Nate mellkasán fekve ébredtem, aki reggel hétkor még békésen alszik, halkan horkolva.

Csodás látvány.

Órákig tudnám bámulni, de sajnos nyolckor kezdődik a műszakom így muszáj lesz felkelnem az ágyból. Óvatosan felemeltem fejemet mellkasáról, majd lemásztam az ágyról és próbáltam minél hamarabb elkészülni, hogy mielőtt a kávézó induljak felvegyem Elenort.

Mondjuk senkire sem haragudnék meg, ha nem tűnne el a kulcsom mindig akkor, mikor időre el kellene készülnöm. Most komolyan, ha nem kéne bezzeg útban lenne! Át túrtam minden egyes polcot, fiókot, tényleg mindent se sehol sem találtam, oly annyira szétkotortam mindent, hogy megtaláltam a Patrick szeméről való festményt, amit azonnal a kuka mellé helyeztem. Ezt eddig miért nem dobtam ki?

Ja, a kulcsom egyébként a kabátom zsebében volt. Szerencsétlenségem határtalan.

Miután ténylegesen elkészültem még gyorsan visszaléptem és nyomtam egy apró puszit Nate homlokára, majd mosolyogva hagytam el a házat, és beültem az autóba. Ez ilyen közös járgány, ha Nate-nek nincs dolga, vihetem a kocsit, viszont ha dolga van ő visz el dolgozni, aztán nála marad az autó. Bár néha sétálok, ez idő függő hogy mikor visz és mikor nem. Ezt is nagyon szeretem Nate-ben, hogy ennyire óv mindentől, és nem akarja hogy bajom essen. Meg merem kockáztatni, hogy nála jobbat senki sem talál.

Miután oda értem Elenor háza elé még így is várnom kellett rá tíz percet, pedig én is késve indultam el. Amint beszállt izgatottan kezdett nekem beszélni hogy az esküvő így, az esküvő úgy, aztán csak tegnap kérték meg a kezem.

– Na és mikor lesz az esküvő? A ruhád milyen lesz? Ugye olyan szép nagy csilivili fehér? Aztán ha meg van az esküvő, boldog házaspár lesztek és jöhet a baba – zsongott be mellettem, szinte levegőt is alig kapott annyira áradozott.

– Na álljon meg a menet – állítottam le barátnőmet, majd fél pillanatra rá néztem. – A kezemet is csak tegnap kérte meg, ne beszélj már most a babákról, ennyire azért ne siessünk! Azt sem tudom még, hogy tényleg ezt akarom-e... – mondtam ki az igazságot, mire az anyósülésen ülő lány lefagyott.

– Ezt hogy érted? – kérdezte meglepődötten, majd továbbra is kérdő tekintettel vizslatott.

– Mármint, tényleg szeretem Nate-et, nagyon, de nem vagyok biztos abban hogy boldogak leszünk. Vagyis biztosan azok leszünk, de nem érzem azt hogy készen állok erre – hordtam össze minden badarságot, majd megráztam a fejem és Elenorra néztem. – De ez szerintem csak a stressz, semmi más oka nincsen.

Oh, dehogynem... a másik okot Patrick Woods-nak hívják...

– Ha engem kérdezel, szerintem irtó boldogok lesztek ti együtt! Alexa Evans, ez nem is hangzik olyan szarul – mondta biztatóan barátnőm, majd még pár percig az autóban ültünk, aztán kiszálltunk a kávézó előtt.

– Igen, igazad van – bólogattam mosolyogva, majd beléptem a kávézó ajtaján.

Ma egy Five Seconds Of Summer dal szólt, amitől egyből megjött a kedvem az élethez. Valószínűleg ezért is szól mindig valami zene, hogy ne unják halálra magukat a vendégek és a dolgozók sem. Szokásosan a pult mögé sétáltam, köszöntem mindenkinek egy nagy mosollyal, majd magamra vettem a kötényem és vártam a rendelésekre. Sok ismerős személy fordult meg ma is a kávézóban, mint például Mrs. Moore aki már érkezésem előtt is minden nap ide járt kávézni, ősz haja mindig egy kontyba van kötve feje tetején, és a legszínesebb ruhákban járkál, legyen az rikító pink, vagy akár lila párduc minta. Vagy ott van a személyes kedvencem, Josh. Josh az ötvenes éveiben járhat, és szokása beülni a sarokba újságokat olvasva, közben kortyolgatja fekete kávéját. Josh azért a kedvencem, mert mindig kötekedik, persze poénosan, és ha vissza szólok érti a viccet, így egész jól kijövünk egymással.

