Feltétel nélkül szeretni, félmosollyal semmibe meredni...

Nem mondható el a Potter házaspárról, hogy ez a nyár csak pozitív meglepetéseket tartogat számukra. A Dursley házaspár Harry minden csomagját elkobozta, és a lenti gardróbszekrénybe zárta. Mi több, odáig is elmentek, hogy a fiú gyönyörűséges hóbaglyát, Hedviget is kalitkába zárták, ami, őszintén, felért egy állatkínzással. Ennek az állat hangot is adott, hangosan huhogott állandóan. Potterék számára úgy tűnt, hogy rokonaik semmit nem vesznek figyelembe, ha unokaöccsük sorsa kerül szóba. Minden eszközt megragadtak rá, hogy kifejezzék az ifjú Potter, illetve a varázsvilág iránt érzett erős gyűlöletüket.

Lily és James így is elég ócskán érezték magukat emiatt, többször is önmagukat vádolták, hiszen, ha nem haltak volna meg, most ők nevelhetnék Harry-t, és mindez meg sem történne. De az önvádolás időszaka lejárt, tudták azt is, hogy a fiúnak így kell boldogulnia. Egyetlen dolgot azonban furcsálltak. Hedvig híján, akiért ugyan mindkettejüknek fájt a szíve, Harry nem tudott levelet küldeni, de nem is kapott egyetlen egyet sem.

Pedig mindketten azt gondolták, hogy a barátai, Ron és Hermione is írni fognak neki. Mégsem érkezett egyetlen küldemény sem a számukra. „Valami készül", mondogatták maguk között, és Jamest valami emészteni is kezdte. Nem tudta még szavakba önteni, de arcára többször is kiült aggodalma. Barátaik sem segítettek ezen, semmitmondó megjegyzéseikkel („Ez képtelenség." - Marlene, „Nem hiszem el, hogy ezt hagyják" - Benjy) inkább a szülők idegeire mentek.

Egy új nap virradt fel, méghozzá Harry tizenkettedik születésnapja. James nem tudta, mi keltette fel korán, így kényelmesen, minden gondját elfeledve hatalmasat ásított, aztán kinyújtózott az ágyon. Megölelte szerelmét, majd izgatottan a fülébe súgta a tényt: Harry születésnapja érkezett el.

- HOGY MERÉSZELED MEGFENYEGETNI DUDLEY-T?! - bömbölte valaki. Lily nyögve, de mint a rugó pattant ki az ágyból, és az ablakhoz lépve kinyitotta azt, majd kihajolt rajta. Úgy hangzott, mintha Vernon bácsi a közvetlen közelben lenne, a fiatal nő így őt kereste a tekintetével, de csak barátait fedezte fel. Fabian éppen Gideont ugratta a kertben, mintha valamilyen jelenetet játszottak volna el. - Á, jó reggelt Liliomszál! - kiáltotta fel az idősebbik Prewett iker, szélesen mosolyogva és integetve.

- Reggelt! - intett vissza, nem túl barátságosan. - Felkeltettetek a legszebb álmaimból! - kiáltott le nekik, majd férjéhez fordulva hozzátette - Prewették.

- Mit üvöltöztök Dursley hangján? - kiáltott le nekik ő is.

- Vernon megint alakított! - ezúttal egy női hang, Marlene felelt, és intett nekik, hogy menjenek le.

- Lemaradtatok a reggeliről... - fogadta őket Benjy, de eléjük tett egy-egy hatalmas bögre kávét, így Lily már nem akarta őket kinyírni sem. Utálta, ha felébresztik.

- Reggeliztek, Petunia pedig tömte azt a disznó fiát - kezdett bele Lene-, jajj ugyan már! Tényleg úgy néz ki a fiú, mint egy malac. Szóval... Dudli-nudli ráparancsolt Harry-re, hogy adja oda neki a szalonnát, mire Harry azt mondta, elfelejtetted a varázsszót.

James felnevetett erre. Nem semmi fia van!

- És erre elszabadult a pokol... - forgatta a szemét Lene, majd Fabian vette át a szót. A mesedélelőttöt az dobta fel, hogy a fiúk újra eljátszották, mi történt. Benjy volt Dudley („Miért én?! - húzta el a száját), Gideon volt Vernon („Imádom ezt az embert! Semmi humora nincs!" - gúnyolódott), és Lene pedig Petunia volt. Nem volt elragadtatva tőle, így a szőke hajú nő dúlva-fúlva vállalta a szerepet. („Ez az Lene! Tökéletes Petunia vagy, csak egy kicsit több ridegséget!" - cukkolta őt Gideon.) Az esemény végére mind jót nevettek, Harry hangjára azonban Lily felfigyelt.

- Persze - horkantott. - Az ma lesz.

- Mi lesz ma?

- Ma érkeznek Mallterék vacsorára - horkantott.

