- Lily! A fiúnk meg akarja magát ölni!

- Mégis miket beszélsz?

James ijedt hangjára a felesége kirohant ugyan a verandára, ahol leforrázva állt férje sokkos ábrázatát látva.

- Miről van szó fiatalok? Jól hallottam, hogy Harry meg akarja magát ölni? - Benjy hangja messziről hallatszott, de hamar ott volt a kapunál, hogy az alacsony kerítésen átugorva közelítse meg a házaspárt. - Ezt látnom kell - sietett a verandára, majd hasonlóan ledöbbent az egyik legjobb barátjává avanzsáló barna szemű, szemüveges férfin, aki még a körmét is rágcsálni kezdte.

- Na ne már! - sóhajtott Lily, mikor Benjy pálcájából nem is egy, hanem két ezüstös borz ugrott elő és szaladt fel a hosszú utcán. Igen, a szőkés hajú férfi Marlene-hoz és a Prewett ikrekhez ment.

- Ugyan már, vagy egy hete nem volt már ilyen csapatos találkozó! - ellenkezett Benjy, és örömmel intett a felbukkanó másik szőkeségnek.

- Végre valami! - Marlene is sóhajtott egyet, majd ledobta magát. - Mi történt? Ki akar meghalni?

- Harry! - sikoltott fel Lily is, szinte egyszerre a férjével. Szemét Jameshez hasonlóan a Tükörre szegezte már, alig érzékelte, hogy barátnője is megérkezett. Lene most eszelős vigyorral nézett rájuk.

- Lily, tőled ezt már megszoktuk, de James... te remegsz?

- Harry az előbb ellopott egy autót - jelentette ki úgy, mintha a világ legnagyobb bűne lenne. - Arthur Weasley autóját...

- És jól van - folytatta úgy a nő, mintha meg sem hallotta volna a másik panaszát. - Inkább büszkének kéne lenned! Nagyon vagány a fiad.

- Vagány?! - A férfiból a döbbenet hangja szólt. - Tudod mi vagány? Elsősként az évszázad fogójának lenni! Fennmaradni egy vadul rángatozó seprűn! Kiállni a tanárok állította csapdákat, esetleg egy repülő Ford Angliával megszökni otthonról! Na, az vagány... - Lene szinte sértődött arcot vágott Ágas kismonológjára. Pedig a férfi szavaiban volt igazság. Vagy nem? - Ha a Varázshasználati Főosztályon egy ismeretlen házimanó felbukkanása miatt felelősségre vonnak vagy elkeveredsz egy zsúfolt bevásárlóutcában fekete mágusok között vagy egy Ford Angliával repülni a Roxfortba... na az nem vagány! Ez már életveszélyes! Miért nem tudott küldeni egy üzenetet Hedviggel McGalagonynak?!

- Azért ez utóbbi elég menő. Arthur kocsija nagyon klassz, és a muglik nem fogják észrevenni sem.

- Ne mondd, hogy menő! - csattant fel a férfi. - A fiam majdnem kiesett abból az átkozott járgányból!

- Ráadásul nem működik a láthatatlanító - tette hozzá Lily is.

Marlene sértődöttsége ugyan nehezen szűnt, de Benjy, magában kicsit igazat adva mindenkinek, derűsen szemlélte a házaspárt és a kibontakozó jelenetet. Lily valóban sokkal nyugodtabb volt szerelménél, holott ez fordítva szokott lenni.

- Megölöm Remust, amiért nincs mellette - dörmögte sötéten James.

- Ne hibáztasd Holdsápot, James - dorgálta meg enyhén őt felesége. - Egyébként is pár napja volt telihold, de lásd be, a te véredet örökölte. - Lilyn látszott, hogy próbálja kicsit lazábban felfogni az eseményeket. Lazán oldalba lökte James-t, aki valódi aggódással pillantott fel a mellette állóra.

- Lily... A muglik megláthatják őket, amit nem hiszem, hogy szívesen vennének a Roxfortban. Nem mellesleg, annyi módja lett volna eljutniuk a kastélyba! És ők pont repülnek!

- Csak irigykedsz, mert neked nem jutott ilyen eszedbe diákkorodban - hallottak a hátuk mögött egy ismerősen csengő mély férfihangot.

- Eddie! - sikoltott fel Marlene az örömtől, és a kapunál ácsorgó férfihoz rohant.

- Eddie? - Lily csak egy fél percre nézett oda, hogy beljebb intse, és nyugodtan megölelje a felbukkannó régi ismerőst. Benjy is felállt, hogy köszöntse ház- és bajtársát, hiszen ő, Ed és a férfi testvére, Amelia egy házba tartoztak még annak idején, a Roxfortban. James meg felhorkantott, észre sem véve az új vendéget.

