Délután van az a bizonyos medencés buli, és nekem - szokásomhoz hívően - most jött elő az antiszociális énem. Amúgy sincs kedvem elmenni, több okból kifolyólag. Az első a medence, a második Patrick.

Ruhám sincs, mit vegyek fel?

Igen, már órákkal a buli előtt ezen stresszelek. Szokásom mindent előre eltervezni, biztonságosabbnak érzem így. Gondoljatok bele, hogy a buli előtt kellene eldöntenem mit vegyek fel. Sosem indulnánk el. Lányok óriási problémái. Szeretném, ha Patrick társasága megkedvelne. Nem azért, mert én is közéjük akarok tartozni, hanem mert mindig is én voltam a kitaszított lány. Szeretném, ha ez megváltozna. Sosem volt nagy baráti köröm, maximum két-három emberrel voltam jóba, voltak akik hátat fordítottak, voltak akik nem, voltak akik a baleset után is mellettem voltak, és voltak akik magamra hagytak életem legsötétebb korszakában. De ez a baráti társaság felbomlott, legalábbis engem kidobtak amint árvaházba kerültem. Ha ciki ha nem, nincsenek barátaim.

Na mindegy, nagy valószínűséggel egy farmer rövidnadrág lesz és egy kis felső.

Most, hogy így belegondolok.. Már azt sem tudom hány órakor kezdődik. Annyi meg van, hogy valamikor délután. Talán négy óra? Vagy ötöt mondott?... Az lesz a legegyszerűbb ha megkérdezem. Nyuszis mamuszomba bújva felcsoszogtam a lépcsőn - igen, fel tudok csoszogni a lépcsőn, persze csak ha óvatos vagyok. Különben pofára esés a vége. - majd bekopogtam kedvenc emberem szobájába. Pár perc múlva - ha pontos akarok lenni, akkor tizenkettő teljes perc - ajtót nyitott, majd felvette a szokásos "beállást" ami abból állt hogy az ajtókeretnek dőlt, majd egymásba fonta a karjait és az arcomat kezdte fürkészni.

– Mikor is kezdődik a buli? – vakartam fejemet a válaszára várva, mire egy sóhajtás kíséretével bal tenyerébe temette arcát.

– Szenilis vagy? – nézett ismét rám. – Már úgy ötször elmondtam, hogy négykor – magyarázta úgy, mintha valami halálosan komoly dologról beszélnénk. – Meg van már mibe jössz? Gondolom medence kilőve, így rendes ruha lesz, nem igaz?

– Nincs – röhögtem saját magamon. – De nyugi, még van időnk!

– Három óra van, Árvácska – mondta, majd felém mutatta telefonja képernyőjét. – Jó lenne eldönteni mit veszel fel, vagy itthon hagylak. Na sipirc – hesegetett el.

Akkor viszont... Bajban vagyok. Nincsenek normális ruháim - közben tele a szekrényem - ez kínzás számomra!

Hát jó! Mondtam magamnak, majd a ruháim között kezdtem turkálni. Kezembe akadtak pulcsik, hosszú farmerek, aztán megtaláltam a nadrágot amit viselni fogok. Már csak a felső kéne, aminek szerintem pont most van olyan kedve, hogy nem bújik elő. Bezzeg mikor nem kéne, folyamatosan a kezembe akad. Hát hogy a fenébe ne?... Akkor újratervezés. Most vagy felveszek egy sima egyszerű pólót, vagy egy olyan felsőt aminek olyan dekoltázsa van hogy oh jaj... Azt hiszem, inkább maradok a pólónál! Átvettem nadrágomat, majd kezembe vettem az említett bézs színű felsőt, - melyen koptatott mintás pálmafák voltak - hogy magamra húzzam. Csak hát, a sors ezt nem így akarta. Éppen bújtam volna ujjaiba, mikor beakadt a szekrény kilincsébe - vagy mi is a nevébe - és leszakította bal vállát.

– Csodás – mondtam hangosan, majd egy óriási sóhaj után a B opcióra néztem. Az a felső túl kivágott...

Aztán, kopogtak.

– Készen vagy? Indulnunk kéne – kopogott be Patrick. Én meg csak kussban álltam. – Hahó?

– Őő, izé – vacilláltam, majd végül felvettem azt a lila felsőt. – Igen, kész vagyok – nyitottam ajtót, mire az előttem álló Patrick végigmért.

