- Szerinted meglátott minket?

Lene kővé dermedve lapult az egyik fának, magához szorítva Benjy-t is. Mellkasa szaporán emelkedett, süllyedt, ahogy az adrenalin szétáradt a testében.

- Lene... Megtennéd, hogy elengedsz? - Benjy szinte makogott. Nem értette magát, egyik pillanatról a másikra képes volt zavarba jönni a volt hugrabugos szőkeségtől. Az okát nem tudta volna megmondani, hiszen ezer éve ismerték egymást, de mintha mágnesként vonzotta volna őt. Ráadásul attól tartott, hogy Lene hirtelen mozdulatainak meglesznek a rajta látható testi jelei. - Egyébként nem hiszem - folytatta, távolabb lépve a lánytól. - Viszont siessünk.

- Jól van - bólintott beleegyezően a lány.

Sietve, óvatos léptekkel hagyták maguk mögött az utcákat, folyamatosan hátrafelé pillantva. Pont a Potter-lak előtt mentek el, amikor eszükbe jutott miért is indultak egyáltalán útnak. Kívülről teljesen lakatlannak tűnt most az épület, a páros pedig gondolkodás nélkül nyitott be a kapun, hogy megbizonyosodjon róla: James Potter is eltűnt. Csak az eszméletlenül fekvő fiatal férfi feküdt az ágyon, akire Lene inkább rá sem nézett.

- Ezt nem hiszem el! Nem találtuk meg Lilyt, és most James is eltűnt! Nálam biztos nincsenek - szúrós szemmel pillantott Benjyre.

- Nálam sem!

- Edgarhoz soha senki nem megy be... - Lene szinte motyogta maga előtt, fel sem fogva az értelmüket.

- Milyen Főnix Rendjebeli nyomozás folyik itt? Mindent át kell kutatnunk! - Benjy felhúzta magát.
- Mi van, ha Edgar vitte el őket? - Marlene hangja kétségbeesetten hangzott.

-Úgy érted, lehet ezért jár James szüleihez? - Benjy kizártnak tartotta ezt. - Ne felejtsd el, hogy nem ismerjük Edgar céljait - ingatta a fejét.

- És? Pont ezért lehet még igaz is! - A lány egyre hisztérikusabbnak tűnt. Semmi másra nem tudott gondolni, csak Lilyre, Jamesre, és arra, hogy nem veszítheti el őket újra. Lehetséges, hogy túl önző volt. Ez megszokottá válik lassan a halál utáni világban is, hiszen miért ne? Ő a részéről mindig szenvedésként gondolt az itteni létre, egy olyan magányra, amely örökké keserű, és ahonnan nincs kiút. Ezen változtattak legjobb barátai, amit soha el nem ismerne. És most már Benjy is a legjobb barátai közé tartozott. - Mindenesetre, nem válunk el. Bármi is az oka, ez az izé egyesével szedi az áldozatait.

Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna! Hacsak nem...

Lene megkönnyebbülten kifújta a levegőt, amikor Jamest meglátta a Prewett ház teraszán. Már épp lendületes monológba kezdett volna Ed vélt vagy valós viselt dolgairól, mikor Benjy meglökte a vállát. Felháborodottan nézett vissza rá, már a nyelvén volt valami istentelenül csípős válasz. Ő aztán soha nem ígérte meg, hogy hallgat Edgarról!

Legjobb fiúbarátja viszont egyetlen egy dolgot tett: bámult maga elé, és semmi más. A friss érkezőkben ez gyanút keltett. Képtelenebbnél képtelenebb gondolatok futottak át egyik-másik agyán. Edgar talán valamilyen átkot használt rajta? Visszaküldték a lelkét a Földre, és most csak annak mása látható? Vagy... büntetést kapott.

- Vissza akartál menni - jelentette ki fojtott, síri hangon a szőke lány. James nem reagált, lehet nem is hallotta, talán még a mellette sétáló Benjy sem.

Elhagyatott, árva kutya ábrázatából legalább három dolgot lehetett feltételezni. Benjy agyán átfutott, hogy Marlene-nak igaza van, és James valami olyat tett, amit nem kellett volna. Ezt azonban elhessegette sürgősen, mert nem akart olyan világban élni, ahol Marlene McKinnonnak beigazolódnak a sejtései. De az is lehetséges volt, hogy csak nem találta meg Lilyt, és ezért eszi magát. Ez azért volt kizárható, mert James addig megy minden alkalommal, amíg feleségére rá nem talál. (Rendben, általában csak addig, amíg Lily azt nem mondja, hogy elég lesz, mert túl messzire mész.)

