A tegnap estét végig sírtam. Előjöttek az emlékek. Na meg a tény, hogy a szüleim nincsenek többet... Felfoghatatlan.

Most pedig az asztalt törölgetem, mivel az előbb reggeliztünk. - Patricket kivéve, de ez nem meglepő. - Aztán egyszer csak nagy lépcsőnyikorgás, mire megfordultam Patrick már ledobta magát a nappaliban levő kanapéra, majd engem kezdett bámulni.

– Mi van? – kérdeztem felháborodva, majd a konyhába mentem egy pohár vízért.

– Hordhatnál hosszabb nadrágokat is – mondta miközben engem méregetett. – Ez elég kirívó, mármint engem nem nagyon érdekelsz, de ha így kimész az utcára – tárta szét karjait.

– Majd' negyven fok van, bocsi hogy nem akarok megsülni – mosolyogtam gúnyosan. – Amúgy meg, tudok vigyázni magamra, te engem nem félts!

– Félt a fene – nevette el magát. – Pont leszarom mibe, és hova mész – dörzsölte orrnyergét. – Anyámat nem láttad?

– Elment boltba, pont rá várok. Beszélni akarok vele – válaszoltam. – De ahogy hallom, meg is jött – biccentettem az ajtó felé, mikor meghallottam a kulcscsomó csörgését.

Melanie két nagy szatyorral lépett be az ajtón, gyorsan oda siettem segíteni neki amit Patrick unott arccal nézett végig. Micsoda úriember..!

– Melanie, ma be kellene mennem pár dologért a városba, valaki el tudna kísérni? – kérdeztem rá.

– Patrick? – nézett a kanapé felé az édesanya.

– Mi az? – huppant fel a fiú, majd a konyha pulthoz sétált, ahol mi éppen kipakoltuk a szatyrok tartalmát. – Na, nem! Az kizárt! Én biztos, hogy nem viszem be a városba Árvácskát!

– De, és ezt itt le is zártuk! – mondta az anyja fenyegető hang színen. – És vigyázz a szádra! Nem árva, már nem!

– Chh – forgatta szemeim Patrick. – Ha húsz perc múlva nem leszel kint, leszarom, itt hagylak!

– Nyugodj meg, nincs akkora szerencséd, hogy elkéssek. Mindig pontos vagyok – dobtam felé egy csókot, mire mosolyogva megrázta fejét, majd felmentem a szobámba.

Patrick rossz fába vágta a fejszéjét!

______________

Éppen kint várok Patrickre. Legalább egy órája. És még ő mondja nekem, hogy ne késsek el, mert itt hagy. Vicces egy ember. A földön ülve vártam, majd pár perc múlva kilépett az ajtón.

– Na végre! – álltam fel sóhajtva. – És még te mondod hogy ne késsek, komolyan?!

– Én késhetek, te nem – mondta, majd elsétált mellettem. – Most nem jössz, Árvácska?

– Ne hívj már árvának – indultam utána. – Már nem vagyok az.

– Ki mondta hogy így értem az Árvácska kifejezést? – ráncolta szemöldökét. – Ezt vedd fel – nyomott a kezembe egy sisakot.

– Csak azt ne mondd, hogy motorral akarsz bevinni a városba – sokkoltam le. Az kizárt hogy én felüljek egy motorra amit ez a vadbarom vezet!

– Mehetsz gyalog is – nyújtotta karját a sisak felé. – Döntsd el. Nyugi, van jogsim, biztonságban leszel mellettem. Nem eshet semmi bajod.

– Hát..legyen – felvettem a sisakot, majd felültem a már motoron ülő Patrick mögé. – De ne menj túl gyorsan, kérlek!

– Nem fogok – mondta biztató hangnemben. – Figyelj, így nem tudok elindulni, kapaszkodj. Karold át a derekam – nyúlt hátra kezeimért, majd dereka köré fonta őket. – Indulhatunk?

– Igen – bólintottam, annak ellenére hogy ő ezt nem láthatta.

Patrick betartotta a szavát, elviselhető sebességgel vezetett, egészen addig amíg meg nem látott egy fekete Mercedest. Gyorsan lefordult egy kis utcába, majd leállította a motort.

