- Szóval a kő megsemmisült? - kérdezte végül Ron. - Flamel meg fog halni?

- Igen, de Dumbledore úgy gondolja - hogy is mondta? -, "a pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete".

- Mindig mondtam, hogy nincs ki mind a négy kereke - csóválta a fejét Ron, és látszott rajta, hogy büszke rá, milyen bolond kedvenc igazgatója.

Lily és James tekintete összekapcsolódott, és a fiatal nő szemében mintha fájdalom csillant volna. Ő maga sem tudott rá magyarázatot adni, hogy miért volt így, ezért egy mély levegőt vett, és közelebb húzódott párjához. Talán kissé paranoiás lett a harmadik emeleten történtek után, de miután Harry a gyengélkedőre került, úgy érezte elég egyetlen pillanatra nem odafigyelnie, és máris történhet valami baj.

Az elmúlt időszakban átrágták magukat Jamesszel az egész Bölcsek Köve-mizérián. Egyikük sem tudta elképzelni, hogy Dumbledore ne tudja Voldemort célját, szerintük mégis hagyta a dolgokat így megtörténni. És annak ellenére, hogy egykori igazgatójukat nagyon szerették, a lelkükben még mindig tüske volt emiatt.

- Na és veletek mi történt? - kérdezte Harry.

- Hát, először is szerencsésen átjutottam a tűzön - fogott bele a történetbe Hermione. - Magához térítettem Ront - ez eltartott egy darabig. Aztán együtt elindultunk a bagolyházba, hogy üzenjünk Dumbledore-nak, de már az előcsarnokban összefutottunk vele. Tudott a dologról, és csak annyit kérdezett: "Harry utánament, igaz?" Azután rögtön felrohant a harmadikra.

- Talán ő maga akarta, hogy közbeavatkozz - ráncolta a homlokát Ron -, és azért küldte el neked az apád köpönyegét.

A szerelmespár behunyta a szemét, James pedig lassan fújta ki a levegőjét. A fia kis híján meghalt, és tizenegy éves létükre ők is úgy gondolják, az öreg varázsló szándékosan nem avatkozott be az események menetébe, csak a legvégén. James kicsit úgy érezte, elárulták. Furcsa, hiszen egykori Tekergő-társa, Peter is cserben hagyta őket, és az ő tettével összemérve Dumbledore-é cseppet sem jelentős. A lelkébe szúró fájdalom viszont nemcsak ezért jelentkezett - legszívesebben rászólt volna a fiára, hogy a Roxfort igazgatója nem tett volna ilyet, azonban most nem érezte tőle hitelesnek magát. Valami ilyesmit forgattak ők is a fejükben. Ezért csendben maradt, csak közelebb húzta magához Lilyt.

- Szép dolog! - csattant fel Hermione. - Úgy értem, ha tényleg szándékosan rendezte így a dolgot, az elég szörnyű... Bele is halhattál volna!

- Legalább ennek a lánynak van esze... - sóhajtott fel Lily - és józan ítélőképessége. Hála az égnek, hogy összebarátkoztak ezek hárman.

- Nem szörnyű - felelte töprengő arccal Harry. - Fura egy ember az a Dumbledore. Azt hiszem, csak meg akarta adni nekem a nagy lehetőséget. Nem hinném, hogy sok minden titokban maradhat előtte, ami az iskolában történik. Szerintem nagyon is jól tudta, hogy miben törjük a fejünket, és ahelyett, hogy megakadályozta volna, mindig egy kicsit segített nekünk. Az sem volt véletlen, hogy elárulta nekem a tükör titkát. Talán úgy gondolta, hogy jogom van szembenézni Voldemorttal, ha tudok...

James felvont szemöldökkel nézett szerelmére, míg Lily ajkait egy döbbent nyögés hagyta el.

- Összesen 11 éves! Akkor miért nem árulta el Harrynek, hogy miért kellett meghalnunk? - fakadt ki dühösen. - El kellett volna mondania neki, hogy Voldemort miért vadászik rá, mint soha semmi másra!

