Patrick bármelyik percben megérkezhet, aminek tudata miatt a gyomrom ökölnyire van szorulva. Minek kellett áthívni ebédre?

Komolyan, mintha valami nyeremény lennék..

Nate pedig nagyon komolyan veszi ezt az egészet, reggel óta megállás nélkül főz, azt se engedi, hogy megközelítsem a konyhát. Beállította a haját, szépen felöltözött majd az asztalra hordta a különböző fajta ételeket, tényleg amit csak el tudtok képzelni, a sült csirkétől a lasagne-ig kezdve mindent is készített.

Most nekem akar tetszeni, vagy Patricknek?

Azt viszont nem engedte, hogy én is valami szebb ruhát húzzak, szerinte bőven jó vagyok így a fekete farmeromban és a piros hosszú ujjúmban. Már csak az a kérdésem, hogy minek hívta el Patrick-et ebédre, ha ilyen féltékeny?

– Már lassan jönnie kéne – nézett bal karján levő órájára. – Lehet el sem jön, és csak hangember – nevetett fel Nate, mire egyetértően bólintottam, miközben tudom jól hogy ez nem így van.

Hangember, hogyne. Addig örülj amíg csak hangember.. Emlékszem a medencés bulis incidensre, Nate ne akarjon úgy járni.

Elsétáltam Nate mellett, majd leültem a lépcső harmadik fokára, ami az ajtóval szemben helyezkedett el, és öklömön megtartva fejemet vártam, vajon Patrick tényleg eljön-e.

– Hát ez nem fog eljönni – vont vállat Nate, majd boldogan mosolygott, hogy Patrick ma mégsem jelenik meg. – Látod, ennyire vagy fontos a drága Patrick számára – biccentett fejével, mire felszaladt szemöldököm. – Én megmondtam, hangember – szólalt fel ismét, majd meghallottam Patrick motorjának éles hangját, mire felkaptam fejem.

– Itt van – álltam fel a lépcsőről, majd az ajtó elé álltam és a kilincs felé nyúltam, mikor Nate beállt mellém.

– Nyissad – intett kezével az ajtó felé, majd flegmán felszólalt. – Gyerünk.

– Szebb hangnemben beszélj velem, nem a haverod vagyok  – szóltam vissza flegmán, majd kinyitottam az ajtót.

Patrick most igazán Patrick-es stílusban jelent meg, egy fekete póló volt rajta fekete farmerrel, és egy katona zöld ing szétgombolva a póló felett, nyakában pedig az ezüst keresztes nyaklánc lógott.

Húha.

– Úgy érzem túlöltöztem – nézett végig Nate-en, majd rám nézett és engem is végig mért aztán belépett az ajtón. – Ezt most ide lerakom jó? – dobta a fekete bőr fotelra sisakját, mire Nate fejéhez kapta kezét.

– Mindig ilyen tróger módjára öltözködsz, vagy csak most tisztelsz meg ezzel? – ráncolta homlokát Nate, mire Patrick felmordult.

– Anyád a tróger – horkant fel, miközben a bőrfotel karfájára ült. – Nem vagyunk egy súlycsoport, így azt javaslom ne kötekedj!

– Azta, megijedtem – tátotta el száját szarkasztikusan Nate, mire Patrick megforgatta szemeit. – Ne forgasd, mert kiesik. Anyámat meg ne vedd a szádra!

– Ne beszélj, mert megtaposom a nyelvecskédet – mosolygott gúnyosan Patrick. Nate felém biccentett, majd ismét Patrick-re nézett. – Akkor anyád fia a tróger, így már megfelel?

Ezek aztán az érett huszonéves emberek!

– Szerintem együnk! – csapta össze kezeit Nate, mire Patrick egyetértően bólintott, és helyet foglaltunk az asztalnál.

Eleinte síri csend volt, csak néha-néha hallatszott az ahogy a kések csikorognak a tányérokon, vagy pedig Nate és Patrick torokköszörülű versenyének hangja, amitől legszívesebben falnak mentem volna.

– Szóval – szólalt fel Nate, majd hátradőlt a székben. – Képzeld Alexa, beszéltem Elenorral és azt mondta, hogy nagyon szívesen megszervezi az esküvőt, hogy minél hamarabb meglegyen a ceremónia – büszkélkedett, mire a velem szemben ülő férfi fintorgott egy nagyot.

– Mikor lesz? – kérdezte Patrick, majd kezébe emelte az előtte levő poharat. – Az esküvő.

– Még nem tudjuk – válaszoltam fejemet rázva, mire Nate az asztalon pihenő kezemhez nyúlt, és megfogta azt. – De gondolom valamikor tavasz közepén, ha Elenor elkezdte már most szervezni, az maximum egy hónap.

– Remélem meghívtok – fonta egymásba karjait, majd Nate-re nézett. – Hiszen valakinek meg kell szöktetni a menyasszonyt, nemde?

– Álmodozz csak kisember – mondta gúnyosan Nate, majd felém fordult. – Alig várom, hogy végre bemutassalak a szüleimnek!

– Itt egy álmodozó van, és az pedig te vagy. Tévhitben élsz, ha tényleg azt hiszed Alexa boldog lehet melletted!

Na igen, valamilyen oknál fogva a három és fél év alatt egyszer sem volt képes elvinni és bemutatni engem. Sejtelmem sincs, hogy miért, és ez egy kicsit fáj, be kell valljam. Nem is ismerem a szüleit, még csak a nevüket sem mondta meg.

