállaim. – De az ilyesfajta eseteknél semmi sem az általános logikával működik.

- Hé, az én szavaimmal nem ér visszavágni.

- Nem is idéztelek pontosan – nevetek. – Kihez tartoznak az ujjlenyomatok?

- Egyik csak részleges a csikk oldalán. Dredge Simons. Piti drogdíler. Sosem terjeszt túl nagy mennyiségben és olyan, mint a patkány. Szinte mindenben benne van, ha pedig rosszra fordul a helyzet, lelép.

- Tudjuk, hogy hol találjuk?

- Igen.

- Jó. Ott kezdünk. Mi van a másikkal?

- Azaz ujjlenyomat teljes, ahogyan a nyálminta is az övé. Danial Krage.

- Folytasd, kérlek. Mi a többi?

- Nincs többi. Ennyit tudunk róla. Nincs lakcím, bejelentett munkahely, autó vagy egyéb ingóság. Még tilos parkolásról sincsen feljegyzés. Szent életet élhet vagy hamis személyazonosság.

- Ebben az országban inkább utóbbi a valószínű, vagyis ő az utánzónk –csapok a tenyerembe. – Jól van, haladunk!

- Ami viszont egyáltalán nem olyan jó hír, mint kellene. Mivel ha igaz, hogy az Arno birtokon Navaro figyelt meg, akkor valószínűleg mostanra rájöhetett Simons szerepére.

- Francba, tényleg! – zárom le a gázt a kotyogó alatt. – Az is lehet, hogy mostanra eljutott hozzá.

- Az pedig nagy baj – csapja le finoman a pultra tenyerét.

- Ez sem olyan biztos – töltöm meg a csészéket. – Navaronak csak információ kelhet. Egyáltalán nem hiszem, hogy meg is akarja ölni Simonst. Most még legalábbis. Navaro számára jelenleg a Bogotai alvilág figyelme ugyanannyira nem lehet kívánatos, mint a miénk. Ha van választása, nem fogja kockáztatni gyilkossággal a névtelenségét. Szólj a srácoknak, ha kikérdezzük Simonst, talán haladhatunk még valamennyit. Vagy legalábbis megpróbálhatunk Navaroval lépést tartani.

- Rendben. Azért szólok az Arno romházról is.

- Ahogy gondolod – veszem ki a hűtőből a tejet. – De kihűlt nyom.

- Jó reggelt. Szeretném, ha körülnéznétek az Arno birtokon. Igen, ugyanannyira elhagyatott, mint eddig, viszont fennáll a gyanúja annak, hogy búvóhelynek használta az egyik gyanúsított a Maynhalm ügyből. Nem mondanám, hogy ment volna korábban, amikor egyáltalán mi is csak most jöttünk rá. Valószínűleg nem fogtok találni semmit, de feltételezzük, hogy az egyikük figyeli a nyomozást. Kérlek, nézz utána Dredge Simonsnak is. Kisstílű drogdíler. Igen, róla van szó. Roppant hálás vagyok, és add át Luisnak az üdvözletemet. Köszönöm. Hello.