A „várt", illetve beígért látogatás késett, vagy elmaradt (bár Lily és James őszintén szólva nem tudta, hogy tényleg ígérték-e magukat Mr. Titokzatosék). A fiatal pár együtt izgult gyermekükkel, miközben érdeklődve követték alakuló barátságát a legfiatalabb Weasley-fiúval.

Barátaik is beköszöntek hozzájuk, ha arra jártak, bár a fokozott várakozás, ami mindenkiben, de Marlene-ban különösen idegtépő feszültséget keltett, érződött a mindennapokban. Ez persze nem akadályozott meg abban senkit, hogy alkalomadtán beköszönjön Potterékhez. Legtöbbször Prewették, illetve James szülei mentek be hozzájuk. Sőt, a második vagy harmadik napon Fabian és Gideon még ott is maradtak egy időre. Figyelték az elsősöket, ahogy kezdetben csetlenek-botlanak a kastélyban. Az első asztronómiaórán például Ron majdnem el is aludt (bár mesélték, hogy Fred és George ténylegesen el is szundított a saját első éjjeli óráján). Kuncogtak Lilyn, aki Hóborc miatt bosszankodott és mosollyal csitították őt, hiszen a kopogószellem sosem változott, őket is számtalanszor megtréfálta Roxfortban töltött éveik alatt. Erre a fiatal nő csak sóhajtott, belátta, hogy tényleg jobb nevetni, ugyanakkor talán túlságosan óvta, féltette Harryt még így -a távolból- is. Látva, hogy a két fiú, mármint Ron és Harry elkésett még átváltoztatástan óráról is, újfent fogadást kötöttek.

- Szerintetek mennyi idő kell nekik, hogy minden órára odataláljanak? - Gideon kíváncsian fürkészte a párt. Igazán kegyetlenség volt ilyet kérdezni a szülőktől, de az ikerpár egyik tagja sem nagyon törődött ezzel.

- Mennyi idő kell nekik, hogy egyáltalán elsőre megtalálják a Nagytermet? - kontrázott rá Fabian. Le merték volna fogadni, hogy több, mint egy hét kell majd a gólyáknak, James is valami hasonlót gondolt, de már dacból sem mondta volna ki. Felesége ennél optimistább volt, ő azt tippelte, hogy pénteken már leérnek első nekifutásra is.

Lily azon a napon jókedvében volt, tudta, hogy elérkezett az első bájitaltan óra napja, és bizakodva nézett elébe. Remélte, hogy fia is mutat érdeklődést és némi tehetséget ebben a tárgyban. Ő mindig is nagy tehetség volt, talán csak Perselus Piton volt jobb nála - habár, azt el kellett ismernie férjének is jó érzéke volt a bájitalokhoz. Ám míg Lilyt lekötötte az üstökben fortyogó más-más főzet, Jamest jobban érdekelte a sport és az átváltoztatástan. Na igen, a fiatal nő mosolyogva gondolt vissza rá, hogy diákévei alatt nem ismerte Ágas motivációit.

Annak ellenére dudorászott, hogy a diákok sutyorogtak a bájitaltan tanárról (mikor férje megtudta, hogy Piton bájitaltant tanít, Lily észrevett egy kis gúnyos-kárörvendő mosolyt a szája sarkában).

Öröme kitartott, mikor James álmosan lépett mellé ezen a pénteken.

- Itt sosem esik az eső? - morgott az orra alatt. Hunyorítania kellett, mert a benti fényekhez képest a reggeli napfény szikrázóan hatott, így bántotta a szemét. Ő, feleségével ellentétben nem aludt jól az éjszaka.

Harry annyira hasonlít rá, hogy attól tartott a bájitalok mestere csak ezt látja majd, ezáltal őt, James Pottert és gyerekkori viselkedését rávetíti majd valahogyan a fiúra. Lily próbálta azzal nyugtatni, hogyha így is lenne, fiuk tekintete örökre emlékeztetni fogja a férfit arra is, hogy valaha volt neki egy édesanyja is.

Na, James ebben nem hitt. Tudta jól, hogy Pitontól nem kért bocsánatot, és ha kellett, még végzősként is, igen, iskolaelsőként is odavágott egyet a mardekárosnak. Éjszaka, valószínűleg ezért, de csak forgolódott, és mikor végre elnyomta az álom, akkor is nyugtalan volt a pihenése. Így lépett tehát a teraszukra, ült le a dúdolgató Lily mellé, majd szó nélkül hagyta, hogy szerelme nekidőljön.

- Merlin szakállára! Mi ez a dallam, ami a fejemben van? - Alig kellett hozzá kis idő, hogy rádöbbenjen a helyes válaszra. - Kinyírom Lene-t! - puffogott, bár mérgelődése nem tartott sokáig. Diadalmas mosollyal közölte: - Nyertem.

