Tessa szemszögéből: Én is Tessa vagyok

Nagyot dobbant a szívem. Én is jól ismertem azokat a családokat, bár valamelyikkel évek óta nem beszéltünk személyesen. A Klávé és a buta szabályai! Nem értettem, miért rossz, ha valaki félvér. Erősebb, kitartóbb, és... a Klávé fél. Félnek attól, hogy nem ők lesznek a legerősebbek, így meg tudják törni a hatalmukat. 

Lépéseket hallottam a konyha felől. Nem vártam meg, hogy kiderüljön kifelé jönnek-e vagy csak helyiségen belül mozognak. Megfordultam, és elkezdtem futni, a szobámig meg sem álltam. Szerencsére Sarah-val együtt lakunk meg, csak hétvégén készül átköltözni egy sajátba. Sarah az ágyán feküdt, és az egyik szeráffal bajlódott. Bevágtam az ajtót, majd kulcsra zártam. Igazából nem tudom miért, hisz nem csináltam semmi rosszat, de mégis ott volt bennem a tudat, hogy olyat hallottam, amit nem kellett volna. Sarah megállt a penge piszkálásával, majd kérdőn felemelte a tekintetét. Vettem egy nagy levegőt, odafutottam, leraktam a pengét a földre és berángattam testvérem a fürdőszobába. Kirántotta a kezét a kezeim közül és dobbantás kíséretével megállt.

- Mondd már, mi a franc bajod van neked!? - nézett rám dühösen. 

- Megtudtam valamit... - levegőért kaptam. 

- Mégis mit, ami ennyire felkavart? - kérdezte miközben leültetett a fürdőben lévő székre. Lehajtottam a fejem, mert tudtam többről van szó, mint pár ismerős családról. Itt volt az idő megtudnia az igazat.

- Én... nem, nem így kezdtem! - sóhajtottam egyet, majd szárazan elhadartam mindent neki, amit a konyhában hallottam. 

Gondterheltnek tűnt, de nem szólalt meg. Kérlelőn ránéztem, de csak nézett maga elé. Felállt, és az ágyához ment. Felvette a pengét a földről, és tovább babrált vele.

- Nem mondasz semmit? - akadtam ki. 

Fel sem nézett rám. 

- Figyelj, ez nem a mi gondunk, erről TE nem is tudhatnál. Csak véletlen hallottad meg. A családokkal pedig nem tudunk mit kezdeni, hisz nem is ismerjük őket! Amúgy se tudnánk mit csinálni - értetlenül néztem rá. 

Megfogtam a nyamvadt szeráfpengét, kitéptem a kezéből, és megnéztem mit babrál vele. Egy repedés futott végig pontosan az egyik rúnán keresztül. Visszadobtam az ágyra, majd leültem Sarah-val szembe.

- Mikor történt? 

- Amikor nekiestem a kukáknak. Megvágta az átkozott démont, rákerült a vére, a falnak vágódott, majd elrepedt. Nem akartam senkinek szólni erről.

- Pedig kéne. Meggyengülhet egy szeráf, ha az egyik rúnájának baja esik. Elmegyünk majd a vasnővérekhez - rémülten rám nézett.

- Nem! Nem akartok megint találkozni velük! - sipította.

- Más választásunk aligha akad. Vagy szólunk anyának vagy a Vasnővérek. 

- Francba! -hátradőlt az ágyon. A plafont bámulta. - Van egy érzésem, hogy nem csak a családok miatt vagy ilyen holdkóros - beleremegtem a mondatba. 

- Én is az vagyok - kis szünet. 

- Mi? 

- Félvér vagyok. És nem, nem csak kitaláltam - felnevetett. A vállamra tette a kezét, úgy folytatta.

- Tessa, te nem lehetsz félvér! Se anya, se apa nem alvilági vagy démon. Sőt a nagyiék sem! Nincs a rokonságban egyetlen egy...

- De van! - Sarah kérdőn nézett rám, majd mint akibe villámcsapott, a felismerés teljesen sokkolta. 

- De az... lehetetlen, rég volt! És miért pont most, miért nem előbb? 

- Nem tudom. Igaz, hogy régen volt köze Theresanak a családhoz, de valamiért most én is hasonló lettem, mint ő. Nézd! - feltartottam a kezem, koncentráltam, majd türkiz szikra tört fel az újaim közül. - Tudtommal erre az Árnyvadászok nem képesek. 

- A francba! Ez így nagyon nem jó! Anyáék tudják? 

- Nem, nem akartam még ezzel is elszomorítani - feleltem halkan. 

Sarah beleütött a párnájába. Megnyugodtam, hogy nem csak eltúloztam a dolgot. Várjunk, akkor az nem megnyugtató dolog. Ez így tényleg nem jó.  

Sarah szemszögéből: Kevés vagyok Diego...

Felé fordítom a fejem. Ez csak Diego. Rámosolygok és telje figyelmem neki szentelem.
-Szia! -mosolyog rám kedvesen
-Heló.
-Az ichor nagyon durván sebezte meg Sabinat.. De szerencsére anyukád ott volt , hogy segítsen neki..
-Láttam a történteket -vágtam rá , jelezve , hogy nem igazán érdekel a téma.
-Túl gyakoriak a támadások és ez nincs rendjén -látom vette a lapot-Rés lehet a Földet övező burkon -valami amiben igaza van.
-Igen , az ózon tényleg lyukas. Ezért történik a globális felmelegedés. Lehet hogy 100 év múlva London lesz maga Hawaii!
-Sarah Herondale! Ha valamit , legalább ezt vennéd komolyan! -förmed rám. Látom mérges.
-Ha érdekelne is , én ehhez kevés vagyok Diego.
-Sarah erősebb vagy , mint gondolnád! Egy igazi Herondale vagy! Szép , okos , ügyes és erős. Kell ennél több? -kérdezi.
-Anyáék el akarnak küldeni az akadémiára.. -vágom rá szomorúan.
-Tessék!? -hangja egy oktávot ugrik , ezzel megsértve hallójárataim.
-Tessa még nem tudja , de én.. Én félek. Nem akarok elmenni. Tessa taníthatna , de anya nem akarja. Nem tudom mit tehetnék.
-Talán beszélned kellene a szüleiddel..
-Szerinted nem próbáltam!?-emelem meg a hangom- Szerinted nem ellenkeztem Diego!? Utálom anyámat , utálom apámat. Egyedül Tessa van nekem.. Nem akarok elmenni -arcomat egy könnycsepp szánt végig , amit Diego töröl le.
Finoman megfogja az államat és maga felé fordítja arcomat. Közelebb hajol és gyengéd csókot lehel ajkaimra.
Megcsókolt.
Diego megcsókolt.
És én viszonoztam.
Lassan húzódunk el egymástól.
-Nem akarok menni -a hangom szinte suttogás , én is alig hallom.
-Nem akarom , hogy elmenj -tenyerével közrefogja arcomat és rám mosolyog.- Ha rajtam múlik nem is fogsz.
-Ugye tudod, hogy sosem kedveltelek?-kérdezem felvont szemöldökkel.
-Ugye tudod, hogy magadnak hazudsz? -kérdez vissza vigyorogva.
-Hazudik a halál!-felcsattanok.
-Pedig a halál megtéveszthetetlen kedves Sarah -a vigyora olyan ördögi. Hidegség fut át a testemen.
Figyelem, ahogy Diego lassan eltűnik a távolban és én egyedül maradok. Egyedül, mint a kisujjam.
Lassan tápászkodom fel ülőhelyzetemből. Nem hiszem el... Megcsókolt. Diego tényleg megcsókolt... Ha ezt Tessa megtudja...