A harmadik dolog volt a legvalószínűbb, Benjy szerint az első, Marlene szerint csak a második legrosszabb: valami történt Lilyvel, James megtalálta, de még mindig hatalmas a baj. A rugalmas, pörgős James Potter most csak árnyéka volt önmagának.

- Szia Ágas - köszöntötte őt Benjy, és nem mert mosolyogni sem. - Nem találtuk meg Lilyt - mondta. Jamesnek annyi ereje sem volt, hogy felemelje a kezét vagy köszönjön. A bejárati ajtóra nézett.
Benjy egyből arra irányította a lépteit, és lesokkolódott attól a látványtól, ami elé tárult.
Nem is tudta, hogy ez lehetséges.

Kintről dulakodás hangjai ütötték meg a fülét.
Mikor kinézett, látta, hogy James az egyik arcát fogja, a verandán meg üvegszilánkok szóródtak szét.

- Mi... Mi történt? - dadogta.
- Valahogy észre kellett téríteni őt...

Benjy elámult.

- De miért így? - James hangja felháborodott volt.
- Másra nem reagáltál!

A férfi elnevette magát. James is elmosolyodott, Marlene-en kívül nem sokan vágták még képen James Pottert.

- Mesélsz?
- Őszintén, nincs mit mondanom - James megvonta a vállát. - Így találtam meg őket....
- Nem fogod elveszíteni Lilyt. Ne aggódj, nem haltak meg - mondta egyből Benjy-, hiszen aki...
- Aki halott, nem halhat meg? - James fejezte be Benjy mondatát. - Ezt akartad mondani?- Olyan furcsa éllel kérdezett rá, hogy senki megmozdulni sem mert.

