Tessa szemszögéből: Itt a vég!

Mire visszaértem a szobámba, csak az én cuccaim voltak a helyén. Sarah térfelén üresség kongott. Néhány régi ruha, könyv, ami már nem kellett maradt, de azon kívül minden eltűnt. Biztos csak másik szobába költözött, nyugtattam meg magam. Úgy viszont semmi értelme nem lenne, hogy az ágy, a szekrények és néhány holmija még itt van. Az Akadémia... 

Gondolkozás nélkül téptem fel az ajtót és rohantam az előtérbe. Ne legyen túl késő! Majdnem elcsúsztam, mikor befordultam a helyiségbe, kisebb Árnyvadász csoport állt a lépcsők előtt, anya és Sarah velük szemben Magnus Bane társaságában. Akármennyire is utáltam, haragudtam rá, ezt nem akartam. Nem akartam, hogy elmenjen, és több száz kilométer válasszon el minket. Akaratom ellenére is előtörtek belőlem a könnyek. Diegot pillantottam meg a tömegben. Fura érzés volt ott látni, nem Sarah mellett. És valami egészen különös fogott el. A fenébe, én se vagyok ott a testvérem mellett, akkor neki miért kéne ott lenni? Az már egy más történet, hogy Sarah képes lett volna egy szó nélkül is elmenni. Ez fájt. Jobban, minthogy utálni tudjam. Diego arcán megjelent a megkönnyebbülés, ahogy Sarah elindult a portál felé. Észleltem, ahogy a testvérem egyenesen rám néz, majd egy győzelem teljesen rám mosolyog. Mintha én lettem volna, annyira ellene... És belépett a portálba. Ennyi volt, Saraht most láttam egy hosszú ideig utoljára, és az volt hozzá az utolsó mondatom, hogy ne nevezzen testvérének. Utáltam magam. Anya közeledett felém. Sarkon fordultam, és kirohantam a teremből.

- Kicsim, várj! - hallottam a hangját, de nem érdekelt. 

Tudtam, hogy neki is köze volt hozzá, meg se próbálta lebeszélni. Még rajtam volt a kabát, így ismét az udvart céloztam meg. Nem számítottam senkire, Magnusra meg főképp nem.

- Hey, Tessa! - kiáltott rám. 

Meg sem álltam volna, de ő Magnus, ahhoz túl csillámos, hogy ne álljon meg az ember, és nézze meg közelebbről.

- Szia... - őt nem hibáztathattam. Csak azt csinálta, amit mondtak neki. - Hogy vagy? Aleckel minden rendben?

- Persze, megvagyunk - húzta össze a kabátját. Hatalmas pelyhekben kezdett el esni a hó. - És te? Hogy vagy?

- Hát... - elkezdtem a kapu felé sétálni. Magnus követett. - Dühös vagyok Sarahra. Elég sok mindenért, de szomorú is, hogy csak így itt hagyott - Magnus nagyot sóhajtott.

- Figyelj, Tessa, a testvéredben forr a düh, a harag, és nem tudom miért. Én csak, azt teljesítettem, amire kérte...

- Nem kellett volna megtenned - mondtam hűvösen.

- Oh, Tessa! Tudod, hogy a szüleitek úgy is elküldték volna, csak idő kérdése volt, hogy Sarah magától megy bele, vagy kényszerítik.

- De te elvetted őt! Pont most, amikor így összevesztünk! Egy sziát se tudtam mondani neki, semmit. Csak egy gúnyos vigyort kaptam! - elkezdtem sírni. Sürgősen le kell nyugodnom, mert ennek még csúnya vége lehet.

- És ezt komolyan is gondolod? - horkantott fel, beletűrt sötét hajába, amiből csillám hullott ki.

- Igen! - vágtam rá azonnal. 

Hogy tehetett volna róla? De akkor nem gondolkodtam, csak ki kellett adnom a dühöm, és hát Magnus rossz helyen volt... nagyon rossz helyen.

- Nem mondom, hogy nyugodj le, mert úgysem fogsz, talán csak még idegesebb leszel - macska szemeivel felmérte a terepet, majd lelassított, és megállt.

- Valami baj van? - álltam én is meg.

- Nem, csak úgy nem akarsz oda ki menni? - nyelt egy nagyot. - Mert ha igen, jó szórakozást tovább, de én hanyagolnám most a téli túrát - hangosan felnevettem, az Intézet felé indultam. - Hálásan köszönöm.

- Magn... - hatalmas robbanás hallatszott a hátunk mögül. 

A robbanást visítások követték, majd megpillantottunk négy Abbadon démont. Ezek honnan kerültek ide, és miért ilyen közel az Intézethez? Éreztem a meleget a kezemben. Elő fog jönni, varázsolni fogok, le fogok bukni. Magnus rám pillantott, nekem pedig már késő volt. Macska szemében a pupilla, amennyire csak lehetett elkerekedett. Már az ő keze körül is láttam a kék lángokat.

- Tessa, te... - most nem érdekelt mit akar mondani. 

Mormolni kezdtem magamban, a türkiz lángok egyre intenzívebben ragyogtak a kezem körül, céloztam, és eltaláltam egy démont. Az visítva fröcskölte az ichort, Magnussal hátrálnunk kellett.

- Csak maradjon ez a mi titkunk! - lihegtem. Ez az egy varázslat kimerített, pedig nem kellett volna. Magnus csak bólintott.