– Még be se mutattad? – röhögött fel Patrick, mire Nate megrázta a fejét. – Hah, komoly ember vagy te is!

– Én sem ismerem a szüleit szó... – kezdett bele Nate, mire Patrick gyilkos tekintettel nézett rá.

Aucs..

– Kussolj  már te hülye fasz! – csattant fel a velem szemben ülő Patrick, mire Nate a fejéhez kapta kezét.

– Patrick, szépen beszélj – mondtam hihetetlenkedve, majd megráztam a fejemet.

– Ja, bocs – kért bocsánatot. – Maradj már csendben te butuska hímvessző – javította ki magát, majd gúnyosan Nate arcába vigyorgott.

– Picúr, én annyira sajnálom – fogta tenyerébe sajnálkozva kezemet, mire megráztam a fejem és arcomra erőltetettem egy apró kis mosolyt. –Paraszt voltam, sajnálom! Kérlek ne haragudj, nem úgy értettem!

– Paraszt? Én nem így jellemeznélek, de ha te mondod – tárta szét karjait Patrick, mire felsóhajtottam. – Azt hiszem jobb ha én megyek, féreg barátom szépen elrontotta a mai hangulatot – állt fel, majd Nate vállát megütögetve a fotel felé indult, kezébe vette a sisakját és az ajtó elé lépett. – Még talizunk!

Miután Patrick elhagyta a házat elég fagyos lett a hangulat, Nate segítségével lepakoltam az asztalt, majd utána elmosogattam. Közben Nate folyamatosan azt hajtogatta, hogy "bocsánat" "Nem így értettem picúr, ne haragudj!" De valahogy nem hatott meg a kérlelő hangneme. Azért ilyen dolgot nem értem hogy tudott elfelejteni. A másik meg értem, nem akarta ezt mondani, de nekem attól még rohadtul fájt az a mondat, szóval most inkább csak hagyjon békén és kussoljon el.

– Baba, ne nézz levegőnek kérlek – könyörgött, mire szúrós tekintettel ránéztem.

– Nate, kérlek hagyj békén jó? – fordult meg hirtelen, mire Nate megtorpant. – Értettem, nem úgy gondoltad de attól még szarul esett, csak hagyj békén – kerültem ki, majd szó nélkül ott hagytam a konyhában.

Bementem a hálószobába becsuktam magam mögött az ajtót, majd valami oknál fogva egyből zokogásba törtem ki, mintha csak tegnap veszítettem volna egy a szüleimet. Négy éve volt, ha belegondolunk annyira nem is régen, de akkor sem értettem magamat, amiért ennyire szíven ütött ez a dolog. Leültem az ajtó elé, hogy Nate ne jöjjön be a szobába és ott kuksoltam legalább negyed órán keresztül, aztán megtöröltem szemeim, és a telefonomhoz nyúltam.

Elenor: Helloooo csajszi!! Akkor áll még a mai vásárlás?

Szipogva válaszoltam, majd felálltam a földről és leültem az ágyra.

Alexa: Teljesen kiment a fejemből, ne haragudj! De igen, ha adsz egy órát akkor áll! :/

Elenor: Persze, nyugodtan készülj csak el! Akkor fél kettőre menjek oda? :D

Alexa: Az úgy jó lesz! Akkor fél kettő :)

Fejemet meg rázva nyúltam az ajtó kilincshez, miközben telefonomat néztem aztán kiléptem az ajtón ahol Nate-tel találtam szembe magam.

– Lenyugodtál? – ráncolta szemöldökét.

Elnézést, mi?!

– Ez mégis milyen kérdés? – nevettem fel idegesen. – Mi a franc bajod van ember?

– Nem tetszik ez a hangnem kisasszony, még te kérded mi a bajom? – horkant fel.

– Hát én ezt nem hiszem el – röhögtem ki, majd próbáltam megkerülni de folyamatosan beállt az utamba. – Nate, menj előlem!

– Alexa, nem – ellenkezett, majd egymásba fonta karjait. – Nem tetszik nekem ez, ahogy mostanában viselkedsz!

– Hogy viselkedek? – kérdeztem vissza kiakadva. Hát én ezt tényleg nem értem, komolyan ő mondja ezt? Mégis kinek képzeli magát?! Az eszem megáll...

– Ez a Patrick, nem tetszik nekem hogy mindig a közeledben van – ez persze nem volt normális válasz a kérdésemre. Most akkor velem van baja, vagy Patrickkel?!

– Ne keverd ebbe bele Patricket – ráztam meg fejemet, majd elfordultam egy pillanatra, ekkor pedig felnevetett.

– Ja, mostmár meg is véded? – lépett közelebb, mire én hátrálni kezdtem. – Kezdesz az idegeimre menni kisasszony!

– Menj a francba! – löktem el magamtól, majd nem törődve semmivel zsebre raktam telefonom és elhagytam a házat.

Hát én ezt nem bírom már, amióta Patrick megjelent minden a feje tetejére állt. Egyszerűen elegem van mindenből, és mindenkiből. Azt hiszem inkább az Elenorral való találkozást is lemondom, aztán kezdek magammal valamit, de az biztos hogy most nem maradok meg Nate közelében. Egyszerűen nem értem, hogy a legédesebb ember akit valaha ismertem hogy tud ennyit változni csupán néhány óra alatt.