Aztán megtört a jég, és nevetni kezdtek. Olyan abszurd helyzet volt ez, Benjy azt akarta mondani, hogy aki halott, nem halhat meg még egyszer. Olyan irreális volt. Nem sokszor érezték azt, hogy ők tulajdonképpen tényleg test nélküli lelkek, ha egyáltalán azok. Valamiféle lenyomatai egykori, élő önmaguknak.
- Csak azt kéne kideríteni, hogy mégis mi történt. Nem ismerek semmi olyan varázslatot, ami ezt műveli egy... Egy olyannal, mint mi vagyunk.
- Ráadásul ismerjük egymást. Nincs olyan, akit ne ismernénk, és ne bíznék benne... - James mosolygott ezekre a szavakra, önmagát, az élő önmagát látta a fiúban, és nem kicsit zavarta. A whisky, amit újfent kortyolgatott, megkeseredett a szájában a gondolatra, hogy egykor ő is így gondolkodott. Lényegében ez juttatta ide őket. A töretlen bizalom, amit a barátai felé táplált. És mire ment vele? Nem nevelheti ő a saját fiát. Pedig biztosan jó apa lett volna, annak ellenére, hogy eleinte izgalom, majd aggódás irányította és egykor biztos volt benne, hogy mindent elszúrt volna, amit csak lehetett. Nem is hallotta Benjy szavait tovább, annyira a gondolataiba mélyedt. Lene rángatta ki, aki érzékelte ezt az elmerengést.
- Tuti Edgar volt! - vágta rá indokolatlanul hangosan, és kihívóan meredt a fiúkra. Olyan "merj ellent mondani, ha mersz" -tekintettel.
- Pont Edgar? - James gyanakodva vizslatta őket.
- Nem mindenki olyan örök romantikus lélek, mint Benjy.
- Úgy érzem, ti többet tudtok nálam, úgyhogy nektek van mesélnivalótok.
- Végül is... Időnk mint a tenger - Lene fiúsan ledobta magát Gideon székébe, siettetve a többieket. - Mi van? A bentiek nem mennek sehova, és ha igazunk van, akkor Edgar meggyógyítja őket seperc alatt, amint hazaér.
Elkezdték mesélni mire jöttek rá, illetve mit gyanítanak. Benjy hangja egy ponton megbicsaklott, nehezen kötötte James orrára, hogy honnan veszi az információkat Edgarról.
Pedig James megértette volna.
-Anyáék? Mármint, az én szüleim és Edgar Bones?
- Igen - Marlene olyan hevesen gesztikulált és bólogatott, hogy majdnem leverte a poharát, és mindenki másét is.
- Nyugalom! - intette le a "kis" Fenwick-fiú, majd átvette a mesélés fonalát, aminek a lényege tulajdonképpen fogalmam sincs, mi lehetett. Valami arról, hogy feltehetően Edgar Bones foglalkozik valami gyanús dologgal, amiről senki nem tud, és akár a támadások mögött is állhat.
Azonban azt senki nem tudta, hogy Edgarnak milyen kapcsolatai vannak ezen a helyen, hogy az Alapítókkal is kapcsolatot tart esetenként, és miért jár teázni James Potter szüleihez.
Marlene McKinnon viszont hatalmas értéknek tartotta az összeesküvés-elméletek szövését, mivel úgy tartotta, így mindenre fel tud készülni, és neki hála a beszélgetés végére már a fiúk sem tudták volna megmondani, hogy abból, amiről beszéltek, mégis mennyi a valóság, és mennyi az elmélet.
Így esett meg, hogy amikor egy jól ismert hang jó hangosan odaköszönt nekik, Lene rándult a legnagyobbat.
- Halihó! Mi folyik itt? Csak nem gyűlést tartunk?
- Edgar! - szólt Benjy, majd résnyire húzott szemekkel, gyanakvóan méregette a másikat.
James viszont felpattant.
- Csináld vissza, amit tettél! - utasította.
- Hogy mit csináljak hova? Mégis mit tettem?
- Ne tettesd az ártatlanságot, Bones, tudjuk, hogy te voltál! Mindent tudunk a piszkos kis manipulatív módszereidről.
Edgar csak hümmögött, kizártnak tartotta, hogy mindenre rájöttek volna, és nem volt olyan ostoba, hogy megbánást színleljen lényegében a semmiért, hiszen senkinek nem ártott.
- Nem tettetek semmit! - vágott vissza. - De nem bánnám, ha elárulnátok miről van szó, hátha tényleg tudok segíteni.
Benjy már kezdett észhez térni, és higgadt beszélgetésbe bonyolódott volna, mikor James elkiáltotta magát, ezzel egyidőben pedig az ökle Ed arcán csattant.
- Csináld vissza! - üvöltött a barna hajú, barna szemű, minden szavát ütéssel toldva meg. - Gyógyítsd meg! Tudjuk, hogy te tetted. Nem érdekel, hogyan, de fejezd be és vallj színt!
- Nem csináltam semmit!
A - jobb szó híján - verekedésnek nevezett, szánalmasan ugyan, de kissé komikus jelenetet végül Benjy úgy oldotta meg, hogy a két alak közé állt, míg Marlene elmondta, mivel vádolják őt.
Edgar Bonesnak ugyanis felszaladt a szája, és az egyik ütés miatt véreres lett a szeme.
- Jó! Jól van, igaz. Valóban járok Mr. Potterékhez, és járok a piacra is. Az apád, James rengeteget segített nekem a munkámban, a piacra pedig elsősorban információért járok.