- Én ülök a szobámban, csöndben maradok, és úgy teszek, mintha nem is léteznék.

Lily szíve mintha összerándult volna erre a mondatra. Jamesre pillantott, és a szemében szomorúság tükröződött. Hihetetlen alakok! A saját fiukat arra kényszerítik, hogy mozdulatlanul, néma csendben legyen órákon át! Mintha nem létezne... Mintha az, hogy életben van, akkora teher, akkora probléma lenne! Harry csak egy gyerek. Egy árva, tizenkétéves fiú, akinek szüksége lenne valamilyen szülői példára, szeretetre. Ehelyett elutasítást kap, azzal kell szembesülnie, hogy ő teljesen felesleges, és jobb lenne, ha életben sem lenne. Holott ez nincs így. Petunia is felfoghatná ezt végre. Dumbledore is felfoghatná, milyen káros ez a környezet Harry-re nézve!

A többiek persze ezt nem teljesen észlelték, és megpróbálták Lily kedvét feldobni egy kicsit, így ismét próbálták humorral kezelni a helyzetet. Ő azonban ezt megterhelőnek érezte már, mellesleg a felesleges megjegyzéseik roppantul zavarták is. A csapat azon kezdett poénkodni, hogy Dursleyék irtóznak a varázslat minden formájától, annyira normálisnak szeretnének mutatkozni, de bedeszkázni minden ajtónyílást, a kandallót, majd elmenekülni egy szigeten található viskóba, az teljesen normális a számukra. Ösztösen szólt rájuk, pedig még nevetett is volna, ha nem lett volna annyira zabos.

- Ebből elég legyen! Nem segítetek vele! - Gideon és Fabian el is komorodtak néhány pillanatra, a többiek csak elhallgattak. Majd, szinte ugyanabban a pillanatban, hahotázni kezdtek. Nem vették komolyan Lilyt, legalább is ez volt Potterék érzése.

- Csituljatok! - emelte fel a hangját a férfi is, és az élettől, illetve mosolytól csillogó szeméből ezúttal hiányzott a csillogás. Nem sokan látták még őt így, de ő is egy kezén meg tudta számolni, hányszor volt ilyen hangulata.

Először akkor, amikor Sirius Remus után küldte Pitont teliholdkor. Akkor, az igazgatói irodában, amikor a következményekkel szembesültek, felelősséget kellett vállalnia magáért és barátai tettéért. Ez nem esett nehezére, hiszen átlátta, hogy a kalandok és a csínytevés határain bőven túlment ezúttal legjobb barátjának saját szakállra végrehajtott akciója. Nem beszélve arról, mikor utána Tapmanccsal tisztázták a történteket. A következő alkalom azután következett, amikor megtudták, hogy Trelawney jósolt egy fiúról, az pedig kiszivárgott, eljutva Voldemorthoz, aki utánuk indult. Amikor felfogta, hogy milyen következményekkel jár ez rájuk nézve, elöntötte valamilyen furcsa, dermesztő érzés, amit nem tudott megnevezni.

De most - ezúttal teljesen másról volt szó. Most barátaik a szerelméből, feleségéből, gyermekének anyjából űztek csúfot. Ezt pedig sosem hagyta senkinek. Ahogy az összegyűlt kis társaságra meredt, ajkait egy hosszú sóhaj hagyta el. Talán túl komolyan veszik magukat, gondolta. Másképp tenni, érezni azonban nem tudott.

- Elég! Tartsátok tiszteletben Lily kérését. - A nő közben bement a konyhába, James pedig letelepedett az egyik székre a verandán. - Merlin szerelmére! Harry még csak tizenkét éves, ezek pedig - a merengőre mutatott-, úgy gyűlölik őt, mint soha senki mást! Ráadásul valami készül, érzem... - motyogott gondterhelten.

- Mire gondolsz? - vonta fel a szemöldökét Benjy. Ő mindig is mélyen tisztelte, nemcsak szerette a párt.

- Valami nagyon gyanús nekem. Az egy dolog, hogy Dursley-ék elzárják őt a varázsvilágtól, na de a varázsvilágot nem tudják elzárni Harry-től... - Fabian felvonta szemöldökét kérdésképp. - Egész nyáron nem kapott egyetlen levelet sem. Sem sima levelet, sem a roxforti levelet, de még Hagrid sem írt a születésnapjára? Azt hittem, ennél jobb barátok.

- Hát, azt nem tudom Hagrid írt-e neki - szólt Fabian, miközben hátradőlt. - De Ron írt már neki. Mikor is, Gid?

- Úgy pár napja - vont vállat a kérdezett. - Lehet, hogy Errol csak nem érkezett még meg... elég öreg bagoly már - magyarázta-, benne van a pakliban, hogy eltéved vagy meg kell állnia pihenni.

