Amikor kinyitottam a szememet, az első amit megpillantottam az a homokos tengerpart. A buszban már senki sem volt rajtam kívül így kiszálltam.

-Felébredtél? - kérdezte Sensei, aki a csomagokat hordta be egy nagy házba.

-Ez a nyaraló? - ámultam el az épületen.

-Igen. A többiek már bementek, most osztják fel a szobákat.

-Akkor segítek neked - emeltem meg két táskát.

A ház nem csak kívülről, de belülről is nagyon menő volt. Amint beléptünk velünk szembe egy folyosó volt, a legvégén pedig egy lépcső. Jobb oldalt két csukott ajtó, bal oldalról pedig egy ajtó nyílott. Az utóbbi a konyhához és a nappalihoz tartozott, amiket egybeépítettek.

-És hány szoba van összesen a házban? - néztem Senseire, miután mindent becipeltünk.

-A nappali és a konyha ugye egybe van, van két fürdőszoba egy lent egy fent, és összesen 6 hálószoba. 5 darab fent és egy lent.

-Oké, elosztottuk a szobákat - jött le Sakuya vigyorogva - Remélem nem baj, ha ketten kell egy szobán osztozkodnotok - nézett ránk.

-Szóval miénk az alsó szoba - értettem meg rögtön.

Beléptem rögtön az első ajtón, és kiakadtam. Jóhiszeműen elhittem, hogy egy kétszemélyes szoba az, két ággyal. Nos a kétszemélyes stimmel, csak a két ágy nem. A szoba gyönyörű volt, még egy kis terasz is nyílt belőle. Amin kiakadtam az a sarokban álló franciaágy.

-Hát ez megszívtuk - hozta be a csomagjait Sensei - Belül vagy kívül szeretnél, majd aludni?

Nem válaszoltam, hanem kirontottam a szobából, hogy megkeressem ki ezért a felelős.

-Ha Sakuyaékat keresed, már lementek a strandra - jött utánam Sensei.

-Neked ez így tényleg megfelel?! - ragadtam meg a vállát.

-Igen. Ne aggódj, nem fogok rád mászni, vagy bármi ilyesmi.

-Szerintem kettőnk közül neked van a legnagyobb okod az aggodalomra - néztem rá unottan - Ha nem esett volna még le, én nem a lányok iránt vonzódok.

-És? Megbízok benned, nem hinném, hogy bármit csinálnál velem. Ha mégis, biztos lehetsz benne, hogy a megtorlás nem marad el - paskolta meg a fejemet.

-Hogy tudod, ezt ilyen mosolygó arccal mondani? - akadtam ki.

-Tehetség.

-Milyen szerény - motyogtam.

-Nem megyünk le mi is a partra? - kérdezte.

-Semmi kedvem - húztam a számat.

-Én lemegyek, nehogy a srácok még vízbe fojtsák magukat - nézett rám mosolyogva.

Miután elment tanácstalan voltam. Végül körbejártam az egész házat.Hamar végeztem, ezért kisétáltam a szobánkból nyíló teraszra. A tengerpartra pont nem tudtam rálátni, hanem a ház mellett lévő fás területre. A teraszon volt egy kis asztal, körülötte két székkel, és egy hintaágy. Ráültem, de annyira kényelmes volt, hogy inkább elfeküdtem. A szellő kellemesen ringatta, én pedig lehunytam a szemem. Úgy éreztem, minden gondom elszáll. Pár óra múlva hallottam, hogy Kentoék visszajöttek a strandról. Nem foglalkoztatott különösebben, ezért fel sem keltem.

-Megvagy! - lépett ki Sensei a teraszra - Sejtettem, hogy itt talállak - nevetett fel.

-Mi az? - ültem föl.

-Arra gondoltunk, hogy rendelünk pizzát. Milyet kérsz?

-Mindegy - vontam meg a vállam.

-Oké, akkor egy babos pizza... - fordult sarkon.

-Mi?! Nem! Nehogy olyat rendelj! - pattantam föl, de megbotlottam a hintaágy lábában, és pofára estem.

-Pedig azt mondtad neked mindegy - guggolt le hozzám Sensei.

-Egy kukoricás pizzát kérek - motyogtam.