Harryék ugyanis pénteken végre első nekifutásra megtalálták a Nagytermet. James sokkal inkább örült annak, hogy fia levelet kapott, még úgy is, hogy Hagrid írt neki. Szerette a félóriást, jó barátok voltak régen, és személyében Harry is kapott egy újabb őrangyalt - még ha kissé sutát is-, egy barátot. Talán a vadőr majd mesél róla és a barátairól is egy-két történetet. De addig még, hátra volt az a bizonyos, rettegett, méghozzá dupla bájitaltanóra.

A párt valami különös feszültség lengte körül, ami részben annak is köszönhető volt, ahogy ők Harryt fogadták. Jót mulattak a csöpp bűbájtantanáron, aki annyira izgalomba jött Harry jelenlététől, hogy még le is esett a könyvhalomról, amire fel szokott állni.

Mindketten kíváncsiak voltak rá, hogy egykori - Lily esetében- barátja, - James esetében- ellensége hogyan fogja kezelni fiukat. Közelebb léptek a tükörhöz, orruk szinte a különös folyadék felszínét súrolta, ahogy föléhajoltak.

- Áhá - búgta Piton mézesmázosan. - Harry Potter. A mi új... üdvöskénk.

James keze ökölbe szorult, Piton hanghordozása nem ígért semmi jót. A szíve szorult össze, amikor eszébe jutott, hogy talán egyik félelme válik valóra. Mély levegőt vett, és számtalan kimondatlan kérdéssel pillantott Lilyre. Szerelme viszonozta a pillantást. Mindketten saját démonjaikkal küszködtek. Azt még a nő sem tudta eltagadni, hogy a kezdés nem ígért túl sok jót a jövőre nézve.

De az események peregtek tovább.

- Azért vannak itt, hogy megismerkedjenek a bájitalkészítés művészetével - fogott bele bevezetőjébe Piton. Halkan, szinte suttogva beszélt, mégis minden szavát tisztán lehetett hallani. Akárcsak McGalagony, ő is könnyedén el tudta érni, hogy néma csend legyen az óráján. - Mivel itt nemigen hadonászunk a pálcával - folytatta -, maguk biztosan úgy vélik majd, hogy ez nem igazi mágia. Nos, nem is várom el, hogy átérezzék, milyen csodálatos az üstben finoman fortyogó főzet fölött fodrozódó füstfelhő és az emberi véredényekben szétáradó folyadékok elmét elbódító, érzékeket elzsongító ereje... Tőlem megtanulhatják, hogyan kell dicsőséget forralni, hírnevet a palackba zárni, sőt halált rejteni a dugó alá - de csak akkor, ha nem olyan tökkelütöttek, mint a tanítványaim többsége.

Lily kezdett megnyugodni. Nem tudta ugyan, hogy min ment keresztül egykori barátja az utóbbi években, hiszen a tükörben nem tudta őt nyomon követni. Ahogy Remust, Siriust, de még - és undorral jutott eszébe egykori barátjuk emléke- Petert sem. Ellenben, bizakodásra adott okot, hogy talán Perselus tanítási módja ilyen.

A következő pillanatban pedig már csattant is a férfi hangja.

- Potter!

James összerezzent. Mintha őt magát szólította volna meg. Csak most más felállásban: most Pitonnak volt hatalma felette, ő pedig a diák szerepébe bújt, és nem tudott védekezni. Ahogy korábban, a Roxfortban ennek épp az ellenkezőjére volt sok példa. James jól tudta, hogy sokszor ok nélkül piszkálta mardekáros évfolyamtársát, vagyis utólag úgy tűnt. De emlékeztette magát, hogy nagyon is alapos indoka volt rá. Piton sokszor terrorizálta a nála kisebbeket, legyen az bármelyik ház tagja, szenvedélyévé vált a fekete mágia is, és az ő barátait is támadta, sokszor hátulról is, és úgy, hogy nem is adtak rá okot.

Hiszen, mi történne, ha Pitont alapos indíték nélkül piszkálta volna?

Amíg James rendezte magában felkavarodott gondolatait, Lily továbbra is a „képernyőre" meredt.

- Mit kapok, ha ürömteába őrölt aszfodéloszgyökeret keverek?

Lily látta fián, hogy sejtelme sincs róla, mit kérdezett tőle Piton. A nő sóhajtott, remélte Hermione megmenti majd őt, de a bájitaltan mintha ügyet sem vetett volna a jelentkező kislányra.

- Nem tudom, tanár úr - felelte Harry. Piton csúfondárosan mosolygott.

Nem lehetett nem észrevenni a gúnyt a férfi arcán. James keze ökölbe szorult Piton következő mondataitól, de Lily szemében mintha könnyeket látott volna gyülekezni.