- Pár napja?

- Szerintem az volt már több is... - Benjy a homlokát ráncolta. - Akkor, amikor a meghívót hoztam nektek.

- Azóta Ron már írt egy másik levelet - tette hozzá Fabian-, Gideon arról beszél...

- Két levél? - Lily meghökkent. - És mégis, hogy tudta volna mindkét levelet Errol vinni, ha az elsővel sem ért oda? - szúrta le a fiúkat. Marlene eltátotta a száját. Ritkán hallotta így beszélni vörös hajú barátnőjét.

- Észlények! - nyomott egy barackot az óvatlan Gideon fejére.

- Látjátok, én tudtam, hogy van valami! - tárta szét a kezét James.

Hamarosan azonban elköszöntek egymástól, az ikreknek amúgy is illett visszavonulnia, mert pár nap múlva rendezik meg a bulit, amire legutóbb kaptak meghívót.

* * *

Sziasztok! 

1260 szó. Sajnos most nem tudtam hosszabbra írni a fejezetet, mert alig van időm mostanában. (Készülök az államvizsgára, így nagyon örülök, hogy ezt a pár szavas szösszenetet el tudtam most hozni.) Remélem azért nem okoz nagy csalódást, és tetszett nektek! 

A hónap végéig nem valószínű, hogy fogom tudni folytatni, de utána igyekszem. 

Puszi Mindenkinek: V.

A rész, amire utaltam a fejezetben:

A Privet Drive 4. szám alatt ma is paprikás hangulat uralkodott a reggelizőasztalnál - Mr Vernon Dursleyt ugyanis kora reggel hangos huhogás riasztotta fel. A zaj unokaöccse, Harry szobájából hallatszott. 

 - Ezen a héten már harmadszor! - harsogta Dursley az asztal fölött. - Ha nem tudod megnevelni azt a baglyot, kidobom a házból! 

 Harry sokadszor is belefogott a magyarázatba. 

 - Unatkozik itt. Ahhoz szokott, hogy a szabadban röpködhet. Ha kiengedhetném éjszakára... 

 - Bolondnak nézel? - mordult fel Vernon bácsi, bozontos bajszán egy tükörtojás lecsüngőmaradványával. - Nagyon jól tudom, mi lesz a vége, ha az a bagoly kijut innen. 

 A bácsi sötét pillantást váltott feleségével, Petuniával. Harry válaszolni akart, de szavait elnyomta a Dursley gyerek, Dudley gyomrából feltörő hosszú, hangos böfögés. 

 - Eszek még szalonnát. 

 - Találsz a serpenyőben, csillagom - felelte Petunia néni, elérzékenyült pillantást vetve testes magzatára. 

- Addig kell jóllakatnunk téged, amíg megtehetjük... Még gondolni is rossz rá, hogy milyen lehet az az iskolai koszt... 

 - Ugyan már, Petunia, én sem maradtam soha éhen a Smeltingsben - kedélyeskedett Vernon bácsi. - Dudleyt is jól tartják. Igaz, fiam? 

 Dudley, aki olyan kövér volt, hogy a feneke mindkét oldalon lelógott a konyhai székről, elvigyorodott, és Harryhez fordult. 

- Add ide a serpenyőt!  

- Elfelejtetted a varázsszót - felelte morcosan Harry. A rövid kis mondat fantasztikus hatással volt a család többi tagjára: Dudley levegő után kapott, és földrengésszerű robajjal leesett a székről; Mrs Dursley felsikoltott, s szája elé kapta a kezét, Mr Dursley pedig lüktető halántékkal felpattant a helyéről. - A "légy szíves"-re gondoltam - sietett a magyarázattal Harry. - Nem úgy értettem... 

 - MIT MONDTAM NEKED!? - A nagybácsi egész nyálzivatarral adott nyomatékot mennydörgő szavainak. - MEGTILTOTTAM, HOGY KIEJTSD A SZÁDON AZT AZ OCSMÁNY SZÓT EBBEN A HÁZBAN!! 

 - De hát... 

 - HOGY MERÉSZELED MEGFENYEGETNI DUDLEYT!? - üvöltött tovább Vernon bácsi, öklével az asztalt csapkodva. 

 - Én csak... 

- SZÁZSZOR MEGMONDTAM NEKED: NEM TŰRÖM, HOGY AZ ÉN HÁZAMBAN A PERVERZIÓDRÓL BESZÉLJ! 

 Harry meredten nézte lila képű nagybátyját: Azután nagynénjére pillantott, aki viszont holtsápadt volt, és azon fáradozott, hogy talpra segítse Dudleyt. 

 - Rendben - szólt Harry. - Megértettem... 

 Vernon bácsi úgy zihált, mint egy kifulladt rinocérosz. Újra leült, de apró szemeivel még mindig dühös oldalpillantásokat vetett Harryre.