-Oké, akkor a babos kihúzva - állt fel, és otthagyott.

-Nii-san, miért fekszel a földön?

Oldalra fordítottam a fejem. A korlát túloldaláról Kento és Taku nézett rám furcsán.

-Csak elestem - tápászkodtam fel, és leporoltam magam - Egyébként, mit csináltok?

-Gondoltuk körbejárjuk a házat, és a környékét, amíg megjön a kaja.

-Aham. Vigyázzatok magatokra.

-Nii-san, ugye tudod, hogy a ház 5 méteres körzetén belül maradunk?

-Minek kellettem én ide? - morfondíroztam, és átmentem a nappaliba. Kiszedtem a hűtőből egy kólát, amit még a benzinkúton vásároltunk. Nagyon jól esett a hideg ital, mert amióta elindultunk nem is ittam.

-Mikor érkezik meg a pizza? - kérdeztem az éppen belépő Senseitől.

-Legalább fél óra - válaszolta - Hm, csinálni kéne valamit...

-Egyetértek - ragadtam meg a kezét, és a kanapéhoz vezettem. Ledöntöttem, és fölékerekedtem.

-Fogadjuk, hogy ez a büntetésem a pizza miatt - sóhajtott fel - Pedig csak vicceltem.

Egyre közelebb hajoltam hozzá. De nem csókoltam meg.

-Én is csak vicceltem - húztam ördögi mosolyra a számát - Ne feledd Sensei, hogy a poénjaid nem maradnak megtorlás nélkül.

-Khm.

A hangra mindketten odanéztünk. Honoka állt a kanapé mellett.

-Mikor jön meg a kaja? - kérdezte, mintha teljesen természetes lenne, hogy két fiú elég félreérthető helyzetben fekszik a kanapén.

-Még fél óra.

Nem szólt semmit, csak bólintott, és az asztalról felnyalábolt chipszes zacskóval együtt, elhagyta a helységet.

-Szerintem ezt a lányt a kaján kívül, semmi sem hatja meg - jegyezte meg Sensei.

-Eddig én is, csak enni láttam. Vajon, ha mindig eszik, hogyhogy nem hízik meg?

-Féltékeny vagy rá mi? - vigyorgott Sensei.

-Miért lennék az? Tudtommal nem vagyok kövér.

Sensei megragadta a karomat, és most én kerültem alulra.

-Hm, akkor ez mi? - csippentett bele a hasamba.

-Azt akarod mondani, hogy duci vagyok?! - tettettem felháborodást.

-Ilyet egy szóval sem mondtam - kuncogott.

-De nyíltan céloztál rá!

-De akkor sem mondtam ki nyíltan, szóval jelen pillanatban bármire gondolhatok.

-Azzal, hogy belecsippentettél a hasamba, és ducinak mertél nevezni, arra a következtetésre jutottam, hogy azon gondolkozol, hogy tényleg duci vagyok - érveltem.

-Honnan tudod, hogy nem arra gondoltam, hogy meztelenre vetkőztetlek, aztán különféle mocskos dolgokat csinálok veled? - suttogta a fülembe pimaszul. Enyhe pír jelent meg az arcomon. Belegondoltam, és nem tartottam tőle vagy ilyesmi, inkább teljesen felizgatott. Igazából mindig is tetszett Sensei, de ezt a világért nem mertem volna bevallani.

Hirtelen csapódott a bejárati ajtó, Sensei meg gyorsan lekászálódott rólam. Azért nem lenne olyan jó, ha ilyen helyzetben találnának minket.

-Már vissza is értetek? - pillantottam meg a konyhába belépő Kentoékat.

-Nii-san, csak 10 perc telt el... És mondtam, hogy csak körbesétáljuk a ház területét - vett ki a hűtőből egy üveg ásványvizet.

-Srácok! - rontott be Sakuya egy dobozzal a kezében - Játsszunk! - nézett ránk csillogó szemekkel.

-Activity? - olvasta le Sensei a játék címét.

-A lányok nem akarnak jönni, szóval csak mi öten játszanánk. Na?

Már ellenkeztem volna, de meg sem várva a válaszokat, Sakuya kialakította a csapatokat.