– Ebben akarsz jönni? – nézett felsőmre, majd szemeimbe, aztán újra le. Kék szemei a két pont közt cikáztak, amíg meg nem szólaltam.

– Nem kéne, igaz? – húztam grimaszra számat. Tényleg elég kivágott, és kitudja kik lesznek abban a buliban. Ez kifejezetten rossz ötlet..

– Tudok verekedni – mondta, majd hajába túrt. – Egyébként, cuki fonat – mondta egy fél mosollyal, miközben kezét végig simítottam vállamon pihenő fonatomon. – Na, gyere! A buliban pedig, csak akkor ismerjük egymást ha nagyon fontos, vagy amikor elindulunk haza!

– Nyugi, nem fogok a nyakadon lógni. Azt sem fogok tudni, ki az a Patrick Woods – mondtam bólintva, mire ő is bólintott egyet.

_______________

Tengek-lengek, amióta itt vagyok. De komolyan. Ez kész káosz. A tizenhét évem alatt nem láttam ennyi alkoholt, és embert mint most. Szerintem itt már egy józan sincs, kivéve én. Patrick és én is gyalog jöttünk, mert hogy ő inni akar. Be jártunk a fél várost, mert ihatnéka van. Tönkre tesz ez az ember! Ismerőssel eddig nem találkoztam, pedig ez elvileg annak az Alexnek a bulija. Na most, kellene valami amitől lehetőleg nem leszek részeg, különben kiszáradok. Már csak az a kérdésem, hogy találok-e ilyet folyadékot. Mert sejtéseim szerint, nem. A medence melletti asztalhoz sétáltam, majd elkezdtem körül nézegetni hátha találok valamit, aztán megszólított egy srác, úgy Patrick korosztálya lehetett.

– Szia kicsike – állt mellém. – Mit keresel? Tele az asztal piával – mondta, majd kezébe fogott egy üveget, és inni kezdett.

– Oh, nem. Én nem iszom – ráztam fejemet határozottan. – De köszi!

– Lorenzo Cooper – nyújtotta felém kezét. – De az ilyen szépségeknek csak Enzo – kacsintott. – Magácskát hogy tetszik hívni?

– Alexa – fogtam kezet vele. – Barátoknak Lex – magyaráztam, mire bólintott.

– És mond csak, Lex – hangsúlyozta ki nevem. – Lenne kedved csobbani egyet?

Oh ne, csak ezt ne.

– Nem, köszi! Ezt most inkább kihagyom – hátráltam, mire csuklóm után kapott. – Engedj el!

– Gyerünk már, ne legyél szégyenlős cicus – ragadott meg, hiába próbáltam kiszabadulni karjaiból túlerőben volt. Felkapott kezeibe, majd nekifutásból a vízbe ugrott.

A legrosszabb rémálmom. A baleset óta - hiába tudok úszni - egyszerűen víz iszonyom van. Úgy érzem megfulladok.

A felszínre érve levegőért kapkodtam, megtöröltem szemeim - különben a klór szét csípi - majd a medence széle felé kezdtem úszni. Mikor végre oda értem, megláttam Patricket aki az asztalnál éppen inni készült valami lánnyal karjaiba. A medencére nézett, azon belül rám, majd elfordult. Aztán, vissza kapta rám tekintetét, majd poharát eldobva és a lányt kilökve karjaiból oda sietett és ki segített a vízből.

– Ha jól sejtem, nem önszántadból voltál a vízben, már pedig biztosan jól sejtem – mondta magabiztosan, miközben levette az ezelőtt derekára kötött pulcsit, majd rám adta. – Ki volt az? Alexa, kérlek mondd el!

– Enzo – mondtam halkan, remegő ajkakkal. Oly annyira halk volt, hogy csodálom Patrick meghallotta. – Ne csinálj ebből ügyet, kérlek!

– Faszt nem – nevetett fel, majd körülnézett a tömegben. – Melyikőtök az a bizonyos pöcsetlen Enzo? – fürkészte az embereket arcát. – Várom magam elé sok szeretettel! – mondta, mire a tömegben a levegőbe került egy kéz. Enzo jelentkezett.

– Tesó, ne csináld! Nem lesz jó vége – lépett Patrick elé Alex, mire drága bátyám úgy tett, mintha ott sem lett volna. – Én szóltam – lépett el.

– Én volnék – sétált elő a tömegből, majd egy lépésnyire Patrick előtt megállt. – Hallgatlak!

