Az elkövetkező hetekben James és Lily lelke megnyugodni látszott. A fiatal nő lassan minden reményét, amit nővére felé táplált, kezdte elveszteni. Mégis bízott abban, hogy Petúnia segíteni fog Harrynek a vágányra való bejutásban, mivel pontosan tudta honnan nyílik az átjáró a vonathoz. Még emlékezett rá, noha testvére csak egyetlen egyszer járt a 9 és 3/4-ik vágányon, de járt már ott.

Érdeklődve figyelték minden egyes nap, mi fog történni Harryvel ezek után, de úgy tűnt a fiú rokonai bekeményítettek. Ugyan nem sanyargatták őt tovább, leginkább levegőnek nézték és hozzá sem szóltak. Lily és James is úgy gondolta, hogy jobb ez így Harrynek, de szinte érezték fiuk magányát, és a nyomasztó légkört, ami a Dursley-házra telepedett Vernon és Petúnia konok hallgatása miatt.

Mindketten büszke mosollyal nézték, ahogy Harry vadonatúj tankönyveit nézegeti, olvasgatja. Jamest különös büszkeséggel töltötte el mini mása viselkedése, amivel őszintén meglepte Lilyt.

- Persze, hogy büszke vagyok rá - húzta ki magát a férfi, kezében a szokásos kávéjával. - Már most közénk, varázslók közé tartozik, ahogy mindig is lennie kellett volna. Nem mellesleg, ezt csinálnám a helyében én is. Ahogy igazából minden nyáron meg is tettem.

- Hogy micsoda? - akadt fenn Lils szeme. - Te minden nyáron átolvastad a tanulnivalót?

- Persze - mosolyodott el szégyenlősen a férfi. - Honnan máshonnan jött volna a Merlinadta tehetségem? Persze jól titkoltam - kacagta el magát. - De Sirius is ezt tette. Lily, drága Lily... - sóhajtott- nemcsak azért voltam olyan sikeres, mert remek sportoló voltam, és persze olyan átkozottul jóképű - vigyorodott el magabiztosan, fél karját átvetve szerelme vállán. Mellette ülő párja hangosan szusszantott erre a megjegyzésre, holott egyértelműen észrevette James játékosságát. - Emögött bizony rengeteg készülés, kemény munka állt.

- Te titokban stréber voltál - kuncogta el magát a nő, és le nem vette volna szemét párjáról.

- Nem ok nélkül választottak meg iskolaelsővé hetedikben...

- ... pedig egész eddig ezt hittem - pajkos mosoly ült Lily ajkain is.

- Hát rosszul tetted.

Ez a - jobb szó híján- életkedv kicsit felderítette a hangulatot kettejük között, miközben békésen üldögéltek a verandán. James csillogó szeme tovább fokozta Lily jókedvét, miközben ő maga nem sejtett semmi jót. A férfi következő kérdése be is igazolta gyanúját.

- Van kedved felmenni egy kicsit a hálószobába... - a kérdő hangsúlyra felvonta szépen ívelt szemöldökét - szusszanni egyet?

Lily már szólásra nyitotta a száját, amikor egy ismerős hang megszakította.

- Mi újság, Potterék? - A kérdező nem más volt, mint Marlene McKinnon. - Nagyon elcsendesedtetek a hetekben.

James csak megvonta a vállát. Nem akarta a nő orrára kötni az elkövetkező óra terveit, így csak röviden felelt.

- Harryt szerencsére békén hagyják, és elengedik Roxfortba is, legalább is még úgy tűnik. Addig nincs miért hangoskodni.

- Aha... - dörmögte a szőke hajú nő az orra alatt, miközben magára varázsolta csínytevő „ismerlek titeket, mint a rossz galleont" mosolyát, és odaintett nekik. Azért ne felejtsetek el kiáltani, ha lesz valami izgalom. De csak csendesen. Azt hallottam, hogy hamarosan járőrözni fognak.

- Járőrözni? Mégis kik? - Lilyből kibukott kíváncsisága.