- Persze... Csakhogy, a fiamat és a barátját nem engedte át a fal a peronra. Ez nem játék... valaki nagyon nem akarja, hogy Roxfortban legyen idén - morogta az orra alatt.

- Arra gondolsz, amire gondolok, hogy gondolsz? - fordult felé Lily.

- Ez nem lehet véletlen...

- Na de a manó és a titokzatos család állna ez mögött? Mégis hogyan?

- Én csak azt tudom, hogy ilyen még soha nem fordult elő, hogy az átjáró lezárult volna.

Alig fejezte be mondatát, egy hangos kraccsra mind odakapták fejüket. A Ford Anglia füstölögve csapódott be egy hatalmas, már az iskola birtokán álló fába. James sápadtan, remegő ajkakkal meredt a Tükörre, szinte imádkozva.

- Csak ezt ne, csak ezt ne, kérlek... - motyogta elgyötörten. Szíve szerint eltakarta volna a szemét a kezével, de ezt mégse merte. Valahol a szíve mélyén persze egyáltalán nem szeretett volna ilyet tenni, méghozzá azon a részén, amelyik büszke volt a fiára. Elvégre nemcsak elcsórtak ketten egy autót, Ron vezette is, de sikeresen földet is értek a célban.

Sikeres... khm.

James maga sem értette, hogy miért aggódik ezen annyira, de abban biztos volt, hogy nem féltékeny. Nem... Valószínűleg ő is megtette volna ugyanezt Siriusszal együtt a fiáék helyében, ahogy, emlékezett rá, valamikor megpróbáltak elszökni a Roxfort Expresszről. Már készek voltak leugrani a piros gőzösről, amikor a büfékocsis boszorkány fülöncsípte őket, ezzel megakadályozva a teljes kísérletet. A mai napig kirázta a hideg attól az emléktől, és nem szívesen idézte fel. Nemcsak a joviális boszorkány korántsem kedves modora miatt, hanem azért is, mert elsőként a Roxfort történelmében, gyakorlatilag azelőtt kaptak büntetőmunkát, hogy megérkeztek volna az iskolába. El sem tudta képzelni, hogy Harry-re és Ronra mi vár ezek után, de zsibbadt végtagjain szinte érezte valami rossz közeledtét. Teljes szívéből remélte, hogy az igazgató megkegyelmez a fiának és Ronnak, hiszen mindkettőnek, de főleg előbbinek lenne igazán rossz a kicsapás. Nem akarta, hogy a fia a szükségesnél több időt töltsön a Privet Drive-on. Ő maga is megdöbbent saját gondolatain és érzésein, hiszen tényleg nem szokott ennyire odalenni fia csínytevéseitől, ugyanakkor most... És mindennek tetejében aggódhat, hogy vajon laposra veri-e a Fúriafűz a fiúkat, amelynek titkát a Tekergők örökre őrzik. Még akkor is, ha most szét van szóródva és - talán örökre - szétesve a banda.

Egyszerűen bosszantotta, hogy nem értette saját magát sem. Időközben a Ford Anglia önálló életre kelt, mindenki legnagyobb döbbenetére.

Még Ed és Lene is, akik halkan egészen idáig cseverésztek, leesett állal néztek a Tükörbe.

- Na ez már idegtépő... - Lene is ráncolta a homlokát. - Ennek nem kéne magától működnie, igaz? - kérdezte. James lassan megrázta a fejét, miközben tagoltan válaszolt.

- Ennek, nem, így, kellene, működnie. Nagyon, nem.

- NEEEEEEEM! - A Potter-pár szinte egyszerre kiáltott fel, de ehhez csatlakozott Lene és Benjy is. Aki ugyanis a gyerekeket fogadta nem volt más, mint maga az egyetlen, elbűvölő, lehengerlő és Potter-, valamint Tekergő-itiszben szenvedő Perselus Piton.

James erre nagyon felhúzta magát, felpattant a székről, amelyen eddig ült, és ekkor vette észre egykori iskolatársát, aki vele együtt a Főnix Rendjének tagja volt valamikor: Edgar Bonest.

- Hát te mit keresel itt? - hangja kissé számonkérő, utálatos volt, de a fekete hajú varázsló kék szemei azt jelezték, nem haragszik. Még ő is ismerte a két egykori évfolyamtárs különös történetét.

- Költöztem... - mosolyodott el a kérdezett, miközben megvonta vállát. - Mostantól itt lakom a szomszédban - bökött a Potter-lak szomszédságában felhúzott épületre.

- Ez izgalmasnak hangzik - kacsintott James. - Ülj le - intett a kerti garnitúra felé -, beszélgessünk és talán arra is jut időnk, hogy hogyan öljük meg Pitont - ajkát összepréselte, miközben egykori ellensége feddő szavait hallgatta, és néha-néha közbeszólt.

Nem mintha bárki is hallotta volna.