Pár nap múlva:

*Hungary szemszöge*

Legutóbbi emlékem még az volt, hogy zötykölődve haladtunk valamerre, viszont annyit kanyarodtunk, hogy teljesen elvesztettem az irányérzékem.

Lassan kinyitottam a szemem. Valami puha ágyban voltam. Körülnéztem, felmértem a környezetemet; nagyobb, és rendezettebb szoba, mint az enyém otthon. Egy hatalmas ablak egyenesen a gyönyörűszép virágokkal teli kertbe adott betekintést; a színpompás virágok felett tengerkék ég terült el, elrejtve pár bolyhos felhőt.

Nehezen kikászálódtam az ágyból, és végig néztem magamon az ezüstös tükörben: egy pandás póló volt rajtam, és egy fehér rövidgatya. A hajam szokás szerint úgy nézett ki, mint egy boszorkánynak; össze meg vissza állt.

Odasétáltam az ablakhoz, és kinyitottam. Reggel volt, a nap tüzesen sütött le, ellenben éreztem a karomon végigfutni egy kellemes borzongást; ez nem volt más, mint egy enyhe szellő.

A kilátás valami felfoghatatlan volt:
Az írzöld pázsitot a hajnali harmatcseppek serege csapta meg oldalról, a felszálló rovarok szárnyán játszva csillogott a napfény... a virágok ezer meg ezer színben tündököltek.

Ahogy jobban kihajoltam az ablakon, ami mostmár tárva-nyitva állt, megpillantottam egy sötétbarna hajú, szemüveges fiút – aki nem volt más, mint Austria – és éppen kertészkedett.
Annak ellenére, hogy tudtommal elrabolt, és elméletileg utálom, rámosolyogtam. Ha már ilyen szép helyre vitt, hogyan lehetnék dühös?
Különben is, kiskoromban barátok voltunk...

Kis idő múltán rám tévedt a tekintete,  – amiből kifolyólag észrevett – és felém intett.

Visszaintegettem neki, és felöltöztem.
Egy virágos egyberuhát választottam, amin ibolyák voltak.

Csupán azért, mert kiskoromban Prussia ibolyákat adott nekem, mert tudta, hogy a lila virág a kedvencem.
Emlékszem, hogy a barna tincseim közé is tett egyet, mintha otthon még is volna...

Remélem Austria nem fog haragudni, bár ő nagy eséllyel nem tudja, hogy az ibolya nálam mit, illetve kit is szimbolizál.

Amikor már a korridoron sétáltam, eszembe ötlött, hogy a hajammal semmit sem kezdtem, így hát az ujjaimmal kifésültem, és hirtelen
– menet közben – elkezdtem befonni.

Kis bolyongás után sem találtam ajtót, így – jól neveltségemhez híven – legközelebbi ablakon kimásztam.

Mint a macskák, talpra érkeztem, ami meglehetősen furcsa jelenség volt egy olyan lánynál, mint én; sose voltam jó testnevelésből. Amikor fel kellett másznom a kötélre, sosem sikerült. Bár, igaz ami igaz, a fekvőtámaszt jobban csináltam mindenkinél.

Egyszer Prussiával versenyeztünk, hogy ki tud több fekvőt csinálni. Csodák csodájára én nyertem. Rendesen meg is kergetett utána.

Hiányzik.
Akármilyen nehéz is beletörődnöm, nekem nem Austria-t szánta a sors.
Hanem Prussia-t. Most is hiányolom. Vajon feltűnt neki, hogy nem vagyok otthon?

Az írzöld fű selymesen simogatta a talpam, és igyekeztem beszippantani a természet illatait. Felemelő érzés volt!

Austria egyszercsak feltűnt az egyik márványoszlop mögül, és bariton hangján odaszólt hozzám.
-Van kedved ellátogatni velem a piacra? Vennénk friss gyümölcsöket, akár nézhetnénk pár ruhát is...
-Persze, miért ne. - mosolyogtam rá. Nem akarom megbántani, inkább boldognak tettetem magam, minthogy megsértsem.
Bár megérdemelné.. hisz elrabolt.

⭕️⭕️⭕️

Lovaskocsin értünk ki a piacra, és mintha egy ismerős lovat láttam volna elgaloppozni. Csernyanka?

Tétovázva tekintettem körbe és körbe.
-Hungary, gyere! - siettetett a szemüveges.
-Oké, oké, megyek..