- Hát a rendfenntartók - vonta meg vállát „szomszédjuk". - Néha eljönnek, hogy ellenőrizzék személyesen a létszámot, az üres tereket, meg ezeket a merengő-izéket. Úgy tízévente. Az előtt voltak legutóbb, hogy... - szeméből fokozatosan hunyt ki a megszokott Marlene-csillogás. Az elzárását akarta említeni, ami szemmel láthatóan mély nyomokat hagyott benne ahhoz, hogy soha többé ne is akarjon rá még csak emlékezni sem. Megrázta magát, majd tekintetét ismét a párra emelte, miközben lassan tért vissza belé a spiritusz. - Azelőtt, hogy ti megérkeztetek. Na, sziasztok! - intett búcsúzóul.

- Gyere! - kérte James a párját, miközben megragadta karját. - Menjünk.... majd csendben leszünk - kacsintott.

Lily követte őt. Fejében barátnője járt, ahogy tekintete teljesen elkomorodott.

- Szerintem Lene nem volt velünk őszinte... - morogta az orra alatt. - Mit élhetett át vajon az elzárása alatt?

- Tudod mit? - kérdezte James tőle, bár feltehetően nem várt választ, mert folytatta. - Ki fogjuk deríteni, mi van Lene-vel. De előtte... - ismét csínytevő mosolyra húzta a száját. - Kicsit szusszanunk. Mindkettőnkre ráférne.

Ezt a vörös hajú nő sem tagadhatta el.

A... khm-khm, szundikálásuknak köszönhetően azonban lemaradtak egy elég fontos eseményről. Harrynek ugyanis meg kellett oldania a kijutását a Kings' Cross pályaudvarra, amiben mindenképpen nagybátyja és nagynénje segítségére kellett támaszkodnia. Igaz, így pillanatok, percek, órák nyomasztó hatásától kímélték meg magukat, mert máskülönben tudták volna rokonaik reakciójából, hogy Petúniának valahogy kihagy az emlékezete a téren, hogyan is lehet megtalálni a rozsdavörös Roxfort Expresszt.

James biztosan nem hagyta volna minimum gúnyos kommentár nélkül Vernon bácsiét („Defektes az összes repülőszőnyeg?"), és Lily biztos súlyos káromkodásokat mormolt volna az orra alatt látva nővére döbbent tekintetét, amikor Harry kiejti a száján azt, hogy „pontban tizenegykor indul a vonatom a kilenc és háromnegyedik vágányról".

Persze nyomdafestéket nem tűrő szitokszavakból másnap is kijutott bőven... nemcsak Jamesnek és Lilynek, akik egymást túlharsogva átkozódtak, hanem szomszédaiknak is, akik mindezt végighallgatták. Merengő nélkül is tudták, hogy a család nem kevés kárörömmel hagyta ott a kis Harry Pottert az állomáson - ők maguk is dühössé váltak, hogy az igencsak szerethető és nem kevésbé szeretetre éhes Harryt csak úgy ott hagyták; majd mikor megtudták, hogy a nagynéni akár segíthetett is volna neki, még inkább kiéleződtek a feszültségek.

Ezúttal azonban senki nem tért be látogatóba a Potter-házba, nem akarták zavarni a házaspárt. Lily a „tükör" előtt állt, annak peremét úgy szorította, hogy lassan elfehéredtek az ujjai. Dühét elengedve sóhajtott egyet.

- Gondolkozz, fiam - bíztatta őt. - Meg tudod találni egyedül is a vágányt, nem kellenek hozzá muglik sem.

- Nem jó! - James a fogát szívta, mikor Harry odament a szintén mugli peronőrhöz. - Ez az! - kiáltott fel, mikor Harry végre szimatot kapott: úgy tűnt mindkettejük számára, hogy talált egy varázslócsaládot, akik szívesen útba igazítják.

- Tudtuk, hogy képes rá! - örömködött Lily is, miközben szemügyre vettem a mágusok forgatagában a segítőkész családot. - Szerintem ők Weasley-ék.

- Le merném fogadni - vigyorodott el szélesen James is. Szerencsére Harry megtalálta a peront, a vonatot, most már nem fog lemaradni az indulásról. Jövő nyárig nem látja rokonait sem, így lassan mindenki megnyugodhatott.

Sziasztok Drágáim! 

Egy nagyobb fejezetet terveztem eredetileg, de megakadtam az írással... Néha mindenkivel előfordul. De, gondoltam legalább közzéteszem, ami készen lett eddig.