› minsung › fluff › friends to lovers ›
› 926 szó ›
  
  
  
  

· · • • • ✤ • • • · ·

Az idősebb illata csak úgy porondozott orrában; ott tekergőzött az édes vanília aromája, amitől mintha amint elért az illatos oxigén tüdejéig, az ott virágokat bontott volna — bár szép halál is lett volna; megfulladni abban, hogy a másik milyen csodálatos volt.

Oldalra fordította a fejét; íriszei azonnal cikázni kezdtek a magasabb arcán, azon édesdeden futkároztak az éjszakai fények legszebbjikei, azokkal egy újabb csillaggá formálva a fiút. A fiút, aki nappal egy csodásan megfestett bárányfelhő volt, a sötét órákban pedig csillámporra hasonlító csillag.

Mind a kettő elképesztően illett hozzá. S mind a kettőre szükség volt a létezéshez; hiszen a fiatalabb mindig az ég alatt állt és ahogy felnézett rá, rögtön a barna hajú jutott eszébe - aki éppen elcsodálkozva a Tejútrendszerben, mellette szuszog. Nem aludt, de túl nyugodt volt, hogy ez másképp hasson.

De Jisung hazudott volna, ha azt mondja, hogy csak a firmamentumról ötlött eszébe a másik. Hiszen ez nem volt igaz, mindenről is ő jutott eszébe.

Íriszei továbbra is fürkészték a mellette fekvőt; csak úgy itta magába a másik kilétét, el akart abban mégjobban veszni, egyre csak jobban és jobban, a fiúhoz bújni, annak nyakába fúrva orrát beleszédülni illatába, szembogarait legeltetve szinte belevakulni a másik gyönyörűségébe és majdhogynem mozgásképtelenné válni a másik érintései alatt.

Igen, ezt akarta.

Meg még valamit; megcsókolni a fiút.

De mondhatni, eddig nem merte. Miért merte volna, hiszen csak két hónapja ismerték egymást, hiszen csak barátok voltak — hiába tudta, hogy a barátok nem akarják egymást megcsókolni ennyiszer.

De mi van, ha ő akarta ezt? Elrontott volna mindent, ha megteszi? Talán. De érdekelte? Nem. S talán csak azért, mert elvette az eszét annak ármánya, hogy az idősebbel túlságosan angyali volt kapcsolata ehhez. Nem hitt abban, hogy a barna hajú egy árva, ártalmatlan csók után felállt volna mellőle és elfutott volna.

Ha pedig így lett volna, ő utána futott volna. Nem azért, hogy akarata ellenére magához rántsa, hanem azért, hogy tisztességes távolságban mögötte loholjon és figyeljen, hogy nehogy baja essen a magasabbnak a fáradhatatlanul kormos estében.

Az egész lelkét feláldozta volna azért a csókért.

Főleg amint az idősebb felé fordult. Orruk majdhogynem összeért, Jisungot hirtelen csapta meg a másik szemeinek csillogása. Azok annyira beleégtek a fiú retinájába, félő volt, már soha többé nem lesz képes anélkül élni, hogy ne azt lássa mindenhol.

De ő nem bánta.

Ő ezt akarta.

Talán ezért is araszolt abban a pillanatban közelebb. Vagy lehet ezen az is segített, hogy ajkait megcsapta a másik lélegzetvétele, ami enyhén elnyílt dunyhái közt szűrödött ki.

Jisung akár arra is adta volna a fejét, hogy csak egymás tüdejébe lélegezve piszmákoljanak az életben addig, amíg el nem hullnak, de talán akkor túl rövid lett volna az idő amit együtt eltölthettek.

Ezért csak azt a párat nyelte el; de azt olyan szívesen. Egyre közelebbről és közelebbről, orruknak már oldalaik préselődtek össze, Jisungénak hegye már finoman neki is nyomódott az idősebb puha arcának; azt hitte, hogy már csak ennyitől elájul.