Azzal elmesélte, hogy még jóval azelőtt, hogy bárki a barátai közül megérkezett volna, elkezdte felderíteni a terepet. Aztán egyik nap, már Benjy is ott volt, talált egy levelet az íróasztalán, és kiderült, hogy a Bizottság, akiknek a tagjait már mindenki jól ismeri, elhívta magával. Nem tudja ugyan pontosan mindenki feladatát, mert nem nagyon beszélgetett senkivel sem, de neki azt a feladatot adták, hogy figyelje az élőket. Így lényegében ő volt az is, aki Lily anyukáját eléjük küldte, szándékosan késve, hogyha szerettek volna, elindulhattak volna egy úton is.  De nem tették, és Edgar ennek nagyon örült.
- Legalább is örültem, amíg nem zúztad véresre a képem. - James csak morrant egyet válaszképpen, biztosan nem fog bocsánatot kérni, legalább is arra gondolt, hogy ennyi titkolózás után nem neki kéne megbocsátást kérnie.
Utálta a titkokat. Azóta csak még jobban, hogy szeretett legjobb barátja, szinte testvére börtönben ül az ő titka miatt.
Annyit persze megtett, hogy két cent whiskyt elé tett.
Edgar arról mélyen hallgatott, hogy Harry Pottert is figyelnie kell, de Regulus Blacket megemlítette. Ha megtalálja, márpedig esélyes, hogy a fiatalabb Black-fiú valahol a környéken van vagy lesz valamikor, róla is értesítenie kell az Alapítók házát.
Meg ahogy azt Edgar gondolja.
- Csakhogy lássátok, megbízom bennetek - lassan, tétovázva ejtett ki minden szót-, hogyha meg is találom az ifjabb Blacket, ezt csak nagyon késve fogom jelenteni. Szükségem van néhány válaszra, amit csak ő tud megadni. Legalább is a kutatásaim során erre jutottam.
- Regulus? - James azt is szóvá tette volna, hogy őt nem igazán győzte meg, de inkább a fiúról kérdezett. Marlene arcáról úgyis lerítt mindhármuk kétsége Ed felé. - Ugyanarról a fiúról beszélünk, akit ismerünk? A Black-fiú, aki egy évvel alattunk járt a Roxfortban, aki halálfalónak állt, mert a szülei elveit elfogadta mindenek felett és lemondott a saját akaratáról?
Edgar érezte, hogy James többet tudott a fiúról, mint el akarta volna árulni neki, és mint amit ő kiderített róla. Vagy ha az utóbbiban nincs is igaza, érezte, hogy James tud olyat, amit ő nem. - Hagyjuk már!
James beszédén érezni lehetett a kínlódást, azt, hogy gondolatai vissza-visszatértek a szobában öntudatlanul heverőkhöz.

- Szóval.... Hogyan támasztod fel Lilyéket? - kíváncsiskodott Marlene, olyan hangon, mintha elfelejtette volna, hogy mi zajlott.
Edgar kitörölte a szájából lassan szivárgó vércsíkot, és értetlenül nézett Marlene-ra.
- Nem figyeltél rám? Halottakat nem tudok, de legjobb tudomásom szerint sem lehet semmilyen mágiával feltámasztani. Mellesleg - tárta szét a karját- mi magunk sem vagyunk élő emberek. Például nem tudtam, hogy pépesre lehet verni a másikat. Máskülönben - vigyorodott el- Benjynek is adtam volna már pár tockost, amiért a dolgomba üti az orrát.
- De.... - figyelmen kívül hagyva az utolsó mondatot, befelé intett, a házba. - Akkor mit kezdhetünk velük?
Edgar ereiben meghűlt a vér a látványra. Legalább is így lett volna, de teljesen tétován ácsorgott, majd odasétált, alaposan szemügyre véve a "halottakat".
- Szerintem nem haltak meg. A létünkből kifolyólag. De azt hiszem, bármi is okozta ezt, az élőket minden bizonnyal megdermesztette volna. Ugyan nem tudom minek a hatása ilyen erős, de a leghatásosabb lenne mandragóra levet használni.
- És azt honnan szerzünk?
Jamesben lassan oldódott fel a feszültség, hiszen végső soron mindez azt jelentette, hogy van remény Lily számára, jó, Prewették számára is, csak mandragóra kivonatot kell szerezniük és bájitalt főzni belőle. Az menni fog neki, hiszen bájitaltanból erős volt mindig is, még akkor is, ha nem járt az osztály élén. Lily mindig bitorolta tőle ezt a címet, és be kell vallani, Piton is.
De utóbbi alakra nem gondolt szívesen, érthető okokból.
Edgarnál szinte készen volt a válasz:
- A piacról.

A következő órákban sürögtek-forogtak, Edgar a mandragóra beszerzésén ügyködött, Marlene vele tartott, hogy ne tévessze szem elől, Benjy Jamesszel maradt, és halvány, idegesítő módon ellenőrizte James munkáját.
Neki sosem volt érzéke a kotyvasztáshoz, így csak viszonylag távolról figyelte ügyködő barátját, és igyekezett jobbkezet nyújtani számára.

