Addig-addig bámultam az alig két szóból álló mondatot, míg levegőt is elfelejtettem venni és aztán már csak azt vettem észre, hogy kapkodok után. Rászorítottam a telefonomra, de azt elfelejtettem, hogy fekete iPhone-om alatt ott lapul a tenyeremben az nyugtatóm.
Bámulni kezdtem az apró tablettát és miután lezártam telefonom, az ágyamra dobtam azt, majd a gyógyszeres üvegcse után kezdtem matatni. Szerencsére hamar megtaláltam, kinyitva pedig visszahelyeztem a 0,5 alprazolámot a helyére. Már nem is tűnt olyan jó ötletnek bevenni. Louis tett érte, hogy ne tűnjön annak. Magam mellé ejtettem a Frontin-os dobozt és ismét a kezembe vettem fekete telefonomat. Feloldottam, az üzenet pedig még mindig ott volt, Louis valószínűleg pedig épp arra várt, hogy válaszoljak neki.
- Ez nem lehet igaz. – suttogtam a profilképét bámulva. Az órára pillantottam, melynek mutatója épp abban a pillanatban mozdult a tizenharmadik pontocskára. Konstatáltam, hogy két perc telt el azóta, hogy azt kívántam, Louis bár belépne az ajtón. Ugye, ez az üzenet nem függ össze azzal? – biztos voltam benne, hogy a tizenegy-tizenegyes kívánságok sosem válnak valóra, csak azért csinálják az emberek, mert túl gyengék feladni...
- De ha mégis valóra válnak... akkor Louis most ott áll az ajtóm előtt. – gondolkodtam el hangosan. - Az nem lehet... - fölkeltem és a szobám bejáratához siettem. A kilincsért nyúltam, a kezem remegett, de erősen rámarkoltam, majd fordítottam egyet rajta, a csapdanyelv pedig ekkor kiugrott a helyéről. Nem mertem kinyitni. Mi van, ha tényleg ott van? Vagy ami rosszabb, mi van, ha nincs ott? Összeszorítottam a fogaimat, erőt vettem magamon, majd rántottam egyet az ajtón, az pedig kinyílt. Hogy volt-e odakint valaki? Nem, dehogy... Mint említettem, a tizenegy-tizenegyes kívánságok sosem válnak valóra.
Kikukkantottam a folyosóra, csak hogy biztosra menjek, de a keskeny helység sötét volt és teljesen üres. Louis nem volt ott. Már hogy is lett volna? Ha ott lett volna, nem írt volna rám... Ó, istenem, Louis rám írt és én még mindig nem válaszoltam neki – döbbentem rá. Miért váratom ennyit?
Rohanva tettem meg az utat vissza az ágyamig, annyira kapkodtam, hogy megbotlottam egy földre ejtett ruhadarabomban, de szerencsére félig a matracomra estem, így nem ütöttem meg magam nagyon. Gyorsan bepötyögtem a jelszavam, ami nyilván Louis születési dátumának egy kombinációja volt, majd még vagy hússzor végigolvastam az üzenetet. Frissítgettem, kiléptem az instámból, majd vissza, újraindítottam a telefonomat, bármit csináltam, az a két szó ott volt, ha fene fenét evett is. Nem volt mit tenni... valamit vissza kellett írnom. Ezt követően pedig bepötyögtem azt a két karaktert, amiben biztos voltam, hogy nem rontom el, még hatalmas izgalmamban sem.

Today 11:16 p.m.

adelinedarling: :(

Mi? A picsába! Én nem ezt akartam! Mosolygósat akartam! Louis látta... A kurva életbe! Gyerünk Adeline, csinálj valamit! – cikáztak a gondolatok a fejemben.

adelinedarling: *:)))

Louis írni kezdett, én meg remegtem, mint a nyárfalevél.

louist91: ??

Hülyének nézett... Még jó, hogy hülyének néz, te idióta, egy kibaszott smiley-t küldtél neki és azt is elkúrtad – korholtam le magam.

adelinedarling: szia :)

louist91: ...

louist91: Csak egy szia ?

louist91: Biztos , hogy jó emberre írtam én rá ?

louist91: Csak , mert az az Adeline , akit én keresek , állandóan becézget engem

Keres? Hol keresett baszki? Itt voltam mindvégig...

adelinedarling: szia

adelinedarling: édes?

adelinedarling: :)))

adelinedarling: így jobb volt? :Dd

Azt gondoltam, végül is tök mindegy hogyan hívom, mert ez csak egy álom. Biztosra vettem, hogy percek kérdése és felébredek.

louist91: Na , mindjárt más !

louist91: Ezt már szeretem :D

Csak vigyorogtam a telefonom képernyőjét bámulva, majd az arcomhoz kaptam és csak ekkor vettem észre könnyeimet, amik megállás nélkül folytak, hatalmas cseppekben le, egészen az államig, majd lepottyantak, benedvesítve a pólóm nyakát.

louist91: Te mindig ilyen beszédes vagy ?

Nem, dehogy! - azelőtt annyi minden volt, amit el akartam mondani neki, de most, hogy itt volt rá a remek alkalom, nem jutott eszembe semmi.

adelinedarling: fogalmam sincs, mit írhatnék...

adelinedarling: őszintén szólva, egy picit zavarban vagyok, azt hiszem :/

Bevallottam neki. Úgy gondoltam, Louis nem az az ember, aki előtt rejtegetnem kéne az érzéseimet. Ő maga volt az érzésem.

louist91: Haha , az nem baj

louist91: Azt lehet !

