4 évvel később

Los Angeles utcáin gurulok párommal bal oldalamon. Éppen a munkahelyemre visz, ezután pedig elmegy "valahova". Hiába kérdeztem meg már vagy hatszor, nem mondja el. Bár sejtem hogy miért nem, a napokban elég furán viselkedik, titokzatos. Valamit tervez.

– Délután találkozunk drágám – mondta egy sunyi mosollyal, majd egy csókot nyomott arcomra.

– Csak tudjam meg, hogy miben mesterkedsz Nate Evans, csak tudjam meg! – mutattam fel fenyegetően ujjam, majd kiszálltam az autóból.

Szokása, hogy ilyenkor dudál egyet, majd csak ezután hajt el a kávézó elől ahol már lassan egy éve dolgozom. Miután kiengedtek az árvaházából - ugyanis nagykorú lettem - egyből állást kezdtem keresni, hogy megélhetést biztosítsak magamnak. Találtam egy egész olcsó albérletet, erre egyből le is csaptam, aztán szépen lassan kezdtem elfelejteni a múltat. Megismertem a mostani párom, egy kisebb buliban, már lassan három és fél éve. Csodálatos ember, segítőkész, vidám, eszméletlenül vonzó, fekete hajjal és zöld szemmel. Egyszerűen megbabonázott. Na meg, kóbor állatokat ment! Most mondja azt valaki, hogy nem tökéletes az ember! A kávézó ajtaján belépve megcsapott a friss italok illata, és fülemet megütötte egy Shawn Mendes szám. Itt mindig jó a hangulat, csodás berendezés egy aranyos társaság. A főnökömmel is nagyon jól kijövök, de a legjobban annak örülök hogy megismertem a legjobb barátnőm, Elenort. Ugyan akkor jelentkeztünk az állásra, így szinte együtt jöttünk bele mindenbe így ennek köszönhetően jó viszony alakult ki köztünk.

– Sziasztok – léptem a pult mögé, ahol egyből fekete kötényemért nyúltam. – Megjött a kedvenc emberetek!

– Az biztos – ölelt át Elenor. Életvidám egy lány, ezt imádom benne a legjobban. – Ma nem jött a reggeli kávéra Nate?

– Ma nem. Meséltem, hogy napok óta furán viselkedik igaz? – kérdeztem, mire a lány bólintott. – Na, ma azt mondta el kell intézzen valami fontosat, így nem jön kávézni. Már nagyon kiváncsi vagyok mibe mesterkedik.

– Ez érdekes – válaszolt egyszerűen. – Viszont Luisa nincs jó kedvében, kösd fel a gatyád, de rendesen!

Luisa a főnököm. Alapvetően csodás ember, sokat segített nekem. Ő intézte a lakást, sőt, eleinte plusz pénzt is adott, hogy fizetni tudjam a lakbért. Viszont ha bal lábbal kelt, te valószínűleg meghalsz. Jó nem, talán nem. Ilyenkor minden is a baja, mindenért te vagy a hibás, még azért is amiért nem. Ha dolgozol rendesen az a baj, ha nem dolgozol akkor az. Mindig útban vagy, nincs elég tere, minden vendéggel lekezelően beszél ezért nekünk kell bocsánatot kérni és tisztességesen kiszolgálni a tízen akárhány embert, miközben ketten vagyunk. Na mindegy, mi így szeretjük. De azt is érdemes tudni, hogy ami ilyenkor mond azt általában nem gondolja komolyan.

– Alexa ne csak állj ott, segíts Elenornak! – szólt Luisa. – Ja, kávét főzöl. Nem láttam, bocsi.

– Semmi gond, Luisa – ráztam a fejem mosolyogva. – Mosolyogj már, ne legyél is komor. A mosoly jobban áll – szóltam hozzá ismét mosolyogva.

– Imádom, hogy mindig ilyen pozitív vagy! Komolyan, te vagy a kávézó lelke – mosolygott végül, majd megütögette vállam. – Mire mennénk mi nélküled?

