Sziasztok!

Alexandra Elizaveta Hungary életét most kicsit félretesszük, együtt kalandoznak, utazgatnak Alexej Gilbert Prussia-val.

Most kis "epizódok"-at fogtok látni, hogy mi zajlik a többi országgal.

Figyelem!
A karakterek vezetéknevét nem írom ki. Helyettük az országuk neve lesz ott.

Így néz majd ki egy név :
_titkos név_keresztnév_országnév

Jó szórakozást!

*America & England*

Egy őszi Vasárnap reggel, a lehullott sokszínű falevelek fedték el az utakat,
az aranysárga Nap szinte ki sem látszott a kósza felhők közül, bár néhol elérték a sugarai a földet. Ott, ahol a vörösmókusok futottak jobbra s balra a fenyőágakon, ahol a vízimalom miatt volt hangos a vidék, sétálgatott céltalanul – vagy talán rejtett céllal – két ifjú szőkés hajú fiú.
Az egyik orrán egy öreg szemüveg pihent, másiknak viszont szabad volt az arca. Élvezték a friss őszi illatokat,
amelyek körülvették őket.

A szemüveges fiú egy vörös levelet lóbált a kezében, és a talajról összegyűjtötte azokat, amiknek szép színűk volt.

Az út ki sem látszott a sok falevél közül, annyira vastagon takarta azt.

America, amikor megunta, hogy England rá sem hederít, lehajolt, felemelt rengeteg levelet, és rászórta Englandre, ezzel a mondattal kísérve:
-Támadáás!

A fiú erre szaporán igyekezett leszedni magáról a faleveleket, amikor végzett, messzebb futott, és építeni kezdett egy színes – nagyon nagyon színpompás – bunkert, amely  mögé el tud rejtőzni. Megkezdődött a csata, amiből végül a szemüveges került ki győztesen.

England feltápászkodott, és odanyújtotta a jobb kezét a másik fiúnak. America boldogan kezetrázott vele, majd betértek a vízmalomhoz.

America be is kopogott. Mivel nem volt semmi válasz, ezért óvatosan belökte a vén tölgyfaajtót, – ebből következett, hogy az egy hangos nyikorgást eredményezett, amitől England kissé összehúzta magát – és egy szőke fiú tűnt elő az egyik fal mögül.
-Jónapot, mi járatban vannak itt? -kérdezte. England tetőtől talpig végigmérte a srácot; magasabb volt nála, és hosszú, nyakig érő aranyszőke haj takarta a vállát.
-Egy kis italra gondoltunk, hogy pihenésképpen azt fogyasszuk... -beszélt lassan America, és a mellette álló England-re sandított, aki egy bólintással válaszolt neki.
-Ó, persze, fáradjanak csak bejjebb; érezzék magukat otthon! -hívta be őket szórakozottan a fiú.

America-t lassú léptekkel követte England, és amikor befordultak egy kanyarban, – a folyosón – egy otthonos kis lakás tárult a szemük világa elé, annak ellenére, hogy konkrétan egy vízimalomban voltak.
-Latte Macchiato jó lesz? - kérdezte a konyhából a hosszúhajú.
-Tökéletes. -mondták hőseink.
-Amúgy hogy hívnak titeket?
-Én Jason Arthur England vagyok, de szólíts csak Arthurnak. -állt fel a fiú, és odasétált a kávét készítőhöz megnézni, hogy hogyan tevékenykedik.
-Én pedig Jordan Alfred America vagyok, de engem hívj ahogy szeretnél. -ő pedig továbbra is üldögélt egy fából készült széken*, amint épp egy ezüstvillával szurkált az ujjai közé.
-Jómagamat Felix Francois
France-nak hívnak, kérlek hívjatok Francis-nak. Foglaljatok helyet! Igazi nyírfából készült székek!

(*Akkor sem fogom egyben leírniiiiiiiiiii xD szegény America xD)

America-ból hirtelen kitört a nevetés, és már csapkodta az asztalt is közben.  A másik két srác nem egészen értette, hogy épp mi zajlik le a fiú fejében,  és ezt már sohasem tudtuk meg.
-Mi a nevetség tárgya? -érdeklődött France.
-Semmi... -válaszolt a fiú két nevetés közt.
-Tudod, barátom, a társamnak elég piszkos fantáziája van, ki tudja mi ütött belé most. - veregette meg England a francia vállát.
-Kész a kávé! -rohant ki a helyiségből France.

Amikor végeztek a kávékkal, leültek magyar-kártyázni.
-Haver, mióta van nálad magyar kártya? -kérdezte America.
-Amióta Hungary megtanított snapszerezni, illetve svindlizni. Egy jó kártyaparti akármikor jöhet! -kacsintott egyet a fiú, majd mesterien megkeverte a kezében rejtőző élénkzöld lapokat.
-Mit játsszunk?
-Szerintem svindlit, mert a snapszert nehéz hárman. Akkor valaki mindig egyedül lesz.
-Ki mondta, hogy hárman vagyunk? -kérdezte a hosszabbhajú fiú.
-Miért, ki van még itt? -nézett körül England.
-Gyere ki, Canada!
-Canada?! -hökkent egyszerre meg a két vendég.

Az eddig rejtőzködő srác lassan előbújt az asztal alól, és a szemüvegét kereste, hogy lásson a lila íriszeivel. A vendégek látták, hogy France sem tudta, hol van a fiú.
-No, most négyen vagyunk! Akár snapszerezhetünk is! -lépett egyik lábával a székre America, a bal kezével az égre mutatva, hisz a malom ezen szobájának tetejére egy kis üvegkupola van építve. Remekül rá lehet onnan látni az égboltra.
-Rendben. -fogta meg France a kártyákat, hogy ő is megkeverje a paklit.
-Emeljen valaki. Canada?
-Oké. Osztok. - a fiú annak ellenére, hogy keveset játszott, – mivel szegényt sokszor észre sem veszik – egész jól sikerült neki.

