James és Lily már a beosztásnál tudta, hogy baj lesz. A Süveg egy barátságos dalt énekelt ezúttal, sokkal egyszerűbbet, mint mikor ők koptatták az iskolapadot. Persze, a körülmények is mások voltak, hiszen Voldemort akkoriban felemelkedőben volt, ezúttal viszont híre-hamva sem volt.

Lily elgondolkodva fordult a szüleihez, illetve anyósához-apósához. (A négyes ezúttal is itt volt, bár Fleamont késve esett be a Potter-lakba, mondván, hogy a gárdát várták, hátha jön az ellenőrzés. Az nem volt, és a -ritkán látott- idős férfi nevetős hangon hozzátette: „Azért az unokám beosztásáról mégsem maradhatok le!")

- Mondjátok csak... ha Voldemort meghal, ő is idekerül? - tette fel a kérdést. A négy (nagy)szülőt váratlanul érte a kérdés, és egymásra néztek válaszért.

- Nem... valószínű - nyögte ki rekedten Euphemia. - Nos, ha meghalt volna, arról szerintem arról mindenképpen tudnánk. De mivel itt...

- ... mindenki megveti - segítette ki feleségét Fleamont. - Hogy mást ne mondjak arra a tökfilkóra - ingatta a fejét. Hát igen, ő és a felesége is mélyen elítélték Voldemort nagyurat és a nézeteit. Nem mellékesen elég szánalmasnak is tartották, igaz Fleamontnak fogalma sem volt róla, hogy az annak idején, még elsős gólyaként megismert, és akkor hetedéves, mardekáros iskolaelső Tom Denem és Voldemort nagyúr egy és ugyanaz a személy.

- Nos, igen, ezért senki nem megy elé segíteni.

- Igaz, engem is küldtek - jegyezte meg Megan, Lily édesanyja. - De mentem volna magamtól is - simogatta meg lánya karját, valószínűleg megnyugtatásképp, látva Lily értetlen arcát.

- Szóval valószínűleg eltévedne az ösvények között. - James, aki eddig figyelmesen hallgatta a beszélgetést, nagyot szusszantott.

Harry beosztására sokan kíváncsiak voltak, ezért a fiatalok ismét gyülekezni kezdtek a Potter-ház verandáján. Habár, meg kell hagyni, sokuk hozzátartozói kerültek ebben az évben Roxfortba, és mivel ez a hely elég nyugis volt, a beosztás jó alkalomnak bizonyult egy kis összeröffenésre. Az immár szokásosnak nevezhető csapat így együtt izgulhatott a nebulókért.

Edgar Bones például elsőként futott be a családhoz, de hamarosan megjelentek Prewették is, legutoljára pedig Marlene érkezett meg.

- Na, lemaradtam valami fontosról? - suttogta izgatottan a szőkeség. - Elkezdődött már? - Élénk tekintete kíváncsiságról árulkodott, mikor egy pillantást vetett Lilyre.

- Nem, még a Süveg énekel - felelte Lily, és ő is a tükörnek szentelte a figyelmét, az összegyűlt elsősöket és a tanári kart is pásztázva.

- Én ezt nem mondanám - kuncogott Benji a sarokból-, mert a vonaton Harry majdnem laposra verte Draco Malfoyt. Erre Lene felvonta a szemöldökét, de válaszolni csak az ének befejezése után válaszolt.

- Akkor a drukkolásotoktól zengett az előbb az utca, fiúk - jegyezte meg, és ő is odalépett Lily mellé. - Hé! - kiáltott fel. - Az ott nem... Piton?

- Perselus?! - kerekedett ki a Tekergő és Tekergőné szeme is egy pillanat alatt. Valóban, a tanári karban ott ült a fiatal, zsíros hajú, denevérszerű Perselus Piton. Jamest egy pillanat alatt kirázta a hideg, és már el is töltötte az aggodalom. Ezt az érzést gyorsan elhessentette magától, mert a fiára koncentrált. Harry ugyanis hazaért, habár még ő maga sem tudhatta, de James érezte.

- Az ott Ron, nézd, Gid! - Fabian rámutatott egy szeplős, vörös hajú fiúra.

- Az meg ott Malfoy lenne? - fintorodott el Marlene, egy szőke fiúra mutatva. - Az a kettő meg Crack és Monstro, erre az életem tenném fel. Na jó... az emlékeimet - kacarászott idegesen barátai kérdő tekintetét látva. - Olyanok, mintha a szüleik mini másai lennének - fűzte hozzá.

- Az ott Susan Bones! - szólt Lily, egy vörösesbarna hajú kislányt nézve. Erre Ed is közelebb furakodott, hogy jobban lássa unokahúgát.

- Az meg biztos Hannah Abott - mutatott Fabian egy másik, szőkére. Igazuk is lett, mint utólag kiderült.

McGalagony pillantása szigorról árulkodott, de volt a mozdulataiban is valami fegyelmezettség, nemesi tartás, ahogy a pergamenről elkezdte felolvasni a neveket.

- Nézzétek! Az ott biztosan Alice fia lesz - motyogta Lene. - Hogy is hívják? Nevada?

- Neville! - Lily és James egyszerre vágták rá, de nyomban el is hallgattak. Sok elsőst beosztottak már, és a két felnőtt kíváncsisága fordított arányban nőtt a beosztásra váró gyerekek számához képest. És akkor végre! Végre Harryt hívta ki a tanárnő a Süveghez. Lily halkan jegyezte meg élete párjának, hallva a Nagyterem felbuzdulását.

- Hagridnak igaza volt... tényleg mindenki ismeri a nevét. - James csak bólintott kedvese szavaira.

- Elvégre a ti fiatok - kuncogott Marlene. - Nem is Potter lenne, ha nem lenne hírneve már a kezdetektől.