— Minho... — Szökött ki egy ismeretlen helyről ajkai közül, miközben jobb kezét felemelte és kissé jégcsapos ujjait a mázas bőrtengerre folyatta; Minho arca akárcsak a napsütétes nyár úgy lágyította meg Jisung koratavaszi jeges nyúlánkjait, azzal hagyva, hogy pórusaik összemáljanak, azzal egy hatalmas olajfestményt kreálva az éjszakai égbolt vásznán.

Szinte röhejesen tökéletes volt az egész.

Talán Minho is ezért nem húzódott el? Vagy csak mert ő is tényleg akarta ezt, vagy mert Jisung csak annyira túlitta magát szerelmének mérgével, hogy már hallucinációi voltak?

Nem tudta.

De nem is érdekelte.

Ő csak meg akarta kóstolni végre azokat a csodásan kidíszített szedres piskótákat, amik már olyan hosszú hetek óta vártak rá.

Rendben, talán csak négy hét.

De attól még azok tizennégynek tűntek és Jisung nem most szándekozott azon filózni, hogy mégis mennyire rémes volt időérzéke, ha az idősebbről volt szó. Minden téren.

Hiszen talán nem volt az olyan átlagos, hogy ezt a röpke húsz másodpercet egy bolyhos félórának érezte.

Azt, amíg az előterben evezett, majd mint egy puskagolyó, úgy szárnyalt át az ellenfél kapuján. S lehetett volna ez a sztori ellenségekből szerelmesek ilyen téren, hiszen amint előrébb mozdította fejét és ajkai pusmogva nyomódtak neki a másikénak, ő egy pillanatra megszakította a világgal a kapcsolatot.

Ő biztos volt benne, hogy ott egy pillanatra elájult.

De mi mást is tehetett volna, hiszen Minho dunyhái olyan tökéletesen illeszkedtek övéire, olyan mennyeien forrtak össze már az első másodpercben.

Tehát Minho is akarta ezt.

Jisung pedig azt hitte menten a földbegyökeredzik testével ennek gondolatára, annak gondolatára, ami csak bátorított rajta és lassan a másik nyakára és arcának alsó részére fogott, majd közelebb húzta azt magához. Vészesen nyomult előre, hadserege egyre csak tört be az ellenfél bázisára, egészen addig, amíg a kapitány át nem törte a kaput. Amint egy szemhunyásnyira összeért nyelvük, Jisunggal megfordult a világ. Sikítani akart, tombolni, bordáinak közében olyan erősen akartak kiszakadni a virágok, az alattuk terjeszkedő pillangóhad pedig éppen köldökét próbálta átvágni; komolyan el fog ájulni.

Egy apró sóhaj szökött ki ajkain, ami egyenesen Minho torkában landolt, mire az lehunyta pilláit; drasztikusan csökkent valóságérzete.

Jisung csigásan vált el; nem azért, mert a csókot akarta megszakítani, hanem azért, mert látni akarta Minhot. Annak egészen biztosan kipirult arcát, elvörösödött nóziját és elszívott ajkait — el akart veszni a látványban.

Tekintetét ide-oda kapta. Azt sem tudta, hogy éppen mit lessen az előtte fekvő csillámporos merényleten. Minhonak egyszerűen csak mindene olyan...

— Gyönyörű — suttogta a fiatalabb, majd újonnan a szedres kertnek nyomta saját almafáit; mint egy édes kis nyári piknik.

A piknik, ami talán hosszú percekig tartott. Talán órákig. Napokig? Hetekig? Honapokig? Évekig? Egyikük sem tudta még. Ők egyedül csak azt tudták, hogy Minho felhői a lehető legtökéletesebben passzoltak Jisung felhőkarcolóihoz, ezt pedig szívesen fitoktatták.

Örökre azt akarták tenni.

· · • • • ✤ • • • · ·
  
  
  
  

› puszi a homlokotokra és remélem tetszett nektek ez a kis szösszenet itt<3