Másnap reggel az ébresztőm pontosan akkor szólalt meg, mint általában. Elmém még ködös volt, nem akartam fölkelni, de nem volt választási lehetőségem. Suliba be kellett mennem. Az este nem tudtam válaszolni Louis kérdésére. Nem tudtam az okát, mi miatt ilyen komplikált és nehéz az élet, úgy éreztem nem vagyok kellő tudás és tapasztalat birtokában, hogy meg tudjam mondani neki.
Mikor öt perc múlva a telefonom ismét jelzett, hogy kelnem kéne, sóhajtottam egy nagyot, majd kikapcsolva az ébresztést végighúztam az ujjam a képernyőn, hogy az értesítőpanel legördüljön. Louis nem írt, de nem éreztem magam emiatt sem csalódottnak, sem meglepettnek, csak fáradtnak, hisz hajnali háromig beszéltünk, alig aludtam valamit. Persze egyáltalán nem bántam. Kevés dolgot tudok mondani, amivel szívesebben ütöttem volna el az időmet, minthogy vele beszélgessek és ezáltal közelebb kerüljek hozzá.
Úgy döntöttem, most én írok neki először, szóval csak fölmentem Instagram-ra és pötyögni kezdtem a billentyűzeten.

                                                        Today, 6:51 a.m.

adelinedarling: jó reggelt! :)

Vártam pár másodpercet, hátha visszaír, de nem tette. Gondoltam, még alszik, így nem is írtam semmi többet, nehogy véletlenül felébressze őt az értesítések hangja, bár feltételeztem volt annyi esze, hogy lenémítsa elalvás előtt a telefonját, így talán az sem okozott volna gondot, ha nekiállok kisregényt írni arról, hogy hogy érzek vele kapcsolatban. Ennek ellenére ne tettem ezt. Miért is tettem volna, mikor minden ott volt a levelekben? Mit írhattam volna még neki?... Nos, a baj az volt, hogy túl sok mindent.
Gyorsan összepakoltam a cuccom, felöltöztem, majd a fürdőbe mentem elintézni az ott elintézendő dolgaimat: mosakodás, fésülködés, fogmosás... Ez volt az én szokásos, szinte már monoton reggeli rutinom, most mindössze annyiban volt más, hogy miközben a sminkemet csináltam a fürdőben – persze az „Always You-ra" táncolva -, Louis egyszer csak válaszolt nekem. Milyen szép nap ez a mai! – gondoltam.

                                                       Today, 7:19 a.m.

louist91: Nem az !

louist91: Embertelen ilyen korán fölkelni , de muszáj bemennem a stúdióba

louist91: Te régóta fent vagy ? 

Egyik kezemmel Carmex-et kentem a számra, míg a másikkal visszapötyögtem Lou-nak a választ:

adelinedarling: olyan háromnegyed hét óta

louist91: Baszki...

louist91: És nem vagy fáradt ?

Nem bazmeg, dehogy! Hogy a halálba lennék?

adelinedarling: őszintén?

adelinedarling: de, rohadtul.

Ekkor már a szemöldökömet lőttem be és bár fél kézzel elég szerencsétlenül ment, eszembe sem jutott volna letenni a telefont, mikor éppen az a szar jelentett minden kapcsolatot köztem és Louis között.

louist91: Hm...

louist91: Nem akarok kioktatónak tűnni , de talán aludni kellett volna az éjszaka ahelyett , hogy mindenféle jött-ment sztárocskával beszélgetsz

Ezt olvasva hangosan felnevettem. Valójában fogalmam sem volt, hogy ezt sértésnek szánta-e vagy sem, de szinte hallottam a hangját, ahogy kimondja ezeket a szavakat. Az az akcentus...

adelinedarling: te is tudod, hogy az a jött-ment sztárocska fontosabb nekem mindennél...

Várni kellett válaszára. Mintha azon gondolkodott volna, mit írjon vissza.

louist91: Tudom

Dehogy tudod, baszki! Honnan is tudnád?

adelinedarling: egyébként meg, ne apáskodj fölöttem, ha ahhoz van kedvem, akár reggelig is fent maradhatok

louist91: Hoppá ! Micsoda lázadó tinivel van dolgom

louist91: És mondd csak , kint maradhatsz sötétedésig is , vagy azt már anyuci nem engedi meg ?

Ó, hogy az a...

adelinedarling: 🙄

louist91: Egyébként meg

louist91: Mi az , hogy ne apáskodjak feletted ? Nem örülnél neki, ha apucinak szólíthatnál ?