- Ilyen hírnévre azonban senki nem vágyik - tette hozzá Henry, Lily édesapja.

- Mindent megadnék, hogy halljam, mit mond a süveg neki... - mormolta James. Sem ő, sem szerelme nem figyelt oda az élénk pusmogásra körülöttük. Egymásra, és a fiúkra koncentráltak, minden mást kizártak. Türelmetlenül várták a döntést, szívük mélyén pedig mindketten a griffendélért drukkoltak.

Családi hagyomány, vagy mifene.

Ketten együtt becsatlakoztak a tükörben látott tapsviharba. Olyan érzésük volt, mintha a hatalmas éljenzés ott, az utcában zajlana. James arcára kiült a gyermeki öröm, de Lily is vigyorgott, mint a fakutya, és ugrált örömében. A kopott fejfedő szája ugyanis óráknak tűnő percek múlva kinyílt, azaz megszületett a döntés: Harry Potter az oroszlános ház tagja lett.

Még végignézték, ahogy elkezdődik a lakoma, az elsősök megismerkednek Félig Fejnélküli Nickkel.

- Ezt mi is megkérdeztük tőle! - nevettek a Prewett-ikrek, de a többiek is bőszen bólogattak. Szegény kísértetnek minden évben el kellett eddig mesélnie, hogyan is vált félig fej nélkülivé. Egyedül talán a jelenlévő hugrabugosnak és hollóhátasnak volt ez újdonság, hiszen az ő házuk kijelölt szellemei nem másik, mint a Pufók Fráter és a Szürke Hölgy, azaz Hollóháti Heléna.

Amíg az évnyitó ünnepség tartott, a teraszon is megindult a beszélgetés a roxforti szellemekről. Egyedül Lily és James figyelt fél füllel a merengőjükben zajló eseményekre, hiszen igyekeztek minél többet megtudni Harry évfolyam- és háztársairól, leendő barátairól. Egyszer csak Ron Neville felé fordult, és a szőke hajú elkezdett mesélni magáról.

- Engem a nagyanyám nevelt fel, aki boszorkány - fogott bele Neville -, de a családunk sokáig azt hitte, hogy mugli lesz belőlem...

- Micsoda?! - sikított fel Lily. - Mi történt Alice-szel és Frankkel?!

James is felkapta a fejét, a fiú beszámolójára, és igyekezett megnyugtatni szerelme háborgó lelkét.

- Ne aggódj, biztosan nem haltak meg, Lily - suttogta neki.

- De mi történt? Miért Augusta neveli fel? - A nő szemében könnyek gyülekeztek. Mindketten jól tudták, hogy van rosszabb a halálnál, van rosszabb ennél a köztes-létnél is. Talán éppen ezért, Lilyt ezúttal nem tudta megnyugtatni szerelme mondanivalója, a közelsége annál inkább. A kis csit-cset elhalkult, majd meg is szűnt, mindenki információéhesen figyelt a kis Longbottom-fiú mondanivalójára. A szüleit ugyanis mindenki ismerte, ha máshonnan nem, hát a Főnix Rendje tagjainak sorából.

- Algie nagy-nagybácsikám mindent megtett, hogy kicsikarjon belőlem egy kis varázslatot - egyszer például lelökött a blackpooli mólóról, majdnem vízbe fulladtam, de hiába, nyolcéves koromig nem mutattam semmi biztatót. Aztán Algie bácsi egyszer átjött hozzánk teára, és a lábamnál fogva kilógatott az emeleti ablakon. Enid nagynénikém odament hozzá, és megkínálta sült habbal, mire Algie bácsi véletlenül elengedett engem. Én pedig végigpattogtam a kerten, és kigurultam az utcára. Mindenki nagyon boldog volt, nagyi még sírva is fakadt. Láttad volna az arcukat, amikor megkaptam a levelet, hogy felvettek ide - attól féltek, nincs bennem elég varázs a Roxforthoz. Algie bácsi annyira megörült, hogy még egy varangyot is vett nekem.

A mese itt véget ért, és sokáig csend volt. Egyikük sem mondta ki a nyilvánvalót. Azt, hogy továbbra sem tudták meg, mi Neville (és szülei) sorsának titka.

- Most már legalább értjük, miért volt olyan szomorú a vonaton - jegyezte meg Lene, enyhe fintorral, mégis empatikus hangon. - A varangyosbéka már akkor sem volt divat, amikor mi kezdtük az elsőt.

Az ínycsiklandó lakoma végeztével még hátra volt az iskola nótája, ami arról volt híres, hogy mindenki más tempóban énekelte. A társaság, a nagyszülők kivételével szintén énekelt, eltérő hangnemben és különböző dallamban. Lily és James is más-más ritmust választott, de a legtovább a tükörből zengő Weasley-ikrek énekeltek. Fabian és Gideon persze ezt nem hagyhatta szó nélkül, meg is jegyezték, mennyire imádják az ikreket, akik nagyon humoros fiúk, és generációjuk legnagyobb csínytevői.

A lakoma végeztével mindenki hazafelé indult a saját fészkébe, megnyugodva, egyedül, míg a pár összebújva figyelte, egyetlen csemetéjük első estéjét a kastély biztonságot nyújtó falai között.

Egyikük sem sejtette, mekkora baj közeleg. Nem éppen Mógusra gondolok, vagy Harry Piton általi egzecíroztatására, ennél sokkal kisebb léptékű dologra.

Arra, hogy Marlene fejében annyira megmarad a Süveg nótája, és a Roxfort dala, hogy hetekig ezt fogja lépten-nyomon énekelni, mígnem a közelében lévő emberek tudatalattijába is bekúsznak a már jól ismert dallamok.