– Áh, megint a szerencsétlen kisasszony van a pult mögött, miért is nem lepődöm meg? A szokásosat kérném balek – lépett a pult elé Josh, majd gúnyosan mégis viccelve mondta el az alábbiakat.

– Megjött a vén trotty! – üdvözöltem mosolyogva, mire Josh is elmosolyogta magát. – Már is készítem!

Ezután Josh leült a sarokba, majd kezébe vett egy újságot az előtte elhelyezkedő kis fehér asztalról és lapozgatni kezdte. Miután kiöntöttem és felmelegítettem a fekete kávét, kivittem a férfinak majd vissza mentem a pult mögé, ahol Elenor támaszkodva nézett ki az ablakon.

– Mit bámulsz annyira? – kérdeztem, miközben elmostam pár koszos edényt, majd vizes kezemet a kötényembe töröltem és a lány felé fordultam.

– Itt a tegnapi fincsi falat – fordult felém vigyorogva, mire az én arcomról lehervadt a mosoly és az ajtó felé néztem, amin éppen belépett Patrick.

– A francba... – fordítottam hátat, majd magamat nyugtatva sóhajtoztam és egy torok köszörülés után megfordultam.

– Mit adhatok? – kérdezte vigyorogva Elenor, de a pult másik felén álló férfi csak leült, majd rám nézett. – Hahó?

– Egy latte, tejszínhabbal. Van tejszínhab? Remélem van – fordult egy pillanatra Elenor felé, majd ismét rám nézett. – Szép napot Lex!

– Patrick – bólintottam halványan köszönésképpen, mire Elenor szemöldökét ráncolva nézett rám.

– Ismeritek egymást? – kérdezte, majd Patrickre nézett aki önelégülten mosolygott.

– Nem is meséltél rólam? Jól van, ez most szíven ütött – mondta szarkasztikusan Patrick, majd Elenor felé tekintett. – Patrick Woods, Alexa volt pasija – nyújtotta a lány felé kezét.

– Na ne – dermedt le barátnőm, majd kezet rázott Patrickkel. – Miért nem meséltél róla?!

– Nem akarok a múltban élni – mondtam, közben a földet bámultam. – Négy éve volt, minek emlegessem?

– Hát ki ne akarna dicsekedni egy ilyen jóképű fiatalemberrel, mint én? – tette fel a költői kérdést Patrick, mire csendben maradtam.

– Alexa, egy pillanatra – mosolygott kínosan Elenor, majd pulcsim ujjánál fogva a raktárba húzott maga után. – Először is, mi az istenért nem mondtad hogy az exed?! Másodszor, nem tudom ki szakított, de jó hülye volt, Patrick egy görög isten, te pedig rohadt szép vagy. Harmadszor, láthatóan még mindig meg van bolondulva érted – mondta kiakadva barátnőm, mire elfordultam egy pillanatra és kerültem a szemkontaktust. – Alexa, beszélj!

– Mi érdekel? – kérdeztem vissza úgy, mintha nem tudnám hogy mire kiváncsi.

– Minden?! Addig innen ki nem mész amíg el nem meséled mi történt – fonta egymásba karjait. – Fülelek!

– Örökbe lettem fogadva, Patrick a mostoha bátyám lett, gyűlöltük egymást aztán végül egymásba szerettünk de Patrick anyja ezt nem pártolta így miután kiderült vissza vittek az árvaházba szóval lényegében nem is szakítottunk. Aztán miután végre kijutottam abból a porfészekből eszembe sem jutott felkeresni, és szépen lassan tovább léptem megismertem Nate-et aztán ennyi. Röviden és tömören ez a sztori – meséltem el a mi kis történetünket, amit Elenor nagyokat pislogva hallgatott végig.

– Így már világos, hogy miért néz rád így még mindig. Szeret téged – magyarázta bólogatva, majd vállamra helyezte a kezét. – De vajon te mit érzel?

– Én Nate-el vagyok, és szeretem őt. Mindennél jobban – néztem barátnőm szemébe, aki csak bólintott egyet olyan "értem" tekintettel.

– Na gyere, várnak a vendégek – mosolygott egy aprót, majd kinyitotta az ajtót. – Bocs, dolgunk akadt.

– A raktárban? – ráncolta szemöldökét Patrick, majd megvonta vállát. – Na van tejszínhab?