-Oké, akkor én leszek Kentoval és Takuval, és akkor Iori Keitoval.

-Nem igazságtalan kicsit, hogy ti hárman vagytok? - kérdeztem.

-Nem, mert ti mindketten felnőttek vagytok, ráadásul Iori két ember agyi szintjével is felér - bölcselkedett.

Hát kösz. Kentoék kezdtek. Taku húzott egy kártyát, és felállt. Először egy egyest mutatott jelezve, hogy a szó két külön szóra bontható. Összetette a két kezét, mintha imádkozna.

-Imádkozik! - kiáltott fel Sakuya. Taku ingatta a fejét, hogy majdnem.

-Ima! - találgatott Kento. Ez már jó volt. Jöhetett a szó második fele. Ami olyan egyszerű volt, hogy én is azonnal kitaláltam.

-Könyv! Imakönyv! - jött rá a két fiú a megoldásra.

-Igen - ült vissza a helyére Taku mosolyogva.

Viszont most rajtunk volt a sor.

-Gondolom én mutogatok - néztem Senseire unottan. Húztam egy kártyát. Azt hittem eldobom az agyam. Ha ezt kitalálja minden elismerésem.

Az ujjaimmal apró kerek füleket rajzoltam a fejem fölé.

-Aham... Szóval valamilyen állat, aminek füle van - gondolkodott Sensei.

Ekkor a kezemmel nagy hasat mutattam magamon.

-Terhes? Terhes vagy?!

A fejemre csaptam. Egyszerre mutattam a füleket és a hasat.

-Terhes állat? - találgatott.

Megráztam a fejem. Úgy tettem, mintha egy edényt tartanék, és ennék belőle valamit.

-Jézusom, remélem nem a születendő kölyködet etted meg... Na jó, szóval valamit eszik. Öhm...

Ekkor a pólómat feltűrtem, hogy csak a hasam látszódjon belőle, és újra elmutogattam, amiket az előbb.

-Mi van? Ezt nem értem. Nincs bunda a hasán? Milyen állat már ez?! - akadt ki Sensei.

-Lejárt az idő - szólt közbe Taku - Mi volt a megfejtés?

-Micimackó - huppantam le sóhajtva.

-Ez mégis, hol volt az?! - akadt ki Sensei még jobban.

-Medvefülek, nagy has, ott ettem a mézet.

-Akkor miért kezdtél el vetkőzni?!

-Az azt akarta kifejezni, hogy egy ilyen póló van rajta! - szálltam vitába.

-Ez akkor sem volt Micimackó! - tiltakozott.

-De az volt!

-Öhm, bocsi de folytathatnánk? - szólt közbe Kento.

-Én nem játszok olyannal, aki még ilyen egyszerű feladványt se tud kitalálni! - makacsoltam meg magamat.

-Istenem, hogy lehet valaki ennyire gyerekes? - fogta a fejét Sensei - Azt hittem ennél érettebb vagy.

-Bocs, hogy ennyire gyerekes vagyok! - álltam fel mérgesen, és otthagytam őket. Betrappoltam a szobába, és bevágtam magam után az ajtót. Arccal előre az ágyra vetettem magam, majd a fejem a párnába fúrtam. Tényleg gyerekesen viselkedtem, ezt még én magam is tudtam. De a legjobban az bosszantott, hogy Sensei váltotta ezt ki belőlem. Ennyire sosem szoktam visszamenni egy óvódás szintjére. Nagyot sóhajtottam. Persze a büszkeségem miatt, nem fogok bocsánatot kérni.

Hamarosan megérkezett a pizza, de nem akartam kimenni hozzájuk. Nem is voltam annyira éhes, legalábbis elhitettem magammal. Inkább kisétáltam a teraszra, és átmászva a derékig érő, fa elemekből álló korlátot, megindultam a ház mellett található fás rész felé. Minél beljebb kerültem, annál több fa került az utamba. Olyan volt, mint egy erdő. Nem tudtam merre megyek, de jól esett a séta. Ha ideges vagyok, akkor elég csak kiszellőztetnem a fejem. Ilyenkor általában sétálni megyek vagy ilyesmi. Az ilyesmi alatt az értendő, hogy ha a szobámban ülök, akkor kidugom a fejemet a nyitott ablakon.