– Az a lány, ott – mutatott felém, miközben egyre közelebb került Enzohoz. – Alexa, de gondolom bemutatkozott. Fontos a szüleimnek, így nekem is kurva fontos, szóval szállj le róla mert véletlenül betöröm azt a karvaly orrodat öcsi! Ha nem akart a vízbe menni, miért erőszakoltad rá? Várom a választ – tárta szét karjait, a válaszra várva. Szemeiben izzott a düh.

– Maradj már! Azért, mert bevittem a vízbe? Most komolyan ezen akadt ki ennyire? Mi ez, H2O? – nevette el magát Enzo, mire Patrick felráncolta homlokát, kezeit pedig ökölbe szorította.

– Anyádék nagyon elcsesztek valamit, mikor úgy döntöttek megcsinálnak téged – rázta fejét Patrick, majd hátat fordított Enzonak.

– Akkor legközelebb ne hagyd egyedül a kis ribancot, és nem lesznek bajok – röhögött Enzo, mire Patrick megfordult és ököllel arcon vágta.

Enzo nem számított az ütésre - gondolom - így a medence szélére dőlt, amiben sikeresen betörte a fejét, a medencébe elkezdett csöpögni a vörös vér, mindenki Enzo segítségére sietett, kivéve Patrick. Az asztal mellett állva, vacogva néztem végig az egészet, Patrick pedig mire realizálta mit tett, késő volt. Tarkójához kapta kezét, majd fel alá kezdett sétálgatni, egészen addig amíg elém nem került valahogy.

– Tisztában vagy azzal, hogy mit tettél most? – léptem hátrébb, amint a közelbe jött. – Mi van, ha most meghal? – sírtam el magam. – Megkértelek, hogy ne csinálj ügyet, erre.. erre ezt teszed? – mutattam a medence felé, remegő kézzel. – Hívj egy mentőt, én most hazamegyek!

– Várj! – kapta el csuklómat, majd a lehető leglágyabb hangjával szólított meg. – Kérlek. Tudom, ezt most elcsesztem. Maradnom kellett volna az orra betörésénél – próbálta elhülyülni, de ez kicsit sem volt vicces.

– Vagy, ahogy a történtek előtt megkértelek, nem csinálsz ügyet – támadtam le, mire szemeit lesütötte. – De te erre sem vagy képes. Erőszakos vagy!

– Én nem akartam megütni, láttad hogy hátat fordítottam neki – kezdett magyarázkodásba. – De azt mondta rád, hogy ribanc. Ezt mégis hogy a francba hagyhattam volna? – nevetett fel idegességében.

– Hagyj békén, Patrick Woods – húzódtam el tőle, majd a kapu felé indultam. – Látni sem akarlak.

– Most mégis hova mész? – kiáltott utánam, mire csak sétáltam tovább. – Válaszolj – mondta, miközben az asztalra vágott egy nagyot. E hang hallatán megrezzentem, megálltam de megfordulni nem fordultam.

– Haza – válaszoltam flegmán. – Én veled biztosan nem sétálok ezek után. Inkább meghalok!

– Lex, ne csináld – szólt utánam manipulatív hangon. – Tudom, hogy elcsesztem! Várj meg!

– Azt mondtam nem – fordultam felé, majd ki nyújtottam jobb kezem, mely Patrick mellkasa előtt állt meg pár centivel. – Ne gyere a közelembe!

– Lex.. – mondta, majd felsóhajtott. – Kérlek. Kérlek, legalább hadd kísérjelek haza. Anyám megöl, ha nem teszem!

– Mintha téged annyira érdekelne mit mondd az anyád! Az érett és felelősségteljes Patrick Woods – ráztam a fejemet gyűlölködve, miközben legbelül féltem az előttem álló embertől. – Majd kitalálok neki valamit. Ettől ne félj! Inkább ez, minthogy velem gyere haza!

– Faszom – hallottam, ahogy orra alatt ezt motyogja. Egy utolsó pillantást vetettem felé, mielőtt haza indultam. Láttam, hogy telefonjába kezd pötyögni, majd füléhez emeli a készüléket.

Azt hiszem, ma megismerkedtem Patrick sötét oldalával. Féltem tőle, megijesztett. Egyszerűen olyan gyorsan lobban haragra, hogy kiszámíthatatlan amit tenni fog, na meg az, hogy előbb cselekszik aztán gondolkodik, na az sem egy pozitív dolog.