Milyen kedves tőle, hogy megengedte, nem? Kibaszott képtelenségnek tartottam! Ez nem lehet a valóság!

louist91: Mi jót csinálsz amúgy ?

Eltöprengtem azon, hogy tudnia kell-e arról, hogy mit akartam művelni azelőtt, hogy rám írt és úgy döntöttem, nem. Gondoltam, megkímélem ettől. Így írtam valami mást.

adelinedarling: ülök az ágyamon és bámulom a falat, miközben azt mondogatom magamnak „álmodsz, te szerencsétlen"

Volt igazság abban, amit mondtam, ez nem hazugság volt.

louist91: Haha

Kicseszettül azt hiszi, viccelek...

louist91: Nos drágám , attól tartok nem fogsz fölébredni

louist91: Ez nem egy álom

Tényleg azt írta „drágám" vagy annyira be vagyok állva, hogy odaképzelem magamnak azt a szót? – nem emlékeztem rá, hogy fogyasztottam volna bármi tudatmódosító szert az elmúlt pár órában, de egy álomban nem igazán emlékszik az előzményekre az ember, nemde? Na, nem mintha számítana! Mint már említettem, ez egy álom. Az álomból pedig előbb vagy utóbb, felébred az ember. - meg voltam győződve, hogy nem befolyásol semmit ez a kis idilli csevej. Megtehettem volna akár azt is, hogy a fejéhez vágom, mennyire utálom, amiért fájdalmat okoz nekem azzal, hogy nincs mellettem. De persze nem tettem. Bátor voltam, de nem ennyire. Rezgett a telefonom, mire rápillantottam.

louist91: Itt vagy ?

Nagyra nyitottam a szemem, majd pötyögni kezdtem.

adelinedarling: mi?

adelinedarling: persze!

adelinedarling: baszki, bocsi!

adelinedarling: de asszem' leragadtam ott, hogy drágámnak hívtál

Vártam egy picit, a válasz pedig már érkezett is:

louist91: :Dd

louist91: Drágám drágám drágám drágám

adelinedarling: te kibaszottul kórházba akarsz juttatni engem?

louist91: Nem dehogy

louist91: De szeretek az emberek idegein táncolni ;)

Na, igen, ha valamihez Louis nagyon értett, akkor ez ez... Legalábbis az én idegeim már biztosan torkig vannak vele – állapítottam meg.

adelinedarling: ja, azt vettem észre...

louist91: :D ?

adelinedarling: mindegy...

Hosszú másodpercig egyikünk sem koptatta a billentyűzetet, majd egyszer csak Louis nekikezdett. Csak írt, írt és írt. Nem értettem, honnan idéz, a Bibliából?

louist91: Drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám , drágám

Homlokon csaptam magam, miközben a fejemet ráztam. Hogy lehet valaki huszonnyolc évesen ennyire gyermeki?

adelinedarling: még egyszer leírod ezt a szót és azzal a lendülettel hívhatod is a 999-et.. :D

louist91: Drá ...

adelinedarling: ne csináld, lou

louist91: Hopp !

louist91: Azt mondtad Lou ?

Magyarázkodni akartam, de mielőtt még megtehettem volna, jött a folytatás:

louist91: Ok hívhatsz így , ez tetszik !! :D

Hogy ez az ember milyen nagylelkű... Mindent megenged – forgattam a szememet.

adelinedarling: édes tőled, hogy megengeded :))

louist91: Nem vagyok édes ..

Komolyan ezt hitte?

adelinedarling: persze. ahogy alacsony sem.. :D

Tudtam, hogy gyűlöli, ha a magasságával viccelődnek, de nem bírtam ki, hogy ne hozzam fel, annak ellenére, hogy biztosra vettem, hogy bőven magasabb nálam.

louist91: Hé , mi bajod a magasságommal ?!!

Sejtettem, hogy nem fogja szó nélkül hagyni.

adelinedarling: semmi! épp megjegyeztem, milyen magas vagy

adelinedarling: te nem figyelsz rám, louis :(

louist91: De figyelek !!

louist91: Már hogy is ne figyelnék az én kis drágámra ?

Ez az ember biztos nem tiszta - állapítottam meg magamban. És ekkor megint írt:

louist91: Aki mindig olyan kedves , törődő és figyelmes velem

louist91: És aki annyira szeret ...

louist91: Érted élek babám , eskü !! :D

Na, nálam itt szakadt el a cérna. Lezártam a telefonom és elhajítottam messze, az ágy másik végébe. Körülöleltem lábaimat, miközben utat engedtem könnyeimnek és hangosan felzokogtam. A karomat csipkedtem, magamat pofoztam, hátha attól felébredek, de nem történt semmi! A telefonom pedig ismét megrezzent... Mi történik velem?

***
ehhez nincs mit hozzáfűznöm, szerintem a rész magáért beszél.
akik ismernek, azok tudják mennyire szeretem húzni a cselekményt, erre lehet számítani tőlem most is.
sok-sok résznek lesz ilyen félig instagram dm feeling-je, remélem hamar megszokjátok. :)
ha tetszett, kérlek írj egy pár szót, vagy jelöld a részt csillaggal!
/louis' little shit/