Mit gondoltok, mi volt a reakcióm a kérdésére? Nos, maradjunk annyiban, hogy suli után mehettem magamnak új korrektort venni, mert sikeresen leejtettem és összetört. Ez egy kibaszott vicc! Mondjátok, hogy csak viccelt!

adelinedarling: jössz nekem egy korrektorral

adelinedarling: csak szólok

louist91: Mi történt ?

adelinedarling: hagyjuk!

adelinedarling: visszatérve

adelinedarling: te amúgy melyik fanfiction-ben élsz?

adelinedarling: úgy nézek ki, mint akinek kibaszott apakomplexusa van?

adelinedarling: erős, független nő vagyok. nincs szükségem sem apára, sem apapótlékra ahhoz, hogy teljes életet éljek.

adelinedarling: nincs szükségem senki másra.

Igen, ez a mondat már akkor sántított, mikor megszületett a fejemben.

louist91: A helyedben ezt végiggondolnám még egyszer

adelinedarling: már megtettem :D

adelinedarling: és nincs szükségem senki másra...

adelinedarling: rajtad kívül

louist91: Haha

louist91: Így már hihetőbbnek tűnsz egy fokkal

louist91: Egyébként meg

louist91: Nem olvasom azokat a baromságokat, amiket a fanok írnak ...

adelinedarling: mire gondolsz?

Hirtelen nem értettem, azt hiszem, még kicsit reggel volt nekem.

louist91: Fanfiction-ök

louist91: Kissé

louist91: Megrémisztenek

louist91: Azt hiszem

Válaszán magamban felnevettem: Hogy micsoda?

adelinedarling: megrémisztenek?

adelinedarling: komolyan?

adelinedarling: ne már, louis!

adelinedarling: ne játszd az ártatlant, te írtad a no control-t, rémlik? :D

louist91: Nem viccelek !

louist91: Nagyon bizarrnak tartom őket

Mondjuk azt nem csodálom!

adelinedarling: fura vagy!

adelinedarling: de nem hibáztatlak, vannak köztük elég megbotránkoztató sztorik. :/

Arról, meg nem kell tudnia, hogy még is írtam ilyeneket régebben...

louist91: Én vagyok fura ?

louist91: Na , ne nevettess !

louist91: Nem is tudom ki volt az az elveszett lélek , aki fél éven keresztül , olyan eltökélten küldött nekem minden héten levelet Londonba , mintha számítana rá , hogy valaha is választ kap rájuk

E sorokat olvasva mosoly kúszott az arcomra, bár magam sem értem miért, hisz épp beoltani próbált.

louist91: Mégis ki csinál ilyesmit ?

El kellett gondolkodnom válaszomon. Nem voltam benne biztos.

adelinedarling: azt hiszem, csak a nagyon fura emberek.

adelinedarling: gondolod ez baj?

louist91: Mármint, hogy furák vagyunk ?

adelinedarling: ja

adelinedarling: olyan...

adelinedarling: mások.

louist91: Nem

louist91: Nem feltétlen

louist91: A mások olyan különlegesek , nem ?

adelinedarling: de, határozottan :D

adelinedarling: és azt hiszem, én sokkal szívesebben vagyok fura, mint olyan, mint a többiek.

adelinedarling: szerinted ez rossz?

louist91: Nem , angyalom !

louist91: Ha nem lennél fura és ettől különleges...

louist91: Ha nem lennél olyan , amilyen , nem olvastam volna el a leveleidet és most nem beszélgetnénk

Válasza megmelengette a szívemet és teljesen feldobta a napomat (előre is). Ezt egy igen nagy bóknak vettem és úgy éreztem, viszonoznom kell neki. Nem kedvességből vagy illemből, hanem mert tényleg így gondoltam:

adelinedarling: ha nem lennél olyan, amilyen, nem lett volna kinek megírnom azokat a leveleket

adelinedarling: és most nem beszélgetnénk :)

***
azt hiszem ez egy meglehetősen aranyos rész lett, így a végére. :) sajnos, adeline és lou találkozása még egy ideig várat magára (higgyétek el, megéri rá várni), de addigis igyekszem majd minél izgalmasabbá tenni ezeket a részeket, megismertetni őket egymással az online térben, illetve nyilván az a célom, hogy számotokra is minél élvezetesebb legyen olvasni a sztorit.
ha tetszik a történet, kérlek adjátok tudtomra, sokat jelent! :) 
további szép estét nektek! 
/louis' little shit/