- Van nálad valami fegyver? Egy szerfár, bármi? - megráztam a fejem. - Akkor rohanj amilyen gyorsan csak bírsz, és szólj a többi Árnyvadásznak! - kiáltotta, majd lecsapott a démonokra.

 Percekbe tellett, mire visszaértem az Intézethez, és találtam valakit. Csak Magnus bírja egyedül.

- Colby! - a férfi értetlenül nézett rám, még nem találkoztunk előtte. - Mindegy, csak szólj a többieknek!

- Baj van? - nyúlt a szeráfja irányába.

- Igen! Magnus négy Abbadonnal harcol a kapunál. Siess! - meg sem vártam mit válaszol, rohantam a szobámba. 

Időm se volt felvenni a harci öltözetemet, csak levettem róla az övet, magamra csatoltam, és az asztalomról elvettem a szeráfot. Rohantam ki újra a kapu felé, de a bejárat előtt megtorpantam. Egy Ravener mászkált egyedül az udvaron. A francba! Honnan került ide? Valami nincs rendben. Senki nem volt a környéken, így segítségre nem várhattam.

- Ecanus - suttogtam. 

A penge élesen felragyogott, a Ravener figyelmét rám terelve. Remek! Üvöltve rohant felém, az utolsó pillanatban félreugrottam, és kétségbe esve, egy menedékhelyet kerestem. Az istálló! Rohanni kezdtem, a tüdőmet égette a hideg. A Ravener egyre közelebbről üvöltött.

- LIWET! - kiáltotta el egy angyal nevét valaki a hátam mögött. 

Amilyen gyorsan lehetett megfordultam, bízva benne, hogy a démon már nem rám figyel. Hát nem volt ekkora szerencsém. Egyenesen rám vetette magát, a szeráfom méterekre arrébb, a hóban landolt. Kezemmel próbáltam megakadályozni, hogy belém marjon, de én is csak egy Árnyvadász voltam, varázs erő ide vagy oda... Hosszú farka magaslott a feje fölé, majd egy nagy lendülettel a karom felé közelített. Testemre a démon hatalmas teste nehezedett, kezemmel pedig a fejemtől próbáltam hárítani a támadásokat. Esélyem se volt kivédeni. Varázslathoz pedig túl gyenge voltam, és volt még rajtam kívül valaki az udvarban. Éles fájdalommal tépte fel a bőröm a méregtüske, és állt bele a karomba. Éreztem, ahogy a fájdalom átjárja az egész testem. Magzatpózba kuporodtam össze, amennyire a démon engedte. Karmai az arcomat érték, egészen a nyakamig éreztem a fájdalmat, majd meleg vér bugyogott elő. Fájdalmasan felkiáltottam. A démon leszállt a testemről, méregtüskéje a lábamba mélyedt, és nem igazán akart kijönni onnan.

- A francba! - hallottam egy mély hangot, de nem tudtam felfogni kié. Ájulás határán voltam. újabb visításokat hallottam a távolból.

- Mit gondolsz, fiú, megmentheted a barátnődet? - fröcsögte a démon.

- Még ha nem lennének ekkora csápok a szádban, érthető is lenne a beszéded - felelte az Árnyvadász. 

A Ravener nagyot üvöltött, amit félbeszakított egy elhaló sikoly. Ichor maró érintését, éreztem a hátamon, és elájultam.

Sarah szemszöge: Mást hittem

 Portálon át utazni nem könnyű. Landolni meg pláne nem. Az új otthonom előtt állok és hát.. mást hittem.

-Ez olyan mint ami mindjárt leomlik -jelentettem ki.
-És valószínűleg le is fog omlani. -szólalt meg mögöttem egy női hang
Megfordultam és szembe találtam magam egy velem egy idős lánnyal. Szőke volt , hatalmas kék szemekkel. Haja parkettafonásban volt , szemeit egy natúr sminkkel emelte ki. Egyenruhát viselt és kedvesen mosolygott.
-Nora vagyok -mutatkozott be. - Nora Rosales.
-Sarah.. Sarah Herondale -nyújtottam felé a kezem.
-Jace Herondale unokája vagy? -kérdezett vissza.
-Igen , a dédapám -válaszoltam egyszerűen.
-Szóval te elites vagy?
-Mi vagyok? -kérdeztem vissza értetlenül.
-Elites -felelte.- Van elit és reszlit.
-Ez mit takar?
-Elit..mint..mint jobb -kezdett bele- Általában minden Árnyvadászt oda raknak be, bár volt egy-két kivétek. Az Akadémián rajtuk kívül van reszlit. A rosszabbak... alacsonyabb rendűek. Ide tartoznak a mondik és.. és én is -felelte.
-Öhm..értem.. És hol alszotok? Vagy hol vannak a szobák? -kérdeztem.
-Mi reszlitesek a nyálkás alaksori szobákat kaptuk..
-És az elit?
-Az emeleti szobák a tieitek.. Két személyes emeletes ágyak vannak.. De... Csak óvatosan a többiekkel -a mondat után körbe nézett majd elsétált.
Furcsa. Nincs itt Tessa. Másokkal kell megosztanom a szobám és ez megrémít.
Miután behordtam a cuccaim az új , amúgy lepukkant szobámba , leültem és vártam.
Egy , talán két órával kesőbb egy nagyon ismerős arcot pillantottam meg.
Ez Diego..