– Nagy valószínűséggel tönkre – válaszoltam miközben egy vendég felé nyújtottam rendelését. – Vagy csődbe!

– Az lehetséges – válaszolt Luisa.

Szeretnek a vendégeket, bár fogalmam sincs hogy miért. Többször is megkaptam már az "év dolgozója" címet, ilyenkor mindig tapsoltak és ujjongtak. Imádom ezt a társaságot. Közben újabb vendég érkezett, de Luisa söpört Elenor pedig az üres asztalokat törölgette, így rám maradt a kiszolgálás. Egy magas férfi sétált a pult felé elegáns öltözékben, barna hajjal és kék szemekkel. Miután leült a bárszékre engem kezdett tanulmányozni.

– Mit adhatok? – köszörültem meg torkomat, mire felnézett szemembe.

– Egy latte lesz – válaszolt magabiztosan. – Mondja, régóta dolgozik itt?

– Mondja, ez magát miért érdekli? – kérdeztem vissza egyből, majd előszedtem egy poharat.

– Csak társalogni próbálok – kulcsolta egymásba ujjait, majd kezeit letette a pultra. Körbe nézett és ismét megszólalt. – Pofás hely. Érdekes, hogy csak most találtam rá. Pedig egész kicsi korom óta itt élek.

– Igen, hát elég eldugott hely, az biztos. De ínycsiklandó kávékat készítünk, és csuda jó a személyzet is – fényeztem magunkat, mire halványan elmosolyodott.

– Azt látom – nevetett fel. – A kávé egy cseppet kifutott – intett fejével, mire gyorsan oda szaladtam és fel töröltem a piszkot. – Megesik az ilyen, mindenkinek lehet rossz napja.

– Az biztos – válaszoltam eltűnődve, hogy hogyan lehet valaki ilyen szociális ember, hogy egy idegennel így elkezd beszélgetni. – Kész is!

– Köszönöm! – fogadta el kezemből a poharat.

Miután kiszolgáltam a férfit elkezdtem az asztalokat törölgetni, hogy Elenor is tudjon egy kis szünetet tartani.

– Vajon van valakije? – suttogta Elenor, mire értetlenül bámultam a lányra. – A pasasnak! Nézd már meg milyen jól néz ki! Anyám, az az állvonal!

– Figyelj, próbáld meg megkérdezni – nevettem fel. – Elég közvetlen, szóval simán elmondja szabad e.

– Azt mondod? – kérdezte, majd a férfi felé néztünk, aki éppen kiöntötte kávéját és forgolódni kezdett most mihez is kezdjen. Erre Elenor szemöldöke megrándult. – Ez kiábrándító volt, már nem is érdekel – mondta, mire kinevettem. – Ezt befejezem, adj valamit annak a szerencsétlennek, nehogy kávéba ússzon a puccos kis rucija.

– Miért mindig én kapom meg a nehéz eseteket, sosem értem meg... – mondtam nevetve, majd egy sóhaj után a pult mögé indultam.

– Kaphatok valami törlőkendőt? Kidőlt a kávém – szólt hozzám.

– Majd én feltörlöm, ne is törődjön vele – mondtam, mire a férfi makacsul fejét rázta.

– Nem, ezt nem engedhetem. Én öntöttem ki, ezért szeretném én eltakarítani – erősködött, mire beadtam derekam és kezébe nyomtam a papírt. – Köszönöm!

A férfi megitta maradék kávéját, addig én kiszolgáltam a többi vendéget, majd miután vissza adtam a poharat mondani akart valamit, ekkor megcsörrent telefonja.

– Elnézést – állt fel, majd füle mellé emelte a készüléket. – Patrick Woods, miben segíthetek?

Patrick?!

A beszélgetés többi részét nem hallottam, ugyanis sétálgatott közben és egyre távolabb került tőlem. Lefagyva álltam a pultban, meglepődött arccal. Egyszerűen képtelenség, hogy az előttem álló férfi nem más mint a fiú akiért még évekkel a "szakítás" után sírtam. Miután kijöttem az árvaházából eszembe sem jutott, hogy esetleg felkeressem így aztán szépen lassan el is felejtettem kis is az a Patrick Woods. Egészen eddig. Lábaim remegni kezdtek, és alig vártam hogy befejezze dolgát hogy újra elém álljon. Miután ez megtörtént, vissza ült a székre és ismét tanulmányozni kezdett.