- Nyugodj meg Virágszálam - James egy puszit nyomott szerelme búbjára. - Lehet, hogy az egésznek nincs is köze Albushoz. Végül is... Harry a mi fiunk. Tekergő-vér folyik benne, utána járt volna mindennek, ha engedik neki, ha nem.

- És te erre büszke vagy?! - nézett rá elhűlve a nő. A férfi csak vállat vont, és visszafordult a Tükör felé. - Büszke vagy rá, hogy a fiad ilyen minden lében kanál? - Lily nem hagyta annyiban a dolgot, és tovább faggatta a férjét.

- Hát... - elmosolyodott. Nehezen tudta megmondani, mit érez. - Végül is, igen, hogyne lennék rá büszke! Elsős létére kinyomozott olyan dolgokat, amik még felnőtt varázslóknak is nehézséget okoz sokszor. És ott voltak a barátai mellette - folytatta-, és hát... igazi griffendéles. Nem tudott mindent, az igaz, de inkább szembeszállt Mógussal és Voldemorttal, mintsem megvárta volna, hogy érte menjenek.

- Olyan minden lében kanál... - motyogta fájdalmas grimasszal Lily. James elvigyorodott. - Addig kutat, amíg ki nem találja a rejtélyeket.

- Tudod mit bizonyít ez? - Lily felvonta a szemöldökét kérdésként, és távolabb húzódott a férfitől, mire James folytatta. - Azt, hogy mindkettőnk vére... - vigyorodott el, de a következő pillanatban félre kellett hajolni egy hatalmas párna elől, amit Lily felé hajított.

Kisebb párnacsata bontakozott ki a két fiatal szülő között, amit Harry kiáltása szakított félbe.

- VOLDEMORT! - ordította Harry. - Szemtől szemben álltam vele, és igenis kimondom a nevét! Ne emészd magad, Hagrid, hiszen megmentettük a követ. Már nem is létezik, úgyhogy végképp elmúlt a veszély. Egyél inkább egy csokibékát. Van itt egy egész zsákra való...

- Hagrid?!

Lily elszámolt magában tízig, mielőtt valami ingerült válasz csúszik ki a száján. Végül is, nem a vadőr tehet arról, amit Harry-nek ki kellett állnia, és a félóriás vadőr mindig is kicsit lepcsesszájú volt. De, ami Lilynek és Jamesnek is igazán számított, az, hogy kedvelte Harry-t, és törődött vele. Sosem fogják neki elfelejteni, hogy kimentette egy szem fiukat a Dursley-családtól, tulajdon nagynénjétől és nagybátyjától, megismertetve az alig tizenegy éves kisfiút a varázslóvoltával.

- Baglyokat küldtem a szüleid régi iskolatársainak. Képeket kértem tőlük. Tudtam, hogy neked egy sincs... Örülsz neki?

Hagrid egy nagy, bőrkötéses könyvre bámult, ami Harry ölében feküdt. Az előbb még nem volt ott az ajándék, Harry pedig megszólalni sem tudott. Lily és James orra majdnem beleért a Tükörben lévő folyadékba, úgy próbálták kideríteni, milyen képeket és honnan szerezhettek.

Sajnos nagyon sok évfolyamtársuk meghalt Voldemort uralma idején, sokan gyermekestül, családostul, voltak olyanok is, akiknek már nem maradt élő rokona. Vajon kik segítettek Hagridnak a fotóalbumban? Ezért is figyeltek, hátha ráismernek egy-egy képre.

- Júj, Lily! - James izgatottan kiáltott fel az egyik képet látva. Hangosabb volt, mint azt indokolta volna a kettejük közt lévő távolság, Lily össze is ugrott egy pillanatra. - Azt a képet még én készítettem! Alice-nek és Franknek adtuk, emlékszel?

- Igen - Lily reménykedve pillantott fel szerelmére. - Ezek szerint Hagrid írt nekik is, és tudtak válaszolni? - Szívében a remény egy kis szikrája gyulladt fel, hogy Alice és Frank talán jól vannak.

- Reméljük - James biztatóan megszorította a kezét.