Mindenki megkapta a kártyáit, és el is kezdtek snapszerezni.
-Ki hív?
-Én.... legyen mondjuk zöld ász. - töprengett America.

A fiú nem volt valami szerencsés, mivel a következő három lapok egyikeként szerepelt a hívott kártya.
-Na bazd***.
-Alfred, így elárultad, hogy ki a partnered! - csapta homlokon magát England.
-No mindegy. De most ezt nézd! Csupa kilences! Ezzel nem tudok ütni...

A többi fiú egyszerre nevetett fel America kártyái láttán, a szemüveges pedig csak egy durcás arcot mutatott. Ezt úgy bírta pár pillanat erejéig, majd ő is csatlakozott.
-Az szép ütés volt! -dicsérte meg France England-et.
-Nesze, negyven. -tette a karjait a széke fölé Arthur.
-Oké, számoljunk. - ajánlotta fel Canada, és kiterítették England kártyáit.
-Azt mondja, negyven, ötvenegy, hatvanhárom, hatvannégy. Még kell két pont. -számolt America, és visszaadták a fiú kártyáit.
-Egy pillanat.. ha én egyedül vagyok, az azt jelenti, hogy ti hárman vagytok egy csapatban... Basszus. -töprengett a srác, és megigazította a szemüvegét.
-Szivacs.
-Ez valami szleng? -kérdezte America. -Egen. -válaszolta Canada, és hozott egy kis croissant France péksüteményei közül.
-Alfred! Nézd már a lapjaid?!
-Mert?.... mi a f*sz!!!!? -és azzal a mozdulattal hátraesett a székkel.
-Nyertem, baz****! Megvan a hatvan hat! Hogy az istenbe... -tápászkodott fel, és elkezdett örömtáncot járni, majd körbefutotta az asztalt, és következő mondatot üvöltözte;
-Ezt nektek, pupákok!

Diadalittasan elsétált az asztal mellől,  ki a kellemesen sütő Nap és a szelíd természet társaságába.
A szemüveges leült a selymes fűbe, és elmerült a folyó víztükrén csillogó cseppek varázslatában.
Ekkor két ember alakját tudta kivenni a távolban. Az egyik egy lány volt, barna haja lobogott a szélben, ahogy futott. A másik egy fehérhajú fiú volt, ő kergette a lányt. Majd a lányt elkapta, és szerelmesen megölelte hátulról. A lány jól láthatóan nevetett, és beleboxolt a vörösszemű vállába.

America elgondolkodott. Vajon neki mikor lesz szerelme? Ő is szeretné így érezni magát, mint ahogy Hungary és Prussia. Azt az érzést, amit most Austria érezhet, azt nem kívánja senkinek sem.
Ekkor, mintegy varázsütésre, megjelent England, és leült a szemüveges fiú mellé.
Canada és France csak messziről figyelték a fiúkat, és mosolyogtak.

A folyó túloldalán ölelkező Hungary végre észrevette, hogy kik vannak velük szemben. Prussia épp a lány nyakát puszilgatta, amikor Alexandra beszélt hozzá, hogy kik vannak túloldalt. A fehérhajú erre egy durcás arcot vágott, de a lány megfenyegette, így hőseinkre integetett, a zöldszemű is ezt tette, csak ő nevetve.
Szemlátomást a vörösszeműt zavarta, hogy nem folytathatták amit csináltak, – mielőtt valaki rosszra gondol, megsúgom, csak futkároztak– hisz itt volt rajtuk kívűl négy fő. Így nem folytathatták egymás kényeztetését, a vásári esetben tanultakból.

Canada és France is leült a fiúk mellé.
-Arthur? -szólalt meg America.
-Igen?
-Te voltál már szerelmes? - az említett elvörösödött, és bólogatott.
-És viszonzott volt? -kérdezte tovább Alfred.
-Nem.
-Oh.
-Bár ez még változhat... Akarom mondani nem mondtam semmit. -pirult tovább a fiú.
-Miért? -kacsintott France.
-Mert... semmi. Haggyatok már! -fordult el. -Viszont ez úgy jutott eszedbe, hogy őket nézted? -biccentett a pár felé.
-Talált-süllyedt.
-Canada?
-Volt egyszer egy lány.. -kezdte a fiú, mire France-nak felcsillant a szeme.
-Volt, vagy van? -kacsintott a hosszúhajú.
-Jó, van.
-Komolyan?! És nekünk nem is szólsz?- háborgott Alfred.
-Bocs.
-Hogyan néz ki? Szexi? - kérdezgette a francia.
-Kuss. És ja. Szép lány. -mondta szolidan a kanadai.
-SZEMÉLYLEÍRÁST! -figyelte továbbra is árgus szemekkel Francois.
-Nem! Felismeritek!
-De!
-Nem!

Eközben England és America csak figyelték hol a folyót, hol Hungary-t, és Prussia-t.
-Szerinted leszek valaha szerelmes? -kérdezte Alfred.
-Remélem. Mármint, ajj.. -pirult el Arthur, amit America nem tudott mire vélni.

Szótlanul figyelték, ahogy a folyó hömpölyög, és ahogy a halak, békák, valamint egyéb élőlények élvezik a hűsítő, frissítő áramlatokat.

~Vége. ~

Tetszett?

Nemsokára hozom a kövit. Ötletem még nincs, de az ihlet jönni fog. Érzem.

Sziasztok!