– Kisasszony, elég sápadtnak tűnik. Minden rendben van? – kérdezte aggódóan, mire csak bólintottam. Aztán megszólaltam.

– Lehetetlen, hogy te Patrick Woods vagy – csóváltam meg fejemet, mire felvonta szemöldökét. – Esélytelen.

– Bocsánat, maga kihallgatta a privát beszélgetésem? – háborodott fel. – Ilyet nem csinálunk mi, tisztességes emberek!

– Oh igen, a tisztességes és felelősségteljes Patrick Woods – nevettem fel, mire arcáról lehervadt a mosoly.

– Na álljon meg a menet – mutatta fel mutatóujját. – Alexa? Ez.. öhm. Én nem is tudom mit mondjak. A szemeid ismerősek voltak, de nagyon sokat változtál! Azta, hű – dadogott.

– Igen, nos levágattam a hajam és barnára festettem – válaszoltam zavartan. – Istenem, én nem is tudom mit mondjak...

– Őszintén, én sem. Pedig mindenbe bele tudok szólni – fújtatott, majd tarkóját kezdte vakarni. – Szégyellem magam, amiért nem ismertelek fel.

– Ne tedd. Én sem ismertelek fel, nem ezt a Patrick Woods-ot hagytam el négy éve – mutattam öltözékére. – Megváltoztál!

– Inkább felnőttem – bólogatott, mintha egy kérdésre válaszolt volna vele. – Azóta sem volt barátnőm. Egy sem, még csak kavarni sem kavartam senkivel.

– Hogy tessék? – lepődtem meg. Emlékszem, azt kértem Fionától, hogy valahogy felejtessen el vele.

– Nem ment – nézett szemeimbe. – Vártam, hátha egy nap ismét egymáshoz sodor az élet. És tessék, itt vagy – mosolygott fel.

Azt hiszem most szépen elájulok. A volt barátom, akit elhagyni sem akartam itt áll előttem, és várt rám. Miközben én éltem az életem, sőt, szerelmes is lettem. Azt hiszem.

– Patrick, én... – kezdtem bele, mire a kávézó ajtaja kinyitódott és belépett rajta Nate.

A reggeli öltözéket lecserélte egy fekete farmerre és egy fehér ingre, haját beállította ahogy csak különleges alkalmakkor szokta, majd a pult elé sétált.

– Figyelmet kérek emberek! – szólalt fel Nate, mire mindenki neki szentelte a figyelmet, még Patrick is. – Az a csodaszép nő ott – mutatott rám, mire Patrick arca komolyra változott. – Ő az én kedvesem, Alexa Lincoln. Egy csodálatos ember, gyönyörű, és iszonyatosan jól főz. Lassan három és fél éve leszünk együtt, és rájöttem hogy ő az igazi – itt megállt, mire Patrick rám kapta tekintetét. Nem tudtam mit tegyek, így nem néztem rá. Nem ment. – Alexa Lincoln – sétált be mellém a párom – leszel a feleségem? – mondta, miközben letérdelt és kinyitotta kezében levő kis dobozt, melyben egy ezüst gyűrű lapult.

Mindenki tapsolni és fütyülni kezdett, valahonnan még konfettik is szállni kezdtek, de engem csak is az érdekelt Patrick mit reagált. Szemeimmel keresni kezdtem a körénk gyűlő tömegben, nemsokára meg is találtam. Az ajtóban állt, zsebre tett kézzel és mosolygott, de nem igazi mosoly volt ez. Inkább afféle "ez most nagyon fáj, de ha te boldog vagy én is" mosoly.

– Alexa? – szólított meg az előttem térdelő Nate, akiről meg is feledkeztem. – Leszel a feleségem?

– Én... – néztem újra az ajtó felé, de ekkora Patrick már eltűnt.

Oh nekem...