– Ja, igen! Pillanat – lépett vissza az ajtón Elenor, én pedig Patrickkel szemben álltam, és a férfi szemeit vizslattam melyekbe négy éve oly annyira elvesztem. Azok a kék szemek...

– Mi az? – kérdezte nevetve, mire megráztam a fejem ezzel jelezve, hogy "semmi". – Lex, nekem ne hazudj. Ismerlek, mint a rossz pénzt.

– Semmi – válaszoltam ingerülten, majd a csengő hang felé kaptam a fejem, ami az ajtó fölötti kis tárgytól származott. – Ó basszus!

Nate lépett be az ajtón, majd amint meglátott mosolyogva a pult felé sétált, és leült Patrick mellé. Hát én megőrülök..

– Itt a kávé, a tejszínhabot majd megkapod Elenortól – tettem le Patrick elé a bögrét, aki gúnyosan rám mosolygott.

– Szia – szólalt meg lágyan Nate, majd a pult fölött áthajolva próbált megcsókolni, de ekkor Patrick úgy döntött, hogy vicces lesz Nate ölébe dönteni a kávét. – A francba – szisszent fel Nate.

– Annyira sajnálom, véletlen volt. Hogy én milyen ügyetlen vagyok, tényleg rettenetesen sajnálom! – mondta a lehető legátlátszóbban Patrick, majd fél szemmel rám nézett és elvigyorogta magát. – Lex, hozol valamit az úriembernek amivel megtörölheti magát?

– Lex? – kérdezte értetlenül Nate, mire kínomban elmosolyogtam magam és a pultra raktam egy tekercs törlőkendőt. – Ja, vágom ki vagy! Alexa egy régi ismerőse. Örülök, hogy találkoztunk – nyújtotta Patrick felé a kezét, aki nevetve megrázta a fejét.

– Régi ismerős, komolyan? – pislogott nagyokat, majd megvonta vállait és ismét Nate felé fordult. – Patrick Woods, Alexa volt pasija, én is iszonyatosan örülök – fogott kezet párommal, mire én tenyerembe temettem arcomat.

– Az exed? – kérdezte döbbenten Nate, mire szégyenemben csak bólintottam. – Szóval hazudtál..

– Nem hazudtam, csak nem teljesen árultam el minden részletet – válaszoltam egyből, mire Patrick helyeslően bólogatni kezdett, viszont mikor Nate ránézett elfordult és úgy tett, mint aki azt sem tudja hol van. – Ne haragudj, kérlek! Négy éve volt, már alig emlékszem valamire!

– Hazug – szólt közbe Patrick, akire olyan szúrós tekintettel néztem mint ezelőtt még soha senkire. – Hiába ölsz meg éppen a szemeddel, ez az igazság Árvácska – vigyorgott öntelten.

Jó, ez most szíven ütött. Imádtam, mikor így szólított.

– Árvácska? – fintorgott Nate, mire Patrick arcáról lehervadt a vigyor és párom felé tekintett.

– Talán valami problémád van? Hallgatom, mi a baj? Tán féltékeny a kis Nate? – biggyesztette száját gúnyosan, mire Nate fújtatva elfordult.

– Figyu picúr – kezdett bele Nate, mire Patrick felnevetett. – Mit szólnál, ha holnap eljönne ebédre Patrick? – döntötte meg kissé fejét.

Aha, nem!

– Biztos, hogy nem – ráztam a fejem kínomban nevetve. – Az ki van zárva!

– Na picúr, kérlek – utánozta le Nate-et Patrick, mire Nate idegesen felnevetett.

– Mondd Patrick, lenne kedved holnap velünk ebédelni? Szívesen megismernélek! – kérdezte gúnyosan a bal felén ülő férfit, mire Patrick sunyisan elvigyorogta magát.

– Hát hogyne – mondta, miközben engem nézett. – Minden vágyam!

– Maradjatok már fiúk, istenem annyira gyerekesek vagytok – ráztam fejemet, majd hátat fordítottam nekik, és elkezdtem a polcra pakolni a különböző poharakat.

– Itt a tejszínhab, végre meg van – lépett elő boldogan Elenor, akire mind a hárman fagyos tekintettel néztünk. – Oh... Úgy látom ez már nem kell, én ott leszek és letörlöm azokat az asztalokat, amik amúgy csillognak de ez lényegtelen – intett le, majd megfogott egy rongyot és magával vitte.

– Akkor holnap, Nate! – bólintott Patrick, majd felállt a bárszékről. Nekem küldött egy csókot, Nate-nek pedig megütögette vállát.

Hát, ez fantasztikus volt!..