- Lám, lám, a hírnév nem minden. - Hermionére ügyet sem vetett. - Próbáljuk meg újra, Potter. Ha szereznie kellene egy bezoárt, hol keresné?

- Nem tudom, tanár úr.

- Mindjárt gondoltam, hogy bele se nézett otthon a könyvekbe.

- Hé! A fiammal beszélsz! Igenis belenézett a könyvekbe! Hogy várhatod el, hogy betéve tudja a teljes könyvet? - Ágas a merengőszerű tál tartalmát fixírozta szinte szikrázó szemekkel. - Kérdezgess mást is!

Harry minden erejét összeszedte, hogy állni tudja Piton jéghideg tekintetét. Igenis átlapozta Dursleyéknál a tankönyveket, de azt senki nem várhatja el tőle, hogy betéve tudja az egész Ezer bűvös fű és gombát. Piton még mindig nem törődött Hermionével.

- Potter, mi a különbség a sisakvirág és a farkasölőfű között?

- Nem tudom - felelte halkan Harry. - De úgy látom, Hermione tudja. Miért nem őt kérdezi?

Néhányan felnevettek. Seamus rákacsintott Harryre. Pitonnak annál kevésbé tetszett a megjegyzés.

- Üljön le! - förmedt rá Hermionére. - Tájékoztatásul közlöm, Potter, hogy az üröm és az aszfodélosz keveréke altató hatású, olyannyira, hogy az élő halál eszenciájának is nevezik. A bezoár a kecske gyomrából kivett kő: védelmet nyújt a legtöbb méreggel szemben. Ami a sisakvirágot és a farkasölőfüvet illeti, a kettő egy és ugyanaz. Ebrontófűnek avagy Aconitumnak is nevezik. Nos, mire várnak? Miért nem jegyzetelnek? - És egy pontot levonok a Griffendél háztól, Potter szemtelen válaszáért.

- MICSODA?! - kiáltott fel Potter, az idősebbik. Hangjából kiérződött a düh, és a tehetetlenség, ami megbénította. Bárcsak, bárcsak, bárcsak tenni tudna valamit Harryért! Az itt tartózkodásuk alatt most jutott először eszébe beugrani ebbe a hülye tálba, de tudta, azzal csak magára hozna bajt. Bár... ha Pitonra hozna egy jó kis szívrohamot, megérné. Talán. - Láttad ezt, Lily?! - Nem akart szerelmével kiabálni, de a látott igazságtalanság feletti dühe miatt (hiszen elég forrófejű volt mindig is) mégis felemelte hangját. - Láttad ezt? A fiamat szívatta! Mindhárom kérdést hozzá intézte ez a rohadék, mást fel sem szólított! És még pontot is volt le! Pedig, láthattad te is, a saját füleddel hallhattad, hogy Harry nem volt szemtelen!

James oroszlánhoz hasonló ingerült morgására azonban Lily, mintha ügyet sem vetett volna. Elfordult, és kezét összefonva maga előtt, ellépett a tükörtől. Párja nem tudta hova tenni a reakcióját, miközben igyekezett csillapítani saját ingerült állapotát. Ez nem volt egyszerű dolog, mert a griffendélre továbbra is rájárt a rúd. Piton mindenkit becsmérelt, de amikor Neville, aki tönkretette a partnere üstjét, elindult a gyengélkedőre, ezt követően Harryhez fordult, hogy megint leteremtse.

Lily nem nézte az események folyását tovább, ám aggódva lépett közelebb, mikor James tájékoztatta őt Neville balesetéről. Mindketten aggódtak Alice és Frank gyermekéért, mintha csak szüleik helyett szüleik lettek volna. Úgy érezték mindketten, ezzel tartoznak a házaspárnak, akik nem tudták nevelni szeretett, egy szem gyermeküket. Bár, hogy miért nem, arra még mindig nem jöttek rá.

- A vörös hajú nő viszont hagyta legördülni az első könnycseppet, amikor a baleset után Piton rápirított a fiára. Ezúttal azonban a könnycseppek a hirtelen düh, a keserű fájdalom keverékei voltak. Hiába csengett a fülében Piton első, Harryhez intézett kérdése (Mit kapok, ha ürömteába őrölt aszfodéloszgyökeret keverek?), a viselkedése még Lily számára is felháborító volt.

A vörös hajú nő úgy érezte, cserbenhagyták. Piton így fog vele viselkedni, amíg Harry meg nem szerzi a RAVASZ vizsgáit. Annak tudatában, hogy Petúnia hogyan viselkedett az unokaöccsével, Lily fiával, az ő egyetlen gyermekével, még utolsó gyerekkori barátjára sem számíthat. Még akkor sem, ha Piton első mondata Harryhez egy bocsánatkérés volt. Lily ugyanis, férjével ellentétben értette.

Keservesen sajnálom Lily halálát.