Nem tudom mennyi ideje mentem. A gyomrom hangos korgása jelezte, hogy ideje visszafordulnom. Sajnos nem épp legjobb tájékozódási képességemnek köszönhetően, mire visszaértem a házhoz már besötétedett. Besurrantam a bejárati ajtón. A földszinten sötétség volt, csak az emeletről szűrődött le egy kevéske fény. Bementem a konyhába, majd felkapcsoltam a villanyt. Az asztalon észrevettem egy pizzásdobozt, amin a nevem szerepelt. Meghatottan kinyitottam, és boldogan konstatáltam, hogy egy egész kukoricás pizza van benne. Szedtem pár szeletet egy tányérra, és betettem a mikróba. Annyira belemerültem a tevékenységembe, hogy észre se vettem, hogy valaki figyel.

-Már azt hittem felfaltak a cápák.

Ijedtemben megpördültem a tengelyem körül. Sensei állt az ajtókeretnek támaszkodva. Fürdésből jöhetett, mert a hajszálai végéről még csöpögött a víz, nyakáról pedig egy törülköző lógott. És mindössze csak egy szál boxer volt rajta.

-Nem mentem be a tengerbe - fordultam vissza zavartan.

-Pedig azt hittem. De azért vigyázz velük. Ravasz állatok.

-Majd igyekszem - motyogtam, és leültem az asztalhoz a már megmelegített kajámmal. Csendben nekiálltam megenni, de eléggé zavart, hogy Sensei folyamatosan figyel. Nem tudtam mit mondani neki. Az lett volna a legegyszerűbb, ha bocsánatot kérek, de nem tettem. Inkább figyelmen kívül hagytam, és ettem. Mire befejeztem, Sensei már nem volt ott. Mint egy fantom, komolyan mondom.

Kimentem a folyosóra, mert elfelejtettem bevinni a bőröndömet a szobába. Kivettem a pizsamámat, ami egy melegítő alsóból és egy pólóból állt, és elindultam fürdeni. Mikor végeztem úgy voltam vele, hogy majd reggel becipelem a cuccomat. Fáradtan beléptem a sötét szobába. Csak a Hold fénye világított be az ablakon, és a terasz fele nyíló üvegajtón. Sensei az ágyban feküdt betakarózva a fal mellett. Óvatosan felemeltem a takarót, és befeküdtem, lehetőleg minél távolabb tőle.

-Hé - szólalt meg hirtelen.

-Baszki, a szívbajt hozod rám - korholtam le.

-Nem akarsz bocsánatot kérni?

Tudtam, mire gondol.

-Nem.

-Nagyon makacs tudsz lenni - nevetett fel.

-Nem is vagyok makacs! - duzzogtam.

-Igazad van. Inkább gyerekes.

-Tudod Sensei, marha idegesítő vagy - hunytam le a szemem.

-Lehet. De én, csak egy embert szeretek idegesíteni.

Az ágy halkan megnyikordult. Mire észbe kaptam két kar ölelt át.

-Mit csinálsz? - kérdeztem érzelemmentesen.

-Megmondtam, hogy szeretlek piszkálni. Addig maradunk így, amíg bocsánatot nem kérsz.

-Azt lesheted. De remélem tudod, hogy ezzel csak reményt adsz nekem?

-És? Nem zavar a dolog, mert én a férfiakat és nőket is szeretem. Bár eddig úgy vettem észre, hogy jobbjára a férfiak felé húz a szívem - harapott bele játékosan a fülcimpámba.

-Szörnyű vagy - motyogtam.

-Még mindig nem akarsz bocsánatot kérni?

-Természetesen nem - vágtam rá azonnal.

-Hát akkor egészen reggelig így maradunk. Jó éjt!

Nem szóltam semmit. Pár perc múlva már csak az egyenletes légzést lehetett hallani. Nehezen tudtam elaludni. Éreztem Sensei lélegzetét a bőrömön, és kirázott a hideg. A vérem elég rossz testrészembe kezdett vándorolni, és erre még rátett egy lapáttal, hogy Sensei átölelt. Lehunytam a szemem. Egy tíz percen belül elnyomott az álom.