– Baj van? Miért álltunk meg? Idegesnek tűnsz, minden rendben? Az autóval volt baj? – zúdítottam nyakába a kérdéseket, mire vett egy mély levegőt, befogta a számat, majd a falnak nyomott.

– Maradj csendben – suttogta, majd óvatosan elengedett, és kinézett az útra. – Csak maradj itt, jó? – mondta, majd óvatosan kisétált a főútra, és körbe nézett. Már éppen megkönnyebbülve fordult felém, amikor valaki a nevén szólította. – A francba! Indulj, menj innen! – kiabált oda nekem.

Fogalmam sem volt mi történik, lefagyva álltam ott, majd a sarkon megjelent három tag, akik kétszer akkorák voltak mint Patrick, pedig ő sem egy kis, gyenge ember. Körbe vették Patricket, aki sehogy sem tudott elmenekülni mert akárhányszor próbálkozott a falnak lökték. Patrick néhányszor felém pillantott, de nem feltűnően, majd egy fáradt pillantással jelezte hogy semmi baj, minden rendben, ne féljek.

– Áh, két sisak! – simogatta Patrick motorját az egyik tag. – Kivel vagy, Woods?

– Senkivel – válaszolt. – Egyedül vagyok.

– Ja, persze. És én szartam a spanyol viaszt – szólalt fel dörmögve a tag, aki Patricket a falnak szorította. – Akkor kérdezem én! Kivel vagy? – szorította erősebben a falnak.

– Akkor újra elmondom, mert úgy látom mind süketek vagytok. Egyedül – nevetett az arcába. – Túl gyorsan mondtam? Esetleg betűzzem srácok?

– Nagyon jól tudod mit akarunk. Csak add meg, és soha többet nem látsz minket – mondta a harmadik tag, majd közelebb lépett a többiekhez.

– Azt el is felejtheted – rázta meg a fejét Patrick, mire az előtte álló tag behúzott neki.

– Akkor játszuk így! – mondta az ütés után. – Szóval, ezt akarod? Mint mindig, az erőszakkal oldod meg a dolgokat?

Fogalmam sincs mi történik, de úgy érzem oda kellene mennem hozzá. Bár, ez nem biztos hogy jó ötlet. A végén még baja esik! Mi van ha fegyverük is van?! Te jó ég...

– Csak hagyjatok békén – lökte le magáról a férfit, majd a motor felé indult. – Nem akarok balhét.

Szemeivel intett, hogy a kis utca másik felén várjam meg, én pedig bólintottam, majd lassan elindultam, ám meghallottam egy nagy csattanást. Patrick a földre rogyott, a három fazon pedig ütni kezdte. Persze Patrick sem hagyta magát, arra már rájöttem hogy nem az a fajta aki hagyja hogy kiüssék belőle az életet. Mikor az egyik tag lábat sikerült kirúgnia, kezeivel hátrébb tolta magát, hogy legyen esélye felkelni a földről, majd a motort maga mögött hagyva szaladni kezdett, egyenesen mellém.

– Futás! – kapta el a kezem, majd maga után húzva szaladtunk a fickók elől. Pont erre vágytam, igen... – Ahj, gyorsabban nem megy?

– Patrick, az sem tudom mi a fészkes fene történik, konkrétan a földön feküdve ütöttek szét az előbb, most meg úgy teszel mintha semmi efféle nem történt volna! Egyáltalán kik voltak ezek? És mit akartak?

– Mondjuk úgy, hogy nem éppen legális dolgot vettem tőlük, vagyis, nem kaptak pénzt, szóval inkább... Loptam? – javította ki magát, majd megállt. – Szerintem itt megállhatunk. Már nincs baj.

– Hát neked elmentek otthonról – nevettem fel dühömben, majd fel alá kezdtem járkálni. – Drog?

– Az – bólintott. – Nem vagyok büszke rá, jó? Már leszoktam – mondta magát védve. – Tök mindegy.

– A szüleid mit fognak szólni, ehhez? – mutogattam körkörös mozdulatokkal az arcára. – Egy cseppet szét lett verve az arcod.