- Hát, az tény, hogy az évfolyamotokról nem sok ember maradt életben - jegyezte meg valaki a hátuk mögött. A pár egyszerre kapta fel a fejét hangra, Benjy Fenwick volt az. Hangja valahogy szomorkásan csengett, a fiatal pár ajkairól le is olvadt a mosoly. - Viszont elég sok embernek lehet rólatok képe, ha összejött egy egész album... - tette hozzá, amint meglátta miről van szó. - Bár nem csodálom - kuncogta el magát, anno én is fogadást kötöttem Eddel, - valószínűleg Edgar Bones-szal-, hogy összejöttök-e. Keményen meg is fizettem érte - nosztalgikus mosollyal megvakarta a tarkóját. - Liza - a fiatal nő Benjy szerelme volt-, amikor megtudta mit tettem kis híján egy tányérral vágott fejbe.

- Kis híján? - Lily prüszkölt a visszafojtott nevetéstől. Ismerte Lizát, a fiatal nő néhány évvel alattuk járt a Roxfortba, és a Főnix Rendjének oszlopos tagja volt. Hosszú, aranybarna haja volt, és szikrázó kék szeme, a lány maga pedig egy töltött energiabomba volt. Az előtt pár nappal tűnt el, hogy Benjy-re darabokra szaggatva találtak rá, és sajnos soha nem került elő.

- Egy vastag könyv volt végül az eszköz - ingatta a fejét az egykor hugrabugos férfi. - Szakácskönyv. Egy órán át hallgattuk Gregory séf panaszkodását, hogy tönkrementek a míves sütijei miattunk... - Lily feladta az arcizmaival való küzdelmet, és nevetésre fakadt. James is mosollyal az ajkán ingatta a fejét, Benjy pedig összefűzte ujjait, és a tetőgerendákra meredt, amíg az előtte álló nő kinevette magát. - Apropó, sütemény - fűzte tovább a szót úgy egy perc múlva -, Fabian és Gideon kértek, hogy adjam át ezt nektek.

- Mi ez? - James kikapta az egykori hugrabugos kezéből a papírt, és átolvasta. Lily odaférkőzött hozzá, és a karjai alatt átbújva olvasta el a pergamenre írt pár soros üzenetet.

- Meghívó egy partira? 15. évi itt-tartózkodási buli?

- Igen - bólogatott Benjy. - A többségünk szokott tartani ilyet... Marlene még egyszer sem, bár mindenkién ott van, mindig közli, hogy szerinte ez a hely egy pokol, és még ha itt is vagyunk, nem kéne ünnepelnünk. Én is tartottam egyet, nem sokkal azelőtt, hogy megérkeztetek. Az első itt töltött évet meg kellett tartani... ha ti nem jöttetek volna, nem tudom hogyan bírom ki az ikreket. - Benjy természetesen viccelt, ezt a hangsúlya elárulta a párnak, de attól még James felvonta a szemöldökét.

- Mennyivel előtte?

- Körülbelül két évvel hamarabb - vont vállat.

- Nem sokkal előtte... - forgatta a szemét Lily, ugratva vendégüket, habár tisztában voltak vele, hogy az időt teljesen másképp érzékelik itt. Már ők is lassan tizenegy éve itt voltak, mégsem tűnt olyan soknak. Jamesszel néhány pillantással megvitatták ezt.

- Szóval buli lesz... mindenképpen ott leszünk. - Talán még jót is fog tenni nekik azok után, amik történtek.

Benjy már éppen távozni készült, Potterék pedig visszafordultak a tükörhöz. Lemaradtak Harryék megérkezéséről, Harry egyik mondatára még a távozó is visszafordult.

- Ők nem tudják, hogy itthon nem szabad varázsolnunk. Az idei nyár Dudleyval roppant szórakoztató lesz...

Lily nyögött egyet

- Mégis mit tervez a fiad?! - Számonkérő hangon fordult James felé, mint aki rosszat sejt. Ellenben a két csínytévő férfi egymásra vigyorgott.

- Van egy olyan érzésem, hogy ez a nyár sokkal izgalmasabb lesz...

- Éljen Harry Potter! - kiáltotta Benjy. - Az újabb generáció egyik csínytevője...