Általános esetben a boltok, árusítópultok, és minden egyéb kereskedők le sem tudtak volna vakarni engem magukról, addig alkudtam volna. De most, valahogy a legkisebb erőfeszítésembe sem tellett elgyalogolni az új "innovációk" mellett, vagy azok a tipikus "Vedd meg, vagy értelmetlen az életed" termékek előtt.
Austria aggódva nézett rám, érezte, hogy nem vagyok önmagam. Ezt szóvá is tette, amit lehet, nem kellett volna.
-Hungary, valami baj van? Nem így szoktál viselkedni. Régen még futottál minden butikhoz, minden bolthoz...
-Igen, de már nem vagyok a régi. Megváltoztam. Te is megváltoztál.
Mi, emberek akármilyen negatív vagy pozitív: változunk.
-Csak egy dolgot nem értek. - itt egy kicsit tétovázott, majd folytatta.
-Miért? Miért változtál ennyit? - kérdezte.
-Hogy én?! Mert... - megköszörültem a torkom.
-Egy : Eltaszítottál magadtól.
Kettő : Utána elhagytál.
Három : Visszatértél, majd elküldtél.
Négy : Az érzelmeimmel játszottál.
És végül : Szerelmes lettem! - a mondatom végét már szinte bőgtem.

A volt szerelmem szemébe mondtam az igazat. Túlléptem rajta. Nem érdekel. Nem is maradhat köztünk semmi, hisz nem is volt köztünk semmi.

Minden olyan gyorsan történt.
Egyik pillanatban még Austria fejéhez vágtam a véleményemet, aztán sírtam, majd ő elvörösödve kiabált velem, durvább dolgokat kiáltott a szemembe. Eztán a semmiből Csernyanka hátán Prussia tűnt fel, aki leugrott onnan, és sec-perc alatt mögém állt, és hátulról átölelt.

Austria egyszercsak nekiment Prussia-nak, hogy mit képzel, elvesz tőle engem, majd megütötte.
Abban a pillanatban megérkezett még egy ló, amin Belorus ült, és egy hirtelen mozdulattal leszökkent Kamisin hátáról.
-Alexej, mit képzelsz, elveszed tőlem Hungary-t?

Prussia kitágult szemekkel nézett Austria-ra, majd félve rám pillantott, hogy megbizonyosodjon róla, hogy hallottam-e a titkolt nevét.

-Alexej? - kérdeztem ügyelve, hogy jól ejtsem ki a nevét.
-Mostmár tudod. Austria, hagyj minket békén. - parancsolt rá a fehérhajú.
-Na várjatok; Alexa nem is tudta, hogy mi a titkolt neved? - bökte ki a kérdését.
-Nem.
-Nem tudtam. De te tudtad az enyémet, én a tiedet mégsem.
Miért...? - de ahelyett, hogy végigmondtam volna a mondatomat, Prussia karjait a derekam köré fonta,
és közelebb húzott magához. A karjaimat a nyaka köré tettem, és a következő mondatot suttogta a fülembe:
-Nem érdekes, hogy tudod-e a másik teljes nevét. Csak a tudat, hogy szereted, és küzdenél érte ameddig csak szüksége van rád. - ezután maga felé fordította a vörös fejemet, és lágyan megcsókolt. Visszacsókoltam, és egyre jobban szorítottam, hogy soha többé ne váljanak el útjaink. Prussia engedett egy kis levegőt nekem, és aztán újra megérintette az ajka az enyémet, de mostmár erőteljesebben.

-Oké, hogy szeretitek – sőt, inkább imádjátok egymást – de a piactér közepén vagyunk, embertömegek között, és sokan titeket néznek. - törte meg a "csendet" Bella.
Pirulva bontakoztunk ki az ölelésből, és megfogtuk egymás kezét, úgy sétáltunk.

Austria nem tudom, hogy beletörődött-e a tudatba, hogy Prussia-val maradok, de békésen távozott.

A Naplemente a rózsaszínes-vöröses fényével kísérte utunkat a házamhoz vezető úton.
Én Prussia előtt ültem, és kényelmesen hátradőltem a vörösszemű mellkasára. A fejem a fiú vállán pihent, így ügettünk lassan a hazámba.

~Tú bí kontinyúd... ~

Bónusz szó: olvasóimtól

Remélem tetszett!

Hamarosan a történet végéhez érünk. Bizony, ezt is megéljük majd: PetraSunlight befejez egy könyvet.

Véleményeket kérek!

Pusznya 😘