– Az már az én dolgom – vágta rá, majd pólójába törölte az orrából csurgó vért. – Te engem csak ne félts.

– Téged szépen fejre ejthettek születésedkor – forgattam szemem egy ideges nevetés kíséretében. – Biztos, hogy leráztuk őket?

– Nem – vont vállat nyugodtan.

– TE NORMÁLIS VAGY? – csattantam fel, mire a falnak döntötte fejét. – Azt mondod bármikor ide teremhet ez a három fazon, és maradjunk nyugodtak?!

– Befejeznéd? Kezdesz fárasztó lenni – fejelt egy aprót a falba. – Maradj már kussba!

– Hát ez kész... – ráztam meg fejem, majd otthagytam az utcán.

– Most mégis hova indulsz? – szólt utánam. – Azt sem tudod hol vagy, na nem viccelj már!

– Az lehet, azt viszont tudom, hogy veled nem vagyok biztonságban! – fordultam meg, majd felé szegeztem mutató ujjam. – Majd találok valamit, ha meg nagyon muszáj felhívom Melanie-t, hogy jöjjön értem.

– Te hülye vagy? Biztos hogy nem. Velem jössz haza, ha anyám megtudja ezt ami most történt engem megölnek – csattant fel. Most komolyan, még ő akadt ki?!

– Ahhoz már most sem kellett sok, hogy neked kampec legyen hülyegyerek – csattantam fel, mire orrnyergét kezdte dörzsölni.

– Felejtsük ezt el, most pedig szépen vissza megyünk a motorhoz, felülsz mögém, elmegyünk oda ahova alapból indultunk, majd haza. És nem hagyom, hogy bajod essen, értve?

– Az kizárt, hogy én oda vissza menjek – ráztam a fejem ellenkezve. – Te meg ezt a csodás ötleted felejtsd el!

– Akkor vissza megyek egyedül – fordult sarkon. – Várj itt, ide jövök érted – mondta, miközben egyre távolodott.

Hát engem tönkre tesz ez az ember. Most komolyan, ennyire agyhalott senki nem lehet... Hagynám a francba a motort, annyi pénzük van, hogy szerintem ehelyett kapna egy ezerszer jobb járművet, és képes vissza menni?! Inkább fognánk egy buszt, vagy taxit.... Biztos hogy valami nincs rendben a dobozában. A harmadik napja vagyok a Woods családdal, és már most a szemem előtt verik szét a bátyám, szerintem ez minden, csak nem normális dolog! Gondolataim közül Patrick zökkentett ki, mikor is megállt mellettem a sötétzöld motorjával. Már nem azért, de a három fickó ezt miért nem nyúlta le? Biztos vagyok benne, hogy ér annyit, amennyivel Patrick tartozik.

– Gyerünk hugi, menjünk – nyújtotta felém karját, melyben az előbb viselt sisakomat tartotta. – Mellettem biztonságban vagy!

– Azt kötve hiszem – ráncoltam szemöldököm, majd felültem a fiú mögé. – Az biztos, hogy többet nem megyek veled sehova!

– Majd meglátjuk – mondta, majd egy éles kanyarral, hiteltelen elindult.

Patrick egész úton be volt feszülve, mély levegőket vett, pólóján keresztül éreztem hogy izmai megfeszülnek, a motort pedig úgy vezette mintha kilenc életünk lenne. Pedig csupán csak egy van, és én nem így akarok meghalni. Miután haza értünk Patrick egyből a szobájába indult, ahogy én is. Mindent találtam amire szükségem volt, így egész boldog voltam. Bár be kell valljam, nem szeretem Patricket, sőt, ki nem állhatom. Viszont.. aggódom érte. Nem kis ütéseket kapott, az arca felszakadt, az orrából továbbra is dől a vér - ami megjegyzem nem normális - és a szeme alá szerzett egy szép nagy monoklit is.

Annak ellenére, hogy most sikerült leráznia a fickókat, még mindig nincs biztonságban. Mi van ha tudják hol lakik? Mármint, betörni biztos nem fognak, de a kapu előtt simán elkaphatják.

Oh Patrick, milyen életed van neked?