A bájitalnak állnia kellett, így jobb híján átköltöztek mind a Prewett-házba. Benjy időnként átugrott Potterékhez is, hogy az ájult vendég még mindig eszméletlen-e. Érezte, hogy valamiféle kulcs lesz ő, egy újabb rejtvény megoldása, így nem akarta elengedni szóváltás nélkül.
Addig is, jobb híján a Prewett-tükröt nézték, és követték a roxforti eseményeket.
- Meg kell mondanom, ez sokkal izgalmasabb verzió, mint a miénk - merengett el James, mire Lene szaporán bólogatott.
- Mondjuk az enyémnél minden izgalmasabb, még a plafon bámulása is. Várjunk csak... - A szőke lány kikerekedett szemekkel bámult, ujjai elfehéredtek, ahogy a karfát szorította. - James! - sikított teljes tüdejéből.
- Merlin áldása kísérjen, itt vagyok melletted! Mit kiabálsz?
- Látod? Ez nem Ginny? Ginny Weasley!
Úgy megfagytak együltő helyükben, mintha ők maguk is a baziliszkusz áldozataivá váltak volna.
- A kis Ginny Weasley szabadította a mugliivadékokra Mardekár szörnyét?
- Igen - szólt Edgar. - És nem. Azt hiszem, Marlene-nal rájöttünk, mi történt Lilyékkel. -  Letelepedtek a kanapéra, és mesélni kezdett, a lány ugyanis még mindig sokkhatás alatt állt.
- Marlene-nal mit műveltél? - Benjy ismét nekitámadt szavakkal.
- Nem én! - védekezett kezeit maga elé tartva, mint aki ismét ütésre vár. - A piac - sóhajtott.
Ez a piac ugyanis nem hagyományos volt, az őstermelők nem kézzel készült sajtokat, házi mézet vagy bio káposztát árultak, bár esetenként azt is lehetett kapni, ahogyan bájitalhozzávalókat, és érdekes olvasmányokat is. Ezen a piacon mégis a legfőbb árucikk az információ volt. Olyan lelkekkel lehetett találkozni, akik valamikor a földön jártak, akik nagy varázslók voltak a maguk korában, de a nevükre már senki vagy csak alig-alig emlékszik valaki, néha ők maguk sem. Voltak akik az ösvényekről tudtak információt nyújtani, de akadt még olyan is, aki azt állította, kapcsolatot tud teremteni a földi világgal.
Többnyire ez utóbbi csak hazugság volt, mégis, akik nem voltak túl járatosak egy ilyen világban, könnyebben bedőlhettek a kuruzslóknak.
- Ám akad olyan is, aki tényleg ért ilyenhez, és meg is lehet próbálni a közvetítés megfelelő ellenértékével. Ha pedig nem tudod kit és hol keress, könnyen áldozat lehetsz.
- Mi számít megfelelő ellenértéknek? - Benjy rettentő kíváncsi volt.
- Például az, ha megígéred, hogy amikor innen távozol, elindulsz egy úton, és az élményeidről beszámolsz a megfelelő személynek. Nagy kockázat - morogta az orra alatt. - Vagy hogy segítesz neki X évig. De a kapcsolat megteremtése sok időbe telhet, és ha nem vagy elég elővigyázatos a rossz ember mellé szegődsz el.
- Volt már, aki megpróbálta? - kérdezte James is.
- Sajnos igen - érkezett a válasz-, és lehetséges, hogy Regulus is ilyen elszegődött lélek.
- De hát ha nem jön össze, akkor csak simán visszalépsz, nem?
Edgar hitetlenül csóválta a fejét.
- Mennyire legális ez? - James már gyanakodott.
- Semennyire sem - bólogatott Mr. Szakértő -, de attól néhányan már próbálták. Van is olyan ismerősünk, aki épp egy ilyen áldozat.
- Kicsoda? - ez a fiúkat is sokkolta.
- Nem merem elmondani, mert azóta, hogy Marlene megtudta, nos... - rámutatott a lányra. Rajta valóban a sokk jelei mutatkoztak.
- Ilyen opció nincs. Most már, hogy tudom mitől került ilyen állapotba, végképp el kell mondanod. - Edgar mélyet sóhajtott beleegyezésül, és kelletlenül folytatta.
- Ha az értesüléseim igazak, akkor úgy ötszáz éve megjelent az egyik ilyen településen egy varázsló, akinek nem is kellett volna meghalnia. Életben kellett volna maradjon. A legenda szerint maga Merlin védte meg a nyakát, mivel akkor még kevesen voltak idefent, a szabályok is lazábbak voltak és a lelkek szerettek visszajárni az élők közé. De ez az ember mégis meghalt, mert magára hagyták a sorsdöntő pillanatban, viszont mikor megérkezett ide, senki nem várt rá. Betévedt egy piacra, ahol egyből lecsaptak rá, mert ő a halál utáni életről kíváncsiskodott. A kuruzsló, aki az ujja köré csavarta ezt a személyt, azt mondta neki, hogy az információért cserébe nem kér semmit, sőt, visszaküldi őt az emberek világába, de akkor ott kell maradnia legalább ezer évig. Gondolja át ezt alaposan. A szerződés megköttetett, ez az ifjú pedig túlságosan izgatott volt és kíváncsi, így mikor azt mondták neki itt kell maradnia és az idők végéig bűnhődnie, inkább visszatért volna a Földre.
- De hát ez jó! - lelkesültek fel a fiúk, és már találgatták ki lehet az a személy, aki örök életű a világban.
- Igen ám, csakhogy ez a személy hiába faggatózott a részletekről, a hamiskártyás annyit mondott csak, hogy ennyit sikerült megtudnia róla, a szerződés pedig életbe lépett. Nem sejtitek mi lehetett itt a baki?
De alig figyeltek már rá.
- Dumbledore! Tuti ő az. Vagy Grindelwald! - találgatták.
- Nem! Srácok, az a vén koldus becsapta ezt az ifjú legényt, és visszaküldte a Földre! De nem emberként, hanem kísértetként! Azóta ez a lény állítja, hogy félt a haláltól... Félig Fejnélküli Nickről beszéltem!

Nos, ez már lehigassztotta őket. Közel sem kerültek akkora sokk alá, mint arra Edgar számított, sőt, inkább csak felháborodtak rajta.
- Ez az egész totál illegális és meg kéne szüntetni az egészet.
- Próbálva, nem működött.
- Jelenleg rendszeresen razziázzák a területeket, hogy csalók ne telepedhessenek meg ott, de nem ezzel van a gond, hanem azzal, hogy eleve bejutni nehéz ide, és ha egyszer bejutnál, idő mire nem néznek ki téged onnan. Iszonyatosan nehéz munka beépülni, és egyetlen rossz mozdulat elég a gyanakváshoz.

- Nem kérdezem neked hogy van oda kapcsolatod.
- Pedig elmondanám, Potter, hogy én nem épültem be oda, viszont rendszeres járókelő vagyok arra. Mivel ismerem ki a bennfentes, így hozzájutok olyanhoz is, mint a mandragóralé - meglóbált az orra előtt egy üvegcsét-, és még csak információt sem kell adnom. Az én bizniszem a szívesség. Inkább összekötő ember vagyok.

- Add már ide!
- A piacon egyébként most nem lehetett kapni ilyet, úgyhogy ha sikerül a tervem, akkor majd köszönd meg édesapádnak.

James megkönnyebbülten lépett oda az üsthöz, hogy beletegye az utolsó hozzávalót is. A mandragóralé különösen gusztustalan volt, zöldes-barnásra színezte a főzetet, ami már-már a százfűléhez tette hasonlóvá, de annál sokkal hígabb volt, és a szaga kénes, gyógyvizes szagot árasztott. Pont, mint a rohadt tojás.

Egy utolsót kevert rajta, majd a kellő időben elzárta alatta a lángot, és onnantól kezdve csak várniuk kellett, még egy napot.
Addigra már beért a főzet, de a lakásban olyan elviselhetetlen szag terjengett, hogy kénytelenek voltak kinyitni az ablakot.

Az alvás többnyire csak a megszokottság miatt hiányzott nekik, bár James amúgy sem tudott volna egy szemhunyásnyit sem pihenni.
- Lassan megérik a főzet - figyelmeztette őket Edgar.

James egy újabb kör whiskyért indult, de megdermedt az ajtóban.
Egy túlságosan is ismerős, bár rekedt hang szólt a verandáról:
- Én is kérek egyet jég nélkül, ha lehet.

Akkor megfordult, és legjobb barátja, Sirius arca bámult rá vissza.

Csakhogy Siriusnak ezúttal zöld, és nem szürke szeme volt.